Ingyen Kegyelem Teológia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ingyen Kegyelem Teológia egy Krisztusi üdvözléstan, amely úgy tartja hogy az üdvözülés hit által érhető el, kizárva a jó tetteket és a hit állapotában való megtartást. Az ingyen kegyelem hirdetői úgy hiszik hogy a jó tettek nem feltétele a megváltásnak (ahogyan a Katolikusok), vagy a hit fenntartása(mint az arminiusok), vagy a bizonyítása (mint a legtöbb Kálvinista), hanem inkább Krisztus követésének része és az örök jutalmaknak az alapja. Ez a nézet különválasztja az üdvözülést és Krisztus követését- Krisztusban, mint megváltóban való hitnek a meghívása és az örök élet ajándéka és a hívás Krisztus követésére illetve hűséges követőjének lenni.[1][2][3][4][5]

Szoteriológia[szerkesztés]

Az Ingyen Kegyelem Teológia különleges abból a szempontból hogy szigorúan ragaszkodik csakis a hithez. Ingyen Kegyelem úgy tartja hogy a bűntől való eltérés, bemeritkezés vagy a hit megtartása nem szükségesek az üdvözüléshez, hanem inkább az örök jutalmakhoz szükséges. Ingyen Kegyelem írók általánosan egyetérenek azzal, hogy a jó tettek nem játszanak szerepet a kiérdemlésben, fenntartásában vagy az örök élet bizonyitásában. Más szóval Jézus kegyelme szolgálja az örök megváltást, mint egy ingyen ajándékot azoknak, akik hisznek Őbenne.[6][7]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Free Grace Soteriology, 3rd., The Woodlands, TX: Grace Theology Press (2018. május 8.) 
  2. Final Destiny: The Future Reign of the Servant Kings (2012. május 8.) 
  3. Webmaster, G. E. S.: The Faith of Demons: James 2:19 – Grace Evangelical Society (amerikai angol nyelven). (Hozzáférés: 2023. január 10.)
  4. Grace, Salvation, and Discipleship: How to Understand Some Difficult Bible Passages. The Woodlands, TX: Grace Theology Press, 7–30. o. (2015. május 8.) 
  5. Chay, Fred. A Defense of Free Grace Theology: With Respect to Saving Faith, Perseverance, and Assurance (angol nyelven). Grace Theology Press (2017. május 8.). ISBN 978-0-9981385-4-1 
  6. Hodges, Zane Clark. Absolutely Free!: A Biblical Reply to Lordship Salvation (angol nyelven). Zondervan (1989. május 8.). ISBN 978-0-310-51960-7 
  7. Eternal Security: Can You Be Sure?. Nashville, TN: Thomas Nelson, 81, 116–118. o. (1990. május 8.). ISBN 0840790953