Sulyok Tamás (jogász)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sulyok Tamás
Született1956március 24. (68 éves)
Kiskunfélegyháza
Állampolgárságamagyar
HázastársaNagy Zsuzsanna
Gyermekeikét gyermek
Foglalkozása
IskoláiJózsef Attila Tudományegyetem (–1980, jogászdoktor, jogtudomány)
A harmadik magyar köztársaság 7. köztársasági elnöke
Hivatalban
Hivatalba lépés: 2024. március 5.
MiniszterelnökOrbán Viktor
Előd
Az Alkotmánybíróság 7. elnöke
Hivatali idő
2016. november 22. 2024. március 4.
ElődLenkovics Barnabás
Utódmég nincs

  • Parlament.hu
  • A Wikimédia Commons tartalmaz Sulyok Tamás témájú médiaállományokat.
    SablonWikidataSegítség

    Sulyok Tamás (Kiskunfélegyháza, 1956. március 24.[1] –) magyar jogász, 2014–2024 között az Alkotmánybíróság tagja, 2016–2024 között elnöke. 2024. március 5-től Magyarország köztársasági elnöke.[2]

    Életpályája[szerkesztés]

    1980-ban szerzett jogi diplomát a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Pályáját bírósági fogalmazóként kezdte a Csongrád Megyei Bíróságon. 1982-ben jogi szakvizsgát tett, majd 1991-ig jogtanácsosként dolgozott.

    1991 és 1996 között a Sulyok–Japport, majd 1997-től a Sulyok és Ádám Ügyvédi Iroda ügyvédjeként dolgozott. Ő látta el 1998 és 2002 között a szegedi önkormányzat jogi képviseletét. Egészen alkotmánybíróvá választásáig ügyvéd volt.

    A jogi pálya mellett kereskedelmi érdekeltséggel is rendelkezett, a rendszerváltás táján alapította Selco nevű vállalkozását, ami kezdetben Szegeden működött, majd nem sokkal később Budapesten, Kecskeméten és Siófokon is megjelent. A Selco kezdetben edénykészletekkel házalt, bemutatófőzésekkel egybekötve, majd üzleteket hoztak létre, ahol mindenféle, akkoriban kurrensnek számító termékeket árultak ékszerektől kezdve a videókazettákon át a minőségi szeszesitalokig. A cég a valutakereskedelemből is jelentős hasznot tudott szerezni. A Selcót MLM-rendszerben működtették, végül 1992-ben záratták be, miután kiderült, hogy az ügynökeik számos esetben engedély nélkül árusítottak. Utóbb az Alkotmánybíróság úgy kommentálta Sulyok akkori érdekeltségét, hogy „a cége jogszerűtlenül senkinek nem okozott kárt”.[3]

    A 2000-es évek elején közhiteles dokumentumok szerint közreműködött magyar termőföldek osztrák kézre adásában, jogi kiskapuk révén kijátszva az erre vonatkozó törvényi tilalmat.[4]

    2000 és 2014 között Szegeden volt Ausztria tiszteletbeli konzulja.[5] 2004-ben az ELTE ÁJK Jogi Továbbképző Intézetben európai jogi szakjogász képesítést szerzett. 2005 szeptembere óta – meghívott előadóként – alkotmányjogot oktat, szemináriumot és fakultatív kollégiumot tart a Szegedi Tudományegyetem Jogi Karán. 2013-ban PhD fokozatot szerzett a Szegedi Tudományegyetemen.[6]

    Alkotmánybíróként[szerkesztés]

    A parlament 2014. szeptember 27-től választotta az Alkotmánybíróság tagjává.[7] 2015. március 30-án, április 1-i hatállyal, az Alkotmánybíróság teljes ülése a testület elnökhelyettesévé választotta. [8] 2016. április 22-től – Lenkovics Barnabás utódjaként – elnökhelyettesként látta el az elnöki jogköröket.

    2016 novemberében az Országgyűlési Sajtóirodája közölte, hogy Kövér László házelnök őt jelöli az Alkotmánybíróság elnökének az Alkotmánybíróság 2016. november 22-én tartandó teljes ülésére.[9][10][11] Az Országgyűlés az ülésen megválasztotta a pozícióra.[12]

    A parlament 2016. november 22-én az Alkotmánybíróság elnökévé választotta.[13] Tisztsége alatt több vitatott ítéletet is felügyelt, például a pedagógusok sztrájkjogával kapcsolatosakat.[14][15] Kritizálták amiatt, hogy alkotmánybírói tevékenysége alatt ő és az Alkotmánybíróság alapvetően a kormány érdekeit szem előtt tartva működött, mintegy kiszolgálva azt.[16]

    Az Alkotmánybíróság tagjaként nem végezhetett volna üzleti tevékenységet, de egészen 2015 decemberéig a magyarországi földvásárlásban érdekelt osztrák magántulajdonú Agronomia Kft kézbesítési megbízottja maradt.[17]

    Köztársasági elnökként[szerkesztés]

    Novák Katalin lemondását követően 2024. február 22-én Kocsis Máté Fidesz-KDNP frakcióvezető bejelentette, hogy a kormánypártok őt fogják jelölni köztársasági elnöknek.[18]

    Az ellenzék bírálta Sulyok jelölését,[15] de a kormánypárti többségű parlament 2024. február 26-án megválasztotta köztársasági elnökké. Megválasztása után az ünnepi beszédében elítélte az Európai Unió által Magyarországgal szembeni, a jogállamisággal és antidemokratikus kormányzással kapcsolatos ügyek miatt indított szankciókat és eljárásokat.[19] Március 5-től lépett hivatalba.[20] A beiktatási rendezvényt március 10-én tartották meg a Szent György téren.[21]

    Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-választási listavezetője 2024. május 26-án bejelentette, hogy pártja megfosztási eljárást kezdeményez az Országgyűlésben Sulyok Tamás köztársasági elnökkel szemben, miután a párt szerint Sulyok törvénytelen módon vett részt termőföldek külföldi tulajdonba kerülő adásvételeiben még a '90-es években. A DK dokumentumokat is bemutatott, amik szerintük ezt igazolják, ezeket az Ügyészséghez is benyújtották.[22]

    A DK Sulyokot érintő vádjai miatt a Magyar Ügyvédi Kamara közleményében Sulyok szakmai méltatása mellett úgy fogalmazott, hogy „mélységes aggodalomra ad okot, hogy a politikai csatározások hevében olyan vádakat fogalmaznak meg politikai szereplők, amelyek súlyosan sértik nem csak a köztársasági elnöki intézménybe, de az ügyvédségbe vetett közbizalmat is.”[23] Erre reagálva az Ügyvédkör nevű szakmai testület a kamarát bírálta, ami szerintük „nyílt, politikai állásfoglalást” tett az ügyben, miután Dobrev és a DK nem az ügyvédséget, hanem egy volt ügyvédet egy egyedi ügyével kapcsolatban kritizálta. Azt viszont az Ügyvédkör is sérelmezte, hogy bárkit „köztörvényes bűnözőnek” vagy a „földmaffia kiszolgálójának” nevezzenek anélkül, hogy a bűnösségét a bíróság jogerősen megállapította volna, ahogy ezt a DK politikusai tették.[24]

    Kutatási területe[szerkesztés]

    Kutatási témái: az ügyvédség alkotmányjogi helyzete Magyarországon, az Európai Közösség belső piacára vonatkozó szabályozás és az ügyvédi szolgáltatások összefüggései.[25]

    Családja[szerkesztés]

    Édesapja[szerkesztés]

    Apja, Sulyok László József (Székesfehérvár, 1909. április 25.[26] – 1988)[27] ügyvéd volt Székesfehérváron, akiről Sulyok azt nyilatkozta, hogy 1946-ban, távollétében halálra ítélte a népbíróság, főleg azért, mert válóperes ügyvédként elvállalta egy olyan nő ügyét, akinek a férje később a város párttitkára lett. Sulyok azt mondta, az apja csak úgy tudta elkerülni a kivégzést, hogy tíz évig az ország másik felében bujkált.[28]

    Karsai László és Ungváry Krisztián, majd Gergely Anna történészek kutatásai alapján Sulyok Tamás állításai, melyeket az apjáról tett, s amikben a kommunizmus áldozataként láttatja őt, nem fedik a valóságot.[29] Sulyok László náci szimpatizáns és antiszemita volt,[29] 1944-ben a Pálffy Fidél és Baky László vezette, Szálasinál is németbarátabb Magyar Nemzeti Szocialista Párt Fejér megyei vezetőjként tevékenykedett.[30]

    Gergely Anna kutatásai alapján a Hócipő közölt fénymásolatban négy dokumentumot, amelyek szerint 1944 nyarán Sulyok László és társai saját aláírásukkal ellátott hivatalos levélben kérték a polgármestertől az elüldözött zsidók lakásának kiutalását pártszervezetük számára, továbbá „zsidóbútorok” juttatását. Kérésük a dokumentumok szerint részben teljesítésre került.[31][32]

    Tény, hogy Sulyok Lászlót sem halálra nem ítélték, sem bírósági szakaszba jutott eljárás nem folyt ellene. A köztársasági elnök még e dokumentumok fölbukkanása előtt hitet tett amellett, hogy édesapja szociálisan érzékeny, hazafias, filoszemita ember volt;[33] korábbi nyilatkozatait az ún. családi legendáriummal magyarázta.[34]

    Családja többi tagja[szerkesztés]

    Apai nagyszülei Sulyok János (Halimba, 1871. október 20. – Székesfehérvár, 1963. január 8.) székesfehérvári városi rendőrbiztos és Knittelhoffer Anna (Székesfehérvár, 1886. május 30. – Székesfehérvár, 1974. november 1.),[35] Székesfehérváron kötöttek házasságot 1904. augusztus 18-án.[36]

    Sulyok Tamás anyja pedagógusként dolgozott, két bátyja és egy nővére van.[37]

    Felesége Nagy Zsuzsanna,[38] két felnőtt gyermekük van.[25]

    Nagybátyja volt Sulyok Ignác János (született: Sulyok János Endre) ciszterci szerzetes, a székesfehérvári püspöki könyvtár egykori vezetője.

    Állítása szerint nagyapjának a testvére volt Sulyok Dezső, a két világháború közötti magyar politikus, 1945-ös pápai polgármester. A Népszava cikkében többek között Karsai László történész, az MTA doktora egy családfakutató segítségével megállapította, hogy Sulyok állítását nyilvánosan elérhető iratok nem támasztják alá, a két család között csak a névazonosság bizonyítható.[39]

    Jegyzetek[szerkesztés]

    1. http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/korabban_a_szegedi_onkormanyzatot_is_kepviselte_az_alkotmanybirosag_leendo_elnoke/2497102/
    2. Cseke Balázs: Nyolc napig Kövér László lesz a köztársasági elnök, az ő kezében a svédek NATO-csatlakozása. Telex, 2024. február 26. (Hozzáférés: 2024. február 27.)
    3. Kiderült az igazság Sulyok Tamás első milliójáról 168 óra, 2024. március 1.
    4. https://telex.hu/belfold/2024/05/22/dobrev-klara-dk-sulyok-tamas-koztarsasagi-elnok-ugyved-csongradi-foldmaffia-stroman
    5. Sulyok Tamás köztársaságielnök-jelölt életútja 7 sarkalatos pontba sűrítve (magyar nyelven). vasarnap.hu, 2024. február 22. (Hozzáférés: 2024. március 2.)
    6. Sulyok Tamás lehet az Alkotmánybíróság új elnöke. Magyar Nemzet Online, 2016. november 17. [2018. április 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. március 31.)
    7. 37/2014. (IX. 29.) OGY határozat
    8. Archivált másolat. [2020. július 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. július 5.)
    9. Archivált másolat. [2016. november 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 18.)
    10. Sulyok Tamás lehet az Alkotmánybíróság új elnöke (magyar nyelven). Magyar Idők. (Hozzáférés: 2024. március 5.)
    11. Sulyok Tamás lehet az Alkotmánybíróság új elnöke. hvg.hu, 2016. november 17. (Hozzáférés: 2024. március 5.)
    12. 444, 2016. november 22.
    13. Az elnök. Alkotmánybíróság. (Hozzáférés: 2024. március 5.)
    14. Ennél üresebb már nem is lehetne a tanárok sztrájkjoga. 24.hu, 2022. december 23. (Hozzáférés: 2024. március 2.)
    15. a b Hungary parliament elects new president following scandal (angol nyelven). Al Jazeera. (Hozzáférés: 2024. március 2.)
    16. Sulyok Tamás, a NER-ben fogant közjogi méltóság Telex, 2024. február 27.
    17. https://444.hu/2024/05/22/zsebszerzodes-foldtorveny-sulyok-tamas-osztrak-vallalkozo-foldvasarlas-termofold-agronomia
    18. Bejelentették a kormánypártok államfőjelöltjét, Sulyok Tamás lesz Novák Katalin utódja. HVG, 2024. február 22.
    19. Spike, Justin: Hungarian parliament elects new president after predecessor resigned in scandal (angol nyelven). Associated Press , 2024. február 27. (Hozzáférés: 2024. február 27.)
    20. Hivatalba lépett Sulyok Tamás államfő, de ünnepélyes beiktatás nélkül - Startlap (hu-HU nyelven), 2024. március 5. (Hozzáférés: 2024. május 17.)
    21. Beiktatták Sulyok Tamást államfőnek (magyar nyelven). hvg.hu, 2024. március 10. (Hozzáférés: 2024. május 17.)
    22. Dobrev Klára a legfőbb ügyészség és az Alkotmánybíróság után a parlamentben is nekimenne Sulyok Tamásnak hvg.hu, 2024. május 26.
    23. A Magyar Ügyvédi Kamara kiállt Sulyok Tamás mellett 24.hu, 2024. május 27.
    24. Nekiment az Ügyvédkör az ügyvédi kamarának, mert az megvédte Sulyokot 24.hu, 2024. május 29.
    25. a b Sereg András: Dr. Sulyok Tamás - Egy alázatos jogalkalmazó. Jogi Fórum, 2015. június 30. (Hozzáférés: 2024. március 5.)
    26. Székesfehérvári állami születési anyakönyv 417/1909.
    27. Sereg, András: Ki volt Sulyok László, a köztársasági elnök édesapja? (magyar nyelven). index.hu, 2024. március 12. (Hozzáférés: 2024. május 17.)
    28. Az eredeti Krónika-cikk.. (Hozzáférés: 2024. március 15.)
    29. a b Herczeg, Márk: Karsai László: Sulyok Tamás apja nemzetiszocialista volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata (magyar nyelven). 444.hu, 2024. március 1. (Hozzáférés: 2024. március 2.)
    30. Ungváry Krisztián: Miért mondott valótlant az apja múltjáról a köztársaság elnöke?. Telex.hu, 2024. március 4.
    31. Zsidólakás, zsidóbútor egy nap alatt Sulyok filoszemita apjának (hungarian nyelven). Hócipő szatirikus kéthetilap. (Hozzáférés: 2024. május 17.)
    32. Hócipő: Sulyok Tamás apja zsidóktól elvett lakást és „zsidóbútorokat” kérvényezett a Nemzeti Szocialista Pártnak 1944-ben (magyar nyelven). hvg.hu, 2024. március 19. (Hozzáférés: 2024. május 17.)
    33. Szalai, Laura: A jövőben csak rendkívül kivételes esetekben tudok kegyelmet elképzelni – Sulyok Tamás a Mandinernek (magyar nyelven). Mandiner, 2024. március 15. (Hozzáférés: 2024. május 17.)
    34. A mai napig létezik egy családi legendárium, amely úgy őrizte meg az édesapámmal kapcsolatos történeteket, ahogyan ezt korábban nyilatkoztam. (Hozzáférés: 2023. március 18.)
    35. Székesfehérvári állami halotti anyakönyv 1229/1974.
    36. Székesfehérvári állami házassági anyakönyv 161/1904.
    37. Villámgyorsan megválasztották: Sulyok Tamás az új köztársasági elnök. 168 Óra, 2024. február 26.
    38. Botos Tamás: Sulyok Tamás felesége szerint „végtelenül közvetlen, nagyon szereti az embereket és az életet, jó a humora, jópofa, nem híve a formalitásoknak, szabad lélek”. 444.hu, 2024. március 3. (Hozzáférés: 2024. március 3.)
    39. Batka, Zoltán: Újabb sötét folt a családi legendáriumban: nem tudni, az államfő mi alapján állítja, hogy távoli rokona Sulyok Dezső egykori kisgazda politikusnak. Népszava, 2024. március 22. (Hozzáférés: 2024. március 22.)

    Források[szerkesztés]

    További információk[szerkesztés]

    • 30/2016. (XI. 23.) OGY határozat az Alkotmánybíróság elnökének megválasztásáról
    • Wikidézet A magyar Wikidézetben további idézetek találhatók Sulyok Tamás témában.


    Elődje:
    Novák Katalin
    A Magyar Köztársaság köztársasági elnöke
    2024–
    A III. Magyar Népköztársaság címere (1990–)
    Utódja:
    hivatalban
    • Jog Jogportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap