Szerkesztő:Kaboldy/szerk

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A folyamatszabályozás feladata az, hogy egy folyamat fenntartása érdekében annak valamely fizikai jellemzőjét, melynek értéke zavaró hatások következtében nemkívánatos mértékben megváltozna, közelítőleg a célnak megfelelő értékre hozza és azon tartsa. Egyszerű esetekben ezt a tevékenységet az ember közvetlenül elvégezheti (például a tábortüzet száraz fa hozzáadásával fenntarthatja), szabályozáson azonban legtöbbször önműködő szabályozást értenek, melynek során a műveletet egy szerkezet emberi beavatkozás nélkül elvégzi. Egy olcsóbb személygépkocsi klímaberendezését a vezető kézzel szabályozza: bekapcsolja vagy kikapcsolja, erősebbre vagy gyengébbre állítja, hűtést vagy fűtést kapcsol be. Igényesebb gépkocsikba automata klímaberendezést építenek be: a kívánt hőmérsékletet a vezető beállítja, és a hőmérséklet szabályozó attól függetlenül, hogy süt a nap és meleg van vagy hó esik és jeges szél fúj, a hőmérsékletet közel azonos értéken tartja.

Működési elve[szerkesztés]

A szabályzandó folyamat azt a jellemzőjét, melynek értékét tartani kívánjuk, folyamatosan mérni kell. Ez a jellemző a szabályozott jelemző. A mért érték alapján kell beavatkozni egy olyan alkalmasan választott jellemzőben, mely a szabályozott jellemző értékét megfelelően befolyásolni tudja. Ez a jellemző a beavatkozó jellemző. A folyamat működését zavaró jellemzők befolyásolják, melyek tőlünk függetlenül megváltoztatják a szabályozott jellemző értékét. A szabályozónak ekkor kell beavatkoznia, vagyis összehasonlítani a szabályozott jellemző értékét a kívánt értékkel és a különbségnek megfelelő beavatkozó jellemzőt kell előállaítani, amely ezután a szabályozott jellemző visszaállását eredményezi. A kívánt értéket emberi beavatkozással el lehet állítani a vezető jellemző érétkének változtatásával.

Forrás[szerkesztés]

  • Száday Rezső: A szabályozáselmélet elemei. 2. átdolgozott és bővített kiadás. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1963.