Szerkesztő:Vivien0907/próbalap

A Kuszanagi, hivatalos nevén Kuszanagi no Curugi (草薙の剣) egy legendás japán kard, ami egyike a három császári jelképnek. Önmagában jelképe az erőnek és bátorságnak, de a másik két tárggyal mást is kifejez. A bronztükörrel (Jata no Kagami) és a drágakővel (Jaszakani no Magatama) együtt magában hordozza a nélkülözhetetlen jelét a legitimációnak. Régebben Ame no Murakumo no Curugi (天叢雲剣) volt a neve, ami azt jelentette, „A menny összegyűlő felhőinek kardja”, de később megváltoztatták a népszerűbb Kuszanagi no Curugire, ami annyit tesz „Fűvágó kard”. Jelenleg Ovari tartomány (Aicsi prefektúra déli része) található, az Acutai nagyszentélyben.

Eredet

A legrégebbi fennmaradt források a japán császár jelképes kardjáról a Kodzsikiben (ősi mitológiák feljegyzései) és a Nihonsokiban (Japán krónikája) olvashatóak.

A kardot a Kodzsiki többször is említi, de mivel ez egy japán mitológiai gyűjtemény, nem ismerik el történelmi dokumentumnak, így a kard valódi eredete sem ismert.

¹A legenda szerint a kardot egy szörny farkában találták. Eszerint a legenda szerint Szuszanoo viharisten talált rá egy nyolc fejű kígyóban, melynek neve Jamata no Orocsi volt. A legenda úgy tartja, ez a kígyószörny ártott a leghosszabb ideig Izumo tartománynak, miközben a tartomány uralkodói családját, az Asinazucsi családot tartotta félelemben. A családban kilenc leánygyermek volt, és a kígyó már felfalt nyolcat közülük. Az utolsó lányt fenyegette a veszély, Kusinada hercegnőt. A családfeje, aggódva, hogy elveszti utolsó leányát is, segítségért fordult az akkoriban száműzött Szuszanoo viharisten felé. Mikor Szuszanoo hallott a történtekről, azonnal a nyolcfejű szörny nyomába indult és megtámadta. Ám erőfeszítései hiábavalók voltak.[[Wikipédia:Jamata no Orocsi|Orocsi]] túl erősnek bizonyult és a viharisten kénytelen volt visszavonulni. Bár akkor legyőzte a szörny, Szuszanoo nem pazarolta az idejét és nekiállt dolgozni a következő tervén, hogy megállítsa [[Wikipédia:Jamata no Orocsi|Orocsi]]t. Szuszanoo terve egyszerű, de furfangos volt. A viharisten úgy tervezte, elkábítja [[Wikipédia:Jamata no Orocsi|Orocsi]] mind a nyolc fejét. Így hát a viharisten megkezdte az előkészületeket. Elrendezett nyolc szakés (japán rizsbor) tálat, hogy odacsábítsa a nyolcfejű szörnyet. [[Wikipédia:Jamata no Orocsi|Orocsi]] beleesett a nekiállított csapdába. Az alkohol hatására mély álomba zuhanva a szörny védtelen volt Szuszanoo támadásával szemben. A viharisten kegyetlenül levágta mind a nyolc fejét, és hogy biztosan megakadályozza [[Wikipédia:Jamata no Orocsi|Orocsi]] felépülését és visszajövetelét, a saját kardjával levágta a kígyó farkait is. A legősibb történetek úgy tartják, [[Wikipédia:Jamata no Orocsi|Orocsi]] egyik farkában talált egy második kardot, melyet abban a pillanatban a viharisten Ame no Murakumo no Curugiként, vagyis a menny összegyűlő felhőinek kardjaként nevezett el.

Később Szuszanoo ezt a kardot testvérének, Amateraszu Ómikaminak, a napistennőnek adta bocsánatkérő ajándékként. [[Wikipédia:Amateraszu Ómikami|Amateraszu]] később az Ama no Murakumo no Curugit az unokájának, Niniginek adta, mikor lejött a Földre. Ninigi pedig az unokájának, [[Wikipédia:Dzsinmu japán császár|Dzsinmu császár]]nak (Japán első császárának) ajándékozta egy bronztükör (Jata no kagami) és drágakő (Jaszakani no magatama) kíséretében. Ez a három kincs lett később a három császári jelkép: a császári hatalom és legitimáció szimbólumai, megerősítve a császári család kapcsolatát az isteni felmenőikkel.

A Nihonsoki szerint generációkkal később, az Iszei nagyszentélyt Jamato no Mikoto hercegnő alapította, a legendás Szuinin császár (Japán tizenegyedik császára) lánya, hogy lakhelyet biztosíthasson a császári jelképnek. ²[[Wikipédia:Jamatotakeru|Jamato Takeru no Mikoto]] [[Wikipédia:Keikó japán császár|Keikó császár]] (Japán tizenkettedik császára) fia volt. Sikeresen visszatartotta az összes felkelőt Kjúsú szigetén, ismert nevükön a Kumaszot. Mivel erős férfi volt, és hadserege is képzett volt, úgy gondolta, az északkeleti partok felkelőit is képes legyőzni. Mielőtt nekiállt volna a küzdelemnek, úgy gondolta, el kell mennie [[Wikipédia:Iszei nagyszentély|Iszé]]be, hogy kifejezze imádatát a szentélyeknek, illetve, hogy isteni támogatásért imádkozzon és meglátogassa a nagynénjét, aki a közelben élt. [[Wikipédia:Jamatotakeru|Jamato Takeru]] öt-hat napot tölthetett Jamato no Mikoto hercegnővel, akinek bejelentette a felkelők leveresére való szándékát. A hercegnő a legnagyobb kincsével fogadta őt – a legendás karddal és egy tűzszerszámmal. Mielőtt elvált volna unokaöcsétől, azt mondta: „Ez a kard a legértékesebb dolog, amit adhatok neked, és biztonságban fog tartani téged minden veszélytől. Őrizd ennek megfelelően, hiszen ez lesz az egyik szent kincs.” Miután búcsút mondott a hercegnőnek, [[Wikipédia:Jamatotakeru|Jamato Takeru] elindult Szuruga tartomány (a jelenlegi Sizuoka prefektúra) felé, amit olyan féktelen állapotban talált, ahogy azt a szóbeszédből is hallotta. Akkor ütközött az első veszélybe, mivel az ellenségei csapdát állítottak neki, hiszen tudták, hogy szeret vadászni. Szuruga tartományban volt néhány hatalmas síkság, ahol most Jaicu Mura (焼津村) falva áll („jaita” 焼田 annyit tesz „égő földek”). A felkelők úgy tervezték, hogy egyikőjük meghívja [[Wikipédia:Jamatotakeru|Jamato Takeru]t vadászni, amíg a többiek elrejtőznek a magas fűben. Addig ott is maradnak, míg odavezetik, és bekerítik őt, hogy onnan kiugorva meglepjék és megöljék. Eszerint, egy okos és hiteles férfit küldtek Jamato Takeru elé, aki azt mondta neki, hogy rengeteg szarvas van a füvesmezőn. A férfi meginvitálta vadászni és útmutatónak is felajánlotta magát. A herceg nem bírt ellenállni a meghívásnak, és mivel úgy találta, a tartomány kevésbé zendülő, mint amire számított, elfogadta azt. Amikor eljött a reggel, a vadászíja mellett magával vitte a nagynénjétől kapott kardot is. A nap szeles volt, és a felkelők szerint a síkság olyan száraz volt, hogy biztosra vették sokkal biztosabb és kevésbé veszélyes lesz számukra felgyújtani a füvet, tekintettel arra, hogy az útmutató a herceget majd szembeszéllel irányítja vadászni, és ha jól gyújtják meg a tüzet, az villámgyorsan felé fog haladni, és teljesen biztonságos lesz számukra. [[Wikipédia:Jamatotakeru|Jamato Takeru] úgy tett, ahogy arra számítottak. Csendesen jött, mit sem sejtve. Hirtelen a mező kigyulladt előtte és mellette. A herceg rájött, hogy elárulták. Az áruló kísérő eltűnt. A herceg egyedül állt a halál és szenvedés veszélyében. A füst sűrűn és fojtogatón haladt egyenesen felé. [[Wikipédia:Jamatotakeru|Jamato Takeru] megpróbált elfutni az egyetlen résen, de elkésett. Lovát az ellenség megölte, hogy biztosan ne tudjon elmenekülni. Kétségbeesésében [[Wikipédia:Jamatotakeru|Jamato Takeru] az Ame no Murakumo no Curugit használta, hogy visszavágja a füvet, megakadályozva a tűz terjedését. Eközben fedezte fel, hogy bármelyik irányba lendíti a kardját, a szél megváltozott annak irányába. Ha észak irányba vágott, a szél délre irányult. Ha délre, a szél északra irányult; és így tovább. Előnyét kihasználva ennek a varázslatnak, [[Wikipédia:Jamatotakeru|Jamato Takeru] kézbevette a tűzszerszámot is, hogy tüzet indítson ellenségeinek irányába. Diadalittasan, [[Wikipédia:Jamatotakeru|Jamato Takeru] átnevezte a kardot Kuszanagi no Curuginek (Fűvágó Kard), hogy megörökítse a győzelmét és hajszálon múló menekülését. Nem sokkal ezután megházasodott és mikor egy csatába került egy szörny ellen, meghalt, mivel nem fogadta meg felesége tanácsát, hogy vigye magával a kardot.

¹Forrás: <ref>link https://www.beyondsciencetv.com/2017/07/18/kusanagi-the-sacred-sword-of-myth-magic-and-his/ </ref>

²<ref>link Részlet Richard Gordon Smit: Ancient Tales and Folk-lore of Japan című könyvéből (London, A. & C. Black, [1918])</ref>

Tartózkodási helye

³Az eredeti Kuszanagi kard állítólag [[Wikipédia:Keikó japán császár|Keikó császár]] uralma óta (i.sz. 71 – 130) az Acutai nagyszentélyben található. Ám a Meidzsi-kor óta mindig volt egy másolat a császár közelében, és a Meidzsi-korban egészen 1945-ig a császár mindig  magával vitte, mikor elhagyta a császári palotát egy éjszakára vagy egy hosszabb útra.

A kard tartózkodási helyéről a legelső megbízható forrás a Nihonsokiban olvasható. Bár a Nihonsoki is tartalmaz mitologikus történeteket, amik nem bizonyulnak megbízhatónak, csak úgy, mint a Kodzsiki, olyan történelmi eseményeket is leírtak benne, ami egykorú vagy megközelítőleg egykorú magával a feljegyzéssel és ezek a részek történelminek nyilvánítottak. A Nihonsokiban a Kuszanagi no Curugit elvitték a narai császári palotából 668-ban és az Acutai nagyszentélybe vitték, mivel a kardot hibáztatták Tenmuto császár betegségéért. A kard jelenleg is az Acutai nagyszentélyben található, viszont nem látogatható nyilvánosan. Az Edo-korban a szentélyben a kard több javításon is átesett, mint például a tároló fadoboz cseréje. Bizonyos leírások szerint Macuoka Maszano volt a kevés sintó papnak, aki láthatta a kardot. Az ő beszámolója a Kuszanagit így írta le: „egy 150 centiméter hosszú kődoboz volt a fadoboz belsejében, vörös agyaggal kitömve a kettő közti helyet. A kődoboz belsejében egy kámforfa üreges tönkje volt, aranyozott szegélyű béléssel, így egy újabb dobozt alkotva. A bélés tetején volt elhelyezve egy kard. A kődoboz és a kámforfa közti réseket ugyancsak vörös agyaggal tömték ki. A kard körülbelül 82 centiméter hosszú volt. A pengéje [[Wikipédia:Kálmosvirágúak|kálmos levél]]re emlékeztetett. A kard közepének vastagsága a markolattól kezdve körülbelül 18 centiméter lehetett egy halgerinchez hasonló külsővel. A kard fehér fémes színű és jól karbantartott volt.” Miután látta a kardot, a papot száműzték a szentélyből, és őt kivéve a szentélyben minden más pap különös betegségekben meghalt.

Úgy tartják, a kard többször is elveszett, ellopták. Eközül a leghíresebb eset 1185-ben történt, a Dan no Ura háborúban, amit a Heike monogatari örökített meg. A Heike monogatari egy 1371-ben lejegyzett szóbeli történetek gyűjteménye. Eszerint a kard a tengerbe veszett az említett háború során. A tengeri háború a Heike klán és Antoku császár gyermekének vereségével végződött, Minamoto no Josicune kezei által. A történet szerint a hadiflotta vereségének hallatán a császár nagyanyja a császárt és kíséretét a tengerszoroshoz vezette, hogy a vízbe vessék magukat. A nagyanyja magával vitt kettőt a három császári jelképből: a szent drágakövet és a Kuszanagi no Curugit. A szent tükör hirtelen a helyére került, mikor az egyik udvarhölgy a tengerbe próbált ugrani vele. Míg úgy tartják, a szent drágakövet a hullámokon úszva találták a ládikájában, addig a kard örökre elveszett. A Heike monogatarit azonban egy szájról szájra terjedő epikus költészetnek tartják, amelyet megközelítőleg kétszáz évvel a megtörtént események után jegyeztek le, így a megbízhatósága, mint történelmi dokumentum, megkérdőjelezhető. Néhány forrás mégis lehetségesnek tartja az eseményt. Sokan úgy gondolják, a tengerbe veszett kard csak egy másolat volt, mások pedig azt, hogy az volt az eredeti, és az a kard, ami aAcutai nagyszentélyben található 1210 óta, csak egy másolat.

Egy ennél korábbi történet szerint a kardot állítólag ellopták a hatodik században, méghozzá egy sillai szerzetes 668-ban. A hajója azonban elsüllyedt a tengerben, így a kardnak utat engedve, hogy lemossa a tenger [[Wikipédia:Iszei nagyszentély|Isze]] partjára, ahol sintó papok találtak rá 686-ban.

³<ref>link https://wiki.samurai-archives.com/index.php?title=Kusanagi_no_tsurugi</ref>

Jelenlegi állapot

Ma úgy tartják, a Kuszanagit továbbra is őrzik, ahogy az ősi időkben, a biztonságos Acutai nagyszentély falain belül, [[Wikipédia:Nagoja|Nagojá]]ban. A kardot utoljára a modern történelemben, [[Wikipédia:Akihito japán császár|Akihito császár]] koronázási ceremóniáján láthatták, amikor átadták neki a jelképes drágakővel, 1989-ben. Bár akkor se látszódott egyik jelkép se, hiszen becsomagolták őket.

Akárhogyan is, mind a Kuszanagi no Curugi és a másik két császári jelkép valódi létezése is csak végtelen feltevések tárgya maradhat. Ami viszont biztos, hogy ezek az ősi és szent relikviák – részben mitologikus, részben történelmi eredetükkel – formálták meg Japánt, fenntartva a császári család kapcsolatát az istenekkel.

A médiában

Népszerűségét az is mutatja, hogy rengeteg helyen megjelenik a kard neve napjainkban is. Számítógépes játékok, animék is előszeretettel alkalmazzák a kardot, mint fontos elem a történetek szempontjából.

Játékokban: Onmyoji, Ōkami, Skyrim Nexus

Mangában, animében: Ao no Exorcist, Naruto, Ghost in the Shell

Források

• Naumann, Nelly. "The kusanagi sword" (PDF). In Nenrin-Jahresringe: Festgabe für Hans A. Dettmer. Ed. Klaus Müller. Wiesbaden: Harrassowitz, 1992. [158]–170.
• ²<ref>link Részlet Richard Gordon Smit: Ancient Tales and Folk-lore of Japan című könyvéből (London, A. & C. Black, [1918])</ref>
• Nihongi: Chronicles of Japan from the Earliest Times to A.D. 697. Translated by Aston, William George. Tuttle Publishing. 2005. Book I, part 1, page 53. ISBN 9780804836746.
• First appears in Endorsement of Gyokusensyu (玉籤集裏書 Gyokusenshū uragaki) from around 1725, written by Tamaki Masahide, a Shinto priest of Umenomiya Shrine. This text is then mentioned in the Investigation of Imperial Regalia (神器考證 Jingi Kōshō), published 1898, written by Kurita Hiroshi. Kokugakuin. http://kindai.ndl.go.jp/info:ndljp/pid/815487
• The Tales of the Heike. Translated by Watson, Burton. Columbia University Press. 2006. p. 142. ISBN 9780231138024.
• Jump up to:^{a b} The Tale of the Heike. Translated by McCullough, Helen Craig. Stanford University Press. 1988. ISBN 9780804714181.
• https://japanesemythology.wordpress.com/the-miraculous-grass-cutting-sword-kusanagi-no-tsurugi-of-yamato-dake-no-mikoto/ utolsó megnyitás 2019 április 18.
• https://www.beyondsciencetv.com/2017/07/18/kusanagi-the-sacred-sword-of-myth-magic-and-his/ utolsó megnyitás 2019 április 18.
• https://wiki.samurai-archives.com/index.php?title=Kusanagi_no_tsurugi utolsó megnyitás 2019 április 18.