Szerkesztő:Akela/Temp 04

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Speciális:Prefixindex/User:Akela (URL) - - - - - WP szócikkek száma 542 132

Megjegyzés
 A lap szerkesztés alatt áll. Kérlek, még ne szerkeszd egy darabig!
This page is currently under construction, please do not edit it for a while.
Diese Seite ist zur Zeit noch in Arbeit. Bitte bearbeite sie noch nicht.

Színészek, filmek[szerkesztés]

Nemszínészek[szerkesztés]

Emmanuelle-dolgok[szerkesztés]

„Durante un viaggio in aereo Emmanuelle incontra, dopo molti anni, il suo vecchio amico e maestro di vita Mario. Inizia così una lunga conversazione tra i due ed Emmanuelle racconta la sua incredibile storia di un magico profumo avuto in dono durante la sua permanenza in un monastero del Tibet. Questo profumo possiede la particolarità di trasmigrare la sua anima nel corpo di qualsiasi donna. Ricevuto questo dono, Emmanuelle utilizzerà questo potere per aiutare le donne in crisi che incontrerà nel suo cammino.

Egy repülőút során Emmanuelle sok év után találkozik régi barátjával és élettanára, Marióval. Így kezdődik egy hosszú beszélgetés kettejük között, és Emmanuelle elmeséli hihetetlen történetét egy varázslatos parfümről, amelyet egy tibeti kolostorban való tartózkodása során kapott ajándékba. Ennek a parfümnek az a sajátossága, hogy lelkét minden nő testébe költözteti. Miután megkapta ezt az ajándékot, Emmanuelle ezzel az erővel segíteni fogja a válságban lévő nőket, akikkel útja során találkozik.”

Filmek[szerkesztés]

  1. Azok a csodálatos férfiak a repülő masináikban(wd) (1965)
    Those Magnificent Men in their Flying Machines
    Those Magnificent Men in their Flying Machines; Or, How I Flew from London to Paris in 25 Hours 11 Minutes
  2. Azok a csodálatos férfiak (film, 1969)(wd) (1969)
    Monte Carlo or Bust
    Those Daring Young Men in Their Jaunty Jalopies
  3. A tengeralattjáró (film)(wd), 1981 - Das Boot
  4. Eper és vér(wd)
    (The Strawberry Statement), 1970
  5. Zsarutörténet(wd) (Flic Story, 1975) (Delon, Trintignant)
  6. A zsaru szava(wd) (Parole de flic, 1985), Alain Delon
  7. Ne ébreszd fel az alvó zsarut(wd) (Ne réveillez pas un flic qui dort, 1988), Delon (A zsaru szava folyt)
  8. Császárvadász(wd) (Berge in Flammen), Luis Trenker, 1931
  9. Lázadó(wd) (Der Rebell), Luis Trenker, 1932
  10. L’allée du roi(wd), IMDB fr:L'Allée du Roi (téléfilm)
    Part 1 PART1
    Part 2 PART2
  11. Gettysburg (film)(wd) (1993), háborús
  12. Waterloo (film, 1970)(wd), 1970, Bondarcsuk, Rod Steiger, Christopher Plummer
  13. A könnyűlovasság támadása(wd), 1968, The Charge of the Light Brigade, 1968
  14. Dillinger halott(wd) (1969, Dillinger è morto, ITA, Piccoli, Pallenberg

Színész(nő)k[szerkesztés]

  1. Steven Berkoff(wd) GB
  2. John Castle(wd) GB
  3. Rupert Davies(wd) GB
  4. Charles Denner(wd) FRA
  5. Daniel Gélin(wd) FRA
  6. Kenneth More(wd) GB
  7. Warren Oates(wd) USA
  8. François Périer(wd) FRA
  9. Claude Rains(wd) GB/USA
  10. Anton Rodgers(wd) GB
  11. Maurice Roëves(wd) GB
  12. Adrian Scarborough(wd) GB
  13. George Segal(wd) USA
  14. John Standing(wd) GB
  15. Akim Tamiroff(wd) ÖRM-USA
  16. Luis Trenker(wd) ITA/DEU
  1. Laetitia Casta(wd) FRA
  2. Angie Dickinson(wd) USA
  3. Dirce Funari(wd) ITA
  4. Fiona Gélin(wd) FRA
  5. Daisy Haggard(wd) GB
  6. Clare Higgins(wd) GB
  7. Jean Marsh(wd) GB
  8. Lea Massari(wd) ITA
  9. Gina McKee(wd) GB
  10. Birgit Minichmayr(wd) AT
  11. Françoise Prévost(wd) FRA
  12. Siobhan Redmond(wd) GB
  13. Theresa Russell(wd) USA
  14. Ingrid Steeger(wd) DEU
  15. Siân Thomas(wd) GB
  16. Susan Wooldridge(wd) GB
  17. Monica Zanchi(wd) CH
Egyéb érdekes személyek
  1. Leroy Grumman(wd) USA
  2. François Vatel(wd) FRA 1631-1671

# Dolly Sharp - [[:Helen Wood (1935–1998)]]{{wd|Q17566718}} USA {{imdb név|id=2695124|név=Helen Wood}} : https://www.therialtoreport.com/2014/12/07/whatever-happened-to-deep-throats-dolly-sharp/ Whatever happened to Deep Throat’s Dolly Sharp? : https://www.therialtoreport.com/2021/08/22/dolly-sharp/ The Secret Life of Dolly Sharp, Part 1: Who Is Dolly Sharp? – Podcast 109 : https://www.therialtoreport.com/2021/08/29/helen-wood/ The Secret Life of Dolly Sharp, Part 2: Who Is Helen Wood? – Podcast 110 : https://www.therialtoreport.com/2021/10/03/dolly-sharp-2/ The Secret Life of Dolly Sharp, Part 3: Whatever Happened to Dolly Sharp? – Podcast 111 : https://www.therialtoreport.com/2021/10/10/helen-wood-2/ The Secret Life of Dolly Sharp, Part 4: Whatever Happened to Helen Wood? – Podcast 112 : https://www.therialtoreport.com/2021/10/17/dolly-sharp-3/ The Secret Life of Dolly Sharp – The (Short) Movie * [[:Tina Russell]]{{wd|Q3529136}}






SZ1 Steven Berkoff Színész Nénibácsi[szerkesztés]

Steven Berkoff
SzületettLeslie Steven Berks
Nemzetiségeangol
Színészi pályafutása
Aktív évek1958 –
Híres szerepei
Tevékenységszínész, rendező, író
Sablon • Wikidata • Segítség
Nem található szabad kép.(?)

Steven Berkoff, eredeti születési nevén Leslie Steven Berks (London, 1937. augusztus 3. –) brit színpadi és filmszínész, rendező, író, drámaíró.

Élete[szerkesztés]

Származása, tanulmányai[szerkesztés]

Leslie Steven Berks wurde 1937 im zum Londoner East End gehörenden Stadtteil Stepney als Sohn des Schneiders Alfred „Al“ Berks und der Hausfrau Pauline „Polly“ Berks geboren.[1][2][3] Die Vorfahren seiner jüdischen Familie stammen aus Rumänien und Russland.[1][4] Während der Luftangriffe auf London zog seine Mutter mit ihm und seiner Schwester Beryl nach Luton. Nach Ende des Zweiten Weltkriegs lebte die Familie einige Monate bei Verwandten in Nyack, New York, bevor sie mangels Arbeit nach England zurückkehrte.[5] Den von seinem Vater aus Berkovitch zu Berks verkürzten Familiennamen lehnte er genauso ab wie seinen Vornamen Leslie und nannte sich daher später Steven Berkoff.[6]

Berkoff besuchte das London City Literary Institute (1957–1958), erhielt seine Schauspielausbildung an der Webber Douglas Academy of Dramatic Art (1958–1959) und studierte an der École internationale de théatre Jacques Lecoq in Paris.[1][7] Danach gründete er die London Theatre Group, bei der er die Regie seiner eigenen Adaptionen von Klassikern führte, wie zum Beispiel 1969, als er in Franz Kafkas Die Verwandlung die Rolle des jungen Mannes spielte, der selbst zum Käfer transformiert wurde. Neben dem Theater spielte Berkoff auch in Filmen wie Barry Lyndon (1975), Outland – Planet der Verdammten (1981), James Bond 007 – Octopussy (1983), Beverly Hills Cop – Ich lös’ den Fall auf jeden Fall (1984), Rambo II. (1985), Fair Game (1995), Riders (2002) und Head in the Clouds (2004) mit. 1981 wirkte er in der Serie Die Profis (Episode: Ein Mordroboter Namens Quinn) mit, in der er bereits eine ähnliche Rolle wie in James Bond 007 – Octopussy mimte. Er wurde öfter in Schurkenrollen besetzt.

Zu Berkoffs eigenen Stücken zählt Greek (1979), in dem der Ödipus-Mythos in das zeitgenössische London versetzt wurde, sowie West (1983), eine Adaption der angelsächsischen Beowulf-Legende. Sein Stück Decadence (1981) stellte die sexuellen und sozialen Aktivitäten eines Oberklasse-Paares denen einer Frau aus der Arbeiterklasse und eines Detektivs gegenüber. In Kvetch (1987) werden die Ängste einer Gruppe von Juden aus dem West End in eine Comic-Dinner-Party umgewandelt. Weiteren Theaterstücke und Bearbeitungen waren u. a. Agamemnon (1977), The Fall of the House of Usher (1977, siehe Edgar Allan Poes Der Untergang des Hauses Usher), The Trial (1981, siehe Kafkas Der Process), Sink the Belgrano (1986), In the Penal Colony (1988) sowie Brighton Beach Scumbags (1991). Daneben war er Autor von Büchern wie I am Hamlet (1989) sowie Corolianus in Deutschland (1992).[8]

Berkoff war zweimal verheiratet, in erster Ehe seit 1970 mit Alison Minto und in zweiter Ehe ab 1976 mit Shelley Lee.[9] Beide Ehen endeten durch Scheidung. Seit Mitte der 1980er-Jahre ist er mit der deutschen Pianistin Clara Fischer liiert und lebt mit ihr im Londoner Stadtteil Limehouse.[10] Er hat aus zwei kurzlebigen früheren Beziehungen zwei Töchter, zu denen jedoch nur sporadischer Kontakt besteht und über die er nur wenige persönliche Details bekanntgab.[9][11]

Pályája[szerkesztés]

Magánélete[szerkesztés]

Származása[szerkesztés]

Főbb filmszerepei[szerkesztés]

Filmrendezései[szerkesztés]

Elismerései, díjai[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ a b c Robert Murphy: Directors in British and Irish Cinema. A Reference Companion. Bloomsbury Publishing, 2019.
  2. ↑ Else Kvist: Normally I’m the villain” says Steven Berkoff. In: bromleytimes.co.uk vom 28. September 2012.
  3. ↑ Steven Berkoff: His life and times. In: theguardian.com vom 23. August 2001.
  4. ↑ Sorrel Kerbel (ed.): The Routledge Encyclopedia of Jewish Writers of the Twentieth Century. Taylor & Francis, 2004, ISBN 978-1-135-45607-8, S. 156.
  5. ↑ Robert Cross: Steven Berkoff and the Theatre of Self-Performance. Manchester University Press, 2004, ISBN 978-0-719-06254-4, S. 22.
  6. ↑ Adrian Room: Dictionary of Pseudonyms 13,000 Assumed Names and Their Origins, 5th Ed. McFarland, 2014, ISBN 978-0-786-45763-2, S. 58.
  7. ↑ Steven Berkoff biography. In: iainfisher.com, abgerufen am 25. Januar 2022.
  8. ↑ Chambers Biographical Dictionary, Edinburgh 2002, S. 150–151
  9. ↑ a b Drama as Berkoff faces his lost love child after 30 years. In: The Sunday Telegraph vom 13. Januar 2008.
  10. ↑ Katie Law: Steven Berkoff: Marriage forces men to become lying cheats and erodes their spirit. In: standard.co.uk vom 30. März 2015.
  11. ↑ Nick Curtis: Why I'm bringing Brando to the West End. In: thisislondon.co.uk vom 10. August 2007.

Források[szerkesztés]

További információ[szerkesztés]

Commons:Category:Steven Berkoff
A Wikimédia Commons tartalmaz Akela/Temp 04 témájú médiaállományokat.

{{DEFAULTSORT:Berkoff Steven}} [[kategória:1937-ben született személyek]] <--[[Kategória:20XX-ban elhunyt személyek]]--> [[kategória:brit színészek]] [[kategória:Londoniak]] [[Kategória:zsidó származású angolok]] [[kategória:élő személyek]] ---- [[kategória:rákban elhunyt személyek]] [[kategória:amerikai nők]] [[kategória:francia nők]] [[kategória:dubliniak]] [[kategória:xxxxx]] [[kategória:élő személyek]]







SZ-2 --- * Színész Nénibácsi[szerkesztés]

Bern----
Nemzetisége[[]]
Színészi pályafutása
Aktív évek... –...
Tevékenységszínész
Sablon • Wikidata • Segítség
Nem található szabad kép.(?)

Bernadette Lafont (xxxx, Gard megye, Franciaország, 1938. október 28. – Nîmes, 2013. július 25.) francia színpadi és filmszínésznő.

Élete[szerkesztés]

Származása[szerkesztés]

Pályafutása[szerkesztés]

Magánélete, halála[szerkesztés]

Főbb filmszerepei[szerkesztés]

Kitüntetései, díjai[szerkesztés]

Művei[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Commons:Category:Bernadette Lafont
A Wikimédia Commons tartalmaz Akela/Temp 04 témájú médiaállományokat.

{{DEFAULTSORT:--------- ---------------}} [[kategória:1938-ban született személyek]] [[Kategória:2013-ban elhunyt személyek]]--> [[kategória:francia színésznők]] [[Kategória:Nîmes-iek]] ------ [[kategória:francia írók]] [[kategória:élő személyek]] [[Kategória:César-díjasok]] [[Kategória:Grammy-díjasok]] [[kategória:bécsiek]] [[kategória:a Brit Birodalom Rendjével kitüntetett személyek]]




SZ3 Luis Trenker Színész Nénibácsi[szerkesztés]

Luis Trenker
Állampolgársága
Nemzetiségeosztrák
Színészi pályafutása
Aktív évek1921–1982
Híres szerepei
Tevékenységszínész
Rendezői pályafutása
Aktív évek1921–1982
Híres rendezéseiCondottieri (1937)
Tevékenységfilmrendező, forgatókönyvíró
A Wikimédia Commons tartalmaz Luis Trenker témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség
- - -
Nem található szabad kép.(?)

Alois Franz Trenker, általánosan használt nevén Luis Trenker (St. Ulrich in Gröden, Tirol, Osztrák–Magyar Monarchia, 1892. október 4. – Bozen, Dél-Tirol, Olaszország, 1990. április 12.), dél-tiroli osztrák hegymászó, filmszínész, filmrendező, író. Legismertebb filmjei szűkebb hazájának lakóiról, közösségeiről szóló ún. „Heimatfilmek” , melyeket a Dolomitokban és a tiroli Alpokban forgatott. Hazafias filmjei sikert arattak Olaszországban, Ausztriában és a Weimari köztársaságban. Osztrák patrióta filmjeit az 1933. utáni nemzetiszocialista propaganda is felhasználta. Ausztria német megszállása után őt is sújtotta a Mussolini és Hitler közötti megállapodásban foglalt Dél-Tirol Opció, a választás kényszere az olaszosított szűkebb hazában maradás, vagy a németté lett Ausztriába költözés között. Németországi sikerei ellenére sem kért német állampolgárságot, emiatt Goebbels foglalkoztatási tilalom alá vetette, csak Olaszországban dolgozhatott. A háború után Olaszországban élt, novellák írásával foglalkozott, később az osztrák és bajor televízió dokumentumműsoraiban a szülőhazáról szóló történetek mesélője lett. Haláláig vitatta a nácikkal való szimpatizálás erkölcsi vádját.

Clemens Holzmeister és Luis Trenker közös építészirodájának hirdetése a bozeni telefonkönyvben (1925)

Élete[szerkesztés]

Származása, ifjúsága[szerkesztés]

Alois „Luis“ Trenker Tirol déli részén, a Grödeni-völgyben, Sankt Ulrich községben, ladin nyelvterületen született. Szülőhelye a mai olaszországi Dél-Tirol területére esik.) Apja, Jakob Trenker Tirol északi részéről – a mai ausztriai Észak-Tirolból – való faszobrász–fafaragó és festő iparos-művészember, anyja, született Karolina Demetz helybéli ladin nő volt.[1] Gyermekük kétnyelvű közegben nőtt fel: apjával a német nyelv tiroli dialektusában, anyjával és a többi falubéli gyerekkel leginkább ladin nyelven beszélt.

A helyi népiskola után a közeli Bozenben kijárta a polgári fiúiskolát, ezt követően rövid ideig műszaki ipari tanuló volt a St. Ulrich-i villanytelepen, melyet anyai nagyapja, Ferdinand Demetz(wd) vezetett. 1903–1905 között a bozeni Építőmesteri és Kézművesipari Szakiskolába, majd majd az innsbrucki cs. és kir. állami főreáliskolába járt 1912-ig, itt megtanulta az olaszt, mint idegen nyelvet. Belépett a „Cimbria” katolikus középiskolás szövetségbe. A szünidőkben hegyi vezetőként és síoktatóként keresett pénzt. Érettségi után a Bécsi Műszaki Egyetemen építészetet tanult.

1914-től kezdve részt vett az első világháborúban, a Császári és Királyi Hadsereg tiszthelyetteseként. Először a keleti fronton, Galíciában és Orosz-Lengyelországban a nehéztüzérség kötelékében harcolt az oroszok ellen. Olaszország hadba lépésekor (1915. május 23.) átvezényelték Tirolba, az olaszok ellen vívott magashegyi háborúba. Tüzér zászlósi rangban Levico Terme fölött, a Fort Verle-erődben szolgált. 1916-ban, sebesülését követően átvezényelték szülőföldjére, a Dolomitokba, egy ott működő hegyi vezetői századba (k.u.k. Bergführerkompanie). A háború végére főhadnagyi rangot ért el.

A háború után Tirol déli részét (Dél-Tirolt és Trentinót) az Olasz Királysághoz csatolták. Leszerelése után Trenker olasz állampolgár lett. Először Bozenben kereskedőként próbált megélni, kevés sikerrel. Igyekezett folytatni a háború miatt megszakított építészeti tanulmányait, oklevelét végül 1924-ben a Grazi Műszaki Egyetemen szerezte meg. Ezután Bozenben dolgozott Clemens Holzmeister(wd) építész társaként. 1924-ben Trenker a (csupa dél-tiroliból álló) olasz nemzeti bobcsapat tagjaként részt vett a téli olimpiai játékokon Chamonix-ban, de csapata csak a hatodik helyen végzett.

Első filmes szerepei[szerkesztés]

A filmezéssel először 1921-ben került kapcsolatba. Arnold Fanck rendező A sors hegyfokán című romantikus filmdrámájának forgatásához felfogadta Trenkert hegyivezetőnek. Amikor a rendező látta, hogy a kiválasztott főszereplő nem tud hegyet mászni, átadta a főszerepet Trenkernek. A film sikere nyomán Trenker sorra kapta az újabb filmes munkákat. Először színészi, később, 1930-tól már rendezői megbízásokat is kapott. Sok filmjének ő maga írta a forgatókönyvét, ő rendezte és ő játszotta a főszerepet is, egyszemélyben.

Leni Riefenstahl 1925 tavaszán látta A sors hegyfokán című Fanck-némafilmet egy berlini moziban. Az élmény hatása alatt döntötte el, hogy színésznő lesz. Dolomitok-beli szállodájában felkereste Luis Trenkert, aki beajánlotta a lányt a rendezőnek. Arnold Fanckot elbűvölte Riefenstahl tehetsége, és következő filmjében, az 1926-os A szent hegy-ben (Der heilige Berg) főszerepet adott neki: táncosnőt játszott, akiért a két férfi főhős (Trenker és Ernst Petersen) vetélkedik.[2] Közben Trenker a való életben is rövid, de szenvedélyes viszonyba keveredett Riefenstahllal.[3]

1927-ben a fasiszta kormányzat új törvényt fogadott el, amely csak a belföldi (olaszországi) diplomákat ismerte el felsőfokú végzettségnek, ezzel kiszorította a munkaerőpiacról a külföldi (elsősorban ausztriai) iskolák végzettjeit. Trenker is egyre nehezebben tudott építészként munkát találni, hamarosan fel is adta építész irodáját, és csak a filmművészi foglalkozást űzte. 1927-ben Berlinbe költözött, itt élt és dolgozott 1940-ig.

Házassága (1928)[szerkesztés]

Luis Trenker és Hilda von Bleichert Lipcsében, házasságkötésük évében (1928)

1928-ban Trenker házasságot kötött Hilda von Bleicherttel (1903–1988), Paul von Bleichert(wd) (1877–1938) lipcsei iparvállalkozó és műgyűjtő leányát. A A következő években négy gyermekük született Florian Trenker(wd) (aki később filmoperatőr lett), továbbá Ferdinand, Barbara és Josef Trenker. Gyermekei később több unokával és dédunokával ajándékozták meg.[4]

Első filmrendezései[szerkesztés]

Filmrendezőként 1930-ban debütált a A fehér hegyek fia c. filmmel, amelyben maga vitte a főszerepet is. A társrendező Mario Bonnard volt. Találkozott Carl Laemmle(wd) német származású amerikai producerrel, a Universal Studios alapítójával, aki hozzásegítette Trenkert, hogy Hollywoodban dolgozhasson. A következő években Trenker leforgatta első két hangosfilmjeinek angol nyelvű változatát, Hollywoodban. E filmjeinek cselekménye részben vagy egészben az Egyesült Államokban játszódik, szereplői Európából kivándorolt, de Amerikában kudarcot valló és lecsúszó európai bevándorlók. Az idegen városok és természeti környezetet Trenker minőségi vizuális látvánnyá fejlesztette. Az Alpokban felnőtt „hegyi ember” látásmódját rávetítette a felhőkarcolók világára, a közéjük zárt keskeny utcákat a mély és sötét hegyi szakadékokkal rokonította. A Havasok fia (vagy Elveszett fiú (1934) című filmjében Trenker New York tornyos látképét áttűnésekkel kapcsolja a havasok világához. Rejtett kamerás képekkel, neorealista stílusban mutatta be a nagy gazdasági világválság hatásait, áldozatait, a toronyházak sivár világában tévelygő, elveszett utazókra emlékeztetve. Másik, Amerikában készült filmjében, a Kalifornia császárában (1936) a nyugat-amerikai sivatagokat, mint az ember számára veszedelmeket rejtő távoli, idegen tájakat ábrázolja.

Írói munkássága[szerkesztés]

A filmkészítés mellett Trenker regényeket, élménybeszámolókat és újságcikkeket is írt. Első közzétett írása (Theodor Wolff ösztönzésére) egy színes beszámoló volt a Berliner Tageblatt napilap számára a Matterhorn vértanúi című filmjének forgatásáról. A cikk nagy tetszést aratott az olvasók körében. Trenker 1931-ban közreadta Berge in Flammen című regényét, alcíme szerint „Dél-Tirol sorsdöntő napjairól”, amely 1931-es sikerfilmjének, a Császárvadásznak alapját képezte. A regény elnyerte Bécs város irodalmi díját, mint az év legjobb könyve. (Magyarul 1934-ben A hegyek hőse címmel a Pantheon kiadó jelentette meg).[5]

Trenker írásműveiben „szellemírók” (korabeli kifejezéssel „négerek”) is közreműködtek. dolgozott. Bedolgozott neki a müncheni Walter Schmidkunz(wd), Trenker régi hegymászó kollégája, alpesi történetek és leírások szerzője, aki 1928-ban megkapta München város költő-díját. 1935 után a nyíltan nemzetiszocialista világnézetű, salzburgi Karl Springenschmiddel(wd) dolgozott együtt. Trenker világháborús visszaemlékezésének bizonyos részét, így pl. a magashegyi erődharcokról szóló Sperrfort Rocca Alta. Der Heldenkampf eines Panzerwerkes című 1937-es regényt Trenker jóbarátja és katonatársa, Fritz Weber(wd) újságíró írta. Ezek a művek Trenker neve alatt jelentek meg, az NSDAP központi kiadóvállalatánál, az 1920-ban alapított Franz-Eher-Verlag-nál. Később, a második világháború után, az 1950-es években megjelent újabb kiadásokat Trenker egymaga átdolgozta, a politikailag kényes szakaszokat átírta vagy kihúzta.

A mások műveiből való átvételei miatt Trenkernek néhány esetben bíróság elé kellett állnia. Munkatársa és támogatója, Arnold Fanck rendező már az 1920-as évek végén keresetet nyújtott be Trenker ellen amiatt, hogy egyik forgatókönyvét Trenker engedély nélkül felhasználta. A panaszt elutasították, mert Fanck két beosztottja az alperes javára tett vallomást, ők ezután Trenkernél kaptak állást.

1937-ben Trenkert ismét beperelték amiatt, hogy 1937-es Condottieri című olasz–német történelmi filmjében plagizálta Michael Paul Moser karintiai katolikus pap regényét. A bíróság elmarasztalta Trenkert, a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól csak 1940. július 19-én mentesült, Hitler kancellártól kapott kegyelem keretében.

A háború után, 1954-ben Fritz Weber nyújtott be bírósági keresetet annak megállapítására, hogy több, Trenker neve alatt megjelent műnek ő a valódi szerzője. A jogvita a felek peren kívüli egyezségével zárult.[6][7]

A nemzetiszocializmus és az olasz fasizmus rendszerében[szerkesztés]

1932-ben Trenker (Curtis Bernhardttal és és Edwin H. Knopffal együtt) elkészítette Lázadó (Der Rebell) című történelmi filmjét, melynek cselekményét 1809-ba helyezte, a napóleoni háborúk idejére, a franciák által megszállt Tirolba. A főszereplőt, Severin Anderlan tiroli alpesi gazdát maga Trenker alakította, a karaktert Andreas Hofer tiroli szabadságharcosról mintázta. A versailles-i békeszerződés következményeitől szenvedő Németországban a film az idegen megszállók elleni fegyveres függetlenségi harc apoteózisává vált.

Filmjeinek készítésekor Trenker gyakran idealizálta a „Heimat”-ot, a szűkebb hazát, a hegyvidékhez kötődő falusi, népi életmódot. A városi élethez olykor a dekadenciát társította. Az olasz fasizmus és a német nemzetiszocializmus kultúrpolitikája emiatt több művét eszközként használta a rendszer propagandájában. Maga Adolf Hitler hosszú időn át Trenker lelkes csodálói közé tartozott. 1933. január 19-én, néhány héttel a náci hatalomátvétel előtt Hitler Goebbels megnézték a Lázadót. Goebbels dicsérő szavakat írt naplójába, a tiroli nemzeti felemelkedést bemutató, látványos tömegjeleneteket felvonultató filmről, mely magát a Führert is feltüzelte.[8][9]

Olaszországban gyártott filmjeiben Trenker óvatosan követte Benito Mussolini ideológiai elvárásait. Emiatt művészetét már ellenzéki érzelmű kortársai is bírálták. 1937-ben Trenker olasz–német koprodukcióban elkészítette Condottieri című nagyszabású történelmi filmjét, melynek cselekményét a 15–16. századi itáliai háborúk idejébe helyezte. Cesare Borgiát Mario Ferrari, Caterina Sforzát Ethel Maggi, Giovanni dalle Bande Nere zsoldosvezért maga Trenker játszotta. Paul Kohner(wd) filmproducer, Trenker régi ismerőse és szaktársa, aki az 1920-as évek elején emigrált Ausztriából az Egyesült Államokba, már 1937-ben azt nyilatkozta, hogy a Condottieri valójában fasiszta film. A felvetésre Trenker is azonnal nyilvánosan válaszolt Kohnernek: „Miért csodálkozik? Megíbzást kaptam a film elkészítésére, és az olasz kormány finanszírozta a munka nagyrészét. Mitől lett volna más a film?” A film tömegjeleneteihez Göbbels 60 főt rendelt ki Hitler személyes testőrségéből, az 1. SS páncélos hadosztályból (Leibstandarte SS Adolf Hitler). A Condottierit Trenker (több más, Olaszországban felvett filmjéhez hasonlóan) saját német anyanyelvén vette fel. Az olasz kultúrairányítás ez ellen nem emelt kifogást. Hangsúlyos nacionalista üzenete miatt a mai filmtörténet a Condottierit „propagandisztikus jellegűnek” és az „olasz fasiszta filmgyártásra jellemző műnek” tekintik. A film németországi bemutatója előtt Trenkernek súlyos konfliktusa támadt Göbbelsszel, aki kifogásolta, hogy a Hitler testőrségéből kirendelt német SS-katonák, akik Medici-zsoldosokat játszottak, a film egyik jelenetében térdre ereszkednek a Borgia pápa előtt. Göbbels követelte, hogy Trenker vágja ki a filmből a jelenetet, amit személyes provokációnak tartott. Trenker ezt megtagadta, emiatt kegyvesztetté vált Göbbelsnél, aki megvonta kedvezményeit és igyekezett őt sarokba szorítani. Trenker a Német Művészet Napjára Münchenbe utazott, ahol régi szeretőjét, Leni Riefenstahlt kérte fel, hogy emeljen szót érdekében Hitlernél. Ennek hatására Göbbelshez fűződő viszonya valamelyest enyhült. Trenker egy nagy filmgyár építését tervezte Bozenben, ehhez azonban nem sikerült támogatást szereznie.[10]

Munkája Németországban 1927... között[szerkesztés]

Trenker, aki 1927 óta Berlinben élt, 1933 szeptemberében belépett a német filmgyártókat kötelezően összefogó Birodalmi Filmszervezetbe (Reichsfachschaft Film), mely a központosított nemzetiszocialista kultúrairányítás eszköze volt. Együttműködésének mélységéről megoszlanak a vélemények. 1933 áprilisában a Kinematograph filmes újság azt írta, hogy Trenker, Carl Boese, Victor Janson és Fritz Lang filmrendezőkkel együtt megalakította a Nemzetiszocialista Üzemi Tanácsrendszer (NSBO) filrendezői részlegét. (A Nemzetiszocialista Üzemi Tanácsrendszert a szakszervezetek helyettesítésére hozták létre). Ezt azonban semmilyen további dokumentum nem igazolja. Fritz Lang 1962-ben úgy nyilatkozott, hogy egyikük sem viselt vezető tisztséget az NSDAP-hez köthető egyetlen szervezetben sem.[11]

A náci kultúrpolitika Trenkert is nyomás alá helyezte. A színész-rendező érzékelte, hogy a náci rendszer sarokba szorítja őt és próbált küzdeni az alárendeltség ellen. A náci pártbizottságokhoz sűrűn érkeztek panaszok Trenker ellen, de ezek sokáig következmény nélkül maradtak, mert a náci felső vezetés hasznosnak értékelte Trenker személyét és munkáját. Az első feljelentést Trenker ellen 1934 februárjában az NSDAP birodalmi propagandaosztályának (Reichspropagandaleitung der NSDAP) egyik tisztviselője tette, aki egy vendéglőben kihallgatta Trenker méltatlankodását a szigorú német törvényekről és arról, hogy „ezeknek” nem akar több filmet csinálni. Egy hónappal később, 1934 márciusában Fred Lyssa, az UFA filmrendezője részletes feljelentést írt arról, hogy Trenker még New Yorkban szégyenletesnek minősítette a németországi könyvégetést és a zsidók kitelepítését. 1934 folyamán birodalmi filmfelügyelethez panasz érkezett, hogy Trenker eltékozolja a dél-tiroli forgatásokhoz kapott német tőkét, és forgatásain túl sok külföldit foglalkoztat. 1938-ban írásbeli figyelmeztetést kapott a birodalmi színészkamarától, mert Bécsben zsidó színészeket alkalmazott.

Die „Wertschätzung der Nationalsozialisten” blieb Trenker trotzdem „lange erhalten”. Sie „erfuhr erst eine Trübung, als er sich nach der Einigung zwischen Mussolini und Hitler nicht recht entscheiden mochte, ob er, der Südtiroler, nun für Italien oder das Deutsche Reich votieren sollte. Das Lavieren trug ihm böse Kommentare von NS-Funktionären ein.” So fasste im September 2005 die Tageszeitung Die Welt das Verhältnis der NS-Spitze zu Trenker zusammen.[12]

A Göbbels-féle kultúrairányítás sürgette a dél-tiroli születésű, osztrák etnikumú, de olasz állampolgárságú Trenkert, hogy hozza meg döntését a Német Birodalomhoz csatolt Ausztriába való áttelepülés (az ún. „Opció”) kérdésében. Trenker nem akart elszakadni szülőhazájától, és sokáig halogatta a döntést. 1940 márciusában Göbbels kilátásba helyezte, hogy olasz állampolgár nem forgathat filmet német állami támogatással. Trenker ekkor – ellentétben a háború után tett nyilatkozataival – az „opciót” választotta, és kérvényezte a Német Birodalom állampolgárságát. 1940. július 22-én kérte felvételét az NSDAP tagjainak sorába, ahová október 1-jén felvették. Tagsági könyvének sorszáma 8.181.851.[13]


Aufgrund seines Zögerns in der schwierigen Optionsfrage fiel Trenker bei der NS-Führung dann im Frühjahr 1940 in Ungnade. Am 5. März 1940 verzeichnete Goebbels dazu in seinem Tagebuch: „Ich trage dem Führer den Fall Trenker vor. Dieses Schweinestück hat in Südtirol nicht für uns optiert. Hinhalten, freundlich sein, aber abservieren.” Kurz darauf wurden auf direkte Anweisung von Goebbels sämtliche seiner Filmprojekte eingefroren oder abgesagt. 1940 beauftragte Himmler seinen Geheimdienst SD, die früheren „deutschfeindlichen” Äußerungen Trenkers nochmals näher zu untersuchen.

Trenkers weiteres politisches Agieren bezeichnete Der Spiegel 1994 dann als „Werben um die Gunst der Nazi-Größen“ und als „serviles Bemühen, das Wohlwollen der Nazis wiederzuerringen“. Ende März 1940 optierte er schließlich fürs Deutsche Reich, versicherte sich aber, dass seine Eltern weiterhin in ihrem Haus in Südtirol verbleiben durften. Er wurde bei Goebbels vorstellig, dem er laut dessen Aufzeichnungen „etwas von seinem Deutschtum vor(geschwafelt)“ habe.

Dies und seine Bittschreiben an Hitler, Goebbels und Himmler blieben allesamt erfolglos. Um etwa seine Entscheidungskrise in der Südtiroler Optionsfrage zu rechtfertigen, verfasste er ein weiteres Schreiben an Hitler, worin er seine innere Bindung an sein Geburtsland und seine Berge beschreibt, aber auch erklärte: „Sie, mein Führer […] können sich verlassen, daß ich zu gegebener Stunde genau weiß, wo ich hingehöre und wo ich zu stehen habe.“

Der Reichskommissar für die Festigung deutschen Volkstums sandte 1941 ein Schreiben an den persönlichen Stab Himmlers, in dem sämtliche Zuwiderhandlungen Trenkers angeführt sind: Trenkers zwiespältiges Hofieren bei den italienischen Machthabern, seine Äußerungen gegen die Abwanderung der Südtiroler aus ihrem Gebiet sowie der Hinweis auf „deutschfeindliche“ Betätigungen im Ausland. In seiner beim Sicherheitsdienst hinterlegten Karteikarte findet man auch die Bezeichnung „deutschfeindlich“.

1941 wurden das Drehbuch und die Finanzierung eines neuen Films abgelehnt, da Trenker darauf bestanden hatte, in den italienischen Alpen zu drehen. Auch andere Filmprojekte wurden von der Reichsleitung abgelehnt. 1942 spielte er als Hauptdarsteller mit Genehmigung der Reichsfilmkammer im nationalsozialistischen Propagandafilm Germanin – Bayer 205. Das Drehbuch stammte diesmal allerdings nicht von Trenker selbst; Regie führte Goebbels’ Schwager Max W. Kimmich. Die Hauptrolle in Germanin trug Trenker nach 1945 „den Ruf eines Nazi-Schauspielers“ ein (König, F. Trenker: Bera Luis. 2006, S. 219). Wie aus einem Brief an den Stab Himmlers hervorgeht, wurde Trenker nach diesem Film offiziell mit Berufsverbot belegt.

Visszatérése Olaszországba[szerkesztés]

1940 végén Trenker elhagyta Berlint és Rómába költözött. Itt 1942-ben jobb feltételekkel forgathatta le Pastor Angelicus címűéletrajzi dokumentumfilmjét, XII. Piusz pápa (Eugenio Pacelli) életéről. 1943-ban szintén Olaszországban kezdte el Monte Miracolo című, alpesi témájú filmjének forgatását, melyben rendezőként és színészként is közreműködött. A filmet azonban csak hat évvel később, a háború után Ausztriában tudta befejezni.[14] Ezután visszavonult Bozenbe (Bolzano), és folyamatosan próbált pénzt felhajtani új filmes terveihez.

Értékelése[szerkesztés]

A nemzetiszocialista kollaboráció adatait gyűjtő Berlin Document Center |Berliner Document Center]] ergibt sich nach Ansicht des Autors Florian Leimgruber folgendes Bild in der NS-Zeit: „Uns begegnet weder ein kraxelnder Freiheitsheld noch ein kriecherisch-unterwürfiger Handlanger oder Kollaborateur. […] ein normaler Durchschnittsmensch, der auch in schwierigsten Situationen in erster Linie darauf bedacht ist, sich und seine Schäfchen ins Trockene zu bringen, sich seine ökonomischen Möglichkeiten und die berufliche Entfaltung nicht vermiesen zu lassen.“ [15]

A második háború után[szerkesztés]

Értékelés[szerkesztés]

Háború utáni bírálóinak egy része Trenkert – a Göbbels által rárótt tényleges foglalkoztatási tilalom ellenére – náci kollaboránsnak állítja be arra hivatkozva, hogy a Hitler-rendszer iránt opportunista hozzáállást tanúsított. Interjúiban Trenker hiába hangoztatta, hogy filmjeit Adolf Hitler később „férges gyümölcsnek” minősítette, Göbbels pedig „gazembernek” és „hazátlan bitangnak” nyilvánította őt, akit „el kell kapni és el kell intézni”.

Mint olasz állampolgár, Trenker nem esett a németországi nácitlanítási(wd) rendelkezések hatálya alá, .[16]

1945 után egy ideig nem filmezhetett. Megpróbálkozott Grödenből származó faragott fafigurák hamisításával és eladásával. A fatárgyakat különféle manipulációkkal mesterségesen öregítette, pl. söréttel lőtte meg (hogy szuvasnak látszódjanak), felületüket gázégővel megperzselte vagy egy időre elásta a földbe, majd régiségként értékesítette. [17]

1946-ban kísérletet tett arra, hogy Eva Braunnak tulajdonított, feltehetően hamis naplókat eladjon európai és amerikai kiadóknak.[18] A naplók először 1948-ban jelentek meg könyv formában Franciaországban és Olaszországban. 1949-ben következett a könyv hollandiai és angliai megjelenése. Német nyelvű megjelenése előtt több újság előzetes részleteket közölt belőle, így a bécsi Wiener Zeitung és Welt am Abend, majd a 1948 szeptemberében nürnbergi „Wochenend“ című lap is. A könyv ellen Eva Braun családja a Müncheni Tartományi Bíróságon pert indított, az árusítást ideiglenes felfüggesztő végzéssel leállították. A perben mellékvádlóként fellépett Leni Riefenstahl is. A naplókat hamisítványnak minősítették. A hamisító személye a mai napig sem bizonyított, de a témában dolgozó kutatók általában Trenker átiratából indulnak ki.[19] Interjúiban maga Trenker azt mondta, ő maga nem hamisított, a birtokába jutott naplójegyzeteket a sajtó hozta nyilvánosságra, az ő kívánsága ellenére.[20]

A Luis Trenker-Film GmbH, amelyet Trenker még 1937-ben alapított Berlinben, 1949-ben Münchenben folytatta működését. A müncheni Olympia-Film GmbH-vel együttműködve a hegyvilágról, a hegyekben élő emberekről készített ismertető és portréfilmeket. Maga Trenker Bolzano és München között ingázva dolgozott. A hegyekről szóló dokumentumfilmek mellett 1955 után ismét mozifilmeket kezdett készíteni.

Luis Trenker: Kameraden der Berge c. könyve(1935)

A szovjet megszállási zónában Trenker nyomtatott műveit tiltólistára tették: Kampf in den Bergen (1932), Berge in Flammen (1935), Sperrfort Rocca Alta (1938), Leuchtendes Land (1941) és Hauptmann Ladurner (1943).[21][22] 1949-től a NDK Népoktatási Minisztériuma további Trenker-műveket helyezett tiltólistára: Kameraden der Berge (1935) és Tiroler Helden (1942).[23]

1959-ben a Bayerischer Rundfunk tévéállomás elkészítette Luis Trenker erzählt című sorozatát, ebben Trenker részletesen és érzelmektől fűtve mesélt fordulatos életéről. színesen mesél ackend über sein Leben erzählte. Ab 1965 drehte er überwiegend Dokumentarfilme über seine Heimat Südtirol. So trat er auch regelmäßig in der TV-Kindersendung Sport-Spiel-Spannung auf. In den 1970er Jahren hatte er seine eigene Sendung im öffentlich-rechtlichen Fernsehen (Berge und Geschichten). Erfolg hatte Trenker auch noch als Gelegenheitsschauspieler (so in der Fernsehserie Luftsprünge, 1969) und als Vermarkter seines unumstrittenen Rufs als Fachmann für alles irgendwie Alpine („Trenker-Hut“, „Trenker-Cord“). Dazu zählen auch die zahlreichen in Zusammenarbeit mit Helmut Dumler edierten Alpen-Bildbände (Bruckmann Verlag, München 1970–1980).

Im Jahr 1974 war er eines der Gründungsmitglieder der bayerischen Sektion des Szabad Német Írószövetség (Freier Deutscher Autorenverband), dem er später auch als Vorsitzender vorstand. Er war engagiertes Mitglied der Német Alkalmazottak Szakszervezetének (DAG).[24]

Trenker hat den Freilichtfilm, den Film ohne Schminke, entdeckt und hoffähig gemacht. Ihn auf den Begriff Bergfilmer zu reduzieren, ist falsch. Er hat mit Der Berg ruft zwar einen herausragenden Bergfilm gemacht, er inszenierte aber auch Abenteuerfilme, Komödien, Krimis und Historienfilme, in denen das Motiv Berg eines von vielen war. Die eindringliche Hungerszene in Der verlorene Sohn wurde von Roberto Rossellini als wichtiger Eindruck auf dem Weg zum az olasz neorealizmus genannt.

In seinen letzten Lebensjahren setzte sich Luis Trenker auch für Umwelt- und Naturschutz ein und sprach sich etwa vehement gegen eine durch das Felső-Puster-völgyön át führende Neutrassierung der sogenannten SS 51 főút (Strada de Alemagna) autósztráda aus.[25]

Luis Trenker 1990. április 12-én hunyt el Bozenben, 97 éves korában. Szülőfalujában, St. Ulrichban temették el, családjának sírhelyén.[26]

Emlékezete[szerkesztés]

2015-ben Wolfgang Murnberger rendező Luis Trenker − Der schmale Grat der Wahrheit címmel osztrák–német tévéfilmet készített Luis Trenker életéről, melynek címszerepét Tobias Moretti játszotta. Arnold Fanckot André Jung, Leni Riefenstahlt Brigitte Hobmeier alakította. A filmet számos eredeti dokmentumfilmrészlet egészíti ki.[27][28]

A Die Ladiner nevű grödeni népzenei együttes megírta a „Luis Trenker-emlékdalt”, mely 2002-ben „Allein in Einsamkeit” (Egyedül a magányosságban) című lemezükön adtak közre.[29]

Filmes munkái[szerkesztés]

Filmszínészként[szerkesztés]

  • 1969–1970: Luftsprünge; tévésorozat; Hannes Kogler
  • 1956: Von der Liebe besiegt; Zurwalden, a hegyi vezetők szövetségének elnöke
  • 1955: Il prigioniero della montagna; Giovanni Testa
  • 1951: Aus König Laurins Rosengarten; narrátor
  • 1950: Marmolada; narrátor
  • 1950: Barriera a Settentrione; Stefano Hassler
  • 1945: Monte Miracolo; Roberto Rey mérnök
  • 1943: Trópusok hőse (Die Geschichte einer kolonialen Tat); Dr. Hans Hofer
  • 1940: Tűzördög (Der Feuerteufel); Valentin Sturmegger
  • 1938: Engandini kaland (Liebesbriefe aus dem Engadin); Toni Anewanter
  • 1938: A kihívás (The Challenge); Jean Antoine Carrel (angol nyelvű változat)
  • 1938: A kihívás (Der Berg ruft!); Jean Antoine Carrel (német nyelvű változat)
  • 1937: Condottieri; Giovanni de’ Medici dalle Bande Nere (olasz nyelvű változat, Luigi Trenker néven)
  • 1937: Condottieri; Giovanni de’ Medici dalle Bande Nere (német nyelvű változat)
  • 1936: Kalifornia császára (Der Kaiser von Kalifornien); Johann August Sutter
  • 1934: Havasok fia (Elveszett fiú); Tonio Feuersinger
  • 1933: Lázadó (The Rebel); Severin Anderlan (angol nyelvű változat)
  • 1933: Lázadó (Der Rebel); Severin Anderlan (német nyelvű változat)
  • 1932: The Doomed Battalion; Florian Di Mai
  • 1932: Devil of the Matterhorn; 1932
  • 1931: Császárvadász (Les monts en flammes); Florian Dimaï (francia nyelvű változat)
  • 1931: Császárvadász (Berge in Flammen); Florian Dimai (német nyelvű változat)
  • 1930: Les chevaliers de la montagne; Charlier
  • 1930: A fehér hegyek fia (Der Sohn der weißen Berge); Hans Turri
  • 1929: Der Ruf des Nordens; Peter Helling
  • 1928: Matterhorn vértanúi (Der Kampf ums Matterhorn); Jean-Antoine Carrel
  • 1927: Jégvirágok (Der große Sprung); Toni
  • 1926: A szent hegy (Der heilige Berg); Karl
  • 1924: A sors hegyfokán (Der Berg des Schicksals); a hegymászó fia

Filmrendezőként[szerkesztés]

  • 1979: Heimat aus Gottes Hand;
  • 1971: Ich filmte am Matterhorn; tévéfilm; V Movie
  • 1962: Vacanze scambio
  • 1962: Sein bester Freund
  • 1957: Wetterleuchten um Maria
  • 1956: Von der Liebe besiegt
  • 1956: Gold aus Gletschern
  • 1955: Il prigioniero della montagna
  • 1950: Marmolada
  • 1950: Barriera a Settentrione
  • 1945: Monte Miracolo
  • 1942: Pastor Angelicus
  • 1940: Tűzördög (Der Feuerteufel)
  • 1938: Engadini kaland (Liebesbriefe aus dem Engadin)
  • 1938: A kihívás (The Challenge), angol változat, alpesi jelenetek társrendezője
  • 1938: A kihívás (Der Berg ruft!), német változat
  • 1937: Condottieri
  • 1936: Kalifornia császára (Der Kaiser von Kalifornien)
  • 1934: Havasok fia (Elveszett fiú)
  • 1933: Lázadó (The Rebel) (angol nyelvű változat)
  • 1933: Lázadó (Der Rebel) (német nyelvű változat)
  • 1932: The Doomed Battalion (1931-es eredeti német változat)
  • 1931: Császárvadász (Les monts en flammes)
  • 1931: Császárvadász (Berge in Flammen)
  • 1930: A fehér hegyek fia (Der Sohn der weißen Berge)
  • 1928: Matterhorn vértanúi (Der Kampf ums Matterhorn)

Elismerései, díjai[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Janina Lingenberg. „Luis Trenker. Der Bergonkel” (német nyelven). G/Geschichte 2017 (2), 46–47. o.  
  2. ↑ Arnold Fanck: Wie der heilige Berg entstand, in: Stadtarchiv Freiburg, K 1/26, Ordner 35, Nr. 1a.
  3. ↑ Karin Wieland. Dietrich & Riefenstahl – Die Geschichte zweier Jahrhundertfrauen (német nyelven). München: Deutscher Taschenbuch Verlag, 120. o. (2014). ISBN 978-3-423-34789-1 
  4. ↑ Luis Trenker Biografie (német nyelven). Who’s Who. The People Lexikon
  5. ↑ Magyar úriasszonyok lapja (Pantheon-hirdetés) (pdf). epa.oszk.hu, 1934. március 20.
  6. ↑ Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) Geschichtenerzähler nevű lábjegyzeteknek
  7. ↑ Oberösterreich in Bildern. Luis-Trenker-Prozess in Wels (Fotos von Alfred Harrer) (német nyelven). 150 Jahre nachrichten.at. Lentia Verlag. (Hozzáférés: 2015. július 18.)[halott link]
  8. ↑ Feuer und Fett (német nyelven). Der Spiegel, 1994. április 11. (Hozzáférés: 2023. október 31.)
  9. ↑ Angela Hermann. Die Tagebücher von Joseph Goebbels: Oktober 1932 - März 1934 (német nyelven). Walter de Gruyter, 109. old.. o. (2013) 
  10. ↑ Luis Trenker - Der schmale Grat der Wahrheit (német nyelven). BR24 TV (br.de), 2015. augusztus 12.
  11. ↑ Larissa Schütze. Fritz Lang im Exil. Filmkunst im Schatten der Politik, Forum Kulturwissenschaften (német nyelven). München: M-Press Meidenbauer, 21–22. o. (2006). ISBN 3-89975-587-1 
  12. ↑ Der Tiroler, der auf einen Berg stieg… (német nyelven). Die Welt (Welt.de), 2005. szeptember 12. (Hozzáférés: 2023. november 15.) „Die Wertschätzung der Nationalsozialisten blieb Trenker lange erhalten, erfuhr erst eine Trübung, als er sich nach der Einigung zwischen Mussolini und Hitler nicht recht entscheiden mochte, ob er, der Südtiroler, nun für Italien oder das Deutsche Reich votieren sollte. Das Lavieren trug ihm böse Kommentare von NS-Funktionären ein.”
  13. ↑ Német Szövetségi Köztársaság Levéltára (Bundesarchiv) R 9361-IX KARTEI/45081242
  14. ↑ Stefan König, Florian Trenker. Bera Luis. Das Phänomen Luis Trenker. Eine Biographie (német nyelven). München: Berg und Tal, 221. o. (2006). ISBN 3-939499-02-1 
  15. ↑ Florian Leimgruber. Luis Trenker, Regisseur und Schriftsteller. Die Personalakte Trenker im Berlin Document Center (német nyelven). Bozen: Frasnelli-Keitsch (1994). ISBN 88-85176-04-6 
  16. ↑ Jan Freitag: Luis Trenker: Er ist wieder da (német nyelven). Die Zeit Online, 2015. november 17.
  17. ↑ Susanne Wittlich: Ein Pionier und Dampfplauderer. Focus 47/2015, S. 108–109.
  18. ↑ Heike Klapdor. Ich bin ein unheilbarer Europäer: Briefe aus dem Exil (német nyelven). Berlin: Aufbau Verlag, 461. o. (2007). ISBN 978-3351026554 
  19. ↑ Ld. Guido Knopp nyilatkozata a ZDF „Terra-X” c. műsorában, 2010. augusztus 15.[halott link]
  20. ↑ Brigitte Sokop. Jene Gräfin Larisch. Marie Louise Gräfin Larisch-Wallersee, Vertraute der Kaiserin – Verfemte nach Mayerling, 4. edition (német nyelven), Wien u.a.: Böhlau, 520. o. [1986] (2006) „(Zitat Trenker, 1976)” 
  21. ↑ Deutsche Verwaltung für Volksbildung in der sowjetischen Besatzungszone: „Liste der auszusondernden Literatur” (német nyelven). Berlin: Deutscher Zentralverlag, 414–423. o. (1946) 
  22. ↑ Deutsche Verwaltung für Volksbildung in der sowjetischen Besatzungszone: „Liste der auszusondernden Literatur”. Zweiter Nachtrag. (német nyelven). Berlin: Deutscher Zentralverlag, 290–298. o. (1948) 
  23. ↑ Ministerium für Volksbildung der Deutschen Demokratischen Republik. „Liste der auszusondernden Literatur”. Dritter Nachtrag. (német nyelven). Berlin: Deutscher Zentralverlag, 193–198. o. (1953) 
  24. ↑ Rupprecht Dittmar, Peter Stüber, Fritz Weise: Die Deutsche Angestellten-Gewerkschaft DAG, Buchreihe Mensch und Gesellschaft, Hamburg 1971, S. 115
  25. ↑ Vgl. Luis Trenker: Sexten darf nicht zubetoniert werden! Weißbuch über die Autostrada Alemagna. Gemeindeverwaltung, Sexten 1979
  26. ↑ {{cite web | url= http://knerger.de/html/trenkerschauspieler_50.html | work= Knerger.de | title= Das Grab von Luis Trenker in Sankt Ulrich (Grödner Tal, Südtirol)
  27. ↑ Luis Trenker − Der schmale Grat der Wahrheit az Internet Movie Database oldalon (angolul)
  28. ↑ Hans Holzhaider (2014. július 7.). „Ein Traum in Rehleder. Schrieb Luis Trenker die Tagebücher von Eva Braun? Ein Gerücht wird zum grandiosen Filmstoff” (német nyelven). Süddeutsche Zeitung, 35. o.  
  29. ↑ Musik (német nyelven). Die Ladiner Management KG der Stuffer Nicol & Co. (Die Ladiner.com), 2021. január 15. (Hozzáférés: 2023. április 30.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Commons:Category:Luis Trenker
A Wikimédia Commons tartalmaz Akela/Temp 04 témájú médiaállományokat.

{{DEFAULTSORT:Trenker Luis}} [[kategória:1949-ben született személyek]] [[kategória:2010-ben elhunyt személyek]] [[kategória:francia színészek]] [[kategória:párizsiak]] [[Kategória:Rákban elhunyt személyek]] ---- [[kategória:élő személyek]] [[kategória:angol nők]] [[kategória:londoniak]]








FILM1 Zsarutörténet[szerkesztés]

Zsarutörténet
(Flic Story)
Alternatív cím: Zsaru-történet
Forgalmazás
Bemutató
  • Franciaország 1975. okt. 1.
  • NSZK 1975. nov. 14.
  • magyar 1977. dec. 1.
Kronológia
Előző–
Sablon • Wikidata • Segítség
----
Nem található szabad kép.(?)

Zsarutörténet (eredeti címe Flic Story), 1975-ban bemutatott francia–olasz bűnügyi akciófilm, Jacques Deray rendezésében, Alain Delon és Jean-Louis Trintignant főszereplésével. A főszereplők valós személyeket mintáznak, az 1950-es, 1960-as évek fordulóján Franciaországában. A forgatókönyvet Roger Borniche rendőrfelügyelő 1956-ban kiadott önéletrajza alapján írták, a történetben megtörtént bűncselekmények és rendőri nyomozások eseményei szerepelnek.

Cselekmény[szerkesztés]

Flic Story follows a nine-year pursuit of Emile Buisson through France during the 1940s and 1950s, and illustrates the pursuit as a battle of intellect, focusing on a growing rapport between Buisson and the protagonist Borniche.[1] Deray's humanizing of the characters was a trait used in his other films, and was a popular counter-cliché concept in France during the 1970s.[2]

The film story depicts Émile Buisson, following the death of his wife and child, escaping from a psychiatric institution in 1947 and returning to Párizs. Buisson, who three years later would become France's public enemy number one, begins a murderous rampage through the French capital. The opening scene shows reluctant detective (flic is the French slang equivalent of "cop" in English) Borniche, who is given the case and pursues Buisson for three years,[3][4] while the latter evades capture by killing informants and anyone else he feels may give him away.[5] Borniche, who unlike his colleagues, prides himself in a methodical approach, hunts Buisson through numerous alleyway chases, rooftop pursuits, car chases and gunfights, while putting his lover Catherine (Claudine Auger) in danger.[3][6]

When bürokrácia intervenes with Borniche's attempts, and politicians and the media begin speculating,[3] he uses the assistance of another criminal, Paul Robier (Crauchet) to apprehend Buisson. The serial killer is finally captured after having committed over 30 murders and 100 robberies.[7] The final sequences sees Buisson telling Borniche that he would like to „take a hacksaw” to the throat of his informer, prompting a critically lauded line from Borniche that he would not get the chance.[8]

Szereposztás[szerkesztés]

Szerep Színész[9] Magyar hangja
(1. szinkron, 1976)[10] 		Magyar hangja
(2. szinkron)[11]
Roger Borniche rendőrfelügyelő Alain Delon Sztankay István
(Fülöp Zsigmond)		 Schnell Ádám
Émile Buisson bandita Jean-Louis Trintignant Lőte Attila Andorai Péter
Mario Poncini Renato Salvatori Tordy Géza (n. a.)
Catherine, Buisson barátnője Claudine Auger Bánsági Ildikó (n. a.)
a Saint-Appoline hotel tulajdonosa Maurice Biraud Kaló Flórián (n. a.)
Jean-Baptiste Buisson André Pousse Makay Sándor (n. a.)
Raymond Pelletier Mario David Horváth Gyula (n. a.)
Paul Robier Paul Crauchet Benkő Gyula (n. a.)

Fogadtatás[szerkesztés]

A Zsarutörténet (Flic Story) többnyire pozitív bírálatokat kapott a nemzetközi kritikusoktól. A Film de France munkatársa, James Travers dicsérte a főszereplők érzékét a szomorú téma humánus és mélyen átérző ábrázolásában. Travers hasonlóságokat fedezett fel Jean-Pierre Melville filmjeinek, különösen az 1967-es A szamurájnak motívumaival. A kritikus Deray egyik legjobb filmjének ítélte a Zsarutörténetet.[6] Más internetes szemlézők éreztek hasonlóságokat Melville filmjével, és értékelték a Zsarutörténet jól ütemezett történetszerkesztését, „mindvégig fenntartott lendületét és kíméletlen őszinteségét”.[3]

A French National Cinema kritikusa, Susan Hayward is dicsérte a filmet, mely eltért a mainstream filmes kliséktől. Hayward összehasonlította a Zsarutörténetet a hasonló műfajú kortárs amerikai filmekkel, és Deray javára írta, hogy az intellektusok küzdelmét emeli ki, szemben a nyers fizikai akciózással.[12]

Gary Giddins, printing his review from the August 16, 2005 issue of The New York Sun, praised the film as "the most interesting and resonant" of Deray's work, and gave particular credit to Trintignant's "hair-trigger" performance. He also complimented the detail in the secondary characters, and said it was honest in its support for the halálbüntetés. Giddins also, however, criticised the film's pacing.[13]

Valós háttér[szerkesztés]

A valódi Émile Buisson fotója a francia rendőrség nyilvántartásában

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Hayward 279. old.
  2. ↑ Hayward 279. old.
  3. ↑ a b c d Flic Story Archiválva 2007. szeptember 27-i dátummal a Wayback Machine-ben. at FilmSpot Archiválva 2007. augusztus 10-i dátummal a Wayback Machine-ben. retrieved July 30, 2007
  4. ↑ Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) bfi nevű lábjegyzeteknek
  5. ↑ Giddins 196. old.
  6. ↑ a b Flic Story at Films de France retrieved July 30, 2007
  7. ↑ Flic Story synopsis at Rotten Tomatoes retrieved July 30, 2007
  8. ↑ Giddins 196. old.
  9. ↑ Szereposztás az IMDb.com szerint
  10. ↑ Zsarutörténet (Flic story, 1975) 1. szinkron (1976). Pannónia Filmstúdió., megrendelő MOKÉP. az Internetes Szinkron Adatbázisban (magyarul)
  11. ↑ Zsarutörténet (Flic story, 1975) 2. szinkron. Stúdió: n.a. az Internetes Szinkron Adatbázisban (magyarul)
  12. ↑ Hayward 279. old.
  13. ↑ Giddins 196. old.

Források[szerkesztés]

További információ[szerkesztés]


{{DEFAULTSORT:Flic Story}} [[Kategória:1975 filmjei]] [[Kategória:francia bűnügyi filmek]] [[Kategória:olasz bűnügyi filmek]] [[kategória:Párizsban játszódó filmek]] [[Kategória:MOKÉP-filmek]] ---- [[Kategória:Könyvadaptációk]] [[Kategória:amerikai thrillerek]] [[kategória:Könyvadaptációk]] [[Kategória:Párizsban játszódó filmek]] [[Kategória:Rómában játszódó filmek]] [[Kategória:német filmdrámák]] [[Kategória:Londonban játszódó filmek]] [[Kategória:MOKÉP-filmek]] [[kategória:film noir]] [[Kategória:Roman Polański-filmek]]







FILM 2 Mindörökké Emmanuelle[szerkesztés]

Mindörökké Emmanuelle
(Éternelle Emmanuelle)
Forgalmazás
Bemutató
  • franciaország 1993. feb. 7.
  • finnország 1994. jún. 24.
Kronológia
ElőzőEmmanuelle 7. – Virtuális valóság (1993)
KövetkezőEmmanuelle bosszúja (wd) (1993)
Sablon • Wikidata • Segítség
---
Nem található szabad kép.(?)
[- -]

A Mindörökké Emmanuelle, eredeti címe Éternelle Emmanuelle egy 1993-ban bemutatott francia erotikus tévéfilm Francis Leroi rendezésében, Marcela Walerstein, Sylvia Kristel és George Lazenby főszereplésével. A forgatókönyvet Emmanuelle Arsan műveinek szabad felhasználásával Timothy Fox és Claire Lorentz írták. A változatos címszereplőkkel készített francia Emmanuelle-mozifilmek 1993-as lezárása után Francis Leroi filmrendező ezzel nyitotta meg saját Emmanuelle-tévéfilmjeinek sorát, melyek mindegyikében az ifjú Emmanuelle-t Marcela Walerstein venezuelai fotómodell alakítja.

Cselekmény[szerkesztés]

Egy repülőút során az idősödő Emmanuelle sok év után találkozik régi barátjával és mentorával, Marióval. Hosszú beszélgetés kezdődik kettejük között. Emmanuelle elmeséli saját hihetetlen történetét egy különleges és varázslatos parfümről, amelyet tibeti szerzetesektől kapott ajándékba, amikor meglátogatta kolostorukat. A parfüm azzal a csodálatos képességgel rendelkezik, hogy Emmanuelle lelkét beköltözteti bármilyen nő testébe, aki a parfümöt használja. Miután így megszerezte ezt a képességet, a megfiatalodott Emmanuelle ezzel a varázserővel segíti azokat a válságba jutott nőtársait, akikkel életútja során találkozik.

Főbb szereplők[szerkesztés]

Szerep Színész[1]
Az ifjú Emmanuelle Marcela Walerstein
AZ idős Emmanuelle Sylvia Kristel
Mario George Lazenby
Athisan Khan Joel Bui
n.a. Cynthia Van Damme
n.a. Jean-Marc Vasseur

Gyártás[szerkesztés]

Adaptált alapművek[szerkesztés]

Elismerések, díjak[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információ[szerkesztés]

  • ------- (1999) (francia nyelven). AlloCiné.fr
  • ----- (angol nyelven). Collection Search British Film Institute (BFI.org.uk). (Hozzáférés: 2023. november 6.)
  • ----- (német nyelven). Filmdienst.de
  • ---- (német nyelven). Filmportal.de
  • -------. MAFAB.hu. (Hozzáférés: 2024. január 24.)

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

{{DEFAULTSORT:Mindörökké Emmanuelle}} [[Kategória:1993 filmjei]] [[kategória:francia erotikus filmek]] ---- ---- [[Kategória:misztikus filmek]] [[Kategória:magyar thrillerek]] [[kategória:pszichothrillerek]] [[Kategória:Magyar fekete-fehér filmek]] [[Kategória:Várkonyi Zoltán-filmek]] [[Kategória:olasz bűnügyi filmek]] [[kategória:Párizsban játszódó filmek]] [[kategória:olasz bűnügyi filmek]] [[Kategória:Rómában játszódó filmek]] [[kategória:brit misztikus filmek]] [[Kategória:német filmdrámák]] [[Kategória:német romantikus filmek]]







FILM 3 : ÖRDxxx[szerkesztés]

Akela/Temp 04
Forgalmazás
Bemutató
  • francia 1955. jan. 29.
Sablon • Wikidata • Segítség
---
Nem található szabad kép.(?)
[- -]

Ördönxxgösök (Les diabxxxoliques) 1955-ben bemutatott francia bűnügyi-lélektani thriller.

Cselekmény[szerkesztés]

Szereposztás[szerkesztés]

Szerep Színész[1] Magyar hangja
(1. szinkron)[2]
Nicole Horner Sicmone Signoret Bcsti Juli

Érdekességek[szerkesztés]

Elismerések, díjak[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Szereposztás az IMDb.com szerint
  2. ↑ Ördöngösök (Les diaboliques, 1955) 1. szinkron, Videovox Stúdió, megrendelő Magyar Televízió Rt. az Internetes Szinkron Adatbázisban (magyarul)

Források[szerkesztés]

További információ[szerkesztés]

{{DEFAULTSORT:----------- }} [[Kategória:19------ filmjei]] [[Kategória:francia thrillerek]] [[Kategória:francia filmdrámák]] [[kategória:fekete-fehér filmek]] [[Kategória:Könyvadaptációk]] ---- [[Kategória:Színpadi művön alapuló filmek]] [[Kategória:amerikai háborús filmek]]





Helen Wood (egyértelműsítő lap)[szerkesztés]

* [[:d:Q11789031]] * [[:en:Helen Wood]] * [[Helen Wood]] (1917-1988) amerikai színésznő{{wd|Q3129647}} * [[Dolly Sharp|Helen Wood]]{{wd|Q17566718}} (1935-1998) amerikai színésznő, táncművész, később Dolly Sharp néven pornószínésznő ;Hasonló nevek * [[Helen Burnett Wood]] (1888-1917) skót születésű amerikai haditengerészeti ápolónő (https://sites.northwestern.edu/northwesternlibrary/2017/06/01/remembering-helen-wood-wwi-veteran/ ) * [[Helen Adelaide Wood]]{{wd|Q44729892}} (1860–1927)[1] angol grafikusművész, növényrajzoló, botanikai szakkönyv-illusztrátor * [[Helen Atkinson-Wood]]{{wd|Q13522439}} (*1955) angol színésznő, komika {{egyért|típus=szn}} ------------------------------------------------- === Helen Wood / Dolly Sharp (1935-1998) === * [[:es:Dolly Sharp]] * [[:d:Q17566718]] {{Személy infobox | típus= színész | név= Helen Wood | kép= | képaláírás = | művésznév = Dolly Sharp <br/> Alexandra Krasneborg <br/> Emmeline Pankhurst | születési név = | álnév = <!-- Wikidata: p742 --> | házastárs = | élettárs= | gyermekek száma = | gyermekei = | szülei = | nemzetiség = [[amerikai|amerikai]] | kitüntetései = <!-- Wikidata: p166 --> | alsablon={{Személy infobox/Színész | típus = színész | becsukva= | aktív évek = színészként 1951–1971 <br/> pornószínészként 1971–1974 | ügynökség =<!--Wikidatából --> | híres szerep = [[Mély torok (film)|Mély torok]] (1972) | tevékenység = színésznő <br/> pornószínésznő | más díjak = | BAFTA-díj = }} }} |estatura = {{altura|m=1.70}} |número de películas = 17 (IAFD) '''Helen Wood''' későbbi művésznevén ''Dolly Sharp'' (1935–1998) amerikai színésznő és táncosnő. Helen Wood néven több zenés [[Hollywoodi filmgyártás|hollywoodi mozifilmben]] játszott, köztük [[Stanley Donen]] rendező ''Give a Girl a Break'' című romantikus musicaljében és a [[William Friedkin]] rendezőnek [[Oscar-díj]]at hozó [[Razzia Minsky bárjában]] című 1968-as zenés revüfilmben. 1971-től Dolly Sharp és Alexandra Krasneborg művésznevek alatt pornófilmes szerepeket is elvállalt. Az 1972-es [[Mély torok (film)|Mély torok]] című pornófilm egyik főszereplője lett, [[Linda Lovelace]] és [[Carol Connors]] mellett. A filmre vetülő közfigyelem azonban megtörte filmes karrierjét, néhány kisebb videószerep után eltűnt a filmiparból. * wd|Q17566718 * [[Gerard Damiano]]: [[Mély torok (film)|Mély torok]](1972) ==== Filmszerepei ==== *''1971 Millie's Homecoming'' - Lady Zazu *''1971 The Ice Box'' *''1971 His Loving Daughter'' - Dolly *''1971 The Weirdos and the Oddballs'' - Zora *''1972 Mondo Porno - secretaria *''1972 Selling It'' *''1972 Sexual Customs in Scandinavia'' - Alexandra *''1972 Rosebud'' - Kate *''1972 Garganta profunda'' - Helen *''1972 Dynamite'' - Kay Adams *''1972 The Trials of Chickie Tetrazzini'' - Salty Emboca *''1973 Filthiest Show in Town'' - Mona ____ The Filthiest Show in Town Mona (segment "Game Show") (as Dolly Sharp) 1973 The Trials of Chickie Tetrazzini Salty Imbocca (as Emmeline Pankhurst) 1972 Dynamite Kay Adams (as Dolly Sharp) 1972 Mély torok Helen (as Dolly Sharp) 1972 Rosebud Kate (uncredited) 1972 Sexual Customs in Scandinavia Female Model (as Alexandra Krasneborg) 1972 Selling It (as Dolly Sharp) 1972 The Relatives Are Coming (as Dolly Sharp) 1971 The Ice Box (as Dolly Sharp) 1971 His Loving Daughter Dolly Sharp (uncredited) 1971 The Weirdos and the Oddballs Zora (as Dolly Sharp) 1971 Mondo Porno Blonde Lesbian / Secretary (uncredited) 1971 Millie's Homecoming Lady Zazu (as Dolly Sharp) 1971 ----- Razzia Minsky bárjában Minsky Girl 1968 Toast of the Town Dancer TV Series 1959 Give a Girl a Break Mrs. Olga Bradshaw / Joanna Moss 1953 Musical Comedy Time Dancer TV Series 1951 ---- * 1976-ban Bob Gill rendező The Double Exposure of Holly, production advisor ---- Archive Footage X-Rated: The Greatest Adult Movies of All Time Self (archive footage, as Dolly Sharp) TV Movie 2015 Tina Russell Classics (archive footage, as Dolly Sharp) Video 1982 The Love Syndrome Laurie (archive footage, as Dolly Parker) 1979 Linda Lovelace Meets Miss Jones Housewife (archive footage, as Dolly Sharp) 1975 ---- ==== Szereplése a Mély torok-ban ==== Sharp ha trabajado en la película ''[[Garganta profunda (película)|Garganta Profunda]]'', en 1972, interpretando a Helen, madre de [[Linda Lovelace]], en el cual ha tenido mucho éxito. Se destaca por la escena en donde ella invita a los grupos de jóvenes a su casa para ver quien podría hacerla llegar al orgasmo a Linda. Así también fue mayor el éxito para Linda Lovelace, quien después aclara que en las escenas pornográficas de la película en donde ella participa, está siendo violada. Además el actor Harry Reems que interpreta al Doctor Young en la película, va a la cárcel por cinco años por su trabajo de publicación en los cines y transmitir la [[pornografía]] a la [[televisión]]. Sharp 1972-ben dolgozott a ''[[Mély torok (film)|Deep Throat]]'' című filmben, Helen-t, [[Linda Lovelace]] édesanyját alakítva, amelyben nagy sikert aratott. Kiemelkedik az a jelenet, amikor fiatal csoportokat hív meg a házába, hogy megnézzék, ki tud Linda orgazmust elhozni. Így Linda Lovelace sikere is nagyobb volt, aki később tisztázza, hogy a film pornográf jeleneteiben, amelyben részt vesz, megerőszakolják. Ezenkívül Harry Reems színész, aki a filmben Doktor Youngot alakítja, öt év börtönbüntetésre ítélhető, amiért moziban publikált és [[pornográfia]]-t [[televízió]] közvetített. ==== További információk ==== * {{imdb név |id= 2695124| név= Helen Wood (Dolly Sharp)}} * {{cite web | url= https://www.iafd.com/person.rme/perfid=dsharp/gender=f/dolly-sharp.htm | title= Dolly Sharp | work= iafd.com | accessdate= 2023-05-08}} * {{cite web | url= https://www.adultfilmdatabase.com/actor/dolly-sharp-9907/ | title= Dolly Sharp Filmography | work = Adultfilmdatabase (AFDB) | accessdate= 2023-05-08}} {{nemzetközi katalógusok}} {{portál|filmművészet|-|USA|-}} <nowiki> {{DEFAULTSORT:Wood Helen 1935 [[kategória:1935-ben született személyek]] [[kategória:1998-ben elhunyt személyek]] [[kategória:amerikai színészek]] [[kategória:amerikai pornószínésznők]]







Wiener Kongress Persönlichkeiten[szerkesztés]




Egyéb mindenféle török-kori történelem[szerkesztés]



Schirilla[szerkesztés]






Méhkirálynő (film)[szerkesztés]

  • it:Una storia moderna - L'ape regina * de:Die Bienenkönigin (1963) * fr:Le Lit conjugal * en:The Conjugal Bed (1963 film) * d:Q952193
  • Una storia moderna – L’ape regina
  • bevezető idézet: Con questa amara favola ho voluto rappresentare in chiave paradossale e satirica quanto squallida é una vita matrimoniale deviata di una volgare ed egoistica concezione del piacere e da un formalismo bigotto, frutto di una interpretazione del tutto superficiale ed esteriore dei solidi ed immutabili principi della morale e della religione.
  • bevezető idézet: GOOGLE TRANSLATE Ezzel a keserű mesével szerettem volna paradox és szatirikus módon bemutatni, hogy milyen silány a házasélet, amely eltér az élvezet vulgáris és önző felfogásától és egy bigott formalizmustól, ami a szilárd és megváltoztathatatlan teljesen felületes és külső értelmezésének eredménye. az erkölcs és a vallás alapelvei. (Marco Ferreri)
  • GOOGLE TRANSLATE: Mit dieser bitteren Geschichte wollte ich auf paradoxe und satirische Weise darstellen, wie erbärmlich ein Eheleben ist, das von einer vulgären und selbstsüchtigen Vorstellung von Vergnügen und einem bigotten Formalismus geprägt ist, das Ergebnis einer völlig oberflächlichen und äußerlichen Interpretation des Festen und Unveränderlichen Grundsätze der Moral und der Religion.
  • GOOGLE TRANSLATE: With this bitter tale I wanted to represent in a paradoxical and satirical way how squalid a married life is, deviated by a vulgar and selfish conception of pleasure and by a bigoted formalism, the result of a completely superficial and external interpretation of the solid and immutable principles of morality and of religion.








A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szerkesztő:Akela/Temp_04&oldid=27142516”