Wikipédia:Kocsmafal (kezdőknek)/Archív28

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Egyszerű felsorolások készítése infoboxban

Sziasztok!

Ma kezdtem szerkeszteni, mert egy számomra kedves téma magyar oldala nem volt méltó a téma színvonalához. Szerkesztés közben a következő technikai akadályba ütköztem.

Infobox egyik mezőjének kitöltésekor szeretnék több elemet (neveket) egymás alá írni, hogy minden elem a saját sorában legyen. Ezt a <br> </br> HTML kódokkal sikerült elérnem, viszont az utolsó elem minden eddig általam tapasztalt esetben (minden infoboxban hasonlóan kitöltött mezőben) kicsit lejjebb van, mint az utolsó előtti, azaz az utolsó két elem között nagyobb a függőleges távolság, mint a többi között (ami mindenhol szinte nulla, ahogy szeretném).

Mit lehet tenni ilyen esetben?

Köszönöm a segítséget.

– ChranelDeBrees vita 2019. július 6., 13:44 (CEST)

@ChranelDeBrees: Én nem látok a szócikkben egyetlen <br> címkét sem, csak sima sortöréseket. Ezek ha egyedül vannak, a wikikódban – általában – a HTML-hez hasonlóan egyszerű szóköznek minősülnek. Kivéve valamiért az utolsó (nem teljesen értem, miért), ami új bekezdést kezd, a bekezdés térköze az extra hely. (A többi név egy bekezdésben van, csak pont akkora a hely, hogy egymás alá kerülnek. Ha eléggé belenagyítasz ahhoz, hogy a teljes képernyő szélességét elfoglalja az infobox, már nincsenek egymás alatt.) Akármi is ennek az oka, a legegyszerűbb (és a webes akadálymentesítés szempontjából is legelegánsabb) megoldás a {{plainlist}}(?) sablon használata. Mivel ezt egy másik sablon paraméterébe helyezed, a fent hivatkozott súgólappal ellentétben a forrásszöveges megoldásra van szükséged, tehát a következőhöz hasonlót kell beírnod az infoboxparaméterbe:
{{plainlist|
* listaelem 1
* listaelem 2
}}
– Tacsipacsi vita 2019. július 6., 23:37 (CEST)

Mentorkeresés: Zsofia Erdelyi vita

  • Témáim a Wikipédiában: Budapest, utcák, Fashion Street
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Képfeltöltésben szeretnék segítséget kérni

Zsofia Erdelyi vita 2019. július 9., 13:05 (CEST)

Mentorkeresés: Kovacska99 vita infobox színezése

  • Témáim a Wikipédiában: Hurrikánok,trópusi ciklonok.
  • Néhány szó a hátteremről: 2018. augusztusában csatlakoztam.
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: Csináltam egy hurrikán infoboxot egy 5-ös erősségű hurrikánról, és azt próbáltam elérni, hogy az infobox háttere zöld színű helyett Crimson piros színű legyen. Próbáltam utánanézni, de sajnos hiába próbáltam, nem sikerült megvalósítani. Főként ezért, és néhány infoboxkészítési praktikáért szeretnék segítőt igényelni.

Kovacska99 vita 2019. július 17., 21:04 (CEST)

Mentorkeresés: Dávidka000 vita

  • Témáim a Wikipédiában: 2019-es atlétikai fedett pályás európa bajnokság
  • Néhány szó a hátteremről: új wikipédia szerkesztő
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: Segítséget szeretnék kérni abban, hogy hogyan kell a táblázatban a szövegeket középre "zárni"

Dávidka000 vita 2019. július 20., 23:35 (CEST)

@Dávidka000: Sajnos ez valamiért egyáltalán nem triviális feladat, a vizuális szerkesztőben egyáltalán nem is lehetséges. Át kell hozzá váltani a forrásszöveg-szerkesztőbe (a vizuális szerkesztő eszköztárán a közzététel gomb melletti ceruza ikonnal), ahol a cella tartalma elé be kell szúrni a style="text-align:center;" | kódot (alapesetben; ha nem te készítetted a táblázatot, akkor nem biztos, hogy ilyen „egyszerű” :-(). – Tacsipacsi vita 2019. július 21., 01:21 (CEST)


Készítettem egy lapot a "homokozóban" és szeretném élesíteni.Hogyan lehetséges,mit kell tennem?Köszönettel!

Mentorkeresés: Lanjah Tlosz vita

  • Témáim a Wikipédiában:
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

helló, wiki amatör vagyok és valamiben bénázom végigolvastam és megszerkesztettem életem első oldalát ( a feleségem wikioldala) de nem tudom mit kell tenni, h éles legyen én vagyok béna, h egy fukciót nem találok vagy be kell küldeni vkinek kérlek segítsetek kösz hajnal zsolt

Lanjah Tlosz vita 2019. július 18., 14:57 (CEST)

Kedves Lanjah Tlosz látom, hogy a vitalapodon csináltad meg a cikket, ami nem jó, az nem arra van, ilyesmire a próbalapod való (de nem tudhattad, nem úgy mondom). Ezt a cikket viszont sehogy nem lehet élesíteni, mert egy fia forrás nincs hozzá megadva, és ebben az állapotában nem kerülhet ki a szócikkek közé. Azt, hogy kiről lehet és kiről nem szabad szócikket írni, azt a Wikipédia úgynevezett nevezetességi irányelve határozza meg. Az, hogy ez az irányelv teljesül-e - azaz a szócikk alanyának az élete teljeskörűen feldolgozott-e - csak a feltüntetett források alapján ítélhető meg. Légy kedves az egész szócikket tedd át a próbalapodra (a felső menüsorban van egy próbalap link, oda kell), és a leírtakhoz illesz be forrásokat, amihez itt is találsz segítséget. Palotabarát vita 2019. július 21., 21:30 (CEST)

Jegyzetek átemelése angol szócikkből? Angol sablonok használata?

1 Cikket fordítok angolból, ahol a megjegyzések a szövegben csak referenciával vannak megadva (pl. <ref name="surface gravity" group="lower-alpha" />), a megjegyzések szövege pedig a jegyzetek fejezetben van megadva (pl. {{reflist | group = lower-alpha | refs = <ref name="surface gravity">Bla bla ...</ref> <ref name="anything else">Bla bla ...</ref> ... }}). Ez a szövegben a, b, stb. betűkkel lesz jelezve mind a hivatkozásoknál, mind a jegyzeteknél. Mármint az angol szövegben, mert a magyar oldalon a hivatkozás [lower-alpha 1] lesz, ami nem különösebben mutat jól.

A kérdés természetesen az, hogy hogy lehetne ezt elkerülni, anélkül, hogy átírogatnám az egészet {{jegyzet}}-re, ami egyrészt fárasztó, másrészt hosszabb jegyzetek szövegének kényszerű beemelése a főszövegbe a későbbiekben nagyon megnehezíti a szerkesztést.

2 Ha jól látom, akkor Pl. a w:en:Template:Unbulleted list-nek nincs magyar megfelelője. (A Sablon:Plainlist hasonló, de nem ugyanaz.) Lehet valahogy az eredeti angol sablont használni? Van egy csomó hasonló, aminek nincs párja, pl. w:en:Template:Gr, w:en:Template:V2, stb.

K. Prutkov vita 2019. július 21., 20:23 (CEST)

Mentorkeresés: Szerkesztő 01 vita

  • Témáim a Wikipédiában:
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Szerkesztő 01 vita 2019. július 31., 22:46 (CEST) Üdvözletem!Készítettem egy lapot a homokozóban.Azt szeretném megtudni,hogyan élesíthetem?Köszönettel

Szia Szerkesztő 01! Mindenekelőtt: a homokozót kérlek úgy tekintsd, mint egy igazi játszótér nagy közös homokozóját. Ha ott felépítettél egy várat, egy óra múlva már lehet, hoyg jön valaki más (aki szintén szeretne egy szócikkel kísérletezgetni) és lerombolja/átépíti az egészet. Az olyan próbálkozások, amiket hosszabb távon szeretnél megtartani, a próbalapodra valók: a legfelső felső menüsorban a szerkesztői neved mellett találsz egy "próbalap" linket, javaslom, másold át oda a próbálkozásod.

Másrészt van egy irányelvünk, hogy kiről, miről lehet írni a Wikipédián. Ezt mi nevezetességnek mondjuk, itt találsz róla leírást: Wikipédia:Nevezetesség. Az abban foglaltak alapján vannak kétségeim, hogy Herédi Péter Róbertről lehet-e szócikket írni. Egyelőre ezt nem tudjuk eldönteni, mert olyan kevés folyószöveg szerepel a cikkben, ami miatt ez nem lexikonszócikk, csak vázlat, de az is elképzelhető, hogy róla nem is lehet többet írni. Néd meg más mesterszakácsok szócikkeit (Kategória:Szakácsok), és próbáld a szócikked tartalmát, felépítését is azokhoz igazítani.

A legfontosabb szempont azonban az, hogy legyen az élete teljeskörűen feldolgozott, és független, hiteles forrásokban szerepeljen mindaz, ami a szócikkbe kerül. Vagyis egyelőre nem tudjuk élesíteni a cikket, még dolgozni kell vele. Szia! Palotabarát vita 2019. augusztus 1., 01:42 (CEST)

Mentorkeresés: Yksi11 vita

  • Témáim a Wikipédiában: fizikai kemia, fizika, kurtoskalacs
  • Néhány szó a hátteremről: fizikus
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

hivatkozasi problemak (pl. konyvek, tezisek)

gond uj oldal letrehozasaval kapcsolatban

gond az angol wikipedia szerkesztokkel

Yksi11 vita 2019. augusztus 6., 21:42 (CEST)

Kedves Yksi11, így a konkrét problémák ismerete nélkül csak annyit tudok mondani, hogy a próbalapodon amennyire látom jól használod a hivatkozásokat és a sablonokat, esetleg még az oldalszámok feltüntetése az, amire szükség lehet. Van egyébként magyar forrássablonunk is, technikailag mindegy melyiket használod, de talán a sablondokumentáció érthetőbb a magyar példákkal {{CitLib}}(?) és {{CitWeb}}(?). Arra majd figyelj kérlek, hogy folyószövegben nem szoktunk külső linket beszerkeszteni, ha úgy gondolod, olyasmiről van szó, aminek lehet(ne) szócikke, linkeld a Wikipédián belül, nem baj, ha piros lesz a link, vagyis nincs megírva, majd megíródik egyszer. A születési helyet majd ne felejtsd el megadni (szintén forrással)! Kösz, szia Palotabarát vita 2019. augusztus 6., 22:00 (CEST)

Koszi szepen!

Javitom a hibakat. Attettem mindent a probalapra, de ott nem tudom a forrasszoveget szerkeszteni. Tudnal abban segiteni hogy valahogy visszaterhessek a html-szeru sima szoveg szerkesztesehez? Yksi

Az szerintem nem azzal függ össze, hogy próbalapon vagy a homokozóban csinálod, hanem valszeg véletlenül átállítottad a szerkesztődet. A szerkesztőd jobb felső sarkában van egy ceruza ikon, ha rákattintasz, váltani tudsz a két szerkesztési mód között. Remélem tényleg ez volt a gond. Palotabarát vita 2019. augusztus 6., 22:14 (CEST)

Remek, sikerult is! Koszi!

Mentorkeresés: Yksi11 vita

  • Témáim a Wikipédiában:
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Lehet angol wikipedia szocikkeket hivatkozni? Yksi11 vita 2019. augusztus 6., 22:21 (CEST)

@Yksi11: ha belső linkre gondolsz (a szövegben található kék link, ami az angol Wikipédia valamelyik szócikkére mutat), akkor azt nem szoktuk alkalmazni. (Technikailag lehet, de a szokások és a megegyezés szerint nem.) Bővebben lásd ezen az oldalon: Wikipédia:Hivatkozások. Samat üzenetrögzítő 2019. augusztus 6., 22:52 (CEST)


Koszi! Volna egy masik kerdesem: A probalapomon levo szocikk forrashivatkozasi reszeben van egy szerkesztesi hiba. A nem szamokkal hivatkozott kulso forrasok kozul az utolso megzakkan, es teljesen maskent jelenik meg. Tudnal segiteni lecci?

Asszem megoldottam ugy hogy kulon pontba tettem a hivatkozasokat


Ha ugy gondolom hogy elkeszult a szocikk, kinel kell kerni a jovahagyasat es folrakasat?


Talaltam ugyanerrol a wikipedia szocikkrol egy eszperanto valtozatot. Hogyan lehet azt baloldalt, a nyelvvaltasnal megjelolni? Elore is koszonom!

A vitalapodon válaszolok most már. Palotabarát vita 2019. augusztus 7., 09:41 (CEST)

Mentorkeresés: zsombor23 vita

  • Témáim a Wikipédiában:
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

zsombor23 vita 2019. augusztus 9., 20:45 (CEST)

vitalap

Szeretnék egy szerkesztőnek a vitalapjára írni, de sehol nem látom, hogyan kell. Segíccség!

– Aláíratlan hozzászólás, szerzője Tévémaci (vitalap | szerkesztései) 2019. augusztus 12., 11:01‎

Ha XXX-nek akarsz írni, írd be a keresőbe (jobbra fent): Szerkesztő:XXX, majd a bejövő lapon kattints a vita fülre (felső sor balra), majd azután az új téma fülre (középen). Itt megadsz egy címet, majd beírod a szöveget, a végén pedig aláírod (pl. négy hullámvonallal). Wikizoli vita 2019. augusztus 12., 20:53 (CEST)

Mentorkeresés: Totmat vita

  • Témáim a Wikipédiában:

M4 metro építészeti vonatkozásaival szeretnék foglalkozni

  • Néhány szó a hátteremről:

Építészmérnök vagyok, és a négyes metró tervezésében résztvevő egyik cégnek dolgozok évek óta. A munka során sok ismeretet gyűjtöttem össze a témában, sok résztvevővel ismerkedtem meg.

  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Szócikket szeretnék létrehozni a Sporaarchitects és Palatium tervezőirodáknak. Mindkettpő fő műve a négyes metró állomásaink tervezése volt ezidáig, ennek ellenére sehol nincsenek megemlítve sem az M4 metróvonal szócikkben, sem az érintett állomások oldalain. A beruházás mérete, és építészeti minősége( több nagy elismertségű nemzetközi díjat nyertek az állomások építészeti kialakításai) szerintem megérdemelnének szócikkeket, és említéseket a tervezőirodák amik számtalan magyar és külföldi cikkben be a lettek már mutatva a vonal építészeti tervezőiként. Mentorálást azért kérek mert el szertném kerülni hogy a szócikkek a "reklám" bélyegét rásütve törlésre kerüljenek. Totmat vita 2019. augusztus 15., 17:20 (CEST)

Nyugodtan kezdj hozzá a cikkekhez, ha valahol elakadnál, vagy úgy gondolod, jó állapotban vannak, bátran írj a vitalapomra! 50Forintos vita 2019. augusztus 19., 22:14 (CEST)

Mentorkeresés: Pekker Andrea vita

  • Témáim a Wikipédiában:
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Én egy internetes cégnél dolgozom othonrol és ahoz hogy jutalékot kapjak szükségem van eladásra is de sajnos nem tudom hogy tudok jól fel rakni hirdetést.Ebben kérném a segitségére. Köszönettel Andrea mentor szeretnék kérni

Pekker Andrea vita 2019. augusztus 20., 09:31 (CEST)Hirdetések

A Wikipédia enciklopédia, tehát csak enciklopédikus tartalmat lehet írni. Hirdetéseket ide nem lehet feltenni. Érdemes ezt elolvasni. Wikizoli vita 2019. augusztus 20., 09:41 (CEST)

Középen

Az egyéb kocsmafalról áthozva (ne a leglátogatottabb kocsmafalat lepjék el a magánérdekű kezdő kérdések). Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2019. augusztus 21., 08:10 (CEST)

Szép napot mindenkinek! Kérdésem van: Mint például itt, hogyan kell egy táblázat celláiban középre írni a szöveget? – Napkirály postaláda 2019. augusztus 11., 09:05 (CEST)

Nagyjából középen vannak a szövegek, ahol balra igazítás van, ott az szerintem úgy jobb, mintha középen lenne. Mit szeretnél még középre tenni? Ha mégis valamit szeretnél középre igazítani, akkor le lehet lesni a már középre igazítottakról. Lásd a <center>...</center> közé írt szövegeket. – Dodi123 vita 2019. augusztus 11., 10:32 (CEST)

Az ilyen kérdéseket szerencsésebb a kezdők kocsmafalára írni. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2019. augusztus 11., 12:06 (CEST)

@Dodi123: Vizuális szerkesztői módban akarom megcsinálni. De nem tudom lelesni. Hogyan kell? – Napkirály postaláda 2019. augusztus 21., 08:07 (CEST)

@Bináris: Te nem tudnád megmondani? – Napkirály postaláda 2019. augusztus 21., 15:31 (CEST)

Mentorkeresés: Zizelma vita

  • Témáim a Wikipédiában: Élő személy életrajzát szerkesztem
  • Néhány szó a hátteremről: van némi html ismeretem, de alapvetően nem informatikus vagyok
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: képpel, sablonokkal szeretnék átlátható oldalt szerkeszteni, de nem tudom, mit használjak - hogyan

Zizelma vita 2019. augusztus 21., 08:53 (CEST)

Zizelma ez így túl általános kérdésfelvetés, erre csak a - szintén általános leírást tartalmazó - oldalunkat tudjuk ajánlani: Wikipédia:Képek és Wikipédia:Sablonok. Ha leírod, hogy konkrétan mit akarsz csinálni és ennek mi a konkrét akadálya (mi az, ami nem sikerül), akkor próbálunk konkrét segítséget nyújtani. Ha valahol már elkezdtél próbálkozni, akkor azt is linkeld be kérlek. Palotabarát vita 2019. augusztus 21., 11:14 (CEST)

Mentorkeresés: GT Mea vita

  • Témáim a Wikipédiában: társasjáték leírás
  • Néhány szó a hátteremről: társasjétékokat tervezek
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Megpróbáltam átrágni magam az irányelveken és tiltólistákon, de nem találtam egyértelmű választ arra, hogy bemutathatok-e egy terméket a wikipédián vagy nem? Olyan leírásra gondolok, mint a filmekről szokott lenni. Rövid elősztori, egy bekezdésben, és egy részletes leírás a társasjátékról. Természetesen harmadik személy nézőpontjából írnám meg a cikket. Azért is tartom fontosnak, mert a játék neve egy új szó is egyben, ami eddig még nem létezett, de el tudom képzelni, hogy később még használatba veszik. Konkrétan a szén átalakulásának adtam egy külön nevet a latin szén szó (carbon) és az átalalkulás (metamorphozis) szavak egyesítésével: carbomorphozis.

Köszönöm előre is a segítséget! GT Mea vita 2019. augusztus 21., 14:07 (CEST)

@GT Mea: Ez elég vékony jég... Nem néztem utána, de a cikkíráshoz először az szükséges, hogy az adott témáról mások írjanak, ami nem csak triviális említés, hanem annál jóval több. Természetesen ez lehet a saját írásod is (mivel a valódi nevedet nem kutatjuk), de megfelelően "komoly" oldalon kellett megjelennie az írásnak (ami lehet valami hosszabb ismertető, kritika, összehasonlítás, vagy ezekhez hasonló). A "komoly" megjelenés kizárja például a saját személyes közreműködéseddel készült oldalt, blogot például vagy ilyesmit. Lehet online újság. Volt valami ilyesmi? Itt olvashatsz erről: Wikipédia:Nevezetesség.

Első megjelenésre nem a Wikipédia való. Sokan próbálkoznak ezzel. misibacsi*üzenet 2019. augusztus 21., 19:56 (CEST)

Mentorkeresés: Mélység vita

  • Témáim a Wikipédiában:
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Hello új vagyok sok mindent nem tudok még .Hogy lehet posztolni képet,vagy videot .Hogy tudnak kovetni az emberek .Honan làtom hogy mit raktam ki.Szóval kérek segitséget köszönöm.

Mélység vita 2019. augusztus 26., 06:52 (CEST)

Szia! Ennek az oldalnak nem ez a célja, ez nem egy közösségi felület, úgyhogy nincs követés. Posztolni sem lehet, csak fájlokat feltölteni (amit kezdőknek nem ajánlok, rengeteg szerzői jog által védett kép van, amit nem lehet csak úgy feltölteni. 50Forintos vita 2019. augusztus 31., 08:40 (CEST)

Mentorkeresés: Morakonyvkiado57 vita

  • Témáim a Wikipédiában: LÜK és a Móra Könyvkiadó
  • Néhány szó a hátteremről: Szakmai gyakornok vagyok a Móra Könyvkiadónál és azt a feladatot kaptam, hogy a Móra wikipédia oldalait szerkesszem, de egyszerűen nem tudok továbbjutni két problémán.
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Morakonyvkiado57 vita 2019. szeptember 2., 09:54 (CEST) Az egyik, hogy miután megírtam a szócikket, és már a google keresőjében is fellelhető találatként, a bevezető továbbra is a "Szerkeztette:xy/próbalap formájában található, és hiába megyek a [bevezető szerkesztésére], egyszerűen nem tudom ezt átírni/módosítani/eltűntetni, és nem csak én, mint szerkesztő, de mások is ugyanilyen formátumba látják a szócikket. Ilyen ügyben mit lehet tenni, hogy ez a formátum eltűnjön/módosuljon? Illetve mint kiderült, ha rákeresek a LÜK wikipédiára, a bal felső sarokban, ahol a "szócikk" illetve "vitalap" fülnek kéne lennie (mint a többi szócikknél), a LÜK-nél "szerkesztői lap" illetve "vitalap"

A másik kérdésem pedig, hogy hogyan lehet egy szócikket törölni? A problémánk ugyanis az, hogy évekkel ezelőtt valaki létrehozott a a Móra Könyvkiadóról egy szócikket, ami már elavult, nem releváns információkat tartalmaz. Többször is próbáltuk már javítani, módosítani, illetve szerkezteni, viszont valaki ezeket a módosításokat nem hagyja jóvá, így ezek a szerkesztések nem is jelennek meg a szócikkben, továbbra is a régi, elévült információkat hordozva. Mivel nem tudjuk, ki készítette a szócikket, így nem is tudjuk felvenni vele/velük a kapcsolatot, hogy a módosításokat megbeszéljük, viszont a reakció hiánya miatt arra gondolunk, hogy ez az illető(K) már nem aktív(ak), és ezért nem történik módosulás a szócikkben. Mellékelem a szóban forgó szócikket: https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%B3ra_K%C3%B6nyvkiad%C3%B3 – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Morakonyvkiado57 (vitalap | szerkesztései) 2019. szeptember 2., 09:54 (CEST)

Kedves Morakonyvkiado57!

A Wikipédia számos alappillére közül az egyik nagyon fontos az, hogy a feltüntetett adatok és információk ellenőrizhetők legyenek. Ezt független források jelölésével érjük el. Egy másik pillér, hogy a Wikipédián semmilyen reklám nem jelenhet meg, vonatkozik ez a szócikkekbe rejtett reklámjellegű megfogalmazásokra is. A helyzet most a következő: megírtad a LÜK című szócikket, amit a vitalapon olvasható bejegyzés szerint pont fél évvel ezelőtt töröltünk, mert egyrészt a megfogalmazása reklámjellegű volt, másrészt nem volt hozzá független forrás. Most is vannak benne ellenőrizhetetlen és túlzónak tűnő fordulatok , mint például az Európa legnagyobb múltra visszatekintő fejlesztő termékcsaládja, ráadásul három forrás van megadva: a magyarországi terjesztő weboldala, a termék saját Facebook-oldala, valamint a gyártó weboldala. Na ez a három forrás az, ami nem független. Feltehetően törölni fogjuk a cikket, mert ez így csak reklám, amivel kapcsolatban korábban lefolytattunk már egy törlési megbeszélést.

Én a Móra Könyvkiadó szócikkben csak teszt jellegű szerkesztéseket látok ezzel a felhasználóneveddel, amiket bizonyára törölni fogunk, mert technikailag nem jók. Ha korábban más felhasználónévvel vagy belépés nélkül szerkesztettél a cikkben, és nem adtál meg forrásokat a szerkesztésedhez, akkor feltehetően amiatt törölték azokat.

Fontos tudnod, hogy a cikkeket alapvetően nem töröljük ha nem vagyunk elégedettek vele, (hacsak korábban már meg nem beszéltük, hogy törölni fogjuk, mint történt az a LÜK esetében), hanem fejlesztjük, átírjuk, a legrosszabb esetben újraírjuk. Én például rengeteg lexikális adatot látok a Móra Könyvkiadó cikkben most is, amiket semmiképpen nem törölnék. Ilyen például az, hogy mikor alapították, kik a vezetői, mi az árbevétele, melyek a legfontosabb sorozatai. Őszintén szólva egy lexikon szócikkbe nagyjából ennyi is kell, ezek közül szerintem egyik sem elavult, legfeljebb a bevételi adatok szorulnak aktualizálásra. Kérlek tartsd szem előtt, hogy ez egy lexikon, nem reklámweboldal. Sokkal fontosabb leírni források alapján a cég létrehozásának körülményeit, az akkori politikai befolyást, a rendszerváltást követő évek talponmaradásának a körülményeit, mint bővíteni a termékpalettát és a kiadványokat. Ez utóbbi ugyanis már kevésbé lexikális adat, mint az előbbi. Ha ilyen irányban tervezel fejlesztéseket, vannak hozzá független forrásaid, azt örömmel fogadjuk, de ha marketingjellegű fejlesztés van a szemed előtt, akkor kérlek fogadd el, hogy a bővítéseid egy része esetleg akár törlésre is kerülhet.

Szóval a legfontosabb a független forrás és a lexikális feldolgozás, ha ezt a vonalat követed, akkor megmaradnak a szerkesztéseid. Palotabarát vita 2019. szeptember 2., 11:54 (CEST)

Palotabarát Köszönöm az információt és a segítséget, a LÜK-öt igyekeztem úgy formálni, hogy lexikálisabb legyen,kerülve a reklámszagúságot. A Mórával kapcsolatban annyit tennék hozzá az észrevételeidhez, hogy célunk nem a termékeink reklámozása, hanem a lexikális adatok korszerűsítése és frissítése. De mivel nem kaptunk reakciót a módosításokra, és minden maradt a régiben, ezért kérvényeztük a megszüntetést. Említetted továbbá, hogy láttad a teszt szerkesztéseimet. Ezzel kapcsolatban felmerült bennem, hogy ezek szerint a minőségi javításokat is látnád ugye? És ebben az esetben, amennyiben megfelelőek a javítások, jóvá is tudnád őket hagyni, pontot téve ezzel egy hónapok óta húzódó ügynek? – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Morakonyvkiado57 (vitalap | szerkesztései) 2019. szeptember 2., 16:19‎ (CEST)

Morakonyvkiado57: mindenki látja a szerkesztéseidet, ahogy Te is másokét: elég a laptörténet fülre kattintani. A Móra Könyvkiadó cikkében ezzel a felhasználónévvel négy szerkesztést látok: beírtál egy angol nyelvű törlési szöveget, meg hogy "Itt lesz ha javítok bele?", majd törölted. Ezeket értelemszerűen nem hagyjuk jóvá. Jelenleg nincs benne olyan szerkesztés, amit jóvá lehetne hagyni, amiket korábban szerkesztettél, vagy szerkesztettetek, azt újra meg kell csinálni forrással, lexikális megszövegezéssel. Palotabarát vita 2019. szeptember 3., 03:06 (CEST)

Mentorkeresés: Bela olah vita

  • Témáim a Wikipédiában:
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: Mit kell szerkeztenem?

Bela olah vita 2019. szeptember 14., 17:10 (CEST)

@Bela olah: Amit szeretnél. A Wikipédia úgy működik, hogy mindenki azt teszi bele, ami érdekli. Nincsenek tematikus megkötések, amíg a cikk tárgyát megbízható, független források behatóan feldolgozzák (ezt hívjuk nevezetességnek a Wikipédián); nincsenek kötelező feladatok, csak a gyakorlott szerkesztők szoktak rendszeres jelenlétet igénylő feladatokat elvállalni. Ha szeretnéd, írhatsz a kedvenc együttesedről, a szülőfaludról vagy éppen egy érdekes állatfajról, amíg ezek a fenti nevezetességi feltételnek megfelelnek (és a cikkbe beírt adatok is megbízható forrásokból származnak); de ha ahhoz van több kedved, szépítgethetsz meglévő cikkeket is, javíthatod a helyesírást, átfogalmazhatod a kacifántos megfogalmazásokat stb. És, mint említettem, nincsenek kötelező feladatok, így az is teljesen rendben van, ha csak ritkán nézel be (persze minél többet fejleszted a Wikipédiát, annál jobban örülünk). – Tacsipacsi vita 2019. szeptember 14., 18:35 (CEST)
  • Témáim a Wikipédiában:
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

2A02:AB88:373E:8C00:A9E5:E9E8:D9A7:EA9B (vita) 2019. szeptember 15., 00:27 (CEST)Kérek szépen segítséget, nemtudom feltenni az alábbi irodalmi önéletrajzomat. köszönettel LuBett,


Lugosi BaBett 1959-ben született NYÍRBÁTORBAN, gyermekkorát NYÍRLUGOSON töltötte, amely akkor még falu volt, azóta városi rangra emelkedett. A középiskolai tanulmányait NAGYECSEDEN kezdte, és a fővárosban fejezte be. Már diák korában is megszállott tollforgatóként, a mindennapi események tényszerű ám mégis fanyar kifigurázásával bosszantotta osztálytársait. A középiskolai években tanárai támogatásával már szavaló - és történelmi versenyeken saját verseit, esszéit olvasta fel, melyekért elismerő díjakat is kapott. Munkahelyein a BHG Híradásipari vállalat „Megafon” újságjában jelentek meg a közösségi és kulturális élet ösztönzésére felhívó cikkei, majd rendezvényekről szóló összegzései. A HM Protokoll Igazgatóság titkárságvezetőjeként a közösség összefogására számos kvíz és irodalmi délutánnak volt szervező háziasszonya, ahol már saját novelláit is felolvasta, festményeit, szobrait is bemutatta, jelentős elismeréseket elérve. Egy 40 éves gyermek Édesanyja, első könyvét Illés fiának írta Harminc éves a Prófétám címmel, családi szösszenetek, szívet melengető sztorikról, bosszantó rosszcsont történetek visszaidézésével emlékezve fia első 30 évére, kiegészítve egy-egy szituációhoz tartozó fotóval, ide illő stilizált rajzzal. Ezekhez a kiegészítésekhez RAGASZTKODIK TOVÁBBI KÖNYVEIBEN IS! Második könyve AZ ELTÖRÖT MENYASSZONYI RUHÁM címet kapta,, harmadik AZ ILLATOS KATTINGA sejtelmes címmel hívja fel magára a figyelmet, a negyediknek saját gyermekkori találmánya sugallta a címet, A VÍZSZINTES FAGYLAT lett látványos, vizuális magyarázattal szolgáló fotóval a borítólapon. Valamennyi NOVELLÁS KÖTET, melyek elsősorban a nyírségi gyermekkor mindennapjainak tapasztalatait örökíti meg, humoros, meglepő fordulatokat, életszagú, valós megtörtént eseményeknek emléket állítva. A hétköznapok, és ünnepek mikéntjébe kaphatunk betekintést, plasztikus írásával megelevenednek szemünk láttára a szereplők és a helyszínek egyaránt. Ötödik könyve RENDHAGYÓ, mert ismeretlen területre merészkedve a családjában, környezetében hallott, és megélt Trianoni utóhatásról ír, ESZMÉLÉS címmel, szívet-lelket megrázó módon emlékezve a FOJTOGATJÁK A GYÖNÖGYŰ NŐT - A VÉN EURÓPÁT, A BÜSZKE NŐT című könyvében. Az APORSZTRÓF KIADÓ az Eszmélés c. novelláját 2018-ban KÜLÖNDÍJJAL jutalmazta. Könyvei nagy érdeklődést váltottak ki Művelődési házakban, Irodalmi Műhelyekben, a fővárosi könyvhéten egy évtizede, évről-évre jelen van. Az X-média tehetségkutató ,,SIKERES NŐK” c. felkutatásával foglalkozó riport sorozat keretén belül a YOUTUBON IS FELLELHETŐ riportok láthatók róla. Két riport a HADIK KÁVÉHÁZBAN történt könyvbemutatók kapcsán készült 20 perces időkeretben, egy harmadik riport a Kálvária téri könyvtárban, ahol egyben a TÍZÉVES ÍRÓI MUNKÁSSÁG összegzésekor egy újabb művészeti ágban tett,,kirándulásról” is szó esik (40 perc). A riportok mindegyike taglalja Lugosi BaBett kezdeti írói lépéseinek segítőit, kiknek sorában JÓKAI ANNA, dr. Várszegi Asztik Pannonhalmi Főapát, Placid atya, és dr. Kállay Emil piarista rendfőnök neve is megtalálható. Az Európa védelmi könyvhöz, MEGÍRTA EURÓPA VÉDELMI DALÁT, melynek szövegét és zenéjét is Ő írta. Az Orgona és hegedű kísérettel felvett dal mélyen fülbemászó, öt versszakával vallási és történelmi soraival, taktusaival mélyen megérinti a hallgatóságot. Könyveivel, novelláival, és dalaival egyaránt CSALÁDI, NEMZETI, ÉS KATOLIKUS értékeink védelméért kiált, bíztat, és ésszerű, megfontolt cselekvésre sarkall. 2019.március 15 én Debrecenbe hazahívták a közelből származó írót ünnepi beszéd megtartására, 2019 áprilisban dr. Nógrádi György professzor úrral volt közös könyvbemutatója Európa védelmi könyvére, és dalára összpontosítva, melynek aktualitása vitathatatlan! SZÁMOS MŰVÉSZETI ÁGBAN TETT KIRÁNDULÁSA ELLENÉRE AZ ÍRÁSNÁL MARAD!! 2019. április 27-én közéleti ténykedése, és Irodalmi munkássága elismeréseként a NEMZETKÖZI SZENT GYÖRGY LOVAGREND, amely 1326-ban alakult, DÁMÁJÁVÁ FOGADTA Lugosi BaBettet. Jelenleg az igen termékeny írónak KÉT KÖNYVE VAN ELŐKÉSZÍTÉS ALATT, hatodik könyvének ÜLTESSÜNK FÁT, ÉS LELKIISMERETET a címe, a hetedik NOVESZTEM A RUHÁIMAT címmel, szabás, varrás, átalakítási tanácsokkal szolgál majd.

Lugosi BaBett: 

Kedves Lugosi BaBett! Itt valami félreértés van, a Wikipédia nem önéletrajzok gyűjteménye. Azt, hogy kiről/miről születhet szócikk ebben az internetes lexikonban, egy irányelvünkben olvashatod el: Wikipédia:Nevezetesség. Ebből kiderül, hogy minden szócikkünket források alapján írunk meg. Egyébként javaslom, hogy regisztrálj nálunk, enélkül elég egyoldalú lesz a kommunikáció. (A telefonszámodat kitöröltem a hozzászólásodból, légy óvatos a személyes adataid kezelésével) Palotabarát vita 2019. szeptember 15., 02:13 (CEST)

Mentorkeresés: Wikibit4000 vita

  • Témáim a Wikipédiában: Csillagászat
  • Néhány szó a hátteremről: Amatőr csillagász vagyok
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: Törölték a Csillagászati fogalomtáramat, továbbá nem tudom hogy kell címezni meg egy adott szerkesztőnek a vitalapon az üzenetemet.

Wikibit4000 vita 2019. szeptember 16., 21:47 (CEST)

Kedves Wikibit4000! A saját vitalapodon hagytam üzenetet a törléssel kapcsolatban. A legfelső, vízszintes menüsorban, ahol a nicknevedet is látod, ott találod a vitalapodra mutató linket is. Ha valakinek üzenetet akarsz hagyni, az aláírásában keresd meg a vitalapjára mutató linket, és ott írj üzenetet (ugyanúgy írhatsz, ahogy ide írtál). Palotabarát vita 2019. szeptember 16., 22:33 (CEST)

Mentorkeresés: Alaudaronautes vita

  • Témáim a Wikipédiában: IMLH
  • Néhány szó a hátteremről: kortárs képzőművészettel és kortárs magyar irodalommal foglalkozó kritikus
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: automatikus törlésre javasolták az első szerkesztett szócikkemet, számomra eleve érthetetlen és amúgy is több mint alaptalan vádaskodással

Alaudaronautes vita 2019. szeptember 21., 20:15 (CEST)

Alaudaronautes: sajnos ez az írás nagyon messze volt egy szócikktől... Egy lexikon szócikknek a cikk alanyától függetlennek, távolságtartónak és tárgyilagosnak kell lennie. Ha másmilyet szeretnél írni, akkor egész egyszerűen nem a Wikipédia a terepe a publikálásnak. Szerintem sem volt idevaló. Érdemes olvasgatni néhány kiemelt vagy jó minősítésű életrajzi cikkünket, szerintem meg fogod érteni miért volt ez túlírt és milyen távolságra helyezkedett el a lexikális feldolgozástól. Palotabarát vita 2019. szeptember 21., 23:29 (CEST)
Palotabarát: köszönöm a szerkesztői véleményt, természetesen más kérdés, hogy sok mindenben, ami pár mondatban így összesítésre került végül, nem feltétlenül értünk egyet. Ennek ellenére a szóban forgó írás úgy volt szócikk, ahogy volt, mert eleve szócikknek lett szánva, még ha a legtöbbek számára a humor mint olyan megragadhatatlan forrását is képezi az elmélyült gondolkodásnak. Vagyis az azonnal és szinte gondolkodás nélkül törölt mozaikszó-cikk egyszerűen nem publikálás volt. Mindenesetre érthető, ha szerinted sem volt "idevaló". Végül is érdemes olvasgatni néhány jelentős vagy példaértékű életrajzát is bizonyos szerkesztőmunkát végző szerzőknek (pl. József Attila), szerintem meg fogod érteni, miért is túlírt és milyen távolságra helyezkedik el bizonyos lexikális feldolgozhatóságtól a maga cikkszerűségével néhány stílusgyakorlatszerű kreatív írás az adott költői életműben, a sajátos tárgyilagosságával egyetemben. Hogy a lexikonok szócikkei mennyire függetlenek magától a cikkek alanyaitól, nos ez is pusztán viszonyítás kérdése, hiszen minden cikk eleve a cikkírók úgymond egyszerre általános és rejtett alanyiságától függ (de ez már valószínűleg van annyira elvont eszmefuttatás, hogy automatikusan értelmetlennek minősüljön néhányak szemében). Na mindegy, ajánlom Madách falanszterszínének újraolvasását, ahogy a kora újkori Biblia-fordítások bizonyos szöveghelyeit is (meglehet, teljesen feleslegesen). Alaudaronautes vita 2019. szeptember 22., 02:05 (CEST)

A vicc-cikk nem idevaló volt. Az enciklopédiák komoly szócikkeket tartalmaznak, komoly megfogalmazásban. Ehhez a "cikkhez" fölösleges mentort kérned, mert ebből így nem lesz elfogadott tartalom. Olvasd el az üdvözlősablon linkjeit, azok bőven elég tudnivalóval szolgálnak. – Pagony foxhole 2019. szeptember 22., 02:13 (CEST)

Mentorkeresés: Szervátiusz Klára vita

  • Témáim a Wikipédiában: Szervátiusz Tibor, a férjem és Szervátiusz Jenő az apósom
  • Néhány szó a hátteremről: Mindkét Szervátiusz életművének gondozója vagyok
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: Nem tudom kicserélni a fent lévő képeket, s újakat feltenni helyette.

Szervátiusz Klára vita 2019. szeptember 26., 16:14 (CEST)

@Szervátiusz Klára: Képfeltöltéshez 4 napnak el kell telnie a regisztráció után. misibacsi*üzenet 2019. szeptember 26., 17:56 (CEST)

földgáz kitermelése

A földgáz kitermelése táblázat a kitermelt mennyiséget millió köbméterben adja meg. Ez nyilvánvaló tévedés. (50 éve dolgozom a CH kutatásban) A helyes: milliárd köbméter! Valcz Gyula – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Valcz Gyula (vitalap | szerkesztései) 2019. október 4., 15:44‎ (CEST)

@Valcz Gyula:: most hirtelen nem találom melyik cikkről van szó, linkeld be légy kedves! (Egyébként javíthatod magad is) Palotabarát vita 2019. október 4., 16:16 (CEST)
Földgáz? --Tgrvita 2019. október 5., 00:09 (CEST)
Hát, lehet... De ennyi erővel lehet az Okoli, a Szénhidrogén-bányászat Magyarországon vagy a Magyar Földgáztároló Zrt. is. Az is lehet, hogy több cikkben kell javítani, csak így rábökésre nem akarom átírni. Palotabarát vita 2019. október 5., 01:06 (CEST)

Mentorkeresés: Solarage vita

  • Témáim a Wikipédiában: napenergia, napelemes áramtermelés
  • Néhány szó a hátteremről: megújuló energetikai szektorban dolgozok
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: szócikkekhez médiafájlok feltöltése, átvétele, szerzői jogok

Solarage vita 2019. október 9., 12:09 (CEST)

Mentorkeresés: Hársch Ferenc vita

  • Témáim a Wikipédiában:
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Segítséget kérek: Szeretnék szerkeszteni - módosítani egyes elavult adatokat és linkeket. Elsősorban azért mert a Szoborlap megszünt vagyis átalakult Köztérképpé. Próbálom a linkeket kijavítani, egyszer már sikerült, de legutóbb előjött az, hogy Sablon szerkesztés, nem sikerült szerkesztenem.

Kaphatnék az előbb feltett kérdésemre konkrét választ valakitől?
Honlapot szerkesztek, de itteni tapasztalataim nincsenek viszont nincs időm, arra, hogy átrágjam magam a hatalmas és bonyorult segítséghalmazon.

Hársch Ferenc vita 2019. október 10., 11:13 (CEST)

Kedves Ferenc, jól tetted, hogy nem javítottad a sablont, igyekszem segíteni, de adj kérlek egy linket, hogy hol akadtál el, mert kismillió sablonunk van. Azt is tudnod kell, hogy ha csupán arról van szó, hogy a szoborlapra mutató linkeket szeretnéd a köztérképre javítani, akkor azt talán nem is kell kézzel végigcsinálni, lehet automatizálni a folyamatot, abban is tudunk segíteni. Szóval egy linket légy kedves. Palotabarát vita 2019. október 10., 11:18 (CEST)

Mentorkeresés: Mdora888 vita

  • Témáim a Wikipédiában: Tenisz, sportoló , magyar sportoló, személy infobox - Makk Péter
  • Néhány szó a hátteremről: Sajnos teljesen kezdő vagyok a Wikipédián..
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: Magyar teniszező személyes infoboxát szeretném, jobban mondva próbálnám létrehozni. Órák óta olvasgatok, próbálkoztam a sablonokkal, azonban nem vagyok sajnos egyáltalán jártas a Wikipédián, így mielőtt valami olyanra nyomok, amivel csak kiakasztok mindenkit, szeretnék segítséget kérni. Előre is nagyon köszönöm.

Mdora888 vita 2019. október 14., 20:41 (CEST)

@Mdora888: Szia, üdvözöllek a Wikipédiában, én ugyan mentorálást nem tudok vállalni, de az infobox használatában szerintem fogok tudni segíteni, mindjárt csinálok Neked egy allapot, ahol tudod gyakorolni, szerkesztgetni. Néhány perc türelmedet kérem. --Pallertithe cave of Caerbannog 2019. október 14., 20:56 (CEST)

Mentorkeresés: Tot123678 vita

  • Témáim a Wikipédiában:
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Kedves Mentor! Az új polgármester nevét szeretném frissíteni, de a hivatkozásnál elakadtam. Köszönöm segítséged! (Tarjánpuszta község) Tot123678 vita 2019. október 15., 18:52 (CEST)

Kedves Tot123678! Tulajdonképpen majdnem sikerült neked is, a sablon lezáró }} jelek maradtak csak le. Azt pedig külön köszönjük, hogy forrásról is gondoskodtál. Annyit jegyeznék meg, hogy a régi adatot nem töröljük ki ilyenkor, hanem meghagyjuk a cikkben, - ezt visszaírtam. Palotabarát vita 2019. október 16., 01:52 (CEST)

Mentorkeresés: TTTibor vita

Sziasztok,

Túri Török Tibor szobrász adatlapját hoztam létre, képgalériába betöltöttem a wikipédián már megtalálható képeket, de sajátokat nem tudok feltölteni, folyton hibára hivatkozik, azaz nem férek bele a feltöltési szabályokba??? mi lehet a gond? Valaki tudna tanácsot adni a képfeltöltésekkel kapcsolatban

TTTibor vita 2019. október 16., 13:40 (CEST)

Mentorkeresés: 13mária13 vita

  • Témáim a Wikipédiában: egy rólam szóló oldal, https://hu.wikipedia.org/wiki/Szikszai_Mária
  • Néhány szó a hátteremről: nincsen tapasztalatom a szerkesztésben
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: A fenti oldal rólam szól, nem én hoztam létre. Valaki kimásolt egy lexikonból egy szócikket, és létrehozott egy oldalt. A lexikon szerkesztőit kértem, hogy töröljék az oldalt, de ők sem tudják, ki tölti fel a szócikkeiket, ezért nem tudnak segíteni. Így hát én szeretném törölni a rólam szóló oldalt. Szeretném, ha valaki tájékoztatna arról, hogy van-e jogom töröltetni a rólam szóló információt (én azt hiszem, hogy mivel nem vagyok közszereplő, ehhez jogom van), és segítene esetleg a kivitelezésben. Az első lépésnél nem jutottam tovább. Eddig ezt értem el: https://hu.wikipedia.org/wiki/Wikipédia:Törlésre_javasolt_lapok/Szikszai_Mária#Szikszai_Mária


13mária13 vita 2019. október 18., 17:38 (CEST)

@13mária13: Elindítottál egy törlési megbeszélést, a dolog mehet a maga útján. – Pagony foxhole 2019. október 18., 17:48 (CEST)

Egyébként a szerkesztők arról tudhatnának, hogy joggal töltötte fel ide valaki a szócikküket, mert annak idején engedélyt adtak rá. – Pagony foxhole 2019. október 18., 17:51 (CEST)

Mentorkeresés: Pongrác66 vita

  • Témáim a Wikipédiában: Csevej műsor, Gizella-díj
  • Néhány szó a hátteremről: Író, alapítványigazgató és műsorvezető vagyok. A létrehozott oldalakon lévő képek saját tulajdonaim.
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: Szeretnék egy mentort, aki felhívja a figyelmemet a szerkesztési pontatlanságaimra vagy formabeli hiányosságaimra. Volt kép amit valamiért letiltott a wikipedia, holott a jogait én birtoklom. Szeretném megérteni egy lap létrehozásának és későbbi pontosítás miatt való szerkesztésének menetét, hogy ne okozzak gondot más szerkesztőknek az ellenőrzések során. Köszönöm szépen!

Pongrác66 vita 2019. október 25., 11:27 (CEST)

Kedves Pongrác66! Én sok képedet látom, azok rendben vannak (itt találod őket), sajnos a törölt képeket már én sem látom, bizonyára elmaradt a jognyilatkozat, vagy a szócikk túl zsúfolttá vált, azért vették ki. Általában azt tudom elmondani - ami láthatóan félreértést okoz a szócikkeidben -, hogy a Wikipédián az úgynevezett nevezetességi irányelv alapján dől el, hogy valamit bele lehet-e írni a lexikonba, vagy sem. Ez azt jelenti, hogy csak olyasmiről lehet szócikket írni, vagy olyan információt lehet egy szócikkbe behelyezni, amiről másutt (hiteles és független helyen) már írtak, az adott témát teljeskörűen feldolgozták. Tehát nem lehet megadni egy személy vagy egyesület, díj honlapját, Facebook-oldalát valamilyen információ alátámasztására, mert az nem független, hanem azokból az újságmegjelenésekből, könyvekből, más által írt, független forrásokból kell válogatni, ahol az adott tényt leírták, a témát feldolgozták. Nem azt kell tehát alátámasztani például, hogy Bánffy György színművész létező személy volt, hanem hogy valóban ő írta az ajánlást a könyvhöz, és erről valamilyen független forrás beszámolt. Ha nem tudsz ilyen forrást felkutatni, akkor az az információ feltehetően nem is való a Wikipédiába. Sajnos e tekintetben mind a Csevej kulturális-művészeti-karitatív műsor, mind a Gizella-díj szócikkek nincsenek jó helyzetben: nagyon úgy fest, hogy nem valók a Wikipédiába. A Kellár F. János Immánuel cikknél is rezeg a léc. Én azt tudom javasolni, hogy az említett cikkeket tedd vissza szerkesztői allapnak (vagy ha beleegyezel én megcsinálom neked), és kezdj el olyan forrásokat keresni, amik hitelesek és függetlenek. Amennyiben a szócikkek a fő névtérben maradnak, előfordulhat, hogy törlési megbeszélés kezdődik róluk, esetleg törlődnek is. Szerkesztői allapként azonban lenne időd fejleszteni (bár vannak kétségeim, hogy a Wikipédiába valók-e). Feltétlenül olvasd el kérlek a WP:NEV és a WP:FORR útmutatóinkat. Palotabarát vita 2019. október 25., 12:30 (CEST)

(a beszélgetés folytatása itt)

Véleménykérés

Jó napot, sziasztok!

A Vita:Vektor#Észrevétel:a_vektor_fogalma megfogalmazáshoz szeretnék véleményt kapni tartalmilag is, hogy minden állítás helyes-e illetve, hogy az idézés ezen formája általában és jelen esetben (ISBN szám hiánya) elfogadható-e, független forrás-e és közkincs-e. Az aktuális lapot szeretnem frissíteni, ismét, de már nagyobb odafigyeléssel.

[[Törzsök János|Jani]] vita 2019. október 26., 17:43 (CEST)

Wikipédia:Kocsmafal_(egyéb)#Mentort_nem_kérők

[[Törzsök János|Jani]] vita 2019. október 26., 22:01 (CEST)

Mentorkeresés: Zsuzsimirjam vita

  • Témáim a Wikipédiában: CBS
  • Néhány szó a hátteremről: Csak amatőr vagyok, de felfedeztem, hogy a CBS sorozatainak felsorolása között nincs a Hawaii Five-O. Csak ezt akartam pótolni.
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Sajnos nem úgy jelent meg a beírásom, ahogy szerettem volna, ehhez kellene valaki aki segít. Zsuzsimirjam vita 2019. október 30., 09:10 (CET)

Szia Zsuzsimirjam! Csak egy kis csillagocska hiányzott előle (ez: *), nálunk ez jelenti a felsorolásjelet. Beletettem, most már jól jelenik meg (meg letettem a felsorolás aljára, látom sajnos, hogy se nem betűrend, se nem bemuutató éve szerint nincs rendezve, csak mindig hozzácsapódik egy-egy új elem: majd egyszer rendbe is kell rakni ezt is). Kösz, hogy szóltál, szia! Palotabarát vita 2019. október 30., 10:44 (CET)

Mentorkeresés: JózsaGabi vita

  • Témáim a Wikipédiában: Csak egy lap van, amit szerkesztek, Józsa Krisztián néven.
  • Néhány szó a hátteremről: Sajnos az nincs sok, csak a fent említett lapot készítettem évekkel ezelőtt.
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: A képet szeretném kicserélni, ami a lapon van.

JózsaGabi vita 2019. november 3., 22:09 (CET)

Szia JózsaGabi! Annyit tettem, hogy beillesztettem a képet egy, a háttérben futó adatbázisunkba (Wikidata), most már onnan veszi, automatikusan megjelenik. Plusz kicseréltem az infoboxot, most már ott is automatikusan jelenik meg az adatok többsége. Egyébként a képet úgy tudod lecserélni, hogy a kép címét (esetünkben a nem túl frappáns File:JK uj.jpg-t) bele kell írni a kép= sorba az egyenlőségjel mögé. Most nem látszik ott semmi, mert a Wikidatából "érkezik" a kép, de a következő cserénél csak írd be a kép címet (karakterhelyes pontossággal), és akkor az jelenik meg. Palotabarát vita 2019. november 3., 23:53 (CET)

Kedves Palotabarát, nagyon köszönöm a segítségedet! Üdvözlettel,Józsa Gabi JózsaGabi

Sajnos a kép jelen formájában jogsértő, ezért kivettem a Wd-ből, és a képen a megfelelő sablonnal jeleztem ezt a tényt. Továbbá írtam a kép szerzőjének, részben a tájékoztatás végett, részben az esetleges engedély ügyében. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2019. november 5., 13:12 (CET)

A szerző válasza alapján, megküldve neki az engedélyezőszöveg. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2019. november 5., 14:06 (CET)

Megérkezett az engedély, úgyhogy mindjárt vissza is kerül a kép a Wd-be és -ben. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2019. november 5., 14:22 (CET)

Véleménykérés

Szaky vita 2019. november 7., 23:40 (CET) helló! Szabad egy író becenevét a címbe idézőjellel beírni, így: Balogh "Joe" József. Vagy mint Hobónál: Földes László (Hobó) - zárójelbe kell tenni?

Van példa az idézőjelre. Kovács „Tücsi” Mihály pontosan így szerepel (ahogyan maga is használja a nevét). Hobó kicsit kivétel, túl sok Földes László van, és a szerkesztőnk, aki a nevéből szócikket készített, nem úgy különböztette meg, hogy Földes László (zenész), hanem a művésznevét használta erre a célra. Így került bele zárójel, mert ilyenkor zárójelezni szoktunk. Hogy például Földes László (néprajzkutató).

Azt a fajta idézőjelet viszont, amit a kérdésben írtál, nem szokás a magyar Wikipédián használni! Ha menüből kattintasz a javasolt idézőjelek egyikére, akkor az „alsó 99-es, felső 99-es” megjelenésűt válaszd. – Garamond vita 2019. november 9., 19:57 (CET)

Kategória

Szerettem volna létrehozni egy kategóriát, de elrontottam. Vessetek erre egy pillantástː KategóriaːPintér Tamás művei Dudva vitalap 2019. november 7., 16:40 (CET)

Mi a baj vele? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2019. november 7., 16:42 (CET)

Megpróbáltam berakni egy cikkhez, de piros volt. Dudva vitalap 2019. november 7., 17:04 (CET)

Dudva, mert a létrehozás és a beillesztés közötti időpontban Palotabarát törölte. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2019. november 7., 21:38 (CET)

@Dudva: Valóban rossz volt, a kettősponttal volt a gond: KategóriaːPintér Tamás művei. Emiatt nem kategória lett belőle, hanem szócikk, és mint ilyen, nem tudtad volna használni kategóriaként. Most létrehoztam a jó változatot, ezt tudod használni: Kategória:Pintér Tamás művei. Palotabarát vita 2019. november 8., 01:01 (CET)
Hát ehhez jól rá kellett zoomolnom, hogy észrevegyem a különbséget. :-) De amúhy lehetett volna átnevezéssel is javítani a direkt törlés helyett. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2019. november 8., 10:09 (CET)
Sajnos mobilról piszok nehéz az alapműveleteknél többet elvégezni: ahol betűket kell beírni, azt ha lehet asztali gépről csinálom meg, ezért volt a törlés gyors, az új kat. létrehozása lassú (egyébként nekem is nehezen esett le mit keres a szócikkek között egy kategória, a mobilok egyetlen előnye a gyors nagyítási lehetőség). Palotabarát vita 2019. november 8., 12:03 (CET)
@Palotabarát:@Hungarikusz Firkász: Mindkettőtöknek köszönömǃ Dudva vitalap 2019. november 8., 14:41 (CET)

Dudva, honnan szedted ezt a ː jelet? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2019. november 8., 20:28 (CET)

@Hungarikusz Firkász: A klaviatúrám gyártja. Dudva vitalap 2019. november 8., 20:35 (CET)
Lehet, nem ártana átkonfigurálni. Vigyor Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2019. november 8., 20:38 (CET)
Angol nyelvű bevitel, az első választható eset (SIL fonetikus ábécé). Onnantól minden kettőspontot lecserél majdnem ugyanolyan nem-kettőspontra. Továbbá a kapcsos csukó-zárójelet egy felső ékezetre, a százalékot egy alsóra, a csillagot umlautra stb. A második választható billentyűzet (X-SAMPA) sem jobb, csak nem pont ugyanezeket a tréfákat úzi. (Ctrl + M-mel ki lehet lépni ebből a beviteli állapotból, ha valamiért átkonfigurálni nem akarod.) – Garamond vita 2019. november 10., 01:21 (CET)

Hivatkozás - Arcanum

Üdv!

A közeljövőben szeretnék több oldal szerkesztésében segíteni. Azok a dolgok, amiket szerkesztenék, leginkább a Népsport/Nemzeti Sport/Fejér Megyei Hírlap digitalizált kiadványaiból származnak, ám nem tudom, hogy ezeket hogyan lehetne hivatkozni. Én az Arcanum oldalát szeretném használni, ahonnan le is lehet tölteni az említett újságok bizonyos lapjait, de úgy tudom, a Wikipedián azok feltöltve nem használhatók.

Milyen megoldást javasoltok?

Üdv, Prost Acer

Használd a {{CitPer}}(?) sablont, abban nagyon pontosan meg lehet adni az állítás forrását. Közvetlenül az után a mondat/bekezdés tudod beilleszteni, ahol a lapból származó információ olvasható. Be is linkelheted az oldalt, ahol fellelhető az információ, és a "misc" paraméterrel hozzá lehet írni, hogy "fizetős hozzáférés". Ha pl. a Hungaricanát használnád - ami ugyanolyan, mint az Arcanum, csak ingyenes - ugyanezt teheted, csak kihagyhatod a fizetős hozzáférés szöveget. Ennek a cikknek: Kovács György-díj az 5-ös, 6-os, ennek: Széher Mihály a 2-es, 8-as, 13-as forrása ilyen. Én nem szoktam az összes létező forrást linkelni, ha pedig nincs link, akkor a "fizetős" figyelmeztetést sem teszem ki. Olyan, mintha a nyomtatott lapra/könyvre hivatkoznék. (A közösségi kommunikációban speciális aláírást szoktunk használni, mert abban van link a hozzászóló szerkesztői oldalára, és van benne dátum is. Neked is javaslom, ez a legegyszerűbb, csak egy gombnyomás, vagy négy karakter beírni) Palotabarát vita 2019. november 12., 09:51 (CET)

Ha "fizikailag" nem tud szerkeszteni valaki

A MediaWiki-n hozzám fordult valaki, aki a huwikit nem tudja szerkeszteni, mert Kínában él. (Az enwikit állítólag eléri. ) Szeretne cikkeket írni magyarul.

Milyen lehetőségek vannak arra, hogy amit ír, az az ő szerkesztői neve alatt jelenjen meg?

Felajánlotta, hogy átküldi nekem az anyagot, amit angolból fordít, és én létre tudnám hozni a cikket a saját nevem alatt, de ezt nem tartom jó ötletnek több okból. Például a témához sem értenék, tehát a cikkel kapcsolatos kérdésekre sem tudnék válaszolni, és mindenkinek magyaráznom kellene a szituációt.

Létrehozhatok második bejelentkezési nevet, de ez sem tűnik etikusnak, ráadásul a jelszavát is csak én ismerném.

misibacsi*üzenet 2019. november 12., 14:33 (CET)

Ez nem igazán erre a kocsmafalra való. Az enwikit hogy éri el, TOR kapcsolaton? Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2019. november 12., 15:01 (CET)

Formázási gond szövegben

A szerkesztés technikai hátteréhez értő guru segítségét kérném. Hogyan lehet a szövegszerkesztő programokban gyakran használt "tab" billentyűt a szerkesztői ablakban használni vagy helyettesíteni? Van erre mód? Szeretném ha a szövegemben előforduló és oszlopszerűen egymás alá kerülő számok és mértékegységek továbbá szöveges megjegyzések rendezetten néznének ki, hogy áttekinthetőbbek legyen. Elvileg lehetne táblázatba tenni (akkoz nem kell segítség) de ha lehet a táblázatot esztétikai okokból kerülném. Hogy érthetőbb legyen itt egy rövid példa:

Na+ ~140 mOsm/kg H2O megjegyzés....
Cl- ~100 mOsm/kg H2O megjegyzés....
HCO3- ~24 mOsm/kg H2O megjegyzés....

Köszönöm: Pharmattila vita 2019. november 15., 03:11 (CET)

@Pharmattila: Nem lehet. A tabulátor a Wikipédia által is generált HTML-ben ugyanúgy whitespace, mint a szóköz vagy éppen az egyszeres (üres sor nélküli) sortörés, és sima szóközként jelenik meg. (Nem törhető szóközökkel szokás bűvészkedni, de egyrészt az csúnya, másrészt pont az oszlopszerűségek kialakítására teljességgel alkalmatlan is, hiszen ugyanúgy fix szélességű, mint a sima szóköz.) – Tacsipacsi vita 2019. november 15., 15:21 (CET)
@Tacsipacsi: Mielőtt feltettem ide a fájdalmamat sokat bűvészkedtem de a nyúl nem akart kijönni a kalapból. De azért köszi-pacsi. Vigyor Pharmattila vita 2019. november 17., 03:37 (CET)

Nem is az a baj, hogy a nem törhető szóköz ugyanakkora helyet hagy, mint a közönséges, hanem hogy a szövegbetűk változó szélességűek, és ezt nem tudjuk a közökkel kiegyenlíteni. Kivéve, ha fix szélességű betűket használunk, írógépbetűt, na de hát milyen az??

Olyant azért lehet csinálni, hogy keretvonalak nélküli táblázatot készítünk: {|style="border-style: none;" – ez persze ugyanúgy stílustalan, bár műszakilag lehetséges megoldás, mint például színeket használni szövegrészletek kiemelésére a szócikkekben.

Na+ ~140 mOsm/kg   H2O      megjegyzés…
Cl- ~100 mOsm/kg H2O megjegyzés…
HCO3- ~24 mOsm/kg H2O megjegyzés…

De a weblapok elmélete ezt ellenzi, azzal, hogy a táblázatok nem erre valók. – Garamond vita 2019. november 16., 12:03 (CET)

@Garamond: Köszönöm! Ez igen! Majdnem tökéletes. Én el is fogadom. De a weblapok elméletével nem tudok mit kezdeni. Részleteznéd? Most akkor lehet vagy sem?
Egyébként én egy "fehér keretes" táblázatban is gondolkodtam, közel ehhez a megoldáshoz csak az én webes technikai ismereteim ehhez kevésnek bizonyultak.
Azért próbálkozok ezzel (hogy értsd az okot is), mert természettudományos témájú szócikkeket irogatok sorban és a fenti példához hasonló borzalmak gyakran keletkeznek a klaviatúrámon. Ha 3-4-5 (vonalazott) minitáblázat van a szócikkben, az enyhénszólva ronda. Ha pedig tabulátor nélkül folyószöveggé mosódik az meg szörnyelmes. De a te megoldásod nekem nagon ehető. Pharmattila vita 2019. november 17., 03:37 (CET)

@Pharmattila: A webes gondolatmenet az, hogy el kell választani a lap szöveges tartalmát az oldal logikai szerkezetétől (cím, bekezdés, felsorolás stb.) valamint formai megjelenésétől (betűkészletek, színek, jobbra-balra rendezés stb.). Így ezeket egymástól függetlenül lehet módosítani, és egymástól független a számítógépes támogatásuk (milyen betűkészlet van telepítve a felhasználó gépén, milyen operációs rendszer alá, milyen böngészőt használ, telefonon vagy asztali gépen tevékenykedik).

Ha egy lap megjelenését táblázattal oldjuk meg, akkor keverjük ezeket a szinteket, az egyik szint eszközrendszerét a másikban szimuláljuk. Ezért nem veszik szívesen (bár láthatólag megoldható és működik). Hasonlatként mondom, ezért nem teljesen igaz, de kicsit olyan a dolog, mint amikor egy internetes oldalon valamilyen szöveget nem szó szerinti (kijelölhető és másolható) szövegként szerepeltetnek, hanem képen jelenik meg. Elolvasható, de mégsem az igazi. A konkrét esetben például arra érdemes odafigyelni, hogy egy táblázat, amit az ember megtervez és kipróbál az asztali számítógépén, egészen másképp jelenik meg telefonon. A bekezdéseket újratördelik a böngészők, de a táblázatot csak amennyire sikerül. – Garamond vita 2019. november 17., 13:48 (CET)

Az a kérdés, hogy a kívánt szöveg tartalmi szempontból táblázatosként kezelhető-e. Bár kevés kontextus látható itt, de nekem úgy tűnik, hogy inkább igen: az első oszlopban van egy ion, a másodikban egy fizikai mennyiség (ozmózisnyomás?), a harmadikban a víz, a negyedikben pedig valamiféle megjegyzés. (Megjegyzés: a fenti példádban az első után van néhány nem törhető szóköz – na ez az, aminek nem kéne ott lennie, hanem ha feltétlenül szükséges, CSS-sel kéne megoldani a cellaméret növelését.) – Tacsipacsi vita 2019. november 17., 14:00 (CET)

Nem tudom persze, hogy Pharmattila mindig táblázatot gondol-e, amikor tabulálni szeretne. Lehet valami rendezettebb felsorolás is. A példája valóban táblázatszerű, én is úgy fogtam fel. Ami a cellaméretet illeti, az általam mutatott megoldást valószínűleg fogja tudni használni, a CSS-t meg nem. Akkor inkább mutatok egy eretnek lehetőséget. Ha ez annyira problematikus, akkor csináljunk rá sablont, mert az nem udvarias dolog, hogy egy kezdőt belezavarjunk a stíluslapokba. (Még akkor sem, ha burkoltan magam is azt tettem, csak nem mondtam meg.)

Erről jut eszembe. Ez a <ce> azért nem volt itt egészen sportszerű, Tacsipacsi. De ha már, akkor légy szíves, mutasd be a szolgáltatást a kollégának, mert lehet, hogy szeretne ilyent használni. (Beleértve a felső mínuszt is, amit már akartam mondani, hogy jobb lenne, ha nem diviz lenne, hanem ugyanolyan széles jel, mint a '+'.) Én nem fogom bemutatni neki, mert sosem hallottam róla. – Garamond vita 2019. november 17., 16:32 (CET)

@Garamond, Pharmattila: Sajnos én se nagyon ismerem, és dokumentációt sem találok hozzá; annyit tudok, hogy az alapdolgokat a <ce>-ben (vagy <chem>-ben) mindenféle HTML-formázás nélkül be lehet írni, csak a felső index (töltés) elé kell egy kalap: (<ce>H2O</ce>), (<chem>CO3^2-</chem>) stb. A VisualEditorben van kémiaiképlet-szerkesztő (Beszúrás → Kémiai képlet), ahol vannak további példaképletek. – Tacsipacsi vita 2019. november 17., 18:09 (CET)

Mateknak álcázták a sötét lelkű TEX-esek, Help:Displaying a formula#Chemistry. Hát ehhez azért kell egy kis elszántság, hogy valaki komolyabban használja. Ahhoz meg viszont a kicsinél több vegytani tudás kellene, hogy helpet írjon hozzá egy másik valaki (például én). Sajnos (bár másodszorra átmentem kémiából), valójában a Há-kettő, SO-négynél leragadtam. Akkor nekem maradjon inkább a sup és sub. (Visual editort nem használok, zavar, mikor helyettem akar okoskodni.) – Garamond vita 2019. november 17., 21:36 (CET)

@Garamond, Tacsipacsi: Sajnálom, hogy a közöttünk lévő nagy időkülönbség miatt kicsit lassabb a kommunikáció. Látom Garamond este mégegyszer nekifutott (akkor még én ebédeltem). Nem gondoltam Gyerekek, hogy ekkora építő jellegű vita kerekedik ebből. Minden esetre köszönöm a tanácsokat. Több, mint a felét értettem is. Garamond, ezért a megjegyzésedért, hogy : ..." mert az nem udvarias dolog, hogy egy kezdőt belezavarjunk a stíluslapokba", ...szóval ezért a megjegyzésedért virtuálisam megölelnélek ha lány lennél.
De komolyabbra fordítva a szót mégegyszer összefoglalom tőmondatokra szorítkozva a hasfájásomat. Emlitettem, hogy természettudományos szócikkeket írok. Az áttekinthetőség didaktikai szükséglet főleg ha a témához nem értőnek akarok lelkiismeretesen magyarázni. Profi módon de laikusnak égi magasságokban megírt, és ezért érthetetlen szakszöveggel tele a magyar WP. Én szeretném az érdeklődő laikusnak írni a cikkeket. Az áttekinthetőségnek pedig része lenne a tagoltság. Nem állítom, hogy enélkül nem megy de tagolva szebb, jobb, érthetőbb és nekem is könnyebb.
A táblázat nem a legjobb megoldás (pláne, hogy már értem Garamond magyarázatát a webes gondolatmenetről, az oldalak logikai szerkezetéről. Az én rendezni kívánt szövegdarabjaim pedig nem különálló "képek", hanem szerves részei a szövegnek. A magyarázat egyébként hasznos volt Gramond, köszönöm.
Maradna a tabulátor ha lenne. A fent hozott példám a lehető legrondább szerkezet pont azért választottam. Nem biztos, hogy helyesen tettem, mert elterelhetlek benneteket a speciális kémiai karakterek irányába.
" Nem tudom persze, hogy Pharmattila mindig táblázatot gondol-e, amikor tabulálni szeretne. Lehet valami rendezettebb felsorolás is. A példája valóban táblázatszerű, én is úgy fogtam fel." Már értem, hogy mi a különbség a táblázat és szöveg között. Ezek szerves részei a szövegnek de áttekinthetőséget igényelnek. Nyomtatott alapú szakirodalmat te is olvastál. Egész biztos találkoztál nem táblázatba írt tagolt szövegrészekkel. Pláne fizikában.
Emlitettétek , hogy : " Ha ez annyira problematikus, akkor csináljunk rá sablont". Ebből én annyit értettem meg, hogy valaki vagy valakik sokat dolgoznak én meg majd ha kész élvezem a sablon örömeit. Vigyor.
A 'Help:Displaying a formula#Chemistry-t már használtam korábban. Nem olyan vészes. Nem azt mondom, hogy este elalvás előtt szórakoztató olvasmány de használhatónak tartom. Hogy a kémiát miért rejtették a matarba, azt ne kérdezd. Talán, mert technikailag egy csoportba tartoznak.
Van még valami amit szeretnék megkérdezni tőletek ha már ilyen szépen összejöttünk. Táblázatot már használtam. Van amikor az információ nem a szöveg része és kifejezetten táblázatba való. Sokat kínlódtam vele, hogy olyan legyen, mint szeretném. A fejléc szövege pl. ne legyen tördelve. Könnybe lábadt a szemem a boldogságtól, hogy én azt magamtól kifiguráltam. Aztán jött egy "bot" és rombadöntötte az alkotásomat, olvashatatlanul felszabdalta azt, amit én kiizzadtam. Könnyebben megértitek a kérdésemet ha ráklikkeltek a Toxikológia szócikk mostani és a korábbi verziójára. Arról beszélek.
Kérdésem: én csináltam valamit rosszat, ami nem kompatibilis a web logikájával vagy nem elfogadható módon belepiszkáltam egy sablomba és a botnak javítania kellett? Ez elkerülhető valamilyen bűvészkedéssel? Ennyi kérdés és mindez hétfőre (mert ott már az van). Pharmattila vita 2019. november 18., 02:55 (CET)

El kell szomorítsalak: ha fontosnak tartod, hogy az általad szerkesztett szócikk formailag nagyon olyan legyen, amilyent szeretnél, akkor ez néha nem fog sikerülni. A Wikipédia nem lehet annyira igényes, mint egy Szép könyv pályázatra nevezett kiadvány, mert a tartalmi sokféleség, az olvasók, az eszközök, és a szerkeszthetőség szempontjait kénytelen összeegyeztetni. Meg gyakran mi is úgy dolgozunk, ahogy sikerül, nem úgy, ahogy optimális. A bűvészkedéseket én általában nem nagyon támogatom, magamat is próbálom visszafogni. Ugyanis meg lehet valamit oldani baromi szépen, de lehet, hogy másik böngészőben, másik gépen az nem olyan lesz. Arról nem is beszélve, hogy majd jönnek más szerkesztők, akik szeretnék tovább vinni a szócikket, és nekik okozok gondot a rafinált ötleteimmel, végtére is nekik nem életcéljuk, hogy megfejtsék, én mit szerettem volna.

Pontosan melyik időpontban (dátum, ha kell óra, perc is) volt olyan a Toxikológia, amilyent szeretnél és melyik része nem szimpatikus most? Valamelyik táblázat? Mindegyik táblázat? Más része a szócikknek?

Majd még hozzászólok, most könyvtárba kell indulnom. (Itt a nyitvatartási idő kellős közepén vagyunk most.) – Garamond vita 2019. november 18., 13:02 (CET)

A lelkem és a táblázatok összetörésének időpontja 2019. október 1., 12:23. Ez a legutolsó változtatás ebben a pillanatban. A két első táblázatról van szó. Nem egy tragédia, az is lehet, hogy túlélem de ha már kérdezhetek.... Pharmattila vita 2019. november 18., 15:21 (CET)

(Könyörgöm, nem az érdekelt volna, hogy melyik az, ami nem tetszik, hanem, hogy melyik az, ami még igen. De mindegy, megkerestem.)

Én a következőket látom. Igazából a Táblázatok útmutató nem is mutat olyan lehetőséget, mint amit használni próbáltál! Tessék ellenőrizni. Honnan jött az ötlet? Ettől még lehet, hogy a wiki szoftver és a böngésző visszafejti valahogy, és pont olyan lesz, amint amit gondoltál. De szerencsével.

Aztán. A width="...." paraméterezés megy ki a divatból (ennek volna teoretikusabb megfogalmazása is, de ez a lényeg). Helyette ugyanezt elő lehet írni teljesen ortodox módon, a stíluselőírásban, style="width: 95%; ..." módon!

A százalékot meg azért írnám (inkább, a px helyett), mert az nem abszolút, képernyő pixelekhez kötött méret, jobban elviseli a nagyítás-kicsinyítés, kis képernyő, nagy képernyő, PC, telefon variációkat.

@Tacsipacsi: téged is kérdezlek, az adott tartalommal jó helyen vagyunk-e ezen a kocsmafalon? Másnak is lehet tanulságos, de itt sose fogják keresni. – Garamond vita 2019. november 18., 20:07 (CET)

@Pharmattila: Amit te írtál, az szintaktikailag olyan mértékben hibás, hogy a feldolgozóprogram a {|width="250px" kódrészlettel nem tudott mit kezdeni, úgyhogy eldobta, mintha ott se lett volna – és ez volt a mázlid. Kevésbé unortodox megoldás erre a problémára, ha egyszerűen kitörlöd a width="250px" attribútumot, és akkor akkora lesz a táblázat, hogy a cellákba lehetőség szerint ne kerüljön sortörés, csak ha már úgy is az egész képernyőszélességet elfoglalja (sajnos ez a címre nem vonatkozik, de ebben a két konkrét esetben a táblázat törzse szerencsére úgyis szélesebb a címnél).
@Garamond: Szerintem ennél jobb helye ennek a megbeszélésnek nincs a Wikipédián, ezt a kocsmafalat többek között pont az ilyen általános technikai segítségkérésre találták ki. Egyébként a százalékos szélességmegadással én vigyáznék – a 95% még rendben van, de falra tudok mászni, amikor a telefonomon, ahol amúgy is pár szó fér el egy sorba, bele van kódolva valamibe pl. 30% szélesség, ami gyakorlatilag szavankénti sortörést jelent. Akkor már inkább legyen 600 képpont, és görgetek vízszintesen. – Tacsipacsi vita 2019. november 20., 00:41 (CET)

Hát így is lehet fogalmazni, én finomabban próbáltam magamat kifejezni. A szélességmegadást bízzuk rá Pharmattilára. Jómagam nem szeretek vízszintesen görgetni, de ez nyilván ízlés dolga. Mondtunk pár szempontot, majd az alkotó átgondolja. Rögtön mondok még egyet, ami szintén csak tipp. Szerintem indokolatlan a díszpontos felsorolásoknál ((a) toxikus reakció megnyilvánulási helye stb.), hogy ennyire be legyenek húzva. A cikkeink alapvetően folyamatos (népszerű) tudományos prózának vannak elképzelve. – Garamond vita 2019. november 20., 11:00 (CET)

Interwiki

Kérdésem lenne, elkészítettem a Gérard Klein szócikket, de elrontottam az interwikit, francia megfelelőnek simán beírtam azt, hogy Gérard Klein, ami egy egyételműsítő lap... Most nem jelenik meg a többi wiki Klein-szócikke, egyedül a francia és a német wikik egyértelműsítő lapja. Ami nekem kellene, az ez [1], de nem tudom átírni bárhogy próbálkozom... Viröngy vita 2019. november 15., 09:49 (CET)

Betettem a megfelelő helyre. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2019. november 15., 09:55 (CET)

Köszönöm szépen! Viröngy vita 2019. november 15., 09:59 (CET)

Mentorkeresés: Hankukac vitaplzslt

  • Témáim a Wikipédiában:
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Hankukac vita 2019. november 23., 14:44 (CET)

Mentorkeresés: Csakaborzsony vita

  • Témáim a Wikipédiában: Pár szócikket bővítettem (és még folytatom): Santo Stefano Rotondo, Hanauer Árpád István, Lászai János.
  • Néhány szó a hátteremről: Történelem és földrajz szakos tanár, informatikus könyvtáros végzettségem van, vallási kérdések is érdekelnek.
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: Még minden lehetőséget és problémát nem látok át. Feltöltöttem egy képet Zimányi Gyuláról a Commonsba (első képfeltöltés), nem tudtam megadni, hogy 70 éve publikált képről van szó, ami közkinccsé teszi, nem értem a licenceket, az egyik automatikusan bejelölődött, de nem biztos, hogy az a jó. Zimányi Gyula szócikkhez betettem a képet, viszont a kép felett megjelent egy szöveg, [[Fájl:|200px]]. Nem tudom, hogy miért jelent meg és nem tudom eltüntetni. Ez az aktuális problémám, de rendszeresen előfordul szerkesztés közben ez-az, aminek kezelésében jó lenne, ha tudna valaki segíteni. Csakaborzsony vita 2019. november 26., 22:17 (CET)
Szia Csakaborzsony! Annyi volt csak a "hiba" - ami nem hiba, csak wikipédiás logika -, hogy amikor az infobox "kép" sorába teszünk egy fotót, akkor azt nem kell linkké alakítani, és nincs szükség a File: "előnévre" sem. Vagyis a
|kép = [[File:Zimányi Gyula.jpg|thumb|Zimányi Gyula 1940-ben]]
helyett a
|kép = Zimányi Gyula.jpg
|képaláírás = Zimányi Gyula 1940-ben
a helyes sorrend. Palotabarát vita 2019. november 26., 22:26 (CET)
Remek, köszönöm szépen.Csakaborzsony vita 2019. november 26., 22:30 (CET)

Források

Létrehoztam ezt az oldalt, hosszas tanakodás után: Theodor Abeling. Rövid, nagyon rövid, nem is csináltam volna meg, ha nem lett volna eleve egy ugyanekkora cikk a német wikin a személyről - így talán a nevezetesség valahogy igazolható... A problémám az, hogy a német oldalon forrásként (meg úgy általában) mindössze egyetlen, nem klikkelhető hivatkozás van, egy 1935-ös lexikon, aminek nincs fenn digitalizált változata. A német szerkesztőknek ezzel nem volt különösebb gondja, a cikk csaknem egy éve él, semmilyen sablon nincs rajta, még szakaszcsonk sem, amit én azért kitettem, mert két sor kevés... Átvettem én is ezt a forrást, mivel másikat nem találtam sehol a neten, jó ez így? Megbízható a német wiki annyira, hogy "bemondásra" elhiggyük és átvegyük ezt a lexikont? Viröngy vita

Viröngy én úgy gondolom, hoyg teljesen jól csináltad, hiszen az összefoglalód alapján ennél többet nem tudtál tenni. Én is futottam vele egy kört, de kb. ugyanoda jutottam, mint te. Még mindig jobb egy számunkra ismeretlen forrást átvenni, mint forrás nélkül hagyni. Palotabarát vita 2019. november 30., 11:51 (CET)

Mentorkeresés: Boomer7793 vita

  • Témáim a Wikipédiában:
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Hogy tudok egy vadonatúj lapot létrehozni ? Boomer7793 vita 2019. december 1., 11:34 (CET)

@Boomer7793: wegyelőre szerintem a próbalapodon kísérletezgess: ha be vagy jelentkezve, a böngészőben a legfelső vízszintes menüsorában találod a próbalapra mutató linket, ahol a nicknevedet is olvashatod. Ha beleírsz valamit a próbalapra, a változtatások elmentése/közzététel gombra kattintva tudod elmenteni. Palotabarát vita 2019. december 1., 12:02 (CET)

Mentorkeresés: Széchenyi Ágnes vita

  • Témáim a Wikipédiában:
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Széchenyi Ágnes vita 2019. december 1., 11:41 (CET) Kedves egyelőre még ismeretlen mentorom! Széchenyi Ágnes vagyok, irodalomtörténész, az MTA-tól elvett kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. A Lukácsy András szócikket tettem fel. Lukácsyt jól ismerem, 90. évében van. Szeretne magáról jelet hagyni az internetes felületen. A szócikket közösen írtuk, nehezen tudtam megértetni vele, hogy ez nem az öndicséret fóruma. (Ő nem használ számítógépet, nem is tudja, mi a világháló, csak hallomásból.) A lehetőségig kiirtottam a szubjektív önminősítéseket. Azt szeretné, ha a könyvei címlapjai felkerülnének, s ez ügyben (is) szeretnék segítséget kérni. A fotókat tőle kaptam, a család szkennelte be. Ezeket kellene még feltenni. Nem értem, a könyvek kicsinyített címlapjainak felkerülése valóban szerzői jogi kérdés? Ha igen, hogyan kell megoldani? Köszönöm előre is a segítséget. Széchenyi Ágnes

Kedves Ágnes! Igen, sajnos többnyire szerzői jogi kérdés. Ha a könyvet tipográfus tervezte, és az alkotásnak minősül, akkor a készítőjének szerzői jogai keletkeztek a borító vonatkozásában. Azért kardinális kérdés ez, mert mifelénk nem egyszerűen illusztratív céllal teszünk fel képet, hanem minden egyes kép - a beküldött szövegekhez hasonlóan - szabad felhasználásúvá válik. Vagyis a feltöltést követően már nem vonatkozik rá a minden jog fenntartva jogvédelem (a bekarikázott C), hanem egy speciális jognyilatkozat keretében bizonyos feltételek mellett bárki bárhol felhasználhatja (lásd: [2]). Vagyis ahhoz, hogy egy kép megjelenjen a Wikipédián, az alkotójának hozzá kell járulnia ahhoz, hogy a jövőben a képét (ebben az esetben: a könyvborítóját) felhasználhatják máshol. A helyzetet bonyolítja, hogy az alkotón kívül a könyv kiadójának (azaz annak, aki fizetett az alkotónak, hogy elkészítse ezt a borítót) szintén hozzá kell járulnia ehhez. Egyfelől nem is nagyon szoktuk forszírozni, hogy könyvborítók kerüljenek fel a Wikipédiára, másfelől nem is teljesen lehetetlen az ügy, hiszen számos kiadó, grafikus, tipográfus adott már ilyen értelmű nyilatkozatot, és persze ott vannak a száz-kétszáz évvel ezelőtt készült könyvborítók, amelyeket már nem véd a szerzői jog.
Van arra is lehetőség, hogy csak a kiadó engedélyét szerezzék be, ebben az esetben a kép csak bizonyos feltételek mellett lenne felhasználható, nem kerülne be a Commons nevű nagy gyűjteményünkbe, ahol a szabad felhasználású képeinket tároljuk, hanem csak itt a magyar Wikipédián jelenne meg (tehát ha később Lukácsy Andrásról készülne angol, német, francia stb. szócikk, azokban nem tudnák felhasználni a borítót). De ilyen esetben is bizonyos feltételek mellett felhasználhatóvá válhat a borító képe.
Azért is megfontolandó, hogy az ember belevágjon egy ilyen mérvű szervezőmunkába, mert a szócikkekben legfeljebb egy-két könyvborító fér el, nem szoktuk az adott szerző összes könyvének a grafikáját elhelyezni a cikkben, mert átláthatatlanná tenné, és elvonná az olvasó figyelmét az írott szövegről. Én azt gondolom, hogy egy, legfeljebb két olyan könyv esetében érdemes belekezdeni a procedúrába, melyeknek a szerzője és a kiadója is elérhető, és várható, hogy megadják a nyilatkozatot, de arra semmiképpen sem érdemes törekedni, hogy az összes könyv esetében beszerezzék az engedélyt, mert nagy valószínűséggel nem tennénk bele mindegyiket a cikkbe. Palotabarát vita 2019. december 1., 12:20 (CET)

Mentorkeresés: Hanna1981 vita

  • Témáim a Wikipédiában:
  • Néhány szó a hátteremről:
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

Hanna1981 vita 2019. december 11., 10:09 (CET) Szép jó napot mindenkinek! A segítségeteket szeretném kérni. A tulajdonomban van egy családi biblia, amit az 1800-as években adtak ki. Ez a könyv méretét tekintve vastag, nagy, bör kötésű,ezüst csattos, aranyozott szélű és aranyozott lapokat is tartalmaz. Nem átlagos a biblia, mivel az illuminátusok, ill. szabadkőművesek jelei találhatók benne és rajta! Erre a könyvre szeretnék vevőt találni! A könyv értékét tekintve, csak körülbelüli összegét ismerem, mivel csak egyszer becsültettem fel (érthető okból). Ezzel kapcsolatban szeretnék felvilágosítást kérni! Segítségeteket előre is köszönöm! – Hanna1981 vita 2019. december 11., 10:09 (CET)

Válasz a vitalapodon. – Regasterios vita 2019. december 11., 10:21 (CET)

Mentorkeresés: Gnagyrobi vita

  • Témáim a Wikipédiában: Főként az eszperantó nyelvvel kapcsolatos dolgok.
  • Néhány szó a hátteremről: Elvileg nem vagyok kezdő, de gyakorlatilag már régen szerkesztettem.
  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim: @Tambo mentor, Nagyon régen szerkesztettem utoljára a Wikipédiát magyar és eszperantó nyelven. Pl. nem tudok most képet feltölteni az Eszes Mária Erzsébet szócikkbe. Többek között én próbálom frissíteni a Magyarországi Eszperantó Szövetség szócikkét.

Gnagyrobi vita 2019. december 14., 12:18 (CET)

@Gnagyrobi: Regisztráció után 4 napot várni kell, csak utána megy a képfeltöltés. De úgy látom, nálad ez nem lehet gond, akkor passz, illetve annyi, hogy a képet nem közvetlenül a "szócikkbe" tölti fel az ember, hanem mondjuk a Commonsba, és utána tudsz rá hivatkozni a cikkben. Ez sehol nincs leírva? Elég gyakori kérdés szokott lenni. misibacsi*üzenet 2019. december 14., 18:52 (CET)

@Misibacsi: Köszönöm a választ. Sajnos én "botladozó" vagyok (örökös kezdő), mert nem tudom folyamatosan szerkeszteni a Wikipédiát. Korábban sok képemet törölték a magyar és eszperantó Wikipédiáról, bizonyára az én hibám miatt. Korábban Pataki Márta Wikipédista társunk segített a szerkesztésekben, de mint értesültam ő sajnos elhunyt, ezért is lenne szükségem egy konzulensre. Többek között a Magyarországi Eszperantó Szövetség szócikkét kellene frissítenem, napra készre tartanom. Ha jól emlékszem, korábban dolgoztam már együtt Tambo szerkesztővel is.Gnagyrobi vita 2019. december 16., 10:23 (CET)

Nem vagyok szakértő képek terén, de ezen az oldalon szerintem tedd fel a kérdéseidet - lehetőleg konkrétan, hogy mit szeretnél tenni, mivel próbálkoztál már ennek érdekében, és milyen problémába ütköztél.
Cikk szövegének szerkesztése aligha lehet túl nehéz, próbálj meg kisebb szakaszt megnyitni szerkesztésre. Nézd meg előnézetben, hogy jó-e, majd mentsd el.
Nem mindegy, hogy a vizuális szerkesztőprogramot használod-e vagy a forrás-szerkesztőt. Előbbi a kezdők igényei szerint készült, könnyebb használni és kisebb a hibalehetőség, az utóbbi fapadosabb (több dologgal tisztában kell lenni és nagyobb a hibalehetőség is).
Ha korábban már képtörlésre került sor, lehetséges, hogy nem adtál meg megfelelő licencet, vagy jogvédett volt a feltöltött kép, stb. Csak saját készítésű képet érdemes feltölteni, de a licencet akkor is meg kell jelölni, különben törlik (külön értesítés nélkül).
Szövegmódosításnál vagy adj meg rögtön a mondat után forrást, hogy honnan származik (ha rövid szövegről van szó), ha pedig az adott forrást nagyobb mértékben felhasználtad a cikk szövegéhez, akkor a cikk alján add meg a "== Források ==" között.
Szó szerint nem szabad szöveget másolni, kivéve, ha az adott oldal szövegét szabad felhasználású licenc alá helyezték, de általában akkor is át kell írni a nem megfelelő stílusa miatt.
Úgy látom, hogy a „Magyarországi Eszperantó Szövetség” szócikkét sikerült szerkesztened már többször is az évek során, akkor nem reménytelen a dolog.
misibacsi*üzenet 2019. december 16., 12:26 (CET)

Mentorkeresés: Alexander.berg85 vita

  • Témáim a Wikipédiában:

informatika, közgazdaságtan, társadalomtudomány, egészségügy

  • Néhány szó a hátteremről:

nagyon régóta programozok, corvinuson végeztem, jelenleg programozóként dolgozom és semmelweisen tanulok.

  • Mentort kérek magam mellé, ezek a szerkesztési gondjaim:

szép kerek mondatok írása, kiemelésekkel stb. Alexander.berg85 vita 2019. december 22., 09:10 (CET)

Alexander.berg85 szép kerek mondatokat neked kell írnod, ebben nem tudunk segíteni, hiszen te tudod mi az, amit le akarsz írni :-) Amiben itt segíthetünk: a Wikipédia szerkesztés technikai részének magyarázata, a szócikkek felépítésének, tartalmi, formai elvárásainak leírása, ezzel kapcsolatos kérdések megválaszolása. Ami viszont elvárás feléd: jó fogalmazási készség, kiváló helyesírás. Palotabarát vita 2019. december 22., 09:52 (CET)

Palotabarát sajnos ez a gyengém, ezért ebben keresek olyan személyt, aki ezügyben ki tud egészíteni. Próbát megér, hátha lesz ilyen ;). Cserébe sok információt tudok átadni, több nyelvről fordítani. Alexander.berg85 vita 2019. december 22., 10:09 (CET)

A szerkesztői lapodon kétszer szerepel, hogy magyar az anyanyelved. Elég csak egyszer. Wikizoli vita 2019. december 22., 10:57 (CET)

Alexander.berg85 sok szerencsét! :-). Sajnos ez a legnehezebb: nem csak az adott témában való jártasságot igényel, hanem azt is, hogy a segítő tudja: mi az, amit le akartál írni. A tapasztalatok szerint az ilyen szövegek feljavítására kevés a jelentkező, de a remény hal meg utoljára :-) Palotabarát vita 2019. december 22., 11:43 (CET)

Mentor keresés

Kedves jövendőbeli mentorom, Beck György vagyok és szeretnék egy új lapot létrehozni, mely egykori angol tanáromnak állítana emléket. A családtól megkaptam a szükséges adatokat és fényképeket is hozzá. Odáig eljutottam, hogy létrehoztam egy próbalapot, de úgy érzem, mire mindent végigolvasnék, nagyon sok időmet elvinné. Nem tudom szerkeszteni a benne szereplő táblázatot. Szeretnék egy fényképet betenni, de azt sem tudom első látásra, hogyan kell. Szóval alapproblémáim vannak és elkelne némi segítség. Előre is köszönöm, Beck György – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Nevrokon (vitalap | szerkesztései) 2019. december 26., 21:44‎

Mielőtt jelentkezne valaki mentornak, javasolom, hogy olvasd el ezeket. Wikipédia:Az első lépések, különösen azt, amit a forrásokról és fényképekről írnak. Wikizoli vita 2019. december 26., 22:00 (CET)

Ha ideírsz, mindig írd alá négy hullámvonallal. Így ~~~~. Akkor ilyen időbélyeges aláírás jelenik meg, mint most nekem. – Wikizoli vita 2019. december 26., 22:05 (CET)

Jedves @Nevrokon:, azért a későbbi csalódások elkerülése érdekében két fontos szempontot szeretném, ha tudnál a szándékod mellett érvényesíteni: az egyik, hogy itt nem állítunk senkinek sem emléket. A Wikipédiának ez nem szándéka, nem feladata, és nem is alkalmas erre. Itt azokról a személyekről lehet szócikket írni, akik megfelelnek az úgynevezett nevezetességi irányelvünknek, vagyis annak, hogy az illető életét mások már feldolgozták, vagyis írtak róla. Ebből fakad a másik fontos szempont is a szócikkíráshoz: saját kutatást nem fogadunk el. Hiába van a birtokodban számos adat, ha azok soha nem jelentek még meg másutt, akkor itt sem lehet közzétenni azokat. A Wikipédia nem kér, és nem tesz közzé senkiről hivatalos iratokat (anyakönyvi kivonat, bizonyítvány stb.), hanem hivatkozik azokra a művekre, amelyekben ezek az adatok már megjelentek. Ha ezek a feltételek teljesülnek az egykori angoltanároddal kapcsolatban, akkor érdemes belefogni a szócikkíráshoz. Egyébként az interneten számtalan lehetőség van valakinek emléket állítani: lehet egy honlap, blog, bármi, ahol a magad jóindulatú elfogultságával szólhatsz valakiről, de a Wikipédia csak a lexikonszerű, távolságtartó és tárgyilagos feldolgozásoknak tud helyt adni, melyeket több független forrással is alá kell támasztani. Palotabarát vita 2019. december 26., 23:11 (CET)