Portál:Buddhizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Om mani padme hum



Buddhizmus szerkesztés 


A buddhizmus filozófiai, illetve gyakorlatalapú világnézet és vallás, amely bizonyos országokban vallási irányzatok kialakulását eredményezte. Az i. e. 6. században jött létre Indiában, s elsősorban azoknak a körében terjedt, akik a hinduizmus által szentesített kasztrendszer ellen tiltakoztak. A buddhizmus nagy mértékben Gautama Sziddhártha, közismertebb nevén a történelmi Buddha (páli/szanszkrit nyelven „a megvilágosodott”), tanításain alapszik, aki az indiai szubkontinens északkeleti részén élt és tanított. Buddha valamikor az i. e. 6. és 4. század között élt. Megvilágosodott tanítóként ismerték, aki igyekezett megosztani másokkal saját tapasztalatait, azzal a céllal, hogy megszabaduljanak a szenvedéstől, elérjék a nirvána állapotát, és kiléphessenek az újjászületés és szenvedés örökös körforgásából. A buddhizmusra hagyományosan úgy tekintenek, mint a megszabadulás útjára, melyet a valóság legvégső természetének megismerésén keresztül lehet elérni.

A buddhizmus három fő ága a hínajána („kis út”), a mahájána („nagy út”) és a vadzsrajána („gyémánt út”). A hínajána buddhizmus egyik legősibb, máig fennmaradt alága a théraváda buddhizmus, amelyet sokan követnek Srí Lankán és Délkelet-Ázsiában. A mahájána ág Kelet-Ázsia-szerte terjedt el, melyhez a zen buddhizmus, a nicsiren buddhizmus, a tibeti buddhizmus, a singon buddhizmus és a tendai buddhizmus hagyományai tartoznak. A harmadik ág a vadzsrajána buddhizmus, amely egyesek szerint a mahájána egyik ága. Számos forrás szerint a buddhisták száma a világon 230 és 500 millió között van. Magyarországon a gyakorló buddhisták és a buddhizmussal szimpatizálók száma 5 és 10 ezer fő között van.

A buddhista iskolák olykor különböző módon tekintenek a megszabaduláshoz vezető útra, illetve a szent szövegekre és tanításokra. A buddhista gyakorlat alapja a három drágaságban való menedékvételen alapszik: Gautama Buddha, a dharma/dhamma (a tanítások) és a szangha (a közösség).

Bővebben a buddhizmusról...
Kiemelt szócikk szerkesztés 
Caroline Augusta Foley Rhys Davids
A buddhizmus és a pszichológia között elméletben és gyakorlatban egyaránt átfedések vannak . Az előző évszázad folyamán négy kutatási terület alakult ki: leíró fenomenológia: a nyugati és a buddhista tudósok egyaránt találtak a buddhista tanításokban részletes önelemző fenomenológiai pszichológiát (első sorban az Abhidhamma szövegekben); pszichoterápiás értelmezés: humanisztikus pszichoterapeuták lehetségesnek tartják, hogy átalakulást és gyógyulást lehet elérni a buddhista nem-dualista megközelítéssel és a megvilágosodás élményével (mint például a zen kensó), amelyek segítségével újra értelmet nyerhet a létezés; klinikai használat: kortárs mentális egészségügyi gyakorlók közül egyre többen ismerik el az ősi buddhista gyakorlatokat (például a tudatosság fejlesztését) empirikusan bizonyított terápiás értékként; populáris pszichológia és a spiritualitás: ahogy egyre népszerűbbé vált a pszichológia és összefonódott a spiritualitással, kialakult a modern spiritualitás. Ebben a modern láthatatlan vallásban fontos szerepet kaptak bizonyos buddhista fogalmak is.
Kiemelt kép szerkesztés 
Akaszagarbha bodhiszattva szobra
Akaszagarbha bodhiszattva szobra
Fénykép: 663highland

A buddhizmusban a bodhiszattva (szanszkrit: बोधिसत्त्व bodhiszattva; páli: बोधिसत्त bódhiszatta) vagy egy megvilágosodott (bódhi) lét (szattva) vagy egy megvilágosodott személy vagy a szanszkrit helyesírás szerint véve (satva) "hős tudatú (szatva) a megvilágosodásért (bódhi)".

Tudtad-e? szerkesztés 
Altan kán


Kiemelt életrajz szerkesztés 
Asóka egyik ábrázolása az 1. századból
Asóka (dévanágari: अशोक, Asóka =„Gondtalan” felvett név, eredeti neve Pijadaszi =„Kedves tekintetű”, (i. e. 304i. e. 232) vagy Nagy Asóka az indiai Maurja-dinasztia harmadik császára, unokája Csandragupta Maurjának aki Nagy Sándor hadjáratát követően meghódította Észak-India túlnyomó részét, majd élete végén szent életet élt. Az első indiai uralkodó, aki a szubkontinens zavaros politikai viszonyait megszüntette, államát egységbe szervezte, és birodalmát a mai Afganisztán nyugati határaitól a Bengáli-öbölig kiterjesztette. Uralkodásának székhelye Magadha (a mai Bihár). Apja (Binduszára) uralkodása alatt mint alkirály a birodalom egyik tartományát igazgatta, de annak halála után véres háborúba keveredett testvéreivel. Kegyetlen, hírhedt diktátorként ismerték, de a kalingai háború (i. e. 265i. e. 263 körül, a mai Orisza környékén) véres mészárlásai után, amikor rádöbbent győzelmének iszonyatos következményeire, jelleme gyökeresen megváltozott. Elhatározta, hogy lemond minden további hódító háborúról. A buddhizmus lelkes követője és propagátora lett, de egyben a birodalmában vallási toleranciát hirdetett. Hirdette, hogy az egyetlen győzelem, amit érdemes elérni, önmagunk legyőzése. Uralkodása hátralevő részét a nép erkölcsi felemelésére fordította. Kormányzati tisztviselőket, dharma-tisztviselőket jelölt ki, hogy jámborságra, könyörületre, részvétre, mértékletességre oktassák és baráti kapcsolatokra buzdítsák a népet. India-szerte emlékműveket állított Buddha életének eseményei színhelyén; az erőszakmentesség (ahimsza), a tolerancia, a szeretet elvét hirdetve. Szerzeteseket küldött ki a környező országokba is a buddhizmus terjesztésére. Felhagyott a vadászattal és vegetáriánus lett. Kórházakat alapított és korát messze megelőzve állatmenedékhelyeket létesített. Utakat építtetett és fejlesztette az öntözéses gazdálkodást a mezőgazdaságban. Erkölcsi és etikai tanításait számos, ma is meglévő kőbe vésett felirat hirdeti. India történetében gyakran úgy emlegetik, mint Szamrát Csakravatin Asóka, azaz Asóka, a Császárok Császára.
Témák szerkesztés 

A buddhizmus története
* Gautama Buddha * Időrend szerint * Elő-szektarianizmus * Korai buddhizmus * Korai buddhista iskolák
* Tanácskozások * Története Indiában * Gréko-buddhizmus * Buddhizmus Kínában * Terjedése a selyemúton
* Kelet-Ázsiában * Délkelet-Ázsiában * Közép-Ázsiában * Közel-Keleten * Srí Lankán

Dharma
* A lét három ismérve * Mulandóság(aniccsa) * Éntelenség (anatta) * Szenvedés (dukkha) * Megvilágosodás a buddhizmusban
* Nemes nyolcrétű ösvény * Szkandha * Karma * Újraszületés * Szamszára
* Négy nemes igazság * Nirvána * Középút * Függő keletkezés * Üresség

Buddhista kozmológia
* Buddhák listája * Buddha-természet * Az emberi lény a buddhizmusban * Öt bölcsességbuddha * Nevesített buddhák listája
* Buddhaság * Pratjékabuddha * Érzéki vágyak birodalma * Buddhológia * Mára (démon)
* Meru-hegy * Tíz spirituális birodalom * Állatok a buddhizmusban * Maitréja * Dzsáti (buddhizmus)

A buddhizmus főbb iskolái és irányzatai
* Hínajána * Elő-szektariánus buddhizmus * Korai buddhista iskolák * Buddhista zsinatok * Tibeti buddhizmus
* Théraváda * Két igazság tana * Vadzsrajána * Madhjamaka * Jógácsára
* Mahájána * Tiszta Föld * Tendai * Szangha * Csan

Buddhizmus országonként
* Buddhizmus Indiában * Buddhizmus Nepálban * Buddhizmus Tibetben * Buddhizmus Srí Lankán * Buddhizmus Kínában
* Buddhizmus Thaiföldön * Buddhizmus Burmában * Buddhizmus Laoszban * Buddhizmus Vietnámban * Buddhizmus Japánban
* Koreai buddhizmus * Buddhizmus Mongóliában * Buddhizmus Bhutánban * Buddhizmus Magyarországon * Buddhizmus Németországban

Buddhista szerzetesség és egyház
* Bhikkhu (szerzetes) * Bhikkhuni (apáca) * Srámanera * Srámanerí * Háztulajdonos
* Upászaka * Upásziká * Menedékvétel * Elkötelezettség * Púdzsá
* Anágárika * Ácsán * Szejádó * Zen mester * Láma

Buddhista meditáció
* Békesség meditáció * Meditációs tárgyak (kammatthána) * Passzaddhi (elcsendesedés) * Dhjána (tudatszintek) * Mandala (tibeti buddhizmus)
* Belátás meditáció * Dhamma-vicsaja (valóságvizsgálat) * Zazen (zen gyakorlat) * Tantra (vallásfilozófia) * Tertön (tibeti buddhizmus)
* Légzés tudatossága * Felidézés, felhalmozás (anusszati) * Bhávaná (fejlesztés) * Szati (tudatosság) * Mantra (vallásos szöveg)



Buddhista szövegek
* Páli kánon * Tibeti kánon * Kínai kánon * Buddha-vacsana * Szútra
* Mahájána szútrák * Ágama * Vinaja * Abhidharma * Tripitaka Koreana
* Gandhárai buddhista szövegek * Dzsátaka mesék * Terma * Asóka rendeletei * Mantra



Buddhista művészet és kultúra
* Buddhista költészet * Buddhista ünnepek * Buddhista konyhaművészet * Buddhista szimbolizmus * Anikonizmus a buddhizmusban
* Buddhista zene * Gandhára művészete * A buddhizmus kulturális jegyei * Japán buddhista művészet * Japán buddhista építészet



Kapcsolódó témák:
* Kritika * Összehasonlító tanulmányok * Kulturális elemek * Buddhizmus körvonalakban * Szútra * Buddhista szójegyzék


Tennivalók szerkesztés 
Tennivalók
  • Megírandó cikkek: A megírandó cikkek listája a következő szócikkekben található:
  • Kapcsolódó Wikimédia-lapok
    Buddhizmus a  Wikihíreken  Buddhizmus a  Wikidézeten  Buddhizmus a  Wikikönyveken  Buddhizmus a  Wikiforráson  Buddhizmus a  Wiktiszótárban  Buddhizmus a  Wikiegyetemen  Buddhizmus a Commons-on
    Hírek Idézetek Kézikönyvek és szövegek Szabad forrásmunkák Szótár és szinonimaszótár Jegyzetek Képek és médiaállományok
    További portálok