Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre/Sakk (harmadszor)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!


Kezdete: 2015. július 27., vége: 2015. augusztus 24.

Sakk (sikeres jelölés: 2015. 08. 24.)[szerkesztés]

„Én, a jelölő, tanúsítom, hogy a jelölt szócikk megfelel a kiemelt szócikkekkel szemben elvárt olyan általános követelményeknek, amelyek a témában való szakmai jártasság nélkül is ellenőrizhetőek.” --Dodi123 vita 2015. július 25., 15:18 (CEST)[válasz]



A szócikk először 2007-ben, majd másodszor 2012-ben szerepelt kiemelési eljáráson. Azóta is sokan dolgoztak rajta.

Az utóbbi időben átnéztem a korábbi észrevételeket, javaslatokat, és azok figyelembe vételével elvégeztem a javításokat, kiegészítéseket. Mint (korábban) versenyszerűen sakkozó, szakmailag lektoráltam a szöveget, és a korábbi fordításokból eredő magyartalanságokat is megszüntettem. Ezeken kívül még több új szakasszal bővítettem, például a levelezési sakk és a sakkfeladványszerzés ismertetésével. Aktualizáltam az időközben megváltozott adatokat (például a világbajnokoknál), és kiegészítettem a magyar vonatkozású kiemelkedő eredményekkel. Ugyancsak kiegészítésre került a sakknak az oktatásban betöltött szerepe a Polgár Judit-féle Sakkpalota program rövid ismertetésével. Rendeztem és kiegészítettem a forrásokat.

Jelen formájában már nyugodt szívvel jelölöm kiemelésre. --Dodi123 vita 2015. július 25., 15:18 (CEST)[válasz]


A hozzászólások formája

{{tanú}}(?)  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom
{{megjegyzés}}(?)  megjegyzés
{{kérdés}}(?)  kérdés
{{szükséges}}(?)  Szükséges változtatás:
{{jó lenne}}  Jó lenne a következő változtatás:
{{megtörtént|1 = ~~~~}}  A változtatás megtörtént ~~~~

A teljesülést (alapesetben) csak az a szerkesztő igazolhatja, aki az igényt jelezte, mégpedig úgy, hogy a sablont aláírja {{szükséges|~~~~}} vagy {{jó lenne|~~~~}} formában.

Alternatíva: a „szükséges” vagy a „jó lenne” sablont arra is le lehet cserélni, hogy {{megtörtént|~~~~}}.

A kötött feltételek listája[szerkesztés]

(A feltételek áttekinthető formában, nem dobozba zárva itt olvashatóak: A tanúk által ellenőrzendő pontok áttekintése.)

Összehasonlítás az eddig kiemelt cikkekkel[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk minden tekintetben eléri az általam ismert kiemelt cikkek általános színvonalát.

Kiemelt szócikkek

Ennek a pontnak a tanúsításához legalább 5 aláírás szükséges!

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Szalakóta vita 2015. július 28., 17:25 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax üzenő 2015. július 30., 10:01 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Hkoala 2015. július 30., 17:36 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Halász János vita 2015. július 31., 16:58 (CEST)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Rlevente üzenet 2015. augusztus 3., 12:33 (CEST)[válasz]
  6.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Tambo vita 2015. augusztus 11., 10:24 (CEST)[válasz]
  7.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom ---Witéz vita 2015. augusztus 19., 14:40 (CEST)[válasz]
  8.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom 12akd vita 2015. augusztus 23., 21:50 (CEST)[válasz]

Források[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • Az állítások és a források egymáshoz rendelése világos.
  • A cikk minden állításához hozzá van rendelve egy vagy több forrás, és
  • ezek a forrásmegadások elég részletesek ahhoz, hogy egy ellenőrzést lehetővé tegyenek.
  • A források megbízhatónak tekinthetőek.
  • A szúrópróba jellegű ellenőrzések azt mutatják, hogy a cikk tartalma levezethető a forrásokból.
  • A fordításon alapuló részek szöveghűek.
  • A források cite-sablonokkal vannak megadva (pl. {{cite web}}(?), {{cite book}}(?) stb.)
  • Az internetes források linkjeinek működőképeseknek kell lenniük és a jelölt információt tartalmazó oldalra kell mutatniuk. (Indoklás: sok webes forrás tartalma gyakran jelentősen megváltozik.)

Tanúsítványok (min. 3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Szalakóta vita 2015. július 28., 17:25 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax üzenő 2015. július 30., 10:01 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Hkoala 2015. július 30., 17:36 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Tambo vita 2015. augusztus 11., 10:24 (CEST)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom ---Witéz vita 2015. augusztus 19., 14:40 (CEST)[válasz]
  6.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom 12akd vita 2015. augusztus 23., 21:50 (CEST)[válasz]

 megjegyzés Számos esetben a könyveknél nincs megadva oldalszám (20-as, 36-os, 40-es, 76-os, 87-es, 88-as, 89-es, 90-es, 91-es, 93-as, 95-ös, 96-os hivatkozások), így a "ezek a forrásmegadások elég részletesek ahhoz, hogy egy ellenőrzést lehetővé tegyenek" feltétel nem igazán teljesül. --Hkoala 2015. július 30., 11:03 (CEST)[válasz]

Ezek a források még a fordítások valamikori idejében lettek így megadva (az angol wikiben sincsenek oldalszámok). Amelyiknél megtaláltam a könyvet, ott beírtam az oldalszámot, amelyiknél nem, ott inkább lecseréltem más forrásra. A korábbi 87–91-es források (most 89–92) csak magára a műre hivatkoztak, ezeket kivettem a forrásjegyzékből, és a címeket csak hivatkozásként adom meg, illetve áttettem őket a szakirodalmak felsorolása közé. – Dodi123 vita 2015. július 30., 15:29 (CEST)[válasz]

 megjegyzés A "Különleges lépések" szakasz három részéből kettőnek nincs forráshivatkozása. --Hkoala 2015. július 30., 11:12 (CEST)[válasz]

Pótoltam a hiányolt forráshivatkozásokat. – Dodi123 vita 2015. július 30., 15:29 (CEST)[válasz]

Teljes körű[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk teljes körű információt szolgáltat (a téma iránt érdeklődő, érettségizett laikusok szintjén)
  • A cikk eleget tesz a színvonalas cikkekkel szemben a cikkértékelésben támasztott követelményeknek.

Ennek a pontnak a tanúsításához legalább 5 aláírás szükséges!

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Szalakóta vita 2015. július 28., 17:25 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax üzenő 2015. július 30., 10:01 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Hkoala 2015. július 30., 11:04 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Halász János vita 2015. július 31., 16:58 (CEST)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Rlevente üzenet 2015. augusztus 3., 12:33 (CEST)[válasz]
  6.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Tambo vita 2015. augusztus 11., 10:24 (CEST)[válasz]
  7.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom ---Witéz vita 2015. augusztus 19., 14:41 (CEST)[válasz]
  8.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom 12akd vita 2015. augusztus 23., 21:50 (CEST)[válasz]

Pártatlan[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk pártatlanul és súlyuknak megfelelően mutatja be a különböző nézeteket a témáról (vagy nincsenek ilyenek)

Semleges nézőpontWikipédia:A Wikipédia nem az első közlés helye

Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Szalakóta vita 2015. július 28., 17:25 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax üzenő 2015. július 30., 10:01 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Hkoala 2015. július 30., 11:04 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Tambo vita 2015. augusztus 11., 10:24 (CEST)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom ---Witéz vita 2015. augusztus 19., 14:41 (CEST)[válasz]

Fejezetek, témák[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk a témára jellemző fejezeteket a Wikipédia konvencióinak megfelelően tartalmazza.
  • A résztémák aránya kiegyensúlyozott.
  • A cikk bevezetője a cikk címében foglaltak tömör, érthető és szabatos meghatározása, a szócikk összefoglalt, áttekintő jellegű tartalma.
  • A bevezető a WP:BEV-nek megfelel.

Formai útmutatóMintaszócikkek

Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Szalakóta vita 2015. július 28., 17:25 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax üzenő 2015. július 30., 10:01 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Hkoala 2015. július 30., 11:04 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Rlevente üzenet 2015. augusztus 3., 12:33 (CEST)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Tambo vita 2015. augusztus 11., 10:24 (CEST)[válasz]
  6.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom ---Witéz vita 2015. augusztus 19., 14:42 (CEST)[válasz]
  7.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom 12akd vita 2015. augusztus 23., 21:50 (CEST)[válasz]

 megjegyzés A Kapcsolódó szócikkek szakaszban csak azokat a cikkeket kell feltüntetni, amelyekre nincs link a szócikkben, lásd WP:FELÉP. Így az alábbiak feleslegesek: Kínai sakk, Sógi, Koreai sakk, Sakkváltozatok, Bolondmatt, Susztermatt, Hexasakk, Francia sakk, Nemzetközi Sakkszövetség, Arimaa. --Hkoala 2015. július 30., 10:51 (CEST)[válasz]

Töröltem a WP:FELÉP szerint feltüntetni nem szükséges szócikkeket a Kapcsolódó szócikkek szakaszból. – Dodi123 vita 2015. július 30., 15:45 (CEST)[válasz]

 megjegyzés A hármas sakk leírása a Különleges sakkbábok és sakktáblák szakasz helyett inkább a Sakkvariánsok szakaszba való. És jó lenne feltüntetni, hogy tulajdonképpen milyen táblán játsszák, mert az nem derül ki. A Sakkvariánsok szakaszban pedig átfogalmaznám a hexasakk leírását így: „Ilyen változat a hexasakk is, amelyet hatszög alakú három színű táblán játszanak.” --Rlevente üzenet 2015. augusztus 2., 22:17 (CEST)[válasz]

A javaslatod alapján átgondolva a szerkezeti logikát, az Érdekességek szakaszba tettem a Leggyorsabb matt szakasz után a Különleges sakkbábok és sakktáblák, a Sakkvariánsok és a Sakktáblán játszható egyéb játékok szakaszokat is. Kiegészítettem a hármas sakkról írtakat, és egy képet is tettem mellé (valamint lecseréltem az időközben megszűnt linket egy élőre). A sakkvariánsok között csak azokat hagytam meg, amelyeket 8x8-as táblán játszanak, a hatszögű és csillag alakú táblán játszott játékokat a Különleges sakkbábok és sakktáblák szakaszba tettem. A konkrét szövegjavaslatodat a hexasakkra vonatkozóan köszönöm, fel is használtam. – Dodi123 vita 2015. augusztus 3., 11:50 (CEST)[válasz]

Megszövegezés[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk áttekinthető és jól tagolt, szövegezése világos és tömör, stílusa enciklopédikus, helyesírása korrekt.
  • A szócikk megfogalmazása teljes mértékben érthető egy, a területtel nem foglalkozó, érettségi szintű tudással rendelkező látogató számára.
  • A fordításon alapuló részek szöveghűek.

A magyar helyesírás szabályaiHelyesírásÖnálló helyesírási irányelvHivatkozz és fogalmazz pontosan!

Ennek a pontnak a tanúsításához legalább 5 aláírás szükséges!

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax üzenő 2015. július 30., 10:01 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Hkoala 2015. július 30., 17:36 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Halász János vita 2015. július 31., 16:58 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Rlevente üzenet 2015. augusztus 3., 21:08 (CEST)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Tambo vita 2015. augusztus 11., 10:24 (CEST)[válasz]
  6.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom ---Witéz vita 2015. augusztus 19., 14:42 (CEST)[válasz]
  7.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom 12akd vita 2015. augusztus 23., 21:50 (CEST)[válasz]

Minden előfordulásnál lecseréltem a „jelenlegi” szót 2015-re, a „legutóbbi” szó helyett pedig értelemszerűen adtam meg a megfelelő dátumot. Dodi123 vita 2015. július 25., 21:06 (CEST)[válasz]
Egy maradt, azt lecseréltem én. --Hkoala 2015. július 30., 10:58 (CEST)[válasz]
Töröltem ezt a szakaszt, ilyen formában valóban semmi szükség rá. A Híres sakkozók listája szócikkre hivatkozást a Kapcsolódó szócikkek szakaszba helyeztem át. Dodi123 vita 2015. július 25., 21:06 (CEST)[válasz]
Több különböző új forrás felhasználásával átfogalmaztam a szakaszt. --Dodi123 vita 2015. július 25., 21:59 (CEST)[válasz]

 megjegyzés A Vezér szakaszban ez áll: "a mozgása olyan, mintha egyesítettünk volna egy futót egy bástyával. E szabály egyébként a huszár kivételével minden figurára igaz" - szerintem ez így nem stimmel, az "ez a szabály" kitétel valószínűleg nem a közvetlenül megelőző mondatra vonatkozik, hanem a még egy mondattal korábbi zárójeles részre. Nem ártana átfogalmazni. --Hkoala 2015. július 30., 11:09 (CEST)[válasz]

A bekezdés érintett mondatait átfogalmaztam, így az értelem szerint összetartozó mondatrészek egymás után következnek. – Dodi123 vita 2015. július 30., 15:52 (CEST)[válasz]

 megjegyzés A sakk kivédésének háromféle módja két helyen is olvasható: a Király illetve a Sakkadás szakaszban. --Hkoala 2015. július 30., 11:14 (CEST)[válasz]

A duplán szereplő szövegrészt töröltem a Király szakaszban, az érintett szövegrész megfelelő átfogalmazásával. – Dodi123 vita 2015. július 30., 16:00 (CEST)[válasz]

 megjegyzés Túl hosszúnak érzem az egyes figurák leírását. Vannak önálló cikkek is róluk, de ebben az összefoglaló szócikkben néha jóval több infó szerepel, mint az egyes figurák cikkeiben. (Ld: Wikipédia:Összefoglaló stílus) Azonkívül zavaróak a nagy szünetek a szakaszok között, amit a sok sakktáblát ábrázoló kép okoz. Nem lehetne esetleg ezeket az ábrákat egymás mellett feltüntetni a figurák (rövidített) szakaszai után? – Rlevente üzenet 2015. augusztus 2., 22:02 (CEST)[válasz]

Helyenként változtattam a figurák leírásán, a most ott szereplő információkat viszont már minimálisan szükségesnek érzem ahhoz, hogy összefoglaló jelleggel ismertetésre kerüljenek a legfontosabb tudnivalók. Az, hogy egyes figurák esetében (ez különösen a vezérnél szembetűnő) kevesebb van a saját szócikkben, mint itt, az a vezérről szóló (csonk) szócikk hiányossága, amit majd pótolni szükséges. A nagy szüneteket igyekeztem azzal eltüntetni, hogy sakktáblaszerűen jobbra és balra helyeztem a diagramokat. Ezek a diagramok sajnos nem helyezhetők egymás mellé galériaszerűen, ezért nem lehet a szakaszok végén együtt szerepeltetni őket. Egyébként is úgy érzem, hogy a szöveget jobban támogatja, ha mellette látható, hogy miről van szó. – Dodi123 vita 2015. augusztus 3., 13:15 (CEST)[válasz]
Közben kiegészítettem a vezérről szóló szócikket, hogy a bővebben sablon valóban bővebb információról szóljon, mint ami ebben a részben szerepel. --Dodi123 vita 2015. augusztus 3., 22:44 (CEST)[válasz]

 megjegyzés Hasonlóképpen a sakkjátszmák lejegyzése szakasz is túl hosszú szerintem egy összefoglaló cikkben, hiszen van erre külön szócikk is. --Rlevente üzenet 2015. augusztus 2., 22:07 (CEST)[válasz]

Rövidítettem a kérdéses szakaszt, csak az alapvető fontosságú információkat hagyva benne. – Dodi123 vita 2015. augusztus 3., 16:42 (CEST)[válasz]

 megjegyzés A sakk története szakasz tartalmának nagy részét is jó lenne kitenni A sakk története különálló cikkbe, ami most – a bevezetőt nem számítva – csak egy kronológiai lista.– Rlevente üzenet 2015. augusztus 2., 22:09 (CEST)[válasz]

Rövidítettem a kérdéses szakaszt, törekedve arra, hogy csak a tényszerű adatok maradjanak benne, de azért lehetőleg ne merüljön ki egy kronológiai felsorolásban. A teljes eredeti szakaszt áttettem a Sakk története szócikkbe. --Dodi123 vita 2015. augusztus 3., 17:35 (CEST)[válasz]
Elképzelhető, hogy ezt a sakk története szakaszt mostmár még tovább lehetne rövidíteni... Ezen még gondolkodom. – Dodi123 vita 2015. augusztus 3., 17:42 (CEST)[válasz]
Azóta még tovább rövidítettem. --Dodi123 vita 2015. augusztus 3., 18:00 (CEST)[válasz]

Nevek és idegen szavak[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk a Wikipédia konvencióinak megfelelően írja a neveket és az idegen (eredetű) szavakat.

Kocsmafal (nyelvi)Wikipédia:Fordítási útmutatóKategória: Átírási irányelvek

Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax üzenő 2015. július 30., 10:01 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Hkoala 2015. július 30., 17:36 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Halász János vita 2015. július 31., 16:58 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Tambo vita 2015. augusztus 11., 10:24 (CEST)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom ---Witéz vita 2015. augusztus 19., 14:43 (CEST)[válasz]
  6.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom 12akd vita 2015. augusztus 23., 21:50 (CEST)[válasz]

 kérdés A szovjet Kaissza (Caissa) nevű programnál miért kell feltüntetni a C betűs alakot is? --Hkoala 2015. július 30., 11:23 (CEST)[válasz]

Nem tudom, miért lett feltüntetve, mivel az angol szövegekben is K-val írják. Töröltem. Ebbe a szakaszba betettem plusz forráshivatkozásokat, mert most újraolvasva szükségesnek éreztem. – Dodi123 vita 2015. július 30., 16:22 (CEST)[válasz]

Kategória, infobox, illusztráció[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk be van sorolva a megfelelő kategóriákba.
  • A szokásos infoboxokat tartalmazza (illetve nem kell hozzá infobox).
  • A szükséges illusztrációkat tartalmazza (illetve nem szükséges illusztrálni).

Formai útmutatóHogyan használd a kategóriákat?Kategorizálási módszerekKategóriajavaslatokHogyan használd a taxoboxokat?SablonműhelyEgységesített infoboxsablonok készítése és használataKéphasználati technikák

Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Szalakóta vita 2015. július 28., 17:25 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax üzenő 2015. július 30., 10:01 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Hkoala 2015. július 30., 17:36 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Tambo vita 2015. augusztus 11., 10:24 (CEST)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom ---Witéz vita 2015. augusztus 19., 14:43 (CEST)[válasz]
  6.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom 12akd vita 2015. augusztus 23., 21:50 (CEST)[válasz]

 megjegyzés Szerintem a Képgaléria szakaszban levő két két nem túl jó minőségű, és az információs értéke is kevés, jobb lenne kihagyni. --Hkoala 2015. július 30., 10:53 (CEST)[válasz]

Az a két kép valóban nem a legjobb választás volt. Levettem őket, és helyette másikakat raktam fel, amely történetében is követi a sakk fejlődését és népszerűségét. – Dodi123 vita 2015. július 30., 16:45 (CEST)[válasz]

Linkek[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk elegendő számú belső hivatkozást tartalmaz, és ezek vagy pirosak, vagy rájuk kattintva valóban a megfelelő helyre vezetnek.
  • A Wikidata-hivatkozások a megfelelő cikkekre mutatnak, ha ilyen cikkek egyáltalán vannak.
  • A külső hivatkozások működőképesek és relevánsak a cikk szempontjából.

Tanúsítványok (min. 3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Szalakóta vita 2015. július 28., 17:25 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax üzenő 2015. július 30., 10:01 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Hkoala 2015. július 30., 17:36 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Tambo vita 2015. augusztus 11., 10:24 (CEST)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom ---Witéz vita 2015. augusztus 19., 14:44 (CEST)[válasz]
  6.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom 12akd vita 2015. augusztus 23., 21:50 (CEST)[válasz]

 megjegyzés A 44-es (Kaszparov-1983a) és 45-ös (Kaszparov-1983b) jegyzethivatkozások nem működnek. Halász János vita 2015. július 31., 16:56 (CEST)[válasz]

Vélhetően a valamikori fordítás révén kerültek ezek bele, amelyek az angol wikiben is hibásan szerepelnek. Valószínűleg Kaszparov valamelyik 2003-as vagy 2004-es könyvében (is) szerepelnek ezek az információk, de az egyszerűség kedvéért inkább nem keresgéltem, hanem másik hivatkozásokra cseréltem le, amelyek a neten is megtalálhatók. Köszönöm az észrevételt. --Dodi123 vita 2015. július 31., 17:41 (CEST)[válasz]

Kötetlen rész[szerkesztés]

Itt lehet megbeszélni az egyik kötött feltételhez sem sorolható változtatási igényeket, a szócikk tartalmával kapcsolatos szakmai észrevételeket és javaslatokat.

Gratulálok a cikkhez, nagy munka volt. --Hkoala 2015. július 30., 11:25 (CEST)[válasz]

Én is gratulálok, szép munka! Halász János vita 2015. július 31., 17:00 (CEST)[válasz]

Köszönöm a többiek nevében is, mert a laptörténet szerkesztési statisztikája szerint 2004. december óta 277-en (110 különböző IP-címről) szerkesztették ezt a szócikket. --Dodi123 vita 2015. július 31., 17:45 (CEST)[válasz]

Nagyon szép, részletes cikk, helyenként kissé túl részletesnek is érzem. Sok témáról van különálló cikk, a részleteket inkább oda kellene áttenni, ezt pedig meghagyni összefoglaló cikknek. (Ld: Wikipédia:Összefoglaló stílus) Néhány esetet jeleztem fentebb, a Megszövegezés résznél, de vannak további hasonló szakaszok is. – Rlevente üzenet 2015. augusztus 2., 22:24 (CEST)[válasz]

Összesítés[szerkesztés]

  • Bájtok mennyisége munkapadra kerüléskor: 112 274
  • Bájtok mennyisége a kiemelési eljárás végén: 112 924
  • Nem történt a munkapadon 20%-nál nagyobb módosítás
  • Kezdet a munkapadon: 2015. július 27.
  • Kezdet + 4 hét: 2015. augusztus 24.
  • Az esetleges hosszabbítás vége:

Az alábbi táblázat segítségével lehet a műhelymunka állását követni – feltéve, hogy a kiemelés résztvevői közül vállalkozik valaki a táblázat karbantartására.

A cél az, hogy minden számérték nullára álljon be a végén.

Feltétel A még hiányzó tanúsítványok száma

[m 1]

A még teljesítetlen szükséges változtatások száma

[m 2] [m 3]

#Összehasonlítás 0
#Források 0 0
#Teljes körű 0 0
#Pártatlan 0 0
#Fejezetek, témák 0 0
#Megszövegezés 0 0
#Nevek és idegen szavak 0 0
#Kategória, infobox, illusztráció 0 0
#Linkek 0 0
#Kötetlen rész 0
Megjegyzések:
  1. Az első számértéket csökkenteni kell eggyel, amikor valaki a megfelelő feltétel ellenőrzöttségét aláírásával tanúsítja.
  2. Ha valaki szükséges változtatási igénnyel lép fel, akkor a megfelelő feltételnél a második számértéket meg kell növelni eggyel.
  3. Ha egy szükséges változtatást az igénylője aláírásával kielégítően teljesítettnek igazolta, akkor a megfelelő feltételnél a második számértéket csökkenteni kell eggyel.

A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!