Ama búvárok
Ama (海人, női海女; férfi 海士;) búvárok a gyöngyhalászatról híresek. Az amák többsége nő. Az ama kifejezés maga, a tenger asszonyát jelent. Az amák kagylókat, hínárt és mindenféle élelmet kerestek a sekély öblök fenekén. A legértékesebb zsákmány az afrodiziákumként is tisztelt abalone kagyló volt. Gyöngye áhított, de nagyon ritka kincs, a kagylót inkább selymes fényű háza miatt keresték.
Földrajzi elhelyezkedés[szerkesztés]
Ama gyöngyhalászokat Japánban, Mie prefektúrában az Isze-sima régióban találhatunk. A legnépszerűbb merülő pont az Iszei-öbölben található. Az öböl közelében található Isze városa, ahol az iszei nagyszentély található. Az öböl maga gazdag a természetes erőforrásokban és könnyű kereskedelmet biztosít. Ez okból, különböző egyedülálló közösségek alakultak ki a part mentén, valamint a halászat, és gyöngyhalászat, rizstermesztés és a kézművesiparok felvirágoztak. Itt található a nagojai kikötő, ami Japán legnagyobb kereskedelmi kikötője, valamint a Csubu Centrair nemzetközi repülőtér.
A második világháború után ez a térség nagy részben járult hozzá Japán gyors gazdasági fejlődéséhez. Habár a fejlődés nagyban segítette a gazdaságot, rengeteg kárt okozott magának az öbölnek. Nem beszélve az 1959-es Isze-van tájfunról, ami az eddig észlelt legsúlyosabb tájfun Japánban.
Történelem[szerkesztés]
Az ama búvárok megjelenése mintegy kétezer évre vezethető vissza. Az első feljegyzések Kr. u. 927 körül jelentek meg a Heian-korban. A korai amák feladata volt a tenger gyümölcseinek biztosítása és ők voltak kitüntetve azzal, hogy lemerüljenek az afrodiziákumként is tisztelt abalone kagylóért. Az amák tradicionálisan csak egy fehér ágyékkötőt viseltek, egészen a 20. század közepéig. És a cápák elkerülése érdekében csak, fehér színt viseltek. Gyöngyhalász amák ritkák voltak a búvárkodás korai éveiben. Manapság az amák, már turistalátványosságnak számítanak. Éppen ez okból megváltoztatták a ruháikat, amiben merülnek. A halászat módszere és eszközei a huszadik század közepéig változatlanok. A halászfalvak lakói évszázados tapasztalattal megtervezik a víz alatti aratás helyét és menetét Az asszonyok magukhoz veszik szütyőiket, és a fából készül dézsákat. Ezek a víz színén lebegve egyszerre merülési pontok, bóják és tárolóedények. Övükbe tűzik a lapos, L alakú spatulát, amivel majd a sziklákhoz tapadó kagylókat fejtik le. Ezen kívül esetleg egy zsinóron lógó facsipeszt akasztanak a nyakukba, amivel az orrukat fogják be. A fülük védelmére zsírral átitatott szövetcsomókat használnak. Az amák száma mostanra észrevehetően csökkent. Ennek az okai, hogy egyre kevesebb fiatal lány érdeklődik a halászat iránt, valamint az igény is lecsökkent. Az 1940-es években megközelítőleg 6000 amát számoltak össze Japán partjain. Ma körülbelül 60-70 ama van generációnkként. Persze ehhez az is hozzájárult, hogy 1960-as években rengeteg változás történt az amák életében. Egy japán vállalkozó Mikomoto Kokicsi kifejlesztette a mesterséges gyöngynövesztés eljárását. A kagylókba apró szennyezést juttatott, amiből rövid idő alatt gyöngyök fejlődtek. Mikomoto kagylóit ama búvárok hozták a felszínre a művelethez, vitték vissza a víz alá, és aratták be végül termésüket. A varázslatos gyöngyöket mázsaszámra lehetett eladni az európai és amerikai piacokon. A vállalkozás néhány év alatt egész birodalommá nőtt Toba város környékén, és az amák nagy része a Mikomoto Pearlnek dolgozik. A cégnél a nyugati nyitáskor egyenruhát és más újításokat vezettek be, a veszélyes és kis hatékonyságú hagyományok rovására. A nagyüzemi termelés fejlődése lassan az amák munkáját is nélkülözhetővé teszi.
Tevékenység[szerkesztés]
12-13 évesen kezdenek tanulni, idősebb társaik tanítják őket. Annak ellenére, hogy korán elkezdik a képzésüket, sok hölgyet láthatunk, akik a 70 éves koruk körül is lemerülnek. Japánban a nők jobb merülőnek számítanak, ugyanis vastagabb testzsírral rendelkeznek és több ideig tudják visszatartani a lélegzetüket.[1] A fent említett módon az amák viselete is megváltozott. A fehér ágyékkötőről, a fehér szinte átlátszó ruhára, majd a mai modern fekete búvárruhára. Ami nem változott az, hogy az amák merülési módszere. A búvárok ugyanis még napjainkban sem használnak légzőkészüléket, szabadtüdővel merülve dolgoznak, és mivel mélyebben nyilván több a zsákmány, aki tovább bírja egy levegővel, többet is keres. Az amák világát a kötelességtudat, hagyományok és babonák színezik. Egy ruhadarab kiállta az idők próbáját és az az amák fejkendője. A fejkendők különböző szimbólumokkal vannak feldíszítve, például szieman és dóman. Mindkettőnek az a feladata, hogy szerencsét hozzon és elűzze a rossz szellemeket. Az amák arról is ismertek, hogy szentélyeket építenek a merülőpontok közelében, ahol merülés után imádkoznak, és megköszönik az isteneknek a biztonságos visszatérést. Az amáknak zord körülményeket kell elviselniük, mint például a víz fagyos hőmérsékletét és a hatalmas víznyomást a tenger mélyen. Az amáknál karrierük folytán megfigyelték, hogy a merülési idő alatt láthatón súlyt veszítenek. Az amák kifejlesztettek egy speciális légzés technikát, amivel kiengedik a levegőt a felszínre emelkedés után. Mikor a vízszint fölé érnek egy hosszú fütyüléssel engedik ki a levegőt. Ez a fütyülés mára az amák jól ismert megkülönböztetője lett.
Amák a médiában[szerkesztés]
A legismertebb talán az 1964-es James Bond-regény és 1967-es filmváltozata a Csak kétszer élsz Sean Connery főszereplésesével. Ebben a szuperkém találkozik egy Kissy Suzuki nevű amával. Amachan egy 2013-as japán dráma, főszereplője egy fiatal lány, aki Tohokuba költözik, hogy búvárrá váljon. Ama Girls egy 1958-as dokumentumfilm, ami 1959-ben Oscar-díjat nyert, a gyöngyhalász amák életét mutatja be, merülésükön keresztül. Amancsu! egy japán manga sorozat, a cím az ama egy hosszabb változata, női búvárokat mutat be.
Búvárok más kultúrákban[szerkesztés]
A koreai megfelelői az amáknak a henjók. Henjók a búvárok azon csoportja, ahol a merülők minden tagja nő, az amákkal ellentétben, ahol néha egy-egy férfi is feltűnik. Hasonlóan az amákhoz a henjók kultúrája is több ezer éves. Légzőfelszerelés nélkül buknak le, manapság úszószemüveget és békatalpat használnak. A Csedzsu-sziget partjain halásznak. Ezeken a részeken a nők tartották el a családjaikat, a Korea erős apajogú társadalmával szemben. A henjók akár két percig is víz alatt tudnak maradni és egy nap akár százszor is lemerülnek. Ahogy az amáknál a henjók száma is drasztikusan csökkent, nagy részük 60 év felett van. Ezzel a koreai állam úgy próbál védekezni, hogy 2014-ben megtette az első lépéseket, hogy a csedzsui búvárnők hagyománya a Unesco listájára felkerülhessen, remélve, hogy ezzel megőrizhetik ezt a szokást és több fiatal lány dönt úgy, hogy felveszi a búvárruhát. 2016-ban az UNESCO felvette a henjók hagyományát a listájára.
A „szkandalopetra” (görög: σκανταλόπετρα) egy ókori görög búvármódszer. Ezt a módszert görög szivacshalászok használták. A múlt században újra felfedezték ezt a merülési módszert és a szabad merülés egyik fontos szabályként használják. A módszer abból áll, hogy a halászok egy követ a kötnek a lábukra, ami 8-14 kg között van. A búvár a kötélhez kötött ballaszttal lemerül, a társa pedig egy csónakban figyeli a merülőt és a művelet végén felhúzza, a ballaszttal együtt. Ma ez egy csapat-versenysporttá alakult. A csapat két emberből áll, az egyik merül, a másik ellenőrzi a kötelet, amihez a merülő hozzá van kötve.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Balogh Boglárka: Igazgyöngy, a fájdalomból született szépség. Nők Lapja, LXXIV. évf. 16. sz. (2023. március 8.) 36–38. o. ISSN 0029-0963
Források[szerkesztés]
1. ^ a b c Rahn, H.; Yokoyama, T. (1965). Physiology of Breath-Hold Diving and the Ama of Japan. United States: National Academy of Sciences - National Research Council. p. 369. ISBN 0-309-01341-0.
2. ^ a b c Wallace, Sue (July 2010). "Legends of the Deep: Japan". Sun Herald.
3. ^ a b c McCurry, Justin (24 August 2006). "Ancient art of pearl diving breathes its last: Japanese women who mine seabed one lungful of air at a time are last of their kind". The Guardian. .
4. http://ameplatform.hu/2014/07/ama_buvarok/
5. ^ a b cFujiwara, T; Takahashi, T; Kasai, A; Sugiyama, Y; Kuno, M (2002), "The Role of Circulation in the Development of Hypoxia in Ise Bay, Japan", Estuarine, Coastal and Shelf Science, 54: 19–31, doi:10.1006/ecss.2001.0824
6. https://web.archive.org/web/20160711033849/http://bigblue.reblog.hu/cimke/munka/?oldal=2
7. ^ a b c Hardy Divers in Korea Strait, ‘Sea Women’ Are Dwindling. The New York Times, 2014. március 29. 8. The haenyeo divers: Korea’s women of the sea. CNN, 2010. június 21. [halott link]
9. Jeju's women divers gain UNESCO recognition. Korea Herald, 2016. december 1.
10. "Introducing… Skandalopetra | Freedive Earth". www.freedive-earth.com.
11. "Introducing… Skandalopetra | Freedive Earth". www.freedive-earth.com.
12. "Skandalopetra". Recreation Rehabilitation Tauchclub Wien.
13. "Kalymnos Skandalopetra Unique Diving Festival". Eco Global Society. July 3, 2012.