Zichy István (történész)
| Zichy István | |
| Született | 1879. március 31.[1][2][3] Bábolna |
| Elhunyt | 1951. január 11. (71 évesen)[4] Aba |
| Állampolgársága | magyar |
| Foglalkozása |
|
| Iskolái |
|
| A Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója | |
| Hivatali idő 1934 – 1944 | |
| Előd | Bátky Zsigmond |
| Utód | Fettich Nándor |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Gróf zicsi és vázsonykői Zichy István Tódor László Mária (Bábolna, 1879. március 31. – Aba, 1951. január 12.) művelődéstörténész, festő, grafikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, egyetemi magántanár, 1934 és 1944 között a Magyar Nemzeti Múzeum – vagy ahogy akkor nevezték: Magyar Történeti Múzeum – főigazgatója. Ugyanebben az időszakban a Magyar Néprajzi Társaság elnöke, a magyar őstörténet és művelődéstörténet, benne a viselettörténet kiváló kutatója, számos, tudományos szempontból alapvető munka szerzője, több régészeti, néprajzi, művelődéstörténeti kiadványsorozat elindítója, szerkesztője.
Élete[szerkesztés]
Az ősrégi főnemesi zicsi és vázsonykői Zichy család sarja. Apja, gróf Zichy István (1853–1895), császári és királyi kamarás,[5] anyja, magyarszögyényi Szögyény Mária (1859–1942). Apai nagyszülei gróf Zichy Zsigmond (1800–1887), császári és királyi kamarás, és gróf Valeria Kolowrat-Krakowsky (1821–1913) voltak. Anyai nagyszülei magyar-szőgyéni és szolgaegyházi idősebb Szőgyény-Marich László (1806–1893), országbíró, valóságos belső titkos, és szolgaegyházy Marich Mária (1815–1890) csillagkeresztes hölgy voltak.[6]
Képzőművészeti tanulmányait 1897-ben a budapesti Mintarajziskolában kezdte meg, s rövid idő múlva Hollósy Simon müncheni művészeti iskolájában folytatta. Művészeti stílusának alakulásában jelentős szerepet játszhattak 1901. évi nagybányai, majd az azt követő párizsi tanulmányai. A gödöllői művésztelepre 1904 telén kezdett járni. Ottani tartózkodásának jelentős eredményei (az 1907-es, 1909-es országos, illetve nemzetközi tárlatokon való szereplései) a grafikai technikák gazdagodását mutatják életművében. Kőnyomatokkal, fametszéssel, rézkarccal és a speciális mezzotino eljárással is kísérletezett. A gödöllőiekkel közösen szerepelt 1908-ban a Czakó Elemér rendezte Műhely című kiállításon és 1909-ben a Nemzeti Szalon-beli nagy tárlaton is. Alkotásainak nagy része megsemmisült, pontosabban nyoma veszett, csupán néhány művét őrzik magyarországi gyűjtemények.
A megmaradt reprodukciók, művek összehasonlító elemzése alapján művészi stílusa – egyéni vonásai mellett – teljes mértékben beleillett a gödöllői iskola stílusába, és garafikai tevékenysége méltán váltott ki elismerést a kortársak és az utódok szakmai köreiben.
A két világháború közötti időszakban muzeológusi tevékenységet folytatott: a Magyar Történeti Képcsarnok tevékenységét vezette, majd 1934-től a Magyar Történeti Múzeum (a Nemzeti Múzeumot így nevezték 1934 és 1949 közt) főigazgatójává nevezték ki.
Ebben az időszakban a Magyar Nemzeti Múzeum új keretei közt művelt tudományágak európai színvonalra emelkedtek. Erről tanúskodnak a korszak múzeumi kiadványai is, az 1926-ban alapított Archaeologia Hungarica, a Bibliotheca Hummanitatis Historica, valamint a forrásközléseket tartalmazó Folia Archaeologica, amelyek szerkesztőbizottságainak mindegyikében tevékenyen részt vett. A Magyar Történeti Múzeum főigazgatójaként több kiállítás rendezését irányította: 1935-ben a Rákóczi-emlékkiállítás az év első, míg a kiemelkedő látogatottságú Steppe című kiállítás az esztendő második felében volt látható.
Múzeumigazgatói kinevezésével egy időben választották meg a Néprajzi Társaság elnökének.
Zichy István 1922-ben vetette fel a nyelvcsere lehetőségét a magyar nép finnugor nyelve és törökös műveltsége kettősségének magyarázatául. Szerinte a „magyar-ugorok”, egy kezdetleges életmódú, halász-vadász nép, az Ural két oldalán, a hajdani Permi kormányzóság déli részén volt őshonos. E szállásterület keleti határára, a Tobol és Isim folyók alsó folyásához költöztek Kína határvidékéről a hunokkal rokon bolgár-törökök az i.e. I. században. E törökök a magyar-ugorok népéből szereztek szolgákat és asszonyokat. A szolgák számos török szót vettek át uraik nyelvéből, ezek a magyar nyelv régi török szavai. Viszont a török hódítók eltanulták alattvalóik nyelvét. Az első török hullámot egy és egy negyed évszázad után követte egy újabb hun-török bevándorlás, de eddigre már végbement a hódítók nyelvcseréje és a meghódítottak beolvadása. Így jött létre a történeti magyarság, amelynek nyelve finnugor, de műveltsége és életmódja egyértelműen törökös. E nyelvcsere után még sokáig fennmaradhatott a hunok „ó-csuvas” nyelve, amit a más török népekkel való érintkezés és kereskedelem is indokolt. Valószínűleg e kétnyelvűségre utalt Konstantin császárnak a magyarok kétnyelvűségéről szóló híradása is.[7] Elképzelését azonban a magyar kutatók szinte egyöntetűen elutasították.
Tudományos tevékenységéből kiemelkedő az 1923-ban megjelent A magyarság őstörténete és műveltsége a honfoglalásig című munkája.
1926. január 4-től az MTA rendes tagja lett, és ugyanakkor szerzett doktorátust a pécsi egyetemen. Ekkortól egyetemi magántanárként őstörténetet adott elő a budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetemen, ahol sikeresen védte meg magántanári habilitációját.
Múzeumszervező tevékenységét 1941-től kezdve sokan támadták, németellenessége, állítólagos idegen állampolgársága sokak nemtetszését váltotta ki. Számos ellenlábasának intrikái, feljelentései miatt főigazgatói állásából 1944-ben felfüggesztették, lemondott a Néprajzi Társaság elnöki posztjáról is. A második világháború után visszavonultan, jórészt magányosan élt. Bizonyítható, hogy kéziratban megírta a Magyar viselettörténet című művét, amely azóta sem került elő. Ekkor írt visszaemlékezéseit, élettörténetének dokumentumait a Néprajzi Múzeum adta ki 2008-ban.
Művei[szerkesztés]
- A magyarság őstörténete és műveltsége a honfoglalásig. Budapest, 1923
- Magyar őstörténet. Budapest, 1939
- A steppék régi lovasnomádjai (szkíták, hunok, avarok és honfoglaló magyarok); Közgyűjtemények Ismeretterjesztő Irodája, Budapest, 1936 (Vetítettképes ismeretterjesztő előadások)
- Adatok egy XVII. századi katolikus főúri család történetéhez. Öregebbik gróf Zichy István (1616–1693); Stephaneum Ny., Budapest, 1943
- Curriculum vitae. Gróf Zichy István élete és munkássága; szerk., tan. G. Szabó Zoltán, szöveggond. Moldován László; Néprajzi Múzeum, Budapest, 2007 (Series historica ethnographiae)
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ 2017. augusztus 22., https://rkd.nl/explore/artists/461582
- ↑ Benezit Dictionary of Artists (angol nyelven). Oxford University Press, 2006. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ RKDartists (holland nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2019. december 31.)
- ↑ Országos Széchényi Könyvtár - gyászjelentések - Zichy István
- ↑ Országos Széchényi Könyvtár - gyászjelentések - Szőgyény-Marich Lászlóné Marich Mária
- ↑ ZICHY István: A magyar őstörténet és a nyelvtudomány. In: Akadémiai értesítő. 33. kötet. 1922. 36-38. o. http://real-j.mtak.hu/105/1/AkademiaiErtesito_1922.pdf
Források[szerkesztés]
- Curriculum Vitae – Gróf Zichy István élete és munkássága, szerk. G. Szabó Zoltán, Budapest, 2008.
- Petőfi Irodalmi Múzeum
- Új magyar irodalmi lexikon III. (P–Zs). Főszerk. Péter László. Budapest: Akadémiai. 1994. 2309. o. ISBN 963-05-6807-1
- Sírhelye
A Magyar Nemzeti Múzeum vezetői | ||
|---|---|---|
|  | |
