Zárszerelés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A zárszerelés egy olyan szerkezet beépítését jelenti különböző nyílászárókba, ami mechanikusan megakadályozza, hogy illetéktelen személyek képesek legyenek behatolni az elzárt területre.

A zárak története[szerkesztés]

Több ezer éve léteznek zárak, őseink már az ókor előtt is használtak zárakat. Lehet, hogy ez kissé hihetetlenül hangzik, de valójában, ha a technikai fejlődéstől eltekintünk, az ember nem sokat változott több ezer év alatt. Már az őskorban is voltak olyan emberek, akik gyakran jártak vadászni és megdolgoztak a húsért és az állatbőrért, vagyis a vagyonért, és voltak, akik inkább más módját választották a meggazdagodásnak. Akkoriban is voltak emberek, akik inkább a társuk összekuporgatott vagyonát vették el, ám ez nem minden esetben erővel történt, sokkal inkább lopás révén, mely erősen hozzájárult a zár kifejlődéséhez.

A történelem előtti időkben a zárak kezdetben fából készültek, és bár valószínűleg nagyon könnyen fel lehetett törni fizikai erővel, mégis többet nyújtott, mintha nem lett volna zár egyáltalán. Ebből is láthatjuk, hogy már azoknak az embereknek is nagy megkönnyebbülést okozott, ha otthonukat bezárhatták. Zárak tekintetében nagy előrelépést jelentett a fémek megjelenése, hiszen a bronz és a vas megjelenésével igen erőteljes zárakat lehetett létrehozni, ez nagyban hozzájárult a zár fejlődéséhez.

Az ókorban, a Római Birodalomban egészen nagy hangsúlyt fektettek az értékek védelmére, ebből adódóan a zárak fejlődése igen nagymértékben megnövekedett. A rómaiak akkoriban nem igazán használtak szekrényeket, legalábbis értékes holmit nem tartottak benne. Szekrényekben főként csak háztartási felszerelési tárgyakat tartották, valamint könyvszekrények voltak, melyeken papirusz tekercseket tartottak, ezért ezeknél nem volt lényeges a zár használata. A legfejlettebb zárak a ládákon voltak találhatók. Vasveretes ládákat használtak arra, hogy értékeiket őrizzék. Ezekben tartották a pénzt, ékszereket, ezüstneműt és az egyéb értéktárgyakat. Ezeket a vasveretes ládákat nem csupán zárak védték, de rendszerint a padlóhoz voltak rögzítve vaspántokkal. Tulajdonképpen ezek voltak a mai széfek ősei. A rómaiak által használt zárak igen ügyesen szerkesztettek voltak. Az ahhoz tartozó kulcsok tolla többfogú volt, tehát elég bonyolult volt azokat felnyitni kulcs nélkül. A rómaiak szerették láttatni, hogy értékeik védelemmel vannak ellátva, pontosan ezért, kulcsaikat övükre akasztva hordták magukkal, hogy mindenki számára látható legyen, hogy értékeik zár védelme alatt állnak. Egyfajta felhívásnak számított, hogy akinek az övén kulcs lógott, ahhoz nem volt értelme betörést megkísérelni, hiszen "modern", kulcs révén nyitható zárak védték az értékeket.

Ezzel egy időben, tulajdonképpen egymást generálva, komoly iparág fejlődött ki a zárak tekintetében. A zárak gyártását és a zárszereléseket külön, erre szakosodott iparosok látták el. Bár kezdetben, a zárszerelést és zárak gyártását nem tartották szabad emberhez méltó foglalkozásnak, és nem pályázhattak magasabb hivatalokra, ám ez nagyon gyorsan megváltozott, ahogy a zárak nyújtotta biztonságra egyre nagyobb szükség volt. A zárak szerelése és gyártása jó minőségű szakmunkát kívánt, és nagyon rövid idő alatt, az összes fényűző ház elengedhetetlen kellékévé vált. A rómaiak olyan szinten művelték a zárak gyártását, mely akkor már sárgarézből készült, hogy több, mint ezer éven keresztül nem változott semmi a technológiát illetően.

Később, a 18. században találták fel a fordulatos zárat, mely a mai napig egyes zárszerkezetek alapja. Yale kísérletezett azon a megoldáson, mely az ejtőreteszes elvet összekapcsolta a forgókulcsos megoldással. Később fia tovább fejlesztette ezt az elgondolást, míg végül használható technológiává vált. Ő már ezeket a zárakat gyártotta és forgalmazta, mindezt 1860-tól. Ez a technológia, melyet ők kifejlesztettek, még ma is korszerű és használható.

A technikai fejlődésnek köszönhetően, a 20. században megjelentek az elektronikus zárak, ám a mechanikusan záródó zárszerkezetek alapjait sokkal régebben lefektették, és használjuk mai napig is.

Zárszerelés fontossága[szerkesztés]

Bármilyen épületről is legyen szó, családi házról, lakásról vagy irodáról, a zárszerelés nagyon fontos tényezője a biztonságnak, ami azt a területet jellemzi. A zárszerelés műveletét nagyon sokféleképpen el lehet végezni, de pontosan ez egy olyan terület, ahol a takarékosság révén igen nagy veszteség lehetőségét kockáztatjuk.

Az ajtóknak és ablakoknak biztonság szempontjából két fő jellemzőjük van. Az egyik fő jellemző az alapanyag, melyből az adott nyílászárók készülnek, a másik fő szempont a zár és a zárszerelés minősége. Kizárólag ez a két tényező, az alapanyag, a zár és a zárszerelés határozza meg, hogy az adott területre mennyire lesz könnyű vagy nehéz a behatolás.

A nyílászárók alapanyagát az határozza meg elsősorban, hogy milyen területre lesz beépítve, valamint a felhasználók igénye is befolyásolja ezt. A leggyakoribb alapanyagok a fém, fa, műanyag és üveg, valamint ezek különböző kombinációja.

Hengerzár[szerkesztés]

A legtöbb bejárati ajtóban hengerzárbetéteket alkalmaznak. A hengerzár elnevezés azért nagyon találó, mert egy bronz házban (általában bronz az alapanyaga) egy henger található, mely körbeforgatható, jó esetben kulcs segítségével. A hengeren különböző furatok találhatók, mely furatokban rugóval megtámasztott pici csapok vannak, melyek szintén hengeresek. A rugók helyükön tartják a csapokat, amelyek megakadályozzák, hogy a henger elforduljon, tehát, hogy a zár magától kinyíljon. Amikor a kulcsot behelyezzük, akkor a csapok azonos állásba rendeződnek, így utat engedve a henger elfordulásának, így nyílik ki a zár.

Leggyakoribb betörési módok[szerkesztés]

Fúrás[szerkesztés]

A fúrás az egyik legegyszerűbb módja a kulcs nélküli zárnyitásnak, mivel egy speciális fúróval ki lehet fúrni a csapokat tartó rugókat. Amint a fúrás megtörtént, a csapokat már semmi nem tartja a helyén, így azok leesnek és a henger forgathatóvá válik, akár egy hajtűvel is. Egy régebbi zárszerelés műveletből visszamaradt záron érdemes ezt megtekinteni.

Ez a módszer egy gyakorlott betörő számára nem tart tovább kettő percnél, de általában még ennyi időt sem vesz igénybe, hiszen ne felejtsük el, hogy a betörők is zárszerelés területén jártas „szakemberek”, csak ők főként a zárnyitást gyakorolják előszeretettel. A fúrás egyetlen hátránya, ami természetesen a lakástulajdonosnak előnyt jelent, hogy némi zajjal jár a művelet, amire jó esetben valaki felfigyel a nyitás ideje alatt.

Zártörés[szerkesztés]

A hengerzárak esetében a legsérülékenyebb rész bronz házon lévő furatok helye. Pontosan ennek kialakítása határozza meg egy-egy zár minőségét. A betörők kedvelt módszere ezen a részen eltörni a zártestet egy erre alkalmas, speciális szerszám segítségével. Ezt nevezzük zártörésnek.

Savazás[szerkesztés]

Sajnos a savazás is egy igen elterjedt módszer a kulcs nélküli zárnyitáshoz, hiszen gyorsan és halkan elvégezhető, és nem kell hozzá túl sok szerszám és szakértelem. Ebben az esetben a rugókhoz kell eljuttatni olyan savat, ami szétmarja azokat, így a csapok szintén leesnek, hiszen már nincs, ami a helyén tartsa őket, és a henger máris elfordítható szinte bármivel. A megfelelő zárszerelés biztosítja azt, hogy a zár belseje a lehető legkevésbé legyen hozzáférhető, tehát ne lehessen a savat bejuttatni a rugókhoz.

Maghúzás[szerkesztés]

Azok az emberek, akik mások javainak eltulajdonítása révén tartják fenn magukat, elképesztő szerszámokat alakítottak ki annak érdekében, hogy a zárakat viszonylag halkan és gyorsan képesek legyenek kinyitni kulcs nélkül. Ilyen szerszám az is, mely leginkább egy dugóhúzó alapelvére emlékeztet, és aminek segítségével a zárhengert ki lehet húzni.

Hajtű módszer[szerkesztés]

Igen gyakran látunk filmekben olyan jelenetet, amikor egyetlen, esetleg két hajtű segítségével pár másodperc alatt kinyitnak egy zárat. A hajtű, illetve egy vékony drót segítségével a csapokat egy sorba rendezik, és a henger máris elfordul.

Külső hivatkozások[szerkesztés]