Szabó Barnabás György (közgazdász)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szabó Barnabás György
Született1981október 9. (42 éves)
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaközgazdász
IskoláiBudapesti Corvinus Egyetem
A Wikimédia Commons tartalmaz Szabó Barnabás György témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Szabó Barnabás György (Keszthely, 1981. október 9. –) magyar származású közgazdász, tőzsde- és kockázatitőke befektető.

Fiatalkora, tanulmányai[szerkesztés]

Szabó Barnabás György Keszthelyen született. Az ország egyik legjobb középiskolájában, a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. Ezután a Budapesti Corvinus Egyetemre járt, ahol közgazdász BA és MA diplomát szerzett. Egyetemi évei alatt a Széchenyi István Szakkollégium tagja is volt. 2008 óta a Mensa Hungariqa egyesület tagja.[1]

Karrier[szerkesztés]

Szabó a 2000-es évek elején kezdte pályafutását, már az egyetemi évek alatt megalapította első vállalkozását, 2001-ben. 2003-ban alapította meg a cégértékeléssel és kockázati tőkebefektetéssel foglalkozó AMEA-t. Ezt követően 2008-ban hozta létre az ARTEON INVEST-et, amely sikeres értékpapírügynök cégként működött közel négy éven át. 2012-ben üzleti partnereivel, Bundik Csabával és Faluvégi Balázzsal megalapította alternatív vagyonkezelő társaságát, az ALTERA-t, melynek részvényeit 2013-ban a Budapesti Értéktőzsdére is bevezették. 2017-ben sikeresen kiszállt a cégből, amely jelenleg AutoWallis néven működik a Wallis csoport tagjaként.[1]

Jelenleg saját tulajdonú nagykereskedelemmel és vagyonkezeléssel foglalkozó cégét, az AWM Holding Zrt.-t vezeti. A cég 2010-ben alakult, székhelye Budaörsön található, fő profilja a tőkepiaci befektetések és az elektronikai komponens (mikrochip) kereskedelem.[2]

Cége, az AWM Holding Zrt. nyerte el a 2023-as évben a Gróf Széchenyi Család Alapítványa által adományozott az Év Széchenyi-vállalkozása fődíját, melyet a kimagasló teljesítményt nyújtó magyar tulajdonú cégeknek adnak.

Ami a befektetéseket illeti, Szabó az utóbbi időben főleg amerikai és ázsiai startup befektetésekkel foglalkozik[3]. Ilyen például a Joe Lonsdale (ex-Palantir), Peter Thiel (Founders Fund) és Stanley Druckenmiller (ex-Quantum Fund) nevével fémjelzett Addepar fintech cég, vagy a Postmates, amely a 4. legnagyobb amerikai étel házhozszállító cég volt, mielőtt 2020-ban az Uber felvásárolta volna.

Jelenleg jelentős befektetései vannak egy online oktatási cégben, az Udacityben, az Uberben, és egy technológiai befektetési társaságot készít elő Szingapúrban.

Jelentősebb befektetési sikerei[szerkesztés]

2009-ben a World Top Investor tőzsdei versenyen 19 ország mintegy 1000 kereskedője közül a nemzetközi TOP 10-ben végzett. A világ egyik legismertebb valódi pénzzel folyó befektetési versenyén 9. helyezést ért el, egy év alatt 27,29%-os hozammal.[4]

2013-ban IPO az ALTERA nevű befektetési céggel a Budapesti Értéktőzsdén, 2017-ben sikeres exit.

2021-ben jöttek az igazán nagy durranások, amikor két befektetésén is óriási hozamot realizált. Az egyik a Postmates nevű amerikai étel- és csomagszállító vállalat volt, melybe még 2019-ben fektetett be, 2021 elején az Uber vásárolta fel a céget. Szabó cége az AWM Holding kevesebb mint 1,5 év alatt 2,28x-os (128%) nyereséggel tudott kiszállni, 75%-os évesített hozammal. A másik az Addepar nevű szintén amerikai fintech cég volt, amibe még 2018-ban fektetett be. 2021 végén, 3 évvel később magánbefektetőknek adta el az üzletrészét, 2,91x-es hozammal (191% nyereség 3 év alatt, évesített hozam 42%).

Oktatási tevékenység[szerkesztés]

  • 2013: Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium – Vállalatfejlesztési kurzus keretében óraadó
  • 2014: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) – 1 év üzleti mentorálás kísérleti mentorprogramban
  • 2017: WERK Akadémia – Üzleti készségek képzése művészeknek
  • 2018-2021: Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala – az ösztöndíjbizottság tagja és a Moholy-Nagy Design Ösztöndíj trénere
  • 2019: Budapesti Gazdasági Egyetem – Mentorálás a Team Academy programban

Szociális tevékenység[szerkesztés]

Szabó és jelenlegi cége, az AWM Holding Zrt. nagy hangsúlyt fektet a társadalmi felelősségvállalásra. A vállalat megalakulása óta minden évben igyekeznek megtalálni azokat az alapítványokat, amelyeknek leginkább szükségük van segítségre. Ezeket a szervezeteket, közösségeket anyagi és tárgyi segítséggel is támogatják. Sőt, Szabó néhány ilyen szervezetet azzal is segített, hogy saját maga tartott szemináriumokat.

Az AWM Holding Zrt. Szabó vezetésével többek között az alábbi alapítványoknak nyújtott segítséget[szerkesztés]

  • Szolgáló vezető a tanuló vállalkozásban könyv kiadásának támogatása
  • A Beregszászi Kórház támogatása a Johannita Segítő Szolgálaton keresztül
  • Hajléktalan nők támogatása a RÉS Szociális- és Kulturális Alapítványon keresztül
  • Roma származású vállalkozók támogatása a Kiút programon keresztül
  • Magyar Kézilabda Szövetség támogatása – junior strandkézilabda csapat
  • A Kárpát-medencei Értékmentő Alapítvány
  • Thury Sport Nonprofit Kft
  • A Pannonhalmi Bencés Gimnázium Közhasznú Alapítvány
  • Városi Sportegyesület Dunakeszi
  • Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Szabó Barnabás - Tőkeportál Mentor (hu-HU nyelven). Tőkeportál. (Hozzáférés: 2023. augusztus 9.)
  2. AWM Holding Zrt. - nyitólap (hu-HU nyelven). AWM Holding Zrt.. (Hozzáférés: 2023. augusztus 9.)
  3. Szabó Barnabás. Privátbankár.hu - Mfor.hu konferenciák - Privátbankár.hu - Mfor.hu konferenciák. (Hozzáférés: 2023. november 22.)
  4. World Top Investor Competition. WorldTopInvestor.com. (Hozzáférés: 2023. augusztus 9.)