Írógép

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Mechanikus írógép
IBM gyártmányú elektromos írógép
Az IBM által bevezetett ún. „golflabda-” vagy gömbfej (IBM Selectric)
Canon Typestar 110 típusú elektronikus írógép 1989-ből
Írógép (19. sz.)

Az írógép olyan mechanikus, elektromechanikus vagy elektronikus szerkezet, amely billentyűinek megnyomására betűket nyomtat közvetlenül egy papírlapra.

A szerkezettel dolgozó személyt gépírónak, gépírónőnek vagy gépelőnek nevezték.

Története[szerkesztés]

Az első írógépek olyképpen voltak szerkesztve, hogy egy emeltyűrúdon voltak az egyes betűk és jelek a nyomdai betűk módjára kivésve és a rudat kellett egy nyíláshoz előre-hátra mozgatni aszerint, amilyen betűt akartak lenyomtatni. Később kör alakú lemezt használtak, melyen épp úgy voltak a betűk alkalmazva, mint az előbbin és egy fogantyúval kellett a lemezt az írónyíláshoz forgatni. A betűváltó (Shift billentyű) először egy 1878-as Remington modellen jelent meg, azt megelőzően csupa nagybetűs írásmódot használtak.[1]

A 20. század nagy részében az írógépek elengedhetetlen eszközei voltak az irodáknak, hivataloknak és sok – ha nem a legtöbb – hivatásos írónak, egészen addig, amíg az 1980-as években előbb a szövegszerkesztő gépek, majd a számítógépek és a dokumentumszerkesztő programok át nem kezdték venni az írógépek feladatait. A fejlődő országokban azonban az írógépek ma is nagy népszerűségnek örvendenek.

Az írógépekre alakították ki a ma is leggyakrabban használatos QWERTY-típusú billentyűzetkiosztást. Ezt az írógépek mechanikájához szabták, amelyben az egymás mellett lévő billentyűk egymás után lenyomva összeakadhattak. A billentyűk elhelyezésekor tehát olyan elrendezést igyekeztek kialakítani, amelyben a gyakran egymás után következő betűk egymástól nagyobb távolságra vannak a billentyűzeten. A számítógépes billentyűzetek eltérő működése miatt ma már erre nem lenne szükség, eddig azonban egyik reformkísérlet eredménye sem vált olyan elterjedtté, mint az eredeti billentyűzetkiosztás.

2006-ban a következő cégek gyártottak írógépeket és kiegészítőket: Smith Corona, Olivetti, Adler-Royal, Olympia Business Systems, Brother Industries és Nakajima. Ezek közül mechanikus írógépet már csak az Olivetti gyárt, az összes többi cég már csak elektromos vagy elektromechanikus kivitelűt.

A régebbi típusú írógépek könyökkaros betűkar-szerkezetűek (Wagner rendszerűek) voltak, melyeknél nagybetűk írásakor az írógépkocsi hengere felemelkedett. A korszerű írógépek esetében a betűkarszerkezet csuklós, vagyis nagybetűk írásakor a betűkosár lesüllyed: ma már az írógépet gyártó országokban kizárólag ilyen felépítésű típusokat állítanak elő.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Rehr, Darryl, Remington No. 2, 1878, <http://home.earthlink.net/~dcrehr/rem2.html>. Hozzáférés ideje: 2012-03-23 Archivált másolat. [2009. október 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 16.)

Források[szerkesztés]

Bokor József (szerk.). A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X 

Irodalom[szerkesztés]

  • Bennett, Pam: Typewriting Dictionary, London–New York etc., McGraw-Hill, 1987. ISBN 0-07-084992-7
  • Hatvani László: Az írógép, Budapest, Műszaki Könyvkiadó, 1984.

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Commons:Category:Typewriter
A Wikimédia Commons tartalmaz Írógép témájú médiaállományokat.