Wikipédia:Szavazás/Archív-2005. június 24.

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Szavazás IGe egy hetes kitiltásáról

A szavazás kezárult. 15 igen 4 nem. IGét a vitalapján értesítettem az eredményről. A kitiltása 2005. június 13. éjfélig tart. Amennyiben ez idő alatt szerkeszteni próbál a Wikipédiában, akkor a számolás automatikusan újrakezdődik 1 héttől.Mindezt emailben is megírtam neki. Mindenkit kérek, hogy vegye figyelembe a Wikipédia:Kitiltási irányelvek#Hozzáállás az eltiltott szerkesztőkhöz pontban írtakat, User:Data Destroyert pedig különösen. -- nyenyec  2005. július 7., 03:00 (CEST)



Igazából a tegnap délutáni-esti események érlelték meg bennem azt az elhatározást, hogy kiírom ezt a szavazást. Igaz ugyan, hogy ezek az események már csak a legutóbbiak voltak IGe itteni rendbontásainak hosszú sorában (azt, hogy az utolsók nem merem leírni), és mivel szép szóval már hónapok óta sem érte el senki sem azt, hogy destruktív viselkedésével felhagyjon és végre valami értelmes munkát is végezzen -elvégre ez nem egy fórum, ez egy lexikon szerkesztősége-, úgy vélem, hogy a szép szavak, a kérések ideje lejárt. Ha valaki hónapokon át nem ért abból, amit mások n-szer finoman próbálnak elmagyarázni, akkor n+1-edszerre a közösségnek keményebb eszközökhöz kell nyúlnia, javaslom tehát, hogy IGét a szavazás lezárulta után, ha a többség is úgy akarja, egy hetes letiltásban részesítsük.

Részletes indokaim: folyamatos, az első bejelentkezése óta tartó destruktív, kötekedő viselkedés, a 3 visszaállítás szabályának sorozatos, szándékos megszegése (lásd a kocsmafalon a "Néhány difflink" bekezdést, mint egy jellemző példát), zoknibábhadsereg felállítása, ezekkel rendszeres vandálkodás, illetve átírása és szerkesztése a szerkesztők azon írásainak, amelyek őt bírálják (az adminisztrátorok üzenőfalának jó részét az IGe és zoknibábjai, illetve a szerkesztők ellenük tett panaszai töltik ki), állandó durva, személyeskedő hangnem, a Wikipédián kívül más netes helyeken, fórumokban a Wikipédia és a Wikipédia egyes szerkesztőinek durva hazugságokkal történő lejáratása (néhány link: [1], [2], [3], [4], [5])... Egy hét pihenő talán segít neki abban, hogy lehiggadjon, és megpróbálja valami érdemi munkával is segíteni a Wikipédiát.

Tegnap az egyik admin megmutatta, hogy kell difflinkekkel igazolni a szavazás kiírását. Én úgy gondolom, erre nincs szükség (ha megkér valaki, hogy mutassak párat, természetesen állok rendelkezésére), ugyanis nincs a Wikipédián olyan szerkesztő, aki ne találkozott volna még IGe rombolásainak következményeivel, tehát ennek szellemében szavazzon mindenki úgy, ahogy szerinte a Wikipédia érdekei megkívánják.

Néhány technikai jellegű kiegészítést hadd fűzzek még hozzá mondandómhoz: mivel mihelyst lenyomom a "Lap mentése" gombot, itt elszabadul a pokol IGe és társa révén, ezért először is arra kérek mindenkit, hogy szavazatát egy szóban (mondjuk a kitiltásra szavazók támogatom, az ellenzők ellenzem-mel) írja ide, utána egy max. fél mondatos indoklást fűzzön. Kérek mindenkit, hogy itt, a szavazólapon ne alakuljon ki vita, arra ott a vitalap. Mindent át fogok mozgatni oda. Nagyon nyomatékosan kérek mindenkit -vagyis inkább egyvalakit- a személyeskedések teljes mellőzésére. Nem szeretnék még egy törlési szavazást kiírni. Még egy dolog, ami szerintem fontos: IGe komoly kampányba kezdett a neten azért, hogy szavazókat, úgymond: "húsbabákat" szervezzen ide, lásd a fenti linkeket. Ezeket is figyelni fogom. A szavazás -mivel ha a közösség IGe kitiltása mellett dönt, feltehetőleg precedensértékű az esetleg később idetévedő vandálok ellen is- természetesen két héten át tart, tehát a vége július 6.-án lesz. Kezdjük hát.

Anonim visszaallitas akarhanyszor visszaallithato

Lezárult. 10 igen. A WP:3VSZ lapra átvezettem az eredményt. -- nyenyec  2005. július 7., 02:42 (CEST)


A be nem jelentkezett felhasznalo által végzett szerkesztés visszaállítása nem számít a [[Wikipédia:A három visszaállítás szabálya]]-nal, az iranyelvhez tegyuk hozza ezt a kikotest:

"Nem szamit a haromszori visszaallitas szabalya megszegesenek, ha valaki be nem jelentkezett felhasznalo szerkeszteset allitja vissza tobb, mint haromszor. A be nem jelentkezett felhasználók szerkesztései nem számítanak be a visszaállítások összeszámolásakor".

Az anonim kijatszasoknak ez a fo kezelesi modja.

Ez a pont a Wikipédia:A három visszaállítás szabálya- lapra kerul , amennyiben elfogadja a kozosseg.
Az elfogadashoz legalabb 10 szavazat, es 2/3-os tobbseg kell. A szavazas idotartalma 2 het a
kovetkezo alairas idopontjatol szamitva: --Math 2005. június 22., 12:43 (CEST)

Ugy tunik, hogy oriasi tobbseg van, de nincs 10 szavazat! Kerem, szavazzatok! --Math 2005. június 30., 13:21 (CEST)


Az adminisztrator hivatalosan nem azonosithat nevtelen IP cimet felhasznaloval

A szavazás lezárult 2005. július 7., 02:41 (CEST)

Eredmény: 4 igen 10 nem.


Az adminisztratornak nincs joga hivatalos eljaras kozben abban talalgatasokba bocsatkoznia, hogy valamely be nem jelentkezett ip cim melyik felhasznaloval egyezik meg, akarmilyen jol megalapozottnak is latszik. Igy a Wikipédia:A három visszaállítás szabálya alapjan csak akkro torolhet, ha az illeto egyertelmuen ugyanaz az illeto, azaz ha be van jelentkezve. Az adminisztratornak nem feladata a moderalas, biraskodas, csak az iranyelvek, szavazatok vegrehajtasa.

megerositem az indoklast ket idezettel: „A Sysopok nem rendelkeznek speciális hatalommal és egyenlők minden más szerkesztővel a szerkesztésekkel kapcsolatos felelősség szempontjából. Néhány wikipédista szerint az elnevezés nem is pontos, mivel ez csupán olyan wikipédia felhasználókat jelent, akik esetében néhány biztonsági korlát tágabb egyszerűen azért, mert őket megbízhatónak tartjuk és szépen kérték.” Wikipédia:Adminisztrátorok

„Szerkesztők kitiltása Valódi szerkesztőket (akiknek értékes szerkesztései is voltak) csak szavazás alapján lehet kitiltani...” Wikipédia:Kitiltási irányelvek

Ez a modszer, amivel az ugy kezelendo. Amennyire jo ez a modszer, odaig mehetunk csak el. A Wikipediat ugy terveztek, hogy anonim felhasznalok is hozzaszolhatnak. Ennek megvannak a hatranyai. Ezeket a hatranyokat vallalni kell, es nem kezelhetjuk ugy, hogy az adminisztratornak hatalmat adunk. Vagy nyilt kozosseg vagyunk, vagy diktatura. Errol szol a kerdes. Es arrol, hogy komolyan vesszuk-e az iranyelveket, vagy egy adminisztrator barmikor megszegheti oket. Konzisztenciarol, kovetkezetssegrol is szol a dolog. Nevetsegesse tegyuk az iranyelveket? Nem szeretnem azt sem, ha egy administzrator letiltana engem azert, mert egy internet kavezobol irogatok, vagy a baratnbomet, mert ugyanarrol az IP cimrol irogatunk. Az IP cim egesz egyszeruen nem azonositja a szemelyt. Ez olyan lenne, mintha valakit az alapjan csuknanak bortonbe, mert ugyanugy Kovacs Jozsef a neve, mint egy eliteltnek. Tehat ez nem megoldas. Vissza lehet vele elni. EGyebkent komolyan ennyire fontos a 3 visszaallitas szabalya, hogy annak vedelmenek hiteben diktatorra tegyuk az adminisztratort?! Nemi normalis vitat itt folytattam Alenshaval: User_vita:Alensha.

Ez a pont a Wikipédia:Adminisztrátorok lapra kerul , amennyiben elfogadja a kozosseg.
Az elfogadashoz legalabb 10 szavazat, es 2/3-os tobbseg kell. A szavazas idotartalma 2 het a
kovetkezo alairas idopontjatol szamitva: --Math 2005. június 22., 12:28 (CEST)


(a fenti aláíratlan hozzászólás IGe felhasználóé; Csobankai Aladar 2005. június 22., 19:59 (CEST))
  • nem OsvátA. 2005. június 22., 20:19 (CEST)
  • nem, de azzal a kiegészítéssel, hogy az adminisztrátor csak akkor tilthat ki olyan anonim IP-t, amely nem egyszerű vandalizmust folytat, ha közvetlenül előtte (tehát mondjuk 24 órán, vagy az eltiltás időtartamán belül) már kitiltotta azt a bejelentkezett szerkesztőt, akinek az IP komolyan feltételezhetően az IP-je. Más esetben viszont az anonim IP-re ugyanaz az eljárás vonatkozik, mint a bejelentkezett szerkesztőkre.
Minek szavazunk arról, ami nincs pontosan megfogalmazva? Mi az, hogy "hivatalos" ? Talán a "hivatlan" ellentéte? Ne vicceljünk már ezzel. Az előttem szóló pedig kb. annyira csűri-csavarja a dolgot, mintha itt bonyolult jogi eljárásokra lenne szükség. Az anonim usereket egyébként semmivel sem kell jobban szeretni, mint az álnéven, zoknibábként vagy mit-tudom-én-milyen-néven hívható usert.
Mi az, hogy "nem egyszerű vandalizmust folytat"? Naná, majd bonyolultat fog, például orvul módosítja az adatokat, vagy Magyarország fővárosaként beírja Varsót, hátha valaki nem veszi észre?
Kedves Linkoman, az "egyszerű vandalizmus" fogalma fellelhető valamelyik irányelvlapunkon. Telitalálat Felügyelő

Át kellene ezeket gondolni, mondjuk Wikipédia: szabályok-projekt néven, szép rendes vitákkal, szövegjavaslatokkal, lehetőleg indulatoktól és félrebeszéléstől mentesen. Ezt a szövegelést pedig itt le kellene fújni.--Linkoman

Iranyelvekrol

A szavazás lezárult 2005. július 7., 02:39 (CEST)

Eredmény: 2 igen, 3 nem. -- nyenyec  2005. július 7., 02:39 (CEST)


Pontositottam a szovegezest, mindenki ertekelje ujra a szavazatat! --Math 2005. június 22., 12:24 (CEST)

Javaslom, hogy szavazzuk meg, hogy:

1) Elfogadott, es ervenyes iranyelvnek az az iranyelv szamit, amelyen nincs "javaslat" sablon, visoznt van rajta "elfogadott iranyelv" sablon.

2) Az iranyelvekrol a "javaslat" sablont csak a szavazason valo elfogadas utan veheti le az adminisztrator, az "elfogadott iranyelv" sablont csak ekkor teheti ki az adminisztrator. Egy iranyelv csak ekkor lep ervenybe.

3) Az iranyelvek es iranyelvjavaslatok kulon lapon kell, hogy szerepeljenek. A Wikipedia nevtereben csak elfogadott iranyelvekre lehet hivatkozni lehet lapokon. Kivetel a 4)-es pontban leirt kivetelek.

4) Senki nem rakhat a wikipedia nevterben levo kulonfele lapokba irast, amely nincs elfogadva iranyelvkent, meg az adminisztrator sem. Kivetelt kepeznek:

Ezen pontok kuzol azok, amelyet a szavazas elfogad, a Wikipédia:Irányelvek lapra kerulnek. Egy pont
elfogadasahoz legalabb 10 szavazat, es 2/3-os tobbseg kell. A szavazas idotartalma 2 het a
kovetkezo alairas idopontjatol szamitva: --Math 2005. június 22., 13:03 (CEST)

regi szavazatok:

Kiváló Wikipédista Díj a Wikipédia névtérbe

Fél év után kezd hagyománnyá válni a Kiváló Wikipédista Díj. Szerintem megérett az idő, hogy a Wikipédia névtérbe kerüljön, tehát a User:Nyenyec/Díj alól a Wikipédia:Kiváló Wikipédista Díj címre.


Megtörtént. -- nyenyec  2005. július 2., 19:17 (CEST)

Interwikik a kezdőlapra

Nem tudom :-)), hogy Szajd és Grin kétszemélyes :-)) megállapodása  :-)) alapján miért :-)) lehetett :-) ezeket leszedni :-)), de nekem nagyon hiányoznak :-)), az egész oldalt végig kell görgetni :-)), ha át akarok menni idegen nyelvű kezdőlapra :-)). Elég ebből :-)). Szüntessük meg a kettős mércéket :-))) és vezessük :-)) be :-)) kivételesen a nemzetközi gyakorlatot. Tegyük-e vissza őket :-?


Eredmény: kitettem az interwikit a kezdőlapra. -- nyenyec  2005. július 2., 19:14 (CEST)

Szavazás a szavazások kiírásának pontosításáról

A vitalapon sok értelmes ötlet gyűlt össze arról, hogy hogyan kellene megfogalmazni a szavazások kiírásának feltételeit, de aztán a vita, úgy tűnik, elhalt. A vitalapról összegyűjtöttem a javasolt pontokat ide, a javaslatom az, hogy tételesen szavazzunk az egyes pontokról. A kérésem a következő: ha valaki változtatni szeretne egy pont megszövegezésén, hagyja meg az eredetit, és vegyen fel egy újat. A réginél szavazzon nemmel, az újnál igennel.

--DHanak :-V 2005. június 13., 18:28 (CEST)

A szovegezeseket par pontban modositottam. Osszessegeben a kezdetekhez kepest nagyon sok modositas van, mindenki nezze at a szavazatat megegyszer! --Math 2005. június 15., 11:01 (CEST)


A szavazás lezárult 2005. június 30., 16:21 (CEST)

Hamarosan megkezdem az összesítést. -- nyenyec  2005. június 30., 16:21 (CEST)

Wikipédia:A három visszaállítás szabálya vandalizmus

Wikipédia:A három visszaállítás szabálya "WP:3VSZNe állítsd vissza ugyanazt a lapot 24 órán belül több mint három alkalommal. (Ez az irányelv nem vonatkozik saját változtatások visszaállítására, vagy az egyszerű vandalizmus eltávolítására."

Szeretnem javasolni, hogy az egyszeru vandalizmusos kitetelt toroljuk ebbol az iranyelvbol, mivel erre hivatkozva tortennek a szerkesztoi haborukban a sokszoros visszaallitasok. Az vandalizmusnak van egy leirasa, de ennek ellenere tul konnyen hivatkoznak ra. Szerintem nem lehet a kerdest megoldani pontositassal. A dolgot ugyis szavazassal oldjuk meg. Ami vandalizmus, es allandoan visszaallitjak, ott ugyis elobb utobb szavazni kell a kitiltasrol. Nem megoldas az, hogy na akkor 8-szor allitjuk vissza. "Igen"="Tavolitsuk el", "Nem"="Maradjon".


A szavazás lezárult 2005. június 30., 16:20 (CEST)

Eredmény: maradjon: 5, töröljük: 3

-- nyenyec  2005. június 30., 16:20 (CEST)


Személyeskedés átírása/törlése

A Civilizált viselkedés szócikk azt javasolja, hogy ha személyekedést látunk, húzzuk át, töröljük ki vagy írjuk át kevésbé sértőre. Mivel ekörül sok vita volt a közelmúltban, szeretném kikérni a közösség véleményét, hogy átvehető-e ez a szabály, és ha igen, milyen formában. --Tgr 2005. június 12., 15:55 (CEST)

  • A magam részéről jónak tartom (szerintem jelentősen mérsékelte volna az eddigi vitákat, ha követtük volna), két megkötéssel:
    • Lehetőség szerint olyan csinálja, aki nem érintett, és nem indulatból, hanem semlegesen cselekszik. Tehát lehetőleg ne olyan csinálja, aki az adott vitában a személyeskedés címzettjével egy platformon van, vagy más kérdésekben rendszeresen egy platformra szokott kerülni, és legfőképpen ne maga a címzett.
    • Legyen világos, hogy a szöveget megváltoztatta valaki. Erre be lehetne vezetni valami konvenciót, pl. hogy az enyhébbre cserélt kifejezéseket dőlt betűvel írjuk, vagy odatenni a végére zárójelben, hogy durva stílus miatt átírva (plusz egy link a WP:CIV-re - erre esetleg lehetne sablont is csinálni). Az áthúzást én nem tartom szerencsésnek, azt inkább hagyjuk meg arra, amikor valaki maga jelzi, hogy megváltozott a véleménye, általában arra használják. --Tgr 2005. június 12., 15:55 (CEST)
      Kiegészítés: az angol Wikipedia egyik alakulófélben lévő irányelve azt javasolja, hogy a civilizáltra átfogalmazott részt tegyük [szögletes zárójelbe]. Nekem tetszik. --Tgr 2005. június 13., 12:57 (CEST)
  • Értelmetlen--Nem konkrét a dolog, illetve ha már egyszer szabályozva van, akkor miért is kellene szavazni róla? Idézet: "Civilizálatlan megjegyzések eltávolítása. A vitalapokon húzd át (így) a sértő kifejezéseket, vagy cseréld őket enyhébbekre (ez egy vitatott megoldás, mert más szavainak megváltoztatásával jár) "-- Eből az derül ki, hogy totálisan szabályosan jártam el ebben a kérdésben és egyes szerkesztők és adminisztrátorok még is erősen támadtak érte. Pedig IGazam volt.IGe 2005. június 13., 11:14 (CEST)
  • Nem Es bizony ennek a szavazasnak pontosan ugyanannyi ertelme van, mitn az elozonek. Es ha nyenyec es Tgr erre azt mondja, hogy ertelmes, az elozore meg, hogy ertelmetlen, akkor ez olyan kettos merce, mint a haz. Magatokhoz kaphatnatok mar valamikor.--Math 2005. június 13., 12:57 (CEST)

Szerkesztők és Szerkesztőbbek

Összesítés:

  • Igen: 4
  • Nem: 1
  • Értelmetlennek tartja, tartózkodik: 8 (remélem, nem számoltam el, mert sokan nem vastagítják ki)

Irányelvről való szavazás .............Vitalap:Civilizált viselkedés
A Wikipédia jelenleg totálisan Orwell Állatfarmjának a mintájára épül fel. Vannak szerkesztők és elvben (leírt maszlagként) minden szerkesztő egyenlő, de a gyakorlatban vannak EGYENLŐBB szerkesztők. Mindenaposak a kettős mércék. Tehát, hogy egyes szerkesztő csinál valamit és az neki természetes, hogy szabad és megteheti és ha más szerkesztő teszi dettó ugyan azt, akkor az már vandálkodás, szabályba ütköző, rongálás, kitiltandó cselekedet. Tolálisan sztálinista-katolicista eljárás. Tehát kezdeményezem, hogy a szerkesztők ne csak leírtan és be nem tartottan, hanem a gyakorlatban, tetteikben és a lehetőségeikben is legyenek egyenlőek.

Még világosabban egyeseknek: Amit Gubb megtehet, azt tehesse meg más szerkesztő is. Valódi szerkesztői egyenlőséget=Igen; továbbra is legyenek csak kettős mércék=nem--..IGe 2005. június 12., 10:48 (CEST)

  • Igen-a szerkesztők valóban legyenek egyenlőekIGe 2005. június 12., 10:55 (CEST)
  • Igen -- IGének ne legyen több elnézve, mint a többieknek csak azért, mert állandóan hisztizik Serinde 2005. június 12., 11:00 (CEST)
  • nem az emberek nem egyenlőek, mert akik állandóan vandálkodnak és másokat rágalmaznak, akiknek az élete neki semmit nem ártó emberek állandó gyalázásából és sértegetéséből áll, akik mások jogait nem tisztelik, azokat hogy érhetné tisztelet (ez tiszta diktatúra és személyi kultusz lenne), azokkal szemben kapitálbolsevikatolicista módon erőszakszervezetekkel kell eljárni, a normális szerkesztők (99%-uk) védelmében. Gubb 2005. június 12., 11:04 (CEST)
  • Megjegyzés: "Tolálisan sztálinista-katolicista eljárás", ez manipulált, erőszakos módszer --Rodrigó 2005. június 13., 15:47 (CEST)
  • megjegyzés Most miről szavazunk konkrétan? Megint egy értelem és következmények nélküli szavazás. :( -- nyenyec  2005. június 12., 11:18 (CEST)+Gubb
  • értelmetlen dolog IGe újabb hisztije. Unalmas. Data Destroyer 2005. június 12., 11:52 (CEST)
  • Ezt a kérdést felesleges volt feltenni, az egyenlőség magától értetődik. Más kérdés, hogy a szabályok is mindenkire vonatkoznak. Darinko 2005. június 12., 11:55 (CEST)
  • megjegyzés konkrétumok hiányában a szavazás értelmetlen, ráadásul a kiírás bántóan demagóg. A személyes sérelmeket nem itt és nem így kéne rendezni. --Tgr 2005. június 12., 15:26 (CEST)-Pedig világos. Amit Gubb megtehet, azt miért is nem teheti meg más szerkesztő? IGe 2005. június 13., 10:56 (CEST)Ne csúsztass!!! Gubb egy admin kérésére csinálta az áthelyezéseket, ha egy admin erre téged megkér, te is csinálhatod. Addig nem.Data Destroyer 2005. június 13., 10:59 (CEST)
  • Igen-a szerkesztők valóban legyenek egyenlőek-Viola Zoltán 2005. június 13., 12:06 (CEST)
  • Van véleményem, de megtartom magamnak., Mi lenne, ha egymás között intéznétek el a nézeteltéréseiteket! --Gnomon 2005. június 13., 13:21 (CEST)
  • szerintem ez a szavaztatás egy hülyeség, kezd unalmassá válni a vitátok; egyébként egyetértek Gubb-bal! - Gaja 2005. június 13., 16:28 (CEST)
  • megjegyzés, ez a „szavazás” nem szavazás, hanem egy egyéni vélemény és értelmezés kihirdetése. A felvetés értelmetlen és értelmezhetetlen: a szerkesztők egyenlőek bizonyos szempontból, más szempontokból pedig nem. Például egy szerkesztő, aki megbecsült tagja a közösségnek nyilván nem egyenlő valakivel, aki a közösség írott és íratlan szabályait rendszeresen, szándékosan és durván megsérti. Egyéb nem fiktív példák is jutnak eszembe, de ezeket az olvasókra bízom. --grin 2005. június 13., 23:27 (CEST)
  • Nem - sőt szükség lenne egy "élcsapatra", hogy erős kézzel irányíthassa a Wikipédiát, és a fölösleges szószaporítást megakadályozza.--Mathae 2005. június 23., 18:58 (CEST)

- Édes dolog véleményről szavazgatni, képzelem, milyen ciki lenne, hogy a többség a kettős mércét támogatná. Ez pont annyira nem várható, mint arra a közvéleménykutatási kérdésre, hogy "Ön szerint Ön nem normális?" - csak súlyos depressziósok válaszolnának igennel. Szóval, hagyjuk az egészet.Ja, és az 1984 (könyv)ről van szócikk, meg más is olvasta. --Linkoman]]

Virtuális userek törlése

Összesítés: A felvetés tárgytalan, a szakasz archiválandó. Gubb 2005. június 23., 09:02 (CEST)

Bár ezt már korábban felvetettem és akkor nemleges választ kaptam úgymond technikai megoldhatatlansága miatt, de most látom, hogy a nem megfelelő usernevet választó userek törölhetőek. Tehát felvetem ismét a következő javaslatot: azokat a userneveket, melyekre egyszerre teljesül, hogy:

  1. egy szerkesztésük sem volt (esetleg a userlap létrehozásán kívül)
  2. userlapjuk és vitalapjuk sem nem tartalmaz legalább három-négy szónyi vagy kognitív sémányi anyagot (az üdvözlőszövegek nem számítanak)
  3. legalább egy éve jeletkeztek be először;

törölni lehessen az adatbázisból, amennyiben technikailag megoldható.

A megfelelő lapokat áttallózva úgy láttam, ez kimutatható számú usernévre érvényes. Ez leginkább azért fontos, mert érdekelne, hány nem-virtuális user szerkeszti a magyar wikipédiát, illetve mert fölöslegesen növelik az adatbázis méretét, és neveket foglalnak le más userektől.

Megjegyzem, ez a gyakorlat több fórumon és email-levelezőfelületen teljesen szokványos. Gubb

ellenzem. A szerkesztés/userlap nélküli usernek egy csomó nehezen helyettesíthető felhasználási módja van. Pl. beállítások megjegyzése, figyelőlista. Vagy lehet, hogy valaki csak olvasgatja a Wikipédiát, és később akar bekapcsolódni. (Nekem például több, mint fél évig csak pár minor editem volt, meg két sorom a userlapon, nem biztos, hogy jól esett volna, ha törlik.) Az adatbázisra hivatkozni millióhoz közeli szócikkszám mellett komolytalan. (A fórumok közül is csak a nagyon igénytelenek csinálnak ilyesmit.) A névlefoglalást meg lehet oldani kulturáltabb módon (pl. levél a felhasználónak, majd ha valakinek kell a neve). A statisztikába egyébként is csak a 10 edit fölötti szerkesztők számítanak bele. --Tgr 2005. június 12., 15:37 (CEST)

Mint kiderült, a vita tárgytalan. --Tgr 2005. június 12., 23:35 (CEST)

ellenzem--..IGe 2005. június 13., 11:00 (CEST)

tárgytalan a dolog, ha jól láttam. Data Destroyer 2005. június 13., 11:03 (CEST)

Nem létező települések kategóriája

Megjegyzés: ez a szakasz szerintem archiválható (?). Gubb


Azt kérdezném, beletegyük-e a különféle okokból már nem létező településeket a településkategóriákba. User:Strapontin írt egy ilyenről valahol Zala megyében, én is tudnék írni legalább egyről, és itt van most ez a Debrecen nevű szerb falu (komolyan van ilyen), aminek csak romjai vannak. Szerintem inkább jobb lenne valamilyen Kategória:Már nem létező földrajzi entitások vagy ilyesmi nekik. – Alensha 2005. június 6., 23:48 (CEST)

:-))) Szerintem félreértettél valamit, aminek csak romjai vannak, az a vára, nem maga a falu. Vagy én értem rosszul? --DHanak :-V 2005. június 7., 21:37 (CEST)
Lehet, ettől függetlenül létezik ilyen nem létező falu, és kéne neki vmi kategória :) Alensha 2005. június 7., 21:50 (CEST)
Ilyen is elofordul: egyetértek Alenshával! Viola Zoltán 2005. június 7., 09:09 (CEST)

Szerintem a "Nem letezo telepulesek, a telepulesek alkategoriaja legyen". Minden ilyen telepulest ebbe a kategoriaba kell sorolni, a telepulesek kategoriaba nem (ez wikipedia alapelv). Igy kozvetve a "telepulesek" kategoriaba is bekerul--Math 2005. június 8., 08:47 (CEST)

akkor azt hiszem, megyek és ezt felvetem szabályosan is a kategóriajavaslatok közt Alensha 2005. június 8., 14:40 (CEST)

Jogorvoslat? Óvás?

Ideiglenes összesítés:

Itt nagyon sok helyen olyan gumi előírások vannak, például a szavazásnál is, amely eleve más helyen a külvilágban meg sem engedhető lenne. Olyan például sehol sem lehetséges, hogy egy szavazásnak nincs határideje stb. Az viszont főként nem korrekt, hogy az ilyen faramuci döntések ellen semmiféle jogorvoslati, óvási lehetőség nincs. Tehát javaslom, hogy legyen jogorvoslati eljárás. A kidolgozás azután következne, hogy egyáltalán szabad utat kapna, hogy lehessen jogorvoslati eljárás.IGe 2005. június 1., 21:49 (CEST)pontosítvaIGe 2005. június 3., 13:10 (CEST)

  • legyen IGe 2005. június 1., 21:49 (CEST)
  • legyen - érdekesek lesznek majd a részletek, mert az ördög mindig a részletekben van... Viola Zoltán 2005. június 3., 11:59 (CEST)
  • ellenzem' -- nem világos, hogy ez pontosan mit jelent, nincs kifejtve. Lásd még vitalap. -- nyenyec  2005. június 3., 12:24 (CEST)
  • ellenzem 1. ez nem kidolgozott alternatíva 2. van jogorvoslat, utána kell nézni 3.A legfelsőbb szerv a magyar wikiben a szerkesztői közösség. --Rodrigó 2005. június 3., 12:55 (CEST)
  • nincs kidolgozva. De egyebkent jo otlet, ha ki lehetne dolgozni. meg van az a veszelye is, amit grin emlit. a kidolgozasnal erre kellene ugyelni. --Math 2005. június 3., 12:59 (CEST)
  • ellenzem - ez az egész próbálkozás arra, hogy ha egy szavazás végeredménye nem szimpatikus, akkor tovább lehessen róla vitatkozni. Így, ebben a formában ennek csak az a célja, hogy még több fölösleges vitát lehessen szülni. (A javaslat felvetője az, akinek a WP szabályaival többszörösen ütköző, saját magáról szóló cikke törlésre került, és ez egy nem túl jól álcázott próbálkozás a szavazás megsemmisítésére. Valamint szintén ő az, aki a szavazások törzsében szavazás helyett vitákat indít.) --grin 2005. június 3., 17:16 (CEST)
  • ellenzem - véleményem megegyezik Grin-ével. Data Destroyer 2005. június 3., 23:12 (CEST)
  • ellenzem --nagytibi 2005. június 4., 14:59 (CEST)
  • ellenzem -- Nessie 2005. június 5., 18:32 (CEST)
  • jogorvoslat csak jogi jelentőségű határozatokkal szemben van, de csak akkor van halasztó hatálya a határozat végrehajtására, ha a jogszabály kifejezetten megengedi. Jogorvoslattal a felettes szervhez lehet fordulni- a Wikipédiában nincs "felettes szerv", és nem is kell, csak egyesek valami ilyent akarnak kiprovokálni. Próbálja ki valaki pl. a telefonszámláját nem fizetni, meglátja, mi lesz. A jogorvoslatot másik telefonon kell megbeszélnie, mert ezt kikapcsolják. Egy szabad közösségre kényszerszabályokat ráerőltetni egyébként nem kellene hagyni. Az ilyen felvetésekkel szemben pedig szavazni sem kell, mert a szavazatokat a mi kis Erzsébet-hídi legényeink úgyis újraszámoltatnák, vagy szavazatszedő bizottságot reklamálnának. Én már az elején szóltam, hogy ne szavazgassunk meggondolatlanul, mert ez a magyar wiki rosszakaróinak ál-demokratikus trükkje.--Linkoman
  • ellenzem--Mathae 2005. június 23., 18:54 (CEST)

Országlista

Összesítés: A szavazás összesítése és lezárása Gaja által megtörtént. Gubb 2005. június 23., 08:56 (CEST)

Csináltam még néhány hónapja egy új Országok listáját, amit jó lenne valamilyen formában magam alól hivatalossá tenni. Nézzétek meg, és ha tetszik, akkor valahová el kellene helyezni. (Figyelem! Már van egy Országok listája!) Ha meg nem tetszik, akkor szóljatok, és töröljük. - Gaja 2005. június 1., 16:30 (CEST)

A szavazást lezártam! A lap átmozgatásra került az Országok adatai név alá (köszönöm Harp!) - Gaja 2005. június 10., 15:38 (CEST)

Kettős mércék alkalmazhatósága? Precedens jog?

Összesítés:

Ezt a kérdést is tisztázni és egyételmüsíteni szükséges, mert igen sok vita vita van körülötte, amely főként kategóriák és egyes címszavak törlése, vagy maradhatóságával függ össze. Amit akár a precedens jog alkalmazásaként is felfoghatunk és elismerhetünk. Tehát, hogy ne lehessen ugyanolyan, vagy a vizsgálat szempontból szinte azonos helyeztű dolgokat egyszer így, egyszer meg éppen ellenkezőleg megítélni. Tehát lehessen-e, vagy sem kettős mércéket alakalmazni a magyar Wikipédiában? A kidolgozás azután következne, hogy egyáltalán szabad utat kapna, az elv maga.


Betettem egy ilyen iranyelvet az uj Szavazási irányelvek-be ott meg lehetne vitatni, es kicsit jobban megprobaltam megfogalmazni. --Math 2005. június 5., 20:17 (CEST)

Képzeljétek, mi lenne, ha precedensjog lenne a magyar Wikiben! Hű, de érdekes lenne. Nem egyszerűbb következetességet mondani, az elgalább magyarul van. De én is javasolthatok ilyen szavazást: "Diszkrimináció? Kizsákmányolás? Ide írja, aki nem akar kizáskmányolást. Szóval, ez is csak egy makacsul előadott vicc.--Linkoman

Szavazás kategóriák fontosságáról

A kért kategóriák:

A) http://hu.wikipedia.org/wiki/Kateg%C3%B3ria:Affin_geometria

B) http://hu.wikipedia.org/wiki/Kateg%C3%B3ria:Vitatott_szem%C3%A9lyek%2C_l%C3%A9nyek

C) http://hu.wikipedia.org/wiki/Kateg%C3%B3ria:Bohusl%C3%A4n_tartom%C3%A1ny

D) http://hu.wikipedia.org/wiki/Kateg%C3%B3ria:KDE

E) http://hu.wikipedia.org/wiki/Kateg%C3%B3ria:Mercury-program

F) http://hu.wikipedia.org/wiki/Kateg%C3%B3ria:Stockholm_ker%C3%BCletei

G) http://hu.wikipedia.org/wiki/Kateg%C3%B3ria:Biol%C3%B3gusok

X) A wikipediaban megjeleno kategoriak minimum elvarhato fotnossaga

A szavazas celja: a ket kategoria relativ fontossaganak megatarozasa, es annak meghatarozasa, hogy mi az a hatar, ami a Wikipediaba valo. Kerek mindnekit, hogy csak a fontossag alapjan szavazzon, mas tenyezoket ne vegyen figyelembe! Tehat egy atlagos felhasznalot tekintve mennyire hasznalhato, mennyire valoszinu, hogy rakattintanak, megnezik, navigalasra hasznaljak, hogy beleneznek mas szocikkbe a kategoriaban es ilyenek. Figyelem, a kerdes nem az, hogy akategióoria mennyire altalanos, mennyire sok szocikk van benne. Egy szukebb, de jol osszefogott kategoria sokkal hasznosabb lehet, mint egy teljesen altalanos.


A szavazatokat kivetelesen szam formajaban kerem leadni: 0-10-ig, 0=fontossaga lefele kerekitve semmi, 10= felfele kerektive maximum fontossag

Ennek a kategóriajavaslatok lapon a helye, nem itt! --grin 2005. május 31., 23:57 (CEST)

A=2,B=5,C=2,D=1,E=1,F=1,G=7, X=1.7 (es akkor nagyon elfogulatlan voltam, mert az informatikat, urkutatast, es Skandinaviat nagyon szeretem:) --Math 2005. május 28., 11:41 (CEST)

grin: szerintem meg itt. szavaztasd meg!:) --Math 2005. június 1., 09:26 (CEST)

A=2,B=5,C=2,D=4,E=1,F=1,G=8, X=2 Viola Zoltán 2005. június 3., 12:07 (CEST)



Keves adat van errol, de ugy tunik, van egy alapveto konszenzus a limitben is, es a kategoriak fontossagaban is. Persze van egy elterses is. --Math 2005. június 3., 17:45 (CEST)

szerintem az utolsó kettő kivételével nem nagyon van rájuk szükség. Alensha 2005. június 13., 19:14 (CEST)

Szavazás a wikipédia céljairól

Kérdés az, hogy a wikipédia célja tudás, vagy közhangulat közvetitése legyen? Mi legyen a nagyobb prioritásu irányelv?

((értelmezés: Tudás=Igen Közhangulat=Nem Tehát A wikipédia céljai sokaknak nem egyértelmű, ezért egyértelműsíteni szükséges, mert jelenleg hol erre, hol arra hivatkoznak egyesek.A zavaró vitát átvittem a vitalapra. Ott lehet folytatni.Itt meg szavazni.IGe))

Kérem a vitalapon vitatkozzatok, itt szavazni kellene. Minden szavazattól eltérő beírást átviszek a vitalapraIGe 2005. június 1., 20:40 (CEST)

Ugy tunik, hogy arrol is teljes egyetertes van, hogy a wikipedia elso prioritasu celja a tenyek ismertetese, es a kozhangulat ehhez kepest masodrendu. Tehat egy kategoria eseteben a tenyszeruseg, az elso prioritas, es nem az, hogy kit serthet. csupan ezt kivantam demonstralni, koszonom a szavazatokat, --Math 2005. június 3., 17:44 (CEST)

A wikipédia céljairól nem szavazunk. Eleve adottak. Akinek nem tetszik ne csinálja. OsvátA. 2005. június 5., 23:14 (CEST)

Szavazás egy ténykérdésben

Összesítés:

  • Igaz: 4
  • Értelmetlen: 4
  • Nem: 1
    • (bár a nemmmel és egy igennel szavazó is kifejezte a szavazás értelmetlenségét).
  • Összesítés dátuma és végzője: Gubb 2005. június 23., 08:51 (CEST)

Tehát igaz, hogy Isten léte vitatott. Sőt ugyebár még azt a kérdést fel sem tettük, hogy melyik Istené és hol?Ne azt nézd ki írta, hanem, hogy mit 2005. június 23., 08:54 (CEST)

A kérdés az, hogy igaz-e az az állitás, hogy "Isten létezése vitatott." ?

  • Igaz. --Math 2005. május 26., 18:10 (CEST)
  • Igaz. -- de kiegészíteném és pontosítanám. Hiszen sokfajta Isten van. A bibliai Isten objektiv fizikai valóságban való léte vitatott, de mint egy emberi érzelmi, irodalmi, mitológiai, vallási alak egyértelműen létezik. Lásd Létezés címszót.IGe 2005. május 27., 11:05 (CEST)
  • Igaz. -- Csatlakozom egészen pontosan IGe álláspontjához, azt kiegészitve hogy Isten eszerint egészen egyértelmuen egy mém-nek tekintendo. A Bibliai Isten létezése viszont nemcsak vitathato, de hatarozottan nincs szerintem. Vitatott személynek kompromisszumbol vagyok hajlando tartani. Ugy értve ezt hogy elismerem: sok ember vitatja a létét. én nem, szerintem NINCS. Viola Zoltán 2005. május 27., 11:38 (CEST)
  • nem, csak amennyiben minden más tény is vitatott; van, aki istenben nem hisz, van, aki az evolúcióban, van, aki a finnugor elméletben, van, aki a gravitációban... Alensha 2005. május 27., 15:28 (CEST)
  • Megjegyzés: nem értem, hogy lehet ebben a kérdésben szavazni... Van, aki hisz a létezésében, van, aki nem, ezt nem lehet vitatni. (Nem szavazok.) --DHanak :-V 2005. május 27., 18:19 (CEST)
Ilyen kérdésben nem lehet szavazni, csak a Wikipédia egészét érintő kérdésekben. Ha az ilyesmit tűrjük, obstrukcióhoz vezethet. A tematikus vita kiprovokálásának egyetlen korrekt eszköze az elkészült szócikkről való vita illetve esetleg szavazás. --Millisits
  • Természetesen igaz, de meg kell jegyezni, hogy nemigen lehet statisztikát mutatni arra, hogy a Földön élő emberi populáció milyen arányban vitatja ezt. Ennek tükrében megmosolyogtató e blokk címe :-) --BeR 2005. május 29., 08:05 (CEST)
  • a kérdés értelmetlen - az is vitatott hogy a föld gömbölyű. --grin 2005. június 3., 17:22 (CEST)
  • A kérdés értelmetlen: ténykérdésekről általában nincs mit szavazni. Gubb
  • értelmetlen - a fizikai léte vitatott (mivel van, aki jónak látja felvilágosítani az elmaradott tömegeket arról, hogy márpedig no God), egyébként van, ld. IGe hozzászólása.--Mathae 2005. június 23., 18:49 (CEST)

Ugy tunik tehat, hogy szinte teljes konszenzus van arrol, hogy ha isten szerepel a vitatott lenyek, szemelyek kategoriaban, az egy tenyt fejez ki. csupan ezt kivantam demonstralni, koszonom a szavazatokat. --Math 2005. június 3., 17:42 (CEST)

Namost, ha igennel, vagy és ellenben nemmel megszavaztuk, hogy Isten van illetve nincs (illetve fogalmunk sincs, hogy van-e vagy nincs), és ez eldől (szerintünk!), akkor mi van? Utána hovatovább? Ez most komoly? Van már Kogutovitz Manó szócikkünk? Ettől lesz-e, vagy ettől aztán nem, nem soha? Ha rosszul dől el; persze? OsvátA. 2005. június 23., 21:42 (CEST)

Szavazási jog

  • Egyértelműen mellette: 6.
  • Módosítással mellette: 3
  • Tartózkodik vagy nem egyértelmű: 4
  • Ellenzi: 4
  • Összesítés dátuma és végzője: Gubb 2005. június 23., 08:47 (CEST)

Javaslom a szavazásra jogosultak körét – tekintettel az aktív szerkesztők az angolhoz képest jelentősen alacsonyabb számára, és az elmúlt időszak tapasztalataira – az alábbiak szerint módosítani:

  • Megjegyzésem, beszúrásom; A dolog semmiképpen nem lehet visszamenőleges hatályú. Tehát csak az esetleges megszavazás és hatálybalépés után belépő szerkesztőknél lehet vizsgálni. A régiekre a belépéskori szabályok vonatkoznak.IGe 2005. május 27., 10:00 (CEST)
Szavazásra jogosult minden szerkesztő, aki
  • regisztrált felhasználó és az első szerkesztése legalább (a szavazás indításától számítva) 3 hónapja történt,
  • legalább 5, apró változtatásnak nem minősülő, nem törölt vagy törlésre váró szerkesztése van.

--grin 2005. május 26., 23:53 (CEST)

  • mellette --grin 2005. május 26., 23:53 (CEST)
  • támogatom (első szerkesztésem nem volt 3 hónapja) --nagytibi 2005. május 27., 00:16 (CEST)
  • mellette (Tibi, szerintem te is nyugodtan megszavazhatod, tekintve, hogy – legalábbis értelmezésem szerint – még technikailag nem lépett életbe a 3 hónapos határ, hiszen még csak most szavazzuk meg) Alensha 2005. május 27., 00:21 (CEST)
  • támogatom -- de csakis azzal a feltétellel, hogyha kimondjuk, hogy ez egy extrém intézkedés azért, mert a magyar WP tekintve szerkesztői létszámát és ismertségét, most egy sérülékeny szakaszban van és ezért van rá szükség. Legkésőbb egy éven belül felülvizsgálnám, fennáll-e még a fenyegetettség, és ha nem (mert már elég nagy és tapasztalt a közösség), akkor az időkorlátot majd javaslom levinni 1 hét körülire, a szerkesztések számát viszont feljebb emelni az 5-ről. túl sok a 3 hónap nyenyec  2005. május 27., 00:40 (CEST)
  • Ebben a formában ellenzem, a három hónapot túl soknak érzem. Tudom, hogy nemes a szándék, de akkor is, sok szerkesztőnk ennél sokkal rövidebb idő alatt vált fontos és hasznos tagjává a közösségnek, nem érzem fairnek a hozzájuk hasonlókat mostantól kizárni a közösségi életnek ebből a fontos részéből, még átmenetileg sem. 1 hónappal, és Nyenyec „1 év múlva felülvizsgálandó” kiegészítésével én is támogatnám. --DHanak :-V 2005. május 27., 00:58 (CEST)
  • Mit jelent az 5 szerkesztés? Én néha csak egy bekezdést írok. Az külön számít? Máskor csak belejavítok meglévő cikkbe. Az minek számít? Azt nem mondhatjuk, hogy 5 kész cikk legyen, mert egy Wiki cikk sosem végleges. (Nem magam miatt, én azt hiszem, túl vagyok az ötön.) üdv Remete 2005. május 27., 01:42 (CEST)
  • egyelőre ellenzem, mert nem látom a szükségét/értelmét. Lásd vitalap. --Tgr 2005. május 27., 02:01 (CEST)
  • mellette vagyok OsvátA. 2005. május 27., 07:38 (CEST)
  • tartózkodom, nem kidolgozott javaslat, lásd vitalap --Rodrigó 2005. május 27., 09:09 (CEST)
  • ellenzem--Paranoid intézkedés. Előrevetített félelem. Világvégére való készülődéshez hasonlít.- Math és Rodrogó javaslatát viszont észérvek miatt támogatom, mert tulajdonképpen a Jézus Katonái-Frontvonal Alapítvány és más hasonló szervezetek miatt van értelme a szabályzásnakIGe 2005. május 27., 09:16 (CEST)
  • Modositassal Tamogatom¨

1) a 3 honapot tul soknak tartom. javaslatom 2 het.

2) a masodik feltetelt konkretizalni kell. legalabb 5, torlesre nem varo, altala letrehozott szocikke van, amelyik nem csonk.

(nemsokara bevezetjuk az impakt faktort, a foszerkesztot, a szerkesztoi gardat, a tudomanyos fokzatot, stb..:) jo irany. kezditek eszrevenni, hogy a wikipedia nem akozhangulatot felmero csupan demokratikus kezdemenyezes kell, hogy legyen, hanem szakertoi tobbseg kell. a tudomany sem ugy mukodik, hogy megszavazzak a pi erteket). --Math 2005. május 27., 09:54 (CEST)

  • támogatom - bár a három hónapot elég soknak tartom. A nem apró változatásról: ez nem jelenti azt, hogy 5 szócikket kell létrehozni. Ha valaki egy fontos bekezdést ír egy cikkbe, az már minősül nem apró szerkesztésnek. A csonk létrehozása sem, abban az esetben, ha nem csak 2 mondat van benne, ill. csak fejlécek, hanem értelmes cikkezdemény. A vitalapokon történő hozzászólások viszont ebben az esetben nem számítanak semmilyen szerkesztésnek. -- Serinde 2005. május 27., 10:09 (CEST)
  • lásd módosítást a vitalapon --Gnomon 2005. május 27., 10:17 (CEST)
  • támogatom, úgy ahogy van! - Gaja 2005. május 27., 10:20 (CEST)
  • támogatom -- Folcrum 2005. május 27., 15:32 (CEST)
  • tartózkodom: szerintem a vandálokkal szemben inkább ad hoc kellene eljárni, de viszont szigorúan és hamar; a három hónap is túl sok. Gubb 2005. május 28., 10:04 (CEST)
  • Math javaslatát támogatom, azzal a feltétellel hogy explicite elismeritek hogy minden eddigi regisztralt usernek akinek megvan az 1 hét ideje, VAN szavazati joga, beleértve természetesen szerény önmagamat is, kulonben attol félek véget nem éro vita fog kialakulni arrol, az eddigi szerkesztések elég jelentosek-e, tovabba tartok tole hogy kulonben kizarolag ellenszenv miatt sokan mindent amit szerkesztek csak amiatt igyekeznek majd töröltetni, hogy nekem ne legyen szavazati jogom! Az ezutan belépök esetében nincs ilyen kezdeti ellenszenv, az tehat más. Viola Zoltán 2005. május 27., 12:01 (CEST)

Pici hozzáfűzés: ha két mondatot is el tudsz olvasnia lap tetején: + legalább 5 szerkesztés. Itt nálunk amúgy nincs kezdeti ellenszenv, azt ki kell harcolni!! --Rodrigó 2005. május 27., 16:00 (CEST))

  • OK, megért bennem: leginkább ellenzem. Bocs, de be voltam jelentkezve, nézd meg a lap történetét csak a nevem maradt le. Ott avul el a szavazás jog, hogy aki nem szól hozzá X ideig, s belép, nem szavazhat, holott ettől még teljesen korrekt véleményt alkothat. Már ha jól értem. --BeR 2005. június 1., 20:36 (CEST)
  • ellenzem, túl hosszú a három hónap.--Mathae 2005. június 23., 18:46 (CEST)