Lágymányosi Eötvös Napok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Lágymányosi Eötvös Napok az Eötvös Loránd Tudományegyetem saját rendezvénye. A fesztivál a Lágymányosi kampuszon zajlik. Lágymányoson található Budapest legnagyobb összefüggő egyetemi városrésze, amely a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) mellett az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) több karának ad helyet. Az évente megrendezett ingyenes eseménysorozatot májusban tartják.

Programok[szerkesztés]

A területen több színpad és kisebb sátor várja az érdeklődőket. Egyetemi csoportok, például az Elte Zenekarok Fesztiválja,[1] karok külön kihelyezettjei, étel-ital sátrak és egyéb szórakoztató programmal lehet találkozni.

Napközben a tanítások miatt szünetelnek a színpadok, viszont este 6-tól hajnali 4 óráig folyamatosan folynak koncertek. A kisebbik színpad az ELTE északi épülete előtt helyezkedik, itt kisebb koncertek vannak. A nagy színpad az ELTE északi és déli épülete között helyezkedik el, mind a két színpad fedett.

Szervezők[szerkesztés]

Az esemény szervezői az ELTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzata, az Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzata,[2] a Társadalomtudományi Kar Hallgatói Önkormányzata[3] és a Természettudományi Kar Hallgatói Önkormányzata[4]

Hasonló programok[szerkesztés]

  • BME Egyetemi Napok[5]
  • Veszprémi Egyetemi Napok (VEN)[6]
  • Pécsi Egyetemi Napok 2015[7]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Elte Zenekarok Fesztiválja”. [2015. november 20-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2024. május 19.) 
  2. Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzata” (Hozzáférés: 2024. május 19.) 
  3. ELTE TáTK Hallgatói Önkormányzat” (Hozzáférés: 2024. május 19.) 
  4. ELTE TTK HÖK” (Hozzáférés: 2024. május 19.) 
  5. BME Egyetemi Napok” (Hozzáférés: 2024. május 19.) 
  6. Veszprémi Egyetemi Napok” (Hozzáférés: 2024. május 19.) 
  7. Pécsi Egyetemi Napok” (Hozzáférés: 2024. május 19.)