Kevélyek
| Kevélyek | |
 | |
| A Kevélyek a Zsíros-hegyről | |
| Magasság | 534 m |
| Hely |  Magyarország,Pest vármegye, Pilisborosjenő, Üröm, Csobánka, Budakalász |
| Hegység | Pilis |
| Legmagasabb pont | Nagy-Kevély |
| Elhelyezkedése | |
 Kevélyek
Pozíció Magyarország térképén
| |
 é. sz. 47° 37′ 22″, k. h. 18° 59′ 05″Koordináták: é. sz. 47° 37′ 22″, k. h. 18° 59′ 05″ | |
Kevélyek
Pozíció a Pilis térképén
| |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Kevélyek témájú médiaállományokat. | |
A Kevélyek egy hegycsoport a Pilis hegység délkeleti részén, Budapesttől északnyugatra. A három tagból álló hegycsoport központi tagja az 534 méter magas Nagy-Kevély, ennek északnyugati nyúlványa a Kis-Kevély, melytől a Kevély-nyereg választja el. A harmadik tag, az Ezüst-Kevély tőlük délkeletre emelkedik. A hegycsoporthoz szerkezetileg kapcsolódik még az Üröm fölötti Kő-hegy, illetve Budakalász fölött a Monalovac.
Földrajzi helyzete[szerkesztés]
A Csobánka és Üröm között húzódó csoportot a Pilisborosjenői-medence osztja ketté. A fővonulatot a Kis-Kevély, a Nagy-Kevély és az Ezüst-hegy alkotja, tőlük délnyugatra, a medencefelszínből emelkednek ki a Kerekes-hegy, a Fehér-hegy és a Köves-bérc jóval kisebb sasbércei. A Kis-Kevély mészkőszirtjei és Nagy-Kevély preparálódott dolomitsziklái messziről uralják a látványt. A szelídebb lejtésű északi oldalt édesvízi mészkő sávja kíséri. A meredek, sziklás déli oldalakhoz törmelékkel fedett hegylábi lejtők csatlakoznak, rajtuk feltűnő magányos sziklatornyokkal, kőfalakkal, ilyen pl. a Jenői-torony, a Solymári-fal és a Teve-szikla.[1]
Geológiája[szerkesztés]
A Kevélyek fő tömegét jól karsztosodó dachsteini mészkő és úgynevezett fődolomit alkotja, amelyre az alacsonyabb térszíneken kevésbé jól oldódó eocén márgák és mészkövek, valamint oligocén hárshegyi homokkő települt.[2][3][4]
Érdekesség, hogy a főváros közelsége miatt a mai napig intenzíven hasznosítják a hegycsoport kőzeteit. A masszív kvarchomokkövet az Ezüst-Kevélyen, a budai márgát a terület délkeleti csücskében lévő ürömi kőfejtőben, az édesvízi mészkövet a budakalászi kőfejtőben bányássza ugyanaz a cég.[5]
A csoport déli lábánál, a Köves-bérc alatt az itt fellelhető oligocén kiscelli agyagot kitermelve hosszú ideig agyagbányák és a hozzájuk tartozó téglagyárak működtek.[6][7]
Élővilága[szerkesztés]
A hegycsoport nagy része védett természetvédelmi terület, a Duna–Ipoly Nemzeti Park része.
Növényzete[szerkesztés]
A Pilis hegység tagjaként a Pilis−Budai-hegység (Pilisense) flórajárásba tartozik. A hegycsoport északkeleti oldala összefüggő, jellemzően kocsánytalan tölgyessel és elegyes, hársas törmeléklejtő-erdővel borított, de nagy területen található ültetett feketefenyő is. A meredek, kopár délnyugati hegyoldalakon gyakori a molyhos tölgy, de a domináns társulás a nyílt dolomitsziklagyep.[8]
A homokköves részeken, például a Köves-bércen a mészkerülő tölgyes a jellemző.[9] A Pilisborosjenői-medence kultúrtájjá át nem alakított, illetve természetes állapotát visszanyerő részein karsztbokorerdőt találunk.[10]
A Kevélyek délkeleti lejtőin már a római kor óta folyt a szőlőművelés (Pilisborosjenő is innen nyerte nevét), melynek a magyarországi filoxéravész vetett véget a 19. század végén.[11]
Állatvilága[szerkesztés]
Turisztika[szerkesztés]
A hegycsoport a főváros közelsége, látványos sziklaformái és a csúcsairól kibontakozó panoráma miatt régóta kedvelt turistacélpont. Thirring Gusztáv már 1889-ben ír a Kevélyeken tett túrájáról.[12] A természetjárás központja sokáig a Kevély-nyereg volt, ahol az 1920-as években épült fel a Kevély-nyergi turistaház, amely 1992-ben leégett. Itt halad át az Országos Kéktúra 15., Rozália téglagyár–Dobogókő szakasza.[13]
Az ország legnépszerűbb teljesítménytúrái közül a Nagy-Kevély gerincén halad a Piros 85[14], a Kinizsi Százas[15], a Continental (korábban: Intersport) Terepfutás és Túranap[16], illetve a Telex Teljesítménytúra.[17] A Kevélyek hegycsoportját harántolja a pálosok népszerű zarándokútja, a Pálos 70.[18]
Kulturális jelentősége[szerkesztés]
Az „Egri vár”[szerkesztés]
Pilisborosjenő határában áll a Várkonyi Zoltán Egri csillagok című filmjéhez készült díszletvár, kedvelt kirándulócélpont.
„Ősbuda”[szerkesztés]
Léteznek olyan elképzelések, hogy Budakalásztól nyugatra, a Kevélyek csoportjában, az Ezüst-Kevély északkeleti oldalában állt egykor „Ősbuda”[19] királyi városa. Többen itt feltételezik Attila hun király sírját is.[20] Ezekre az elképzelésekre jelenleg nem ismerünk a tudományos közösség egésze által elfogadott régészeti, történeti bizonyítékot.[21]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Janáky Károly: "A hegység kialakulása, geológiai értékei" (magyar nyelven). pilisinfo.hu. [2022. május 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. március 25.)
- ↑ Nyerges Miklós: "MKBT XL. Barlangnap" (magyar nyelven). barlang.hu, 1996. [2022. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. március 25.)
- ↑ Veres Zsolt: "A Kevély-vonulat geológuskalapáccsal" (magyar nyelven). A kövek mesélnek, 2021. június 30. [2021. július 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. március 27.)
- ↑ Budai Tamás, Haas János, Piros Olga (2010). „A Pilis-vonulat triász képződményeinek földtani kutatása — beszámoló a 68224 számú OTKA projekt eredményeiről” (magyar nyelven). A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése, 55–62. o. (Hozzáférés: 2024. május 13.)
- ↑ http://mayerstones.com/banyak/ (magyar nyelven). [2023. október 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. május 11.)
- ↑ Seres István. Geológia, Solymár története és néprajza (magyar nyelven). Solymár: Helytörténeti Alapítvány, 22. o. (1993)
- ↑ Cserményi-Zsitmányi Ildikó (2019. szeptember). „Volt egyszer egy Téglagyár” (magyar nyelven). Zsákfalvi Riporter 1 (7), 19. o. (Hozzáférés: 2024. május 13.)
- ↑ Selmeczi Anna (2001). „Dolomitsziklagyep vizsgálata a Nagy-Kevélyen”. Természet Világa 132 (6), LXXXI–XCIV. o.
- ↑ Kun András (2000). „Összehasonlító vizsgálatok a hárshegyi homokkő növénytakaróján” (magyar nyelven). Tilia 9, 60–127. o. (Hozzáférés: 2024. május 13.)
- ↑ Richter Flóra. A Borosjenői-patak vizsgálata és Pilisborosjenő zöldhálózati fejlesztési lehetőségei – Szakdolgozat (magyar nyelven). Budapest: Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kar Kert- és Szabadtértervezési Tanszék, 5. o. (2013)
- ↑ Bőhm Éva Irén: Tájtörténet, tájhasználat a Pilis nyugati peremén III. Pilisborosjenő tájtörténete. In X. Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében: Nemzetközi konferencia. Schmidt Dávid, Kovács Miklós, Bartha Dénes. Budapest: Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdőmérnöki Kar Növénytani és Természetvédelmi Intézet. 2014. 140. o.
- ↑ A Kevélyekről (magyar nyelven). Sunyiverzum, 2023. december. [2023. december 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. május 13.) „A szent-endrei vasút fontossága a turistaság szempontjából. című, 1889-ben a Turisták Lapjában megjelent cikkében Thirring Gusztáv (1861 – 1941) erről így ír”
- ↑ OKT-15 (magyar nyelven). [2023. október 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. május 13.)
- ↑ Piros 85 (magyar nyelven). [2024. március 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. május 13.)
- ↑ Kinizsi Százas (magyar nyelven). [2023. december 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. május 13.)
- ↑ Continental Túranap (magyar nyelven). [2023. december 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. május 13.)
- ↑ Tenczer Gábor: Itt a Telex őszi kihívása: 12 óra alatt átszelni a Pilist (magyar nyelven). telex.hu. [2024. február 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. május 13.)
- ↑ Pálos 70 (magyar nyelven). [2024. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. május 13.)
- ↑ Nem tévesztendő össze Ős-Budavárával, amely egy szórakozatókomplexum volt a Városligetben az 1896-os millenniumi ünnepségek alatt.
- ↑ dr. Lánszky Imre (2002). „Vár állott, most kőhalom... 1. rész” (magyar nyelven). Országépítő 13 (4), 22–24. o. (Hozzáférés: 2024. május 11.) ; dr. Lánszky Imre (2003). „Vár állott, most kőhalom... 2. rész” (magyar nyelven). Országépítő 14 (2), 19–22. o. (Hozzáférés: 2024. május 11.)
- ↑ Kanyó Ferenc (2012). „Ősbuda: Egy modern mítosz a történettudomány tükrében” (magyar nyelven). Fons - Forráskutatás és Történeti Segédtudományok 19 (1), 3–35. o. (Hozzáférés: 2024. május 11.)
