Koczkás Gyula

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Koczkás Gyula
Született1905. március 12.
Alsószombatfalva
Elhunyt1986. április 7. (81 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásabiofizikus
Tisztségeegyetemi tanár (1948–)
IskoláiMagyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem (–1927)
SablonWikidataSegítség

Ifj. Koczkás Gyula (Alsószombatfalva, 1905. március 12.Budapest, 1986. április 7.) biofizikus, rádióamatőr, egyetemi tanár.

Életpályája[szerkesztés]

A székesfehérvári cisztercita gimnáziumban érettségizett 1922-ben. Az Eötvös Collegium tagjaként szerzett Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán fizika-matematika szakos tanári oklevelet 1927-ben. 1929-ben elvégezte a katonai sportrepülő tanfolyamot, s pilóta vizsgát tett. 1929-ben doktorált fizikából. 1938-ig a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen dolgozott Rhorer László Orvosi Fizikai Intézetében. 1935-ben magántanári képesítést szerzett. Rhorer László halála (1937) után pécsi (Széchenyi István Gimnázium), majd 1942-től budapesti gimnáziumokban oktatott (Fáy István Gimnázium). 1944-ben a nemzeti ellenállási mozgalomban való részvételéért Sopronkőhidára, majd Bajorországba deportálták. 1947-ben a Közoktatási Minisztérium tudományos ügyosztályának vezetője lett. Ugyanekkor az Országos Tervhivatalban osztályvezető volt, valamint fizikát tanított a Műszaki Főiskolán. 1948 márciusban rendkívüli egyetemi tanári kinevezést kapott. 1948–1950 között a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karán egyetemi tanárként vezette az újonnan alapított Orvosi Fizikai Intézetet (1968-tól Biofizikai Intézet). 1950–1956 között ismét középiskolában tanított. 1950-ben rövid ideig az általa is szorgalmazott Fizikai Szemlének főszerkesztője volt. Az 1956-os forradalom után az Országos Sugárfizikai Laboratórium tudományos osztályvezetője volt. 1962-ben kinevezték az Országos Frédéric Joliot-Curie Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet fizikai osztályának élére. 1973-ban nyugdíjba vonult.

Művei[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • A m[agyar] kir[ályi] Erzsébet Tudományegyetem és irodalmi munkássága. Az egyetem 25 éves fennállása alkalmából írta, szerkesztette és kiadta: vitéz Szabó Pál. Pécs, 1940. Dunántúli ny.
  • Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái – új sorozat I–XIX. Budapest: Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete. 1939–1944.  , 1990–2002, a VII. kötettől (1990–) sajtó alá rendezte: Viczián János
  • Keresztény magyar közéleti almanach I-II. [3. kötet: Erdély. 4. kötet: Délvidék.]. Felelős szerkesztő és kiadó: Hortobágyi Jenő. Budapest, 1940.