Kelet-Szlavóniai, Baranyai és Nyugat-Szerémségi Szerb Autonóm Terület

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kelet-Szlavóniai, Baranyai és Nyugat-Szerémségi Szerb Autonóm Terület
Srpska autonomna oblast Istočna Slavonija, Baranja i Zapadni Srem, Српска аутономна област Источна Славонија, Барања и Западни Срем
1990. június 25. – 1992. február 26.
Kelet-Szlavóniai, Baranyai és Nyugat-Szerémségi Szerb Autonóm Terület címere
Kelet-Szlavóniai, Baranyai és Nyugat-Szerémségi Szerb Autonóm Terület címere		 Kelet-Szlavóniai, Baranyai és Nyugat-Szerémségi Szerb Autonóm Terület zászlaja
Kelet-Szlavóniai, Baranyai és Nyugat-Szerémségi Szerb Autonóm Terület zászlaja
Általános adatok
FővárosaVukovár
Népesség192 163 (1991) fő
Kormányzat
ÁllamfőGoran Hadžić
ElődállamUtódállam
← Horvát Szocialista Köztársaság (Jugoszlávia részeként)Krajinai Szerb Köztársaság →

Kelet-Szlavóniai, Baranyai és Nyugat-Szerémségi Szerb Autonóm Terület (szerbhorvátul: Srpska autonomna oblast Istočna Slavonija, Baranja i Zapadni Srem, Српска аутономна област Источна Славонија, Барања и Западни Срем) a délszláv háborúk idején létrehozott, magát Szerb Autonóm Területnek (SAO) kikiáltott kelet-horvátországi régió volt. Egyike volt a Horvátország területén kikiáltott három SAO-nak. A régió a Duna horvátországi szakaszán, a Dunamente (Podunavlje) régióban Szlavónia, Baranya és Szerémség részeinek földrajzi régióiból állt. Az entitás 1991. június 25-én alakult meg, ugyanazon a napon, amikor a Horvát Szocialista Köztársaság az 1991-es horvát függetlenségi népszavazást követően úgy döntött, hogy kilép Jugoszláviából. A horvátországi háború első szakaszában, 1992-ben a terület, mint a szakadár Krajinai Szerb Köztársaság (RSK) exklávéja és az RSK egyetlen, Szerbiával közvetlenül határos része csatlakozott a Jugoszláviához. Mint etnikailag sokszínű terület, túlnyomó többség nélkül, a régióban nagymértékű etnikai erőszak és tisztogatás volt tapasztalható, a horvátok és számos más, nem szerb etnikum nagy többségének kiűzésével. Ugyanakkor Horvátország más részeihez képest ez egy olyan terület, ahol a külső szereplők különösen hangsúlyos szerepet kaptak a helyi lázadás megindításában és támogatásában. Miután 1995-ben a Vihar hadművelet során az RSK nyugati fő része horvát ellenőrzés alá került, ez az exklávé maradt az egyetlen terület Horvátországban a szerb lázadók ellenőrzése alatt. A kelet-szlavóniai, baranyai és nyugat-szerémségi helyi hatóságokat meggyőzték arról, hogy írják alá az 1995-ös erdődi megállapodást, amely lehetővé tette az Egyesült Nemzetek Szervezete Kelet-Szlavónia, Baranya és Nyugat-Szerémség Átmeneti Hatósága által elősegített és ellenőrzött békés reintegrációt.

Története[szerkesztés]

Előzmények[szerkesztés]

Horvátország nyugati részeivel ellentétben a nacionalista Szerb Demokrata Párt nem volt jelen helyi szinten Kelet-Horvátországban az 1990-es horvát parlamenti választásokon. A helyi szerbek a régióban a Horvát Kommunista Szövetség és a Demokratikus Változások Pártja koalícióját (SKH-SDP) támogatták, amely erősen kritikus volt a jobboldali szerb párt tevékenységével kapcsolatban.[1] Az 1990-es horvát parlamenti választás a horvátok és a szerbek közötti etnikai feszültségek légkörében zajlott.[2] Vukováron és környékén választási kampány a etnikai irányvonalak mentén zajlott. SKH-SDP-ben a szerbek a népességi arányukat messze meghaladó arányban képviseltették magukat.[3] A Vukovár környéki falvakban, követve Slobodan Miloševićnek a közeli Vajdaságban és Szerbiábanban folytatott politikáját, számos tiltakozást szerveztek a szerbek a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) országos szintű felemelkedése ellen. Az SKH-SDP önkormányzati bizottsága tiltakozott a horvát párt delegációjának a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége 14. kongresszusán történt távozása ellen is.[4]

A helyi HDZ ezzel szemben a horvátok lakta falvakban szervezett gyűléseket, amellett kampányolva, hogy az összes horvát képviselőjének tekintsék, de főként a települések lakosságának alsó, kevésbé képzett rétegét képviselte, viszonylag tapasztalatlan vezetéssel és kevéssé intelligens emberekkel, amely az Usztasa örökség újraértékelése irányába mutatott, megdöbbentve ezzel a helyi szerbeket.[5] Maga a választás általában békésen zajlott le, mely során SKH-SDP négy tagját és egy független képviselőt választottak be a Száborba, akik közül négy horvát és egy szerb nemzetiségű volt, és mind az öten a békés együttélés híveiként voltak ismertek a nyilvánosság előtt.[6] A HDZ lett a helyi tanács legnagyobb kisebbségi pártja, és uralta a horvátok lakta falvak önkormányzatait, míg a többit az SKH-SDP uralta, mivel nemcsak a szerbektől, és más etnikumoktól, de néhány horváttól is kapott szavazatokat.[7] A választások után a szerbek 1990 júniusában létrehozták a Szerb Demokrata Párt (SDS) helyi szervezetét, amely a HDZ-hez hasonló nacionalista tartalmú gyűléseket szervezett, és nagyobb hatalmat is szerzett azzal, hogy számos SKH-SDP delegált csatlakozott hozzá.[7]

Az 1990-es választásokat követően az SKH-SDP képviselője, a terpenyei szerb Slavko Dokmanović lett Vukovár község közgyűlésének elnöke.[8] 1990 júliusában Dokmanović megjelent az SDS által Srbben szervezett nagygyűlésen, és csatlakozott az újonnan alapított Szerb Nemzeti Tanácshoz (SNV).[9] Mivel ezt a lépését széles körben elítélték, kénytelen volt elhagyni vezető pozícióját.[10] Ennek ellenére 1990 augusztusában az SDS népszavazást szervezett a régió szerbek lakta falvaiban a szerb autonómia létrehozásáról, amelyet elsöprő többséggel fogadtak el.[10]

Alapítása[szerkesztés]

Az SDS tevékenységének és támogatásának 1990 második felében történt növekedését követően a régióban, az 1991 január 7-iki forrói közgyűlésen támogatták Kelet-Szlavónia, Baranya és Nyugat-Szerémség Szerb Nemzeti Tanácsának megalapítását.[10] Ez megegyezett Horvátország nyugati régióiban tapasztalható fejleményekkel, amelynek szerb lakosai 1990. decemberében megalakították a Krajinai Szerb Autonóm Területet, majd 1991 áprilisában kinyilvánították elszakadási szándékukat Horvátországtól.

Az 1991. márciusi pakráci incidens után az SDS és az SNV nyilvánosan tömegpszichózisba hergelte a régió szerbjeit, akik Goran Hadžić nyilvános állításait követően, hogy kiűzésük küszöbön áll, a szerbek lakta falvakból menekülthullámot indítottak el.[10] Ugyanebben a hónapban Hadžić részt vett az 1991. március 31-iki plitvicei-tavaki incidensben is, amely szerbek által lakott falvakból álló a régióban válságot idézett elő.[11] Goran Hadžićot és Boro Savićot a Plitvicei-tavaknál történt incidens során tartóztatták le, amikor Zágrábba szállításuk során rendőri bántalmazást szenvedtek el, majd végül börtönkórházban kötöttek ki.[12] A letartóztatás híre a vidéki többségű szerb falvakban nyugtalanságot váltott ki, ami Bobota, Boró, Borsod és Negoszlavce településeken erőszakhoz és kisebb összecsapásokhoz vezetett.[12] Goran Hadžićot és Boro Savićot végül szabadlábra helyezték, és napokkal később Kelet-Horvátországba visszatérve a helyi Szerb Demokrata Párt legkiemelkedőbb vezetőivé váltak.[13]

1991. március 31-én a Kelet-Szlavónia, Baranya és Nyugat-Szerémség Szerb Nemzeti Tanácsa Boróban ülést szervezett, ahol a testület kimondta a régió Vajdasággal való egyesülését, sürgős rendkívüli ülés összehívását kérve a Vajdasági Nemzetgyűléstől és a Szerb Nemzetgyűléstől a döntés megerősítésére.[14] Mindkét közgyűlés megkapta a kérést, de hivatalosan soha nem döntött róla.[14] Hadžić visszatérése átmenetileg enyhítette a helyzetet, és az úttorlaszok nagy részét április első hetének végéig eltávolították.[13] A Horvát Szociáldemokrata Párt, amely az SKH-SDP utódjaként a térségben továbbra is hatalmon maradt, de eltávolodott az SDP zágrábi központjától, Horvátország akkori elnökének Franjo Tuđmannak írt leveleiben mind a Szerb Demokrata Pártot, mind a Horvát Demokratikus Közösséget kritizálta.[15] Slavko Dokmanović úgy döntött, hogy elhagyja az SNV-t és elhatárolódik a Szerb Demokrata Párttól, ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a Jugoszlávia Elnöksége és a Jugoszláv Néphadsereg szövetségi szerveinek beavatkozása nélkül ő is csatlakozik saját falujában a barikádőrökhöz.[15]

Az konfliktus tovább eszkalálódott, amikor 1991. április 8-án megjelent a hír arról, hogy horvát rendőrök lövöldöztek Boró faluban.[15] Másnap Josip Reihl-Kir rendőrfőnök megpróbálta enyhíteni a helyzetet azzal – anélkül, hogy horvát tisztviselőket említett volna – hogy a borói lövöldözés a horvát rendőrség támadására adott válasz volt,[15] az esemény azonban továbbra is ellentmondásos és releváns maradt a régióban a háború kezdetéről szóló narratívákban.[15] 1991. május 1-jén egy idős borsodi szerb lakost megölt magyar szomszédja, és a sajtóban az terjedt el, hogy a gyilkos a HDZ tagja volt, ami annak ellenére, hogy az áldozat családja ez ellen tiltakozott, a D55-ös út blokádjához vezetett.[16] A szerb sajtó szerint az áldozat szerb trikolórt viselt és egy horvát gyilkolta meg. Közben ugyanazon az éjszakán a helyi szerbek Boróban két horvát rendőrt ejtettek túszul, amely másnap a borói csatához vezetett, és amelyet csak a Jugoszláv Néphadsereg közvetlen beavatkozása oldott meg.[17] 1991. június 25-én létrehozták a Kelet-Szlavóniai, Baranyai és Nyugat-Szerémségi Szerb Autonóm Területet, első elnökévé pedig június 26-án Goran Hadžićot választották meg.[18]

Csatlakozás az RSK-hoz[szerkesztés]

A terület kezdetben különálló szerb autonóm régió (oblast) volt, majd 1992 februárjában csatlakozott a Krajinai Szerb Köztársasághoz (RSK).[19] Határait a horvátországi háború első szakaszának megszilárdult frontvonalain, 1991 végén állapították meg. 1995 augusztusáig Kelet-Szlavónia, Baranya és Nyugat-Szerémség „de facto” a Krajinai Szerb Köztársaság, míg „de jure” az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának 753. számú határozatával összhangban továbbra is Horvátország része volt. A régiónak az RSK-n belül nem volt saját helyi/regionális közigazgatása. Mindazonáltal, lényegesen jobban igazodott Jugoszlávia hivatalos politikájához, mint az RSK és a Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság, különösen miután Jugoszlávia 1994-ben a Boszniai Szerb Köztársasággal szemben szankciókat vezetett be.[20] Az RSK részeként a régió öt községből állt: Pélmonostor (Baranya), Dálya és Ténye (Kelet-Szlavónia), valamint Vukovár és Szegfalu (Nyugat-Szerémség). A háború előtt a területen 192 163 lakos élt, melynek 47%-a horvát, 32%-a szerb, és 21%-a egyéb (főként magyar, jugoszláv, roma, német, szlovák, ruszin) volt. A háborő idején a lakosság 160 000 főre apadt, melyből 109 500 szerb volt. A volt Jugoszláviával foglalkozó Nemzetközi Törvényszék által a régió szerb vezetője, Goran Hadžić ellen felhozott vádak azt mutatják, hogy a régió gyakorlatilag teljes horvát és más nem szerb lakosságát meggyilkolták, deportálták vagy más módon erőszakkal elhurcolták a térségből.[21] Amikor az 1995-ös Villám hadművelet után a Boszniai Szerb Köztársaság és az RSK bejelentette az egyesülési szándékát, Kelet-Szlavónia helyi vezetése elutasította az ötletet, és koordinációs bizottságot hozott létre azzal érvelve, hogy a lépés elmélyíti a válságot és rontja Belgrád azon szándékát, hogy békét érjen el Boszniában.[20] Az RSK knini hatóságai a koordinációs bizottság céljának nyilvánították Kelet-Szlavónia elszakadását az RSK-tól, azt állítva, hogy a régió nem Knin, hanem inkább Belgrád irányítása alatt áll.[20]

Megszűnés[szerkesztés]

Az RSK 1995 augusztusi megszűnése után a régiót újra Kelet-Szlavónia, Baranya és Nyugat-Szerémség néven szervezték át (1995–1998). Az 1995. novemberi erdődi megállapodást követően az Egyesült Nemzetek Szervezetének Kelet-Szlavónia, Baranya és Nyugat-Szerémségi Átmeneti Hatósága ellenőrzése alá került. A háború után a régió összes városát és települését kiemelt állami támogatású területnek nyilvánították. Ma a települések vegyes tanácsa képviseli a régió szerb etnikai érdekeit.

Jegyzetek[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a SAO Eastern Slavonia, Baranja and Western Syrmia című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Kelet-Szlavóniai,_Baranyai_és_Nyugat-Szerémségi_Szerb_Autonóm_Terület&oldid=26160240”