Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)/Archív250

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Dnyipro és társai, megváltozott nevű városok a Wikidatán

Elég sok város és egyéb település neve megváltozott az idők során, a volt Orosz Birodalom illetve a volt Szovjetunió területén lévőkre ez nagyságrenddel magasabb arányban jellemző. Fontos lenne, hogy a Wikidatán minél több településnél feltüntessük az egyes időintervallumokban hivatalos magyar elnevezést, mert a használt infoboxaink jelentős része valamint a személyek szócikkének bevezetőjében alkalmazott {{szülhal}}(?) sablon a Wikidatából veszi az elnevezést, és ha nincs ott beírva az adott időpontban érvényes hivatalos név, akkor a mai nevet (ami a szócikk címe) hívja meg, ezáltal anakronizmushoz vezet a szócikkekben.

Az ukrajnai Dnyipro városánál végigcsináltam ezt, a laptörténet szerint összesen 23 perc volt a folyamat. Így most Bohdan Szerhijovics Nyikisin cikkében is jól jelenik meg az adat.

Szóval hajrá, hasonló közreműködésre biztatom szerktársaimat! Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2019. július 11., 01:42 (CEST)

Könyvek címleírása - mi a minimum, mennyi az elég?, Philip K. Dick példáján

@Hungarikusz Firkász:

@Misibacsi: @Kemenymate: @Gerry89: @Gg. Any: @BenKor: @EniPort: @Apród: @Samat: @Grin: @Burumbátor: @Pagony: @Csurla: @Palotabarát: @Bencemac: @Ogodej: @Fauvirt: @Pasztilla: @12akd: @Teemeah:

Elnézést a sok pingelésért, ám azokat szándékozom bevonni a diskurzusba, akikkel ilyen-olyan módon, de (többnyire érdemben) vitatkozni, ill. támogatólag együttműködni szoktam. Akinek nem inge, ne vegye magára/ne szóljon hozzája...

https://hu.wikipedia.org/wiki/Philip_K._Dick

Többedszerre ütközöm ama jelenségbe, hogy hozzá nem értő felkentek kitörlik nagy munkával egybehordott szerzői (fordítás)bibliográfiáimat. Úgyhogy most a köz elé viszem - szerintem egyáltalán nem fölösleges és zavaró, amit végzek. Az alábbiakat akár egyfajta gyorstalpalónak is lehet tekinteni - azok számára, akiket érdekel a (főleg) könyvek szabatos, elvárható címleírása. A címleírásnak megvannak a szabályai, és többféle szabványt követnek szerte a világban, de Mo.-on is, én egyfajta egyszerűsített, de nagyon logikus címleírást alkalmazok. Szerintem nem redundáns, minden alapadatot tartalmaz Az adott példában Firkász úr kitörölte az alábbiakat:

  • Philip K. Dickː Foster, meghalsz! / Robert Heinlyneː Hosszú őrség. Amerikai elbeszélések; ford. Nánási Judit; Stiinta si Technica, Bukarest, 195? (Tudományos-fantasztikus elbeszélések)
  • A halál útvesztője. Tudományos fantasztikus regény; ford. Veres Mihály; Kozmosz Könyvek, Bp., 1986 (Kozmosz fantasztikus könyvek)
  • Transz; ford. Halász András; Cherokee, Bp., 1992
  • Ubik; ford. Németh Attila; Móra, Bp., 1992
  • Szárnyas fejvadász. Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokról?; ford. Szántai Zsolt; Valhalla Páholy, Bp., 1993
  • A kozmosz bábjai; ford. Szántai Zsolt; Valhalla Páholy, Bp., 1998
  • Különvélemény. Valamint Emlékmás, Imposztor és más novellák; ford. Galamb Zoltán et al.; Szukits, Szeged, 2002 (Sikerfilmek – könyvsikerek)
  • Az ember a Fellegvárban; ford. Gerevich T. András; Agave Könyvek, Bp., 2003
  • Palmer Eldritch három stigmája; ford. Pék Zoltán; Agave Könyvek, Bp., 2003
  • Valis; ford. Pék Zoltán; Agave Könyvek, Bp., 2004
  • Ubik; ford. Németh Attila; 2. átdolg. kiad.; Agave Könyvek, Bp., 2004
  • Kizökkent idő; ford. Pék Zoltán; Agave Könyvek, Bp., 2004
  • Lenn a sivár Földön; ford. Benczik Vera et al.; Agave Könyvek, Bp., 2005
  • Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?; ford. Pék Zoltán; Agave Könyvek, Bp., 2005
  • Kamera által homályosan; ford. Pék Zoltán; Agave Könyvek, Bp., 2005
  • Figyel az ég; ford. Pék Zoltán; Agave Könyvek, Bp., 2005
  • Időugrás a Marson; ford. Pék Zoltán; Agave Könyvek, Bp., 2006
  • Csordulj könnyem, mondta a rendőr; ford. Pék Zoltán, versford. Imreh András; Agave Könyvek, Bp., 2006
  • Az Alfa hold klánjai; ford. Pék Zoltán; Agave Könyvek, Bp., 2006
  • Már megint a felfedezők; ford. Gálla Nóra et al.; Agave Könyvek, Bp., 2007
  • Istenek inváziója; ford. Pék Zoltán; Agave Könyvek, Bp., 2008
  • Galaktikus cserépgyógyász; ford. Pék Zoltán; Agave Könyvek, Bp., 2008
  • Várjuk a tavalyi évet; ford. Pék Zoltán; Agave Könyvek, Bp., 2008
  • Csúszkáló valóságok; ford. Galamb Zoltán et al.; Agave Könyvek, Bp., 2009
  • Visszafelé világ; ford. Pék Zoltán; Agave Könyvek, Bp., 2009
  • Szabad Albemuth Rádió; ford. Pék Zoltán; Agave Könyvek, Bp., 2009
  • Az elektromos Lincoln; ford. Pék Zoltán; Agave Könyvek, Bp., 2010
  • A Titán játékosai; ford. Pék Zoltán; Agave Könyvek, Bp., 2010
  • Timothy Archer lélekvándorlása; ford. Pék Zoltán; Agave Könyvek, Bp., 2011
  • Egy megcsúszott lélek vallomásai; ford. Pék Zoltán; Agave Könyvek, Bp., 2012
  • A Frolix-8 küldötte; ford. Pék Zoltán; Agave Könyvek, Bp., 2012
  • Az utolsó szimulákrum; ford. Pék Zoltán; Agave Könyvek, Bp., 2013
  • A halál útvesztője; ford. Veres Mihály; Agave Könyvek, Bp., 2014
  • Dr. Vérdíj; ford. Pék Zoltán; Agave Könyvek, Bp., 2016
  • Emlékmás; ford. Pék Zoltán; Agave Könyvek, Bp., 2016
  • A végső igazság; ford. Pék Zoltán; Agave Könyvek, Bp., 2017
  • Elektronikus álmok; ford. Pék Zoltán; Agave Könyvek, Bp., 2018
 A címleírás szükséges, elhagyhatatlan alapadatai: cím/alcím(ek), szerző(k), fordító(k), kiadó(k), évszám, kötetszám (pl. 2 kötet egyazon évben jött ki, vagy egy 5 kötetes tudományos mű 8 év alatt jelent meg), a kiadás típusa (javított, bővített, átdolgozott, "lényegében változatlan utánnyomás", hasonmás/facsimile kiadás stb.). Ami még nagyon elvárt, az a fontosabb közreműködők (szerkesztő, sajtó alá rendező stb.), ill. a könyvsorozat(ok) címe. Kívánatos lehet még az oldalszám, ISBN-szám, illusztrátor, illusztrációk száma-milyensége ("zömmel színes"), nyomda, esetleges bibliográfia, kísérőtanulmányok és egyéb, nem a törzsszöveghez tartozó szövegközlések, esetleges hibák (oldalszám hiányzik, hibás ISBN, félrevezető szerzői név, megtévesztő/alternatív címadás - ugyanazt a szöveget más címen adják közre - stb. Régi könyvek (vö. régi magyar irodalom) esetében a méret, ívszám, a papír származási helye, vízjelrajz leírása, titkos/megtévesztő nyomdahely, illusztrációk milyensége (külön nyomott, utólag beragasztott, előnyomott és kézzel színezett-cizellált stb.), a mecénás(ok) személye, kinek van ajánlva, átdolgozás mértéke (pontos fordítás vagy laza utánérzés, rövidebben irodalmi minták) etc. 

A címleírás mélysége mondhatni a végtelenségig bővíthető... Utóbbiak nem várhatóak el egy átlagembertől, profi könyvtárosok, vagy inkább könyvtörténészek dolga - én sem merészkedem túl gyakran effajta terepre. És az igazán gondos szakmabéliek azt is feltüntetik, hogy milyen forrásból dolgoztak, azaz autopszia (kézhezvétel, a címleíró saját maga látta az egész művet), vagy másoktól átvett adatok nyomán - ami érthetően neccesebb, mert minél több az átvétel, annál több a hibák szaporodásának esélye.

De: Hungarikusz Firkász szerint, idézem: "ne duplikáld a szócikkekben az információkat" - erre a válaszom, hogy nem duplikálom, hanem hiányos adatok tömkelegével dúsítom a Wiki-szócikket.

 Néhány példával világítanám meg:

Eredeti Wiki: 1965. Counter-Clock World (1967); Visszafelé világ (2009) - magamféle: Visszafelé világ; ford. Pék Zoltán; Agave Könyvek, Bp., 2009, tehát a Wiki csak a címet és a magyar megjelenés évét adta meg, ellenben én a fordító nevét, a kiadót és a megjelenés helyét is mellékelten - 60%-os adatnyereség.

Eredeti Wiki: 1966. Do Androids Dream of Electric Sheep? (1968); Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? (1992, 2005) - magamféle:

  • Szárnyas fejvadász. Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokról?; ford. Szántai Zsolt; Valhalla Páholy, Bp., 1993
  • Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?; ford. Pék Zoltán; Agave Könyvek, Bp., 2005
A Wikiben tehát a 2 magyar fordításban létező mű egyik címét kaptuk eddig, és 2 évszámot - az egyik mellesleg rossz: nem 1992, hanem 1993 a helyes, legalábbis az OSZK (nemzeti könyvtár) katalógusa alapján. De nem kaptuk meg, hogy 2 különféle címen létezik egyazon mű, mindkettő más-más fordító munkája (ritka, ám előfordul, hogy egyazon fordítást más címen adnak közre, ill. egyazon fordítást más neve alatt közölnek), sem a kiadókat, megjelenés helyét - közel 80%-os adatveszteség.

Eredeti Wiki: 1968. A Maze of Death (1970); A halál útvesztője (1986, 2014) - magamféle: *A halál útvesztője. Tudományos fantasztikus regény; ford. Veres Mihály; Kozmosz Könyvek, Bp., 1986 (Kozmosz fantasztikus könyvek)

Tehát hiányzik az első esetében az alcím, a fordító neve, a sorozat címe stb. - közel 70%-is adatveszteség.

Eredeti Wiki: 1970. Flow My Tears, The Policeman Said (1974); Csordulj könnyem, mondta a rendőr (2006) - magamféle: *Csordulj könnyem, mondta a rendőr; ford. Pék Zoltán, versford. Imreh András; Agave Könyvek, Bp., 2006

Fentieken túl tehát azt sem jelzi a Firkász-sulykolta Wiki-szócikk, hogy adott kiadás esetében külön személy fordította a verseket... És így tovább.
   Úgyhogy fentiek fényében arra kérem Hungarikusz Firkászt, hogy ne fitymálja, és még kevésbé törölje a munkámat. A Wiki-közösséget pedig, hogy mondjon véleményt (ne verdiktet!): hasznos-e adatgazdag, strukturált, áttekinthető címleírásokat közölni, vagy elég holmi odavetett, dilettáns, olykor hibás (és helyesírásilag is szabálytalan - nyitó zárójel kívülről tapad betűkhöz-szomokhoz, ami ellenkezik a magyar helyesírás szabályaival) címközlés. 

Annál is inkább indokolt a problémafelvetésem, mert az én listám a magyar közreadásokat időrendben közli, ami nem esik egybe az eredeti nyelvű megjelenésekkel - tehát nem vágja keresztbe a másik listát.

Több mint 20 éve dolgozom profi irodalmárként (konkrétan az irodalmi múzeumban), ebből közel 15 évet a könyvtárban, úgyhogy van némi fogalmam a címleírásról (még ha nincs is könyvtárosi végzettségem)... Uff és üdv: Turokaci vita 2019. július 1., 14:12 (CEST)

Megértem, elfogadom, sőt erősen támogatom, hogy a Turokaci által hozott információk szerepeljenek a szócikkekben. Sajnos azonban Turokaci itteni üzenete csúsztatás. Nem azért töröltem, amit bevitt, mert feleslegesnek tartom magukat az információkat, hanem azért, mert felesleges duplum tartalmakat hoz létre a szócikkekben, amikor ugyanazt a tartalmat beviszi, ami már benne van, még ha kiegészítve is. Erről szól az egész, ahogy meg is írtam neki, és ahogy már a Timothy Zahn, és immáron a K. Dick szócikkben prezentáltam is. A probléma ott van, hogy Turokaci -- annak ellenére, hogy profi, ahogy ő azt állítja -- nem képes arra, hogy

  1. Vagy a meglévő információkat bővítse az általa hiányolt tartalommal
  2. Vagy a meglévőt írja felül az ő változatával.

Nem, ő ezt nem hajlandó megcsinálni, mindenhol csak duplikátumokat létrehozva hajlandó bevinni az információkat. Nekem pusztán a duplikációkkal van problémám, és szerintem ezt azért meg lehet érteni. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2019. július 1., 14:40 (CEST)

Így van, a mások szemetét nem vagyok PLUSZban szétganajozni - ti. nagy melóval megcsinálom a jobb verziót (százszámra - szinte az egész, Wikin lévő világirodalmi szócikket/szerzőt végignéztem és összegyűjtöttem önálló kötetben megjelent műveiket), és utána még a rosszat is javítsam ki? Na ne - tudod, akinek két vikipédilyája vagyon, az... Ehelyett inkább más feladatokon edzem elmémet.

A másik pedig a csúsztatás - te csúsztatsz, nem én. Azaz inkább elcsúsztál egy bála banánhéjon: kitörölted azt, amit én is hasznosnak tartottam - a művek eredeti megjelenési sorát, az eredeti angol címekkel. Ami - hangsúlyozom - szintén kell. Ámde ott maradt az alábbi: "Keletkezési sorrendben (Az angol cím mögött az első megjelenés évszáma, a magyar cím mögött a magyar megjelenések évszáma szerepel)" - ami értelmetlen, lévén az általad kitörölt listára vonatkozik, és most nincs se angol cím, se zárójeles évszám. Úgyhogy az lenne megoldás, hogy visszahányod a ganajt, oszt' kicsit gyomlálsz rajt'... Tényleg kell az a dilettantizmus ide? Az akarnokság, a csakazértis, az "enyimmerfogom" mentalitás? Utóbbi kérdésem nem neked szólt, hanem a többieknek. Üdv: Turokaci vita 2019. július 1., 14:50 (CEST)

A szövegnek csak az első pár sorát olvastam (a pökhendiségnél elegem lett), viszont megemlíteném, hogy valóban kezdenek elharapózni a könyves cikkekben az ismétlések. Pl. a Száz meg egy kiskutya cikkben már 2x meg volt említve a magyar kiadás (szövegtest és infobox), de Turokaci beteszi harmadszor is ugyanazt az infót. Gondolom, így profi. Whitepixels vita 2019. július 1., 14:58 (CEST)

@Whitepixels: @Hungarikusz Firkász:

Nem pökhendiség az, ifjú Padavan, hanem 20 év szakmai tapasztalata. És utána következik a lényeg - szerintem érdemes elolvasnod, mert tanulhatsz belőle. De: még mindig jobb, amit csinálsz, mert figyelmeztetsz, és nem ész nélkül törölsz. Ámde: egyfelől a kiskutyák esetében a szöveg közé ágyazott infó hiányos (kiadó helye nix, ill. ha megnézed a címleírásomat, kiderül, hogy társkiadásban jelent meg). Másfelől meg az irodalmi vonatkozású szócikkek esetében szerintem minimum, hogy a tartalomjegyzékben egy pillanat alatt föllelhető legyenek a kiadás adatai. Ez egy rövid szócikk, de akkor is hasznosabb, ha valakit csak a konkrét könyv érdekel, ráakadjon, és ne kelljen végigolvasnia egy - akár ennél 10-20-szor is hosszabb - szócikket egyetlen adatért-adalékért. Ez a szócikkek strukturáltságáról/áttekinthetőségéről is szól, ami megintcsak eléggé alulfejlett jópár([tíz]ezer) Wiki-szócikk esetében. És hogy újabb táptalajt adjak pökhendi mivoltomnak: 20 évig lexikonokkal foglalkoztam nap mint nap, azokat bújtam, milliószám gépeltem az adatokat (és még doktorálnom is kellett volna belőlük, csak menet közben elment a kedvem...). Tehát nem csak úgy levettem néha a polcról, hogy megnézzek benne ezt-azt, hanem 2 évtizeden át napi szinten a lexikonok-adattárak-enciklopédiák voltak a "munkahelyeim". Úgyhogy van némi fogalmam, mi a jó szócikk, mi a jól felépített lexikon, mi a megszerkesztett szöveg, mi a gazdaságos "papíralapú adattovábbítás". Ez nem jelenti azt, hogy tévedhetetlen vagyok, de elég jó rálátásom van a műfajra - és a Wikipedia is egy enciklopédia (még ha más elvek alapján is épül/jött létre, mint a hagyományos előzményei). Nem a kioktatás, hanem a jobbítás szándékával írom ezeket - tudom, nem váltom meg a (lexikon)világot, de tán valaki profitálhat szavaimból, gondolataimból. De ha jobb a szakszerűtlenség, a dilettantizmus, a rajongói (saját sablon!) egyenetlen adatközlés, az elavult források használata, a korszerűtlen szemlélet éltetése, ám legyen... Üdv: Turokaci vita 2019. július 1., 15:25 (CEST)

@Hungarikusz Firkász:

Nagyon jó, haladsz - már csak az általad kitörölt infókat kéne visszaállítani... Ám addig is változtasd meg a szakaszcímet: tudod, egyfelől a "Válogatott művei" valami mást takar, másfelől meg félrevezető: több tucatnyi könyvcím van felsorolva. Ebben mi a válogatás? Ki válogatta? A magyar könyvkiadók összessége, a Dick-szerkesztők titkos tanácsának gigagrémiuma? Javaslom a "Művei magyarul időrendben", netán a szerző magyar nyelvű megjelenése évek szerinti bontásban vagy effélét. Ám ennél fontosabb, hogy az általam összeállított listával véled elleplezni vétkedet - az oktalan adatcsökkentést. Tudod, szabad enciklopédia - de azé' nem mindent szabad. (És ne is jussunk el oda, mint rég: szabad ember szabad országban azt tesz, amit szabad...) Az admin-árulkodás meg nem szép dolog - pláne, ha nincs alapja. Üdv: Turokaci vita 2019. július 1., 15:11 (CEST)

Nem értem, miért tűnt el a cikkből a regények eredeti, angol címe, és miért nincsenek meg a magyar címekről a regények szócikkére mutató linkek. 12 órakor ez még megvolt, a törlésükkel egyáltalán nem értek egyet. – Vadaro vita 2019. július 1., 15:24 (CEST)


@Vadaro:

Erről (is) papolok: Hungarikusz Firkász egy huszárvágással kitörölte, őt kérdezd. Amit nem kellett volna - és az enyémet sem. A 2 lista egymástól függetlenül is hasznos. Üdv: Turokaci vita 2019. július 1., 15:28 (CEST)

Na most szállj le a magas lóról! Lehet, hogy profi irodalmár vagy, de felőlem lehetsz akár félisten is, a lényeg az, hogy csak úgy nem kezdünk el kérkedni ezzel. Aztán senki se kért, hogy ganajozd szét „mások szemetét”, ja, csak hogy itt nincs enyém és nincs másé. – balint36 🚌 buszmegálló 2019. július 1., 15:26 (CEST)

@Turokaci: Csak beleolvastam ebbe a beszélgetésbe, de az is éppen elég volt. "hozzá nem értő felkentek", "elcsúsztál egy bála banánhéjon", "visszahányod a ganajt, oszt' kicsit gyomlálsz rajt'", "Tényleg kell az a dilettantizmus ide?"
Nagyon kérnélek, most menj valami mást csinálni és hagyd itt a Wikipédiát. Hagyd, hogy a szerkesztők írják le a véleményüket. Ez a hangnem amit te most itt megengedtél magadnak, nagyon szégyenletes. Gg. AnySymbole-faune.pngÜzenet 2019. július 1., 15:33 (CEST)

Turokaci, látom hozod a szokásos formádat, de nem veszem fel a kesztyűt. Csak arra vagyok kíváncsi, hogy ha a Te infód a jó, akkor miért nem lehetett a másik kettőt kitörölni, hogy ne HÁROMSZOR legyen meg az adat a rövid szócikkben? Whitepixels vita 2019. július 1., 15:36 (CEST)

Csak egy kérdés, ill. egy közlés: 1. Ha Turokaci listái bővebbek és pontosabbak, ráadásul jobban megfelelnek a magyar, hivatalosnak is mondható címleírási szabályoknak (ezt nem tudom pontosan), akkor miért ezeket kell kitörölni mint duplumokat és miért nem a hiányos, sokszor zavaros régieket? 2. Pasztilla nagy körültekintéssel megpróbálta (vagy nem is csak próbálta) a szabványos címleírásokat a {{CitLib}}(?) sablonnal létrehozni, sokan ezeket használjuk forrásmegadásokban. Úgy gondolom, ez minden fontos paramétert tartalmaz. Ogodej vitalap 2019. július 1., 15:37 (CEST)

Ogodej, ha megnézed, a Turokaci-féle listával lett felülírva a régebbi lista (K. Dick), a Turokaci-féle listával lett kibővítve a régebbi lista (Timothy Zahn). Előbbinél sajnos nem vettem észre, hogy az új listában nem szerepelnek az angol címek. Tehát tény, hogy először a Turokaci-féle lista lett törölve, de azután pont, hogy az maradt benne a cikkbe. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2019. július 1., 15:50 (CEST)
Értem. Úgy olvastam, hogy Turokaci betett egy jó listát, az amúgy gagyi helyett és az lett törölve. Ogodej vitalap 2019. július 1., 16:16 (CEST)
Jól olvastad. Először kivettem a Turokaci-féle listát. Utána viszont azzal írtam felül a korábbit, ami nem gagyi, csak nem tartalmazott mindent, amit a friss. Viszont utóbbi sem tartalmazott mindent, amit a korábbi (angol cím). Mint mondtam, sajnos a felülírásnál nem vettem észre ezt a hiányosságot. Most összefésülöm, mert felesleges két külön listát tárolni (még ha van is rá hely). Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2019. július 1., 16:28 (CEST)
Látom, elkezdted javítani - csakazértis alapon. Hiába írtam többször, hogy a 2 lista nem üti egymást - kéne egy az eredeti angol megjelenésnek, meg egy a magyarnak. Vagy a legjobb lenne egyben a kettőt - állítható paraméterekkel (táblázat: egy kattintás és évek szerint, egy másik és címek szerint, kiadók szerint stb.). Nemde ez lenne az ésszerű? Ehelyett nagy melóval csinálsz megint egy félmegoldást. És azért külön "köszönet", hogy a "Bp."-eket kijavítottad "Budapest"-re, a "ford."-okat meg "fordította:"-ra - nem hallottál még rövidítésekről? Az enciklopédiákban elég gyakran élnek vélük... Ráadásul mindkettő olyan, ami nagyon közismert, tehát rövidebb alakban sem akasztja meg az olvasást. A HMVH és a SZFV már ilyesmi - Hódmezővásárhely és Székesfehérvár -, de nem is élek vélük, csak a Bp.-et rövidítem. (De hogy rettentselek: régebben pl. B.-Gyula is szerepelt, ami a Pallas-Szinnyei időkben Békésgyulát jelentette, ami ma helyesen Gyula - nem minden rövidítés észszerű és használatos.). Számomra ez is az akarnokság egy újabb jele - de ám legyen, ebbe nem avatkozom... Üdv: Turokaci vita 2019. július 1., 16:11 (CEST)


Duplikátumok, triplikátumok létrehozását nem támogatom, és ennek védelmére nem elfogadható indok, hogy "mert én profi vagyok" és nem vagyok hajlandó más után takarítani. Mi itt mindannyian mások után takarítunk, egyfolytában, minden egyes javítással. Most minden szócikknél az lesz, hogy a hibát nem felülírva kijavítjuk a szócikket, hanem a hibát benne hagyjuk és egy szakasszal lentebb beleírjuk, amit jónak vélünk? Ezt bárki profizmusnak nevezi? :-) Ha a te címleírásod pontosabb és jobb, töröld ki a hibás változatokat. Erről szól a Wikipédia, nem arról, hogy bizonygatjuk, hogy mi ezért meg azért értünk a témához, de nem akarunk más után takarítani (így nekünk kell utánad takarítani, vagy az már mindegy? Utánad nyugodtan lehet takarítani, mert az profi amit te csinálsz, más által vétett hiba viszont "ganéj"........?). Szeretnék megkérni arra, hogy amennyiben kijavítasz egy szócikket, a régi, hibás listát töröld ki. Ugyanez vonatkozik arra is, hogy nem kéne duplikátumot írni a szócikkbe, külön sorba tenni az információt, amikor a könyv adatai szerepelnek az infoboxban, fordítóstul, oldalszámostul, meg minden. Ez nem feljavítja a szócikket, csak átláthatatlanná teszi. Ha az infobox adata valamiért hibás, azt az infoboxban kell kijavítani. A véleményemet kérted, hát íme a véleményem. Üdv Xia Üzenő 2019. július 1., 15:58 (CEST)

@Turokaci: Ki nevezett ki téged a Wikipédia egyetlen bibliográfusává? Jöttél, és szakmányban rúgtad fel az eddigi leírásokat, Bp. stb., mintha ez is papír alapú lexikon lenne. Kár, hogy nem szóltunk idejében, hogy állj le vele. De a melldöngető hőbörgésed kezd visszataszító lenni. Miért képzeled, hogy te vagy itt az egyetlen irodalmár? Nem vagy az. – Pagony foxhole 2019. július 1., 16:25 (CEST)

És téged ki nevezett ki? Ja, hogy te nem jöttél. Te már itt voltál. Köréd építették a Wikipediát. Sőt: rád... És épp az lenne a lényeg, hogy az elavult, korszerűtlen útról letérve jobbat kövessenek - mások is. Az, hogy én mutatom meg, hogy mi a helyesebb, csak kis epizód lenne - ám a szabatos címleírás átvétele helyett vitatkozunk és virtuálisan ölre megyünk... És szerinted csak a papíralapú kiadványokban használják, hogy "Bp."? Régebben ennek hely/költségtakarékossági oka volt, ám az emberi agy már csak olyan, hogy lusta, és örül, ha Budapest helyett Bp.-t lát, mert kevesebbet kopik (mielőtt belekötnél: hasonlattal éltem). Ez az információtömörítés egyik - ha mégoly egyszerű - módja, és részben erről szól az informatika is, ha már a digitális platformoknál tartunk. De persze, legyen csak "ford." helyett "fordította:" (így, kettősponttal, hogy még fölöslegesebb legyen az infó), mert hisz különben azt hihetné a Wiki-olvasó, hogy a népszerű amerikai autómárkának köze van az ezeregy kiskutya éjszakai kalandjaihoz (mind a hárem Szörnyella dö Frásszal)...

Hülyeséget félretéve: nem melldöngetés, hanem szakmabéliként látom, hogy sokan rosszul csinálják. Pedig az is nagy munka, ti. rosszul csinálni - csak egy kicsivel kéne több, és jobb lenne. Leírtam szelíden, nyilvánosan, magánban, wikitalálkozókon is papoltam, PIM-Wiki-fórumon előadtam stb. - hiába. Attól, hogy valamit csinálunk, még nem biztos, hogy haszna van. Én szeretném, hogy jobb lenne a Wiki - mert rosszat látok. És nem a kisujjamból kihalászott esetlegesség alapján, hanem könyvtári címleírási sztenderdek nyomán. Meg 20 év lexikográfusi tapasztalat alapján. Ezért szólok. Hogy jobb legyen - de ha az a válasz, hogy csakazértismásképp, nehogymá igaza legyen a másiknak, akkor hiába. Ezért tartunk itt - a Wiki, az ország, a világ... De legfőképp szép hazánk - tudod, a turáni átok... Pedig ideje lenne már az epegörcshabverő helyett a patikamérlegelés intézményét is kipróbálni. Az irodalmi, történelmi szócikkek többsége 19. századi színvonalon áll (Pallas, Szinnyei nyomán - lejárt jogdíj, digitalizált tartalom, konvertálás), és mert nincs, aki újraírja (nem a 10-20 legfontosabbról beszélek), hát úgy marad. Ezen legalább kicsit lendít, ha szabatos címleírásokkal, helyes névalakokkal, pontosabb dátumokkal járulunk hozzá. Én nagyjából ennyit tudok tenni, ezt vállaltam (magam előtt), ezt teszem. És vitatkozom, ha hülyeséget, slendriánságot, hibákat látok - és ezzel csak ellenségeket szerzek. De mint tudjuk, itt az akadémikusokat is leugatják, mert mindig akad, aki jobban tud - mindegy, hogy mit, a lényeg, hogy más legyen (merazenyém!)... Nem jó ez.

Tudom, a stílusomat nem épp a diplomáciai továbbképzéseket fogják követendő mintaként tanítani, de 20 év tapasztalatából látom, hogy mi a rossz, mi a nem korszerű. És ha már mások nem követnek ezen az úton, legalább az általam létrehozott (pontos, adatgazdag, jól strukturált) infótömböket nem kéne rombolni-törölni. Nem az én szép két tyúkszememért - hanem a Wikiért, de legfőképp a gyanútlan (ámde tudáséhes) olvasóiért... Üdv: Turokaci vita 2019. július 1., 16:50 (CEST)

@Hungarikusz Firkász:: Nekem pusztán a duplikációkkal van problémám, és szerintem ezt azért meg lehet érteni.

Nem, nem lehet megérteni, ez nem elfogadható indok. Legyen (átmenetileg) 2x ugyanaz az infó a cikkben, mint 1x, de az hiányosan.

Sok cikkben van duplikátum, ami elkerülhetetlen, mivel egy-egy szócikket többen / sokan szerkesztenek, és ki ezt ír bele, ki meg amazt, máshova, és kevesen olvassák el a szócikket teljes egészében, hogy aztán még ki is javítsák benne az ilyen és egyéb hibákat. Még ha egyetlen ember is ír egy cikket, akkor is a cikk bevezetője kötelezően duplikátum. mivel össze kell foglalnia a cikk lényegét. Másrészt az ember elfelejtheti, hogy a cikk elején már leírt valamit és kissé lejjebb ugyanazt leírhatja még 1x. Azért vagyunk többen, hogy a mások által vétett hibát próbáljuk javítani. Tehát a "duplikátum mint hiba" nem jó érv.

Másrészt aki észreveszi, az vegye ki a szócikk szövegéből az ilyen, többnyire hiányos "duplikátum"-ot, és hagyja meg a strukturált, bővebb infókat. Én pár cikkben "javítottam" az ilyen hibákat, de ez meg más valakinek nem tetszett, neki a saját szövegverziója kellett (@Rondar:).

Kikérem magamnak! Nem a saját szövegverziómhoz ragaszkodtam, csak a duplumokat akartam én is kiszedetni/kiszedni, mert egyszerűen nem elegáns a jelenlétük. Ezt jeleztem a duplumok elkövetőjének, és neked is. És, mint láthatod, nem csak az én szememet zavarták ezek. Rondar vita 2019. július 13., 02:24 (CEST)

Az infobox-ban szereplő adatok emlegetése sem jogos, hiszen az infobox funkciója éppen az, hogy kiemel a szócikkből egyes infókat és ezzel szükségszerűen dupláz.

Részigazságok hangzanak el, és kezdődik egymás kioktatása, meg hogy ki milyen stílusban szólalhat meg. Ezt el kéne felejteni, és a témára koncentrálni (akinek a témára való koncentrálás nem megy, az menjen el sétálni és ne szóljon hozzá a témától eltérő dologgal).

A lényeget illetően Turokacinak kell igazat adnom abban, hogy ő vállalkozott az irodalmi vonatkozású szócikkekben a könyvek adatainak korrekt feltüntetésére, és ezt próbálja teljesíteni is. Ezzel kapcsolatban tehát nem kellene támadni.

Nem kellene számonkérni az ezen kívül eső dolgokat, például:

  • hogy miért nem olvassa át az általa irodalmi infókkal kiegészített szócikkek teljes szövegét, és miért nem törli a duplikátumokat (a korábban bent lévő infókat)
  • ne oktasson ki másokat - miért ne mondja el egy profi, hogy szerinte hogyan kell valamit csinálni? Egymás tapasztalataiból is tanulunk, vagy nem? Itt mindenki ért mindenhez profi szinten? Mert akkor én vagyok itt az egyetlen amatőr (ezért van a nevem is kisbetűvel írva, mint nemecseké).
  • ne használjon "csúnya szavakat", pl. "dilettantizmus"(??) De akkor a "melldöngetés" is az (@Pagony:)
  • miért nincs több kép a cikkben?
  • stb.

misibacsi*üzenet 2019. július 1., 16:54 (CEST)

...hasznos-e adatgazdag, strukturált, áttekinthető címleírásokat közölni, vagy elég holmi odavetett, dilettáns, olykor hibás...címközlés. Igen, hasznos... és nem, nem elég... De a professzionális és a dilettáns, a strukturált és no-strukturált, stb. között mindig vannak átmenetek. Egyébként a hivatkozott cikk holland, olasz, orosz, portugál, román, spanyol nyelvű változatában szintén "csak" a művek eredeti címét és a fordításét adják meg (+ megj. éve), mást nem. Úgy látszik, egy enciklopédiától ott sem várnak ennél többet; az angolok és a franciák külön bibliográfia-cikkben listázzák Philip_K._Dick regényeit (műveit), de még ott sem tüntetnek fel kiadót, sororozat-címet; egyedül a németeknél (naná!) találtam igazán adatgazdag, strukturált címleírást, ám ott együtt adják meg a regények eredeti (cím, kiadó, év, ISBN, stb.) és a német kiadás(ok) (cím, kiadó, év, ISBN, stb.) adatait is. Náluk ez az elvárás. Mi pedig - profik vagy nem-profik - még soha megbeszélést sem kezdtünk arról, hogyan is csináljuk, mi legyen egy átlagos elvárás. – Vadaro vita 2019. július 1., 17:03 (CEST)

Hands-on.png (Szerkesztési ütközés után) Akkor misibacsi kedvéért újra leírom:
  1. Sok cikkben van duplikátum – Ez nem indok arra, hogy még több cikkben legyen.
  2. ami elkerülhetetlen, mivel egy-egy szócikket többen / sokan szerkesztenek, és ki ezt ír bele, ki meg amazt, máshova, és kevesen olvassák el a szócikket teljes egészében, hogy aztán még ki is javítsák benne az ilyen és egyéb hibákat. – Kis odafigyeléssel nem kerülhető el. Egy-egy lista átnézése nem olyan hűde hatalmas feladat. Még csak az egész szócikket sem kell átolvasni. Egy egyszerű kereséssel lecsekkolható, hogy amit be akarok írni, az benne van-e már vagy nincs.
  3. Azért vagyunk többen, hogy a mások által vétett hibát próbáljuk javítani. Tehát a "duplikátum mint hiba" nem jó érv. – Ez történt=történik most. A duplikálás redundancia, az pedig egy enciklopédiában hiba.
  4. Másrészt aki észreveszi, az vegye ki a szócikk szövegéből az ilyen, többnyire hiányos "duplikátum"-ot, és hagyja meg a strukturált, bővebb infókat. – Ez történik most, amely ellen Turokaci ágál. Ő nem hajlandó plusz időt fektetni bele, de megmagyarázza, hogy más hogyan csinálja.
  5. A lényeget illetően Turokacinak kell igazat adnom abban, hogy ő vállalkozott az irodalmi vonatkozású szócikkekben a könyvek adatainak korrekt feltüntetésére, és ezt próbálja teljesíteni is. Ezzel kapcsolatban tehát nem kellene támadni. – Nem is azzal van a baj (és nem is azért van „támadva”, hanem a hogyanért. Több megoldás is létezik, ő a legrosszabbat választja, aki meg másképpen csinálja vagy csinálna azt sértegeti.
  6. Nem kellene számonkérni az ezen kívül eső dolgokat, például:
  • hogy miért nem olvassa át az általa irodalmi infókkal kiegészített szócikkek teljes szövegét, és miért nem törli a duplikátumokat (a korábban bent lévő infókat) – Nem kell átolvasnia, elegendő lenne csak rákeresnie. Az azért nem olyan nehéz. Még annyira sem nehéz, mint másokat pocskondiáznia, amiért utána javít. Viszont ha tőle nem várható el, akkor ő (vagy más) milyen jogon várja el? Hiszen többször leírta, hogy kinek (jelen esetben nekem) mit és miképpen kell(ene) csinálnom. Miért is? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2019. július 1., 17:10 (CEST)

Nos. Elolvasva az összes hozzászólást, azt mondom, hogy a duplikátumokra szerintem sincs semmi szükség. HuFi szerintem jól járt el, ha jól vettem ki a szövegből, immár mindenhol a szükségesnek, vagyis jobbnak tartott információ szerepel a szócikkekben. Amúgy Timi és Ogodej hozzaszólásával értek egyet, Ogodejjel abban, hogy szerintem ebben az ügyben a {{CitLib}}(?) sablon is nagyon hasznos.

Turokaci ott folytatta sajnos, ahol a múltkor abbahagyta, bár mostanság nem csak tôle olvasni durván szemêlyeskedő hozzászólásokat. Abban igaza van mondjuk, hogy az irodalmi szócikkek eléggê a 19. századra hajaznak. Nem tudom, hogy ez-e a megoldás, de biztoa nem így, ahogy írta, csinálta. Gerry89 vita 2019. július 1., 17:30 (CEST)

Megnéztem pár szócikket, amiből Hunagrikusz Firkász kitörölt duplumokat. Teljesen érthető, jogos, hogy így tett. Volt ahol három alkalommal szerepelt a PIM linkje, ugyanarról az információról. Szerintem fentebb is a többség erre gondolt, hogy ezekre nincs szükség.

Valaki felvetette, Misibácsi, ha jól emlékszem, hogy duplikál a bevezető és az infobox is. Persze, de szerintem nem arra gondoltunk itt többségében. Én biztos nem. Gerry89 vita 2019. július 1., 17:46 (CEST)

Pragmatikusan nézve, az olvasónak szerintem lényegesen zavaróbb, ha az amúgy nem túl hosszú cikkben a jókora bibliográfia szakasz kétszer szerepel, mint az, ha nincs feltüntetve mondjuk a magyar fordítás kiadásának éve. (Ez ugye egy bibliográfia, nem forráshivatkozás, ahol az ellenőrizhetőség miatt fontos lenne, hogy tudjuk, pontosan melyik kiadásról beszélünk.) Nyilván az az ideális, ha egyszer szerpel és részletes, de ha erree senki nem tud vagy akar időt szánni, akkor inkább legyen egyszer hiányosan.

Általánosságban szerintem nem érdemes túl sok energiát fektetni szabad szöveges forrásleírásokba, inkább azon kéne dolgozni, hogy ezek az adatok a Wikidatában strukturált formában meglegyenek, és onnan lehessen hivatkozni őket (ld. WikiCite), és akkor nem kell azon vitatkozni, hogy Budapest vagy Bp, hanem bármikor átkonfigurálható lesz ez akár egy adott szócikkre, akár általánosságban. Szóval én általánosságban sem érzem, hogy ez igazán hasznos tevékenység lenne; olyan, mintha valaki kézzel formázgatná az infobox HTML-jét a szócikkben ahelyett, hogy egy infobox-sablont használna. Rövid távon előrelépésnek tűnik, hosszú távon nem karbantarthatató. --Tgrvita 2019. július 7., 12:59 (CEST)

Olasz megyék megszűnése

Megszűntek "(soppresso)" Udine (2018.ápr.22.), Gorizia (2017. szeptember 30), és Pordenone megyék (2017. szeptember 30.). Helyükre valamilyen területi közigazgatás lépett, amelynek jellegét, részleteit nem ismerem, nem értem. Kérem, aki ért hozzá, és ideje, energiája van erre, egészítse ki az "egykori megyé"-k szöveges leírását, javítsa hivatkozásokat az infoboxokban és a csatlakozó (helység-) szócikkekben. (Tudom. Bocsánat.) Akela vita 2019. július 12., 23:42 (CEST)

Idézet vs. fordítás

Németország megszünteti önmagát és Az új népvándorlás Európába szócikkek szövegének 90%-a a könyvből idézett szöveg (idézetként megjelölve), a szerkesztő által eredeti németről magyarra fordítva.

  • Van-e irányelvünk, hogy egy szócikk szövegének max. hány %-a lehet idézet? (Wikipédia:Formai útmutató#Idézet nem tér ki erre).
  • Idézetnek minősül-e a saját fordítás? Vonatkozik-e arra is az idézetek mennyiségi korlátja? Akela vita 2019. július 11., 14:37 (CEST)
Erre nem veszek mérget, de emlékeim szerint 10% a maximum ami idézet lehet egy cikkben. Szóval a 90% az "kicsit" sok. – XXLVenom999 vita 2019. július 11., 14:40 (CEST)

A WP:NEMSZABAD két irányból is korlátozza az idézet mennyiségét: 1) Jogvédett műből nem szabad a mű öt százalékánál többet idézni. 2) Az összes idézet együttvéve nem haladhatja meg a Wikpédia-cikk szövegének 10 százalékát.

Túl azon, hogy mit szabad, érdemes a szócikk minőségére is figyelni. A Wikipédia nem szöveggyűjtemény, hanem enciklopédia. A cikkei akkor lesznek jók ha a szerkesztők a források tartalmát egységes szerkezetbe foglalva ismertetik, kivonatolják, parafrazeálják nem pedig akkor, ha változatlanul és lerövidítetlenül beleömlesztik a cikkbe. - Malatinszky vita 2019. július 11., 15:13 (CEST)

Off, de azért jelzem, hogy mindkét cikket elláttam SN sablonnal; ilyen vitát kiváltott könyvek esetében a könyv tartalmának részletes ismertetése a kritikai visszhang részletes ismertetése nélkül egyoldalú. – Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2019. július 11., 15:19 (CEST)

@Akela: A Németország megszünteti önmagát szócikkből a tartalomjegyzék utáni részt én egy az egyben kidobnám. Sőt a bevezető "A szerző statisztikai adatok és saját számításai alapján kiszámította" kezdetű bekezdését is kukáznám ahogy van. Az így megmaradó szövegben minden lényeges benne van. A másik említett könyv szócikkénél ugyanezt csinálnám. Kukába az össze "X. fejezet" szakasszal. – Ary vita 2019. július 11., 15:25 (CEST)

Az meg külön megérne egy vitát, hogy úgy tűnik, a cikkek agyon vannak forrásolva, holott szinte az egész magának a könyvnek a kivonata majdhogynem egyfajta propagandaanyag, tudománytalan, vagy az áltudomány határát súroló megállapításokkal. Hiába van a cikk végén néhány kritikai megállapítás, ha a teljes könyvről szól szinte az egész cikk. Súlyos aránytévesztés ahogy van. Ogodej vitalap 2019. július 14., 19:55 (CEST)

Eduárd?

Szép esős napot mindenkinek! Mi az, hogy Eduárd? Szerintem ez hülyeség. Az Eduárd az Edvárd. Régebben mindenhol Edwardként szerepelt. Az igaz, hogy az nem magyaros, de az Edvárd már igen és az Eduárd az meg honnan jött. Minden forrásban Edwardként szerepel. Tehát én az angol királyoknál ezt meg szeretném szüntetni. Szóval szavazást szeretnék indítani. Edvárd vagy Eduárd. Burumbátor azt gondolja, hogy az Edvárd angolul van. @Burumbátor: Én nem szeretném a magyarra fordított uralkodók nevét angollá tenni, az hülyeség lenne. – Napkirály postaláda 2019. július 13., 17:50 (CEST)

Nézzétek például ezt a szócikket. Mindenki úgy mondja, VIII. Edvárd király, VII. Edvárd király... és Arany János költőn is Edward király, angol király... Szerintem lenne sok értelme eltakarítani innen az Eduárdot. Viszont sok olyan nevű angol király és királyi herceg volt és ott majd át kell változtatnunk, akkor ígérem, hogy segítek. – Napkirály postaláda 2019. július 13., 18:07 (CEST)

@Napkirály: Mielőtt Arany Jánossal példálózol, légy szíves olvasd el végig a verset! Szerepel benne Edward, Eduárd és Edvárd is! Wikizoli vita 2019. július 13., 20:16 (CEST)

Ahogyan a másik helyen is írtam, semmilyen szavazás nem szükséges, hanem csupán saját irányelvünket kell betartani, ami szerint ezeknél a történelmi személyeknél a név magyar változatát használjuk. Az Edwardnak az Edvárd a magyar megfelelője, az Eduárd ennek németes változata. Eszerint tehát Edvárd a helyes, mindenféle szavazás szükségessége nélkül. – Dodi123 vita 2019. július 13., 18:15 (CEST)

És akkor gondolom át is nevezhetjük és változtathatjuk ezeket. – Napkirály postaláda 2019. július 13., 18:17 (CEST)

Ezt a kérdést legyetek szívesek megbeszélni az elnevezési kocsmafalon, mert 1X évvel ezelőtt volt már róla szó, és annak az eredménye lett az Eduárd (több szerkesztő akkori ellenérzése ellenére). Samat üzenetrögzítő 2019. július 13., 18:24 (CEST)

Pontosan melyik kocsmafalon, Samat? Az archívumok keresője sem adja ki. – Pagony foxhole 2019. július 13., 18:30 (CEST)

Pont ezt akartam én is kérdezni. – Napkirály postaláda 2019. július 13., 18:31 (CEST)

Közben meglett. – Pagony foxhole 2019. július 13., 18:40 (CEST)

Több hullámban volt róla szó, már itt is, aztán később több helyen, majd a Pagony által már linkelt beszélgetésnél. Samat üzenetrögzítő 2019. július 13., 18:43 (CEST)

Hands-on.png (Szerkesztési ütközés után) Hát, már eléggé rég volt ez a megbeszélés. De hogy egyébként az Eduárd a német megfelelő és az Edvárd az angol megfelelő és akiknek az átnevezéséről beszélünk közben meg angolok. – Napkirály postaláda 2019. július 13., 18:45 (CEST)

Csak a megbeszélés lényegének összefoglalásához: Edward az angol névforma, Eduárd a (hagyományos) magyar megfelelő, és Edvárd egy, a magyar nyelvben az utóbbi években-évtizedekben megjelent és elterjedt új keletű forma. Samat üzenetrögzítő 2019. július 13., 19:04 (CEST)

És egyébként ki találta ki ezt az egészet? – Napkirály postaláda 2019. július 13., 18:47 (CEST)

De gondolom támogatások nélkül nem nevezhetem át az Eduárd neveket Edvárddá. Jó lenne támogatni. Viszont tőlem senki ne kérje azt, hogy az új szócikkemben változtassam át az Edvárdot Eduárddá! Ki támogatja? – Napkirály postaláda 2019. július 13., 19:10 (CEST)

Ha ez így van, akkor jó lenne ha az Edvárd szócikkünk ennek megfelelően tárgyalná a nevet, mert így félrevezeti az olyan naiv olvasókat, mint én is vagyok. – Dodi123 vita 2019. július 13., 19:15 (CEST)

Támogatások nélkül átnevezhetjük az Eduárdokat (persze a szócikk tartalmában is) vagy kellenek hozzá támogatások? – Napkirály postaláda 2019. július 13., 19:24 (CEST)

@Napkirály: lazíts, add le az átnevezésmániádat! Mivel irányelv írja elő a magyar névalak használatát újkori uralkodók esetében, de a régebbieknél is csak eseti megbeszélés alapján lehet eltérni ettől (vagy ha nincs magyar megfelelő), így légyszi ne kezdj átnevezési hadjáratba, mert ezt már többször javasoltam neked. Járj ide, tanulj, érts meg dolgokat, de ne próbáld meg zöldfülűként egyszemélyben megváltoztatni az évek óta elfogadott irányelveinket. Ha van javaslatod, írd ki az irányelv-módosítási tervedet/javaslatodat, de azt nem itt kell, hanem a megfelelő helyen (biztos megtalálod). Úgyhogy: előre a szerkesztésekben, hátrébb az átnevezgetésekben. – Burumbátor Súgd ide! 2019. július 13., 19:30 (CEST)

Szerintem hagyjuk abba ezt a témát. Csak még azt szeretném megkérdezni, hogy ki hozta ide ezt az Eduárdot. Később még visszatérek erre a témára több helyen, mert mindenki Edvárdnak hívja ezeket az embereket. Ezért értelmetlen az Eduárd. – Napkirály postaláda 2019. július 13., 19:43 (CEST)

Symbol opinion vote.svg megjegyzés-- Álproblémának tartom a kérdést. Arany János versét senki nem fogja felülírni, mondván, hogy a mai keresztnév-ízlés szerint nem így írják. A vitát egyébként is az Edvárd szócikk vitalapjára kellene átvinni, és akkor az olvasó láthatja, hogy mi a mai helyzet.

Amúgy az irányelvek merev, okostojás-értelmezésének tipikus iskolapéldája az, hogy felül akarják írni egyesek a köztudatban máig elterjedt Eduárd változatot, mondván (Orwell parafrázisával), hogy "Edvárd jó, Eduárd rossz".-:)--Linkoman vita 2019. július 13., 20:28 (CEST)

@Linkoman: Lehet, hogy igazad van. Szerintem ha bele egyezel át is másolhatjuk az Edvárd szócikk vitalapjára. – Napkirály postaláda 2019. július 13., 20:42 (CEST)

Én speciel ismerek olyan embert, akinek Eduárd a keresztneve. Anyakönyvezhető magyar név. Ezeket a vitákat az összes keresztnévvel kapcsolatban le lehetne folytatni, az egyiknek ez a változat tetszik, a másiknak az. Felül kéne emelkedni végre ezen. 10 éve még annak is örültem, hogy az Andrásokat nem nevezik át folyton Endrére és fordítva. Most már nüanszokban is flekknyi viták születnek. – LADis LA ék.jpgpankuš 2019. július 13., 21:33 (CEST)

Hát, pedig az Eduárd a német fordítás az Edvárd az angol és mi angol királyok és királyi hercegek nevéről beszélünk és nem értem, hogy akkor ott miért az Eduárd német alak szerepel, miért nem az angol alak az Edvárd. És meg szeretném kérdezni, hogy jó ötlet lenne -e az Edvárd szócikk vitalapjára átmásolni ezt a beszélgetést. – Napkirály postaláda 2019. július 14., 08:06 (CEST)

Másold nyugodtan, de akkor a járőrfalon lévő résszel együtt. Még egyszer mondom: Eduárd alakot többször, hosszas megbeszélésen alakítottuk ki, végső soron azon az alapon, hogy az Osiris Helyesírás nevű kiadvány ebben az alakban hozza az angol (walesi) uralkodók-hercegek nevét. És mi a Wikipédiában - egyéb megállapodásig - követjük az OH által javasolt helyesírási megoldásokat. Ha Te nem jónak gondolod, tedd meg a megfelelő lépéseket. – Burumbátor Súgd ide! 2019. július 14., 08:11 (CEST)

Symbol opinion vote.svg megjegyzés Azért jön elő újra meg újra ez a hülye vita, mert lusták vagyunk rendesen megírni az irányelvet. Az irányelv jelenleg nagyívűen azt mondja, hogy az „újkori uralkodókat magyar nevükön” nevezzük, miközben nem fogalmazza meg sem azt, hogy mit értünk uralkodón, sem azt, hogy mi az a „magyar név”. Ez a valóságban aztán valahogy úgy csapódik le, hogy a szabályt nem csak az uralkodókra, hanem azoknak semmiféle hatalommal nem bíró családtagjaira is kiterjesztjük, a magyar név mibenlétén pedig néha egy jót veszekszünk. Ezt persze lehet ennyiben hagyni: a probléma legfeljebb évente néhány alkalommal üti fel a fejét. De ha esetleg mégis el akarnánk rendezni hosszú távon ezt a problémát, akkor érdemes lenni a következő kérdéseket tisztáznunk, és aztán a közösség akaratának megfelelően átírnunk az irányelvet:

  • Akarjuk-e a magyarosításos elvet kiterjeszteni az uralkodói családtagokra? Ha nem, azzal a viták jelentős részét megspóroljuk, de szükség lesz egy-két átnevezésre. Ha igen, akkor tisztázni kell, hogy mennyire távoli rokonokra akarjuk alkalmazni ezt a kiterjesztést. (Úgy tűnik, jelenleg az az gyakorlatunk, hogy a nemesi címet viselő családtagok nevét megpróbáljuk lefordítani, a többiekét meg nem.) Ha ezt eldöntöttük, fontos lenne az eredményt kodifikálni az irányelvben, mert nem egészséges az, ha az irányelv és a gyakorlat nem esik egybe.
  • Valamilyen megállapodásra kellene jutni abban is, hogy mit tekintönk „magyar névnek”. Valószínűleg alapként megállapodhatnánk abban, hogy eleve csak azok a nevek játszanak, amelyeket Magyarországon anyakönyvezni lehet, de akkor is egyenként meg kell állapodnunk abban, hogy az egyaránt anyakönyvezhető Erzsébet/Elizabet, Keresztély/Krisztián, Eduárd/Edvárd, vagy Sarolta/Sarlott/Sára/Sarolt/Karola változatok közül melyik a magyar megfelelője az Elizabeth, Christian, Edward, illetve Charlotte neveknek. A megállapodás eredményét aztán szintén be kellene venni az irányelvbe.
  • Nem tudom felfigyelt-e rá más is, de az irányelvben szerepel az is, hogy „Uralkodó feleségénél használjuk a családnevet – ez helyettesíti a nem létező számozást.” Nekem ebből az jön le, hogy Katalin cambridge-i hercegné valójában Kate Middleton kéne legyen (esetleg Podjebrád Katalin mintájára Middleton Katalin). Ha nem ezt akarjuk, akkor ezen a ponton is át kell írni az irányelvet.

De mondom, maradhat a jelenlegi káosz is, csak akkor ne hivatkozgassunk az irányelvre.

Malatinszky vita 2019. július 14., 17:37 (CEST)

Maximálisan egyetértek. Az irányelv egy inglis maradványirányelv, csak egy fordítás készült, valamint több javítás, amelyek mind az egységesítés irányába hatottak. De ezt itt meg kellene szavazni irányelvnek, és ehhez az ilyen dolgokat, amit Maltinszky mond, és még másokat is, tovább kellene gondolni. Kéne egy tervezet, amely a jelenlegiből indul ki, de azt jelentősen meghaladja: én támogatni fogom. – Burumbátor Súgd ide! 2019. július 14., 17:43 (CEST)

Én is egyetértek abban, hogy rendet kellene csinálni. Akkor is lesznek kétes esetek, de várhatóan ritkábban. Viszont szeretném megkérdezni, nem látnátok-e értelmét, hogy az irányelvet bontsuk meg. Most egy meglehetősen terjedelmes szövegünk van. Konkrét esetben az ember tájékozódik az általános szokásokról, hogy például ne cirill betűs szócikknevet találjon ki, de utána csak részletproblémái lesznek. Például egy uralkodó nevét szeretné helyesen használni. Ehhez mindegy, hogy mondjuk a barlangnevekkel mi a helyzet. Ebben az esetben (ha kisebb részirányelvet szabályozunk) az is megoldható lenne, hogy ajánló listát is mellékelünk a talált jó megoldásokról. (Például Zogu felesége állítólag Apponyi Géraldine volt magyarul, nekem legyen mondva, hogy ez magyarul van. De akkor hogy kelljen hívni?)
Egy pontosítást szeretnék tenni. Lehet, hogy valóban az a szokásunk, hogy a nemeseket szerepeltetjük magyar néven, ezt én nem figyeltem. De az irányelv nem ezt írja elő (legalábbis szándéka szerint, mert sikerült pont itt félbehagyni a szabályozást). A szöveg az, hogy a szuverének. (Tételesen azt mondja, hogy herceg és gróf; de azt hiszem, pontosabban valahogy úgy van, hogy bárótól fölfelé. Hiszen őrgróf is létezik, meg vikomt, meg csuda tudja még mi (ki) mindenfélék.)
Garamond vita 2019. július 14., 19:07 (CEST)

Én is egyetértek András javaslataival. – Napkirály postaláda 2019. július 15., 06:58 (CEST)

Bölcs Jaroszláv (egyértelműsítő lap)

Elkészítettem a Bölcs Jaroszláv (egyértelműsítő lap)ot (vagy legalábbis annak alapját). Nem tudom, ennek kapcsán maradt-e más egyéb teendő. Apród vita 2019. július 14., 20:54 (CEST)

A Bölcs Jaroszláv lapnak az egyértelműsítő lapodra kellene átirányítania. - Malatinszky vita 2019. július 14., 21:55 (CEST)

@Malatinszky:, rendben, javítottam. Apród vita 2019. július 14., 22:07 (CEST)

Apród és a Wikidata-elemhez csatolás (Bölcs Jaroszláv (egyértelműsítő lap) (Q1561816)) :-) Palotabarát vita 2019. július 14., 22:52 (CEST)
@Palotabarát:, elkészítettem. Bocs hogy most, napokig távol voltam a wikipédiától. Apród vita 2019. július 18., 10:26 (CEST)

Please rename these two pages

Hello, I noticed that the page entitled Castelluccio dei Sauri actually refers to Castelluccio Valmaggiore (en:Castelluccio Valmaggiore), and vice versa. Could you invert the titles of the two pages? thank you!--3knolls vita 2019. július 17., 16:39 (CEST)

Done. Thanks for letting us know. Malatinszky vita 2019. július 17., 16:54 (CEST)

Ezt a Wikidatán kell javítani. Mindjárt meg is csinálom. Malatinszky vita 2019. július 17., 16:43 (CEST)

Kész is. Nézzen rá valaki más is, hogy nem szúrtam-e el valamit. Malatinszky vita 2019. július 17., 16:53 (CEST)

However I notice that the page entitled Castelluccio dei Sauri still refers to Castelluccio Valmaggiore, and vice versa. In fact the links on Wikidata were correct, while the page titles are just wrong.--3knolls vita 2019. július 17., 17:05 (CEST)
Perhaps you are looking at a cached version of the page in question. Malatinszky vita 2019. július 17., 17:17 (CEST)
Nálam jól mutatkozik mindkettő. As far as I see, both titles seem to be OK. Akela vita 2019. július 17., 17:25 (CEST)

A kezdőlap kiemelt cikkei

Bocsánat, nem vagyok képben, hogy ki és milyen elvek szerint és milyen ütemben tölti fel a kezdőlapot kiemelt cikkekkel, de a A kezdőlap kiemelt cikke sablonjai 2017-ben azt látom, hogy a jövő hétig rendben van, utána két hét teljesen hiányzik, aztán pedig szaggatott. Nem sorban szokás feltölteni? Tehát most a 34-2 megy, a 35-1 és a 35-2 rendben van, de a 36-37. hétre semmi. Szóljatok, ha fölöslegesen aggódom, és minden időben meglesz. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2017. augusztus 27., 13:11 (CEST)

Wikipédia:Szócikkek a kezdőlapon#36. hét - ez válasz a kérdésedre? Fauvirt vita 2017. augusztus 28., 22:36 (CEST)

Az egyik felére, hogy honnan lesznek a kezdőlapcikkek, válasz. Ha azt mondod, hogy teljesen sínen van a dolog, és normális, hogy ennyi idővel előtte még nincs meg a jelölt, akkor a másikra is. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2017. augusztus 28., 23:11 (CEST)

Én úgy látom, hogy javaslat van (36/1 Városház tér (Miskolc); 36/2 I. Mátyás magyar király), de hogy mi a menet vagy mi hiányzik ahhoz, hogy elkészüljön, azt nem tudom... @*feridiák? Úgy látom ő aktív ott... tud-e a közösség valamiben segíteni? Fauvirt vita 2017. augusztus 29., 01:05 (CEST)

A 36/2-re épp most adtam le egy ellenző szavazatot, mert frissen lett kiemelt, és gyakorlatilag azonnal szerkesztési háború kezdődött kötülötte, a vitalapon most is folyik a vér. Még akár a kezdőlapos kiemelése alatt is átalakulhat. Így ne. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2017. augusztus 29., 08:53 (CEST)

@Bináris: Javaslatot tettem egy másik szócikkre... jó lesz? Fauvirt vita 2017. augusztus 29., 12:13 (CEST)

Elkészítettem a 36-37. hét hiányzó cikkajánlóit, lehet javítani. – Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2017. augusztus 29., 13:19 (CEST)

Symbol question.svg kérdés Általában mennyi idővel előre elvárás, hogy a helyén legyen a kiemelt cikk sablonja, ill. mennyi idő kell a megbeszéléshez és kivitelezéshez? Mennyi idővel előre kell aggódni? Mert van egy botom, amelyik a napképe sablon aláírását figyeli, az tudná figyelni ezeket is, és riasztani, ha hiányzok. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2017. augusztus 30., 09:50 (CEST)

Szerintem a megjelenés előtti nap este 8-ig jó lenne, ha lenne. Én itt pl. már hét óra után a semmi helyére bemásoltam az előző heti cikkajánlót. - ato vita 2017. augusztus 30., 10:18 (CEST)
Ez azért kevésnek tűnik. Nem biztos, hogy 8-tól éjfélig nézi valaki a kocsmafalat, aki tudja, hogy kell egy ilyen problémát megoldani, és akkor kimarad a közösségi megbeszélés is. Én inkább egy hétre gondolnék, de mindenképpen több nap. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2017. augusztus 30., 10:47 (CEST)

@Bináris: A megjelenés előtt két nappal szerintem elég. – Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2017. szeptember 11., 06:56 (CEST)

Jelenleg a jövő hét közepéig vagyunk jók, azonban továbbra sem látom át, hogy ki és milyen elvek, szokások alapján csinálja ezt a munkát, van-e útmutatója, leírt szokásrendszere, esetleg le nem írt, de leírásra váró szokásrendszere, vagy csak odatéved valaki, és csinálja. Nem látom, hogy mi alapján kerülnek be a cikkek valamelyik időszakra a soron következő szabad hely átugrásával, és hogy az dönti-e el, aki épp először arra jár, vagy mindet meg kell beszélni (hogyan?), vagy Ha nincs vita, akkor megy automatikusan. Nem látom, van-e olyan technikai segédlet, hogy melyik kiemelt cikk mikor volt utoljára a kezdőlapon és melyik mióta vár a kezdőlapra kerülésre. Nem látom, hogy van-e bármilyen mechanizmus a témakörök közötti váltogatásra, vagy véletlenszerűen alakul. Sok-sok nyitott kérdés, amiről érdemes lenne beszélni. Ha ezt a munkafolyamatot sikerülne átlátni, akkor tudnánk választ adni arra a kérdésre, hogy mennyi idő kell a rendes, nem kapkodós megoldáshoz. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2017. szeptember 11., 07:27 (CEST)

Rleventének azt hiszem volt egy olyan kezdeményezése, hogy ha lehet kapcsolódjon egy aktuális dátumhoz is. Ld.: Szerkesztő:Rlevente/Kiemelt szócikkek hivatkozása dátum-cikkekben. -- ato vita 2017. szeptember 11., 08:04 (CEST)

  1. A sikeres kiemelés után a jelölő szerkesztő néha rögtön szokta javasolni a kezdőlapra kerülést.
  2. Bárki javasolhat, és megírhatja a cikkajánlót; ha nincs vita, akkor megy automatikusan.
  3. A "lyukak" a valamilyen évfordulóhoz kapcsolódás miatt vannak; ezeket általában korábban beírják.
  4. Technikai segédlet: a Wikipédia:Kiemelt szócikkek listája lapon levő táblázat; a frissítése nem megoldott.
  5. Témakörök szerinti válogatás: nincs semmilyen mechanizmus, de oda kell rá figyelni. Lásd pl. Sablonvita:Kezdőlap kiemelt cikkei/2017-38-2. – Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2017. szeptember 11., 08:26 (CEST)

Köszönöm a konstruktív hozzászólásokat, ezzel most tényleg előrébb vagyunk, mert erre alapozva el lehet kezdeni egy útmutató kidolgozását. Kezd kirajzolódni a fejemben, milyen listákat lenne érdemes bottal létrehozni és frissíteni. Van-e valami leírás arról, hogyan kell a kivonatot elkészíteni? Illetve hogy mennyi időnként kerülhet kezdőlapra ugyanaz a cikk? Ato, neked megvan az a kód, amivel a fenti lapot csináltad, alkalmas ütemezett futtatásra? Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2017. szeptember 11., 08:35 (CEST)

A "Wikipédia:Botgazdák üzenőfala/Archív_23#Kiemelt szócikkek hivatkozása dátum-cikkekben" szakaszban hivatkozott kóddal és Tacsipacsi javításával írattam ki képernyőre az eredményt és abból mentettem allapra. -- ato vita 2017. szeptember 11., 08:57 (CEST)

A cikkajánló alapesetben a cikk bevezetője, de ez nem szabály, csak szokás. A refeket ki kell gyomlálni belőle. Ha pedig túl rövid a bevezető, akkor kézzel kell bővíteni. Az ismételt címlapra kerülésre nincsenek szabályok; én személy szerint nem pártolom mindaddig, amíg van olyan kiemelt cikk, ami még soha nem szerepelt a kezdőlapon. Esetleg ki lehet gyűjteni a a Wikipédia:Kiemelt szócikkek listája lapon, hogy a második előfordulás milyen távolságra volt az elsőtől. – Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2017. szeptember 11., 09:04 (CEST)

Tehát van ez az oldal, ahova szintén fel kell írni, most már ez is képbe került. :-) Ha jól látom, főleg @Rlevente, Kemenymate, LaSza: szokta kézzel karbantartani. Jó lenne összegyűjteni, hogy milyen szokatlan, az alaprendszerből hiányzó dolgokat írtok bele, hogy aztán automatizálni lehessen ennek a frissítését is bottal. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2017. szeptember 11., 09:47 (CEST)

@Bináris: Megoldódott a probléma, vagy van szükség további teendőre? – balint36 🚌 buszmegálló 2018. október 7., 23:36 (CEST)

Sajnos akkoriban hagytam elaludni, és nem volt időm rá, de szerintem még nincs megoldva. Alsó hangon egy útmutatót kéne összeállítani a válaszok alapján, hogy ne kelljen legközelebb ugyanezeket a kérdéseket feltenni. A botmunka egy másik tészta, ahhoz már nekem kell emlékeznem valahogy a feladatra, vagy más vállalkozó kedvűnek. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. október 8., 07:54 (CEST)

@Balint36: Nem oldódott meg egyáltalán. A folyamatos tartalombiztosításra vonatkozó hosszú távú garancia mellett például a most csütörtöktől megjelenő ajánlót is lassan ideje lenne megírni. – Tacsipacsi vita 2018. október 8., 08:00 (CEST)

Forrás pontosításának kérése

Üdv! Van-e olyan sablonunk, ami arra szolgál, hogy ha valaki hanyagul csak egy általános lapot/portált jelöl meg forrásként, nem pedig azt a konkrét oldalt vagy azokat az oldalakat, ahonnan az információ származik? Sajnos az embernek nincs mindig ideje és energiája vagy kedve a rekonstruálásra, de legalább lehessen látni, ha valaki vagy az, aki nem tette meg mégis megtenné ezt a szerintem elvárható minimumot - de persze lehet velem vitatkozni. Itt: Kategória:Forrással kapcsolatos problémát jelölő sablonok nem találtam ilyet, de lehet, hogy csak béna vagyok. Fauvirt vita 2018. március 12., 10:15 (CET)

A Sablon:Azonosíthatatlan források lesz amit keresel. Piraeus vita 2018. március 12., 12:00 (CET)
@Piraeus: köszönöm, de nem fedi le azt a funkciót, amit írtam. Én egy inkább a szerkesztőknek, a {{forráskérő}}(?), {{mikor}}(?) vagy {{halott link}}(?) sablonokhoz hasonlóra gondoltam. Nem a ref-eket hiányolom, hanem hogy ha valaki nem azt adja meg, hogy pl.: https://hu.wikipedia.org/wiki/Wikipédia hanem csak ennyit: https://hu.wikipedia.org. Fauvirt vita 2018. március 14., 10:49 (CET)

Szerintem nincs ilyen de készítheünk egyet, mondjuk a forráskérő mintájára, hasznos lenne. Milyennek képzeled el? Mi lehetne a neve, mi jelenjen meg a megjelölt szövegrész mellett? Mondjuk valami olyasmi, hogy „forrása pontosítandó”? Piraeus vita 2018. március 15., 21:55 (CET)

@Piraeus: bocsánat, elég ad hoc vagyok mostanság... szóval igen, az szuper lenne... én az "a"-t elhagynám: „pontosítandó forrás” vagy így írnám: „a forrás pontosítandó”?
Ellenben feltűnt, most hogy próbáltam volna egy linkelhető oldalt találni ehhez, hogy sehol nincs az leírva, hogy amennyiben egy konkrét oldal információit használja az ember, akkor azt lehetőleg fel kell(ene) tüntetni, ha nem egyértelmű, hogy az adott művön/weboldalon belül honnan származnak... ebből: Wikipédia:Tüntesd fel forrásaidat!#Példák a források leírására ez nem tudom mennyire jön le(?). Fauvirt vita 2018. március 16., 10:03 (CET)

@Fauvirt: Hm. Jó észrevétel. Tényleg nincs ilyen utalás sehol és tényleg hasznos lenne erre felhívni a szerkesztők figyelmét. Az angol Wikin egy ilyet találtam: en:Help:References and page numbers. A francián semmi ilyesmit, de lehet, hogy csak nem voltam elég ügyes.

Szerintem ez egy útmutató témája lehetne, amit az Ellenőrizhetőség irányelvhez lehet bekötni, hiszen épp abban segítene, hogy ezt az irányelvet hogyan valósítsuk meg. B megoldás: a Tüntesd fel forrásaidat! útmutatóba kell erről pár mondat egy új bekezdésben – ez talán egyszerűbb is.

Célszerű lenne megfogalmazni a szöveget, megbeszélés után beilleszteni az útmutatóba, vagy létrehozni az új útmutatót és utána megcsinálni a sablont, amiről fent beszéltünk, és ami az új útmutató szövegre mutat. Ez hasznos lenne szerintem. Piraeus vita 2018. március 17., 23:49 (CET)

@Piraeus: bocsánat, hamarosan vissza/rátérek erre is! Fauvirt vita 2018. március 20., 02:55 (CET)

navbox

A Condottierék navboxba kellene beilleszteni a Carmagnola linket, mert jelenleg egy olasz községre mutat a Carmagnola név. Nekem sajnos nem sikerül. Tulipanos vita 2019. július 23., 10:06 (CEST)

Lecseréltem. -- ato vita 2019. július 23., 10:19 (CEST)

Azonnali törlés kérése

Kérek egy arra illetékest, hogy az Elkágyé próbalapra tévedésből mentett - szerkesztés alatt álló - szövegemet legyen szíves kitörölni, mert még sok munka lesz vele és nem szeretném, ha addig ez a félkész anyag olvasható lenne. Köszönöm. – Elkágyé vita 2019. július 24., 14:18 (CEST)

Ez az AÜ-re való, a próbalapot pedig azonnalizni kell. – Pagony foxhole 2019. július 24., 14:21 (CEST)

Wales hercege

Sziasztok! Én azt mondom, hogy szerintem jó lenne II. Edvárdtól az összes olyan angol király uralkodó infoboxába írni a Wales hercege szakaszt, aki trónörökösként volt walesi herceg. Itt elolvashatjátok röviden, hogy kik voltak a walesi hercegek. – Napkirály postaláda 2019. július 25., 12:55 (CEST)

Lenne értelme, ha szuverén uralkodók lettek volna hercegként, de így csak egy üres cím, olyan mintha Ferenc Józsefhez kiírnánk külön az infoboxba hogy Jeruzsálem királya is volt. – Hollófernyiges vita 2019. július 26., 08:13 (CEST)

@Hollófernyiges: Hát, legyen így. További szép napot! – Napkirály postaláda 2019. július 26., 08:57 (CEST)

Kémiai elemek új (ajánlott) nevei

Megszületett az MTA ajánlása a 104–118. rendszámú kémiai elemek nevére. Az MTA részéről kaptunk ezzel kapcsolatban egy kérést, hogy legyünk szívesek ezeket átvezetni. Részünkről van ennek akadálya? Bencemac A Holtak Szószólója 2019. július 26., 17:05 (CEST)

Gondolom sok oka lehet, csak szólok, hogy az OTRS lapba nem tudok belépni (név, jelszó ellenőrizve). misibacsi*üzenet 2019. július 27., 06:18 (CEST)

A röntgénium elég furcsa nekem így elsőre, de gondolom nincs akadálya, hogy a kérésüket teljesítsük. Kemenymate vita 2019. július 26., 17:36 (CEST)

Szerintem sincs akadálya. Releváns kategória: Kategória:Transzurán elemek Malatinszky vita 2019. július 26., 17:38 (CEST)

Nincs akadálya, eddig is az ő ajánlásukat követtük. :) A szócikkek szövegében lehet egyszerűbb lenne bottal cserélni, az elemek szócikkei mellett ott vannak az izotópok cikkei is. Szaszicska vita 2019. július 27., 11:32 (CEST)
Olyan gyakran nem lesznek ezek emlegetve, hogy kruciális kérdés legyen. De némelyik tényleg furcsa. Ha a 96-os elem kűrium, akkor a 107-es miért bohrium? Miért nem bórium? (Jó, értem, hogy miért nem, de…) És a mendelévium? Miért nem mengyelévium? Az oganeszon pláne furcsa; biztos görögös alak. Persze amit egy Oganyeszjánról neveznek el (akinek hallhatóan örmény eredetű a neve), az eleve nem lehet nagyon szimpla eset. Szerencsére a Wikipédia követő lexikon, érdemben nem kell ezen töprengenünk. Végtére is a prazeodímiummal sem találkoztam túl gyakran pályafutásom alatt, holott az egy régóta ismert ritkaföldfém. – Garamond vita 2019. július 26., 18:35 (CEST)

A témakör több összefoglaló jellegű szócikkünket is érinti. A Kémiai elemek listája kapott egy {{részben nincs forrás}}(?) sablont. (Hát tényleg, részben nincs.) De sokkal több a Transzurán elemek szócikkhez sincs. Az mégsem minősült forráshiányosnak. Csak az van a szemére hányva, hogy nem tetszik a helyesírása:{{korrektúrázandó}}(?) sablonja van. Aztán melyik szó helyesírása nem tetszik és miért? Mert a vitalapon nem szerepel. Érdekes a Kémiai elemek felfedezési dátum szerinti listája, mely ellen nem emeltetett kifogás, holott nincs forrása. A szerkesztő „az adatokat egy könyvből vette”. Jó lenne tudni, melyikből, mert a szerkesztő régen passzív, attól tartok, nem lehet megkérdezni. A Kémiai elemek nevének etimológiája viszont rendezett forrásúnak látszik. A benne felsorolt nyelvi kifogásokhoz az illetékes kocsmafalon kértem segítséget. – Garamond vita 2019. július 27., 19:01 (CEST)

Sosemvolt operációs rendszerek

A LainOS írása közben ötlött fel bennem, hogy van egy kalap operációs rendszer, amely valamikor létezett (vagy csak tervezték, hogy létezni fog). Ezek nagy részéről egy két mondatos szubcsonknál többet nem lehet összehozni. (na jó "pattogatott kukorica módszerrel" akár kiemelt cikket is). Van-e igény "egy egyéb operációs rendszerek" cikkre, ahol az ilyeneket összegyüjtjük?

Vikidrama vita 2019. július 31., 13:36 (CEST)

@Vikidrama: hogyne volna. Amennyiben enciklopédikus említést érdemel, egy gyűjtőcikkben össze lehetne szedni őket. – Burumbátor Súgd ide! 2019. július 31., 14:10 (CEST)

Van már gyűjtőcikk: Operációs rendszerek listája, ebbe be lehet dolgozni az önállóan nem nevezeteseket is, átirányítással a megfelelő szakaszra. – Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2019. július 31., 14:48 (CEST)

Vandalizmus

Ennek a szerkesztési összefoglalónak a kapcsán szeretném kérni, hogy ne minősítsük vandalizmusnak az olyan szerkesztést, ami nyilvánvalóan nem ártó szándékú, céltalan rombolás. Jelen esetben arról volt szó, hogy egy megbecsült, régi és tapasztalt szerkesztőnk egy cikkből eltávolított egy születési dátumot, amit aztán egy másik megbecsült, régi és tapasztalt szerkesztő visszatett, azzal az indoklással, hogy a születési dátum megtartása vagy elvetése vita tárgya, és amíg a vita el nem dől, nem szerencsés ilyen változtatást végezni. (Mindenképpen azt kérem, hogy a vitát ne itt folytassuk!) Ez idáig rendben is van: értelmes embereknek lehet egy kérdésről eltérő véleménye, és amíg valamiről vita folyik, addig talán tényleg jobb, ha békén hagyjuk. Nagyon rossznak tartom viszont a szerköf következő mondatát: „(A közösségi konszenzus beálltáig az évszám) törlése vandalizmus.” Rossznak tartom, mert a kontextus és a szereplők ismeretében nyilvánvaló, hogy se rombolás, se ártó szándék nem volt, és így vandalizmust emlegetni körülbelül annyira helyénvaló, mint kannibalizmust, nudizmust vagy expresszionizmust. Van épp elég feszültség a Wikipédián; ne tegyünk rá még egy lapáttal azzal, hogy levandálozzuk egymást! Malatinszky vita 2019. július 31., 15:43 (CEST)

@Malatinszky: „nem tesz semmit, gyapjúkalap” – hogy egy ősi reklámfilm szlogenjét ideidézzem.

Tompa Sándor, a népszerű HuFi (szövegromlás) Pufi viselt ilyen fejfedőt a reklámokban... Ahányszor ráültek a széken felejtett kalapjára, mindig elmondta a szállóigévé magasztosult mondatot: – Nem tesz semmit, ez gyapjúkalap! OsvátA Palackposta 2019. július 31., 16:14 (CEST)

Rossz helyre futó "Más nyelveken" kapcsok

A Prefáció cikk nyelvi része rossz külföldi oldalakra kapcsolódik.

Mikor javítottam volna, egy Q111111valami számsor jelent meg (gondolom a rossz cím kódja).

Nem piszkáltam tovább, inkább megkérdezem:

  • jobb átnevezni a magyar cikket egy zárójeles (liturgia) kiegészítéssel
  • inkább törölni a többi nyelvi kapcsolatot és újra összekötni a megfelelővel
  • ez admin feladat
  • egyéb

– Phurtoo vita 2019. augusztus 2., 06:09 (CEST)

Phurtoo kijavítottam, kösz, hogy szóltál, remélem most jó cikkekhez kapcsolódik. Nem admin feladat egyébként, a Wikidatába kell bemenni a bal oldali menüoszlopban található Wikidata-adatlap linkre kattintva, törölni az ottani adatlapon alul a Wikipédia cikkek közül, majd megkeresni a Wikidatában megfelelő adatlapot és oda beírni. Én most a prefáció (Q670787)-hoz kötöttem. Palotabarát vita 2019. augusztus 2., 07:32 (CEST)
Palotabarát Rendben, majd legközelebb így járok el, ahogy leírtad. Kösz. – Phurtoo vita 2019. augusztus 2., 18:57 (CEST)
Palotabarát Egyébként a prefáció (Q1345079)-hoz kellett kötni a magyar cikket, de megtettem most (a másik cikk, amire te is ugrattad, egy könyv előszava értelemben még nincs meg magyarul)– Phurtoo vita 2019. augusztus 2., 19:32 (CEST)

Tolnay mérnökök, illetve mi az a magánmérnök

Két kérdésem lenne:

  1. A Tolnai Lajos (egyértelműsítő lap) tartalmaz (magán)mérnököt, építész(mérnökö)t és kohómérnököt... ezek közül az első, aki amúgy inkább mint képviselő és mint a MÁV első igazgatója nevezetes, így lett egyértelműsítve: Tolnay Lajos (mérnök) - megfelelő-e, ha pl. Tolnay Lajos (képviselő) vagy Tolnay Lajos (országgyűlési képviselő)-vé nevezem át?
  2. Mit jelent az, hogy magánmérnök? (közben keresem én is a választ, de hátha valakinek kapásból jön).

Fauvirt vita 2019. augusztus 2., 13:41 (CEST)

Egyetemeken régen voltak magántanárok, akik tanítottak, de nem voltak állandó munkaviszonyban az egyetemmel. Ilyen lenne a magánmérnök is? Ez a szócikk ezt valószínűsíti. Wikizoli vita 2019. augusztus 2., 14:13 (CEST)

Hands-on.png (Szerkesztési ütközés után) @Wikizoli: :-) épp ebben a pillanatban találtam rá itt: "magánmérnökök (a nem az állam által foglalkoztatott mérnökök". Fauvirt vita 2019. augusztus 2., 14:17 (CEST)

A József Ipartanodában (létezik olyan, hogy "József-műegyetem", ahogy a cikkben szerepel? - megtaláltam itt, hogy 1871-től József Műegyetem" volt, azaz az után, hogy T.L. befejezte ott a tanulmányait...Fauvirt vita 2019. augusztus 2., 14:27 (CEST)) tanult... milyen mérnök lehetett? E szerint "1862-ben a Magyar Északi Vasúttársaság vasúttervező-, építő- és szervező mérnöke lett [...] 1865-től a Kassa-Oderbergi Vasúttársaság főmérnöki feladataival bízták meg"... de azt hiszem, a képviselő vagy az országgyűlési képviselő lenne a legcélszerűbb egyértelműsítő, nem? Akkor nincs gond ezzel a kérdéssel. Fauvirt vita 2019. augusztus 2., 14:24 (CEST)

Megnéztem a szócikkcímeket. Képviselő vs. országgyűlési képviselő: egyértelműen az országgyűlési képviselő a szokványos, viszont sokat közülük az idők folyamán átneveztek politikusnak. – Vépi vita 2019. augusztus 2., 14:52 (CEST)

Hm, tényleg, elvileg az is jó... az a jó? Fauvirt vita 2019. augusztus 2., 14:59 (CEST)

@Wikizoli, Vépi: Privátban kaptam egy olyan javaslatot, hogy legyen Tolnay Lajos (mérnök, 1837–1918), mivel mégiscsak ez volt a legfőbb munkássága... mit gondoltok? Nekem, most, hogy kicsit jobban utánanéztem, teljesen elfogadható érv. Fauvirt vita 2019. augusztus 3., 11:48 (CEST)

Nekem megfelel. A legfőbb munkásságot nem mindig egyszerű meghatározni, szubjektív. – Vépi vita 2019. augusztus 3., 12:00 (CEST)
+1 Wikizoli vita 2019. augusztus 3., 12:02 (CEST)

Oké, köszönöm, akkor legyen ez (leszámítva a 3 cikluson keresztüli fővárosi képviselőségét - kb. 10 év, illetve részben a 13 éves inárcsi tevékenységét), a közlekedéssel, vasúttal kapcsolatos mérnöki tevékenysége volt mérvadó gimnazista korától a visszavonulásáig. Fauvirt vita 2019. augusztus 3., 12:10 (CEST)

Itt a magánmérnök a nem alkalmazott, hanem vállalkozó (építő-) mérnököt jelenti, vegyészmérnökre így nem mondták volna akkor sem, ha önálló gyógyszergyáros lett volna. Szerintem is jó a javasolt egyértelműsítő. (A maga korában nyilván azt emelték volna ki, hogy „miniszteri tanácsos, a MÁV elnökigazgatója”. De számunkra így jó.) – Garamond vita 2019. augusztus 3., 12:41 (CEST)
@Garamond: Köszönöm a hozzászólást! Fauvirt vita 2019. augusztus 3., 12:58 (CEST)

Tolnay Lajosok

Húúúúha, itt valami óóóóriási kavarodás van! Segítség kéne! Tutibiztos, hogy a Theodora ásványvíz 1909-es új elnök (alias Tolnay és tsa.) és az Országos Magyar Gazdasági Egyesület alelnöke 1889-1894 között sem a vasúti-közlekedési szakember Tolnay Lajos, hanem egy vagy két másik személy... Kutatok, de ha valakinek lenne információja, ne tartsa vissza. Fauvirt vita 2019. augusztus 3., 12:58 (CEST)

A Tehodorás megvan! Egy tapolcai bádogos mester. A OMGE alelnök viszont továbbra is kerestetik! :o) Fauvirt vita 2019. augusztus 3., 13:05 (CEST)

Föladom, sehol egy utalást se találtam, ami beazonosíthatná, az OMGE alelnökét... abban az időben nagyon sok Tolnay Lajos ténykedett Erdélytől Pestig, iskolaigazgatótól a lótenyésztőig... Fauvirt vita 2019. augusztus 3., 15:31 (CEST)

Ez nem segít? OMGE közgyűlés, 1918. (Ha csak nincs T. Kornélból is túlságosan sok…)

„Elhunyt tagok törlése. Mutsehenbacher Emil dr. ügyvezető-titkár bejelenti, hogy a legutóbbi gyűlés óta elhunytak a tagok sorából: Gyika Elemér, Katona István, Kormos Béla dr., Lipthay Frigyes báró, Majthényi Rudolf, Pálfí'y István, Pokorny Pál, Strasser Arnold, Tolnay Lajos. Az igazgató-választmány részvétének jegyzőkönyvbe iktatása mellett törli az elhunytakat a tagok sorából és tudomásul veszi, hogy Tolnay Lajos, az egyesület egykori alelnökének ravatalára koszorút helyezett és temetésén szólóval képviseltette magát. Elhatározza az igazgatóválasztmány, hogy Tolnay Lajos fiához, Tolnay Kornélhoz részvétiratot intéz.”

Garamond vita 2019. augusztus 3., 21:29 (CEST)

Garamond találatához a link. Egyben javítottam a szócikkben a halálozás dátumát, amit a Magyar Életrajzi Lexikon hibásan közöl. A helyes dátum 1918. április 21, ahogyan erről a korabeli sajtó beszámol. – Dodi123 vita 2019. augusztus 3., 23:11 (CEST)
Hands-on.png (Szerkesztési ütközés után) Oh! Szép találat!!! Köszönöm, @Garamond! A Köztelek 1918-as évfolyam 17. száma lesz a tuti, a gyászhíre, mert abban van benne, hogy "Dunaszentgyörgyi Tolnay Lajos v. b. t. t., a MÁV. igazgatóságának ny. elnöke, a Székesfővárosi Közmunkák Tanácsának volt elnöke és több éven keresztül az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek is egyik volt alelnöke ...". Akkor ezt vissza is lehet linkesíteni, illetve az ebéli tisztségét a szócikkébe beírni. Ha nem ragadnak le a szemeim, megcsinálom. akkor hagyom @Dodi123-ra... ;-) Köszönöm! Fauvirt vita 2019. augusztus 3., 23:15 (CEST)
Ritka szép együttműködést produkáltunk, úgy gondolom. Én is köszönöm. És Arcanum Forever! – Garamond vita 2019. augusztus 4., 00:12 (CEST)

VisualEditor-hibák

Toldalékok nowikis kivétele a belső hivatkozásokból

T128060

Erről a témáról egy másik lapon (is) folyt megbeszélés.

Megnéztem, és 1807 olyan szócikkünk van, amelyekben ez a megoldás szerepel toldalékolt vagy bővített belső hivatkozásoknál: [[Magyarország]]<nowiki/>on, aminek a kimenete ez: Magyarországon. Az égvilágon semmi értelmét nem látom. A megnyúlt tővégi hangzók esetén ráadásul rémségesen hülyén néz ki, ha például almákról és körtékről írunk. Ebben az esetben pedig még csak tippem sincs, hogy mitévő lehet, aki az ilyesmit szereti: arannyal vagy arannyal vagy arany-nyal??? Szócikkeinknek csak kis %-ában van jelen ez a megoldás, és ahogy nézegetem, azokban is teljesen ötletszerű, és nincs következetesen érvényesítve a szócikk szövegének egészén, pl. idézet a 20. század szócikkből, első mondat hagyományosan, második mondatban nowikizve a belső hivatkozások bővítményei.

Mindezt figyelembe véve és feltételezve, hogy ennek az egésznek nincs valami előttem rejtett magasabb értelme, nem lehetne kibotoztatni a szócikkekből mint szubsztandard megoldást? Pasztilla 2018. január 19., 20:50 (CET)

Ja, próbáltam laptörténetekben találomra keresni, de eddig még csak nagyon ritkán, elvétve szerkesztő emberektől vagy anonoktól [!] láttam ezt a megoldást, nem tudom, törzsgárdista van-e, aki így jár el. Az első találatok rendszeresebben szerkesztő felhasználókra: @Grga:, @Milei.vencel:. Pasztilla 2018. január 19., 20:55 (CET)

A Magyarországon megoldás tipográfiailag nem helyes, legalábbis tudomásom szerint. A toldalék nem lehet más színű, más betűtípusú stb. Tehát helyesen Magyarországon. Wikizoli vita 2018. január 19., 21:01 (CET)

Ez változó a könyvkiadási gyakorlatban is. Ha például kurziválással emelik ki a címeket, akkor a toldalék tipikusan antikva marad: elolvasta a Magyar Újságot. De csak ez az ellenpélda jut eszembe, egyébként igazad van. Pasztilla 2018. január 19., 21:03 (CET)

Ezeket tipikusan a VisualEditor szokta kreálgatni, én a falra tudok tőlük mászni, örvendetes lenne ha bottal javíthatóak lennének, de gyanítom hogy nem ennyire egyszerű azért a helyzet. – XXLVenom999 vita 2018. január 19., 21:12 (CET)

Ez a VisualEditor hibája, nem nagyon lehet vele mit tenni a botos irtáson kívül, azt viszont – kézi üzemmódban – elég hatékonyan: gyakorlatilag nincs olyan helyzet, amikor a ]]<nowiki/>]] csere rossz lenne, pláne szócikknévtérben. – Tacsipacsi vita 2018. január 19., 21:56 (CET)

Sajnos van. A kilogramm szócikkben két helyen is összetett szó első felére mutat ilyen hivatkozás. Persze valószínűleg az se jó, de ]]-re lecserélve még rosszabb lenne. – Puskás Zoli vita 2018. január 20., 00:03 (CET)

Igen, a VisualEdtor az oka. Olyanoknál jelentkezik, akik a vizuális szerkesztőben szúrnak be linket egy toldalékos szóhoz. Már jeleztük a fejlesztőknek legalább 1 éve, de nem tűnik úgy, hogy fognak vele valamit csinálni. (Nem ez a prioritás, főleg, hogy szerintük ez még csak nem is hiba.) Engem is nagyon zavar és idegesít, annyira, hogy többször megígértem, hogy időnként bottal kigyomlálom őket. Ha a hétvégén haladok a feladatlistámmal, talán már most rászánom magam. Samat üzenetrögzítő 2018. január 19., 23:26 (CET)

Ahogy látom, ugyanennek a feature-nek és némi össze-vissza kattingatásnak a mellékterméke, hogy még az angol wikit is összeszemetelték felesleges <nowiki/> tagekkel. (Lásd ez a hibajelzést a példa kedvéért.) Samat üzenetrögzítő 2018. január 19., 23:46 (CET)
De az is lehet, hogy mire odajutnék, PZoliBot már megoldja a problémát átmenetileg :) Samat üzenetrögzítő 2018. január 19., 23:50 (CET)
Megkértem privátban, hogy nézze meg mit tud kezdeni a dologgal. Azt mondja, hogy meg tudja oldani. :-) – Puskás Zoli vita 2018. január 19., 23:52 (CET)
Azért el lehet molyolni a dologgal, mert vannak specialitások, és persze talál az ember közben egyéb hibákat is. – Puskás Zoli vita 2018. január 20., 00:46 (CET)
@Puskás Zoli: Ugye csak ráuntál, és nem kifogytál a javítandókból? Mert én az összes névtérben együttvéve még 1631 hibát találtam. – Tacsipacsi vita 2018. január 20., 11:11 (CET)

Talán csak elment reggelizni vagy ebédet főzni vagy ilyesmi. Hagyjunk neki egy lélegzetvételnyi időt, nem állította, hogy kész van. Elég szomorúnak találom, hogy a szoftver egy része hibát helyez el a szövegben, és egy másik szoftvert kell használni ahhoz, hogy ezt rendbeszedjük. Zolinak pedig köszönet! Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. január 20., 11:44 (CET)

@Puskás Zoli: milyen sorrendben mész a szócikkeken? Ahogy az adatbázisban szerepelnek (=AWB kigyűjti)? Hátha mások is beszállnának segíteni: el lehessen kerülni egymás akadályozását, kerülgetését. Samat üzenetrögzítő 2018. január 20., 12:15 (CET)
Eddig úgy csináltam, ahogy az adatbázisból jöttek, de ha gondoljátok mehetek másképp is. Most épp pontosítottam kicsit a regexen (hiába, látszik, hogy kijöttem a rutinból, Tacsipacsinak pedig köszönettel tartozom az ötletért), úgyhogy elképzelhető, hogy „visszafelé” is fogok lépni. :-) Amúgy PZoliBot egyébként sem az a rohanós fajta, meggondolja mire kattint rá, bele is piszkál a cikkekbe, ráadásul csak az én egyéb tevékenységeim hatékony végzéséhez (pl. hidas cikkekhez forráskeresés, és az azt követő tatarozás) túl rövid időablakokban fér hozzá a géphez. :-) Arról nem is beszélve, hogy ma például alig kezdtem el, már jött is a telefon, hogy irány a traumatológiai ügyelet. – Puskás Zoli vita 2018. január 20., 13:13 (CET)

Ahogy az adatbázisból jönnek = a cikk létrehozása szerinti sorrend 2003-tól. Nem tudom, hogy lehet észszerű munkával változtatni ezen. Esetleg kigyűjteni dumpból és megfordítani a sorrendet (ezt hirtelen Excelben képzelném el), de nem biztos, hogy megéri. Amelyik javítva van, azt úgyis átugorja a bot. Vagy lehet ugyanabban a sorrendben felváltva dolgozni és beírni, hogy meddig van meg. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. január 20., 14:38 (CET)

Nálam nem működik Tacsipacsi keresőlinkje.

A keresés közben hiba történt: Hiba a reguláris kifejezésben a(z) 19 helyen: interval syntax error 

Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. január 20., 14:39 (CET)

Most jó? Valaki véletlenül beszúrt az előbb az URL közepébe egy i betűt. – Tacsipacsi vita 2018. január 20., 15:38 (CET)

Igen, és már csak 1531. Azt hittem, egy rossz helyre került i kapcsoló akart lenni. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. január 20., 16:33 (CET)

Azért van olyan, ahol a nowiki tag kivétele nem lenne elegendő, bár valószínűleg az ilyenek előfordulási aránya nagyony csekély. Pasztilla 2018. január 20., 16:45 (CET)

Ez a hiba tipikusan úgy keletkezik, hogy a szerkesztő kijelöli a Magyarországon szóban a Magyarország részt, rálinkeli a megfelelő szócikkre a hibatkozás gombbal, és ezt a szoftver úgy értelmezi, hogy csak a kijelölt részt akarta linkesíteni (és azt valóban egy ilyen nowiki-beszúrással lehet a legegyszerűbben megoldani). Esetleg egy már létező linkhez ír hozzá egy toldalékot (ilyenkor lehet a linken belül és kívül is szerkeszteni, attól függően, hova pozicionálod a kurzort; szerintem elég intuitív, de biztosan előfordul, hogy valaki nem veszi észre.) Ez nagyrészt automatikusan javítható hibának tűnik: a ]]<toldalék> formára kell regexpet írni az összes gyakori toldalékra, és kiszűrni az eseteket, amikor a link végén olyan mássalhangzó áll, ami megnyúlhat. --Tgrvita 2018. január 22., 02:13 (CET)

Közben elfeledkeztem az egészről, és lent nyitottam egy újabb szakaszt ugyanilyen ügyben. Arra jutottunk, hogy az összes nowiki/ menjen a fenébe, nem kell ]] jelhez tapadnia. Amik itt előfordultak ellenpéldaként: Pasztilla példájában a hiba nowikitől függetlenül fennállt, és a szimpla kivétel se nem javított, se nem rontott volna a helyzeten. Ilyen esetben elfogadható a szimpla kivétel. Már tíz éve lemondtam róla, hogy minden botos javításnál minden járulékos hibát kézzel kijavítsak, ebből gyakorlatilag végtelen rekurzió lenne. Puskás Zoli példájánál, hogy két összetett szó az előtagra van linkelve, szívfájdalom nélkül veszem ki a nowikit. Ez nem feltétlenül hiba, de ha annak tekinti valaki, akkor a nowikitől függetlenül az. Vagy el lehet fogadni, vagy javítani a linket a komplett összetételre, amitől esélyesen piros lesz. Az ilyenek elenyésző számban vannak ezen a feladaton belül, viszont ha kivesszük a nowikit itt is, akkor elenyésző mértékben bővül az előtagra linkelő és végig kék összetett szavak halmaza a Wikipédiában.

Viszont van néhány valóban érdekes kivétel, amiért kukoricára térdeltetném az elkövetőket:

  • A Sablon:Népesség/automata/doc lapon {<nowiki />{Népesség/automata|''Wikidata-azonosító''|''formátum''}}
  • A Charles Bean lapon az Australian Imperial Force [<nowiki/>[[ANZAC|Anzac]]] megoldással próbált a művész a link köré a helyes kerek zárójel helyett hibás szögleteset varázsolni a tipográfia szégyenére.
  • A magyar cím pedig a [[Stigma]]<nowiki/>k-ra utal. – ez már a facepalm kategóriája.

Ilyenek miatt sajnos mégsem szerencsés teljesen automatikusan csinálni. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. szeptember 12., 18:29 (CEST)

Itt talán érzékelte a művész, hogy valami hiányzik: [[Kossuth-díj|Kossuth]]<nowiki/>és kétszeres [[Jászai Mari-díj|Jászai Mari-díjas]] színművész.

Sajnos sok ilyen marad utána: [[Madarak és fák napja|Madarak és Fák nap]]ja, [[szlovákok|szlovák]]ok, [[Szentkuthy Miklós|Szentkuthy Mikló]]s, [[Arthur Arz von Straussenburg|Straussenburgi Arz Artu]]r. Ezeket talán egy külön menetben lehet javítani, az első kivételével nem okoznak igazi hibát. Teljesen kézzel kell csinálni. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. szeptember 12., 22:50 (CEST)

VisualEditor-hiba: megtévesztő belső hivatkozások létrehozása

T56947

Ide is tartozik meg nem is, szóval nyitok neki egy alszakaszt.

Nem fogtok nekem örülni, de szép lassan rájöttem, hogy a VisualEditor komolyabb gondokat is okoz, nevezetesen olyanokat, amiket lehetetlen bottal javítani. Egy szép példa. Ugyanis ha valaki ilyen módon próbál meg linket javítani, akkor javítás helyett | jelet használva megtartja az eredeti hibás linket, és csak a megjelenített tartalmat változtatja meg. (Ha nem lenne érthető mit akarok mondani, mutatok egy példát: valakinél az szerepel a születési événél, hogy 1945, de ő igazából 1946-ban született, ezt akarja javítani valaki. Sima szövegszerkesztőben átírjuk, semmi gond. Mi történik VisualEditorral? Ez: [[1945|1946]], eredménye: 1946.) Orbitális hiba, és ez tömegesen fordul elő, rengeteggel találkoztam már, legfőképpen évszámok esetében, de a fentebb linkelt Lengyelország földrajzában is javítani kellett ma egyet. És erre értelemszerűen botot sem lehet rászabadítani, mert mi alapján gyűjtené külön a hibás és a jó linkeket? El sem bírom képzelni hány ilyen lehet, de az egészen biztos, hogy a szoftver hibája, és nem a szerkesztőké, mert 10-ből 10 ilyen szerkesztésnél ott volt a VisualEditor címke. Szomorú. – XXLVenom999 vita 2018. január 20., 14:49 (CET)

Atyavilág. Arra azért látok esélyt, hogy az ilyen évszámok esetében ki lehet botoztatni, hogy a pipa két oldalán lévő szám nem azonos, viszont a javítás masszívan manuális, mert azt nem tudhatjuk, hogy mindig a második szám-e a jó. Pasztilla 2018. január 20., 15:25 (CET)

Ez tényleg döbbenet: [[1991|1990]]-től Pasztilla 2018. január 20., 16:53 (CET)
Sőt, egészen különös és vad eredmények is vannak: [[1984|198]]5 Ez is VisualEditor? Pasztilla 2018. január 20., 17:05 (CET)
Igen, 2014 decemberéből. Majdnem feladtam, hogy ilyen borzalom nem is került bele az elmúlt években. – Tacsipacsi vita 2018. január 20., 17:17 (CET)
Oké, az évszámok lehet a legeslegeslegkisebbik gond. De ha a Visual Editor ilyeneket csinál, ebben a pillanatban szorgosan átgondolnám a letiltását: [[1605|1608]]-ban [[Bocskai István|Bátori ]]Gábor fejedelem. (Túlzok, viszont ez tényleg aggasztó és erősen problémás.) Pasztilla 2018. január 20., 17:26 (CET)
Egy újabb gyöngyszem: [[2013|2015]]. [[Április 25.|április]][[május 4.| 25.]]. Ezt így hogy...??? Pasztilla 2018. január 20., 18:38 (CET)
És természetesen újfent felmerül bennem, hogy mi a frászkarikáért kell ész nélkül mindent belső hivatkozásokba rakni? Amikor nem elég, hogy a szerkesztő egy külső internetes forrás elérési dátumát rakja be hivatkozásba [!!!], de utána a VE még jól el is cseszi. Pasztilla 2018. január 20., 21:11 (CET)

Szerintem a Vandálszűrővel nem esélytelen címkézni az ilyen szerkesztéseket (csak címkézni, hiszen az esetek jelentős részében ez teljesen helyénvaló), hogy a hibásakat legalább kézzel tudjuk javítani. Bár az segítene, ha lehetne tudni a szűrőben, hogy VisualEditort használt-e a szerkesztő, mert különben elég rossz lesz a jel/zaj arány. – Tacsipacsi vita 2018. január 20., 15:49 (CET)

A Sógor Gyula-cikk a legjobb, ott a PIM-forráshivatkozás, ami viszont nem támasztja alá az 1998-as dátumot, hanem a (rossz?) 2003-asra hivatkozik, ez meg így félrevezető. Gyurika vita 2018. január 20., 18:42 (CET)

Ezt én erősen meguntam. Hajmeresztő. Pasztilla 2018. január 20., 18:52 (CET)

@Tgr: van esetleg ötleted arra, hogyan lehetne ezt szoftvernyelvre lefordítani, és kérni a VE-csapattól? Esetleg van már ilyen nyitott ticket? Dátumok esetében még egyszerűnek tűnik a probléma leírása, de általánosságban nem egyszerű megmondani, hogy mit keresünk/címkézünk. Ha minden olyan esetben, amikor a megjelenített karaktersor nem egyezik a linkelt szócikk címével, akkor a hibás pozitív találatok lesznek túlnyomó többségben… Samat üzenetrögzítő 2018. január 20., 20:12 (CET)

Hogy a pipa két oldalán nem azonos a karaktersor, az valóban nem jó, éppen a magyar nyelv alaktana miatt. Talán ha lecsípjük a bal oldali sztring utolsó két karakterét, és azt nézzük, hogy megegyezik-e a jobb oldali elejével, valamelyest jobb találataink lesznek. Bár épp az évszámosnál ez nem segítene, és felhozna adott esetben olyan elfogadható hivatkozásokat is, mint pl, [[Émile Zola|Zola]] vagy [[Kápolnásnyék|Nyék]]. A legigazibb az lenne persze, ha fixálnák a VE hibáját. Alig hiszem, hogy volna nyelvi változat, amit még ne szemetelt volna tele. Pasztilla 2018. január 20., 20:49 (CET)

Az évszámosba én is belefutottam, most már legalább tudom hogyan született. A szerkesztő által hivatkozott FB-oldal mondjuk pont az 1961-et támasztja alá, meg mást is találtam, ami erre utalt, ezért hagytam meg azt. És voltak egészen durva, eddig számomra teljesen érthetetlen találataim is, mint például ez. Most nem keresem vissza a leghajmeresztőbbeket, annyit nem ér, ha találok még, akkor hozom rögtön ide. Az az eddigi tapasztalataim alapján is nyilvánvaló volt, hogy auto módban egészen biztosan nem javítható, de ez így kifejezetten aggasztó, és sürgősen javítandó lenne. Ráadásul ezeknek semmi köze ahhoz, hogy mi – az angolokkal ellentétben – ragozunk. – Puskás Zoli vita 2018. január 20., 20:25 (CET)

Eltüntettem vagy százat megint, íme a legdurvább hibák: [[Naruhito japán trónörökös|Naruhitón]]<nowiki/>ak, [[Oszmán Birodalom|törököke]]<nowiki/>t, [[Brit koronaékszerek|Szent Edward koroná]]<nowiki/>s, [[Kardhal|kardha]]<nowiki/>l, [[Buddhista filozófia|Buddhi]]<nowiki/>zmus és [[Nacionalizmus|Nacionali]]<nowiki/>sta, végül az igazi gyöngyszem, ''[[Je veux bien]]''[[Je veux bien|r]]<nowiki/>e. Nem néztem utána, hogy mind a Visual Editor bűne-e, de talán hasznosak lehetnek a hibajelzéshez. – Puskás Zoli vita 2018. január 21., 00:27 (CET)

Ezek rettenetesek, ezekehez képest amit én felvázoltam azok eltörpülnek... De a Pasztilla által bemutatott Debian sem semmi. Durva hogy micsoda hibákat gyárt a VE, érthetetlen hogy ezek hogy jönnek létre, és bele sem merek gondolni hány ilyen lehet. A járőröknek is fel kéne hívni erre a figyelmét, VE-vel ugyanis leginkább az anonok és újoncok szoktak dolgozni ahogy elnézem. – XXLVenom999 vita 2018. január 21., 00:36 (CET)

Szerintem meg PuskásZoli példái egyáltalán nem olyan vészesek, pláne hogy az előző szakaszba, nem ide tartoznak. Valóban csúnyák, de legalább az van a pipától balra, ami jobbra. Az igazi nagy baj az, hogy Báthory olvasható a szócikkben, de Bocskai van belinkelve, az én agyam attól dobja le a láncot, és ez a szakasz arról szól. Pasztilla 2018. január 21., 06:59 (CET)
Technikai szempontból valószínűleg ugyanaz a hiba [[Bocskai István|Bátori ]]Gábor és a [[Kardhal|kardha]]<nowiki/>l, csak az utóbbi „halmazati büntetésként” tartalmazza az előző bekezdésben említett hibát is. – Puskás Zoli vita 2018. január 21., 10:09 (CET)
Csak azért gondolnám hogy nem ugyanaz a hiba, mert az első esetben végeredményben jó hivatkozást hoz létre , csak a toldalékokat csippenti le egy nowikivel, míg a második esetben már a belső hivatkozás sem jó. Valószínűleg az első hiba akkor jön létre, amikor a szerkesztő létrehoz egy új belső hivatkozást, míg a második akkor, amikor a szerkesztő megváltoztat egy létező belső hivatkozást. Azaz még genetikájában is különbözik a kettő . Pasztilla 2018. január 21., 10:14 (CET)
Igen, igazad lehet. – Puskás Zoli vita 2018. január 21., 10:43 (CET)

Basszus, ez a VE miatt van? :O Én azt hittem, egy visszatérő troll irkál át suttyomban évszámokat. Alensha 2018. január 21., 06:51 (CET)

Én is. – Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2018. január 21., 08:11 (CET)
Ezidáig én is, sőt ha jól rémlik mind vitalapon, mind szerköfben toltam már le anont vagy újoncot emiatt, azt hittem trollkodásból vagy bénaságból csinálják, de mint kiderült ártatlanok voltak minden esetben, fura is volt hogy ahhoz képest hogy ez amolyan "technikai" vandalizmus (tehát nem a "Kossuth buzi volt" kategória), ahhoz képest milyen sűrűn előfordul, de hát akkor itt a magyarázat... – XXLVenom999 vita 2018. január 21., 12:20 (CET)
Csigainvázió II. :D Alensha 2018. január 21., 21:55 (CET)

Szerintem ez nem akkora probléma, mint amekkorának hangzik: járőrözéskor az ilyen változások könnyen észrevehetőek és javíthatóak, ha meg ez nem történik meg, akkor az a tényleges probléma, és nem az, hogy furán néz-e ki: ha valaki mindenféle ellenőrzés nélkül át tudja írni Báthoryt Bocskaira, az nagyobb baj, minthogy eltér a link meg a szöveg. Ahogy Tacsipacsi mondja, fel lehetne címkézni az olyan szerkesztéseket, amikben olyan link keletkezik, aminek eltér a célja és a szövege (és VE-vel készítették és/vagy kezdő készítette), ha ez a járőrök munkáját megkönnyíti. --Tgrvita 2018. január 22., 02:30 (CET)

Ez a cégem szenior menedzsmentjét idézi :) A termék funkcionálisan teljesen rendben van és intuitív, a felhasználó figyeljen oda, készítsen magának helpcardot, és legyen robusztusabb a peer review folyamat. Hogy miért jobb folyamatot építeni és az erőforrásokat terhelni a korszerűbb VE-ben olyan banális és akaratlan tévesztések javítására, amelyek a kevésbé felhasználóbarát forráskódalapú szerkesztésben nem is léteznek, az a termék használhatóságának szempontjaként fel sem merül mint kérdés. Pasztilla 2018. január 22., 06:58 (CET)

Arról az ellentmondásról nem is beszélve, hogy egy olyan folyamatot hibáztatsz, a járőrözést, amely nem fedi le a megerősített szerkesztők utáni söprögetést, márpedig a VE-t ők is használják. Tehát a VE problémája, ahogy mondod, kicsi, a megoldás, hogy az egyébként is leterhelt járőröket terheljük tovább a munkamennyiség növelésével: a megerősített szerkesztők VE-használata is bekerül a szerinted „könnyen” átnézhető kásahegybe. Ne haragudj, ha éles vagyok, de tíz éve ettől a hozzáállástól kapok agyérgörcsöt a munkahelyemen. Pasztilla 2018. január 22., 08:53 (CET)

Újabb rejtély... – XXLVenom999 vita 2018. február 12., 19:07 (CET)

Mi itt a rejtély? A belső hivatkozás módosítását már ismerjük, a #F8F8FF"#f8f8ff" csere pedig egyszerű kódszépítés, semmilyen hatása nincs a megjelenésre. – Tacsipacsi vita 2018. február 12., 20:48 (CET)

Kell nekünk így a VisualEditor?

Javaslom a kikapcsolását a huwikin, amíg ezeket a hibákat nem orvosolják. Nem járkálhatunk állandóan minden visualeditoros szerkesztés nyomában, hogy javítsuk a hibáit. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. január 21., 09:21 (CET)

Életemben nem használtam, nem láttam a VE-t, nem tudom megítélni az előnyeit, nem tudom, milyen egyéb funkciókat fed le, nem ismerem a használati statisztikáit, hogy a bevezetésével megnőtt-e a szerkesztések száma, hogy milyen következménye lehet a kikapcsolásnak. Ehhez képest nagy baromság lehet, amit kérdezek. Csak a linkelgetést nem lehet kikapcsolni benne, végül is azzal van a probléma? Pasztilla 2018. január 21., 10:06 (CET)
Azt kéne megnézni, hogy egyáltalán aktuális-e még ez a hiba. Talán meg kéne várni az új dumpot, és megnézni, hogy az új találatok között melyik VE által generált típushiba jelenik meg. – Puskás Zoli vita 2018. január 21., 10:18 (CET)
Rendben. Itt látszik a kiemelésben, és automatikusan változni fog, ha lesz a mai dátumnál újabb: 2020. február 2. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. január 21., 10:29 (CET)
Máris változott. :-) Csak hát még az előző adag javításával nem végeztünk. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. január 21., 21:45 (CET)
Az új dumpban 42 olyan cikket találtam, ami az előzőben nem szerepelt a hibásak között. A minta ugyanaz, de ez talán már nem meglepő, hiszen végülis már kiderítettük, hogy hogyan is születnek ezek a hibás hivatkozások. (Most teljesen rossz helyre mutatót nem találtam, csak csúnyákat.) – Puskás Zoli vita 2018. január 24., 00:08 (CET)
Ha ezt az egy adatot kiterjesztjük, akkor nagyságrendileg havi 60 új hibát generál a probléma. Vagy más szóval napi kettőt. Ez nem az a mennyiség, amivel ne birkózhatnánk meg, ha tisztában vagyunk vele. Ha nincs ellenetekre, csinálnék egy szűrőt hozzá, hogy a friss változtatásoknál címkézve feltűnőek legyenek. Samat üzenetrögzítő 2018. január 24., 00:21 (CET)
Jó ötlet, a nowikinél elég nagy hatékonysággal is lehet szűrni. (A másikhoz – link szövegének vagy céljának módosítása a másik nélkül – addig semmiképpen sem érdemes, amíg nincs olyan változónk, hogy VisualEditorrel készült-e a szerkesztés; utána se biztos, hogy hatékony lesz.) – Tacsipacsi vita 2018. január 24., 09:30 (CET)
Ez azt jelenti, hogy ellenőrizetlenek lesznek az ilyen szerkesztések (vagy az ilyesmit tartalmazó lapok)? Vagy csak azt, hogy szűrhetőek a fv listán? Ha utóbbi, akkor is szűrve lesznek, ha azóta valaki már eltávolította a nowikit? Pasztilla 2018. január 24., 10:31 (CET)
Két lehetőség van, ezek kombinálhatók is: az egyik a szerkesztés felcímkézése egy ugyanolyan címkével, mint a HTML-sortörés, VisualEditor stb. (erre lehet szűrni, de ott marad akkor is, ha már javítva lett a cikk), a másik az, hogy mentés előtt megjelenik egy üzenet, ami leírja a problémát (megfelelő részletességgel, hogy az újoncok is megérthessék), és lehetőséget ad a javításra. – Tacsipacsi vita 2018. január 24., 11:01 (CET)

Elég sokat használom a VE-t, már többen kérdezték is, hogy én szemetelem-e tele a szócikkeket nowikivel, szóval pont a linkelgetés, képbeszúrás, galériák létrehozása lényegesen könnyebb vele. Ha a linkelgetést kikapcsoljuk, az egyik legfőbb erénye vész el, és akkor tényleg – a képeket leszámítva – felesleges is. Ha nem felejtem el, nagyobb szerkesztések után lefuttatok egy nowikis törlést, de általában elfelejtem. Ogodej Mal 0.png vitalap 2018. január 21., 10:46 (CET)

Sajnos úgy tűnik, hogy bármilyen galádságot könnyedén el lehet követni a Visual Editorban (nézzétek a laptörténetet is!), és ezeket mind úgy sikerült generálnom, hogy csak egy picit kellett figyelmetlennek tettetnem magamat, amit egy kevésbé gyakorlott szerkesztőnél azért joggal feltételezhetünk időnként tettetés nélkül is. Sőt, még gyakorlottaknál is. Az évszámnál például a teljesen kézenfekvő megoldás generálta mindkét hibát. – Puskás Zoli vita 2018. január 21., 11:27 (CET)

Az igazi probléma, hogy ezek után már nem annyira tűnik ez (a <nowiki/>-t leszámítva) programozási hibának, sokkal inkább könnyen becsúszó szerkesztői hibákról beszélhetünk. – Puskás Zoli vita 2018. január 21., 11:40 (CET)

Ha egy szoftver használata tömegesen generál hibákat az átlagos képzettségű felhasználók körében, azt azért bizonyos fokig a szoftver hibájának tekintjük. Ahol én vagyok felelős a szoftverért, ott bizony szóvá teszik, ha ilyen történik. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. január 21., 11:43 (CET)

Ebben egyetértünk. A hibák születésének körülményei:
  1. [[Kossuth Lajos|Széchenyi István]]: Széchenyi nevére kattintás, Szerkeszt, Kossuth kikeresése és elfogadása (ez azért elég durva figyelmetlenség);
  2. [[1848|184]]9-ben]]: a 8-as kijelölése és javítása 9-esre (ez teljesen logikus módszer, és szerintem nem várható el szinte senkitől, hogy észrevegye, hogy a hivatkozás maradt);
  3. [[Széchenyi István|Kossuth Lajos]]: Széchenyi nevének kijelölése úgy, hogy véletlenül egy betű az elején vagy a végén kimarad a kijelölésből, Kossuth Lajos begépelése, majd a fölös betű törlése (láthatóan tömegesen előforduló hiba, a fenti kardhal és társai is hasonló módon születhettek, csak új hivatkozás létrehozásakor marad ki olyankor a kijelölésből egy-két betű);
  4. [[1848|1849]]-ben: kurzor pozicionálása a 8-as elé, Del-lel törlés, majd 9-es beírása (szintén teljesen logikus, és a hiba gyakorlatilag észrevehetetlen marad itt is).
Symbol opinion vote.svg megjegyzés Ha Széchenyi nevét sikerül teljes egészében kijelölni, és beírjuk a helyére Kossuth Lajost, akkor az utóbbi nem lesz hivatkozás, tehát ebben az esetben nem csinálunk hibát. – Puskás Zoli vita 2018. január 21., 12:04 (CET)
Ja, ha van kedvetek, nyugodtan garázdálkodhattok a fenti szerkesztői allapomon. – Puskás Zoli vita 2018. január 21., 12:08 (CET)

Elég sok olyan helyesírási hibát javítok, hogy [[Helyesen írt cikkcím|azért is hibásan írom ide, pedig látom a jót]]. Fel szokott menni a vérnyomásom tőle. Ezek szerint ezek is innen származnak? Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. január 21., 12:12 (CET)

Előfordulhat, de tudom azt is, hogy vannak akik nem fogadják el a kínai és japán átírási szabályainkat, és szándékosan írják be második helyre a nem magyaros formát. – Puskás Zoli vita 2018. január 21., 12:20 (CET)
Nem, magyar szövegekre gondolok. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. január 21., 12:28 (CET)

Hands-on.png (Három szerkesztési ütközés után) Én járőrként nem hagyok jóvá ilyet, hanem javítom, mielőtt mindenki láthatná. Egyébként rendszeresen használok VisualEditort, semmiképpen nem támogatnám a teljes eltávolítását – van olyan lehetőség is, hogy csak A vizuális szerkesztő ideiglenes letiltása, amíg béta állapotban van beállítást kapcsoltatjuk be alapértelmezetten, ekkor csak az új szerkesztőeszköztár jobb oldalán lesz egyetlen gomb a VE aktiválására (a régi eszköztárban az se), nem lesz két szerkesztés fül, az egy pedig mindenképpen a régit tölti be. Persze kérdés, hogy meg lehet-e győzni egyáltalán a fejlesztőket ennek a szükségességéről. Nekem arról se sikerült, hogy a <nowiki/> beszúrása programozási hiba lenne – mondván az egyik szoftver teljesen helyesen feketével írja a toldalékot, ha nincs kijelölve a hivatkozás (világoskék háttérrel), majd a másik szoftver teljesen helyesen szúrja be a nowikit, hogy valóban fekete legyen a toldalék, ahogy azt a szerkesztő „akarta”. – Tacsipacsi vita 2018. január 21., 12:18 (CET)

A fent felsorolt négy hibalehetőségből háromba simán belecsúsznak megerősített szerkesztők is. Azt pedig, hogy a kardhal utolsó betűje kék vagy fekete, ember legyen a talpán, aki észreveszi egy cikk ellenőrzése közben, és egy nagyobb változtatásnál elfogadom, hogy a buddhizmus is simán átcsúszhat. Nowikiket keresgélni és toldalékokat bepakolgatni a szögletes zárójelek közé még AWB-vel sem túl izgalmas feladat, „gyalogos” járőrként én biztosan nem foglalkoznék velük. – Puskás Zoli vita 2018. január 21., 12:27 (CET)

Én nem szeretem azt hinni, hogy lassan 14 év után teljesen hülye lennék a wikipédiához, de ebben a visualeditorban se arra nem sikerült rájönnöm, hogy kell ragozni egy linket úgy, hogy a rag kék legyen, se arra, hogyan kell lecserélni a link szövegét, pedig az előbb próbálkoztam mindkettővel. Szerintem a jelenlegi opt-out rendszer helyett opt-in kellene az új szerkesztőknél és anonoknál. (Arról nem is beszélve, hogy pl. a Shakespeare-szerkmaratonon is ciki mindig átkapcsoltatni a diákokkal a szerkfelületet, mert nem ismerem...) Alensha 2018. január 21., 22:09 (CET)

A fő probléma különösen a linkszöveg-átírós hibával (de kicsit a toldalékossal is), hogy nehéz megmondani, mi lenne a helyes viselkedés. Ha a szöveg módosítása automatikusan megváltozatná a link célját is, akkor a Anglia -> Angliában típusú módosítás generálna problémákat, ráadásul itt még a felhasználók szövegszerkesztőben való jártasságára sem lehet támaszkodni, mert az, hogy a link célja és szövege többnyire ugyanaz, wikis specialitás. Ettől még érdemes felhívni a fejlesztők figyelmét arra, ha ez komoly gondokat okoz (ezt vagy a linkelt hibajegyekben lehet megtenni, vagy a VE fejlesztőinek online fogadóóráján, ami hetente egyszer van, lásd itt). --Tgrvita 2018. január 22., 02:43 (CET)

A helyes viselkedés az lenne, ha belső hivatkozás szerkesztésekor intuitív lehetne a felhasználó számára, hogy a tartalmat vagy a megjelenési formát cseréli le, esetleg mindkettőt, és real time mutatja is az eredményt. Jelenleg csak a megjelent formát tudjuk cserélni, a tartalom marad, ami volt, és nem vizuálható, hogy mi a fenét csináltam. Az például már egy acceptance criteria, ha belső hivatkozásra klikkelve két külön bemeneti mezőt látok szerkesztőként (tartalom + megjelenített szöveg), mert akkor kiböki a szememet, hogy a jobboldalt Báthory, baloldalt még mindig Bocskai van. És pontosan azért, mert az is wikis specialitás, hogy a link célja és szövege nem ugyanaz (akár csak egy többes -s miatt), máskülönben nem lenne ott a pipa a hivatkozásokban. Pasztilla 2018. január 22., 09:01 (CET)

Harmadik típusú hiba: értelmetlen karakter(?) beszúrása

Találtam egy harmadik hibát is, nevezetesen hogy egy értelmezhetetlen karaktert (karakter ez egyáltalán?) szúr be a VisualEditor bizonyos helyekre (azt nem tudtam megfejteni hogy mit kell ehhez konkrétan szerkeszteni, de ezzel sem első alkalommal találkozom). A nevezett karakter így néz ki:  , és egy jó példa rá ez a szerkesztés. Kezd egy olyan érzésem lenni, hogy a VE hibáinak száma szinte végtelen. – XXLVenom999 vita 2018. január 26., 23:09 (CET)

Arra az anomáliára gondoltál, ami a kétvágányú szó után, és a vessző között van? Közben rájöttem, hogy csak arra gondolhattál, eltelt egy kis idő, mire nekem is feltűnt. Aki (hozzám hasonlóan) elsőre nem találta meg, az nyissa meg szerkesztésre, és nyilakkal kezdjen lépkedni a szövegben. Egy helyen meg fog akadni a jelölő. – balint36 🚌 buszmegálló 2018. január 26., 23:25 (CET)
Szerintem ez ez: phab:T135932, VE mobilszerkesztésnél, ismeretlen körülmények között. – Mameilon vita 2018. január 27., 08:16 (CET)

Levettem ennek a szakasznak a tetejéről a függőben sablont: Hozzászólás másfél éve nem érkezett, ha jól veszem ki, a megfelelő Phabricator-ticketek megszülettek. Nem várhatunk további előnyt attól, hogy ez a harminckilencezer karakternyi szöveg itt szárad a lap tetején, nem pedig az archívumban van. -- Malatinszky vita 2019. július 31., 15:06 (CEST)

Felvettem az itt tárgyalt két hibát a {{bugreportok folyamatban}} sablonba (ami a műszaki kocsmafalon megjelenik). --Tgrvita 2019. augusztus 4., 15:52 (CEST)