Szabó E. Iván

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Szabó Iván (1929–2007) építész. 1955-ben diplomázott a BME-n, majd néhány év közép-tanszékes tanársegédkedés után 1963-tól a TTI-ben dolgozott Callmeyer Ferenc műtermében.

1970-ben Ybl-díjat nyert a szombathelyi Isis Szálló tervezéséért.[1]

1974-től műtermében Görgényi Judit belsőépítészként dolgozott, aki panelos munkásszállók berendezési terveit, majd a 43 ÁÉV Siófoki Üdülő-Szállodájának belsőépítész terveit készítette.[2] Görgényi bekapcsolódott a „Clasp" könnyűszerkezetes építési rendszerrel épülő nevelési létesítmények tervezésébe: egyrészt a „Berendezés alrendszer" kidolgozásában vett részt, másrészt konkrét épületek – bölcsődék, óvodák, iskolák, iskolai könyvtárak – belsőépítész terveit csinálta.[2]

1983-ban megjelent Az üdülőépítés korszerű formái című könyve az Építésügyi Tájékoztatási Központ kiadásában,[3] melyet dr. Éber Kálmán, Radvánszky Imre és Szántó Lászlóval együtt hozott létre.

Nevéhez köthető a Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnázium (régebben Mártonhegyi úti Iskola) tervezése, a kivitelezés éve 1957-1959.

Terveinek, megépült épületeinek hivatalos jogutódja nincs.

Jegyzetek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]