Wildernessi csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wildernessi csata
A Wildernessi csata (Kurz & Allison)
A Wildernessi csata (Kurz & Allison)

Konfliktus Amerikai polgárháború
Időpont 1864. május 57.[* 1][1]
Helyszín Spotsylvania és Orange megye (Virginia)
Eredmény Taktikailag déli győzelem, az északi hadsereg feladta a csatateret. Stratégiai értelemben az északi hadsereg nem adta fel az Overland hadjárat offenzíváját.
Szemben álló felek
Flag of the United States (1861-1863).svg
Amerikai Egyesült Államok (Unió)
Flag of the Confederate States of America (March 1861 – May 1861).svg
Amerikai Konföderációs Államok (Konföderáció)
Parancsnokok
Flag of the United States (1861-1863).svg
Ulysses S. Grant
George G. Meade
Gouverneur K. Warren
Winfield Scott Hancock
Flag of the Confederate States of America (March 1861 – May 1861).svg
Robert E. Lee
James Longstreet
A. P. Hill
Richard S. Ewell
Richard H. Anderson
Szemben álló erők
124 232 „szolgálatra kész” katona[* 2][4] 60 000–65 000 fő[4]
Veszteségek
17 666
 2246 halott
 12037 sebesült
 3383 fogságba esett vagy eltűnt[5][6]
11 033
 1477 halott
 7866 sebesült
 1690 fogságba esett vagy eltűnt[6]
Térkép
Wildernessi csata (USA)
Wildernessi csata
Wildernessi csata
Pozíció az USA térképén
é. sz. 38° 18′ 59″, ny. h. 77° 45′ 35″Koordináták: é. sz. 38° 18′ 59″, ny. h. 77° 45′ 35″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Wildernessi csata témájú médiaállományokat.

A wildernessi csata (angol megnevezéssel: Battle of The Wilderness; wilderness = vadon, rengeteg) az amerikai polgárháború egyik csatája volt, 1864. május 5-től 7-ig tartott. Színhelye a Virginia állambeli Spotsylvania és Orange megye volt. Ez volt az északiak Overland hadműveletének első csatája, az egyik legvéresebb a keleti hadszíntéren, sőt az egész polgárháborúban.

Miután Ulysses S. Grant 1864 tavaszán az uniós seregek főparancsnoka lett, meg akarta valósítani Winfield Scott nyugállományú főparancsnok Anakonda-tervét, mely a Konföderáció megfojtására irányult. A terv értelmében ő maga Robert E. Lee tábornok seregét morzsolta volna fel a keleti hadszíntéren, míg William T. Sherman tábornoknak ugyanezt kellett végrehajtania a nyugati hadszíntéren, Joseph E. Johnston tábornok csapatai ellen. Grant egyre közelebb akart kerülni Richmondhoz, a déliek fővárosához, Sherman pedig a Mély Dél legfontosabb ipari és közlekedési gócpontját, Atlantát célozta meg.

Grant sosem mérlegelte eléggé a várható veszteségeket, ennek pedig, mint mindig, most is meglett az ára: csapatai csak ebben a csatában több mint 17 000 fő veszteséget szenvedtek el halottakban, sebesültekben és foglyokban, az egész hadjárat 54 000 főt „eredményezett” június elejéig. Grantet keményen támadták ezért, de Abraham Lincoln elnök nem volt hajlandó leváltani őt, mivel Grant végre hozta az elvárt eredményeket és elődeitől eltérően nem vonult vissza folyton, támadásai pedig nem félszegek, hanem bátrak, sőt sokszor vakmerőek voltak. A hadjárat júniusban azzal végződött, hogy a Potomac Hadsereg, az északiak fő ereje a keleti hadszíntéren, eljutott Petersburg alá, ahol jól kiépített erődítmények álltak, ezek védték Richmondot. Grant pedig elérte célját, pótolhatatlan veszteségeket okozott Lee hadseregének azzal, hogy megállás nélkül ütközetekre kényszerítette. Lee ezután már csak védekezésre gondolhatott, arról pedig végképp le kellett mondania, hogy csapatokat dobjon át a Sherman által szorongatott Johnstonnak.

Előzmények[szerkesztés]

Lincoln elnök már régóta csalódott volt Henry W. Halleck főparancsnok miatt, aki 1862 júliusa óta töltötte be a tisztséget. Halleck inkább hivatalnok volt, mint igazi katona: hatékony volt a bürokratikus munkában, sokat tett azért, hogy az északi seregek jól fel legyenek szerelve, de nem értett magához a hadvezetéshez, a szükségesnél is óvatosabb és megfontoltabb volt. Lincoln olyan személyt keresett, aki valóban ért a hadviseléshez, méghozzá az offenzív hadviseléshez. Már 1862-ben felfigyelt az akkor még dandártábornokként szolgáló Ulysses S. Grantre, aki a Henry-erőd és a Donelson-erőd elfoglalásával meghozta az első jelentősebb győzelmeket az északiak számára. A nyugati hadszíntéren Grant egyre jobban a déliek fölé kerekedett, de a keleti hadszíntéren ez nem így volt: a Potomac Hadsereg élén egymást váltották a parancsnokok, a háború folyamán összesen öt, mert előbb-utóbb Lincoln mindegyikükben csalódott. Amikor Grantet a Kongresszus jóváhagyásával az elnök kinevezte főparancsnokká, az új fővezér elhatározta, hogy a keleti hadszíntéren is rendbe teszi a dolgokat. Főhadiszállását a Potomac Hadsereg parancsnoka, George G. Meade mellett ütötte fel, és a háború végéig irányította őt a hadműveletekben, bár a formális parancsnokság Meade-nél maradt.

Grant elővette Winfield Scott tábornok, egykori főparancsnok félretett tervét, amit Scott még a háború legelején ötlött ki: egyidejűleg két színtéren lassan összeroppantani a Konföderációt, ezt nevezték Anakonda-tervnek. Sherman tábornok így fogalmazta meg a lényeget: „Grant nekimegy Lee-nek, én meg Joe Johnstonnak megyek neki”. Sherman megkapta a nyugati hadszíntér összes északi seregének parancsnokságát és át kellett vágnia magát a Konföderáció délebbi államain, hogy érzékeny csapást mérjen a lázadókra. Atlantát választotta a főcsapás célpontjának, mert Richmond környékét leszámítva oda összpontosult a legtöbb gyár és fontos közlekedési csomópont is volt, több vasútvonal találkozott ott. Az elkövetkező hónapokban Sherman hadai végigmentek Georgia államon és mindent elpusztítottak, ami az útjukba került, emiatt Shermant sokan a mai napig elítélik Délen.

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. Május 7-én nem volt számottevő harc, ezért néhány történetíró, mint például Welcher, műve 941. oldalán a dátumot május 5–6-ra teszi.
  2. Szolgálatra kész katona 1864. április 30-án: a Potomac hadsereg: 102 869; IX. hadtest: 21 363. lásd George G. Meade vezérőrnagy Abstract from tri-monthly return of the Army of the Potomac 1864. április 30-i jelentésében[2] és Ambrose E. Burnside vezérőrnagy 1864. április 30-i jelentésében Abstract from return of the Ninth Army Corps.[3]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. NPS
  2. Official Records, Series I, Volume XXXVI, Part 1, 198. o.
  3. Official Records, Series I, Volume XXXVI, Part 1, 915. o.
  4. ^ a b 101 895 fő uniós, 61 025 fő konföderációs a NPS szerint NPS; Rhea, a 34. oldalon 120 000 fő uniós, és 65 000 fő konföderációs.
  5. Return of Casualties in the Union forces, Battle of Wilderness, May 5–7, 1864 (Recapitulation): Official Records, Series I, Volume XXXVI, Part 1, 133. o..
  6. ^ a b Young, 235. o. szerint noha az uniós veszteségek minden forrásban közel azonosak, történészek lényegesen eltérő számokat adtak meg a konföderációs veszteségként.

Források[szerkesztés]

David J. Eicher: The Longest Night: A Military History of the Civil War. Simon & Schuster, New York, 2001.