AnnaGrace

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
AnnaGrace
Információk
Alapítva2008
Műfaj
KiadóKontor Records
Tagok
  • Annemie Coenen
  • Peter Luts
A Wikimédia Commons tartalmaz AnnaGrace témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Az AnnaGrace korábbi nevén Ian Van Dahl 2008-ban jött létre Annemie Coenen és Peter Luts közreműködésével.

Történet[szerkesztés]

Az Ian Van Dahl feloszlása után alakul meg az AnnaGrace project ez egyben Annemie szólókarrierjét is jelenti.
Az első dal "You Make Me Feel" 2008 júniusában jelenik meg Belgiumban és az Egyesült Államokban egyaránt.
A dalt szép sikereket ér el Európa szerte.
2009 májusában adják ki a "Let the Feelings Go" remélve hogy olyan sikeres lesz mint az előző dal nem tévedtek mert felül múlja azt.
Még 2009-ben megjelenik "Love Keeps Calling" ez a dal is tarol a slágerlistákon.
2010-ben jelenik meg az első AnnaGrace album Ready to Dare ezzel párhuzamosan a 4-dik dal is a "Celebration".
Mint ahogyan a Ian Van Dahl sem volt az utolsó években sikeres úgy ez elmondható az AnnaGrace formációról is, 2010-től 2013-ig érdemben nem tudtak olyan zenét megjelentetni amely sikereket hozott volna.
Folynak a munkálatok a 2-dik albumnál de az eddig megjelent dalok nem tükrözik az első album sikereit.

Albumok[szerkesztés]

Megjelenés Album Helyezés
BEL UK[1] DEN FIN US
Dance
2002 Ace 41 7 40 10 16
2004 Lost & Found 29 13
2010 Ready to Dare 15
2013 TBA - -

Maxik[szerkesztés]

Megjelenés Dal Helyezés Album
BEL
(Vl)
UK
[1]
IRE DEN GER NED FIN SPA
2001 "Castles in the Sky" 35 3 13 18 43 28 13 Ace
"Will I?" 14 5 12 10 48 51 17 14
2002 "Reason" 31 8 18 17 51 75 14
"Try" 36 15 18 20 8
2003 "Secret Love"
"I Can't Let You Go" 22 20 35 72 Lost & Found
2004 "Where Are You Now?" 23 24
"Believe" 27 40
"Inspiration" 23 83 11
2005 "Movin' On" 24 36 7 non-album singles
2006 "Just a Girl" 35 9
2008 "You Make Me Feel" 35 Ready To Dare
2009 "Let the Feelings Go" 5 26
"Love Keeps Calling" 23 15
2010 "Celebration" 21 85
"Don't Let Go" 26
2012 "Ready To Fall In Love" 7 TBA
"Alive" 86
2013 "Girls Like Dancing" 26

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Roberts, David. British Hit Singles & Albums, 19th, London: Guinness World Records Limited, 265. o. (2006). ISBN 1-904994-10-5