Szerkesztő:Ajandok/probalapom

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ajandok/probalapom
Nemzetiségemagyar
Szolgálati ideje1902–1941, 1942–1943
Rendfokozatavezérezredes
IskoláiLudovika Akadémia, Theresianum Katonai Akadémia

Vitéz lófő nagybaconi Nagy Vilmos (egyes forrásokban Nagybaczoni Nagy,[m 1] esetleg: Nagybaczoni-Nagy) (Parajd, 1884. május 30.Piliscsaba, 1976. június 21.) református magyar katona, vezérezredes, honvédelmi miniszter, hadtudós, aki „ember maradt az embertelenségben”, ahogy Horthy Miklós írta róla.

Bátyjával együtt (a szegény családi háttér ellenére) komoly katonai karriert futott be. Harcolt az első világháborúban és a Vörös Hadsereg katonájaként részt vett a Magyarországi Tanácsköztársaság által folytatott hadműveletekben. 1934. május 1-jén vezérőrnaggyá léptették elő. 1942. szeptember 21-től 1943. június 8-ig honvédelmi miniszter volt, de a hungaristák nyomására lemondott és nyugállományba került. A nyilas hatalomátvételt követően, 1944. november 16-án Szálasi Ferenc parancsára letartóztatták defetizmus és hazaárulás vádjával. Más prominens foglyokkal együtt a sopronkőhidai fegyintézetbe került, ahonnan a front közeledtével Bajorországba került. Ott érte a második világháború vége és így elkerülte a neki szánt súlyos büntetést.

1946-ban tért haza, majd rövid ideig a tábornoki nyugdíjbizottság tagja volt. A fordulat éve (1948) után több más ludovikás katonatársához hasonlóan őt is méltatlan támadások érték. Elvették a lakását és megvonták a szolgálati nyugdíját. Ezután kétkezi munkásként egy ideig a Pilisi Parkerdőgazdaságban dolgozott. Jó ismerőse volt Petru Groza román államelnök, akivel Szászvárosban együtt érettségiztek. Ő nem felejtette el gimnáziumi iskolatársát és az 1950-es években személyesen járt közbe az akkori magyar vezetőknél, hogy adják vissza Nagy tábornok nyugellátását. 1965 decemberében a Jad Vasem Intézet – a magyarok közül az elsők között – a „világ igazának” ismerte el.[1] Idős korában is szellemi frissességben élt, sokat kertészkedett és írt. 1976-ban, kilencvenkét évesen hunyt el.

Élete[szerkesztés]

Székely református köznemesi családba született. Ősei nemeslevelüket 1676-ban, Apafi Mihály erdélyi fejedelemtől kapták. A nagybaconi előnév a család lakhelyére Nagybaconra utal. Édesapja a korán elhunyt Nagy Zsigmond vagyontalan bányamérnök egy telegdibaconi[m 2] gyalogszékely[m 3] család sarja volt. Özvegységre jutott édesanyja, a német ősökkel is rendelkező, Hunyad megyéből származó Hermann Vilma, családja segítségével egyedül nevelte fel fiait.[2]

A családfő halála után az édesanya szüleihez, Szászvárosba költöztek és Vilmos ott végezte el az elemi és a középiskolát. Eredetileg építész szeretett volna lenni, de édesanyjának nem volt vagyona gyermekei taníttatására, így más lehetőség híján, Béla bátyjával együtt, a díjmentes képzés miatt a katonatiszti iskolát választották.[3][2][4]

Pályája elején[szerkesztés]

A szászvárosi református Kuún Kollégium főgimnáziumában, 1902-ben jeles eredménnyel érettségizett, ezért a Ludovika Akadémiát „teljesen díjmentesen” végezhette 1902 és 1905 között, ahol végig évfolyamelső volt. 1904. március 24-én parancsnoka, Vajna tábornok dicséretben részesítette az alábbi indoklássalː

„… a kötelességteljesítés útján jó példával járt elől, a helyes közszellem megteremtéséért buzdítással munkálkodott, gyengébb tehetségű társait pedig tanulmányaikban készséges igyekezettel támogatta.[3]

A Ludovikát elvégezve hadnaggyá avatták és hivatásos katonai pályafutását a szabadkai 6. gyalogezrednél kezdte meg. Bár a Magyar Királyi Honvédséget (főleg karrierlehetőség szempontjából) annak idején hátrányosabbnak tekintették, mint a közös k. u. k. alakulatokat, azonban a honvédség magyarabb, hazafiasabb szellemű volt és később innen is sok kiemelkedő képességű katona került ki. A csapatszolgálat nem elégítette ki érdeklődését, ezért 1909 és 1912 között elvégezte a bécsi hadiakadémiát. 1912-ben kötött házasságot anyai ágon első fokú unokahúgával, sepsibaconi Nagy Zelmával, akitől hat gyermeke született, de közülük csak négy érte meg a felnőttkort. Gyermekeiket református hitben és hazafias szellemben nevelték.[2][5]

1912-ben a 79. gyalogdandár vezérkari tisztje lett főhadnagyként és harmincévesen már századosként harcolt az első világháborúban. Részt vett a Szerbia elleni hadműveletekben, a Szurmay-hadtest tagjaként a Kárpátokban zajló téli csatákban, részese volt a gorlicei áttörésnek és a Volhíniában lezajlott küzdelmeknek, majd egy éven át a Keleti-Kárpátokban az orosz csapatok ellen védekező 16. honvéd gyalogdandár vezérkarának volt hadműveleti tisztje. A hadi események során tanúsított helytállásáért 3. osztályú hadi díszítményes katonai érdemkeresztet kapott, valamint három alkalommal részesült a legfelsőbb dicsérő elismerésben.[6]


Forráshivatkozás-hiba: <ref> címkék léteznek a(z) „m” csoporthoz, de nincs hozzá <references group="m"/>

  1. Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) yadvashem nevű lábjegyzeteknek
  2. a b c Nagybaczoni Molnár Ferenc: Vitéz Nagybaczoni Nagy Vilmosra emlékezünk. 3szek.ro, 2010. október 11. (Hozzáférés: 2015. október 9.)
  3. a b Károlyfalvi József 5. old.
  4. Nagybaczoni Molnár Ferenc: Egy elfelejtett tábornok, Nagybaczoni Nagy Béla. erdely.ma, 2012. február 20. (Hozzáférés: 2015. február 23.)
  5. Károlyfalvi József 6. old.
  6. Károlyfalvi József 7. old.