Assemblies of Yahweh

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az Assemblies of Yahweh (Yahweh gyülekezetei, AOY) egy vallási szervezet, melynek alapja a pennsylvaniai bétel (bethel). A doktrínáik a keresztény és ortodox júdaizmus hagyományiból épülnek fel. A középpontban Isten Jahve-nevének, Jézus Yahshua-nevének a használata áll.

Az egyik legfontosabb hittételük szerint Isten egységes; a szent név használatával különíthetjük el a pogány hagyományoktól. Az Isten, Úr, Jézus kifejezéseket úgy tekintik mint csak titulusokat (ezekhez nem imádkoznak, hanem a nevükön szólítják…), nem ünneplik a Karácsonyt, Húsvétot. Az Újszövetséget isteni ihletésűnek tekintik, de úgy tanítják, hogy az Ószövetség az elsődleges megalapozója a Messiásba vetett hitnek.

A szervezet[szerkesztés]

A Szent Név Mozgalom (Sacred Name Movement) keretében kezdtek szerveződni. Jacob O. Meyert tekintik alapítójuknak, aki 1968-ban alapította a társaságot, és akit örökös elnöklő vénnek tettek meg.

Mára világszerte vannak gyülekezetei, azonban nem minden előfizető juthat el rendszeresen ezek valamelyikébe.

Obadiah School of the Bible a saját tagjaik számára kialakított bibliaiskola.

Jelenlegi vezetőjük Robert J. Wirl.

Isten természete és az üdvözülés[szerkesztés]

Yahweh egy személy; Yahshua pedig az ő Szeretett Fia, aki a legelső teremtménye volt és kiválasztották, hogy megváltó legyen. A Szent Szellem (szentlélek) az Istenből kiáradó erő; tehát tagadják a Szentháromság tanát, amelyet pogánynak tartanak.

Az megmenekülés (üdvözülés) csak Yahshua-án keresztül található meg, követni kell a Tórát – beleértve a Tízparancsolatot – használni kell a szent neveket, meg kell tartani az Ószövetségi ünnepeket. A megmentés egy ingyenajándék, amit Yahshua a messiás példájának követésével lehet megkapni. Azok, akik igazságosak[1] az Úr Második Eljövetele napján, örök életet kapnak, a többiek a Gehennaába (gyehenna) kerülnek – amit ők tűz tavának is neveznek – ott megszűnnek létezni.

A Biblia[szerkesztés]

A Biblia Yahweh írott szava. Nem teljesen fogadják el az Újszövetséget, de állításait figyelembe veszik az Ószövetség fényében.

Saját Biblia-fordítást használnak, a Sacred Scriptures, Bethel Editiont (ASV alapján).

Főbb doktrínák[szerkesztés]

Pacifistának tartják magukat – valószínűleg az anabaptista Jacob O. Meyer hatására – Yahshua parancsaira hivatkozva.

Nagyon keményen bánnak a kiközösített tagjaikkal.

A legtöbb elképzelésük – a nevekre fektetett hangsúlyt leszámítva – megegyezik a Worldwide Church of God egyház tanításával.

Kiadványaik[szerkesztés]

Meyer főbb írásait maguk is újranyomtatták és használják. Havonta megjelenő folyóiratuk a The Sacred Name Broadcaster.

Televíziós és rádióműsoruk is van, de van egy saját rádióadójuk is.

Kritikák[szerkesztés]

Többször merültek fel kérdések a gyanús pénzkezelések ügyében. Meyer jogvédett anyagait engedély nélkül forgalmazták, de mára a fia engedélyt adott.

Nagy ellenségeskedéssel vannak más hasonló egyházakkal szemben.

Egyetlen igaz egyháznak tartják magukat, de mégsem teljesítik be a Jelenések 3:7–12 versét.

Nagyon szigorú elvárásaik vannak a hívekkel szemben.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. igazságosak: teológiai értelemben azok, akik betartják az „Isten által” megadott előírásokat, teljesítik a követelményeket.

További információk[szerkesztés]