Szerkesztővita:Nikita/Archív03

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Ssdb 18 évvel ezelőtt a(z) Sulyok Dezső témában

Értelmes és hiteles fordítás[szerkesztés]

Szia!

Boldog új évet!!!

Javítottam egy-két dolgot a 77. Oscar-díj-átadás cikkeden; ezek közül egy-két dologra külön is szeretném felhívni a figyelmed az első két mondat kapcsán.

Eredeti változat:

„A 77. Oscar-díj-átadás megjutalmazta a legjobb filmet 2004-ben, mely 2005. február 27-én a Kodak Színházban, Hollywoodban, Kaliforniában került megrendezésre. A rendezvény házigazdája Chris Rock humorista volt.”
  1. Az angol "comedian" nem "komédiás" (mert az magyarul pejoratív, elítélő értelmű), hanem "humorista".
  2. Nem az Oscar-díj-átadás jutalmazta meg a legjobb filmet (mert egy esemény nem tud semmit megjutalmazni), hanem az Oscar-díj-átadáson jutalmazták meg (valakik: emberek) azt a filmet.
  3. "megjutalmazta a legjobb filmet 2004-ben" – ami angolul hátul van, annak magyarul néha muszáj előbbre jönnie, mert különben eltéríti a jelentést, és hamisat fog állítani, mint ahogy itt is történt. Ez a mondat erősen félreérthető, hiszen nem 2004-ben jutalmazták meg a filmet, hanem a 2004-es év legjobb filmjét jutalmazták meg (mint szerencsére kiderült, ez 2005-ben történt). A "the best in film for 2004" szerkezetre és a hasonlókra tehát nagyon kell ügyelni, félre ne vezessük az olvasót.
  4. A lényeg nem az, hogy megjutalmazták (hiszen ha már egyszer összegyűltek, nyilván nem fogják üres kézzel hazaküldeni a jelentkezőket…), hanem az, hogy a 2004-es év legjobb filmjét (és nem mást) jutalmazták meg. Hiába van angolul előbb az ige, aztán a tárgy, ezt magyarul nem hagyhatod így, mert magyarul ez a szórend mást jelent. Tehát nem "megjutalmazták a 2004-es év legjobb filmjét", hanem "a 2004-es év legjobb filmjét jutalmazták meg". (Természetesen az előbbi is jó lehetne, ha más lenne az állítás lényege.) Az angolban mindig ügyelni kell rá, hogy mi az új információ, mert sokszor nem jelölik külön, csak az értelemből derül ki, de magyarul ki kell fejezned.
  5. Angolul előbb van a házszám, aztán az utca, majd a város, az állam s végül az ország; magyarul épp fordítva: ország, állam/megye, város, utca, házszám. Tehát ha ki is akarod tenni, hogy Kalifornia államról van szó, azt ne a Hollywood után tedd vesszővel, hanem eléje, így: "Kalifornia állambeli", mert magyarul úgy szokás. – Ugyanez vonatkozik a Kodak Színházra is: először a tágabb helyet kell megadni, aztán a szűkebbet, s legvégül a konkrétat.
    • A magyarok óriási előnyben vannak e téren, hogy előbb a nagyobb egységet nevezik meg, hiszen magyarul fokozatosan lehet megértés közben fókuszálni a célpontra, angolul viszont a legelőször elhangzott dolgot végig észben kell tartani, és csak a legvégén tudjuk biztosan azonosítani! Semmiképp sem érdemes ezt a jó szokást sutba vágni, ha ilyen jó szolgálatot tesz…
  6. Ebben a cikkben történetesen arról a Hollywoodról van szó, amit magyar nyelvterületen egyszerűen Hollywoodként ismernek. Ha valaki kíváncsi rá, hogy ez történetesen melyik államban van, az majd utánanéz, de mivel a Hollywood elsődleges jelentéséről van szó, nincs értelme megjelölni az államot, mert csak elbizonytalanítja az olvasót ("Hopp, a Kalifornia állambeli Hollywood vajon az a Hollywood, amit én ismerek?…"). Természetesen ha egy másik államban lévő, azonos nevű településről lenne szó, ott nagyon is fontos lenne kitenni, de itt inkább csak megtévesztő.
    • Ha Budapestről mint magyar fővárosról beszélsz, ott sem jelölöd külön, hogy a magyarországi városra gondolosz, noha létezik Budapest az amerikai Missouri és Georgia államokban is. Csak akkor kell egyértelműsíteni, ha nem az alapértelmezettről van szó.

Két általánosság:

  • Magyar nyelvű cikket írsz, aminek az eredetitől függetlenül is meg kell állnia a helyét, mintha világéletében magyar nyelven született volna meg, nem pedig más nyelven. Miután lefordítottad, lehetőleg nézd meg önmagában is, van-e füle és farka, ill. nem utal-e véletlenül másra, mint amit eredetileg bele akartál rakni!
  • Legalább ilyen fontos, hogy ne vezesd félre az olvasót félreérthető fogalmazással. Az angol mondat sokszor más szórendet követel meg, mint a magyar, és ha a szórendet szolgaian meghagyod, az sokszor más jelentéshez vezet, és megtéveszti az olvasót.

Köszönöm, ha figyelsz ezekre ezután! Ez sokkal fontosabb, mint a helyesírás, mert a fordítási hiba – szemben a helyesírással – jóval inkább félrevezetheti az olvasót!

Üdvözlettel, – Adam78 2006. január 1., 02:09 (CET)Válasz

Oscar-díj-átadás ez így hülyeség, SEHOL nem írják így. Vagy megmutatnád a forrást., hogy honnan veszed, hogy így kell írni? :Nikita


Pedig tényleg így kell írni. A forrás: az Osiris-féle Helyesírás, amelynek szótárában is szerepel ez a kapcsolat az 1147. oldalon. Ha esetleg úgy vélnéd, elírták vagy bármi efféléről van szó (ami elvileg előfordulhatna), idézem a kedvedért az elméletet és a többi példát is:

„Ha egy kötőjellel összefűzött tulajdonnévi előtagú összetételhez újabb utótag járul, a megfelelő tagolás érdekében azt is kötőjellel kell kapcsolni: Ady-szobor-avatás, Kossuth-díj-átadás, Davis-kupa-döntő, Mátyás-templom-restauráció. Az esetleges előtagok ugyancsak kötőjellel kapcsolódnak – életmű-Oscar-díj –, s minden további utótag újabb kötőjellel járul az alakulathoz: életmű-Oscar-díj-átadás, Davis-kupa-döntő-közvetítés. Az ilyen nehézkes szerkezeteket azonban, a kevéssé esztétikus írásképet elkerülendő, célszerű körülírni: életmű-Oscar-díj átadása, Davis-kupa döntőjének a közvetítése.” (Helyesírás, 135. o.)

Üdv, – Adam78 2006. január 1., 02:47 (CET)Válasz

Kedves Nikita! Érzelmeimet pontosan ismered, csak a jobbítási szándék vezérel. Nézd meg a 77. oszkár.... szerkesztési oldalát. Már megtetted? Akkor felejtsd el. Ha nem, tedd meg, és ott fogod látni az én javaslatomat erre a bonyolult kérdésre. Most kell kiokumlálni (kieszkamotírozni?), hogy hogyan szóljon a cikk neve, mert -- ahogy írod -- még 76-ot kell megírnotok.

Megnéztem, de marad ez a név: 76. Oscar-díj-átadás. :Nikita 2006. január 2., 13:58 (CET)Válasz

Megjegyzések[szerkesztés]

Ezt írtad megjegyzésként:

"Adam78 - kérlek ügyelj rá, hogy a rám irányuló BÁRMILYEN megjegyzéseidet, mind itt, mind a vitalapomon a jövőben csöndben csak magadnak mondd el. Előre is köszönöm."

Sajnálom, ha megbántottalak valamivel – egyáltalán nem állt szándékomban. Ezzel együtt meg kell jegyeznem, hogy a Wikipédiában a munkád mindig ki van téve a kritikának: ez egy ilyen közös projekt. – Azért szükséges a kritikát szóvá tenni, mert ha valamire nem figyelsz oda, azzal másoknak csinálsz pluszmunkát. És ezt egy tisztességes ember nem engedheti meg magának – sem Te, sem én, sem bárki más. Nem azért vagyunk itt, hogy egymás idejét raboljuk, hanem hogy együttműködjünk, és hatékonyabbá tegyük egymás munkáját. Ennyi.

Üdv, és köszi még egyszer a figyelmedet. – Adam78 2006. január 1., 03:02 (CET)Válasz

Az építő jelelgű kritikával nincsen bajom, hanem a szájbarágos, felsőbbrendű, gyakran okoskodó stílusoddal van bajom, amivel azóta találkozom, mióta itt vagyok. Gyakorlatilag ennyi. :Nikita 2006. január 1., 12:51 (CET)Válasz


Egyéni megítélés kérdése, mit nevezel "szájbarágósnak, felsőbbrendűnek, okoskodónak" – én senkitől mástól nem kaptam eddig ilyen visszajelzést. Szerintem inkább arról van szó, hogy akaratlanul beletiportam az érzékenységedbe, és Te nem akartál vagy nem tudtál túllépni ezen. A kritika persze ritkán esik jól bárkinek is. De azért nem mindegy, hogy a jóindulatú megjegyzést kioktatásnak vesszük és megsértődünk rajta, vagy – urambocsá – túltesszük magunkat az első benyomáson, megköszönjük a ránk fordított időt, és megpróbáljuk átgondolni a javaslatokat.

Megjegyzem, én is inkább olyasféle válaszra számítottam, hogy "Köszi, megpróbálok majd figyelni ezekre" vagy "Köszi, ezekkel én is tisztában vagyok, csak siettem ezért és ezért", stb.

Mindenki másképp fejezi ki magát. Ha úgy érzed, felhúzod magad egy megjegyzésen, akkor tedd félre, és térj vissza hozzá később. Nem jellemző, hogy emberek rossz szándékkal tesznek megjegyzéseket, viszont mindenkinek más a stílusa. Némelyeknek kedvesebb, másoknak érdesebb, megint másoknál esetleg "felsőbbrendűnek" tűnik (noha valójában nem feltétlen az). De a szándék rendszerint ugyanaz, s ha az első benyomást félre tudod tenni, a kritikából azért elég sokat nyerhetsz, a Wikipédián kívüli világban is. – Adam78 2006. január 1., 13:46 (CET)Válasz

Hihetetlen vagy, és tovább folytatod az okoskodást az életbölcsességeidről, miközben bocsáss meg, de nem kérdeztem, nem kértem. És őszintén, nem is vagyok rá kiváncsi. Fejezzük ezt be kérlek. Ha valami rosszat írok egy szócikkemben, azt javítsd ki, ha majd vitatom, akkor megkérdezem az okát. De továbbiakban maradjunk maximum ennyiben. Előre is köszönöm. :Nikita 2006. január 1., 13:56 (CET)Válasz


Ha valaki gyengeelméjűnek tetteti magát és kiforgatja a másik szavait, annak tényleg nincs mit mondani. – Adam78 2006. január 1., 14:18 (CET)Válasz

Csak folytatod. Maradjunk ennyiben jó, gyengeelméjű vagyok és TOVÁBBRA SEM ÉRDEKEL, HOGY MIT MONDASZ. Kérlek szépen utoljára, hagyj békén, kerüld a vitalapomat, ne szólj hozzám.  :Nikita 2006. január 1., 14:22 (CET)Válasz

Ezt nem tudom elhinni! Még a legutolsó megjegyzésemet is kiforgatod. Nem írtam, hogy gyengeelméjű vagy (mert nem tartalak annak), hanem azt írtam, hogy annak tetteted magad. – A vitalapodra pedig akkor írok, amikor mondandóm van, nem pedig akkor, amikor megkérdezel. És amíg gyengeelméjűként viselkedsz velem szemben, addig jó eséllyel lesz mondandóm hozzád! – Adam78 2006. január 1., 14:31 (CET)Válasz

Így hogyan fogunk találkozni Debrecenben? :) Take it easy, mes amis... NCurse üzenet 2006. január 1., 15:50 (CET)Válasz

Könnyen, gondolom nem csak Ádám lesz ott a találkozón. :Nikita 2006. január 1., 16:11 (CET)Válasz

Kiürült kategóriák[szerkesztés]

Hát ezt már én se értem. Ma egész nap hülyéskedik nekem a wiki, hogy az adománygyűjtő csíkról tűnik el a zöld, hol eddig ismeretlen hibaüziket kapok, hol a userlapodra kattintva hiszem azt mindig, hogy üzenetem jött :D Majd helyreáll ez is, nem akarok admint zaklatni miatta, mert amire ők is megnéznék, addigra mindig eltűnik a hiba, és űúgy néz ki, mintha rémeket látnék... Alensha  2006. január 1., 21:31 (CET)Válasz

Mondtam, hogy el fog múlni a probléma, amire rajtad kívül más észrevenné :D De mindegy, mert amúgy is a műszaki kocsmafalra kellett volna írni, nem a hírekbe. (én mondtam előre, hogy úgyis mindenki össze fogja keverni a kocsmafalakat...) Alensha  2006. január 1., 23:39 (CET)Válasz

Hagyj üzenetet[szerkesztés]

azért felírtam a kocsmafalra. A User lapomon lévő hagyj üzenetet, az gyilkos nem? :-)))) :Nikita 2006. január 1., 21:40 (CET)Válasz

aha. pláne miután erre a színre már automatikusan kattintok minden más weboldalon, sőt, újságban látva is eszembe jutott már róla, hogy jé, üzenetem van. (ez már a vég, wikifüggő lettem?) az angol wikiből szedted? mert pont ma láttam ott valakinek a userlapján. Alensha  2006. január 1., 21:46 (CET)Válasz

Onnan igen, de most még "szemetebbre" formáltam :-) (nézd meg most!)én már nagyon régóta tudom, h wikifüggő vagyok. Ebből már problémáim is vannak. :Nikita 2006. január 1., 21:49 (CET)Válasz

Gonosz :-) Mindenesetre amíg nem kezded el a magazinokban automatikusan az ujjaddal bökdösni a kék szövegeket, addig nem vagy igazán wikifüggő :) Alensha  2006. január 1., 21:51 (CET)Válasz

-))))))))))))))))) Alensha, ez most amngyon jól esett! (leestem a székről a röhögéstől) :-Nikita
a mókamester nem én vagyok, hanem a zoknibábom (de azért köszi :) Alensha  2006. január 1., 22:14 (CET)Válasz
Bocs, hogy belepofizok, ha ezt tennéd legfelülre, mégállatabb lenne... - Gaja  2006. január 1., 22:06 (CET)Válasz

megtörtént :-) 2006. január 1., 22:09 (CET)

Gonosz vagy, Gaja, én direkt nem mondtam neki... :-D Alensha  2006. január 1., 22:12 (CET)Válasz
Tudom. És imádom! :-)) Azért szerettek? - Gaja  2006. január 1., 22:34 (CET)Válasz

Abszolute kiscsillag! :Nikita 2006. január 1., 22:35 (CET)Válasz

ez az Új üzenet sablon nagyon vicces, csak az a baj, h ha rámegyek az user lapomra mindig odakapok, hogy... szóval kicsit idegesítő, remélem majd megszokom. :-) :Nikita 2006. január 2., 13:09 (CET)Válasz

király, akkor téged pont annyit idegesít, mint az összes többi wikist együttvéve >:-) Alensha  2006. január 3., 16:49 (CET)Válasz

Peking[szerkesztés]

Jó reggelt, BÚÉK!!!!

Igen. Utána éltem 5 évet Kubában, 3 évet Indonéziában (fater külügyes volt). Majd 1995 Januártól 8,5 évet Ausztriában, a Nagykövetségen dolgoztam.

Kalandos, belátom :):):)

Viszont 39 éves rég elmúltam, amikor először jártam Eger-Szépasszonyvölgyben.

Vannak árnyoldalak is. :(

--Burumbátor 2006. január 2., 13:37 (CET)Válasz

Most olvasom, h Kirgizisztánba vagy hova költözöl két évre! De lesz olyan, h itthon akarsz majd végleg letelepedni? Az user lapodra felrakhatnád az: ezekben az országokban jártam sablont. Az enyémen is fenn van, de ahogy látom neked jóval több ország lenne benne :-). :Nikita 2006. január 2., 13:39 (CET)Válasz

Szia, csak most olvastam ezt a választ. Gyakorlatilag nem férnének fel a zászlók. Európában Izland, Lettország, Litvánia, Észtország, Belarusz, Luxemburg, Andorra kivételével mindenütt jártam, a legtöbb helyen 5-10-szer. Nem nagyképűsködök, ez van, ilyen a munkám. De én Magyarországot tartom a hazámnak, azzal együtt, hogy egyáltalán nem zavartatom magam, ha máshol vagyok -- elvégre az általam értett-beszélt nyelvek közel az egyiket csak beszélik-értik, n' c'est pas?  :):)

--Burumbátor 2006. január 4., 20:01 (CET)Válasz

Éljen a szabad Wiki!

Köszi[szerkesztés]

Köszi az üzeneted; minden rendben. – Adam78 2006. január 2., 17:54 (CET)Válasz

== Új üzenet üzenet. ==

Erről van szó, hát sikerült a vicc --Rodrigó 2006. január 2., 18:53 (CET)Válasz

Mr. Admin X most poénoskodott az üzenet felirattal, csak hogy te is lásd, írtam neked. --Rodrigó 2006. január 2., 18:17 (CET)Válasz

ezt most nem értem Rodrigo Nikita 2006. január 2., 18:25 (CET)Válasz

ezt én se értem. Alensha  2006. január 2., 18:31 (CET)Válasz
De hogy kerülök pont én ide? OsvátA.

Aha, és ezt most mindenki vitalapjára megírod Rodrigó, vagy hogy kerülök bele ebbe a történetbe? :Nikita 2006. január 2., 19:10 (CET)Válasz

Csak mert te meg Alesha tesztek fel sárga csíkokat, amik nevetésre adhatnak okot. OsváthA meg csak épp arra dolgozott, ahol két sárga csík is egybegyűlt. --Rodrigó 2006. január 3., 14:17 (CET)Válasz

fasisztoid[szerkesztés]

csak jópofiztam, elfelejtettem egy :-) szimbólumot kirakni, de valóban utálom az ilyen felméréseket. erről jut eszembe a Pesti Est egy hasonlóan komoly kvízkérdése (extra nyereményeső); valahogy így hangzott:

  • Szerinted ki a legjobb bemondó a világon?
    • a Vágó Piros
    • a Vágó
    • a Piros

: Gubb   2006. január 2., 22:16 (CET)Válasz

jól van, megnyugtattál Nikita 2006. január 2., 22:17 (CET)Válasz

Megjegyzem, a törlés oka nem az ,amit odaírtam, hanem az, hogy gyakorlatilag semmi nincs a cikkben, csak vita (szerintem azonnali kategória lenne inkább). : Gubb   2006. január 2., 22:28 (CET)Válasz

A multkor egy cikkemet jelenidősítettek.Most az Ellington múltidősítve lett a Hodges pedig nem.Hát akkor mikor deák és mikor király?

Üdv Dsamurai

azt a lapot nem is szócikknek szántam, vitalapnak akartam, de azt valami miatt nem hagyta. :Nikita 2006. január 2., 22:44 (CET)Válasz

Az életrajzokat MINDIg multidősítjük. :Nikita 2006. január 2., 22:45 (CET) Hotges is multidősítve van, még aszem tegnap megcsináltam :Nikita 2006. január 2., 22:48 (CET)Válasz

Mormogás joga[szerkesztés]

Mormogás joga--Dr. Steller 2006. január 3., 11:18 (CET)Válasz

Továbbra is röhejesek itt az olyan kijelentések, hogy a WIkipédia szadad. :-) Szabadítsátok fel a Wikit!!! Üdv: IGe


Magyarországon van egy törvény, amely szerint nem lehet az államrend megdöntésére irányuló összeesküvéseket csinálni, sem pedig ezekkel kapcsolatos dokumentumokat birtokolni. Nem közzé tenni tilos, hanem birtokolni is. Ezen kívül, hogy még konkrétabb példát mondjak, akit kiutasítanak az országból, az annak a hétvégi házába sem mehet aludni, akinek speciel vele semmi baja nincs. Eleve nem csinálhat semmit az ország területén. Leicester 2006. január 3., 13:40 (CET)Válasz


Érdemes elolvasni. Wikipédia szabad lexikon? - Mormogás joga? - Tilos! Üdv: IGe


Ne higgy el mindent! Gallileit is bűnözőnek állították be Üdv:IGe ww.p-dox.hu

Elnézést, mert a saját cenzurázott, törölt hozzászólásom visszaállítása közben, véletlenül nem vettem észre, hogy már közben érkezett hozzászólás. Ez egy eléggé gyakori hiba itt és nem szándékos törlés, hanem elkerülhetettlen dolog, ha valaki éppen az az előtti időben ír be valamit, ameddig az ember a visszaállítást elvégzi. Üdv: IGe

Userlap[szerkesztés]

valójában nincs. egy vandál rondított bele. de megígértem, hogy a tied lesz ott. milyen licenc alapján tehetem majd ki? Leicester 2006. január 3., 13:32 (CET)Válasz

copyright jel Nikita :Nikita 2006. január 3., 13:33 (CET)Válasz

ja igen, én pedig törölgessem kétpercenként a mocskolódásokat? hát ez bölcs hozzáállás. Leicester 2006. január 3., 14:02 (CET)Válasz

sajnálom. Az én lapomon nem mocskolódik, és én csak az én vitalapomról beszéltem nem a tiedéről, szócikkekéről, stb.  :Nikita

már csak az a kérdés, zavar-e téged, ha valaki mondjuk az én user-lapomon mocskolódik. vagy másén, persze. Leicester 2006. január 3., 14:08 (CET)Válasz

Zavar igen, előbb néztem vissza, h miket írt neked :-(( De mondom, nálam még nem mocskolódott, ha elkezdi, majd törlöm. :Nikita 2006. január 3., 14:13 (CET)Válasz

ok.

honnan szedjek copyright-jelet? Leicester 2006. január 3., 14:17 (CET)Válasz

ha van még ötleted, észrevételed, hozzátenni-, elvenni-, megváltoztatnivalód, akkor szólj. vagy változtass. te vagy a kopirájtholder. viszont este levédetem, és akkor már nem lehet módosítani. jó? pirost is csináltam bele. Leicester 2006. január 3., 15:13 (CET)Válasz

lennél kedves ránézni a user-lapomra? mert ha nincs változtatási szándékod, akkor ez így marad, és levédetem most már, hogy senki se tudjon beleszerkeszteni. vagy ha megtetted, és azért nem szóltál, mert rendben, akkor elnézést. Leicester 2006. január 3., 22:50 (CET)Válasz

egészen nyugodtan. akkor várok. nekem csak annyi volt a szempontom, hogy valami piros maradjon emlékül. a többit rád bízom (kopirájter). Leicester 2006. január 3., 23:22 (CET)Válasz

a szócikkeimmel szerintem ne bajlódj, az nem annyira fontos talán, meg túl sok munka lenne vele. mindet a köznek ajánlom, egyikhez sem fűz szoros viszony (szorosabb fűz a témákhoz). magamról annyit árultam el, amennyit kérdeztetek. na jó, inkább azokról valamennyit. de ha még nagyon fontos alapinformáció hiányzik, azt akkor gyorsan jelezd. viszont van fontosabb kérdésem is: miért néger? Leicester 2006. január 3., 23:45 (CET)Válasz

A könyvkiadás egyik fogalma a néger: Mikor egy ismert személyiség (főleg politikusok, és médiaszemélyiségek) "ír" egy könyvet önmagáról, életéről, és azt a könyvet valójában nem ő írja, hanem egy névtelen írót fizet meg ezzel a munkával, aki megírja helyette az adott celebrity neve és copyrightja alatt. Az az író a néger. :Nikita 2006. január 3., 23:50 (CET)Válasz

akkor itt csak két probléma van. 1. tied a copyright; 2. nem lettem celebrity, bár nagyon törekedtem. :) Leicester 2006. január 3., 23:52 (CET)Válasz

Igazad van: Ki is vettem a copyright jelet! De a néger megnevezés a nevem emllett jobban tetszik, mint a copyright. Nikita 2006. január 3., 23:54 (CET)Válasz

a kambodzsait is én mondtam?? Leicester 2006. január 3., 23:55 (CET)Válasz

nem, azt Alensha mondta rólad. :-) :Nikita 2006. január 3., 23:56 (CET)Válasz

azért kikérdezem az informátorairól majd... elnézést, kicsit belejavítottam a juzerlapomba. de visszacsinálhatod. Leicester 2006. január 4., 00:01 (CET)Válasz

Sokkal jobb úgy, ahogy javítottál. Látom közben valaki azt hitte h néger vagy (bőrszín:-)))). A kambodzsai nylevismeretet azt hiszem a vitalapodra írta Alensha. :Nikita 2006. január 4., 00:04 (CET)Válasz

Igen, ÉN hittem azt. (Mert én tényleg az vagyok) Félre voltam vezetve, egy világ dőlt össze bennem. :((( Méghogy kambodzsa :)) --Alfdam 2006. január 4., 00:14 (CET)Válasz

Tudom, már megnéztem az USER lapodat korábban is. :Nikita 2006. január 4., 00:21 (CET)Válasz

Alfdam! Ha nyár van én speciel egész szép barnára le tudok sülni! Szóval, ha nem is néger, de majdnem :))) :Nikita 2006. január 4., 00:22 (CET)Válasz

A kambodzsaival meg akartam viccelni Leicestert, hogy ha már annyira anyanyelvi szinten érti, akkor bemásolok valamit a kambodzsai wikipédiából azzal, hogy ezt iszonyú sürgős lenne lefordítani. Erre kiderül, hogy kambodzsai nyelv nincs is, csak khmer, azoknak meg alig van pár cikk a wikijükben és az is olyan betűkkel, amit nem ismer fel a böngészőm :( Alensha  2006. január 4., 00:27 (CET)Válasz

Alensha, akkor te is nézz rá, hogy jó-e így. Még Zwobot szokott ilyenkor megjelenni és "szerkeszteni" mindig, de őt nem várom be :) És ha nincs ellene kifogásotok, akkor felterjesztem levédésre. Viszont. Ha van ellene kifogásotok, akkor nem, és legfeljebb marad a kézitusa. Leicester 2006. január 4., 00:32 (CET)Válasz

Lei, nincs ellene kifogásunk. De úgy kéne a levédést megcsinálni, hogyha akarsz te azért belepiszkálhass (vagy én:-) :Nikita 2006. január 4., 00:35 (CET)Válasz

én lemondok a jogról, és szívesen szavazok meg neked ilyen jogot, de nem tudom, ez működik-e. nem adminisztrátornak kell hozzá lenni, hogy védett laphoz nyúlhass? mondjuk én támogatom, hogy legyél akkor adminisztrátor is (ki is lesz a celebrity?) de ez sem ilyen egyszerű. lehet, hogy most végre el kéne kezdenem elolvasgatni a wikipédia-névtérben lévő egyes írásokat, amik pl a szabályokat tartalmazzák? :) utánaszagolok. Leicester 2006. január 4., 00:40 (CET)Válasz

Adminisztrátor szerkesztheti Leicester 2006. január 4., 00:50 (CET)Válasz

Na szóval: „hobbim a wikipédia szerkesztés is” – ezt vagy egybe kell, hogy wikipédiaszerkesztés, vagy külön úgy, hogy a wikipédia szerkesztése. A vége felé-t 2 szóba kell. (Nem, nem úgy, hogy „vég efelé” :) Kettőspont után szóköz. Munkaközösség egybe. Az „itt bizony”, ha új mondat, akkor nagy I, ha nem, akkor vessző kell elé, nem pont. Az „én ez sohasem cáfoltam”-ból hiányzik egy t. Lúzerlapot egybe kellene, igaz, úgy nem olyan szép az alliteráció.

Egyelőre ennyi (és még Adam78-ra mondják, hogy sokat kukacoskodik a helyesírással? Ő csak javítgatja, de én csúnyán is nézek miatta :) Alensha  2006. január 4., 00:56 (CET)Válasz

IGe[szerkesztés]

Szia,

Csak megerősítésképp: ige az egész wikipédiából van kitiltva, így semmit nem szerkeszthet ami a magyar wikipédia része. Ha kommunikálni szeretne bárki vele: email. --grin 2006. január 3., 14:00 (CET)Válasz

Nem arról van szó, hogy levelezni szeretnék vele, hanem nem értettem, hogy miért baj az (zavar akárkit) ha hozzámszól a vitalapomon. Ennyi. Ti meg ezt elintézitek annyival, mert ki van tiltva a wikiről, tehát az én lapomról is. A jogot értem, de az eljárást nem. Egyébként teljesen mindegy. Nem szívügyem ő, csak furcsálom, h ide nekem nem az ír, aki akar. :Nikita 2006. január 3., 14:03 (CET)Válasz

Ez a witalap a wikipédiás szerkesztésekhez kapcsolódik. A kitiltás azért történt, mert a többség menthetetlenül alkalmatlannak találta a szerkesztésben való közreműködésre. A mostani megnyilvánulása számomra ismét zavarkeltésnek és lejáratásnak tűnik. Megjegyzései a "friss változásokban" is látszanak, és nemegyszer a kommenteket is propagálásra használta, emiatt nem szeretnénk kiskapukat nyitni. Sok-sok más formája létezik a vele való kapcsolattartásnak, én is más felületet javaslok. --Rodrigó 2006. január 3., 15:45 (CET)Válasz

Mi ez a Nemecsekes teljes kisbetűvel irjuk a nevét dolog??? :-)

Rodrigó, nem ismételgetem magamat ismét, mert kezdem unni a dolgot. Semmiféle kapcsolatot nem tartok Igével, annyit mondtam, h ne töröljön senki semmit a vitalapomról, írjon akár arra Ige, vagy akár Math, vagy akárki. Azt is értem és MEGÉRTEM', h miért tiltottátok ki Igét a wikről. Én csak PRÓBÁLOM a saját beszélgetéseimet, nekem szánt üzeneteket megvédeni. Ennyi. És igen, tartalmilag, jogilag a user lapom a wikipédiához kapcsolódik, de voltaképp az enyém, nem a tulajdonom, de a nekem szánt és általam másoknak szánt sorok vannak rajta kizárólag. Nem fér a fejembe h miért zavar itt egyeseket, h más mit közöl velem itt. Legyen az AKÁRKI. Azt hiszem nem magyarázom tovább ezt a témát, sztem tökéletesen érthető. :Nikita 2006. január 3., 16:21 (CET)Válasz

1. Nikita drága! A Vitalapod jócskán hozzád tartozik, ha valami zavar, úgyis letörlöd, ha nem, akkor leginkább te látod.( Ugye látod, hogy a jelenlegi szerkesztők nem módosítanak bele a vitalapodba, míg egy anonim igen?)
2. Tehát szándékunkban sem állt törölni a vitalapodról semmit, mielőtt aggódni kezdenél.
3. Azért tartottam fontosnak reagálni, mert azt írtad: nem értettem, hogy miért baj az (zavar akárkit) ha hozzámszól a vitalapomon illetve Ti meg ezt elintézitek annyival, mert ki van tiltva...
4. Nem feltételeztem, hogy kapcsolatot tartasz vele - arra utaltam, ha egyszer valamit majd netán válaszolsz neki, és ő erre válaszol, stb. akkor azt máshol is lehet.
5. Az nem zavar minket, hogy más (AKÁRKI :-)) akármit közöl itt veled. Mi rendszerszinten továbbgondoltuk, és a lehetséges közösségi veszélyforrásokra igyekeztünk a korábbi tapasztalatok alapján a figyelmed ráirányítani.
6. Részemről is ki van a dolog vesézve. További jó munkát, és mellette jó pihenést: --Rodrigó 2006. január 3., 17:58 (CET)Válasz

Kompromittáló információk Leicesterről[szerkesztés]

Nos hát az nyilvánvaló, hogy: 1) feltűnési viszkegetségben szenved, mert szeretné, ha ő lenne a legkeresettebbek listájának élén, 2) lusta, mert különben nem ott akarna szerepelni, hanem a statisztikában a legtöbbet szerkesztők között khm... ahol én mindig benne vagyok a top 10-ben, sőt, többnyire a top 7-ben is, 3) valószínűleg IGe zoknija, mert IGe jött mindig ezzel, hogy övé a „leglátogatottabb userlap”, 4) IGe lába valószínűleg büdös, tehát a zoknija is, 5) ezt ő is tudja, és emiatt valószínűleg nem jön el Debrecenbe, tehát nem fogja tanúsítani, mekkora nagy puszta, és a többiek továbbra sem hiszik el :( 5) rossz hatással van a Wikipédistákra, mert én is megint hülyeségeket írok, ahelyett, hogy valami normálisat csinálnék... ennyi elég lesz? :-) Alensha  2006. január 4., 00:37 (CET)Válasz

A Lustaság már jelezve van, a többi, amit írtál az tényleg sajnos használhatatlan arra a célra, amire kell :Nikita 2006. január 4., 00:41 (CET)Válasz

Alensha téved és paranoia rulez:-) Magam meg már voltam a Wikipédiás statisztikák élén, csak hát azok a statok véletlenül eltüntek közben:-) Az összes Wikipédista közül volt már a Userlapom a legolvasottabb első és a szócikkeim is hasonlóan jól szerepeltek. Ami most fenn van stat a kocsmafalon még az is igen előkelően emlékezik meg rólam egy részletében [1], pedig már eléggé régen nem írok IGe név alatt. Üdv: IGe - Szabadítsuk fel a Wikit!

Rólam!?[szerkesztés]

Nikita, drága, köszönöm, de nem kellett volna; nem illik (amúgy több minden nem stimmel, de mindegy is. Kértem a cikk megszüntetését, bár megdobogtatta a szívemet.) Remélem, nem haragszol. OsvátA. 2006. január 4., 08:45 (CET)Válasz

Képek[szerkesztés]

Ide gyorsabb volt ;)). Más: A szócikkeket addig nem hagyom magára, ameddig kész nincs, vagy ha igen, jelzem, ha folytatom. Ma már háromszor is összeakadtunk párhuzamos szerkesztés miatt. Kérlek, hagyj egy kis időt! Tudod, jó munkához idő kell!

Lily15 2006. január 4., 12:50 (CET)Válasz

vágás[szerkesztés]

Leginkább csak elgépeléseket javítgattam a Film cikkben, mivel nem értek hozzá. Kivétel volt az utómunkáknál ez az ilyen formán értelmetlen mondat: A montírozás, azaz a vágás. Ezt átírtam erre: Az első ilyen utómunka a montírozás, azaz a vágás. Remélem nem hülyeség. Ha mégis: köszönöm, ha javítod. Leicester 2006. január 4., 19:08 (CET)Válasz

Teljesen jó, A film története cikket nem akarod átfésülni? Az a baj, h én nem veszem észre a helyesírási hibákat, mert borzalmas a sajátom :-(( :Nikita 2006. január 4., 19:24 (CET)Válasz

Én is csak akkor tudom, ha friss vagyok. Most még igen, úgyhogy megnézem. Leicester 2006. január 4., 19:27 (CET)Válasz

Köszi! Ha kész vagyok a földrajzi osztályozás rész alcikkeivel, akkor kiemelt cikknek akarom szavaztatni, vagy mi. Persze majd jól megkérek valakit, h szavaztassa meg, mert saját cikket nem illik :-). Bár, ha jó belegondolok nem is én kezdtem írni, viszont mikor beleléptem gyakorlatilag nem volt benne semmi.. :Nikita 2006. január 4., 19:34 (CET)Válasz

Nem kérdés. Már rég tervezem. Egy-két hét és jelölöm. Tuti befutó. :) NCurse üzenet 2006. január 4., 19:35 (CET)Válasz

Ohh (elvörösödött orca), igen de még pirosítatlanítanom kell. és a földrajzi rész nagy meló. Meg van még benne egy csomó minden még, amit meg kell írni! :Nikita 2006. január 4., 19:37 (CET)Válasz

át van fésülve. bár nyilván így is maradt benne hiba, talán a nagyon szembeötlőket sikerült kipuszttanom, ahol voltak. viszont fárad a szemem. megyek enni. Leicester 2006. január 4., 20:16 (CET)Válasz

Breakdown[szerkesztés]

pont a cikken dolgoztam, fordítottam a TV-csatornák nevét.

A kérdésedre: "a leosztás";"az ítélet";"a végső eredmény" -- ezek ugranak be. A "breakdown" itt a végeredmény "lebontása" részletekre.

Rád bízom. :)

--Burumbátor 2006. január 4., 19:54 (CET)Válasz

breakdown[szerkesztés]

Észerevettem, te kis huncut, hogy itt "végső eredményt" írsz... --Burumbátor 2006. január 4., 20:19 (CET)Válasz

igen, de sztem az jobb, mint a végeredmény lebontása részletekre.. :Nikita 2006. január 4., 20:21 (CET)Válasz

Herri Potter[szerkesztés]

nem értek a harry potterhez, de szerintem a cikket közben átírták, és ez már nem gáz annyira. vagy mégis? Leicester 2006. január 5., 12:00 (CET)Válasz

a Harry Potter az mindig gáz. Szerintem. Alensha  2006. január 6., 00:06 (CET)Válasz

én szeretem Harry Pottert. Nikita 2006. január 6., 00:11 (CET)Válasz

szerintem se gáz. --Mestska 2006. január 6., 21:24 (CET)Válasz

Vita:Országos jármű[szerkesztés]

Vita:Országos jármű--Dr. Steller 2006. január 5., 20:29 (CET)Válasz

Lars[szerkesztés]

Kösz a hírt. von Triert nagyon szeretem. :) Leicester 2006. január 5., 23:38 (CET)Válasz

mármint, hogy a filmjeit. meg a gondolkodását, meg ezeket, szóval amiket a filmjeiben mutat. Leicester 2006. január 6., 00:18 (CET)Válasz

szívesen, máskor is :-) :Nikita 2006. január 6., 00:14 (CET)Válasz

Kösz a képet is. :) Leicester 2006. január 6., 00:18 (CET)Válasz

Kakukktojás[szerkesztés]

Szerinted melyik a kakukktojás?

a. Arany

b. Petőfi

c. Ezüst

--Burumbátor 2006. január 6., 00:49 (CET)Válasz

Gondolom Petőfi (egyik nézőpont:nemesfémek), másikból pedig Ezüst:költők. De így túl triviális, tehát biztosan Arany. Nikita 2006. január 6., 21:24 (CET)Válasz

Hiányoztál![szerkesztés]

Mi volt egész nap?

--Burumbátor 2006. január 6., 21:18 (CET)Válasz

Pedig belenyulkáltam ma is a wikibe, Hát ma a (ex)pasimmal hadakoztam gyakorlatilag egész nap, délután moziba mentem az új pasimmal. Most itthon vagyok, és várom a hadakozás folytatását. felvettelek a Film műhelybe, előzetes beleegyezésed nélkül. Nikita 2006. január 6., 21:22 (CET)Válasz

Jajj, nem is néztem a választ, az a tetű sárga csík meg nem jelzett :))) Fog nekem ez a műhely dolog fájni?? --Burumbátor 2006. január 7., 00:00 (CET)Válasz

Szega![szerkesztés]

Szia!

Először is, Üdv a Wikiben! Másodszor: tényleg Te készítetted azokat a fotókat? Klassz nagyon? Hogyan elmentél a helyszínre! Király! :-)) Az 1976-os évjárat állítólag nagyon finom! (term. szigorúan poén, maxm bók) :-D Szóval! Mi a problémád a Magyar filmek listájával? nem értem, szerintem teljesen jó! S ha úgy érzed, hogy hiányzik onnét film (s valóban rengeteg animációs film, meg egyéb dokumentumfilm), akkor írd fel nyugodtan... - lesz wiki-találkozó is, Debrecenben, bővebben itt. --Peda 2006. január 6., 22:43 (CET)Válasz

Igen, én készítettem azokat a fotókat. És igen, elmentem a helyszínre. A problémámat a magyar filmek listájával ismertettem a szavazás törlésről lapon. Választ lásd ott. A szavazás alján mind más, mind én kifejtem részletesen a problémáimat. Nikita 2006. január 6., 22:46 (CET)Válasz

Látogatottság[szerkesztés]

Grint kell keresned ezügyben. Amúgy a második legnézettebb portál a földrajz után... NCurse üzenet 2006. január 6., 23:58 (CET)Válasz

ez baromi jó! :-) De ez valszeg azt jelenti, hogy mi páran nézegetjük gyakran :-( Nikita 2006. január 6., 23:59 (CET)Válasz

most kérdeztem Grint, de nem érti a kérdést. valami statisztikát emleget. Szóval hol van ez az oldal? Nikita 2006. január 7., 00:01 (CET)Válasz

Nem vagyok benne biztos, mert próbálgattam, h percenként ránézek, de nem változott. Lehet lassan frissít. Mind1, lényeg, h már nézi vki... NCurse üzenet 2006. január 7., 00:01 (CET)Válasz

Hol kérdezted? NCurse üzenet 2006. január 7., 00:02 (CET)Válasz

nekem is van valami statisztika oldalam, de ott SEHOL nem találom a portálokat, csak az oldalakat. Grin:Skypon. Nikita 2006. január 7., 00:07 (CET)Válasz

Szóval sztem te máshol nézegeted, mint én Nikita 2006. január 7., 00:07 (CET)Válasz

Nem vagy msn-en? Egyszerűbb lenne... NCurse üzenet 2006. január 7., 00:08 (CET)Válasz

ja de.. Nikita 2006. január 7., 00:11 (CET)Válasz

szkájp[szerkesztés]

végre valaki, aki használ skype-ot. ez jó. :) Leicester 2006. január 7., 00:14 (CET)Válasz

mármint rajtam kívül. jó, ez éppen 2 813 437, szóval hogy itt. Leicester 2006. január 7., 00:20 (CET)Válasz

Lei drága mi a skype neved, felveszlek magamhoz Nikita 2006. január 7., 00:33 (CET)Válasz

meg fogsz lepődni. userleicester Leicester 2006. január 7., 00:39 (CET)Válasz

skype a jövő...mit nekünk telefon. Az emberi hang mindenkié :)) NCurse üzenet 2006. január 7., 00:17 (CET)Válasz

hát én a skájpot is csak üzenetküldésre használom, mint az msn-t. Nikita 2006. január 7., 00:33 (CET)Válasz

Filmek listája! :-)))[szerkesztés]

Szió!

Látom kezdesz kikelni magadból.. a kép alapján (ami Téged ábrázol) igazi "vadmacs" lehetsz, úgyhogy mielőtt "szétcsapnál mindent" (monitor, esetleg wiki-találkozókor engem és még néhányunkat) szerintem egy kicsit pihenj... addig is mi vitázunk. (amúgy nem látszik a kategóriában, hogy mi nincs megcsinálva... a sablon jó.. de kevés... szerintem. Nyugszi van! :-)) Nem élethalál kérdés ez! :-)) --Peda 2006. január 7., 01:13 (CET)Válasz

Igen mert még nem végeztem az összes film bekapcsozásával. Pár nap és majd látszani fog. Nikita 2006. január 7., 01:39 (CET)Válasz

Kiegészítés: Sablon:FilmÉvek sablonra gondoltam... a kategóriákon belül pedig nem látszik az, hogy mely filmekről van szó... az, hogy egy-két év hiányzik nem lényeges... a film legyen meg. Szerintem. Amúgy producer is vagy? Wow? Merre? --Peda 2006. január 7., 01:16 (CET)Válasz

(film)[szerkesztés]

leírok egy példát. keresem az anna karenina-filmet. beírom a keresőbe, hogy anna karenina (mert nem vagyok egy rutinos wiki olvasó, és nem gondolom, hogy oda kell írni azt is hogy "(film)"). igen ám, de nincs ilyen szócikk még, mármint "(film)" nélküli, mert az irodalmi alkotások terén mondjuk le van maradva még a szerkesztőség. azt látom tehát, hogy nincs infó az anna karenina-témáról. szomorúan elmegyek enciklopédia britannikát olvasni inkább.

namármost ezt azért írom, mert ha minden film-cikket, ami logikusan nem csak film lehet már eleve a "czim (film)" formában adjuk meg, nem lesz addig elérés egy egyszerűbb keresésről, amig nincs meg a "(film)" nélküli cikk (ami majd nyilván a lásd még rovatban jelzi a filmet).

az tehát az ötletem, hogy minden cikket írjunk egyelőre a legegyszerűbb címmel, az anna kareninát is, aztán ha lesz majd rendes cikk is, akkor a filmest át lehet irányítani. addig meg legyen könnyen megtalálható ez.

vagy (másik ötlet) amig nincs meg az anna karenina-cikk, csak a filmes, az anna karenina-név legyen átirányítás oda. de ez pluszmunka, meg becsapós is lehet, mert nem lesz piros, mintha lenne már cikk róla.

na ezt gondolom most erről. Leicester 2006. január 7., 12:10 (CET)Válasz

Kb a felével kész vagyok, és mindenhova, ahol lehet szócikk is, ami fontosabb, beírtam a (film) megjegyzést. Ugyanakkor az elején még a névelős filmcímeket sme vettem figyelembe, vagyis [[A lavina (film)|A lavina]]. Pedig hülyeség volt mert ha a lavináról írunk szócikket, akkor nem teszünk elé névelőt. Vagyis a névelő szabályt követve rengeteg filmet rosszul kapcsoztam be. Másik meg az, hogy rengeteg olyan film van, amit 100szor megfilmesítettek, ott a film jelzés elé az évszámot is elé kell írni.

Én nem tudod dönteni Lei ebben akérdésben. Kérdezzük meg a többieket. Nikita 2006. január 7., 12:17 (CET)Válasz

Jó, remélem válaszolnak is még mások :) Leicester 2006. január 7., 12:20 (CET)Válasz

közben megírtam anna kareninát :-), vagyis a magyar filmet

Ami az Anna Karenina típusú problémát illeti: egy bizonyos Lev Tolsztoj, más esetben meg egy másik X.Y. örökre letette a névjegyét ezzel (azzal) a címmel. Az, hogy bármely kereső előbb találja meg Tolsztoj, Dosztojevszkij, Thomas Mann, Hemingway, satöbbi művét, mint a műből készült filmet, filmeket: rendben van. Sőt: addig van ez rendben, amíg így van. Korunk immár felnőtt generációja a Micimackót Disney-től ismeri, a Gullivert a lebutított verzióból, ami pedig nincs jól. Mondom ezt, mint filmes. A film romlandó anyag. Az irodalom nem az. OsvátA. 2006. január 7., 12:47 (CET)Válasz

Javaslom hogy a film megírásakor, az előbbi példa alapján a film címe és egy zárójeles (film) legyen a cím. Így: Anna Karerina (film) Ez követően egyértelműsítő lap az Anna Karerina és az Anna Karerina (film) ill. ha több mű, film, szobor, stb nevét is takarja, elfér az egyértelműsítő lapon, Csak az a fontos, hoy a legismertebb, fontosabb kapja a fő cikk nevét. Ilyen esetekben (könyv-, szobor-, dal, vagy filmcím) nem hagyhatók el a névelők sem, de a filmekhez hozzáírhatók az évszámok is, akár a nevükben, akár az egyértelműsítő lapon, vagy mindkét helyen.

Egyes témák esetén az egyértelműsítő lap, meghaladhatná a "csonk" méretét és sokkal több információ is elhelyezhető volna bennük, mint a mostani gyakorlet. Lehetnének olyanok is ahol gyüjtőnevet készítünk egy -egy híresség részére. Hogy érthető legyek: a keresőbe beírva a Kossuth, Rákóczi szót, a kapott egyértelműsítőlap mennyiminden felsorolhatna, még akkor is ha csak egy-két szócikk létezik jelenleg. - Üdv. » KeFe « * 2006. január 7., 12:57 (CET)Válasz

Anna Karenina esetében nagyon kevés a (film) megjegyzés, mivel 27 film készült belőle. Odaraktam mellé az évet is. Egyébként a legfontosabb a Greta Garbo féle film. Nikita 2006. január 7., 13:05 (CET)Válasz

A legfontosabb a Tolsztoj-féle Anna Karenina (bár odavagyok Garbo-ért; ld. még a 10 legszebb nő:-)OsvátA. 2006. január 7., 13:08 (CET)Válasz
Hé, én a 27 filmes változathoz írtam, hogy abból a legfontosabb a Garbo féle! Nikita 2006. január 7., 13:09 (CET)Válasz
„Kik vagytok, hé, tán a Szapolyai seregei vagytok, hé!” – nekem a ről mindig ez jut eszembe Karinthytől (Így írtok ti). De nem ezt akartam mondani. Hanem: a hogyan terjed/terjesztik a bunkóságot/hoz egy adalék: tegnap láttam a spectrumon egy fr. dokfilmet a Vörös Hadseregről. Volt benne egy archív jelenet (mellesleg közismert): Lenin beszél valami erkélyen. Hangos volt! 1919-ből! Tíz évvel vagyunk még innen a hangosfilm feltalálásától! (:-) rezignált mosoly az Így filmezünk mi c. monográfiából). OsvátA. 2006. január 7., 13:24 (CET)Válasz

Ha a címről elsősorban nem a film jut eszébe az olvasónak (a híres irodalmi művek megfilmesítései tpikusan ilyenek), akkor a film valami (film) néven legyen, és a valami lap legyen rá redirekt. Így egyrészt meg lehet találni még a Wikipédia elég gyatra keresőjével is, másrészt a rá mutató linkeket nem kell kijavítani, ha valaki megírja a másik cikket. --Tgr 2006. január 7., 13:14 (CET)Válasz


Akkor az a kérdés, hogy az [[Anna Karenina]] a Tolsztojé legyen, és a cikk tetején a lásd: [[Anna Karenina (egyértelműsítő)]] és ott a többi; vagy az [[Anna Karenina]] maga legyen az egyértelműsítő, és aztán onnan a többi ([[Anna Karenina (Tolsztoj)]], [[Anna Karenina (1651 film)]] stb)? Leicester 2006. január 7., 13:15 (CET)Válasz

Azt tudom, h ha valaki a Tolsztoj regényről ír, akkor sztem az Anna karenina mellé ne rakjuk oda, h Tolsztoj. nem tudom. tényleg, döntse el egy okosabb. De igaza van Leinek, hogyha egy mezei olvasó beírja a wiki keresőjénbe, h anna karenina, akor egyelőre nem dob ki semmit, pedig már két film lapját is megírtam. Na akkor elő azzal az egyértelműsítővel, én olyat nem tudok csinálni. Nikita 2006. január 7., 13:33 (CET)Válasz

Olyat mindenki tud csinálni. Csak beírod azokat, amiket egyértelműsítesz és ráteszed a sablont. Szerintem ez ennyi (vagy tévedek?) Leicester 2006. január 7., 13:38 (CET)Válasz

Szerintem mindenképpen a Tolsztojé legyen az elsődleges cikk, mert a filmek már az alapján készültek, tehát származtatott művek. Más lenne a helyzet, ha 2 teljesen más történetnek lenne ugyanaz a címe. Alensha  2006. január 7., 13:52 (CET)Válasz

Persze értjük, és egyet is értünk, de mivel egyértelmüsítő lap kell, ezért az lett az elsődleges cikk. Tolsztoj a regény megjelölést kapja benne. Nikita 2006. január 7., 13:53 (CET)Válasz

Nem fogalmaztam jól: szóval szerintem az lenne a jó, ha a címet beírva egyből a Tolsztoj-regény jelenne meg, és a tetején utalás az egyértelműsítőre, ahol fel vannak sorolva a filmek. Alensha  2006. január 7., 14:00 (CET)Válasz

Szerintem jó így is. Az a lényeg, hogy egy követhető logikája legyen. vagyis ha bárki idetéved, meg tudja találni azt, amit keres. Jó lesz :) Leicester 2006. január 7., 14:01 (CET)Válasz

Jobban belegondolva, miért ne csinálhatnánk úgy, ahogy az angolok? Ott az A. K. cikk a könyvről szól, alul fel van sorolva, hogy Filmváltozatok, és onnan lehet linkelni. (bár ott csak 11 van abból a 27-ből, és ennek a nagy részéből se írtak még cikket). Alensha  2006. január 7., 14:06 (CET)Válasz
ahogy nézem, nálunk előbb lesz meg a 27 film, mint a Tolsztoj. :) Leicester 2006. január 7., 14:15 (CET)Válasz

Szerintem az egyértelmüsítő lap teljesen rendben van. De egyelőre nincs cikk a regényből, és én azt nem is fogom megírni. Egyrészt mert kb 15 éve olvastam, másrészt meg soha nem tudtam jól regényekről írni. Nikita 2006. január 7., 14:14 (CET)Válasz

filmlista[szerkesztés]

Mentem, szavaztam, Ave Cézár (A vécézár :):) )--Burumbátor 2006. január 7., 16:59 (CET)Válasz

Nézd: http://gretchen.geo.rpi.edu/roecker/TS95_recon/TS_Recon_figcap.html

Gyere csinálj itt filmet. A képek mind nagyíthatók!

--Burumbátor 2006. január 7., 17:29 (CET)Válasz

tien san[szerkesztés]

http://talgar.sbc.edu/mountains.html

--Burumbátor 2006. január 7., 18:20 (CET)Válasz

2005-József Attila[szerkesztés]

Ok Ok OK , megértettem!!!

De fenntartom, hogy a magyar wiki-n nincs egy olyan hely, ahol egy bizonyos év kerek évfordulóit összeszedné valaki (természetesen nem én, mert én nagyon öreg vagyok). Márpedig ez érdekes történet lehetne, melyik évben minek volt az 500 100 stb. évfordulója. Na, sebaj, majd megcsinálom az angol wikin, hátha ott elmegy.

Az a bajom, hogy azt akarom összegyűjteni, hogy mi történt 1965. december 28-án! MINDENT! Az 500 évvel azelőtti évfordulókat is, meg az aznap történt eseményeket is, és ezért próbálok globálisan menni.

De értem a korlátot, mezommázs (Mei's Hommage)!

Haladj csak! és szólj, ha tudok segíteni, a magam szerény eszközeivel.

--Burumbátor 2006. január 7., 21:14 (CET)Válasz

Találkozó![szerkesztés]

Szia!

Találkozóra jössz Debrecenbe? Nem láttalak felírva... Libiomfi-t láttad? Csuda egy jó film! :-)))

még egyelőre nem tudom, de úgy néz ki, hogy nem megyek. (Igen, láttam a filmet) Nikita 2006. január 9., 21:17 (CET)Válasz

Mi az, h nem jössz???? :(( NCurse üzenet 2006. január 9., 21:20 (CET)Válasz

Blokkolás[szerkesztés]

Érzem a lelkiállapotodat. Olyan, mint az alkohol. DE, nagykorú vagy, a magad ura. És mint annak idején az én tanárom mondta: " Mindenki saját maga legjobb ostora." Belátom, nehéz. De jobban jársz, ha 'NCourse' példáján okulva, inkább tanulsz, és egy-egy órát, pihenésképpen idejössz.

Majd a közösség rád szól, ha elég.... :)

--Burumbátor 2006. január 9., 22:45 (CET)Válasz

sajnos ez nálam nem hat. nem dolgozom és visszaszoktam a dohányzásra 3 napja. és ha elkap az égszíj, akkor végem. ilyen vagyok. nincs önurtalom. csak akkor ha lefognak. szóval ez nem megy. gyorsan szerkesztgetek éjfélig és remélem valamelyik admin megszáll. NCurse okosabb, mint én és nagyonbb önfegyelme van. 81.182.208.254 2006. január 9., 22:49 (CET)Válasz

Helló. Egyébként nem tudod a vizsgáid anyagát ide begépelni? Én azt szoktam, és így a wikifüggésemnek is hódolhatok, meg a vizsgáimat is leteszem :-)) (csak vicceltem, ma már nem vagyok wikifüggő, s bár még mindig sok időt töltök itt, azért sokat csökkent, és néha napokig be sem nézek). Egyébként nem akarok belepofázni, de ha munka helyett wikizel, akkor nem a wikivel van gond, hanem veled (valószínűleg túlterheltségi szindróma, de persze így látatlanban csak tippelhetek - azért merek pofátlanul tanácsokat adni, mert egy időben nekem is súlyos gondjaim voltak, így tudom, miről beszélek: ha szenvedélybeteg vagy, az nem igazán az önfegyelemmel függ össze, hanem azzal, hogy valamit rosszul kezelsz az életedben, valami hiányzik belőle, amit pótolni kell). : Gubb   2006. január 9., 23:05 (CET)Válasz

Jankovics Marcell[szerkesztés]

Szia!

Nem tudom, hogy mennyire vagy oda az animációs filmért, vagy rajzfilmért. De az öreget átnézhetnéd, hogy jó cikké csinosítgattam-e. Köszi! (válasz my own discuss page please) --Peda 2006. január 10., 18:48 (CET)Válasz


Nikita blokkolva van 18-ig. Jókívánságokat szívesen fogad, de kérdésekre válaszolni nem tud.

Szia![szerkesztés]

Szóval levizsgáztál. (?) Beszállnék az autóba, a talira, ha te is úgy gondolod. (?). Üdv! OsvátA. 2006. január 14., 06:52 (CET)Válasz

Csak ismételni tudom Osvát kollégát: vizsgák OK? Jó téged újra (egy kicsit) itt látni! --Burumbátor 2006. január 14., 09:52 (CET)Válasz

Dehogy vizsgáztam, csak wizhetnékem van. Hátra van két vizsgám és kettőből megyek javítani, tehát olyan 26-a körül lesz vége mindennek. Persze betársulhatsz mellém, tök jó. 2006. január 14., 10:47 (CET)

Vizsgázni, vagy autózni? (=tréfa). Jövök (=nem tréfa). OsvátA. 2006. január 14., 10:53 (CET)Válasz

Csak nem elvonási tüneteid voltak? :D - Serinde üzenet 2006. január 14., 12:17 (CET)Válasz

deee :-) Nikita 2006. január 14., 12:59 (CET)Válasz

tudtam, hogy nem fogod kibírni :) de mi örülünk neked :) Alensha 2006. január 14., 14:01 (CET)Válasz

Az a baj velünk vizsgázókkal, bár most az én példámat mondom, h hosszú tanulások után szükségem van arra, h teljesen elfelejtsek mindent magam körül, és pihenjek néhány percet. És erre a wiki tökéletes megoldás. Úgyhogy Nyikitácskát védve, ez nem mindig függőség kérdése, hanem pihenésé. De lehet csak magyarázkdok, mert ti. mind függők vagyunk :)) De én büszke vagyok rá... NCurse üzenet 2006. január 14., 14:04 (CET)Válasz

én mondtam, hogy hiányzol innen. Leicester 2006. január 14., 14:05 (CET)Válasz

édesek vagytok, a magyar filmes lista meg benn maradt.. Nikita 2006. január 14., 14:14 (CET)Válasz

Magyar filmek[szerkesztés]

Zsolt visszavonta a szavazatát, nem írta oda egyértelműen, hogy törlendő. 14/(14+8)=63,6%, ami kevesebb, mint kétharmad. A szabályt szigorúan nézve legalább 2/3 kellene. Nem tudom, ilyenkor mi legyen, talán Grin döntésére kellene bízni - Serinde üzenet 2006. január 14., 14:04 (CET)Válasz

Jó akkor várady zsolti még a nap folyamán odaírja, hogy törlendő, úgy rendben lezs? Nikita 2006. január 14., 14:07 (CET)Válasz

apropó, mépg te sem szavaztál Nikita 2006. január 14., 14:08 (CET)Válasz

A szindróma[szerkesztés]

Már typoztam is. :) Tetszik, nem hallottam még róla. Maradjon a betegség katban is..:) Honnan írod az alvilági dolgokat? NCurse üzenet 2006. január 14., 15:30 (CET)Válasz

ott van a külső hivatkozásokban. nekem is tetszik, főleg nagyon vicces betegség kategóriába is betenni :-) Nikita 2006. január 14., 15:38 (CET)Válasz

Jankovics Marcell 2![szerkesztés]

Szia!

Látom most már visszajöhetsz! :-)) Átnéznéd a Jankovics Marcell szócikket? Elég sokat javítgattam, kiegészítettem... remélem most már elég jó. Azért neked szólok, mert Te értesz a filmekhez, rendezőkhöz. Ha szerinted jó, akkor kérlek vedd le a {lektor}-t! Köszi!

Még valami! Ugye Firefox-ot használsz! :-D --Peda 2006. január 14., 19:08 (CET)Válasz

Évek[szerkesztés]

Ezt most nem értem. Az évek cikkekben általában az irodalom, zene, stb témák teljesen kidolgozatlanok. Semmi infót nem tartalmaznak. Míg a tudomány lapokat folyamatosan bővítem... Te kiveszed a kiemelésüket, amellyel csak annyi kiemelést kapnak, mint az üres témák. Ezt nem értem. Nekem épp fordítva logikus. A filmeket is úgy kellene kiemelni, mint az irodalmat, stb. NCurse üzenet 2006. január 14., 23:05 (CET)Válasz

Nem a kiemelést veszem ki, hanem a kettős egyenlőség jel vagy mi azt jelenti, hogy alá lehet még szerkeszteni, de ha van szócikk róla, akkor úgy sem bővítjük már alá, elég a cím is. Nikita 2006. január 14., 23:09 (CET)Válasz

Ez ok, de a tartalomjegyzékben így nem látszik. Míg az üres hivatkozások, illetve alcímek igen. nekem ez logikátlan. Örülni kéne, h van vmi cikk, mint a filmes vagy a tudományos. :) NCurse üzenet 2006. január 14., 23:11 (CET)Válasz

igen, mert azok bővítésre várnak. ha lezs róluk is sorozat, akkor kikerül belőlük a szerkesztés jel. ha meg nem lesz, akkor majd egyszer bővíti valaki. Én speciel szoktam. De értem mit mondasz. Nikita 2006. január 14., 23:14 (CET)Válasz


Sulyok Dezső[szerkesztés]

Szia Nikita! Lécci lesd meg most mennyire jók az eddigi cikkek amiket szerkesztgettem. Sulyok Dezső - új; Nagytemplom . Köcc! ---by SSDB- 2006. január 31., 20:59 (CET)Válasz