Szerkesztő:Beroesz/Náci rendvárak (ideigl. munkacím)
- Véignézendő, kijegyzetelendő:
Hitlers Ordensburgen Teil 1 - 5
Ordensburgen
Leírás a képzési rendszerről
Megvalósult 
Tervezett Krössinsee Vogelsang SonthofenA nemzetiszocialista rendvár (németül NS-Ordensburg) névvel illetett intézmények a nemzetiszocialista Németország által kiépített képzési központok voltak 1934 és a második világháború vége között. A Robert Ley által létrehozott intézmény feladata az volt, hogy a elitiskolaként szolgálja a későbbi évtizedekben vezető posztot betöltő hivatalnokok képzését. Robert Ley szeme előtt a középkori Német Lovagrend várainak mintája lebegett, amelyek egyszerre töltötték be az iskola, a kolostor és a laktanya szerepkörét. A rendvárakban a jövendő vezetőket a vezetési ismeretek mellett alapos ideológiai és fizikai képzésben is részesítették. A hálózatból kikerült junkerek a megszállt Kelet-Európában kialakított német közigazgatásban jutottak jelentősebb szerephez, a háború végét azonban csak viszonylag kevesen élték meg.
A rendvárakat és díszeiket híres német építészek tervezték, az épületek megjelenésükkel, építészeti megoldásaikkal a nordikus germán építészet romantikus jegyeit, elhelyezésükkel is a középkori lovagvárakat utánozták.[1] Közös jellemzőik az épületcsoport fölé magasodó négyzet alapú tornyok, a környéken fellelhető természetes kövekből készült burkolat, illetve a nagy kiterjedésű nyílt terek. A hálózatnak csak három tagja valósult meg ténylegesen, a továbbiak építése a második világháborús vereségek miatt meghiúsult. Mindhárom rendvár lényegesebb károsodás nélkül jutott a szövetségesek kezére.[2]
A káderképzés csak a második világháború kitöréséig zajlott a rendvárak falai között, 1940-et követően különböző másodlagos funkciókat kaptak az épületek. A nemzetiszocialista rezsim bukását követően a rendvárak különböző hadseregek kezelésébe kerültek, háromból kettő napjainkban is ezt a célt szolgálja.
Történet[szerkesztés]
A rendvárak hálózatának kialakítását Robert Ley vetette fel elsőként. Az intézmény feladata az volt, hogy elitiskolaként a jövendő évtizedekben vezető szerephez jutó párttagok képzését szolgálja.
A rendvárak helyének kiválasztása során előnyben részesítették a német történelem során fontos szerepet játszó területeket. Fontos szempont volt a természetközeli vidéki környezet és – a kolostorjelleg, a mindennapi világból való kivonulás miatt – a nagyvárosoktól való távolság. A rendvárak számára kiválasztott helyen korábban semmiféle létesítmény nem volt.[3] A rendvárak számára három egymástól igen eltérő adottságokkal bíró helyszínt választottak ki: a lengyel határon fekvő Falkenburg közelében nyújtózó Krössinsee partját, az Eifel-hegység szívében fekvő Vogelsangot, illetve az Alpok völgyében lévő Sonthofent. Az épületek megtervezésére két neves német építészt kértek fel, Sonthofen várát Hermann Giesler tervezte, Clemens Klotz pedig Krössinsee és Vogelsang épületeinek tervezésére kapott felkérést. Szintén Clemens Klotz kezdte meg Marienburg átépítési terveinek kidolgozását.
Az építkezések 1934-ben kezdődtek. A munkásokat a Német Munkafront (DAF) nevű közmunkaszervezet biztosította a helyi munkanélküliek közül. Az építkezések által érintett területeken a munkanélküliség meredeken zuhant, a beruházás pozitív hatással volt a környék gazdaságára. A programot közvetlenül a feloszlatott szakszervezeti és a munkaadói érdekképviseletek lefoglalt pénzalapjaiból finanszírozták a Német Munkafront közbeiktatásával. A rendvárak hivatalosan a DAF ajándékai voltak a nemzetiszocialista párt számára, megnyitásukra 1936. április 24-én került sor. A megnyitó után alig egy héttel már megkezdődött az első 500 junker képzése. 1937-től a rendvárakban működtek a párt felsőfokú képzésére felkészítő, a Hitlerjugend szervezeti kereteibe illesztett Adolf Hitler iskolák is. A rendvárak 1939 őszéig működtek eredeti funkciójuk szerint, ekkor a hallgatókat a különböző német fegyveres szervezetekbe sorozták be, hogy a harctereken legyenek a Harmadik Birodalom hasznára. A kiürült rendvárakban csak az Adolf Hitler iskolák hallgatói maradtak.
A rendvárak hálózata[szerkesztés]
Vogelsang[szerkesztés]
A Vogelsang a legnagyobb létesítmény az 1945-ig létrejött rendvárak között. Az Eifel-hegység szívében, erdők és tavak által körbeölelt területen már a nemzetiszocialista uralom első éveiben megkezdődött az építkezés, 1936-ban pedig pedig már az első junkerek is beköltöztek a falak közé. A háború befejeződése után előbb brit, majd belga laktanyaként szolgáló egykori rendvár a környékét a belga hadsereg kisajátította és katonai gyakorlótérnek rendezte be. A létesítmény a gyakorlótéren szolgálatot teljesítő belga katonák lakóhelye volt több mint fél évszázadon át. A belga hadsereg 2006-ban vonult ki Vogelsangból, a rendvárat és környékét ekkor nyitották meg a nyilvánosság előtt. A nürnbergi Birodalmi Pártnapok Területétől eltekintve a Vogelsang a legnagyobb megmaradt náci stílusjegyeket hordozó létesítmény Európában. A Vogelsang napjainkban műemlékvédelem alatt áll és az egyetlen mindenki számára látogatható terület a három megépült rendvár közül.
Krössinsee[szerkesztés]
A mai Lengyelország területén fekvő Krössinsee volt az első használatba vett nemzetiszocialista rendvár. A dűnék, erdők és tavak között elterülő vidéken 1934-ben kezdődött az építkezés, az első junkerek 1935-ben költöztek a barakkokba. Megnyitójára Hitler jelenlétében 1936. április 24-én került sor.[4] Az 1939-ig rendvárként szolgáló épületeket a rendszer propagandacélokra is felhasználta, falai között rendszeresen megfordultak újságírók, egy alkalommal az angol trónörökös is felkereste. 1944 nyarán tűzvész pusztított az épületek között, majd 1945 kora tavaszán a Harmadik Birodalom szíve felé törő Vörös Hadsereg foglalta el. A világháború befejeződése után a Krosino névre átkeresztelt területen a lengyel hadsereg rendezkedett be. Az egykori rendvár ma laktanyaként működik.
Sonthofen[szerkesztés]
A sonthofeni létesítmény talán a legszebb fekvésű a rendvárak sorában. Az 1600 méteres hegyektől övezett Sonthofen városka fölé magasodó domboldalon 1934-ben kezdődött el a rendvár építése. A létesítmény leglátványosabb tagja a középkori várakra emlékeztető toronyépület, amely látványa uralja az Iller folyó völgyét. A katolikus templomot utánzó rendezvényterem miatt vádolták később a tervező Hermann Gieslert azzal, hogy a nácizmust új vallásként kívánta megjeleníteni a németek előtt. 1935 októberétől kezdve fokozatosan vették használatba a rendvárat, falai között 400 junker lakhatott. A második világháború kitörése után a káderképzést megszakították, az épület egy ideig alacsonyabb szintű ideológiai oktatást folytattak, majd az 1944-es franciaországi vereséget követően hadikórházzá alakították. 1945 tavaszán francia csapatok foglalták el a várat, majd 1947-ben az amerikaiak vették át az épületet. 1956-ban a vár az újonnan alakított nyugatnémet hadsereg, a Bundeswehr első tisztképző központja lett. Napjainkban a rendvár a Hitler elleni merényletben részt vállaló Beck tábornagy nevét viseli.
Meg nem valósult tervek[szerkesztés]
Himmler tervei szerint a Wewelsburgban hozták volna létre a rendet összefogó szervezet központját. A képzési programot a későbbiekben ki szándékozták terjeszteni. A tervezett negyedik évfolyam számára a Marienburg melletti telken szándékoztak létrehozni egy negyedi rendvárat, ám ennek felépítésére a második világháború kitörése miatt nem került sor.
Képzési rendszer[szerkesztés]
A rendvárak alkotta hálózat a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt képzési rendszerének csúcsán helyezkedett el. A képzési rendszerbe 25-dik és 30. életévük között járó férfiak kerülhettek be, akiket hivatalosan vezető párttisztségek várományosainak (német: Anwärter auf Parteiführungsämter), nem hivatalosan rendi tisztnövendéknek (német: Ordensjunker) neveztek. A junkereknek természetesen már párttagnak kellett lenniük[5], további követelmény volt az árja származás és a kifogástalan testi egészség.[6] A képzés kezdetben három, később három és fél évig tartott, a hálózatban részt vevő valamennyi vár egy-egy szakterület oktatására specializálódott.
- Vogelsang: Az új rend faji filozófiája
- Sonthofen: Közigazgatási, katonai és diplomáciai képzés
- Krössinsee: Személyi képzés
Nagy hangsúlyt fektettek a junkerek testedzésére, mindhárom rendvárnak saját kiemelt sportága volt.
A képzésből kikerülő első növendékek a németek által megszállt Kelet-Európában, a németek által kialakított civil közigazgatásban jutottak pozíciókhoz, főként Ukrajna és Fehéroroszország területén. A kelet-európai civil lakosság ellen elkövetett háborús bűnök végrehajtásában kiemelt szerep jutott a rendvárakban a náci ideológia elkötelezett híveivé nevelt egykori junkereknek. Mindössze két évfolyam végzett a rendvárak képzési rendszerében, amelynek tananyaga párt belső értékelése szerint túlságosan nehéznek bizonyult a junkerek egy részének.[7] A rendi növendékek 70%-a nem élte túl a második világháborút.[7]
Élet a rendvárakban[szerkesztés]
Szigorú napirend[szerkesztés]
Tisztségek[szerkesztés]
A rendvárakban szigorúan betartott katonai rend uralkodott. A vár hiearchiája a következőképpen épült fel:
- Várparancsnok (Burgkommandant) - létesítményvezető
- Adjuttáns (Adjutant) - a várparancsnok segítője, a létesítmény adminisztratív stábjának vezetője
- Rendvári kar (Ordensburg Stab) - életvitelszerűen a rendvárban dolgozó, oktatásban és nevelésben részt vevő személyek
- Oktatók - A rendvár azon dolgozói, akik nem éltek a falak között, de részt vettek az oktató-nevelő tevékenységben.
A junkereket külön hierarchiába sorolták. Minden egyes évfolyam saját vezetőt kapott.
- Közösségi vezető (Gemenschaftführer) - Minden várban egy fő szolgált közösségi vezetőként.
- Készenléti vezető (Bereitschaftsührer) 300-400 junkert felügyelő tiszt
- Századvezető (Hundertschaftsführer) 100 junkert felügyelő tiszt
- Kameradschaftsführer ???
Sport[szerkesztés]
A nemzetiszocialista ideológiának megfelelően a képzés során nagy hangsúlyt helyeztek a hallgatók fizikai képzésére. A napi program során többször is sor került sporttevékenységre, amely egyidejűleg a junkerek kikapcsolódását is szolgálta. Mindhárom rendvárnak saját sportága volt. A tóparti Krössinsee saját sportága az úszás és az evezés volt. A nagy lakatlan terület közepén elhelyezkedő Vogelsang a lovaglást, míg Sonthofen az ökölvívást és a hegymászást helyezte előtérbe.
Szabadidő és ünnepek[szerkesztés]
A rendvárak napi életében csak igen kevés szabadideje maradt a junkereknek, ennek jelentős részét pedig az ún. bajtársi közösségben illett eltölteniük. (...)
Az intézmény jellegéből adódóan megült állami ünnepek mellett ritkán ugyan, de sor kerülhetett magánéleti eseményekre is a rendvárak falai között. Sok junker életének egyik legfontosabb mozzanata volt a házasságkötés, amelyet természetszerűen a rendvárban rendeztek. Az esküvő nem egyházi szertartás szerint, de annak egyes elemeit felhasználva a vár rendezvénytermében zajlott. Az eseményre érkező vendégeket a vár saját szállodájában szállásolták el a szertartás időtartamára.[8]
- Ehemalige NS-Eliteschule wird Tourismuszentrum (német nyelven). Antifaschistische Aktion Düren, 2007. július 29. (Hozzáférés: 2009. szeptember 29.)
- Arvo L. Vercamer: An In-Depth History:Education and special schools (angol nyelven). AXIS History, 2003. október 3. (Hozzáférés: 2009. szeptember 29.)
Források[szerkesztés]
Hivatkozások[szerkesztés]
- Peter Presteel - Rudolf Sporrer. Hitlers Ordensburgen [Youtube]. (Hozzáférés ideje: 2009-09-24.)
Lábjegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Julius Evola: Jegyzetek a Harmadik Birodalomról (magyar nyelven). Pannon Front. [2007. október 22-i dátummal az [ eredetiből] archiválva]. (Hozzáférés: 2009. szeptember 24.)
- ↑ Peter Presteel - Rudolf Sporrer. Hitlers Ordensburgen 5. Németország: Youtube. A jelenet helye a filmen: 2:45. (Hozzáférés ideje: 2009-09-24.)
- ↑ Ley szándékosan olyan területeket választott ki, ahol korábban nem létezett semmiféle épület: Wo sie stehen war vorher nichts. Ich wollte keinen alten Burgen und Schlösser umbauen, denn ich bin in der Überzeugung, dass man diese neue gewaltige Weltanschauen Adolf Hitlers nicht in alten modrigen und verstaubten Gebäude predigen leben kann. Ott állnak, ahol korábban semmi sem volt. Nem akartam régi várakat vagy kastélyokat átalakítani, mert az a meggyőződésem, hogy Adolf Hitler világnézetének ereje nem képes régi és megporosodott falak között élni és hatni.
- ↑ „NS-Ordensburgen 1”. Hitlers Ordensburgen. 1:40. (német nyelven)
- ↑ „NS-Ordensburgen 1”. Hitlers Ordensburgen. 7:00. (német nyelven)
- ↑ „NS-Ordensburgen 2”. Hitlers Ordensburgen. 0:30. (német nyelven)
- ↑ a b David Crossland: Hitler's Forgotten Castle (angol nyelven) pp. 1. SPIEGEL Online, 2007. július 24. (Hozzáférés: 2009. szeptember 24.)
- ↑ „NS-Ordensburgen 1”. Hitlers Ordensburgen. 1:20. (német nyelven)
Ideiglenes fejezet (Idézetek)[szerkesztés]
- Wo sie stehen war vorher nichts. Ich wollte keinen alten Burgen und Schlösser umbauen, denn ich bin in der Überzeugung, dass man diese neue gewaltige Weltanchauen Adolf Hitlers nicht in alten modrigen und verstaubten prädigen und leben kann. Robert Ley