Lebernyeges réce
 | ||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||
Nem fenyegetett      
| ||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||
| Biziura lobata (Shaw, 1796) | ||||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Lebernyeges réce témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Lebernyeges réce témájú médiaállományokat és Lebernyeges réce témájú kategóriát. |
A lebernyeges réce (Biziura lobata) a lúdalakúak (Anseriformes) rendjébe, ezen belül a récefélék (Anatidae) családjába tartozó Biziura nem egyetlen faja.
Rendszertani besorolása[szerkesztés]
A faj rendszertani helye a récefélék családján belül bizonytalan. A régebbi rendszerek többnyire a halcsontfarkú récék közé sorolták. Akkoriban azok még a réceformák (Anatinae) alcsaládjába tartoztak és azok közeli rokon fajának tartották. Később, azok alcsaláddá való alakításakor (Oxyurinae) szintén oda tartozott, de különálló nemzetség egyetlen tagjaként. Már kiderült, hogy csak a hasonló életmód vált hasonlóvá a halcsontfarkú récékhez, azoknak nem közeli rokona. Néhány rendszerben még oda sorolják, de e faj pontos helye a récefélék családján belül ma sem ismert. Ezért a leghelyesebb az, ha egy különálló nemzetség egyetlen fajaként alcsaládokon kívüli fajként van besorolva, míg pontos leszármazása világossá nem válik.
Előfordulása[szerkesztés]
Ausztrália nyugati, délnyugati és délkeleti részének valamint Tasmaniának dús növényzetű mocsaraiban, nagyobb tavaknál és öblökben található meg.
Megjelenése[szerkesztés]
A hím teljes hossza 60-70 centiméter, testtömege 1500–2400 gramm. A tojó kisebb mint a hím, hossza 45–50 cm. Nevét onnan kapta, hogy a hímek csőrük alatt egy különleges bőrlebenyt viselnek. A tojók bőrlebergenye csökevényes. Színük barnás. Lábaikat annyira hátul viselik, hogy a szárazföldön szinte nem tudnak közlekedni, úszás közben a vízben a madár nagy része elmerül. Megzavarása esetén gőzhajóként fújtatva menekül.
 |
 |
Életmódja[szerkesztés]
Nagymértékben alkalmazkodott a vízi életmódhoz, a szárazföldön csaknem tehetetlen. Ritkán repül, viszont nagyon jól úszik és táplálékát a víz alatt szerzi. Főleg rovarokat, rovarlárvákat, puhatestűeket, rákokat, ebihalakat, kisebb részben magvakat, vízinövényeket fogyaszt.
Szaporodása[szerkesztés]
Nászidőszakban a hímek bőrlebenye megduzzad és teste mintegy 15 centiméterrel szélesebb lesz. Szaporodási rendszerük dürgő típusú, amikor is a nászidőben akár 20 gácsér is összegyűlik. „Dürrögnek” egymásnak, és bármelyik tojót megtermékenyítik, amelyik bekerül a körbe. A gácsérok harciasak és hadban állnak egymással, gyakran a víz alatt is üldözik egymást. Szeptember-októberben a tojó tányér alakú fészket épít vízinövényekből a magas növényzetben; gyakran védőernyőt is készít fölé letört nádszálakból. Fészekalja 1–3 tojásból áll. Mintegy 25 nap alatt egyedül költi ki tojásait, és a fiókákat is egyedül neveli. A fiatalok csak néhány nap múlva merészkednek a vízre, addig anyjuk hoz nekik táplálékot.
Források[szerkesztés]
- A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2011. szeptember 7.)
