Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre/Gízai nagy piramis

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!


Kezdete: 2009. augusztus 19., vége: 2009. október 5.

Gízai nagy piramis (A kiemelt státuszt megkapta: 2009. 09. 08.)[szerkesztés]

Tartalmas cikknek gondolom. Jojoka SMS Röhögőgörcs-tanya S

Tökéletesen egyetértek. (Valahol talán már korábban is jeleztem, hogy ebből kiemelt lehet / kell legyen. Maximálisan támogatom. – eLVe kedvesS(z)avak 2009. június 19., 12:10 (CEST)[válasz]

L Andrással folytatott, a vitalapjainkon is megtalálható eszmecserék alapján hevesen tiltakozom. A szócikk nagyon alapos átszerkesztést igényel, mert jelen állapotában fontos dolgokat nem érint, viszont túl részletesen foglalkozik a Nagy piramis köré épült elméletekkel, téveszmékkel, illetve helytálló, de a témához nem szorosan kapcsolódó dolgokkal, amelyek inkább önálló szócikkbe valók. --HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. augusztus 22., 23:40 (CEST)[válasz]

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

--HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. augusztus 27., 00:01 (CEST) [válasz]

Ha L. András és Te úgy gondoljátok, hogy jobb volna levenni és majd újra indítani a szavazást, írjatok, ha nem úgy gondoljátok, hagyjuk fent, akkor úgyis maradhat. Csak egy ötlet volt. Szajci reci 2009. augusztus 23., 15:25 (CEST)[válasz]

  • Gyorsreagálású kompromisszumként egyelőre kivettem belőle a nem közvetlenül a tárgyhoz tartozó részeket és két külön cikkbe helyeztem. Így rövidebb, de tárgyszerűbb lett a cikk. Aki az eddig szavazók közül gondolja, kérem nézze át újra. L AndrásItt megtalálsz 2009. augusztus 23., 21:34 (CEST)[válasz]
  • A cikket 24-én este néztem át, mivel a fenti változtatás után biztatva éreztem magam. Az akkori állapot alapján végigtanúsítottam a cikket. Már azóta is (még egy nap sem telt el) rengeteget változott, bővült a cikk. Nézzem át újra? Mi légyen ilyenkor? Ha ilyen mértékben változik a szócikk, mit érnek ezek a korábbi tanúsítások? – Ivanhoe vita 2009. augusztus 25., 14:31 (CEST)[válasz]
  • Bocsi, kicsit kipótoltam a kivett rész helyét. Leállítom már magam és mással foglalkozom a kiemelés végéig. L AndrásItt megtalálsz 2009. augusztus 25., 16:39 (CEST)[válasz]
  • Emiatt ne fogd vissza alkotói lendületed, ha egyszer a cikk javul tőle, csak akkor szólj, hogy mikor van kész, és akkor még egyszer nekifutok, hogy tényleg ne maradjon benne hiba, ha már ilyen sok munkád van benne.– Ivanhoe vita 2009. augusztus 25., 18:43 (CEST)[válasz]

A hozzászólások formája

{{tanú}}(?)  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom
{{megjegyzés}}(?)  megjegyzés
{{kérdés}}(?)  kérdés
{{szükséges}}(?)  Szükséges változtatás:
{{jó lenne}}  Jó lenne a következő változtatás:
{{megtörtént|1 = ~~~~}}  A változtatás megtörtént ~~~~

A teljesülést (alapesetben) csak az a szerkesztő igazolhatja, aki az igényt jelezte, mégpedig úgy, hogy a sablont aláírja {{szükséges|~~~~}} vagy {{jó lenne|~~~~}} formában.

Alternatíva: a „szükséges” vagy a „jó lenne” sablont arra is le lehet cserélni, hogy {{megtörtént|~~~~}}.

A kötött feltételek listája[szerkesztés]

Összehasonlítás az eddig kiemelt cikkekkel[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk minden tekintetben eléri az általam ismert kiemelt cikkek általános színvonalát.

Kiemelt szócikkek

Ennek a pontnak a tanúsításához legalább 5 aláírás szükséges!

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Moonwalkr 2009.08.18. 17:05
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Szajci reci 2009. augusztus 20., 16:53 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Ezt nevezem! Jól felépített, szakszerű, szépen fogalmazott, érthető, gördülékeny, érdekfeszítő. Mi munkámba került egy-két piszlicsáré hibát találni...:-)Ivanhoe vita 2009. augusztus 24., 22:44 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - DenesFeri vita 2009. augusztus 22., 11:14 (CEST)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Kitűnő cikk, grat! Szalakóta vita 2009. augusztus 26., 21:05 (CEST)[válasz]
  6.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Szerintem jobb jónéhány eddigi kiemelt cikknél. -HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. augusztus 27., 23:11 (CEST)[válasz]

Források[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • Az állítások és a források egymáshoz rendelése világos.
  • A cikk minden állításához hozzá van rendelve egy vagy több forrás, és
  • ezek a forrásmegadások elég részletesek ahhoz, hogy egy ellenőrzést lehetővé tegyenek.
  • A források megbízhatónak tekinthetőek.
  • A szúrópróba jellegű ellenőrzések azt mutatják, hogy a cikk tartalma levezethető a forrásokból.
  • A fordításon alapuló részek szöveghűek.
  • A források cite-sablonokkal vannak megadva (pl. {{cite web}}(?), {{cite book}}(?) stb.)
  • Az internetes források linkjeinek működőképeseknek kell lenniük és a jelölt információt tartalmazó oldalra kell mutatniuk. (Indoklás: sok webes forrás tartalma gyakran jelentősen megváltozik.)

Tanúsítványok (min. 3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Moonwalkr 2009.08.18. 17:05
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítomIvanhoe vita 2009. augusztus 24., 22:44 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítomHoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. szeptember 6., 18:50 (CEST)[válasz]

* megjegyzés Valóban. De nem hiszem, hogy lesz időm az összes forrást újra végiglapozni. Egy részét talán tudom pótolni, a többit meg folyamatosan. L AndrásItt megtalálsz 2009. augusztus 20., 12:22 (CEST)[válasz]

Még mindig vannak teljes könyvek a jegyzetek között. Pl.: Kákosy László. Dzsehutimesz sírja; Kákosy. Alexandriai időisten; I. E. S. Edwards. The Pyramids (1985.) → Raziel szóbuborék 2009. szeptember 3., 11:02 (CEST)[válasz]
  • A Dzsehutimesz sírja című könyv nekem nincs meg, csak kölcsönben volt nálam. Ezért nem tudom pótolni, de nem is kell, mert az egész könyv arról szól, amihez a forrásolás tartozik: egy újbirodalmi sziklasír szerkezetéről.
  • Az Alexandriai időisten egy tanulmánygyűjtemény (ld. irodalomjegyzék), ebben az irodalomjegyzékben szereplő teljes néhány oldalas tanulmány erről szól. Ezt kijavítom a tanulmány címére, és akkor nem kell oldalszám, mert nemcsak ebben a könyvben, hanem szemlékben és más gyűjteményekben is megjelent.
  • Edwards könyvét megint csak nem tudom oldalszámozni, mert az egyik másik forrás említi, hogy az adata onnan származik, de nem adja meg az oldalszámot. Szerinted mit csináljak vele? L AndrásItt megtalálsz 2009. szeptember 3., 12:26 (CEST)[válasz]
Elsőhöz: Pont azért kell az oldalszám, hogy aki utána akar nézni, ne kelljen elolvasni egy egész könyvet, szóval szerintem mégiscsak szükséges (főleg ha már a többinél is van). Másodikhoz: Magát a tanulmánygyűjteményt is meg lehet nevezni. Ez így hogy cím és évszám, igencsak pontatlan. Harmadikhoz: Ha Edwards könyvét csak egy másik forrás említi, amiből te dolgoztál, akkor inkább azt a másik forrást kellene megjelölni. → Raziel szóbuborék 2009. szeptember 3., 13:02 (CEST)[válasz]

Teljes körű[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk teljes körű információt szolgáltat (a téma iránt érdeklődő, érettségizett laikusok szintjén)
  • A cikk eleget tesz a színvonalas cikkekkel szemben a cikkértékelésben támasztott követelményeknek.

Ennek a pontnak a tanúsításához legalább 5 aláírás szükséges!

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Moonwalkr 2009.08.18. 17:05
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - DenesFeri vita 2009. augusztus 22., 11:14 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítomIvanhoe vita 2009. augusztus 24., 22:44 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom- HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. augusztus 27., 23:09 (CEST)[válasz]

Valahol hallottam, hogy nagy veszély fenyegeti a piramisokat a turizmus miatt. Ha ez így van, akkor nem ártana erről is írni. Szalakóta vita 2009. augusztus 26., 21:03 (CEST)[válasz]

Nem is annyira a turizmus, hanem a kairói közlekedés okozta szmog a fő ellenség. Annak idején, 2004-ben nem találtuk meg a Tört Piramist Dahsúrban, pedig 400 méterre voltunk tőle - a szél annyira odafújta a szmogot. A kénes, erősen korrozív gázok a mészkőre gyilkos hatással vannak (ld. a váci hidat a 2-es út Pest felőli bejáratánál, amelynek a középkori mészkő szobrait "megette" az út légszennyezése.) A turizmus káros hatásai főleg közvetettek, nem tartoznak a cikk témájához szerintem. A legfontosabb pedig a szellőzőjáratokról szóló részben említés szintjén szerepel. (Kilégzett széndioxid.) Vagy nem? -HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. augusztus 27., 23:09 (CEST)[válasz]

Pártatlan[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk pártatlanul és súlyuknak megfelelően mutatja be a különböző nézeteket a témáról (vagy nincsenek ilyenek)

Semleges nézőpontWikipédia:A Wikipédia nem az első közlés helye

Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Moonwalkr 2009.08.18. 17:05
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Szajci reci 2009. augusztus 20., 16:53 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - DenesFeri vita 2009. augusztus 22., 11:14 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítomIvanhoe vita 2009. augusztus 24., 22:44 (CEST)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom-HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. augusztus 27., 23:04 (CEST)[válasz]

Fejezetek, témák[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk a témára jellemző fejezeteket a Wikipédia konvencióinak megfelelően tartalmazza.
  • A résztémák aránya kiegyensúlyozott.
  • A cikk bevezetője a cikk címében foglaltak tömör, érthető és szabatos meghatározása, a szócikk összefoglalt, áttekintő jellegű tartalma.
  • A bevezető a WP:BEV-nek megfelel.

Formai útmutatóMintaszócikkek

Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Moonwalkr 2009.08.18. 17:05
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - DenesFeri vita 2009. augusztus 22., 11:14 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítomIvanhoe vita 2009. augusztus 24., 22:44 (CEST)[válasz]

Megszövegezés[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk áttekinthető és jól tagolt, szövegezése világos és tömör, stílusa enciklopédikus, helyesírása korrekt.
  • A szócikk megfogalmazása teljes mértékben érthető egy, a területtel nem foglalkozó, érettségi szintű tudással rendelkező látogató számára.
  • A fordításon alapuló részek szöveghűek.

A magyar helyesírás szabályaiHelyesírásÖnálló helyesírási irányelvHivatkozz és fogalmazz pontosan!

Ennek a pontnak a tanúsításához legalább 5 aláírás szükséges!

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Moonwalkr 2009.08.18. 17:05
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - DenesFeri vita 2009. augusztus 22., 11:14 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítomIvanhoe vita 2009. augusztus 24., 22:44 (CEST)[válasz]
Benne maradt egy csomó gondolatjelet és nagykötőjelet imitáló kiskötőjel. Javítva. --Bitman vita 2009. augusztus 22., 12:21 (CEST)[válasz]

Nevek és idegen szavak[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk a Wikipédia konvencióinak megfelelően írja a neveket és az idegen (eredetű) szavakat.

Kocsmafal (nyelvi)Wikipédia:Fordítási útmutatóKategória: Átírási irányelvek

Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - DenesFeri vita 2009. augusztus 22., 11:14 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítomIvanhoe vita 2009. augusztus 24., 22:44 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. augusztus 29., 00:56 (CEST)[válasz]
Elkerülte a figyelmed a japán professzor. Javítva. IMHO a Waseda Egyetem is necces. Az angolos írásmódot talán hanyagolhatnánk. --Bitman vita 2009. augusztus 22., 12:19 (CEST)[válasz]
Speciel a Waseda Egyetem megszokott latinbetűs írásmódja a Waseda, sehol forrásban nem láttam más írásmódját. A MHSZ emlékezetem szerint az ilyen esetekre a bevett átírást preferálja, nem a magyarítottat. Éppen ugyanilyen okból hibásnak tartom az egyiptomi régészeti „alkirály”, Zahi Hawass nevének mindenféle, ráadásul következetlen magyarítgatását is. Esetleg a helyesírási KF-en tanácsot lehet kérni ez ügyben, hogy ne egyéni vélemények, hanem konszenzus döntsön erről. --HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. augusztus 23., 16:42 (CEST)[válasz]

 Szükséges változtatás: A változtatás megtörtént -HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. augusztus 29., 00:55 (CEST) Az egyiptomi nevek és szavak helyenként a szokásostól rendkívüli mértékben eltérő alakjait (pl. Hemiven Hemiunu helyett, szatej tjati helyett, Hopej Hápi helyett, a szokásos névalak jelzése nélkül!!!, megbízható és hiteles forrással kell igazolni. Jelen alakjában erősen saját kutatás érzetet kelt, és rendkívül káros a cikk szakmaiságának megítélésére. --HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. augusztus 27., 23:03 (CEST)[válasz]

  • Úgy döntöttem, ezeknek nem keresgélem az előfordulását - pedig tudom, honnan vannak, csak nem lapozom át az egészet -, ezért inkább kivettem őket teljesen. Olvasatok tekintetében amúgy is olyan a szakirodalom, hogy néha nehéz eldönteni, egyáltalán ugyanarról beszélnek-e. L AndrásItt megtalálsz 2009. augusztus 28., 13:06 (CEST)[válasz]

Kategória, infobox, illusztráció[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk be van sorolva a megfelelő kategóriákba.
  • A szokásos infoboxokat tartalmazza (illetve nem kell hozzá infobox).
  • A szükséges illusztrációkat tartalmazza (illetve nem szükséges illusztrálni).

Formai útmutatóHogyan használd a kategóriákat?Kategorizálási módszerekKategóriajavaslatokHogyan használd a taxoboxokat?SablonműhelyEgységesített infoboxsablonok készítése és használataKéphasználati technikák

Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Szajci reci 2009. augusztus 20., 16:53 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - DenesFeri vita 2009. augusztus 22., 11:14 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítomIvanhoe vita 2009. augusztus 24., 22:44 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom- HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. augusztus 28., 00:32 (CEST)[válasz]

 Szükséges változtatás: A változtatás megtörtént -HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. augusztus 28., 00:32 (CEST)A Pyramide Kheops.JPG kép kétszer szerepel a cikkben, egyszer az infóbokszban (csak magyarosan! ;) ), egyszer lejjebb. Az egyiket cserélni kellene. --HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. augusztus 27., 22:57 (CEST)[válasz]

Linkek[szerkesztés]

Ellenőrzendő:
  • A cikk elegendő számú belső hivatkozást tartalmaz, és ezek vagy pirosak, vagy rájuk kattintva valóban a megfelelő helyre vezetnek.
  • A Wikidata-hivatkozások a megfelelő cikkekre mutatnak, ha ilyen cikkek egyáltalán vannak.
  • A külső hivatkozások működőképesek és relevánsak a cikk szempontjából.

Tanúsítványok (min. 3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:  A változtatás megtörtént Szajci reci 2009. augusztus 21., 19:48 (CEST)  Szükséges változtatás:  - {{Hivatkozás/Könyv}}(?), {{cite web}}(?) sablonok használata a hivatkozásoknál. Szajci reci 2009. augusztus 20., 16:53 (CEST)[válasz]

Nos megcsináltam, tanulmányozd át, és ezután már te is fogod tudni :D Szajci reci 2009. augusztus 21., 19:48 (CEST)[válasz]
  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Szajci reci 2009. augusztus 21., 19:48 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - DenesFeri vita 2009. augusztus 22., 11:14 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítomIvanhoe vita 2009. augusztus 24., 22:44 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítomHoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. szeptember 6., 18:57 (CEST)[válasz]

 megjegyzés Én nem értem, hogy a {{cite web}}(?) mitől jobb, mint a ref. Jojoka SMS Röhögőgörcs-tanya S

Kötetlen rész[szerkesztés]

Itt lehet megbeszélni az egyik kötött feltételhez sem sorolható változtatási igényeket, a szócikk tartalmával kapcsolatos szakmai észrevételeket és javaslatokat.

Én is egyetértek vele, mindenképpen megüti a szintet. Némi hiányérzetem, pontosítanivalóm van
 kérdés
Már a bevezetőben olvasható a következő nagy ívű mondat: "Hufu piramisa a kínai nagy fal mellett a legnagyobb ismert emberi építmény". Nos pl. a német Autobahn, - vagy bármilyen - autópályarendszer, vagy pl. az Apollo-program indítóállásai nagyobb kiterjedésű, több anyagot, munkát magában foglaló "ismert emberi építmények", mint ez az egy piramis. Ezért nem tudom nem kéne-e elhagyni, vagy legalábbis tompítani a mondatot pl. "ismert ókori építmény"-re.
Kijavítottam, de hozzátenném, hogy nem hiszem, hogy az Apollo-indítóállomások 2,5 millió köbméternyi nettó építőanyagot tartalmaznának, ezenkívül ezek nem emberi, hanem gépi építmények, míg a piramis tisztán izomerővel és egyszerű gépekkel készültek. A különbség sztem egyértelmű. L András vita 2009. augusztus 19., 12:27 (CEST)[válasz]
Aztán ha már felsorolásra kerül Sörös István piramis építési elmélete, akkor az ne legyen ilyen pontatlan. Tudtommal nem a hajókat emelték fel, hanem a piramis tetején volt mindig víz, amelyben egy emelőként használt hajóval (amit Sörös úr a Napbárkával azonosított) emelték fel a kőtömböket. Logikátlan is lenne a hasznos teher mellett még a szállítóeszközt is emelgetni, amikor amúgy is azon ámulunk, hogy már magukat a hatalmas építőelemekt hogyan mozgatták.
Átfogalmazva. L András vita 2009. augusztus 19., 12:27 (CEST)[válasz]
A piramis építéséről szóló fejezet első bekezdésében 12000 évvel ezelőtti építésre való utalást találtam, ez valami egyszerű elírás a 4500-4600 helyett, vagy valami elmélet, hogy 12000 évvel ezelőtti a piramisépítés intézménye?
Megtoldva. Eredetileg volt a cikkben némi locsogás a 12000 éves dátumról meg a misztikus megközelítésekről (ennek maradványa az egyik szakaszcím), ezért nem volt közelebbről magyarázva a dátum. L András vita 2009. augusztus 19., 12:27 (CEST)[válasz]
 Jó lenne a következő változtatás:
Nagyon kevésnek találom a magyarázatot arra, hogy miért éppen piramis(forma). Egyetlen, a szövegbe ágyazott "kék" kifejezés "Egyiptomi piramisok tipológiája", valamint a szintén a szövegbe olvadó "Dzsószer fáraó" utal arra, hogy valamiféle evolúció vezetett ehhez a formához. Ezt egy(-két) mondatban jó lenne kibontogatni.
Egy mondatot és egy linket hozzáfűztem. Többet tényleg nem érdemel sztem ez a kérdés, amikor bőven kifejtésre kerül a linkelt cikkekben. L András vita 2009. augusztus 19., 12:27 (CEST)[válasz]
Ezen kívül, ha elfogajuk, hogy ezek óriási síremlékek voltak, megérne egy szakaszt egy fáraótemetés rövid leírása, esetleg utalással egy fő cikkre, ahol ezt is szépen le lehetne írni.
Telhetetlen vagyok? Üdv: Moonwalkr 2009.08.18. 16:30 (CEST)

Nem vagy telhetetlen, sőt... Az ilyen és hasonló kérdések elkerülése végett épp azon tanakodunk HoremWeb kollégával, hogy vissza kéne vonni ezt a jelölést, és egy alapos formai és tartalmi revízió után visszatérni rá. Addig is éppen vadászom további adatok után, de például a temetésre vonatkozóan nem hiszem, hogy bármit találhatnék (mert az - tudomásom szerint - nincsen). L András vita 2009. augusztus 18., 17:06 (CEST)[válasz]

Így jár, aki sokat néz Nat Geo-t, nem gondoltam, hogy nincs rá forrás. Valahogy triviális volt, hogy a völgytemplom és az onnan a piramisig vezető út egy egység és a temploma fáraó ravatalozója volt, ahonnan a szakrális úton vitték fel a holttestet, majd bevitték a járatokon át a szarkofágba, végül kifelé jövet a nagy galériánál a zűrókövek "automatikusan lezárták a sírt". Aztán fel lehet öltöztetni ezt mág a napbárkával, a kanopusz edényekkel, balzsamozással stb, de csak módjával, mert ennek a részletei illenének egy fő cikkbe. De forrás nélkül ez így nehéz lesz. Moonwalkr 2009.08.18. 19:58 (CEST)
  • Egykorú forrásra gondoltam. Természetesen az egyiptológusok (meg az ufológusok Vigyor) sokat fantáziálnak róla, de tényszerűen egykorú forrás híján nem sok dolgot lehetne említeni. A legkorábbi temetkezéssel kapcsolatos írott forrás (megint csak tudomásom szerint) Középbirodalom-korú, és azt nem lehet egyszerűen átemelni az Óbirodalomba. L András vita 2009. augusztus 18., 20:05 (CEST)[válasz]

Pontosan így van, az óbirodalmi temetkezési rítusokról szinte semmi nincs, legfeljebb papi címek, homályos utalások. Egyébként változatlanul azt mondom, hogy vissza kellene vonni a jelölést, és átírni úgy a szócikket, hogy az a Nagy piramisról szóljon első sorban, és ne a hozzá csapódó elméletekről. Rengeteg az anyag hozzá hiteles forrásokból is, és a jelenleginél szakmai szempontból sokkal hitelesebb, WP-szempontból sokkal enciklopédikusabb szócikk hozható ki belőle (ha van annak a szónak értelme, hogy enciklopédikusabb).

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

--HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. augusztus 27., 00:04 (CEST) Egyúttal célszerű lenne - bár ez már az Ókorműhelyre tartozó feladat, azt hiszem - kidolgozni, hogy az egyiptomi templomok, piramisok esetében milyen irányelvek alapján célszerű felépíteni a szócikket, ugyanis ezek az egyiptológia szempontjából jól strukturálható témák. Úgy néz ki, hogy ha bele merünk együtt vágni az átírásba, akkor a jövő héttől már tudok foglalkozni vele. --HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. augusztus 22., 23:34 (CEST) [válasz]

Tartalmi kérdések[szerkesztés]

  • „Szehemhet és Dzsószer piramisaiban hasonló jellegű tintás feliratokat találtak, szintén az aktuális uralkodó neveivel. Ezek a munkavezető feliratai lehetnek arról, hogy melyik építkezésre kell vinni a szóban forgó kvádert.” Erősen saját véleménynek tűnik ebben a formájában, úgyhogy vagy át kellene fogalmazni, vagy forrásolni kellene.
Hasonló méretű és elhelyezkedésű feliratról egyik piramisban sem tudok, a munkások feliratai viszont jóval kisebbek. A legfelső Davison-kamra feliratai meglehetősen nagy méretűek, inkább úgy hatnak, mintha ünnepi transzparensnek írta volna oda az építésvezető, amikor végre elérkeztek a nyeregtető tömbjeinek beemeléséhez. Saját kutatásom: a feliratok úgy helyezkednek el, hogy azok csak és kizárólag a tömbök beemelése előtt kerülhettek a kövekre, mivel a felülettel érintkező másik kőtömb sérüléseinél láthatók, hogy folytatódnak a takart felületen is a vonalak. Nagy kár, hogy ezt nem írhatjuk bele, meg hogy a Vámbérysektől nem kaptam meg az ezt igazoló (egyébként rendkívül rossz minőségű) felvételt.
  • „a téglatest alakú kvádereket nem a hagyományos módon, a legkisebb felületű oldalra állítva és döntött szögben helyezték el, hanem a legnagyobb felületű oldalra és vízszintesen. Emellett nem közel függőleges rétegeket építettek, mint korábban, hanem vízszinteseket, minden egyes követ átlapolva helyeztek el egy sík felületen.” - Ehhez is forrás kellene, mert fényképeken is látható, illetve Rudolf Gatenbrink honlapján is megtekinthető, hogy nem törekedtek sem a szabályos téglatest alakzatra, sem a sík felületekre. Számos olyan tömbről van kép, ahol szabálytalan alakú kövek vannak egymáshoz faragva. Gatenbrink a szellőzőjáratok kialakításánál ennek egy speciális módját meg is indokolja a statikával: a kövek mintegy kapcsolódnak így egymáshoz, és nincs lehetőségük elmozdulni.
    • Ez csak némi fogalmazási probléma, ugyanarról beszélünk. A sík felület, összelapolás és összecsiszolás csak a külső rétegekre érvényes. Átfogalmaztam kissé. A vízszintes sorokat Lehner is említi, nemcsak a Piramisok nagykönyvében, hanem az Egy óbirodalmi piramis építése című tanulmányában is. L AndrásItt megtalálsz 2009. augusztus 28., 14:32 (CEST)[válasz]
      • Pontosan az a kötekedéseim lényege, hogy vagy forrás kerüljön mellé, vagy pontosítsunk a fogalmazáson. Azért nem jelöltem a javaslataimat kért változtatásként sem, mert legtöbb helyen valójában fogalmazásbeli kérdésekről van szó. -HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. augusztus 29., 00:40 (CEST)[válasz]
  • „A legkülső kváderek már összecsiszolt felülettel kerültek a piramisba.” - megtévesztő a megfogalmazás, ugyanis a felület összecsiszolását a behelyezés után végezték (ld. Lehnernél, ha nem felejtették ki a magyarból...)
    • A felső felületeket és a burkolatot nyilván utólag. Csakhogy egy hasábnak hat felülete van. A másik öt csiszolására vonatkozóan nagyon sok helyen olvasható, hogy végleges helyükön csiszolták készre, sőt egymáson. Így érték el a lehető legpontosabb érintkezést. Erre épp azért volt szükség, mert a kváderek jó része szabálytalan alakú, a síkok ugrálnak, a soronkénti behúzások változó méretűek. L AndrásItt megtalálsz 2009. augusztus 28., 14:32 (CEST)[válasz]
  • „A piramis keleti oldalának egy szakaszán még mindig látható mintegy három sornyi burkolat a hozzá csatlakozó „küszöbbel”, így képet alkothatunk arról is, hogy nézett ki ez az építmény újkorában.” Jobban látszik a nyugati oldalon, és arról valószínűleg képet is tudok feltölteni.
  • „»Büszkén építettük e helyet, a nagy Hnum-Huf nevében«” (idézet) - Vagy forrásolni kellene a fordítást, vagy kijavítani a nevet Hnum-Hufura.
  • „sem a korábbi, sem a későbbi piramisoknál nem található aknasír jellegű munka” - A lépcsős piramisoknál egy akna alján van a sírkamra, tehát ez a megállapítás ebben a formában nem állja meg a helyét. Az a baj, hogy nem is nagyon értem, hogy mi akar lenni, különben átfogalmaznám.
    • OK. Csak a III. dinasztia utáni (pontosabban a mejdúmi piramis utáni) királypiramisokról van szó. Lehner így fogalmaz: „... most első ízben magából a természetes sziklaágyból vágták ki...”. Nem tévesztendő össze az akna és a tárna a nyitott gödör módszerével. Egyedül Dzsószernél van akna és néhány tárna, Szehemhet és Nebka piramisa nyitott gödörrel készült, vagyis nem aknasír, és még Dzsószeré is a masztaba-előzményből ered. L AndrásItt megtalálsz 2009. augusztus 28., 14:43 (CEST)[válasz]
  • Az Upuaut-projekttel is kellene valamit csinálni. Azt még Stadelmann és Gatenbrink végezte, de aztán - feltehetőleg a Nofertiti-ügy miatt - megvonta tőlük Hawass a kutatási engedélyt, és jelenleg a National Geografic és a Waseda Egyetem dolgozik a folytatásán. A NatGeo Pyramid Rover robotjával már végeztek is kutatásokat, a Wasedáék még készülnek. A honlapjukon több minden van. A NatGeoval kapcsolatban Zahi honlapján kéne szétnézni (amint tudom, én is megteszem), hogy forrásolható legyen a dolog. Nyomtatott, és számunkra is hozzáférhető kiadvány tudtommal még nem foglalkozik vele.
  • A piramisváros és a völgytemplom kérdése - Hawass és Verner is írja, hogy a 90-es években Hawass által végzett ásatások során Nazlet el-Szimmánban egy templomépület alapjait, bazalt padlózatát, mészkő rakpartot és útmaradványt, és egy tekintélyes méretű (3m széles és 8m magas, ha jól emlékszem a számokra) nyerstégla fal maradványait találta meg. Ez utóbbiból arra következtet mindkét tudós, hogy Hufu piramisvárosa a völgytemplom közvetlen közelében, attól északra lehetett. Forrás: Verner, p207. A bazalt út fordítási hiba lehet, ahogyan a Lehner-féle feljáróút-leírás is erősen kétes értékű a fordításban.
  • „A bárka 43 méter hosszú, de csak alig egy méter merülésű, vagyis jó időre való sétahajó lehetett.” - Ez a megfogalmazás így nagyon cinikus. Javasolnék valami olyasmit, hogy „az előkelők utaztatására szolgáló hajó” - már csak azért is, mert bizonyíthatóan csak vontatni lehetett, az evezői az irányban tartásra és a kiel pótlására voltak használhatók, a hajó hajtására nem. [forrás?]
  • „A Halotti templom romjait 1939-ben Abu Szeif fedezte és tárta fel. Uniformizált, (…)” - Mi uniformizált? Ez volt az első ilyen típusú halotti templom! Az tény, hogy mintaként szolgált a későbbiekhez, de nem ez volt uniformizált. Egyébként a többi sem, ott is megvan a folyamatos fejlődés, mint a piramisoknál.
  • „ Csak az egyiknek, a G1c-nek ismerjük tulajdonosát: Henutszené, Sznofru leányáé, Hufu féltestvéréé, akit a XX. dinasztia korában Ízisz istennővel azonosítottak és a Piramisok Úrnője néven tiszteltek.” - A XX. dinasztiában nem vagyok biztos. Valószínűbb a XXVI. dinasztia, amikor a piramis keleti oldalán lévő kis Ízisz-szentély épült, illetve amikorról az un. Leltár-sztélé származik. Verner szerint az a G1c halotti kápolnájának a rekonstrukciója lehetett. Lehner is említi, hogy mindhárom királynői piramisnál megtalálható a keleti halotti kápolna nyoma.
  • „Sznofru első piramisa három év alatt készült el” - Vagy ki kellene hagyni, vagy nagyon hitelesen forrásolni, mert erősen vitatott adat. Annyi igazolt, hogy a Vörös-piramis (és nem az első - egyébként melyik az első? Mejdúm, vagy a Tört?) alsó egyötöde (magasság szerint) két év alatt épült meg. A technikai nehézségek miatt a felső harmad sokkal több időt vett igénybe, bár sokkal kevesebb anyagot kellett megmozgatni, ezért a 3 év erősen alsó hangnak számít. Jobb lenne nem belemenni ebbe a vitába.
    • Zamarovskynál ez nyilván csak becslés, de jó becslés. Az alsó egyötöd (20 méter) a Tört falú piramis teljes térfogatának több mint kétharmad része. Én ráadásul nem osztom azt a nézetet, hogy a nagyobb magasság időigényesebb és nehezebb, következésképp lassab lett volna, de ezt még bele sem számoltam. Szerintem a három év jó becslés lehet erre. L AndrásItt megtalálsz 2009. augusztus 28., 16:14 (CEST)[válasz]
      • Erre érdemes elolvasni Sörösnél a piramidion felhelyezésének problémáját, illetve azt hiszem, hogy Lehner írt még erről. Kivételesen Sörös egész jól nyakon ragadta a lényeget ennél a kérdésnél, és megmaradt a tárgyilagosság szintjén. Nehéz bevallanom, de attól még igaz. ;) A másik ilyen jó és értelmes rész nála a bárka szerkezetének elemzése. A felhasználás szerintem már más kérdés... Visszatérve a megfogalmazásra: a „három” szó elé kerüljön egy „legalább”, akkor kevésbé támadható, azt hiszem. -HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. augusztus 29., 00:40 (CEST)[válasz]
  • „Hufu piramisának kutatása ma gyakorlatilag csak az Upuaut-projektből áll, amely” - ld. a fenti, Upuautos megjegyzésemet. Hawass és a NatGeo tudtommal most is dolgozik (legfeljebb nem a helyszínen) a Pyramid Roverrel, és a Waseda is készülődik.
  • Denon - tudtommal vezető rajzoló volt, és nem volt vezetője a történészeknek, régészeknek.
    • Idézem Siliottit: „... napóleoni hadjáratot kísérő szakemberek vizsgálták először tudományosan a fáraók műemlékeit a híres Dominique Vivant Denon vezetésével”. Most ellenkezzek Siliottival? (Forrás: i. m. 25. oldal.)
      • Siliottival? Bármikor! Egyébként az ilyen megfogalmazások miatt kedvelem jobban az angol nyelvű forrásokat. Még ÉSzAH fordításaiban is rendre találok olyat, amitől fogom a fejem, pedig nagyon alaposan ellenőrzi, amit írt. De még így is időnként kukoricának fordítja a corn szót, ami az ókorban nyilvánvalóan gabona, és ugyebár, amikor a saját munkáját olvassa át az ember, azt olvassa, aminek ott kellene lennie, és nem azt, ami ott van. A kukorica/gabona még egy kikövetkeztethető dolog, ennél vannak sokkal veszélyesebbek is. Amúgy Denon-ügyben az eddig általam olvasott legjobb leírás Ceramtól származik (A régészet regénye). -HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. augusztus 29., 00:40 (CEST)[válasz]
  • Ha Vyse-ot és Perringet tudományos igényű terepmunkásnak nevezzük, akkor Belzoninak is kijárna a tisztelet, elvégre ő foglalkozott először az állagmegóvás szükségességével (igaz, a KV-ben, de akkor is). Vyse és Perring munkássága miatt feltárhatatlan a Fekete piramis, és ementálira furkálták a G3b-t. Sőt, még Marriette is robbantott a Szerapeumban. Azért annyival Belzoni sem volt rosszabb, csak korábban kezdte. :-) Mondhatnám POV a megítélése.
    • Igaz, csak Belzoninak nem sok köze volt a Nagy piramishoz - amennyire tudom. Legfeljebb Hafréhoz. Mariette doszt. De javíts ki, ha tévednék. Vyse meg Perring tényleg vandál volt a javából, de csak mai szemmel. Akkor ez bevett módja volt a kutatásnak. Amúgy Belzonit kincsvadászként ismerem, Vyse meg három könyvet is kiadott, amik a korabeli egyiptológia magaslatát képviselik. L AndrásItt megtalálsz 2009. augusztus 28., 15:56 (CEST)[válasz]
      • Nem állítottam, hogy Belzoninak vagy Marriette-nek köze lenne a Nagy piramishoz, csak annyit, hogy nem volt annyival rosszabb a maga idején, hogy pusztán kalandor kincsvadászként aposztrofáljuk. Egy cirkuszi erőművész vízmérnöktől komoly fejlődés, hogy ahol mindenki az elszállítható kincseket veszi észre, ott ő a sírok elárasztás elleni védelmén töri a fejét. Nem kéne ennyire negatívan minősíteni. (Egyébként POV „vagyok” bizonyos szempontból, mert én meg Vyse-ot nem tudom pozitív hősként elképzelni ebben az Indiana Jones-epizódban – de igyekszem mértéket tartani, remélem, észrevehetően.) -HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. augusztus 29., 00:40 (CEST)[válasz]

Hirtelenjében más nem tűnt fel / jutott az eszembe. -HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. augusztus 28., 00:24 (CEST)[válasz]

  • Van ez a Hemiunu, a nagy piramis feltételezett építője... „A herceg”, „Az elöljáró”, „Az alsó-egyiptomi uralkodó pecsétőre”, „Básztet, Szesemtet és a mendészi kos papja”, „Ápisz és a Fehér Bika (Hápi és Hedzs) őrzője”, „Thot (vagy Dzsehuti, ḏḥwtj) háza öttagú testületének nagyja”, stb. Ismert róla még, hogy a A király test szerinti fia címet is viselte. ... Az őt ábrázoló képen a szobornak női melle van... miért? Pilgab üzenet 2009. szeptember 5., 11:21 (CEST)[válasz]
  • Nem egészen: ezzel valószínűleg a realizmus felé, a személyes jegyek ábrázolása felé tettek egy lépést. Hemiunu valószínűleg mértéktelenül kövér volt, de ezt a hagyományos szoborkompozícióban nehezen lehetett ábrázolni. Ugyanakkor mégis igényük volt a képmás egyénítésére. L AndrásItt megtalálsz 2009. szeptember 5., 11:53 (CEST)[válasz]

Összesítő táblázat[szerkesztés]

Az alábbi táblázat segítségével lehet a műhelymunka állását követni – feltéve, hogy a kiemelés résztvevői közül vállalkozik valaki a táblázat karbantartására.

A cél az, hogy minden számérték nullára álljon be a végén.

Feltétel A még hiányzó tanúsítványok száma

[m 1]

A még teljesítetlen szükséges változtatások száma

[m 2] [m 3]

#Összehasonlítás 0 -
#Források 0 0
#Teljeskörű 0 0
#Pártatlan 0 0
#Fejezetek, témák 0 0
#Megszövegezés 0 0
#Nevek és idegen szavak 0 0
#Kategória, infobox, illusztráció 0 0
#Linkek 0 0
#Kötetlen rész - 0

Megjegyzések:

  1. Az első számértéket csökkenteni kell eggyel, amikor valaki a megfelelő feltétel ellenőrzöttségét aláírásával tanúsítja.
  2. Ha valaki szükséges változtatási igénnyel lép fel, akkor a megfelelő feltételnél a második számértéket meg kell növelni eggyel.
  3. Ha egy szükséges változtatást az igénylője aláírásával kielégítően teljesítettnek igazolta, akkor a megfelelő feltételnél a második számértéket csökkenteni kell eggyel.

A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!