William de la Pole, Suffolk 1. hercege
| William de la Pole, Suffolk 1. hercege | |
_MET_DP870115.jpg) | |
| Uralkodóház | De la Pole family |
| Született | 1396. október 16. Suffolk |
| Elhunyt | 1450. május 2. (53 évesen) La Manche |
| Édesapja | Michael de la Pole, Suffolk 2. grófja |
| Édesanyja | Katherine de Stafford |
| Testvére(i) |
|
| Házastársa | Alice de la Pole (1430. november 11. – )[1][2] |
| Gyermekei |
|
.svg) | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz William de la Pole, Suffolk 1. hercege témájú médiaállományokat. | |
William de la Pole (Cotton, 1396. október 16. – Dover környéke, 1450. május 2.) angol katonai parancsnok, államférfi, VI. Henrik király főtanácsadója volt.[3]
1415-ben örökölte meg a grófi címet, majd 1417-től 1431-ig Franciaországban harcolt. 1429-ben egy ideig francia fogságban volt. 1431-től haláláig a királyi udvarban tevékenykedett, nevéhez fűződik a franciákkal kötött kétéves tűzszünet és Anjou Margit kezének megszerzése VI. Henriknek.[3]
A franciaországi visszavonulások miatt népszerűtlenné vált Angliában. 1447-ben letartóztatta riválisát, Gloucestert, aki meghalt a börtönben, és az a híresztelés kapott szárnyra, hogy megölette. 1450 elején a kormányzati politika miatt felháborodott parlament bíróság elé akarta állítani, de a király nem engedte ezt, inkább öt évre száműzte. 1450. május 2-án közemberek meggyilkolták.[4][3]
Franciaországban
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]William de la Pole 1396-ban született, Michael de la Pole, Suffolk 2. grófjának második gyerekeként. 1415 szeptemberében apja elhunyt Harfleur ostromában, bátyja pedig egy hónappal később elesett az Azincourt-i csatában, így megörökölte a grófi címet. 1417-től Franciaországban harcolt V. Henrik hadjárataiban. A király halála után, 1423-ban Salisbury grófjának seregében harcolt Champagne-ban, és ott volt a crevant-i győzelemnél.[5]
1424. augusztus 17-én Verneuilnél már V. Henrik testvére, a leendő király gyámja, Bedford hercege alatt szolgált.[6] 1428. november 3-án Salisbury elesett Orléans-nál, és Suffolkot nevezték ki a Franciaországban állomásozó angol sereg főparancsnokának. 1429. június 12-én Jargeau-nál Jeanne d’Arc csapatainak fogságába került, ahonnan csak váltságdíj ellenében szabadult. 1431-ig, angliai hazatéréséig töltötte be a főparancsnoki posztot.[3]
A király mellett
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A következő évtizedben a király környezetében élt, és komoly kormányzati befolyásra tett szert. 1443-ban, Henry Beaufort bíboros visszavonulása után a politika első vonalába került. Beaufort-hoz hasonlóan békét akart kötni a franciákkal. 1444-ben kétéves fegyverszünetet ért el és megszerezte Anjou Margit kezét királyának, amiért megkapta a Suffolk őrgrófja címet.[3] Ekkor mérgesedett el a viszonya Humphrey Plantagenet gloucesteri herceggel, aki egy Armagnac-házi királynét szeretett volna.[7]
Suffolkról az a hír terjedt el, hogy túlságosan is jóban van a franciákkal, így amikor Anglia – saját királya miatt – kénytelen lett feladni Anjout és Maine-t, a népszerűtlen döntés ódiuma William de la Pole-ra szállt.[3] Történt ez annak ellenére, hogy Suffolk ellenezte az elfoglalt területek visszaadását. 1447. május 25-én hivatalos nyilatkozatot tett a király lakosztályában arról, hogy soha nem tett indítványt Anjou és Maine átengedésére.[8]
1447. február 20-án Suffolk árulás vádjával letartóztatta a gloucesteri herceget, aki a franciaországi kivonulás leghevesebb ellenzője volt. A herceg három nap múlva meghalt Bury Saint Edmundsban. Emiatt híresztelések kaptak szárnyra, miszerint Suffolk meggyilkoltatta Gloucestert, pedig valószínűleg szélütés végzett vele.[9][8]
1448 júliusában William de la Pole pályája csúcsára jutott, és megkapta a hercegi címet. 1449 márciusában az angolok, megszegve a tűzszünetet – feltehetően Suffolk támogatásával – csalárd módon elfoglalták Fougères-t, és a harcok kiújultak. A franciák hamarosan csaknem egész Normandiát visszafoglalták.[3]
1449 novemberében összegyűlt a parlament, és Suffolk, aki a gyenge király helyett kormányzó udvari párt feje volt, össztűz alá került. Adam Moleyns, Chichester püspöke, a titkos pecsét őre kénytelen volt lemondani. 1450. január 9-én kézzelfoghatóvá vált a nép elégedetlensége, dühös matrózok megölték Moylenest Portsmouth-ban.[7] Az alsóház ezután Suffolkot vádolta meg az angol politika rossz irányításával, a pénzügyek helytelen kezelésével, a civil nyugtalanság miatti felelősséggel, a franciaországi térvesztéssel, trónra töréssel. Suffolk tagadta a vádakat. A parlament bíróság elé akarta állítani, ahol nagy valószínűséggel halálbüntetésre ítélték volna, a király ezt nem engedte ezt. VI. Henrik, hogy megmentse a herceg életét, öt évre száműzte Angliából.[4][3][10]
Menekülése
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A lordok háza valószínűleg egyetértett a döntéssel, mivel a mágnásoknak nem állt érdekükben, hogy egy hozzájuk hasonlóan magas állású, vagyonos urat bíróság elé állítsanak. Az alsóház tagjait azonban felháborította a herceg száműzése. Suffolk március 19-én hagyta el Londont, és St. Giles-i otthonába indult. A herceget feldühödött londoniak üldözték, és megpróbáltak erőszakkal bejutni a házába, de sikerült a hátsó ajtón elmenekülnie, majd Wingfield várában talált menedéket.[10]
A következő hat hétben széles körben elterjedt száműzetésének híre, ami felháborította az embereket. Április 29-én a parlament Leicesterben ült össze, és több képviselő Suffolk és „más árulók” kivégzését követelte. Április 30-án a herceg Ipswichből Calais felé indult két hajóval és egy kicsi dereglyével, amely levelet vitt a herceg calais-i embereinek érkezése hírével. A nap folyamán a Doveri-szorosban egy kisebb flotta feltartóztatta. A hajók között volt a Nicholas of the Tower, a királyi hajóhad egyik nagyobb egysége, amelynek kapitánya Robert Wennington, egy dartmouth-i hajótulajdonos volt.[10]
Halála
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Wennington készült Suffolk érkezésére, ugyanis elfogta az előre küldött dereglyét a herceg levelével. Wennington akciója mögött a herceg ellenlábasai álltak, de személyükre nem derült fény. Suffolk beleegyezett, hogy néhány emberével átmegy a Nicholas of the Tower fedélzetére. Wennington az „Üdvözöllek, árulóǃ” köszöntéssel fogadta. Másnap a legénység „tárgyalást” tartott, és bűnösnek találta a herceget. Május 2-án Suffolkot átszállították egy kisebb bárkába, és lefejezték. Suffolk haláláról így számolt be egy korabeli levél. "A hajó egyik legzüllöttebb embere megparancsolta, hogy hajtsa le a fejét, mert tisztességgel bánnak vele és kard által fog meghalni. Fogott egy rozsdás kardot, és féltucat csapással leütötte a fejét. Elvette vörösbarna köpenyét és páncélozott bársonyzekéjét, majd tetemét a doveri homokra fektette."[4][10] Halála a Jack Cade-lázadás egyik bevezető eseménye volt.[5]
Elképzelhető, hogy a herceg levágott fejét karóba húzták. A test néhány napig a parton hevert, majd a király utasítására elvitték onnan. Júniusban Suffolk maradványait a wingfieldi templomba szállították, majd a hulli kolostorban temették el. A kor népszerű mendemondája volt, hogy William de la Pole áruló volt, illetve viszonyt folytatott Anjou Margittal. Ezeket az állításokat nem támasztják alá bizonyítékok.[3]
Suffolk helyét Plantagenet Richárd yorki herceg töltötte be. A király és hitvese, valamint az őket támogató nagyurak nem bíztak Yorkban, aki meg akart szabadulni a kormányzati pozíciót betöltő korrupt és hozzá nem értő emberektől. Attól is tartottak, hogy a herceg igényt támaszt a trónra. Az udvarban kialakult a két nagy frakció, a királyt támogató Lancaster- és a velük szemben álló York-párt, amely végül a rózsák háborújában csap majd össze.[3] Suffolk hercegi címét egyetlen fia, John örökölte. Anyja Salisbury gróf özvegye, Geoffrey Chaucer unokája, Alice Chaucer volt.[5]
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑ "Kindred Britain".
- ↑ p14383.htm#i143828, 2020. augusztus 7.
- 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Britannica
- 1 2 3 John Gillingham 90-100. oldal
- 1 2 3 Encyclopaedia Britannica kötet 712-713. oldal
- ↑ English Monarchy
- 1 2 Encyclopaedia Britannica
- 1 2 John Gillingham 82-85. oldal
- ↑ English Monarch 2
- 1 2 3 4 FLH
Források
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑ John Gillingham: John Gillingham (1985). A rózsák háborúja. Kossuth Kiadó. ISBN 963-09-2593-1.
{{cite book}}:|access-date=requires|url=(súgó) - ↑ Encyclopaedia Britannica: Jack Cade. Encyclopaedia Britannica 2. kötet. 1994. ISBN 0-85229-591-X. Hozzáférés: 2019. február 27.
- ↑ Britannica: William de la Pole, 1st duke of Suffolk. Encyclopaedia Britannica. Hozzáférés: 2019. március 2.
- ↑ FLH: The Death of William de la Pole, 1st Duke of Suffolk ~ Murder at Sea. The Freelance History Writer. Hozzáférés: 2019. március 2.
- ↑ English Monarch: The de la Pole Family. English Monarch. Hozzáférés: 2019. március 2.
- ↑ English Monarch 2: Henry, Cardinal Beaufort. English Monarch. Hozzáférés: 2019. március 2.
