Teherszállító repülőgép

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Napjaink egyik legmeghatározóbb katonai teherszállító repülőgépe a Boeing C–17 Globemaster III

A teherszállító repülőgép az utasszállító repülőgépből fejlődött ki, általánosságban véve a gyors szállítást igénylő, nagy (harc)értékű áruk mozgatására használják. Kezdetben, az 1920-as évek elejétől a polgári utasszállító gépekből átalakított gépeket gyakran mostohább körülmények között, alacsonyabb ellátási szinten kiépített repülőterekről kellett üzemeltetni. Ezen gépek még főként az utasszállítást kiegészítő csomagszállítók voltak, később a 30-as évek elejétől, a megfelelő típusok kifejlesztésével váltak igazán teheráru szállítókká. A 20. század háborúiban, főleg a második világháború előtt és annak elején nagy számban alkalmaztak civil teherszállító repülőgépeket, amik egyre nehezebben tudták ellátni a dinamikusan fejlődő harchelyzetek diktálta igényeket. Ezért a harctéri tapasztalatok alapján megfogalmazódtak a katonai teherszállító repülőgépek legfontosabb paraméterei, a velük szemben támasztott követelmények. Sebességük a világháború miatt rohamosan fejlődő motorok és hajtóművek következtében kétszeresére, háromszorosára, teheremelő képességük a sokszorosára nőtt, mint elődeiké. Ezeket a katonai teherszállító repülőgépeket a Föld minden pontján bevetették már. A világháború után alkalmazni kezdett légcsavaros gázturbinákkal, és később a gázturbinás sugárhajtóművekkel mind sebességük, mind teheremelő képességeik megtöbbszöröződtek, ezzel különféle típusaik alakultak ki. Az 1950-es évek második felétől egyre jobban fejlődő civil légiszállítási iparág szükségessé tette, hogy az utasszállító gépekből áruszállító változatokat is kifejlesszenek. Ezen gépek utastere egy órán belül átalakítható teherszállító géppé. A 21. század elejére a légi áruszállítás fejlődése évente – az utasszállítás 5–6%-kal való évenkénti növekedésével arányosan – tovább nő.


Fontosabb légiszállító vállalatok: UPS Airlines, FedEx Express, DHL, Antonov Design Bureau stb.

Nemzetközi szervezete az IATA (International Air Transport Association – magyarul Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség).

Közös jellemzők[szerkesztés]

A teherszállító repülőgépekre általánosságban jellemzők:

  • Osztályba sorolásuk a személyszállító gépekhez hasonlóan a hatótávolságuk alapján történik.
  • Csak ritkán egy hajtóművesek, többségük két vagy négy (vagy akár hat) hajtóművel rendelkezik.
  • Felszállótömegük néhány ezer kg-tól 600 000 kg-ig terjed.
  • Utazósebességük 500-1000 km/h közötti (jellemzőbb a kisebb sebesség)
  • Egyes rövid hatótávolságú gépektől eltekintve a raktér is légkondicionált és túlnyomásos, így ott emberek vagy élő állatok is szállíthatók.
  • A teher rögzítésére speciális fogók és pányvák állnak rendelkezésre, amiket gépi erővel feszesre lehet húzni.
  • Van olyan teherszállító repülőgép, aminek az orr-része felhajtható a nagyméretű terhek rakodásához, a többségnél a törzs végén lehajtható „csapóajtó” van erre a célra. Egyes gépek oldalról rakodhatók.
  • A teher rakodását emelő- és csörlőberendezések segítik; egyes gépeken a padlózat görgős kialakítású, amin a teher (a rögzítések kioldása után) könnyebben mozgatható.
  • Rendszeres áruszállítás esetén (főleg a polgári gépeken) szabványos konténereket alkalmaznak, így a ki- és berakodás gyorsabb.
  • A teherszállító repülőgépek között nem ritka a rövid felszállópályát igénylő, ún. STOL repülőgép, ezeket például magas hegyek között, őserdőkben, sivatagos terepen alkalmazzák.
  • Futóművük esetenként nem húzható be, és van úszótalpas vagy sítalpas kialakítású is.
  • A nagy terhelés miatt a futómű a feltétlenül szükségesnél több (akár 20-30) kereket tartalmaz, ezek kisnyomású, nagy átmérőjű kerekek, amik lehetővé teszik az előkészítetlen, füves terepen való fel- és leszállást is.

Történet[szerkesztés]

Polgári teherszállító repülőgépek[szerkesztés]

Dugattyús robbanómotoros repülőgépek[szerkesztés]

Légcsavaros gázturbinás repülőgépek[szerkesztés]

Gázturbinás sugárhajtóműves repülőgépek[szerkesztés]

Cargolux Boeing 747-400F
Antonov An–124 Ruszlan

Rakétahajtású teherszállító repülőgépek[szerkesztés]

Katonai teherszállító repülőgépek[szerkesztés]

Katonai vitorlázók[szerkesztés]

Dugattyús robbanómotoros repülőgépek[szerkesztés]

Légcsavaros gázturbinás repülőgépek[szerkesztés]

Billenőrotoros gázturbinás konvertiplánok[szerkesztés]

Gázturbinás sugárhajtóműves repülőgépek[szerkesztés]

Könnyű szállítógépek[szerkesztés]

Közepes szállító repülőgépek[szerkesztés]

Nehéz szállítógépek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]