Koreai kultúra

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ez a szócikk a hagyományos koreai kultúráról szól. A modern kultúrához lásd: Dél-Korea kultúrája és Észak-Korea kultúrája.
 Ebben a szócikkben a koreai nyelvű szavak átdolgozott latin betűs és magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani.

A koreai kultúra a történelmi Koreában gyökerező kulturális jegyeket jelenti, melyeken a mai Észak-Korea és Dél-Korea kultúrája alapszik. A két államra szakadás következtében ma már Észak és Dél kultúrája sok tekintetben különbözik.[1][2][3]

Hagyományos művészetek[szerkesztés]

Bővebben: Korea művészete

Zene[szerkesztés]

Bővebben: hagyományos koreai zene
Kajagumon játszó hölgy

A hagyományos koreai zenét koreai nyelven kugaknak nevezik, melynek jelentése „nemzeti zene”.[4] Ide tartozik az úgynevezett udvari zene, a népzene, valamint a sámánizmushoz és buddhizmushoz kapcsolódó rituális zene.[5]

Tánc[szerkesztés]

Bővebben: koreai táncművészet
Cshübari, azaz „vén agglegény” maszk, melyet a Pongszan thalcshumban használnak

A koreai táncművészetet (한국 무용, hanguk mujong) három nagy csoportra lehet osztani: hagyományos táncokra (전통 무용, csonthong mujong), a japán megszállás idejétől a 70-es évekig tartó átmeneti korszak „új táncaira” (신무용, sinmujong), melyek tulajdonképpen modern elemekkel kevert hagyományos táncok voltak; valamint az úgynevezett „kreatív táncokra” (창작무용, cshangdzsak mujong).[6]

A hagyományos táncoknak további három csoportja létezik: az udvari táncok (정재무, csongdzsemu), melyek lehetnek kínai illetve koreai eredetűek; a néptáncok (민속무용, minszok mujong), valamint a rituális vagy vallásos táncok (제의무용, cseimujong) csoportja. A néptáncok közé sorolják a falusi eredetű néptáncokat, mint a thalcshum, ami maszkos táncokat jelöl, valamint a nongakot, a parasztok által játszott zenét, és az azt kísérő táncokat. Néptáncnak számítanak a kifejezetten színpadra tervezett népies táncok is. A rituális táncok közé tartoznak a sámántáncok (무무, mumu), buddhista táncok (작법, csakpop) és a konfuciánus táncok (일무, ilmu).[6]

A konfuciánus és buddhista táncok, valamint az udvari táncok egy része kínai eredetű, ennek ellenére hagyományos koreai táncként szokás számon tartani őket.[7] A hagyományos táncok részét képezik Dél-Korea kulturális örökségvédelmi programjának.[8]

Festészet és kalligráfia[szerkesztés]

Bővebben: koreai festészet és koreai kalligráfia

Irodalom[szerkesztés]

Bővebben: koreai irodalom
Csikcsi, a legrégebbi ismert mozgatható fém-nyomóelemekkel nyomtatott könyv 1377-ből.[9]

A koreai irodalom a koreai nyelven vagy koreai személyek által írt irodalmi művek összességét jelenti. A művek kezdetben klasszikus kínai nyelven, majd koreai nyelven, de kínai írással, később pedig hangul írással születtek.[10] A koreai irodalom tárgykörébe tartozónak tekintik az úgynevezett „szóbeli irodalomba” tartozó, szájról-szájra terjedő legendákat, énekeket, phanszori-műveket, a népi drámák körébe tartozó koreai bábjátékot vagy a maszkos táncokat is.[11]

A három királyság korának irodalmában a meghatározó műfaj a hjangga volt. A Korjo-korban keletkeztek olyan történelemkönyvek, mint a Szamguk szagi és a Szamguk jusza. Számos buddhista dokumentum maradt fenn ebből a korból, például a Csikcsi. A 13. század végén megjelent a rövid sidzso és a hosszabb kasza versforma. A Csoszon-korban virágzott az irodalmi élet, népszerűek voltak a meséket, mondákat megörökítő elbeszélések, az állatmesék, a történelmi regények. Az első modern regényt I Gvangszu írta 1917-ben. A japán megszállás alatt a modernizmus és a realizmus volt a meghatározó irányzat.

Színjátszás[szerkesztés]

Bővebben: koreai színjátszás

Filmművészet[szerkesztés]

Bővebben: koreai filmművészet
I Mjongu Cshunhjangdzson (춘향전, 1935) című filmje volt az első koreai hangosfilm[12]

A koreai filmművészet kezdetén készült alkotások nagy része megsemmisült a japán elnyomás, a koreai háború, valamint a katonai diktatúra időszaka alatt, ezeket a filmeket csak korabeli újságok, valamint filmtörténészek, például I Jongil feljegyzései alapján lehet megismerni.[13] A mozgóképélmény először a királyi családnak adatott meg Koreában, a századfordulón Burton Holmes vetített filmet a királyi palotában. 1903 júliusára olyan népszerű lett a film, hogy a hagyományos színházi és táncelőadásokat tartó Vongaksza színház is vetítőgépeket vásárolt.[14] Az 1910-es éveket követően a koreai filmpiacot a külföldről importált filmek uralták.[15]

Ebben az időszakban lett népszerű a kino-dráma műfaja, mely ötvözte a mozgóképet a színházi előadással. Az első ilyen hibrid alkotást 1919-ben Iridzsok kutho (의리적 구토, „Igazságos bosszú”) címmel mutatta be a Tanszongsza színház.[15] Az első koreai játékfilmek 1923-ban készültek el: Von Szanman Kukkjong (국경, „A határ”) című alkotása, valamint Jun Bengnam (윤백남) Volhai mengszo (월하의 맹서, „Eskü a holdfényben/Eskütétel a Hold alatt”) címet viselő filmje. A némafilmeket úgynevezett pjonszák (변사; japán megfelelője a bensi) narrálták, valamint kiszengek.[15] 1926 és 1937 között mintegy 80 némafilm látott napvilágot Koreában, azonban az 1926-ban bevezetett[16] cenzúra megnehezítette a koreai filmesek munkáját. Ebben az időszakban dolgozott a korszak egyik kiváló művésze, Na Ungju (나운규, 羅雲奎).[15][13]

I Mjongu Cshunhjangdzson (춘향전) című filmje volt az első koreai hangosfilm, 1935-ben. A vezető rendezők jó része külföldön, Japánban vagy Németországban tanult, a korszakra pedig a koprodukciók voltak jellemzőek, leginkább technikai okok miatt: Koreának egyszerűen szüksége volt a tapasztalt japán mérnökök segítségére az egyre fontosabbá váló hangosfilm technikai problémáinak megoldására. Jellemzőek lettek a koreai folklórból, a csoszoni időkből merítkező alkotások, számos közülük irodalmi mű feldolgozása volt. A moziknak ekkoriban japán háborús propagandafilmeket kellett vetíteniük, ki kellett tűzniük a birodalmi zászlót és a háborút támogató szlogeneket kellett felvonultatniuk minden vetítés előtt. 1942-ben a koreai nyelvű filmek terjesztését betiltották, csak japán nyelven lehetett filmet gyártani. Az állami filmvállalatnál számos koreai rendező dolgozott a japánok keze alá, akik az 1945-ös felszabadulást követően propagandafilmek gyártásáról a függetlenséget éltető filmek készítésére álltak át. Ebből a korszakból csupán 11 film maradt fenn az utókornak.[17][12]

Kézművesség[szerkesztés]

Bővebben: koreai fazekasság és szeladon

Építészet[szerkesztés]

Bővebben: koreai építészet

Tájépítészet[szerkesztés]

Bővebben: koreai kert

Életmód[szerkesztés]

Etikett és viselkedés[szerkesztés]

Gasztronómia[szerkesztés]

Bővebben: koreai konyhaművészet és koreai teaceremónia
Hagyományos koreai tálalásmód

A koreai konyhaművészet változatosnak, sokszínűnek és általában véve egészségesnek mondható.[18][19] Hatással volt rá a kínai és a japán konyha, de számos étele rendkívül különböző ezektől, elkészítési módját, alapanyagait és ízesítését tekintve is. Jellegzetes ételei közé sorolják a fermentált kimcshit, a húsételek közül a pulgogit és a kalbit, a pibimbapot, a japán makiszusival rokon kimbapot. Az italok közül ismert égetett szesz a szodzsu. A koreai gasztronómia három legfontosabb ételízesítője a szójaszósz (kandzsang), a kocshudzsang (csilipaprikakrém) és a töndzsang (szójababkrém).[20] Gyakran használják a fokhagymát és a gyömbért is. A koreai konyhában számos olyan étel szerepel, ami a nyugati ízvilágtól és felhasznált alapanyagoktól nagyon eltérő, ilyenek például a különféle namulok, amelyeknek egy részét nyugaton gyomnövénynek vagy dísznövénynek tartott növényekből készítik, mint például a varjúháj vagy éppen a páfrány.[21][22]

A koreai ételeket általában egyszerre tálalják, nem fogásonként, mint a nyugati kultúrákban.[23] Az asztalra mindig kerül rizs, amely kiegészítője a kuk (leves), a ccsige (raguféleség) és különféle kísérő ételek (pancshan).[24][25] Külön terítési szokások vonatkoznak az olyan étkezésre, ahol a fő étel a koreai tészta vagy a csuk (kása), illetve ha alkoholos italokat szolgálnak fel.[25]

A koreai kultúrában az étkezésnek, az ételeknek rendkívül fontos szerepe van, úgy tartják, „az evés maga a mennyország” (먹는 것이 하늘이다, mongnun kosi hanurida),[26] és a koreaiak gyógyító erőt is tulajdonítanak az ételeknek (약식동원, jaksik tongvon, „az orvosság és az étel egy gyökérről fakad”).[27]

Öltözködés[szerkesztés]

Bővebben: hanbok
Női és férfi hanbok

A hanbok (hangul: 한복, handzsa: 韓服; Észak-Koreában: 조선옷 csoszonot) hagyományos koreai öltözék. A három koreai királyság idejében (1-7. század) jelent meg az alapdizájn, ami azóta számos változáson esett át, főként a női hanbok. A környező országok viseletei is befolyásolták a megjelenését, különösen a kínai és a mongol öltözékek.[28][29]

A hanbok két alapvető részből áll, ez a nők esetében a csogori (저고리, kabátka, felsőrész) és a cshima (치마, szoknya), a férfiaknál a csogori és a padzsi (바지, nadrág), ezen felül azonban számos ruhadarab egészíti ki. A Csoszon-korban a ruha anyaga, színe jellemző volt a viselője társadalmi helyzetére, a férfiak esetében igen fontos kiegészítőnek számítottak a különféle kalapok, melyek a férfi rangját, foglalkozását, hivatali beosztását is tükrözték.[30][31] A nők kiegészítőként különféle hajtűket használtak, a gazdag hölgyek és a kiszengek körében elterjedt volt a terjedelmes, díszített, nehéz paróka is. Az egyes családi és nemzeti ünnepek, konfuciánus ceremóniák alkalmával a koreaiak csak meghatározott öltözékeket viselhettek.

A modern időkben a hanbokot csak különleges eseményeken, ünnepek alkalmával, esküvőkön, temetéseken hordják a koreaiak, a mindennapokból kiszorította a hanbokot a nyugati stílusú öltözködés. A hanbok jelenkori népszerűsítéséhez hozzájárultak a szagukok, azaz a történelmi jellegű televíziós sorozatok, amelyek számára sok esetben neves divattervezők készítik el a kosztümöket.

Fesztiválok és ünnepek[szerkesztés]

Bővebben: koreai ünnepek
Nolttügi, hagyományos ünnepek idején játszott libikóka-játék

Kétféle hagyományos ünnep különböztethető meg a koreai kultúrában: a széles körben, teljes társadalom által egyszerre ünnepeltek, valamint a hagyományos családi ünnepek.[32] A legnagyobb hagyományos ünnepek közé tartozik a holdnaptár szerint ünnepelt koreai újév, mely során rituális szertartásokat végeznek (csharje, 차례) és tokkukot (döngölt rizslisztből készített rudakból leves) fogyasztanak. A hagyomány szerint holdújévkor mindenki egy évvel idősebb lesz, függetlenül attól, hogy mikor van a valódi születésnapja.[32][33] A tavasz legfontosabb ünnepe a tano, a holdnaptár ötödik havának ötödik napján. Ezen az ünnepen a nők hagyományosan keskenylevelű kálmos (Acorus calamus var. angustatus) kivonatával mostak hajat és kínai angyalgyökér (Angelica polymorpha) virágát tűzték a hajukba, hogy illatával elűzzék a gonosz szellemeket. Szokásos volt ilyenkor védelmező amuletteket is készíteni.[34] Az ősz legnagyobb ünnepe a cshuszok, az aratófesztivál, melynek keretében hálát adnak az az évi termésért és köszönetet mondanak az ősöknek (csesza). Az ünnep a nyolcadik holdhónap 15. napjára esik, Dél-Koreában államilag az előtte és az utána következő nappal együtt munkaszüneti nap.[35] A cshuszok családi ünnep, ilyenkor a legmesszebb lakó családtagok is hazalátogatnak. Az ünnep jellegzetes étele a ragacsos rizsből készült szongphjon.[36]

A családi ünnepek körébe tartoznak a születésnapok és az esküvők. A koreai kultúrában nagy jelentősége van a gyermek életében a 100. napnak (pegil), valamint az első születésnapnak. Utóbbi alkalmával különféle ételeket és italokat szolgálnak fel és fontos esemény a toldzsabi, amellyel megjósolják a gyermek jövőjét azzal a tárggyal, amit a baba az asztalról választ.[37][38] A 60. életkor hagyományosan ugyancsak nagy ünneplést vont maga után, manapság azonban a várható életkor jóval magasabb, így inkább a 70.-et ünneplik meg.[32] A hagyományos koreai esküvőkön a vőlegény magas rangú hivatalnokok hanbokját viselte, a menyasszonyt pedig a nemesasszonyok által viselt hvarotba vagy vonszamba öltöztették.[32] Ezek az öltözékek meglehetősen drágák voltak, a falvakban általában egy volt csak belőle, amit kölcsönadtak az éppen házasságot kötőknek. A módosabb családoknál a ruha generációról generációra öröklődött.[39]

Vallás és hitvilág[szerkesztés]

Bővebben: koreai mitológia, koreai sámánizmus és Konfucianizmus Koreában

Sport és szabadidő[szerkesztés]

Thekkjon
Bővebben: koreai harcművészetek, koreai íjászat és koreai kardforgatás

A hagyományos koreai sporttevékenységek közé tartoznak a koreai harcművészetek, valamint a ssirum, mely egyfajta földharc, a birkózáshoz hasonló sportág, saját szabályrendszerrel és a nők csak amatőr szinten gyakorolhatják.[40]

A legismertebb koreai harcművészeti formák a taekwondo és a hapkido,[41] ezeken kívül azonban több más harcművészeti ág is létezik a koreai kultúrában, úgy mint a thekkjon, mely az UNESCO szellemi kulturális örökség listáján is szerepel,[42] vagy a szubak, a tangszudo és a hanmudo (한무도).[43]

Koreában nagy hagyománya van az íjászatnak[44] és a kardforgatásnak (komszul, 검술) is.[45]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ See "Same roots, different style" by Kim Hyun. Korea-is-one.org. [2008. december 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 15.)
  2. ↑ The Koreas: A Global Studies Handbook - Mary E. Connor. Google Books (2002). ISBN 9781576072776. Hozzáférés ideje: 2012. július 15. 
  3. ↑ An Introduction to Korean Culture for Rehabilitation Service Providers (pdf). Center for International Rehabilitation Research Information & Exchange. [2020. július 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. július 1.)
  4. ↑ Traditional Arts: Gugak. korea.net. (Hozzáférés: 2020. július 29.)
  5. ↑ Randel, Don Michael. The Harvard Dictionary of Music. Harvard University Press, 273–275. o. (2003). ISBN 978-0674011632 
  6. ↑ a b Van Zile 30–50. o.
  7. ↑ Van Zile 49. o.
  8. ↑ Heritage Classification. Cultural Heritage Administration, Republic of Korea. [2013. november 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. május 22.)
  9. ↑ Baegun hwasang chorok buljo jikji simche yojeol (vol.II), the second volume of "Anthology of Great Buddhist Priests' Zen Teachings". UNESCO Memory of the World. (Hozzáférés: 2013. november 14.)
  10. ↑ Britannica
  11. ↑ Kim 16–17. o.
  12. ↑ a b Paquet
  13. ↑ a b KOBIZ 2
  14. ↑ Korea Times
  15. ↑ a b c d KOBIZ 1
  16. ↑ Joseon Films in Newspaper Articles in 1926. Korean Film Archive. (Hozzáférés: 2017. március 8.)
  17. ↑ KOBIZ 3
  18. ↑ Pettid 8-9. o
  19. ↑ Health Benefits: Korean Cuisine’s Main Selling Point. Korea Times, 2010. április 11.
  20. ↑ Gochujang. Korea Tourism Organization. [2013. június 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. április 19.)
  21. ↑ Herbivore’s delight – Spring namul. Korea.net (Dél-Koreai hivatalos oldala), 2012. április 10. [2013. április 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 12.)
  22. ↑ If It's Spring, It's Time to Go Fern Picking. The Los Angeles Times, 2003. január 1. (Hozzáférés: 2013. április 5.)
  23. ↑ Koreai konyha: ahogyan még nem kóstoltuk – recept. HVG. (Hozzáférés: 2013. június 3.)
  24. ↑ 반상 차리기 (koreai nyelven). Doosan Encyclopedia. (Hozzáférés: 2013. április 4.)
  25. ↑ a b KTO
  26. ↑ Pettid 24. o.
  27. ↑ Yakseon of ancient wisdom embraces food, people and nature of today. Korea Times, 2012. május 9. (Hozzáférés: 2015. június 16.)
  28. ↑ KOCIS1
  29. ↑ KOCIS2
  30. ↑ Visitkorea
  31. ↑ Ŏ-ryŏng Yi. Things Korean. Tuttle Publishing, 137. o. (1999). ISBN 9780804821292 
  32. ↑ a b c d Korea.net
  33. ↑ Lunar New Year(春节) (angol nyelven). Encyclopaedia of Korean Folk Culture. (Hozzáférés: 2020. augusztus 30.)
  34. ↑ Festival of the Fifth of the Fifth Month(端午) (angol nyelven). Encyclopaedia of Korean Folk Culture. (Hozzáférés: 2020. augusztus 30.)
  35. ↑ Chuseok Holiday in Modern-Day Korea. Korea Tourism Organization. (Hozzáférés: 2013. szeptember 17.)[halott link]
  36. ↑ Chuseok. Korea Tourism Organization. [2013. szeptember 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. szeptember 17.)
  37. ↑ Rites of Passage and Ceremonial Foods. Korea Tourism Organization. [2015. július 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. május 9.)
  38. ↑ 10 Unique Korean Customs & Practices (1950-2007). The Korea Times, 2007. október 18. (Hozzáférés: 2013. május 9.)
  39. ↑ Cho Hyo-Soon (1995). „Korean Clothes and Fabrics”. KOREANA 9 (3). [2013. szeptember 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. szeptember 25.)  
  40. ↑ Thomas A. Green, Joseph R. Svinth. Martial Arts of the World: An Encyclopedia of History and Innovation [2 volumes: An Encyclopedia of History and Innovation] (angol nyelven). ABC-CLIO, 191. o. (2010). ISBN 9781598842449 
  41. ↑ (2000) „An exclusive interview with Lee Joo-Bang”. Black Belt 38 (10), 60. o. ISSN 0277-3066.  
  42. ↑ Elements on the Lists of Intangible Cultural Heritage. UNESCO. (Hozzáférés: 2018. november 27.)
  43. ↑ 고수를 찾아서 <7> 한무종가 배병호 종사 (koreai nyelven). 국제신문, 2007. június 7. (Hozzáférés: 2020. szeptember 11.)
  44. ↑ Thomas Duvernay, prof.: Korean Traditional Archery. ATARN. (Hozzáférés: 2020. szeptember 11.)
  45. ↑ 검술 (koreai nyelven). Doopedia. (Hozzáférés: 2020. szeptember 11.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Boyé Lafayette de Mente: A koreai észjárás. Ismerkedés a kortárs koreai kultúrával; ford. Rohonyi András; Pallas Athéné, Bp., 2018

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Koreai_kultúra&oldid=26451088”