Wikipédia:Szolgálati Emlékérem

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ez az oldal a Szolgálati Emlékérem leírását, illetve a díjazottjainak listáját tartalmazza. A Szolgálati Érdemérmet azon szerkesztők kapják meg, akik elérnek egy bizonyos közreműködésszámot (mely a szerkesztések és naplótevékenységek számából adódik össze) és egyúttal legalább egy meghatározott számú napon aktívak voltak a magyar Wikipédiában. A szerkesztők érdemeik és tapasztalatuk (számszerűen a közreműködéseik és a magyar Wikipédián töltött aktív napjaik számának) növekedésével, a meghatározott feltételek teljesítése esetén a különböző szintű emlékérmet (és az ahhoz tartozó címet) automatikusan megkapják.

Emlékérmek és címek[szerkesztés]

Az alábbi táblázat azt mutatja be, hogy melyik szinthez milyen feltételeket kell együttesen teljesíteni, azokhoz milyen el- vagy megnevezések és milyen jelképek tartoznak. Az alternatívák közül bárki tetszés szerint választhat.

Fokozat Aktív napok[1] Közreműködéseinek száma Megnevezés1 Megnevezés2 Jelkép Jelkép 2.
1. szint 30 600 Wikisded Tojatfenekum
2. szint 60 1200 Wikinas Csipcsirip
3. szint 115 2400 Wikigyakornok Mársejtvalamit
4. szint 210 4500 Gyakorlott Helyi Erő Mindentlátott
5. szint 360 7900 Közel Bennfentes Jujjmileszitt
6. szint 585 14 000 Tekintetes Sokatvanitt A Wikiérdemrend kiskeresztje
7. szint 910 21 840 Tekintetes Mégtöbbetvanitt A Wikiérdemrend középkeresztje
8. szint 1370 32 880 Nagyságos Wikiaddikt A Wikiérdemrend nagykeresztje a csűrcsillaggal
9. szint 2010 48 240 Wikiprofesszor Nagyságos Sokszorvisszaeső
10. szint 2880 69 120 Wikiprofessor emeritus Méltóságos Hogymégbírja
11. szint 4030 96 720 Wikivén Fényességes Túlsokatlátott
12. szint 5500 132 000 Wikizsálem Fenséges Hátmagamégél
  1. azok a napok, amikor szerkesztett

Díjazottak listája[szerkesztés]

Azok listáját, akik megszerezték valamelyik emlékérmet (vagy nagyon közel vannak hozzá), a következő oldal tartalmazza a meghatározáshoz szükséges mutatókkal:


Az alábbi táblázat szintenként sorolja fel a szerkesztőket (szinten belül növekvő sorrendben):

Szint Szerkesztők
12. szint Xia
11. szint Fausto, Hkoala, Misibacsi, Csigabi, Csurla, OsvátA, Alensha, Akela, Burumbátor, Szilas, B.Zsolt, Engusz, Kreamar, Pagony, Tomcsy, Jávori István, Tulipanos
10. szint Szalakóta, Laszlovszky András, DenesFeri, Szajci, VC-s, Szenti Tamás, Porrima, Syp, Pataki Márta, Crimea, Vépi, Milei.vencel, Gyurika, Holdkóros, Bináris, Szalax, Zerind, Apród, Adam78, Kemenymate, Karmela, Regasterios, XXLVenom999, Andrew69.
9. szint Ogodej, Voxfax, Darinko, 12akd, Vakondka, Gerry89, Gubbubu, Gg. Any, VargaA, Tambo, HG, Pasztilla, Joeyline, Ary, Turokaci, Rakás, Gabest, Dodi123, Solymári, Bennó, Farkasgergely, MrSilesian, Einstein2, Cassandro, Taz, Attis, Antissimo, Pallor, Lacika455, LaSza, Dudva, Mathae
8. szint Karesz52, RepliCarter, Sasuke88, Rlevente, Vadaro, Fromiadrian, Vince, Sepultura, Dj, Nyiffi, Data Destroyer, Gbarta, Mdavid89, Pásztörperc, Balint36, Ronastudor, Gaja, Peyerk, Farkasven, Viloris, Hujber Tünde, Módis Ágnes Vadszederke, El Mexicano, Villanueva, *feridiák, Attila1486, Tgr, Wikizoli, Samat, Texaner, FoBe, Kossuthzsuzsa, Pkunk, Zsuzsakossuth, EniPort, ZorróAszter, Lálálá9999, Istvánka, Beroesz
7. szint BenKor, Doncsecz, Batula8649, Battila27, OrsolyaVirág, Worrida, Dani, Ato 01, Petej, Fauvirt, Pasztilla (régi), KeFe, Korovioff, Shimarin, Laci.d, Tacsipacsi, Alfa-ketosav, Madridista, Hollófernyiges, Sphenodon, Pilgab, Gulyastorm, Hidaspal, KGyST, Adapa, CsGábor, Kismenők, Tudor987, Xxxx00, Hunyadym, Nyenyec, JSoos, Vungadu, Mr. Tama, Zsombor 23, Lily15, Max von O, Thomas74, Auguste, Bdamokos, Fekist, CFC, Pegy22, Gyimhu, Sanyi4, Neo, Tobi, D97v, Vitorla
6. szint Cakesam, Mrszantogabor, Kispados, Piraeus, Bolondkamion, Raziel, Peligro, Kossuthzs., Loveless, Trevor, ELVe, Gysev5047, Porbóllett, Sir Morosus, Hallo3647, Whitepixels, Villy, Perfectmiss, Dr.Garfbob10(2), Marsos, Kaboldy, Ákos97, Carlos71, Kit36a, Kirtap92, Bencemac, Szaszicska, Livvyfan, Kisdongo, Winston, Hannababa86, Fmvh, DorysTS, Lji1942 (átnevezett), Tao Kai, Burrows, Jzana, Viktorhauk, Seprentyu, Máté, Mateka9911, Bahusz, Szasza, PZoli, Tibi1977, Rodrigo, Gyantusz, Steinbrück Ottó, Vander, Zafir, Jmagyar1993, Nagytibi, Moonwalkr, Nikita, Warmuz, Grin, Nyar94, Zsaron, Mami, Dorgan, Szabi237, Bean49, Rm40
5. szint Reepyns14, Pakos, Sóhivatal, Flo3030, Kriszta67, Glanthor Reviol, Zsoca28, Mazarin07, Csanády, Kata, Bizottmány, Tamba, Pressburg10, BáthoryPéter, DVTK KIADÓ, Gothika, Nyárizápor, Grósznyó, Hübele, World Cup, Ksanyi, Ryca, Csuja, Zimmy, Rosszkornyifog, Llz78, GegeZ, Kolibri1803, Patko erika, Ivanhoe, Blua lago, NCurse, DBS, DJózsef, Xxvktrxx, Pupika, Xing, Viröngy, Gergő90, Vt6605, Gnagyrobi, Rita, Opa, Konstant, Witéz, Dhanak, UltimateChance, Beyond silence, Frommer 97, Történelem p, VT, Kov 93, Gara30, Hári Zalán, Tomeczek, Stewe, SiposBéla1945, Kik9, Rugo, Deni42, Tukan, HoremWeb, Mamkókajmen, Batman666, Maxval, Dunee, Chery, Peti610, Harp, Klippiti, Eino81, Hierro~huwiki, Sierrahun, Sudika, Nullextrakadémia, Outesticide, Elkágyé, Tsch81, Filmfan, Montecuccoli08, BloggerHU, Fega, Godson, Civertan, Mechike, Serinde, S.Josh, Kgyt, Cvbncv, Ambrus59, Ulrich von Lichtenstein, Váradi Zsolt, Dani3, Kovalchuk
4. szint Ltbuni, Greencat501, Moldovan0731, Klaci0327, Szente, SzederLaci, Varhegy, Hetus, Composer, Dili, Satak Lord, Pepo41, Kicsilány 2, Teroses, Mathias, KovacsUr, KrIsM, Adenes1995, Rimanóczyjeno, Math, Nemokap, Proki, Amator linguarum, Egresi István, Filoma, WikimakerX, Egyed, Tyr, Kavics, Orion 8, Ertonien, Hunmalmos, Bitman, Simy, Joey01, Tomcsi80, Pharmattila, Irhás Martin, Timur lenk, Szegedi László, Kisváros, Vampeare, Micky, Kovacska99, Pascal Z, Dancilynch, Andrasholl, Kempi, Rcooley, Kádár Tamás, Nick Serghio, Pipi69e, RuIsZa, Juhasz peter, Buda, Narnabi, Scholes18, Hirvenkürpa, The Hungarian, Totya, Roxymatic, Dorogifc, JAK~huwiki, Peda, Pe-Jo, Xbspiro, Gondai, Szefato, Enbéká, Marci1994, Kamocsai, SzabZs91, Gondnok, Ricsi1990, Bercziszani, Walter A., Bazsi888, Szenasi, Pumukli, Mandula, Yera, Rakaszmisi, Raczrobert, Niza, Csák, Molina, Lakeof, Infel, Armadillo, Ithildraug, Smoothcheeks, Artep123, NZs, Tombenko, NukaWarrior, Boro, Mltrqq, Norden1990, Cooper6, Mb731, Bonbatya, Hirannor, Füleki Ádám, Seba, Rondar, Elfelejtettreginicknev, JulesWinnfield-hu, Pellinger Attila, Hhgygy, Aros, Sricsi, Crosstor, Zolka23, Pan Peter, Kla, Millisits, Tuttééé, Mushi, Mozo, Victor Knox, Tigris1234, GaborLajos, Alexander1993, Garamond
3. szint Oliv0, December, Hogyisne, Shakes, Scidow, Nl, Sawyer, Ginery, Alpacino41, Gömb Adél, Langbein, Kristiano, Tkarcsi, Maurice16, Mdönci, Vándormadár, Palocvend, Jericho981207, Professor Oogway, Spajci, Burnix1994, Fizped, Freewales, Talmann, Wojnarovits, Sie, Takkk, Beni8, Fatongu, Imoti95, Bazsola, Nbcee, Messiah, Kohlins, Depositum, Jumperbumber, UTF48, Nemezis, Tsadi, Janosfejervari, Jola, Big4billy, 1979éV, Bartholomeus Thoth, Iulius Aegidius, NyZM97, Jani47, Prücsök, Croom, Szaboimi, Diaby, Föld-lét, A Voszi, TDani, Avicii12323, Alan Shearer, Romacsevszkij, Koko1998, Feanor, FirstTBull, MerciLessz, Tylop, Phoney, Duhos, Montecuccoli07, Zizzi, Tdombos, Perkó István, Gklein2018, II. József, Weiner, Blizzardrajongó, Cserlajos, Zsola91, Szlávics, Pendragon, Sbalint, Leicester, 25pin, Bfranze88, Dr. Steller, Poganyp, Funatic, SirVivor, Robert Illes, Tothh417, Ercsaba74, Jeno9, Elekhh, Horsee, Admiralis-generalis-Aladeen, Fordprefect, GyuZsana, 'heiM, Szabo Tamas, Forest576, HáeS, Valentino19901, Lajos.rozsa, Encsimanóka, Lois131, DANI.ATTILA7, MXH, G ambrus, Miskolcihun, Hungaria895, Puncsos, Beaujolais, Szerda~huwiki, Timar56, Mameilon, Lord Sólyom, Rotlink, Kiszto, Stormare, Loldi, Bcs78, SZERVÁC Attila, Robogos, Purbo T, Globetrotter19, Kar Mester, Jakmate, Zsovar3, Reas, Aspectomat, Jukiguni, Gregorius Pilosus, Bbandi83, Koltand, MathiasII, Petru suciu, Rendes Kis, WikiPszi, Elekes Andor, Horv.petya, Paxfax, Alexiaa, Sylent15, Csobankai Aladar, Major Tímea, Napkirály, Euro2008, Glikol, Uvdtloriaq, Ksz83, Danivr, Darkness, Vic, Andreas P 15, Madness~huwiki, Zlajos~huwiki, Kállay Kotász Zoltán, Fuszulyka, Bajnoczki, Hókotró, Saint Moritz, Crusader, Tomolyka, Rolland, Mate Polcz, Zsomi2007, ZKata, HuckFinn, Bbcjtd 98, Freddie, Gerovo, Heringcápa, Gelányi Bence, Tothaa, Netpartizán, Wb1276, Birkás Gábor 2003, Lexi, Beginner 25, Omsk, Lji1942~huwiki, Haller1962, LouisBB, Tosan, Micsike1999, Veszt, Mestska, Műsor, Csesznekgirl, Krisztián13, Gara26, Teofil, 12198BoKeNa, Kope, Makenzis
2. szint Kapeter77, SzDóri, Penzes.tamas, Creert, Iller, Milan823, Kulja, Joliet Jake, Padrag, Kimmuriel, Atomantiii, Lacihobo, Tgdy15, Bazsi96, Feroce, Gombabandi, Ferká, Mirabella, K0zka, Nemeth1, Emailmumus, Hollomis, 90David19, Kmiki87, Megya, Begyu, Angyalfia, Rev-san, Atrajer, Radírpók, Vajta, Jjdm, Slemi, Szaga, Lalo5555, MmBálint, Helenkeit, Ramirez, K.davidow99, Chale, EDUCA33E, Tothasze, Sil, Vargamate, Alpacino39, Rovi, Senkise100, Peppe83, Maxell miklós, Partmoso, Kicsit, BélaBéla, Tagyalog, Borg, Botulitisz, BTXLL-HU-10234, Samoher, Ida, FireRedBird20, Iegeb, Marcellus, Kdano, K. Alex92, Kaleido1000, WolfmanFP, Nagy Pál, Ferike333, Sabaton, Gyim, Pzgulyas, Daviis, Yawithgathoch, Tony64, Ivoa, Balazhovich, Exxaghost, G.rudi, G.Peti, Kenmanster, Titan971118, Barricade Breaker, Bartók Dániel, Gaby, Stephanmattheisen, Média-Plus-2001, Taurus1047.5, Mkalman, Domokdr, VikiFanily, Kape04, Susulyka, Mate300, Extacskó, B jonas, Bulmay, Don golgi, TheWhowian, Doncsecz~enwiki, Bookfence, BoilingSmile197, Bonepeter88, Fociguru, Tyrannum, Bggergo, Csillag Jozef, Dave Bowman, Tetra, Zej, M82xe, Vlk, Tamjan, Kletta, Andante03, Mihalyia, Mustapilvi, GyS, Thaler Tamas, Majális, Pablo el ciclista, Eric abiog, Tábla, Ani5972, Εὐθυμένης, Peteerh, Kelovy, Roland von Bagratuni~huwiki, Attesz, HOGATT, Balazspls, Mzolta, Mt7, Mirela63, Molnár Dénes (1983), Futballmester, Török Dániel, TomFZ67, Foldesdave, MediKron, Derzsi Elekes Andor, Duke83, Vin28rol, Ragold, Joilt, Tőzsér6804, Madboy74, Kgyuri, Mapmap, Cirkalo1, DJourou, Kisregina, Bumm bumm, Martinus000001, Vervictorio, Japan Football, Gömböc, Kozma János, Menyus20000, David Biro, Holaci, Baksony, Rovasscript, Oszi, Nszarvas, Mugli, MATE2003, Neruo, PG~huwiki, W9871, Cs-mester, Troberto88, Petrobolos, Tricsa, Wayne Wazne, Szekelyla, Szaboci, Balázs222, VillanyGabi, Csőröscsuka, Lupus~huwiki, Dokee, Balabenc, Ratonyi, Vegso, Tilar Vehulor, FBöbe, Impresszió, ViceCity343, Koresz, SubIceMasTer, Daderth, Ujlak, Hoi, Totaattila, FAdamus, Andor127, Danil444, Nenó27, Kakrikalex, Shrekinator91, Szab, Arpadvezer, Dzsi, Anonnim, Mdos55, Bpat, Brianjones, Melancholie, Sokoró, Tyuxem, Lszlbt, Dorkafarkas17, András-pl, Elder sun, Ifwest, Physis, Kabóca, Rob-rob, Hoth 65, Nyeste, Folcrum, Piskóta, Adam Harangozó, Juliska, Radice, TopAce, Kisb92, Balogrolcsi, Odbo, Koppany~huwiki, Lassi, Arnold.toth, Atoljaka, Bokorember, Prinzdani, Vörös Báró, Andruska, Ldavid, Antifinnugor, Port, TJF50, Atti, ND, Impera, Joxy, Oni-njago, Jebusaeus, Allegra d'Avignon, Aquila89, Tórizs, Murdoc69, Armyyour, Füleki, Kalpet, Stephan1000000, Szajd, Polska, Andrsk7, Nmate, Phurtoo
1. szint Prohlep, Zolik, Lion626, Szelcsillag, Quanto2010, Bencoke, Sellyei lakos, Dennis HUN, Archaeodontosaurus, Csatazs, Monkis25, Tv2qtya, Fazekasricsi, Osizerok, Balint86, Csomorkány, Torini, Mark96, TheRower, Ipipapi, Markocska1916, Zoltanakos, Nico Toscani, Rextacskó, Torzsmokus, Drkazmer, PhHG, Werck, Gnomon, Thorpe85, MagyarZoo97, West Rosen, Bmagyarkuti, Maximix90, MCmc02, Mr. Furrier, Hafspajen, Katamori, Aakmaros, Burbank, Grga, Fgg, Zazriel, RockyHu, Kenadra, Stegmayer65, Dubaduba~huwiki, Vargazse, Dzsivan, Laslovarga, Yashi Abd Ahm, Hamilcar Smith, Csaba7575, JSindo, Oprienko, Anna manócska, Cacattila, Pi70, Lenry, Mézharmat, Fry1989, Sancho, Tofalvi, Ati10, Marcus Cyron, Soti, Archeolaikus, Marcell3124, Morden, Azagi, Tiberio, C szabi, PJOrsi, Goty98, Zsebpiszok817, Aronhegedus, Norteño~huwiki, Harilevente, Ipipedia, Mihálykó Péter, Matepyt, Sprint, Fvincze, Kispál Zoltán, Bandita76, Euty, Shelly Kaplow, Pinyoo, Tibda, MrFringilla, Smf, Csabi021, Vanamonde81, Sverigekillen, Fiskális, Tamburin, Moki007, R3GZ54, Sulegabo, Gyulusss, Simin~huwiki, Fektom, KristofLaszlo991130, Yahya, Hypuxylun, Szekelyga, Cirókamaróka, Ramakuni, Negyven2, Floppy, Baromka, Baucisphilemon007, Király213, Ronuh, Gepi, Thuluviel, Céréales Killer, Qedrák, Viola Zoltán, Szaladdin, David86, Borbély Márton, Canysp~huwiki, Kicsikapus, D.i.l., Kalaci, Kitt.karr.goliath, Maxijazz, Adaniel, Bíró Dávid, Guzolt, CrystalLemonade, DJS, BotlikBB, MaciLaci68, RgIlls, HorsemansWiki, LuCkY, Peti817172M, Nirvanis, Hardmutant, Nina~huwiki, Y 6, Zetrs, Én01, Andrisfoci, Kondormari, SzeZsoe, Yvan, Pita1, Kockacukor, Oruwachichin, Formula3, Qsf, Shenki, Kalti, Perihelion, Manstein, Stikalika, Live For Kill, Kb6000, Manó, Rovosaman, Szomjasrágó, Yaraclen, Kisafka, Tükör, Legislator, Levibarca, Csakachemistry, Gmed, Panda10, Yvícxcxvcxyv, Haattila, Zsuzsánka, Misoga, Pelenczei Balázs, Zugló Sipos, Karaj, PallasAthene, KovacsDaniel, Vapoyo, Gyöngyhal, Tomázia, Athanáz9, Cike, O.pal222, Ceruza, Gblaskovics, Secutor, Babgulyás, Sczipo, Vekni2005, Merkl, Rekush, Mammer, Osmobenzene, Vegyigyumi, X-ray, Arpadapo, ChrisW, Nessie, Kovácsjózsi, Hlaszlo19991105, Sonka, Dsamurai, CsepeLee fiú, LazZloo, Nobli, MandyWoods, ThereFOUR, Bang Jensen, Egrian, Effendi, Szaboadam19990717, COBRA, Cunya, Tibbee242, Veresbogi13, Viktoriokid, Mastermourinho, Dominó, Pusztella, Világ, Faragopetergy, Johnnyboy, Debrecenivalaki, Nagaarum, Cartman069, NarutoFan92, Vargenau, Bánkuti máté, MahatmaG, Feloidea, Tiempo73, BBZsolt, Belam1949, Haderadi, Arnold, BlueBizarrrd, Vénróka, Stebunik, 13alázs, Divad20, Bartha Mariann, Omcsesz, Ssdb, Balazsmtk, Buchinger Manó, Ailton, Cranach~huwiki, Csldf, Pear Blossom, Vedran.b, Adibabba, BetteeDavis, Pemm, Gcsaba2, Porkutya, Dariusz0408, MaXX, Minorax, Nori6239, Thibczy2, Cenk55, Capras Dávid, Salamong, Szeklerboy, CsTom, Karácsonyi Anikó, Vivaelcelta, Bbeledi, Tösö8, Yesterday, IDKFA, Góra Zoltán, Gudrun, Bence Csanádi, HV~huwiki, Ikoos, Markolaci, Courcelles, Wegyor, Dettyplease, Hitachi-Hu, Quijo, Dalek, FélinDeNoir, Krmarci, Baracs, Hollo520, Inupiat4212, Hallywell, R-Joe, Krajcsi, Danut1999, Narvalo, Rezkarcfitness, Szucso, Képíró Gépíró, Kmm~huwiki, PolDom, Iecs, Temudzsin, Bader, B.andinsky, Nl74, Gaborca, Harg~huwiki, Mesüge, Miki314, Páfrány, Sude, Antiserver, Pakozdi.balint1998, Apogr, Petikee69, Vastoll1, Dennys159, CabStar, Gabcsé, Bori Bianka, Hippokrateszholdacskai, M-ta, Mihai Andrei, Szamóca2000, Kifo, TheBFG, Craftgamer04, Tommy lieven, Kisbes, Bekő Tóni, Pallaikaroly, Sharkweb80, Veitsberger, Kranzniki, Tetrodotoxin, Panelpilóta, Dya98, Qayko, Morva Ottokár, Csaba.Z.Karacsonyi, Tatumadár, Arpad83, LajosFace, Negyed, (SK), Agoston.hu, Rankedchoicevoter, Theofo, Geri, Sybaris, Kertek999, Peterbud, Viski2, Zsuzsi516, Copylaw, Heng, Sutka99, Winterrose, Varlaam, Junkers0900, Kontribútor, Holla, Bbence22, Ima, Rolkla, Akela3, Deligabi, Grrenzgänger, Lost80, CivertanS, Ciccc, Kittipoika, Áron úr, Geométer, Teterin Alexander, Kr 94, RamsesII, Albiro, Kamarton, Nembabra, Csendesmark, Szkari, Elithe, Bence adios, Gery42, Tzoltan, Bp, FBali, Metro99, Zsopacsek, Prospekt, Steinsplitter, Z-man, Gabru Beclean, MLisandra, Verity, Gett, Lerner, Bujtilaci, Superpes15, Patriciusz009, Attila a Hu-n, Random photos 1989, Anonimusz01, Schor, Bite

Új díjazottak[szerkesztés]

Az elmúlt 30 napban szintet lépett, új díjazottak listája:

Level at period end Users
9. szint Dudva
8. szint Pkunk, Beroesz
6. szint Bean49
5. szint Hári Zalán
4. szint Tombenko, Victor Knox, Tigris1234, Garamond
3. szint WikiPszi, Hókotró, 12198BoKeNa, Makenzis
2. szint Balazspls, Futballmester, Balabenc, Tilar Vehulor, Impresszió, Atoljaka, Oni-njago, Stephan1000000
1. szint Tegzes, Gaborca, Negyed, Zsopacsek

Nyugodtan értesítsd őket, gratulálj nekik!

Megjegyzések a számításhoz[szerkesztés]

A mostani megoldás a szerkesztések közé csak a nyilvános laptörténetekben megjelenő, nem törölt vagy elrejtett szerkesztéseket számolja. Naplótevékenységek számításakor figyelembe veszi a járőr- és adminisztratív tevékenységeket (pl. törlés, blokkolás, jogok módosítása stb.), de nem számítja bele azokat, amelyek szerkesztésként is megjelennek (pl. lap létrehozása, feltöltés), a köszöneteket és az automatikusan végzett járőrözéseket.

Hogyan állok?[szerkesztés]

Ha kíváncsi vagy rá, hogy hogyan állsz a következő szinthez szükséges feltételek teljesítésével, az alábbi sablon paraméterének add meg a saját nevedet:

{{Szolgálati Emlékérem/Előrehaladás|Samat}}

és valami ilyen eredményre számíthatsz:

A hozzá tartozó userbox:

{{Szolgálati Emlékérem/Userbox|Samat}}

és valami ilyen eredményre számíthatsz:

Ez a szerkesztő 8. szintű.



Akár mindkét sablont elhelyezheted a szerkesztői lapodon, ha szeretnéd.

Adatok forrása[szerkesztés]

Az adatok a WikiStatPortálról származnak. A sablonokban megjelenő statisztika óránként automatikusan frissül, a táblázatok jelenleg ritkábban, manuálisan vannak frissítve.