Xenon-trioxid
| xenon-trioxid | |
 Szerkezeti képlet, a magányos párt mutatva | |
 Kalottamodell | |
| IUPAC-név | xenon-trioxid xenon(VI)-oxid |
| Más nevek | xenonsavanhidrid |
| Kémiai azonosítók | |
|---|---|
| CAS-szám | 13776-58-4 |
| ChemSpider | 21106493 |
| SMILES | O=[Xe](=O)=O |
| InChI | 1/O3Xe/c1-4(2)3 |
| InChIKey | ZWAWYSBJNBVQHP-UHFFFAOYSA-N |
| UNII | IM8XMX5O5Q |
| Kémiai és fizikai tulajdonságok | |
| Kémiai képlet | XeO3 |
| Moláris tömeg | 179,288 g/mol |
| Megjelenés | színtelen, kristályos szilárd anyag |
| Sűrűség | 4,55 g/cm³, szilárd |
| Olvadáspont | 25 °C hevesen bomlik |
| Oldhatóság (vízben) | Oldódik (reagál vele) |
| Kristályszerkezet | |
| Molekulaforma | trigonális piramis(C3v) |
| Termokémia | |
| Std. képződési entalpia ΔfH | 402 kJ·mol−1[1] |
| Veszélyek | |
| EU osztályozás | nincs |
| NFPA 704 |  0
4
4
OX
|
| Rokon vegyületek | |
| Rokon vegyületek | Xenon-tetroxid Xenonsav |
| Ha másként nem jelöljük, az adatok az anyag standardállapotára (100 kPa) és 25 °C-os hőmérsékletre vonatkoznak. | |
A xenon-trioxid instabil vegyület, képlete XeO3, benne a xenon oxidációs száma +6. Nagyon erős oxidálószer, vízzel reagálva xenon és oxigén keletkezik belőle, ezt a folyamatot a napfény felgyorsítja. Szerves anyagokkal történő érintkezése fokozottan robbanásveszélyes. Robbanása során oxigén- és xenongáz keletkezik belőle.
Kémiai tulajdonságai
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A xenon-trioxid erős oxidálószer, oxidálja a legtöbb anyagot, melyet oxidálni lehet. Az oxidáció sebessége azonban kicsi, ami miatt kevésbé hasznos.[2]
25 °C felett nagyon robbanékony:
2 XeO3 → 2 Xe + 3 O2
Vízben történő oldódása során xenonsav képződik belőle, mely a vizet savassá teszi:
XeO3 (aq) + H2O → H2XeO4 ⇌ H+ + HXeO4−
Ez az oldat szobahőmérsékleten stabil, a xenon-trioxiddal ellentétben nem robbanásveszélyes. A karbonsavakat kvantitatíven szén-dioxiddá és vízzé oxidálja.[3]
Lúgos oldatokban oldódva xenát HXeO-4 anion keletkezik belőle.[4] A xenát sók instabilak, belőlük diszproporcionálódás révén perxenátok (melyekben a xenon oxidációs száma +8), xenon- és oxigéngáz keletkeznek.[5] XeO4−6 és XeO2−4 anionokat tartalmazó szilárd perxenátokat még nem izolálták, de az XeO3 a szervetlen fluoridokkal – pl. KF, RbF, és CsF – reagál, ezekkel MXeO3F összegképletű szilárd sókat képez.[6]
Fizikai tulajdonságai
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A xenon-tetrafluorid hidrolízisével kapott oldat bepárolásával állítható elő.[7] Az így kapott színtelen kristályok száraz levegőn stabilak, de párás levegővel könnyen vizet vesz fel és tömény oldat keletkezik. Kristályszerkezete rombos, a = 6,163; b = 8,115; c = 5,234 Å és elemi celláját 4 molekula alkotja. Sűrűsége 4,55 g/cm³.[8]
 |  |  |
pálcikamodellje |
Veszélyek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A xenon-trioxidot nagyon óvatosan kell kezelni. Szobahőmérsékleten külső hatás nélkül is felrobbanhat. Száraz kristályai cellulózzal érintkezve robbanásszerű hevességgel reagálnak.[8][9]
Fordítás
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Ez a szócikk részben vagy egészben a Xenon trioxide című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑ Zumdahl, Steven S. (2009). Chemical Principles 6th Ed. Houghton Mifflin Company. A23. o. ISBN 0-618-94690-X.
- ↑ Greenwood, N.; Earnshaw, A. (1997). Chemistry of the Elements. Oxford: Butterworth-Heinemann.
- ↑ Jaselskis B.; Krueger R. H. (1966). "Titrimetric determination of some organic acids by xenon trioxide oxidation". Talanta. 13 (7): 945–949. doi:10.1016/0039-9140(66)80192-3. PMID 18959958.
{{cite journal}}: Unknown parameter|month=ignored (súgó) - ↑ Jeffrey L. Peterson; Howard H. Claassen; Evan H. Appelman (1970). "Vibrational spectra and structures of xenate(VI) and perxenate(VIII) ions in aqueous solution". Inorganic Chemistry. 9 (3): 619–621. doi:10.1021/ic50085a037.
{{cite journal}}: Unknown parameter|month=ignored (súgó) - ↑ W. Henderson (2000). Main group chemistry. Great Britain: Royal Society of Chemistry. 152–153. o. ISBN 0-85404-617-8.
- ↑ Egon Wiberg; Nils Wiberg; Arnold Frederick Holleman (2001). Inorganic chemistry. Academic Press. 399. o. ISBN 0-12-352651-5.
- ↑ John H. Holloway; Eric G. Hope (1998). A. G. Sykes (ed.). Recent Advances in Noble-gas Chemistry. Advances in Inorganic Chemistry, Volume 46. Academic Press. 65. o. ISBN 0-12-023646-X.
- 1 2 Templeton, D. H.; Zalkin, A.; Forrester, J. D.; Williamson, S. M. (1963). Journal of the American Chemical Society. 85 (6): 817. doi:10.1021/ja00889a037.
{{cite journal}}: Missing or empty|title=(súgó) - ↑ Bartlett, N.; Rao, P. R. (1963). "Xenon Hydroxide: an Experimental Hazard". Science. 139 (3554): 506. Bibcode:1963Sci...139..506B. doi:10.1126/science.139.3554.506. PMID 17843880.