Technikai nevelés
A technikai nevelés Magyarországon az 1980-as évektől két évtizeden át egyetemi szinten is megvalósult a tanárképzésben. Ekkor fogalmazódott meg a technikai nevelés néhány fontos alapelve. Ezek azután beépültek az egyetemi tantárgyakba is. A témakörhöz kapcsolódó területeket szinte a tantárgycímekkel is körvonalazhatjuk. Például Ember és technika, Rendszer és modell, Anyagtechnológia, Géprendszertan.
A technikai műveltség[szerkesztés]
A technikai műveltség olyan ismeretek és célszerű magatartás rendszerezett összessége, amellyel az ember képes:
- a technikai környezetben tájékozódni
- a természeti, társadalmi és technikai környezetéhez aktívan alkalmazkodni
- technikai környezetéről újabb ismereteket szerezni" (Szűcs Ervin: Technika és rendszer)
- környezetét a technika segítségével megóvni és fejleszteni
A technikai nevelés története[szerkesztés]
Őskor[szerkesztés]
Az írásbeliség kialakulása előtti kultúrák nevelési szokásairól a törzsi kultúrák megismerése által alkothatunk képet. Az ilyen népcsoportokat az összehasonlító etnográfia és az antropológia foglalkozik.
A nevelés jellemzői[szerkesztés]
- az ismeretszerzés forrása maga az élet
- a felnőttek munkavégzését utánozva, játékosan tanultak a gyerekek kicsinyített munkaeszközök segítségével
- a felserdült fiatalok nevelése a sámán irányításával folytatódott, aki felkészítette őket a beavatás szertartására
- a beavatási szertartásra való felkészülés során tanulták meg a közösség életét szabályozó törvényeket, a törzs eredetmítoszát és a törzsi rítusokat
Ókor[szerkesztés]
Mezopotámia[szerkesztés]
A tanítás a gyerek egész napját kitöltötte. A tanítás irodalmi szemelvények másolásából, memorizálásból, fordításból (sumérről akkád nyelvre) állt. A tanítás anyagában matematikai és geometriai feladatok is szerepeltek.
Egyiptom[szerkesztés]
A leendő papok magasabb műveltséget nyújtó szemináriumokon ismerkedtek meg a rituálé szabályaival, teológiával, szent könyvekkel. Emellett természettudományokat is tanultak: matematikát, geometriát, asztrológiát.
Ókori görögök[szerkesztés]
Középkor[szerkesztés]
Újkor[szerkesztés]
Reformkor[szerkesztés]
A két világháború között[szerkesztés]
A II. világháború után[szerkesztés]
A technika és életvitel tantárgy napjainkban[szerkesztés]
A tantárgy célja[szerkesztés]
- rendszerszemléletű gondolkodásmód kialakítása
- környezeti károsodások és azok megelőzési módjainak bemutatása
- a fenntartható fejlődés összefüggéseinek és követelményeinek megismertetése
- a természeti, társadalmi és technikai rendszerek komplex bemutatása
A tantárgy fő témakörei[szerkesztés]
- Az ember és környezete
- A kommunikáció eszközei és módjai; kommunikációs rendszerek
- Anyagok és átalakításuk
- Energia
- Tervezés, építés
- Közlekedési ismeretek
- Háztartástan, életvitel
- Gazdálkodás
A tantárgy módszertani jellemzői[szerkesztés]
- cselekvésközpontú
- képességek fejlesztése
- problémaközpontú
- divergens gondolkodásra nevel
- a tanulói munka önálló
- a munkát a tanuló szervezi
- funkcionális szemlélet
- a munkadarab példa, a problémamegoldás célja
- gazdaságosságra nevel
- sikertelenség leküzdésére nevel
- szintetizálja a tantárgyakat
Munkadarab és modell[szerkesztés]
Ellenőrzés és értékelés[szerkesztés]
Irodalom[szerkesztés]
- Kővári Istvánné: Kézikönyv az 1-2. osztályos technika és életvitel tantárgyhoz. Apáczai Kiadó, Celldömölk, 2006.
- Mészáros-Németh-Pukánszky: Neveléstörténet. Osiris Kiadó, Budapest, 2004.
- Szücs Ervin: Dialógusok a műszaki tudományokról. 2., átdolgozott és bővített kiadás. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1976.
- Szücs Ervin: Rendszer és modell I. II. Egyetemi jegyzet (J3-1393 és J3-1452), Tankönyvkiadó, Budapest
- Nagy Ferenc (főszerk.) (1992): Magyarok a természettudomány és a technika történetében.
Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár, Budapest (ISBN 9635931719)