Hamar Gyula (táblabíró)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hamar Gyula
Sírja a lévai temetőben
Sírja a lévai temetőben
Született1862. április 6.
Nemespann
Elhunyt1932. április 9. (70 évesen)
Léva
IskoláiEötvös Loránd Tudományegyetem (1880–)
SablonWikidataSegítség

Nemespanni Hamar Gyula József György (Nemespann, 1862. április 6.Léva, 1932. április 9.[1]) szakolcai járásbíró, királyi táblabíró, vadász, 1906-tól a Királyi Magyar Természettudományi Társulat tagja.[2]

Élete[szerkesztés]

Hamar József kántortanító és zsitvagyarmati Szabó Ludovika második gyermeke.[3] 1880-tól a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem joghallgatója lett,[4] 1881-ben az Eötvös-alap egyetemi díját nyerte tanulmányaira.[5]

Előbb balassagyarmati joggyakornok, majd 1889-ben nagytapolcsányi aljegyzővé nevezték ki.[6] 1891-től lévai járásbírósági albíró,[7] 1896-tól már a szakolcai járásbíróságon volt járásbíró.[8] 1907-ben előléptették.[9] 1912-ben ítélőtáblai bíró címet kapott.[10]

1917-ben a A Szakolcai Kir. Kath. Főgimnázium Segítő Egyesületének Igazgató-választmányi elnöke volt.[11] 1922-ben mint lévai táblabíró részt vállalt a csehszlovák polgári törvénykönyv előkészítésének szlovák bizottságában.[12] 1927-től A Léva és környéke polgári nyugdíjasainak egyesületének elnöke volt.[13] Szívbénulásban hunyt el.[14]

Felesége sasvári Foitik Róza (1861-1895. január 18.[15]) volt. Testvére volt Hamar Kálmán (1876–1963) plébános. Léván, a római katolikus temetőben nyugszik egy sírban unokahúgaival Zórád Natáliával és Gabriellával (Zórád Lajos nagylapási kántortanító és Hamar Paulina gyermekei).[16]

Művei[szerkesztés]

  • 1904 A gyalog munkáról. Jogtudományi Közlöny 39/ 4, 34-35.
  • 1910 Az utóajánlat. Jogtudományi Közlöny 45/ 1, 5-6.
  • 1913 A községi jegyzők magánmunkálatai. Királyi Közjegyzők Közlönye 16/ 1, 19-21.

Több jogi irányultságú cikk fűződik nevéhez (Jogtudományi Közlöny, Királyi Közjegyzők Közlönye, Magyar Jogász Újság, Telekkönyv)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Gyászjelentése 1932. április 9-éről.
  2. Természettudományi Közlöny 38. évf./ 441, 358. (1906. május 10.)
  3. 2013 A nemespanni magyar iskolakrónika 1926-1939. Komárom, 89. jegyzet.
  4. A Budapesti Kir. Magyar Tudomány-Egyetem Almanachja. Budapest, 1884.
  5. Néptanítók Lapja 1881, 333.
  6. Budapesti Hírlap 1889. november 6., 12.
  7. Igazságügyi Közlöny 3. évf./ 1, 38. (1894. január 22.); 4 évf./ 4, 47 (1895. március 25.); 5. évf/ 2, 45 (1896. február 20.)
  8. Igazságügyi Közlöny 6. évf./ 12, 45. (1897. december 29.); Borovszky 1899; 1905 Magyarország tiszti cím- és névtára 24, 401; PIM Életrajzi index.
  9. Igazságügyi Közlöny 16. évf. / 1, 15-16 (1907. január 31.); Budapesti Hírlap 27. évf./ 24, 18. (1907. január 27.)
  10. Budapesti Hírlap 32. évf./ 76, 15. (1912. március 29.)
  11. A Szakolcai Kir. Kath. Főgimnázium és a vele kapcsolatos Johanneum-Internátus Értesítője 1917/18, 25.
  12. Tomáš Gábriš 2019: (Nový) Občiansky zákonník ČR a staré koncepty uhorského súkromného práva. In: Olomoucké právnické dny 2019 - Sborník příspěvků z mezinárodní vědecké konference. Olomouc, 282.
  13. Prágai Magyar Hírlap 6/151, 6 (július 5.)
  14. PMH 11/86, 7 (1932. április 14.)
  15. familysearch.org Léva római katolikus halotti anyakönyv 1895, No. 4
  16. Léva temető, RK2-842

További információk[szerkesztés]

  • Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János