Olasz–magyar barátsági szerződés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Benito Mussolini olasz és Bethlen István magyar miniszterelnök 1927. április 5-én Rómában, a Palazzo Chigi dísztermében aláírta az olasz–magyar örök barátsági szerződést. Ennek a dokumentumnak köszönhetően a Horthy-korszak Magyarországának egyik legfontosabb politikai szövetségese lett Olaszország.

Előzmények[szerkesztés]

Magyarország az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződést követően revíziós politikát folytatott. A revíziós politika legfőbb akadályának Csehszlovákiát, Romániát és a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságot tartotta; 1929-től a hivatalossá lett Jugoszláviában és a vele összefogó kisantantban látta.

A trianoni békeszerződés 35 ezer főben maximálta a hadsereg létszámát. A békeszerződés következtében területi veszteséget szenvedő Magyarországon a revízió életre kelt. A revíziós igények miatt Magyarországnak nagyhatalmi támogatásra volt szüksége. Olaszország területi igényeket tartott az 1929-től hivatalosan is Jugoszláviának nevezett országra.

A szerződés fontossága[szerkesztés]

A nyilvánosság számára semmitmondó szerződés volt, de a két ország politikai érdekeit a szerződés aláírása előtt messzemenően egyeztették.

A barátsági szerződés pontjai meghirdették az örök barátságot, az állandó békét, meghatározták a békéltető eljárást és a döntőbíróság szabályait. Az egyezményben előre lefektették a szerződés időtartamát. A szerződés pontjai nagy aggodalmat keltettek a kisantant országai között. A szerződés valódi értékét a titkos záradék jelentette, ami kimondta a kölcsönös együttműködést. Magyarország és Olaszország között ez a szerződés 1943-ig volt hatályban. A szerződés a magyar revíziós törekvések mellett az olasz propagandát hirdette. A Jugoszlávia felbomlására törekvés is a fő célok közé tartozott.