Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)/Archív206

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Véleménykérés

Szeretném megkérni a különböző művek (irodalmi, zenei, film, stb.) elnevezésében jártas szerkesztőtársakat, hogy mondjanak véleményt a nyelvi kocsmafalon az ott felvetett Zeneművek megnevezése a szócikkcímekben témában. Jelenleg a komolyzenei műveknél különböző elnevezési szokások élnek párhuzamosan, így mindenképpen tömeges átnevezések várhatóak, jó volna, ha ezek egy előre egyeztetett módon, egyből szabályosan, egységesen történnének. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2016. június 21., 02:50 (CEST)

Számokról szóló szócikkek

@Syp: közelmúltbeli szerkesztései nyomán firtatnám, hogy van-e valamilyen koncepciónk arról, hogy mely természetes számoknak akarunk cikket a Wikipédián. Nyilván egy lehetséges koncepció az, hogy mindnek; a másik véglet szerint egyiknek sem.

Én személy szerint nem sok értelmét látom például annak, hogy cikkünk legyen az 1079-ről, amiből az érdeklődő olvasó megtudhatja, hogy ez a szám bizony félúton van az 1078 és az 1080 között, és hogy római számokkal MLXXIX alakban kell írni (most csak a bevezetőben szereplő, tehát a legfontosabb tudnivalókat említettem meg). Ezzel együtt elfogadhatónak tartok egy olyan kompromisszumot, hogy mittudomén, az első ezer számról legyen ilyen sorminta-cikkünk, ha aztán megállapodunk abban, hogy a többiről meg nem lesz. Ha viszont ilyen kompromisszumban nem tudunk megegyezni, akkor szeretnék ragaszkodni ahhoz, hogy ezek a cikkeink is feleljenek meg a nevezetességről szóló kritériumainknak, és kérni fogom, hogy az 1079 (szám) cikk fennmaradását kívánó szerktársak mutassanak több olyan megbízható forrást, amelyek részletekbe menően foglalkoznak az 1079-es számmal (pillanatnyilag a cikk egyetlen olyan forrást sem jelöl meg, amelyben az 1079 a triviálisnál komolyabb említést kapna).

 megjegyzés Egy ponton abban megegyeztünk, hogy a 133 725 nem nevezetes, és a róla szóló cikket töröltük. – Malatinszky vita 2016. június 19., 02:43 (CEST)

Ha ezt viccnek szántad, akkor nem vicces. A felvetés komolytalan. Persze ha megkérdezné valaki, hogy mi bajod van Syp (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) szerkesztővel, akkor tiltakoznál? Ezzel az erővel mondhatná valaki, hogy az ábécé betűinek se legyen szócikke, például miért fontos tudni, hogy "A B a latin ábécé második, a magyar ábécé harmadik betűje." Vagy: "A kék egy szín"?
A földrajzi helyeknél például megegyezés született abban, hogy az összes földrajzi hely önmagában "nevezetes". Ugyanez a kisbolygók esetén, amikből több százezer létezik. De említhetném a francia vasútállomásokat is, na azok "szócikkeit" megpiszkálhatnád, mert többségük tartalma még a szubcsonk szintjét sem éri el, a nevezetesség hiányáról nem is beszélve.
A számok szócikkeivel semmi probléma nincs, ha a közölt infókhoz van megfelelő forrás. A számok önmagukban nevezetesek, nem csak a "híres" számokról lehet írni szócikket. misibacsi*üzenet 2016. június 19., 07:33 (CEST)

Nem tudom, hogy @Misibacsi: mire alapozza, hogy a számok önmagukban nevezetesek, szerintem a Wikipédián használt értelemben általában nem azok. – Hkoala 2016. június 19., 17:46 (CEST)

Egyrészt nem kell semmire sem alapoznom, itt egyelőre vélemények ütköznek egymással. Malatinszkyt is megkérdezted, hogy a fenti véleményét mire alapozta? Mert egyelőre semmi alapja. Másrészt a számok nevezetesek, mivel megfelelnek a WP:NEV „források” kritériumának. (=több, megbízható forrás nem triviális módon tárgyalja).
Furcsa a nevezetesség vitatása, talán a számok bujtatott reklámot akarnak maguknak? Öncikket írnak? Saját honlapjukra irányító linkeket helyeznek el? Vagy mi?
Meglévő problémákkal kellene itt több embernek foglalkoznia, mondvacsinált problémák kitalálása helyett.
Nem kellene értelmetlen korlátokat felállítanunk egymás számára. misibacsi*üzenet 2016. június 19., 18:58 (CEST)
Először is megkérlek hogy soha többet ne próbáld a véleményemet azzal félresöpörni, hogy úgy csinálsz, mintha az vicc lenne. Mások véleményének ilyen természetű degradálása sértő (még akkor is, ha neked ez esetleg pusztán frappáns riposztnak tűnik), és a Wikipédián ennél színvonalasabb, udvariasabb, civilizáltabb vitastítlust várunk el, annak ellenére, hogy az internet más bugyraiban megtűrt ez a hangnem.
Másodszor is arra kérlek meg, hogy ne próbáld ez a problémát valamiféle személyes ellentétnek beállítani Syp és köztem, amikor ilyen ellentét nincsen. Syp nagyon értékes cikkeket ír, nagyon értékes javításokat végez. Történetesen ezeknek a sorszámos cikkeknek nem látom értelmét, és szeretném megtudni, hogy milyen koncepció, terv áll mögöttük. Személyes ellentétről szó sincs, ne is próbálj ilyet szítani.
Végül arra kérlek meg, hogy ha valóban úgy gondolod, hogy a számok egytől-egyig nevezetesek, mutass nekem három olyan forrást, amelyek az 1079 számot „jelentős mértékben (nem triviális említések szintjén) feldolgozták” – a megfogalmazást a Wikipédia:Nevezetesség lapról kölcsönöztem. Malatinszky vita 2016. június 19., 19:09 (CEST)
Én pedig megkérlek, hogy ne fenyegess, és ne próbálj meg kioktatni, mert nem vagy abban a helyzetben. A stílusodról nem is beszélve.
Az első dolog az lett volna, ha problémád van valamelyik cikkel, hogy az adott szerkesztőt megkeresed a személyes üzenőlapján (mondjuk az ezt megelőző teendő az lett volna, hogy belegondolsz: "hátha elegendő oka volt ezt a cikket megírni, csak én nem látom az okát"). Esetleg forrásokat kérsz tőle. Ez ebben az esetben nem történt meg, neked ide kellett hoznod ezt a kérdést, amit jelentősnek próbálsz beállítani, pedig nem az. Ráadásul egy gúnyos felvezetéssel tetted meg (az érdeklődő olvasó megtudhatja, hogy ez a szám bizony félúton van az 1078 és az 1080 között, és hogy római számokkal MLXXIX alakban kell írni). Ez nem gúnyos szerinted, azért, mert te írtad? De bizony az. Elmulasztottál egy alapvetően elvárható udvariassági gesztust, ami a Wikipédia valamelyik (kezdőknek szóló) leírásában is szerepel (ha esetleg valaki saját magától nem jön rá, hogy mi lenne az elvárható viselkedés). És utána megpróbálsz kioktatni, meg felszólítani, hogy én keressek forrást hozzá? Ugyan már. Felőlem törölheted a cikket, az könnyen szokott menni. misibacsi*üzenet 2016. június 20., 19:15 (CEST)
Ha a személyemről, viselkedésemről alkotott, nyilvánvalóan lesújtó véleményedet kívánod tovább fejtegetni, akkor figyelmedbe ajánlom a kifejezetten ilyen célre létrehozott Szerkesztővita:Malatinszky/Gyalázó lapot. Ezt a szakaszt meg most már szenteljük a szakaszcímben szereplő témának. Köszönöm. – Malatinszky vita 2016. június 20., 19:40 (CEST)

Ha az oroszok írhatnak szócikket 1078-ról, mi miért nem? Apród vita 2016. június 19., 17:51 (CEST)

 megjegyzés -- Jó lenne már egy "vitakampány" a nevezetességről, főleg az "önmagában nevezetes" értékelésről, mert érdekes álláspontja van erről több szerkesztőnknek. Természetesen nem itt kellene lefolytatni, de mindenképpen indokoltnak látom, mert egyre többször jön fel a "kisbolygó", "kislabdarúgó" stb. (-:) érv.

Alapvetően azért tartanám szükségesnek a vitát, mert fel kellene hagyni azzal a dogmával, miszerint egyszer és mindenkorra eldöntjük, hogy x kategória alá eső cím ÖNÁLLÓ szócikket érdemel.

Ehelyett egy rugalmas szabály kialakítása lenne célszerű, ez függene a "nevezetesség" szintjétől és a lényeges szöveg mértékétől.

Tehát a kérdés nem az csupán, legyen-e szócikk vagy sem, hanem az, hogy önálló legyen-e vagy melyik szócikkben szerepeljen és ha igen, hogyan.

A számoknál is ezt mondanám.

Nyilvánvaló, hogy az 1984 (film) és az 1984 (regény) nevezetes, de a 307 (autótípus) is. Az viszont kérdés, vajon az 1984-ről vagy a 307-ről mint számról legyen-e önálló szócikk. A nevezetesség csak esetről esetre dönthető el.--Linkoman vita 2016. június 19., 18:09 (CEST)

Ebből a vitából nekem ez a gondolat tetszik: ...rugalmas szabály kialakítása lenne célszerű ... Arról fogalmam sincs, hogy sikerül-e ilyesmit létrehozni. A tizenkétezernégyszázhuszonhatra viszont ember nem fog rákeresni, legföljebb ha éppen ennyi az adótartozása. De akkor sem a Wikipédián keres, hanem a pénztárcájában. OsvátA Palackposta 2016. június 19., 18:16 (CEST)

10 000-en felül az angolok így oldották meg a kérdést: [1] (bocs, de én abból indulok ki, hogy a nagyobb és régi külföldi wikik ezt hogyan oldják meg). Apród vita 2016. június 19., 18:27 (CEST)

Úgy tűnik, nálunk 1080-ig minden természetes számnak van cikke, onnantól pedig szórványosan. Ezek közül a cikkek közül egyébként van példa jóra is: a 2147483647 remekül forrásolt, érdekesen megírt cikk, amely rámutat ennek a számnak két különleges tulajdonságára, és ismerteti a történeti illetve kulturális hátteret is. Nyilván ennek a számnak a (WP:NEV szerinti) nevezetességét nem vonhatja kétségbe senki. Ugyanezt nem tudnám elmondani az 1079-ről.

Talán valami olyanban kellene megállapodnunk, hogy 2000-ig nem firtatjuk a számok nevezetességét, de azon felül már számonkérjük a Wikipédia általános nevezetességi elvárásait. Azt gondolom, az ellenőrizhető forrásokra minden cikkben szükség van, és ez alól az 1079 se lehet kivétel. Malatinszky vita 2016. június 19., 18:53 (CEST)

Szerintem minden számról lehet hasznos információkat írni. Mondjuk értékes adat lehet valakinek, hogy egy adott szám prím-e, hogy néz ki a prímtényezős felbontása, legkisebb és legnagyobb osztója, az osztói általában, stb. Ezeket viszont forrásolni sem kell, mert végeredményben a matematika egy egzakt tudomány. – LApankuš 2016. június 20., 20:06 (CEST)

LA+1. Nem azért van szükség a számok szócikkeire, mert (esetleg) nevezetesek, hanem azért, mert egy csomó lexikális információt meg lehet (kell?) róluk adni. Azokat minimum, amik az infoboxban vannak, de bizonyos esetekben többet is. Végül is egy enciklopédia célja az információ megosztása. – Rlevente üzenet 2016. június 21., 10:03 (CEST)

Ezek éppúgy nem lexikális információk mint az, hogy az 1079 a 856 és a 223 összege. Csak számítástechnikai kapacitás kérdése, hogy egymillió vagy akár tízmillió ilyen triviális cikket legyártsunk, biztosan nem tartana néhány napnál tovább, hiszen az összes „adatot” (a római számmal történő leírását kivéve, de az sem egy ördögtől való feladat) kiköpi akár egy mobiltelefon is a másodperc törtrésze alatt. Épp ezért nem túl életszerű, hogy azt a Wikipédián keresse bárki is, és ne egy matematikai oldalon, ahol tényleg bármely számhoz megtalálja a szükséges infót, nem csak azokhoz amit valaki már megírt, hiszen azok nem az eredményt tárolják, hanem a számítási módot, és akkor számolják ki az eredményt amikor lekérem az adatot. – Puskás Zoli vita 2016. június 21., 10:43 (CEST)

 megjegyzés Olyannyira nem ördögtől való, hogy tíz másodpercig se tartott római szám átváltót találni, ami természetesen az 1081-et is átváltja, velünk ellentétben. ;-) – Puskás Zoli vita 2016. június 21., 10:50 (CEST)

Először is szeretnék hadba szállni azzal a gondolattal, amit Laszlovszky András fogalmazott meg, hogy tudniilik a számokról szóló cikkekben szereplő információkat nem kell forrásolni, mert „a matematika egy egzakt tudomány”. Én ezzel szemben nem szeretném feladni a Wikipédiának azt az alappillérét, hogy az itt szereplő állításoknak ellenőrizhetőknek kell lennie. A számos cikkekben vannak persze olyan állítások, amelyek ránézésre nyilvánvalóak (ilyen az például, hogy az 1079 az 1078 és az 1080 közötti természetes szám). Ezeknek a forrásolása valóban nem szükséges. De a számos cikkeinkben jelenleg sokkal kevésbé triviális állítások is szerepelnek forrásmegadás nélkül: kétlem például, hogy az átlagolvasó számára azonnal látszana, hogy a Mertens-függvény az 1079-es számon a -7 értéket veszi fel, bár ez még mindig olyan állítás, amit papír-ceruza segítségével bárki ellenőrizhet, aki elolvassa a Mertens-függvény definícióját. Ehhez az állításhoz én már hiányolom a forrást (ami például lehetne ez a lap). – Malatinszky vita 2016. június 21., 14:34 (CEST)

Elsősorban azonban azt szeretném, ha visszatérnénk az eredeti kérdéshez, és megbeszélnénk valami koncepciót arról, hogy mely számokról szeretnénk cikkeket látni a Wikipédián. Tényleg akarunk-e cikket a 8247454745746543143131213548321321354768513135695 számról? Akarunk-e cikket a –17-ről, a tizenhárom-negyvennyolcadról, a 0,321534783-ről, a 3i+2-ről? Probléma lenne-e, ha a huwikinek lenne tízmillió cikke természetes számokról (ezek létrehozása nem nehéz botfeladat), vagy éppen örülnénk, hogy végre a magyar lenne a legnagyobb wikipédia a világon?

Malatinszky vita 2016. június 21., 15:22 (CEST)

Sziasztok! Sok minden ment itt, a személyeskedéseket kihagynám, a többivel kapcsolatban:

A számokról szóló szócikkek az évszámos cikkekhez hasonlíthatók. Mindkét téma többféleképpen, érvényesen megoldható: például a 171 évszám cikke biztos elférne a 170-es években is, ez ugyanúgy ízlés és döntés kérdése, mint hogy az angol az en:1000 (number) szócikkben foglalja össze az 1000 és 2000 közötti számokat, vagy az orosz mindegyikről külön cikket ír (egyébként a Wikidatában meg 10 000-ig megvannak). Az éveknél is, a számoknál is az az előnye a külön szócikkeknek, hogy az esetleges újonnan beírandó információnak már megvan a kész helye. A maláj cikkeket (pl. ms:1972 (nombor)) nem tartom követendő példának, próbálok ennél több érdekességet összegyűjteni.

Forrásolás: azért megnézem a Mertens-függvényt papírral-ceruzával ellenőrző olvasót (persze ha az n−1-hez tartozó ismert, az más tészta). De alapvetően igaza van Malatinszkynek, törekedni kell itt is a forrásolásra, rajta leszek.

Mik az érdekes számok? Hát, tegyük fel, hogy van a kis természetes számok még érdekesek. Nyilván van egy legkisebb természetes szám, ami már nem érdekes, ebben az esetben viszont számot tarthat érdeklődésünkre, mint a legkisebb érdektelen természetes szám... Ellentmondásra jutunk. Reálisan, nem hiszem, hogy az első 2000 számon kívül túl sokat meg szeretnék írni, max. a különösen figyelemre méltókat, remélem ez elfogadható így. Bár a 82474547457465431431312135483213213547685131356958247454745746543143131213548321321354768513135695 vicces, ilyen szép nagy szám és csak 5 különböző prímosztója van, és a 35-nel is osztható.

Köszi a figyelmet, remélem érthetően sikerült leírnom a szempontjaimat. Jó szerkesztést! SyP 2016. június 21., 18:23 (CEST)

Nem kell harcba szállni a véleményemmel, elég ha beszélünk róla. Szerintem triviális dolgokat nem kell forrásolni. Mik a triviális dolgok? Amik a célközönség számára vélhetően ismertek. Ki a célközönség? Deklaráltan az átlagos érettségizett és annál magasabb kvalitású. Tehát nekem ebből az következik, hogy a középiskolai matematika anyag tartalma triviálisnak tekintendő, ugyanakkor mégis érdekes lehet. – LApankuš 2016. június 22., 18:02 (CEST)

Elhagyott, de hasznos szerkesztői allap

Sziasztok!

Van egy elhagyott, de hasznos szerkesztői allap: Szerkesztő:Catalonia/Albatrosz könyvek. A lista így ránézésre jónak tűnik, de a szerkesztője 2015 márciusa óta nem szerkesztett. Jó lenne használni az allap tartalmát (tkp. átnevezni fő névtérbe). Mi az eljárás ilyenkor? misibacsi*üzenet 2016. június 24., 15:52 (CEST)

Szerintem nincs, nevezd át nyugodtan és a laptörténetből látszani fog, ki mit szerkesztett rajta és ki tette át a fő névtérbe. Oliv0 vita 2016. június 24., 16:48 (CEST)
Átneveztem a cikket, kiraktam a fő névtérbe. misibacsi*üzenet 2016. június 25., 06:29 (CEST)

CEE Tavasz 2016

Lezárult a CEE Tavasz 2016 szócikkíró verseny a díjazottak felkerültek a verseny lapjára. Gratulálunk a díjazottaknak és köszönjük minden résztvevőnek a részvételt. RepliCarterTexaner vita 2016. június 30., 08:15 (CEST)

"United Nations General Assembly Resolution 68/262" meets Hungarian Wikipedia

Ahoj! Kaptam egy megkeresést a címben jelzett témáról, de nem igazán kívánok vele foglalkozni, de hátha valakit érdekel:

„Hello, saw your contribution on the article "Ukraine". According to the subject I would like to ask you translate the small article into Hungarian, and add it to the Hungarian wikipedia. Thank you in advance for your support/contribution and best wishes! - – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 188.108.239.208 (vitalap | szerkesztései)

Üdv! - Gaja   2016. július 1., 15:10 (CEST)

Wikipedia to the Moon: invitation to edit

Three weeks ago, you were invited to vote on how to take Wikipedia articles to the Moon. Community voting is over and the winning idea is to send all ‘’featured articles and lists’’ to the Moon. This decision means that, starting today, Wikipedians from all language communities are warmly invited to intensively work on their best articles and lists, and submit them to Wikipedia to the Moon. The central site to coordinate between communities will be Meta-Wiki. You will find an overview and more information there. Hopefully, we will be able to represent as many languages as possible, to show Wikipedia’s diversity. Please feel kindly invited to edit on behalf of your community and tell us about your work on featured content!

Best, Moon team at Wikimedia Deutschland 2016. július 1., 16:10 (CEST)

Orosz nevek

... hogy Makszim Gorkij a normális, közismert nevén szerepel és nem a hivatalos Alekszej Makszimovics Peskov néven! Ellentétben a szegény oroszok többségével, például Garri Kaszparov, Anatolij Karpov, Lev Trockij, stb. Meddig tűri a szerkesztők közössége ezt a felháborító jelenséget?? – Zimmy 2016. június 26., 12:50 (CEST)

Nem értem a felháborodásod... A felvetésed akkor lenne jogos, ha Alekszej Peskov néven szerepelne. – Dodi123 vita 2016. június 26., 13:12 (CEST)

Én sem igazán értem. Gorkij a művésznevén szerepel, ahogy az illik. Annak nincs apai neve. A többi orosz pedig a megállapodásnak megfelelően az apai névvel együtt. Ezek tehát teljesen rendben vannak.

Ezzel szemben nincs rendben Vlagyimir Iljics Lenin, aki vagy Vlagyimir Iljics Uljanov, vagy simán csak Lenin. Nincs rendben Joszif Visszarionovics Sztálin, aki vagy Joszif Visszarionovics Dzsugasvili, vagy natúrban Sztálin. – LApankuš 2016. június 26., 13:40 (CEST)

Ez egy kicsit más tészta, de téves, akiket említesz. A Vlagyimir Iljics Lenin megnevezés a leggyakrabban és saját maga által is használt forma, az orosz wiki is így hívja. Hasonlóan Sztálinhoz. – Zimmy 2016. június 26., 13:51 (CEST)
Na ez tévedés, helyesen: Ljenyin. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 193.224.79.1 (vitalap | szerkesztései) 2016. július 2., 09:09 (CEST)

Ez egy ironikus álfelháborodás, kedves szerktárs. Az Alekszej Peskov variáció még nagyobb ostobaság lenne. Újra felvetem, hogy érthetetlen az a diszkrimináció, ami az orosz személyekre vonatkozik, hiszen ellentétben pl. az amerikai nevekkel (pl. Barack Obama), itt kötelező a senki által nem használt apai névvel bővített változat használata, ahelyett, hogy a cikkben említenénk ezt meg, ahogy minden más esetben tesszük. – Zimmy 2016. június 26., 13:44 (CEST)

Akkor talán nem pikírt műfelháborodással kellene az egyéb kocsmafalra írni, hanem felvetni az orosz nevekre vonatkozó irányelv módosítását a nyelvi kocsmafalon. Ennek okán a megtévesztő szakaszcímet is kijavítottam egy informatívabbra. Ami meg Sztálint és Lenint illeti, művésznévként csak a csupasz alak jöhet szóba, hivatalosan nem vették fel ezeket a neveket. – LApankuš 2016. június 26., 14:02 (CEST)

A belaruszban, az ukránban és az oroszban mint a megfelelő adott állam nemzeti nyelvében teljes mértékig hivatalos az apai név (patnomümikon vagy ótcsesztva) használata a személynevekben. Pont.

Nem kell ezt a továbbiakban túlragozni, épp e fentieken alapul a WP:NÉV irányelvünk megfelelő szakasza. Gorkijra a művészek szócikkének elnevezési szubirányelve érvényes, épp ezért ez a cikkcím természetesen nem tartalmaz apai nevet. – Joey üzenj nekem 2016. június 26., 14:13 (CEST)

Az a helyzet, hogy ebből a problémából soha nem fogunk jól kijönni. Mintegy 100 évvel ezelőtt megállapodtunk az imja, otcsesztvo, familiában.. Minden változtatás jó nagy galibát okozna a magyar Wikipédiának. Botok hadseregét kellene megírni és a harcmezőre küldeni. Ezek az ilyen-olyan okból világsztárok viszont, mint Gorkij, Lenin, Sztálin,... stb. rögzült nevűek. A magyar betűvetés múltját nem lehet semmibe venni, mert nem magunknak csinálgatjuk a Wikipédiát, hanem a lexikonban kutakodónak. Az meg 1000 közül 1, aki a Peskovra, stb. fog rákeresni.
Időről időre visszatér ez a téma. Na jó. Aztán időről időre feledésbe merül.
Merüljön. OsvátA Palackposta 2016. június 26., 14:27 (CEST)

A lényegi kérdéseket illetően már válaszoltak mások, de két apróságra hadd térjek még ki:

  • Az „ironikus álfelháborodás” általában szerencsétlen választás az írásos formára épülő kommunikációs felületeken, mert (amint fentebb is látszik) a befogadók gyakran nem veszik észre, hogy a felháborodás nem valódi, a félreértés tisztázása során pedig elvész az irónia retorikai értéke.
  • A fent említett példák közül sem Sztálin, sem Kaszparov nem orosz. Sztálin grúz nemzetiségű volt, Kaszparovnak pedig örmény és zsidó felmenői voltak. Oroszország soknemzetiségű ország, és ennek megfelelően az orosz nyelv különbséget is tesz az orosz (russzkij) és az oroszországi (rosszijanyin) emberek között. Russzkij/orosz az, aki orosz nemzetiségű, rosszijanyin/oroszországi az, aki Oroszországban él. Ennek megfelelően Putyin egyszerre russzkij és rosszijanyin, Kaszparov rosszijanyin de nem russzkij, Stravinsky pedig russzkij de nem rosszijanyin.
  • Az orosz nyelvben/kultúrában az apai név sokkal szervesebb része egy személy nevének, mint nálunk egy-egy alig használt második (vagy bérma-) keresztnév. A hivatalos papírokon mindig szerepel az apai név, és a keresztnév + apai név (pl. Vlagyimir Ivanovics) kombináció széles körben elterjedt és tiszteletteljes megszólítási módja olyan embereknek, akiket viszonylag jól ismerünk, de akikkel magázódunk. Malatinszky vita 2016. június 26., 15:26 (CEST)

hercegnő vs hercgné (Diana)

Ránéznétek: Vita:Diána walesi hercegné#né vs nő? Fauvirt vita 2016. július 2., 12:54 (CEST)

Áruházlisták törlése

Az utóbbi napokban Apród (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) sorra törli az Áruházak, Épülő áruházak, Tervezett áruházak szakaszokat a Wikipédia egyes szócikkeiből. Összesen tizenhárom településcikkben történt olyasféle változtatása június 25–30 között (lásd pl. itt, itt és itt), melynek során törölte az áruházláncok címeit. – Rosszkornyifog vita 2016. július 4., 12:52 (CEST)

A magam részéről teljesen egyetértek ezzel a lépésével, mint ahogy a hozzáfűzött indoklással is: „a Wikipédia nem Aranyoldalak”. – Puskás Zoli vita 2016. július 4., 13:13 (CEST)

Érdekes, amikor cégreklámokat akartam eltávolítani a Wikipédiából, a fenti szerkesztő vehemens tiltakozásával találkoztam. – Rosszkornyifog vita 2016. július 4., 14:15 (CEST)

A Tesconak és az Aldinak is van cikke, mert jelentősek. Ez nem jelenti azt, hogy az összes áruházukat fel kell sorolni az összes városban, ahol jelen vannak.

Az általad belinkelt esetben is csak a honlapok cikkéről volt szó, ami lehet nevezetes vagy nem, de az 100%, hogy nem sorolnánk fel a városok cikkében, hogy hányan használják ezeket az oldalakat. Alensha 2016. július 4., 14:28 (CEST)

@Rosszkornyifog: Legközelebb, ha valamilyen szerkesztői magatartásra akarod felhívni a figyelmet, tedd meg azt az apró figyelmességet a szerkesztőtársaid iránt, hogy belinkelsz néhány példát. Én például rákattintottam az Apród szerkesztéseit felsoroló linkre, az első lapon nem találtam semmi olyasmit, mint amit írsz, és azon a ponton el is fogyott az érdeklődésem. – Malatinszky vita 2016. július 4., 15:26 (CEST)

Egyébként ha jól emlékszem, már írtam valahol ([2]), hogy előttem már más is törölt áruházlistákat, úgyhogy nem vagyok unikális eset az áruházlisták törlésével: Debrecen 2016. május 29-i lapváltozata, Nyíregyháza május 29-i lapváltozata. Történt valami május 29 óta az áruházlisták közösségi megitélését illetően, amiről nem tudok? És hogy ne a háta mögött írjak, pingelem @OrsolyaVirág:ot, mert ő vonta vissza Debrecen és Nyíregyháza szócikkében az áruházlistákat. Apród vita 2016. július 5., 00:51 (CEST)

Egyébként ez nem számít zavarkeltésnek? Hiszen járőrként csak a Wikipédia:Mi nem való a Wikipédiába?#Mire nem valók a Wikipédia-szócikkek? 21. pontját kellett volna elolvasnia, ahol ez áll: A Wikipédia nem üzleti katalógus, nem címjegyzék, nem áruházlista.

És nem számít demonstrációnak is? Mert az ő azonnali törlésjelölése jogogosságának illusztrálásához az én törléseim illusztrálását használta fel. Az útmutató ezt írja: Például a magát sértve érző szerkesztő demonstratíve más esetekre is alkalmazni kezdi azt a döntést, ami ellen ő maga éppen tiltakozik. Ez a fajta viselkedés általában zavaró, számos elfogulatlan szerkesztő munkája lehet szükséges ahhoz, hogy feltakarítson a bizonyítási kísérlet után, mely leginkább az idejüket pazarolja. Sokan vandalizmusnak tartják az effajta „kísérleti úton való bizonyításokat”. (Wikipédia:Ne demonstrálj!Apród vita 2016. július 5., 02:24 (CEST)

@Apród: Miért lenne zavarkeltés egy vitás kérdésben a közösség véleményének a kikérése? És miért lenne demonstráció egy vitás kérdésben a közösség véleményének a kikérése? Hol valósult meg az általad idézett „demonstratíve más esetekre is alkalmazni kezdi azt a döntést, ami ellen ő maga éppen tiltakozik” magatartás? Törölt @Rosszkornyifog az áruházlisták törlésére hivatkozva bármelyik szócikkből bármit is? – Puskás Zoli vita 2016. július 5., 12:19 (CEST)

@Puskás Zoli: Apród mindent emocionálisan közelít meg, személye elleni támadásnak tekinti tevékenysége bárminemű szakmai kritikáját. Hosszabb ideje visszaél a közösség türelmével, destruálja, zavarja a vitalapokon, különféle üzenőfalakon folytatott vitákat. Mindemellett a civilizált társalgás szabályait mellőzve szerkesztőtársaival szemben személyeskedik, sértő hangnemet üt meg. A vele folytatott bárminemű párbeszéd értelmetlen. A további viták elkerülése érdekében az fentebb említett szerkesztő által módosított szócikkek visszaállításától eltekintek. – Rosszkornyifog vita 2016. július 5., 15:59 (CEST)

 ellenzem az áruházak törlését a szócikkekből. Azt is megmondom miért: amiért pl. a templomok, könyvtárak stb. is szerepelnek (jobb esetben) egy településnél, vagy amiért az M1-es metrónál is ott vannak az állomások. Lehetne azokat is törölni arra hivatkozva hogy nem BKV menetrend vagyunk, mégsem szabad. Ugyanez a helyzet itt is. A településhez hozzátartozik, hogy hány db Lidl, Teszkó, Osan, Spár stb. található benne, és ezek hol helyezkednek el. Felesleges idekeverni az Arany Oldalakat, mert az arról tájékoztat, hogy mik az áruház elérhetőségei, meddig van nyitva stb., azzal pedig egyetértek hogy ezek (telefonszám, nyitva tartás, alkalmazottak száma, ügyvezető stb.) nem kellenek. De az áruházak darabszáma és helye úgy gondolom hogy igen. – XXLVenom999 vita 2016. július 5., 17:55 (CEST)

 kérdés És hol húzod meg a vonalat? Ha Müller igen, a dm miért nem? (Azt hiszem Tatabánya esetében lehetne ez a kérdés.) Ha a dm is, akkor Tóth Géza illatszerboltja miért nem? A Lipóti pékség boltja igen, Mari néni sütödéje nem? Egy templom, könyvtár, iskola, önmagában nevezetes (a szó hétköznapi értelmében), van történelme, híres tanulói stb. ezért említésre méltó, még ha nincs is olyan mértékben feldolgozva, hogy önálló cikket kaphasson. A metróállomások ugyanígy: kapcsolatot teremtenek az adott vonal szócikke és a többi tömegközlekedési vonal vagy a város nevezetességei között. Az üzletekről ugyanez nem mondható el, semmi nem különbözteti meg egyiket a másiktól, önállóan nem nevezetesek. – Puskás Zoli vita 2016. július 5., 19:52 (CEST)

Nem a kis üzletekre, pékségekre, kocsmákra stb. gondoltam, hanem elsődlegesen a szuper- és hipermarketekre illetve a plázákra. Hogy a példádra is reagáljak: ha az Örs vezér tere igen, akkor a Hörcsögrakáspuszta határában lévő buszmegálló, ahol kétnaponta 1 busz áll meg és 1 ember száll fel, miért nem? Vigyor (Mielőtt valaki félreértené: természetesen nevezetesek az állomáscikkek és természetesen eszem ágában sincs ezt megkérdőjelezni, csupán valami hasonló példát akartam hozni.) – XXLVenom999 vita 2016. július 5., 19:57 (CEST)

Pedig pontosan ezzel tapintottál rá a különbségre: az Örs vezér teréhez millió nevezetes dolog kapcsolódik, Hörcsögrakáspusztához meg az az egy nem nevezetes ember. Az Auchan egy multinacionális cég, hatalmas árbevétellel, rengeteg alkalmazottal stb., a budaörsi Auchan meg egy hely a százezerből, ahol kenyeret és színes tévét lehet venni. – Puskás Zoli vita 2016. július 5., 20:08 (CEST)

Jól van, legyen hát. Van abban valami amit mondasz. – XXLVenom999 vita 2016. július 5., 20:11 (CEST)

Aprócska kiegészítés: amíg nem sérül a Wikipédia nem linkgyűjtemény elve (vagyis az adott áruházlista nem tartalmaz konkrét linkeket, melyek egy pláza vagy gyorsétteremlánc honlapjára visznek), továbbá a megfogalmazás utalásszintű, nem pedig reklámízű, addig nem beszélhetünk cégreklámokról. – Rosszkornyifog vita 2016. július 5., 20:21 (CEST)

Miért lenne zavarkeltés egy vitás kérdésben a közösség véleményének a kikérése? @Puskás Zoli: Azért mert az adott szerkesztő sértettségből gyűjtött rólam adatokat, amit ő egy másik helyen szerköfben kutatásnak minősít a maga részéről, sértettségből kérdezi az adminisztrátorok üzenőfalát éppúgy, mint a kocsmafalat (sértettségének okára és a sértettségből eredő bizonyítás linkjeire pár szakasszal lejjebb rátérek). Magyarán csatateret csinál a wikipédia oldalaiból, nemcsak törlési megbeszéléseken, nemcsak adminisztrátorok üzenőfalán, nemcsak véleményezésen, nemcsak saját szerkesztői vitalapján, hanem Rlevente oldalán is: [Szerkesztővita:Rlevente/archív9#Apród tevékenysége], márpedig ha valami nem elfogadható, az, ha valaki személyes konfliktusait idehozza, gyűlöletet vagy félelmet kelt. Ha a wikipédiás megbeszélésekből személyes háborúkat csinálsz, az ellenkezik mind az elveinkkel, mind a céljainkkal. (Wikipédia:Mi nem való a Wikipédiába?#A Wikipédia nem csatatér) Linkoman is kérdezett az áruházlisták törléséről (félre is értettem hozzászólásának a lényegét), Lálálá is kérdezett erről, mégsem mondom azt zavarkeltéseknek, mert nem sértettségből kérdeztek.

Az áruházlisták törlését pedig mint mondtam, nálam régibb szerkesztő is törli. Hogy adminisztrátorként vagy a Karbantartóműhely tagjaként vagy járőrként vagy szerkesztőként, nem tudom, talán mellékes is. Áruházlista pedig szerintem az, ha áruházak egymás alatt fel vannak sorolva. Ettől lista.

Mindezt azért, mert a társkeresők szócikkének azonnalizása helyett a társkeresők szócikkeinek törlési javaslatát javasoltam. A mostani áruházlisták törlésének megbeszélése és társkeresők szócikkeinek megbeszélése között pedig az a leglényegesebb különbség, hogy én a társkeresők szócikkeinek törlési javaslatát annyira nem sértettségből javasoltam, hogyha jól emlékszem, azelőtt nem is volt velem semmilyen kapcsolatom vele (sőt a Randivonal.hu törlését a törlési megbeszélésen támogattam, mert a megadott források nem voltak függetlenek: Randivonal.hu törlési megbeszélésén 2015. augusztus 22-én hajnali félnégy előtt egy perccel írt bejegyzésem, Randivonal.hu törlési megbeszélésén 2015. szeptember 6-án hajnali félhárom előtt három perccel írt bejegyzésem).

Az pedig, hogy a társkereső oldalak szócikkeinek törlési megbeszélése az ok, bevallottan Sarkadi Zsolt törlési megbeszélésén szembesültem 2016. január 25-én ([3] Nem egyszer fordult elő), hogy törlésre jelöltem a szócikket, aztán a fentebb említett szerktárs hosszas exkurzusokban adja tudtamra, miért kell a cikket megtartani...), de ez köszönt vissza személyeskedő szerkesztési összefoglalóval ellátott szerkesztőlapi megjegyzésében (Különös, hogy egyes szerkesztők összetévesztik a Wikipédiát a társkereső oldalakkal és a virtuális kiscicák küldözgetésével.) és ez köszönt vissza fenti megjegyzésében is (Érdekes, amikor cégreklámokat akartam eltávolítani a Wikipédiából, a fenti szerkesztő vehemens tiltakozásával találkoztam).

Rosszkornyifog - mily véletlen - szócikknévtérben már két nap múlva, január 27-én A Richard Nixon-merénylet szócikkben azt nehezményezte, hogy hol a filmeknél megszokott sablon?, egy fikarcnyit nem adva a szócikkhez.

Egyébként pont neked írtam január 26-án arról, hogy Én blokkolást nem kértem és nem kérek rá amiatt, amit írt, ő kért azért, mert helyesebbnek tartottam megkérni valamire, de ezek szerint nem helyes kommunikációban. (Szerkesztővita:Puskás Zoli#Egy kérdés). Azért nem, mert azt reméltem, továbblendül sértettségén. De nem, vissza-visszatér arra, hogy a társkereső oldalak szócikkei törlési megbeszéléseken lettek megvitatva. És a stílus is mindvégig ugyanaz maradt, fél (!) éven belül többször kellett már felszólítani, hogy változtasson mindezen, kezdve Sarkadi Zsolt törlési megbeszélésétől, ahol másik szerkesztő által fel lett már szólítva, hogy tartsa be a WP:CIV-et: [4]. Semmi nem történt részéről. Kritizálhatja ugyan, hogy miért a stílusával foglalkozok, de a stílus maga az ember. Ezért fontos.

Egyébként az áruházlisták törlése nem teljesen volt automatikus olyan szempontból, hogy egyfelől szándékosan magyarországi városokéban töröltem, nem határontúl, pl. Arad esetében azért kerültem ki, mert nem ismerem a külföldi viszonyokat, hogy a román wikipédia hogyan viszonyul az áruházlista, üzleti katalógus fogalmához.

Másrészt X. évvel ezelőtt pl. a Domus bútoráruház nevét sem töröltem volna, mert X. évvel ezelőtt már csak egyetlen Domus bútoráruház volt Magyarországon (később megszűnt az is). Ugyanúgy a Skála-Metróét sem törölném egy Budapest szócikkből. Mindezek azért nem, mert igenis más egy olyan áruházlánc helyzete, amely nem áruházként, hanem áruházláncként érzékelhetően letűnőben van és kezdetei a szocialista korba nyúlnak vissza és más egy olyané, amelyből az országban több tucat hasonló vagy azonos nevű van és egy olyan korszak áruházlánca, amelynek kezdetei nagyjából az 1990-2000-2010-es évekbe nyúlnak vissza és nincs semmi unikális jellegűk (illetve részben az 1980-as évek második felére, mert a kereskedelmi bankok 1986 végi megnyitása körüli időszakban megváltozott a kereskedelem jellege és azért írok körüli időszakot, mert 1986 novemberében született a megállapodás az amerikaikkal McDonalds éttermi hálózat magyarországi megalakításáról, decemberben pedig létrejöttek az első kereskedelmi bankok Magyarországon). De még ezt sem olyan egyszerű, sőt összetett, mert pl. ha az Alexandra áruházlánca visszaszorulna Pécsre és már csak ott lenne egyedül áruháza, minden bizonnyal kikérném a Pécs-műhely véleményét, mi legyen. Annak ellenére, hogy az Alexandra kezdetei nem a szocialista korba nyúlnak vissza, hanem az 1990-es évekbe.

Aranypóknál, Röltexnél vakargatnám a fejem, utánajárnék, hogy visszavonulóban van-e láncként, hogy már csak egyszámjegyű a boltjaik száma Magyarországon. Ha nem egyszámjegyű, akkor viszont nincs unikális jellegük egy-egy városon belül, vagyis nagyon összetett az egész törlési jelleg, bármennyire is automatikusnak tűnik.


És magához a szerkesztőhőz is próbáltam jól viszonyulni még a wikitanács előtti kezdeményezés után is, első szócikkét, aminek lerakta az alapjait, majd más szerkesztő felfejlesztették, még jó szócikknek is jelöltem (nem tehetek róla, hogy ellenezték), pár tisztességes dologgal is kiegészítve a szócikket magam részéről ([5], [6], [7]). Semmi köszönet, csak csupa sértettség, bár azt feltételeztem, hogy a figyelőlistáján érzékeli, mi történik az általa kezdett szócikkekben és azok vitalapján. Apród vita 2016. július 6., 00:31 (CEST)

Hoverla=Hóvár?

http://www.nyest.hu/hirek/hovar-vagy-legvar hhgygy óhaj, sóhaj, panasz? 2016. július 4., 18:11 (CEST)

Open call for Project Grants

Segíts lefordítani a saját nyelvedre:

Greetings! The Project Grants program is accepting proposals from July 1st to August 2nd to fund new tools, research, offline outreach (including editathon series, workshops, etc), online organizing (including contests), and other experiments that enhance the work of Wikimedia volunteers.
Whether you need a small or large amount of funds, Project Grants can support you and your team’s project development time in addition to project expenses such as materials, travel, and rental space.
Also accepting candidates to join the Project Grants Committee through July 15.
With thanks, I JethroBT (WMF) 2016. július 5., 17:25 (CEST)

Wikimánia 2016 beszámoló

Mint azt sokan tudják az idén lehetőségem volt hogy első alkalommal részt vegyek a Wikimánián. A részvételem költségeit a Wikimédia Alapítvány, az utazási költségeket (repülőjegy, vonatjegy) Wikimédia Magyarország ösztöndíjai fedezték, köszönet érte! Beszámolóm itt olvashatjátok. – Texaner vita 2016. július 2., 13:15 (CEST)

Texaner, 2012 vagy 2016??... Fauvirt vita 2016. július 2., 14:20 (CEST)
Javított, sajnos 2016, 2012 nagyobb kaland lett volna az ugyanis New Yorkban volt – Texaner vita 2016. július 2., 17:00 (CEST)
:-) Fauvirt vita 2016. július 2., 17:04 (CEST)
Köszönöm a beszámolót! –Cakesam Hagyj üzenetet 2016. július 6., 22:46 (CEST)

Szócikkek, amelyek csak önmaguk kategóriájában szerepelnek

Mint most pl. Hévízgyörk. Volt erről már korábban szó, de még mindig terjed ez a divat. Miért rossz? Szerintem azért, mert sem a szócikknél nem informatív, hogy Hévízgyörk az egy Hévízgyörk. Továbbá a kategóriafát is összekuszálja és leválogatásoknál gondot okoz. Pl. így a Kategória:Pest megye települései-ben nem csak települések lesznek benne, hanem pl. vasútállomások is. Azt se jó, hogy a Kategória:Hévízgyörkben jelenleg két szócikk van és emiatt nem indokolt a külön kategória.

Javaslataim:

  • Ilyen szócikknévvel megegyező kategóriát csak akkor lehessen létrehozni, ha van legalább öt szócikk benne. (Nem hiszem, hogy ezen különösen vitatkozni kellene, mert ez már egy létező szabály)
  • Az ilyen kategóriákat a kategóriafán külön helyen kellene elhelyezni, hogy ne zavarja össze a rendszert. Pl elég lenne csak egy gyűjtőkategóriába tenni őket.
  • Az ilyen szócikkek értelemszerűen kapják vissza a saját kategóriáikat (pl. Pest megye települései)

Csurla vita 2016. július 7., 12:50 (CEST)

A fentiekhez a véleményem:

  1. Egyetértek. Ez máig is az ökölszabály.
  2. Nem tudom, elképzelni, hogy hogyan lehet ezeket a kategóriákat az eredeti kategóriákról logikusan leválasztani, de ha 1-2 példában látnám, az szerintem mindenkinek segítene.
  3. Az előző ponttal hasonló módon így most kapásból ezzel sem tudok egyetérteni, bár botgazda szempontból tényleg egyszerűbb lenne az ilyen kategóriákat kezelni. Mégis inkább az olvasó érdekeit tartanám szem előtt, aki a cikk kategóriájára kattintva logikusan megtalálja a többi témába vágó cikkeket. A botgazáknak a listák készítésénél inkább más utat kellene találni, pl. kigyűjtés adott sablonok, navboxok vagy infoboxok alapján.

Nekem viszont kategorizálás közben a következő cikkekkel gyűlt meg a bajom:

  1. Chopin betegsége
  2. Passing
  3. Tormay Cécile kapcsolata a XIX. század elejének divatjával
  4. Zrínyi Miklós öltözködése

... továbbá a következő kategóriával: Kategória:Tóth Aladár Zeneiskola

Lehet, hogy jó volna a kategóriákba nem sorolható lapoknak is létrehozni egy gyűjtő kategóriát a Kategória:Figyelmet igénylő lapok alatt és az ilyen kategóriákat egyből jelöljem csak azonnali törlésre? -- ato vita 2016. július 7., 13:58 (CEST)


@Ato 01: A harmadik pontnál mire gondolsz, amikor az olvasók érdekeire hivatkozol? Az lenne az olvasó érdeke, hogy egy kategórián keresztül találja meg az igazi kategóriákat? Én ezt nonszensznek tartom és nem az olvasók érdekének. Szóval miért jó ez, hogy szócikk Hévízgyörk csak a Kategória:Hévízgyörk-ben van? - Csurla vita 2016. július 7., 14:16 (CEST)

A kettes ponthoz példa Kategória:Személyekről elnevezett kategóriák. Ennek mintájára lehetne Kategória:Földrajzi neveket tartalmazó kategóriák vagy valami hasonló. A lényeg, hogy ezeknek a kategóriáknak a kategóriafa tisztán tartása érdekében teljesen más ágra kell kerülniük. - Csurla vita 2016. július 7., 14:22 (CEST)


@Csurla: A harmadik ponthoz a Hévízgyörk kategória nem a legjobb példa mert csak két eleme van. De ha legalább ötelemű lenne, akkor pl. a Hévízgyörk megállóhelyet jónak tartanám egy kategóriában vagy legalább azonos ágon a településsel.

A kettes pontnál azt hiszem értem, mire gondolsz. Viszont ezt közérthetően, mint szabályt vagy irányelvet nem tudnám megfogalmazni. -- ato vita 2016. július 7., 14:46 (CEST)

Most Hévízgyörknél tekint el attól, hogy nincs meg a megfelelő elemszám. Attól még jó példa. - Csurla vita 2016. július 7., 15:09 (CEST)

 megjegyzés Hévízgyörk esetében vagy a kategóriát kellene megszüntetni, hiszen nincs minden településnek önálló kategóriája, vagy még 1-2 elemet kellene keresni hozzá. A templomos rész például megállná a helyét önálló cikként is, ki lehetne "szervezni" külön cikkbe. De van még biztosan néhány híres szülötte is a településnek. Bot futtatás szempontjából szerintem nincs jelentősége, a cikkgyűjtés működik alkategóriákban is. – B.Zsolt vita 2016. július 7., 16:20 (CEST)

@B.Zsolt: Az nem zavar, hogy a kategóriafa így nem lesz jó? - Csurla vita 2016. július 7., 16:33 (CEST)

Szerintem az ilyen település kategóriák helyett praktikusabb és jobban használható ha szócikk alján egy sablonban találhatóak meg ezek az információk. - Csurla vita 2016. július 7., 16:41 (CEST)

Szerintem a kategória és a navsablon célja is az, hogy az egymáshoz kapcsolódó témákat megtalálja az olvasó. Ha Hévízgyörk megállóhely említve van a főcikkben, akkor megtalálja navsablon és külön kategória nélkül is. (Ha nincs benne, akkor bele lehet írni akár egy „Hévízgyörk megállóhely vasúton x km-re található a budapesti Keleti/Nyugati/Déli/akármelyik pályaudvartól” mondattal, vagy jobb híján egy „lásd még” szakaszba.)

Általában a kategóriák célja, hogy összefogja azokat a témákat, amiknek a cikkei nem hivatkoznak egymásra, de egy lényeges jellemzőjük mégis összeköti őket. A navsablon célja hasonló, azzal a különbséggel, hogy csoportosítható is, de vigyázni kell a használatával, mert sokszor kategória vagy lista helyett használják, ami nemcsak fölösleges, de a „mi hivatkozik erre” funkciót is teljesen használhatatlanná teszi. Hévízgyörknél se a kategóriát, se a sablont nem látom indokoltnak. Alensha 2016. július 7., 20:56 (CEST)

Adakozás

Szervusztok!

Ha csupán olvasom a cikkeket, felugrik egy felhívás, ami arra kér, hogy ha módomban áll, járuljak hozzá a Wikipédia fenntartásához (bocs', nem tudom a szakszerű szöveget).
Mivel nincs kártyám, csak egy szanzadu ászom (ez nem létezik!!!), kérlek, segítsetek, mi módon járulhatok hozzá a Wiki működéséhez (elnézést a szóismétlésért)! Üdvözlettel: – Ronastudor vita 2016. július 7., 12:38 (CEST)

Szerintem egy sokat dolgozó szerkesztő már bőven teljesítette az önkéntes hozzájárulást, ez az üzenet inkább csak az olvasóknak szól. – B.Zsolt vita 2016. július 7., 16:17 (CEST)

Szerintem is. Nem véletlen, hogy bejelentkezve nem szoktak látszani ezek az adománykérések; munkában már sokszorosát hozzátetted a wikipédiához, mint amennyit az adománygyűjtők kérnek. Alensha 2016. július 7., 21:01 (CEST)

Nagyon szépen köszönöm, kellemes hétvégét! -Ronastudor vita 2016. július 8., 09:17 (CEST)

13 éves a Magyar Wikipédia

Kedves Levente Kitörölted a Magyar Wikipédia megszületésének évfordulóját a kezdőlapról a következő megjegyzéssel: . Sablon:Kezdőlap aktualitásai‎; 12:39 . . (-130)‎ . . ‎Rlevente (vitalap | szerkesztései)‎ (ez nem aktualitás, hanem évforduló)

Egy évforduló amennyire évforduló legalább annyira aktuális is! A Magyar Wikipédia 13. születésnapja egy aktuális évforduló! De nyilván NEKED van igazad. Abban viszont biztosan nincs igazad, bármennyire is döglődik a magyar wikipédia mozgalom, hogy erről az évfordulóról nem szabad a Magyar Wikipédián megemlékezni! Ha rosszul megy a szekér akkor azért, hátha felrázza a közösséget, ha meg jól megy akkor van ok az ünneplésre azért kell ezt megtenni! – Texaner vita 2016. július 9., 13:36 (CEST)

Egy egyszerű visszaállítás is megoldaná a kérdést, már bocs... OsvátA Palackposta 2016. július 9., 13:47 (CEST)
Megtanultam tisztelni az adminisztrátorokat. – Texaner vita 2016. július 9., 14:34 (CEST)

Kedves @Texaner:!

  1. Kérlek, mutass még egy évfordulót, ami az Aktualitások rovatban szerepelt!
  2. Abban pedig biztosan neked nincs igazad, hogy nem volt megemlékezés, mert volt: Sablon:Ünnepek/07-08
  3. Én viszont megtanultam tisztelni a szerktársakat azzal, hogy nem kiabálok a hozzászólásokban.

– Rlevente üzenet 2016. július 9., 14:46 (CEST)

Szerintem maradjunk annyiban, hogy félreértés volt itt: a huwiki születésnapjáról minden évben megemlékezünk a Kezdőlapon az ünnepek között, és ez alól 2016. július 8. se volt kivétel. Arra viszont tényleg nincs szükség, hogy a megemlékezést duplikáljuk az aktualitások rovatában is. – Malatinszky vita 2016. július 9., 19:39 (CEST)

NCurse @ TEDx

Csak érdekesség: NCurse ad elő a TEDx-en 14-én, Büdipesten. :) -- grin 2016. július 4., 10:25 (CEST)

OrsolyaVirágHardCandy 2016. július 10., 15:45 (CEST)

Június 18.

Miután elkezdtem írni a cikket az R–22S Június 18. nevű vitorlázó repülőgépről, csináltam egy Június 18. (egyértelműsítő lap)-ot, ami ezt megkülönbözteti a Június 18. lapról, ami, ugye, a dátumról szól. Kérdéseim, a tavaszi viták fényében:

  1. Kell-e az egyértelműsítő lap?
  2. Szükséges-e a Június 18.-hoz egyértelműsítő tagot adni (pl. Június 18. (dátum))?
  3. Ha igen, kell-e a Június 18.-ból az egyértelműsítőre mutató átirányítást csinálni, vagy az irányítson a dátumra?

– Malatinszky vita 2016. július 10., 00:26 (CEST)

Nem szükséges egyértelműsítő lap. Elég, ahogy most vannak a szócikkek és egymásra mutatnak a {{más}}(?) sablonnal. A dátumok, évek nem kapnak egyértelműsítő tagot. Írásmódjuk, elnevezésük még a magyar Wikipédia kezdetén alakult ki és került szabályozásra. Az évek sem kapnak egyértelműsítő tagot, pedig előfordul, hogy van hasonló számról is szócikk (pl. 2000, 1984, 29 stb). - Csurla vita 2016. július 10., 07:58 (CEST)

Most akkor szerkesztett valaki a szócikkben vagy sem?

Sziasztok! Nem tudom, hogy rendszerhiba a következő jelenség vagy csak én nem értek valamit, de fölöttébb bosszantó. Legutóbbi példa: kapom az értesítést, hogy szerkesztőtársunk szerkesztett valamit az Ibrahima Sidibe szócikken, de nyoma sincs a rendszerben ennek a változtatásnak.

Konkrétan: "Chairego apc megváltoztatta a(z) Ibrahima Sidibe Wikipédia-oldalt 2016. július 6. dátumon, az aktuális verziót lásd itt". Namármost, ha megnézitek a [laptörténetét], nincs nyoma ennek a szerkesztésnek, legutolsó bejegyzés július 2-án volt egy másik szerkesztőtől. Most akkor Chairego apc változtatott a szócikken valamit, vagy sem? Ha igen, mit és hol lehet megnézni, hogy mi volt az pontosan?

Másik példa: "Adert megváltoztatta a(z) Szojuz MSZ–03 Wikipédia-oldalt 2016. július 4. dátumon, ...lapot ezen változtatás megtekintéséhez:" https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szojuz_MSZ%E2%80%9303&diff=next&oldid=17663842. Ha megnézitek, itt sem látszik a megnevezett Adert szerkesztése és július 4-én sem volt változtatás a szócikkben.

Harmadik példa: "GZWDer (flood) névtelen felhasználó megváltoztatta a(z) A Debreceni VSC 2016–2017-es szezonja Wikipédia-oldalt 2016. július 6. dátumon": https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=A_Debreceni_VSC_2016%E2%80%932017-es_szezonja&diff=next&oldid=17709259. Itt sem látszik semmilyen változtatás a megnevezett szerkesztőtől.

És még sorolhatnám, az utóbbi napokban szinte csak ilyeneket kapok. Mi a baj akkor most szerintetek? Nálatok nem fordult elő ez a hibajelenség? Engem nagyon bosszant. Üdv, –Cakesam Hagyj üzenetet 2016. július 6., 23:02 (CEST)

Úgy tűnik, a Wikidata értesítéseit kapod. Mivel nekem ilyen nincs, ez valami beállítás kérdése lehet. Itt van például Adert szerkesztése a Szojuznál. – LApankuš 2016. július 7., 08:16 (CEST)

Sajnos az én postafiókomat is elöntötte a GZWDer (flood) szerkesztései utáni értesítések tömege. Úgy tűnik értesítést kapunk a Wikidatában történt változásokról is, ha figyeled a magyar szócikket. Nem tudom korábban másként volt, vagy mostanában ennyivel többen szerkesztik a Wikidatát, de nagyon zavaró. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2016. július 7., 09:04 (CEST)

Azt tudom, hogy a Wikidata-szerkesztések láthatóságát/nem láthatóságát be lehet állítani az alábbi helyen:

Beállítások --> Friss változtatások --> Wikidata szerkesztések mutatása a friss változtatásokban (ez utóbbi ha be van pipálva, akkor látszódni fognak, ha nincs bepipálva, akkor nem fognak látszódni)

Azt nem tudom, hogy ezen kívül van-e még valami, ami befolyásolja, hogy látszódnak vagy nem látszódnak. --Sphenodon vita 2016. július 7., 09:16 (CEST)

Most kikapcsoltam az "Értesítések megjelenítése más wikikről" pipát, meglátjuk megoldja-e a problémát. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2016. július 7., 09:23 (CEST)
Nem ez okozza a problémát, hanem az apró szerkesztésekről értesítő e-mailek. – Tacsipacsi vita 2016. július 7., 20:18 (CEST)

Köszönöm a hozzászólásaitokat! Ma is kaptam egyet... :-( Üdv,–Cakesam Hagyj üzenetet 2016. július 11., 23:33 (CEST)

Belépő szintű csonk cikk a következő brit miniszterelnökröl, jelenleg ennyit tud a világ legokosabb oldala. (ref. http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/13-eves-a-vilag-legokosabb-oldala/92rsb8p). – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Obngfs (vitalap | szerkesztései)

Szerkessz bátran, ne gúnyolódj! Wikizoli vita 2016. július 11., 19:25 (CEST)

9 bájtos érdemi munkád alapján nem igazán látom, hogy milyen jogon szájalsz egyes cikkek minőségével kapcsolatban... Nyugodtan befejezheted, a vitalapos ócsárlásaid helyett inkább írtál volna egy csonkot, az is többet érne... - Gaja   2016. július 11., 19:34 (CEST)

Egyrészt teljesen igazatok van. Másrészt ez a Wikipédia gyönge pontja. Hogy bárki szabadon írhat bele falfirkát azt ír bele, amit csak akar. Aztán mi meg ahelyett, hogy hasznos szócikkeket, írnánk/javítgatnánk, kénytelenek vagyunk ezekkel (is) foglalkozni. De mindegy. Legalább nem válunk egy belterjes, lassan elhülyülő klubbá. OsvátA Palackposta 2016. július 11., 19:40 (CEST)

Nl vita 2016. július 11., 20:22 (CEST)

Ezt a cikket hova lehetne besorolni?

Kémkölykök 4D: A világ minden ideje (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd) Rémes, szinte semmi tartalom és az se valami rózsás, nem tudom eldönteni hogy ez most

  • szubcsonk
  • csonk+horror sablon
  • azonnali mint nemcikk
  • törlésre javasolandó
  • simán csonk aztán viszontlátásra.

Mit gondoltok? – XXLVenom999 vita 2016. július 11., 21:50 (CEST)

Nyugodtan írd meg a cikket, szerkeszd bátran a Wikipédiát!

193.224.79.1 üzenőlapja  2016. július 13., 06:53 (CEST) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)

Szerény véleményem szerint: azonnali. Wikizoli vita 2016. július 13., 10:09 (CEST)

Jelölöm törlésre, meglátjuk mi lesz a többiek véleménye. – XXLVenom999 vita 2016. július 13., 20:41 (CEST)

Közben az anon fejlesztette a cikket, már elfogadható lett szócikknek. misibacsi*üzenet 2016. július 15., 16:41 (CEST)

Én nem tartanám elfogadhatónak. Ennyi a történet: "Marissa szülni készül, ám ezt férje kislánya, Rebecca, nem nézi jó szemmel. Ám kiderül Marissa titka, hogy ő egy kém........." Wikizoli vita 2016. július 15., 17:01 (CEST)

Sajnos nagyon sok olyan filmes szócikkek van, ahol a "történet" rész nulla tartalmú, tehát még ennyi tartalom sincs leírva. Ettől az még szócikk, csak hiányos (ha van bevezető, infobox, és a szereplők felsorolása). Nézz körül egy kicsit (de nem szeretném, ha tucatjával lennének ezek is törlésre jelölve).

Ennél a cikknél arról van szó, hogy abban a pillanatban nem ütötte meg az elfogadható mércét, de azóta eltelt 2 nap és fejlesztve lett: van bevezető, vannak szereplők és van infobox. Jelenleg sajnos ennyi a minimálisan elvárható egy filmes szócikktől (azon felül persze, hogy a megadott adatok korrektek legyenek - ezt nem ellenőriztem).

Nem kellene ennyire kapkodva törlésre jelölni valamit. Első lépésben a szócikk íróját érdemes értesíteni, hogy a nyúlfarknyi cikk-kezdeménye bővítése szükséges, és ha erre nem reagál, akkor mehet a TMB, ha te magad nem tudsz fejleszteni a cikken - én például az ilyenekben a "Cselekménye" részt szoktam pótolni, és örülök neki, hogy valaki elkezdte írni a cikket, és elvégezte a számomra unalmasabb részét a cikkírásnak. Ha tudtok ilyenekről, akkor nekem lehet szólni, hátha láttam a filmet. misibacsi*üzenet 2016. július 15., 17:20 (CEST)

Diákolimpiák

Most minden szerkesztő bealudt? Az 57. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián az eredmények már hivatalosak: http://www.imo-official.org/results.aspx, http://www.imo-official.org/team_r.aspx?code=HUN&year=2016. Usa nyert (csapattag: Yuan Yao, nem egy tipikusan amerikai név..), Kína csupán harmadik. A magyar csapat a 14. helyen végzett 109 ország között, kicsivel jobb/nagyobb teljesítmény, mint a foci EB-n elért tizen egynéhányadik helyezés. Megjegyzem a többi diákolimpiát is nyáron tartják. Obngfs vita 2016. július 15., 19:27 (CEST)

Akkor, miután megírtad ezt a szócikket, folytathatod a többivel. Jó munkát! Köszönjük, hogy tájékoztattál. Wikizoli vita 2016. július 15., 19:32 (CEST)

Meg tudnám írni, de egyrészt az időm drága. Másrészt: keveset foglalkozom középiskolai szintű matematikával, én egyetemi szinten művelem. Csupán a problémát vetettem fel nektek. Obngfs vita 2016. július 15., 19:38 (CEST)
Mi is hasonló cipőben járunk. Wikizoli vita 2016. július 15., 19:40 (CEST)
Remek, akkor a szabad idődben megírhatnád (helyettem) a C*-algebra cikket, ref. https://en.wikipedia.org/wiki/C*-algebra. Obngfs vita 2016. július 15., 19:45 (CEST)

Most hadd ne menjek bele abba az örökzöld témába, hogy mennyire célszerű-népszerű dolog egy ilyen főnökmentes, önkéntes projektben „minden szerkesztő bealudt?” felkiáltással feladatot osztani. Inkább arra szeretnék reflektálni, hogy a Yuan Yao tipikusan amerikai név-e. Néhány éve az akkor tízéves kislányomnak (aki a washingtoni agglomerációban járt iskolába akkoriban) magyarázta a feleségem, hogy a Szabó milyen gyakori név Magyarországon, valahogy úgy, mint Amerikában a Smith. Mire a kislányom egy kicsit elgondolkodott, és azt mondta „Inkább mint a Kim”. A ő iskolájában ugyanis sok volt a koreai gyerek, akik között nagyon gyakori név a Kim. A tanulság ebből az, hogy az USA soknemzetiségű ország, amelynek lakosai közül egyre többen nem Európából származnak, és hozzá kell szokni, hogy a fontos embereket egyre többször nem úgy hívják, hogy Jones meg Smith, hanem úgy hogy Kim, Patel, Li vagy Gutierez, esetleg Obama. Malatinszky vita 2016. július 15., 20:12 (CEST)

Csak jelezni szeretném, hogy a Nemzetközi Matematikai Diákolimpia szócikk létezik. Ugyancsak létezik a Nemzetközi Matematikai Diákolimpiák listája szócikk is, amely tartalmazza az össes eddigi matematikai diákolimpia helyszínét és magyar eredményeit. Mostantól az 57. olimpia eredményeit is, mivel a két hiányzó számmal (109 és 14) kiegészítettem a táblázatot. Egyúttal a forrásokat is kiegészítettem az általad megadott két linkkel. (Köszönet érte.) Sokkal rövidebb ideig tartott, mint ezt a szöveget beírnom, de valószínűleg annál is rövidebb ideig tartott, mint amíg te beírtad ide ezt a figyelemfelhívást. Ha a reklámozás volt a szándékod, akkor bejött. Ha viszont csak a többiek piszkálása volt a célod, akkor inkább mással töltsd a drága időd. (Például a C*-algebra cíkkel is haladni tudtál volna ez alatt az idő alatt is.) Üdvözlettel – Dodi123 vita 2016. július 15., 20:50 (CEST)

Neked is köszönet, Dodi123! – Vadaro vita 2016. július 15., 20:57 (CEST)

@Obngfs: Az előző, talán kicsit élesebb megjegyzésem után közben észrevettem, hogy minden egyes nemzetközi matematikai diákolimpiáról van külön szócikk. Mivel nem volt egy nagy feladat (max. félóra), ezért megírtam a szócikket az 57. olimpiáról, de nem azért, mert te szóvá tetted a hiányát, hanem mert éppen volt ennyi időm, és kedvem is hozzá. Természetesen néhány diákról nem tudhatom melyik iskolába, és hányadik évfolyamra jár, ezért az ő helyeiket üresen hagytam. A megjegyzésed stílusa volt az, ami néhányunkat, köztük engem is, ingerültté tett. Ez a stílus talán a matematikaportálon még elment volna, de itt, ahol a többség nem foglalkozik ezekkel a témákkal, enyhén szólva is félreértésre adott alkalmat. – Dodi123 vita 2016. július 15., 21:56 (CEST)

"Természetesen néhány diákról nem tudhatom melyik iskolába, és hányadik évfolyamra jár, ezért az ő helyeiket üresen hagytam" nem mondanám, hogy járatos vagy a matek diákolimpiák témában. Mind a hatan aktív Kömalozok. komal.hu néhány napja nem elérhető, de rá lehet keresni : Gáspár Attila+kömal első találata mutatja, hogy "Gáspár Attila (Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium, 9. o.) pontszámai 2014-2015. Matematikatanár: Győry Ákos, Kovács Attiláné, Marosszéky Gábor." így valószínűleg még most is odajár, csak most már a 10. osztályt fejezte be. Obngfs vita 2016. július 15., 22:17 (CEST)
Valóban nem vagyok járatos a diákolimpiák témájában. Ha már így rákerestél a nevekre, ezzel az erővel a szócikket is kiegészíthetted volna a talált információkkal. Nem értem, hogy miért ide írod a szócikk helyett. Én megtettem, ami tőlem tellett (talán még többet is), a többi azoknak a dolga, akik járatosak a témában. – Dodi123 vita 2016. július 15., 23:05 (CEST)
Hogy képzeled, hogy Obngfs bármit is beleírna egy cikkbe... Eddig értelmes szerkesztése nem volt (azt az egy 9 bájtos forráskérőt nem tekinteném annak), ő csak pofátlanul kinyilatkoztat, leosztja a feladatokat a kocsmafalakon, és természetesen tele pofával trollkodik. Nem kell vele foglalkozni, csak simán törölni a pofátlan bejegyzéseit. - Gaja   2016. július 15., 23:42 (CEST)

Compact Links coming soon to this wiki

Segíts lefordítani a saját nyelvedre

Screenshot of Compact Language Links interlanguage list

Hello, I wanted to give a heads up about an upcoming feature for this wiki which you may seen already in the Tech News. Compact Language Links has been available as a beta-feature on all Wikimedia wikis since 2014. With compact language links enabled, users are shown a much shorter list of languages on the interlanguage link section of an article (see image). This will be enabled as a feature in the coming week for all users, which can be turned on or off using a preference setting. We look forward to your feedback and please do let us know if you have any questions. Details about Compact Language Links can be read in the project documentation.

Due to the large scale enablement of this feature, we have had to use MassMessage for this announcement and as a result it is only written in English. We will really appreciate if this message can be translated for other users of this wiki. The main announcement can also be translated on this page. Thank you. On behalf of the Wikimedia Language team: Runa Bhattacharjee (WMF) (talk)--2016. július 8., 13:46 (CEST)

lényeg az, hogy tesztelnek valami új vackot, aminek a lényege, hogy nem jeleníti meg az egész hosszú interwiki-listát, hanem egy rövidebb listát, és a többi úgy látszik majd, ahogy a képen (ahol a nyelvek alatt látható egy – gondolom – kattintható link, hogy 72 további iw van a cikkhez). ez ki- és bekapcsolható lesz, de a következő héten mindenkinek bekapcsolják, hogy megnézhessétek, tetszik-e. véleményeket, kérdéseket várják. (amúgy erről az jutott eszembe, hogy amikor az Office 2003-tól kezdve bevezették, hogy nem a teljes menüsor nyílik ki egy kattintásra, azt k. módon utálom immár 13 éve, de nem tudom, miért csak most jutott eszembe kideríteni, hogy kikapcsolható…) Alensha 2016. július 10., 02:12 (CEST)

Köszönjük a fordítást. Látom, hogy már be is kapcsolták, nekem tetszik. Vagyis akkor tetszene igazán, ha magam választhatnám meg, mely nyelvek látszódjanak eleve a rövidített listában. Ha ez így is működik, csak nem tudok róla, akkor kérem, világosítsatok fel. – Vadaro vita 2016. július 14., 22:30 (CEST)

@Vadaro: a műszaki kocsmafalon írja Tgr, hogy valamit át kellene írni egy sablonban, jelenleg nem működik. Alensha 2016. július 16., 23:10 (CEST)

Olvastam Tgr bejegyzését. Nem pontosan értettem (talán a szerkesztői lapok babel-sablonjaira utalt), de nem akartam kérdezősködni. Úgy látom, időközben "magától" megjelent a rövidített listámon két olyan nyelv, amelyet hiányoltam, ez nekem így elég is. Kösz szépen az értesítést. – Vadaro vita 2016. július 16., 23:32 (CEST)

Igen, alapvetően a bábel-oszlopra épít (amit {{#babel:hu|en-2}} formában hívsz meg, nem {{user hu}} {{user en-2}} formában), de emellett egyéb dolgokat is figyelembe vesz (pl. a régiódban milyen nyelveket beszélnek) és tanul is. – Tacsipacsi vita 2016. július 17., 09:34 (CEST)

Tévedtem, egyelőre nem használja a #babel-t – phab:T135371 – Tgrvita 2016. július 17., 20:54 (CEST)

A rövidített nyelvlista mától elérhető ezen a wikin

Képernyőkép az interwikik listájáról

A rövidített nyelvlista bétaverziója 2014 óta minden Wikimédia-wikin elérhető. A rövidített nyelvlistával az olvasók jóval rövidebb interwiki listát láthatnak (lásd a képen). Több tényező figyelembevételével igyekszünk a legrelevánsabb nyelveket megjeleníteni. Tövábbi információ a dokumentációban.

Mától ez az alapértelmezett beállítás. Az összes elérhető nyelvet a lista végi gombra kattintva jelenítheted meg.

A funkciót a fejlesztő nyelvi csapat alaposan tesztelte. Ennek ellenére előfordulhatnak hibák, ezeket kérjük, jelezd a projekt vitalapján. Egy néhány wikin elérhető hasonló funkciójú, régebbi segédeszköz hibákat okozhat. Kérjük, ezen projektek adminjai erre figyeljenek. A teljes leírás a phabricator oldalán (angolul). Köszönjük.

(Fordító: Wolf Rex)

On behalf of WMF Language team: – Runa Bhattacharjee (WMF) vita 2016. július 15., 04:29 (CEST)

Muszáj erőltetni ezt a rövidített válozatot? Gyurika vita 2016. július 15., 07:46 (CEST)

Mert nem haladsz a korral! Ez ma a Wikipédia legfontosabb fícsöre! Biztos Visual Editort sem használsz – egy őskövület vagy, mint én. Vigyor Ha nem így van, bocs. - Gaja   2016. július 15., 08:24 (CEST)

Van ami jó, és amit már évek óta vártam, pl. WD, de nem ez a rövidítést válaszhatóvá/opcionálissá tenni? Azt sem értem, hogy miért kellett az alapértelmezett betűméretet felnagyítani pár éve. Gyurika vita 2016. július 15., 08:29 (CEST)

Beállítások → Lapok megjelenítése → oldal alján a nyelveknél kiveszed a pipát és elmented. Nl vita 2016. július 15., 13:02 (CEST)

Akinek nincs felhasználói fiókja az hogyan érheti el, hogy ne csukja össze neki a rendszer a „más nyelveken” menüt? Irritáló, hogy azok a nyelvek, amiket használok, állandóan eltűnnek a bal oldali menüből, s komolyabb bogarászás után kattinthatok az adott nyelven elérhető Wikipédia-szócikkre. S azokat a nyelveket, amiket egyáltalán nem használok, könyökből megjelennek. (Ki a fene tud Magyarországon hindiül? Maximum pár száz ember. Ennek ellenére a hindi nyelv érdekes mód állandóan felbukkan, de például a francia, az eszperantó és az orosz nem.) – 187.115.66.145 (vita) 2016. július 15., 12:03 (CEST)

Erről van szó. Gyurika vita 2016. július 15., 13:04 (CEST)

Van itt néhány fejlesztés, ami hasznos lehet (pl. a linkek előnézete a lap megnyitása nélkül, vagy a Wikidata), és rengeteg ami – véleményem szerint – teljesen felesleges, sőt irritáló. Ez (a VisualEditorral együtt) az utóbbi kategóriába tartozik, én nem látom, hogy mi haszna lehet amellett, hogy egyrészt elrejt olyan nyelveket, amit az ember használ (és nem minden esetben ugyanazokat használja, tahát még csak szűrni sem tudnék rá), másrészt diszkriminál is, a kis nyelveket elrejti (láttam, erről már megy a vita a projekt oldalán). Valóban kell ez nekünk? Nem lehet kikapcsolni? Van egyáltalán olyan, akinek ez hasznos?? És ugye nem is beszélve a fenti példáról, hogy regisztráció nélkül nem is konfigurálható... Erre kár volt időt pazarolni, inkább a már meglévő hibákat javítanák ki... - Gaja   2016. július 15., 13:59 (CEST)

Nekem sem tetszik, bár már kikapcsoltam magamnál. És valóban sérti a semlegességet, hogy kiemel bizonyos nyelveket. Röviden ennyi a véleményem. Zerind üzenőlap 2016. július 15., 14:05 (CEST)

Inkább gerrit:298735 a rövidített nyelvlista a magyar wikin és phab:T136677 (Deployment of Compact Language Links) a megfelelő Phabricator-jelentés. Oliv0 vita 2016. július 15., 14:18 (CEST)

Én is kikapcsoltam. A beállításoknál ez a szöveg szerepel: "A nyelvközi hivatkozások megjelenítése egy kompakt listában, csak a neked releváns nyelvekkel." Honnan tudja, hogy nekem mi a releváns? - Csurla vita 2016. július 15., 18:33 (CEST)

Talán onnan, hogy figyeli, hogy mire kattingatsz, és folyamatosan tanul. De én is kikapcsoltam. Wikizoli vita 2016. július 15., 18:43 (CEST)

@Csurla, Wikizoli: Ha minden más lehetőséggel kudarcot vallottunk, végső kétségbeesésünkben akár a dokumentációt is elolvashatjuk. :-) Ott az áll, hogy a program megnézi a böngésződ nyelvi beállításait, valamint azt, hogy ahol vagy, tipikusan milyen nyelveken írnak-olvasnak az emberek. Nekem például az angol-német-spanyol-francia-olasz-koreai-orosz-mandarin-vietnami kilencest kínálja fel, ami elég jól megfelel az USA-ban írott-olvasott kilenc leggyakoribb nyelvnek. – Malatinszky vita 2016. július 15., 19:37 (CEST)

A csak neked nem ezt jelenti, így pontatlan és nem igaz. Kikapcsoltam nem érdekel. - Csurla vita 2016. július 15., 19:40 (CEST)

Sajnálom, hogy többeknek ellent kell mondanom, de nekem tetszik ez a lehetőség. Sokszor lerövidíti a keresést, rövid cikk – hosszú iw-lista esetén pedig nem kell görgetnem oda-vissza. Nem azt mondom, hogy ez (volt) a legnagyobb gondom a Wikipédiában, csak jelezni akarom, hogy nekem hasznos. Jobb lenne, ha magam állíthatnám be a nyelveket, (mint föntebb írtam), de bízom benne, hogy tényleg "beletanul". Az valóban gond, hogy aki nincs bejelentkezve, nem tudja kikapcsolni. Ha viszont nem alapértelmezett lenne, akkor nem tudnák bekapcsolni azok, akik élni szeretnének a lehetőséggel. – Vadaro vita 2016. július 15., 20:25 (CEST)

Örülök, hogy valakinek hasznos, de ettől még nem kéne mindenkire ráerőltetni defaultként... - Gaja   2016. július 15., 21:09 (CEST)

Nagyjából 12 másodpercig tart egyszer s mindenkorra kikapcsolni, nem érzem akkora merényletnek. Nl vita 2016. július 15., 23:03 (CEST)

Ha mégis megtartja az ember, akkor egyszerűbb lenne, ha minden bejelentkezett felhasználó saját maga állíthatná be, hogy milyen nyelveket szeretne a rövid listában. Nekem a lengyel, a svéd, az angol, a francia, a német és az olasz mellett a vepsze nyelv is rendszeresen látogatott.Porbóllett vita 2016. július 17., 21:03 (CEST)

Szóval némi kódböngészés alapján abból tanul, ha a nyelvválasztóban (kis fogaskerék a "Más nyelveken" mellett, ami nem más wikire visz, hanem a huwiki felületének nyelvét változtatja meg) kiválasztasz valamit. A direkt megoldás a mw.uls.setPreviousLanguages(['en', 'de', 'fr']) (nyelvkódok értelemszerűen átírandók) kód lefuttatása a böngésző Javascript konzolján (tipikusan F12-re jön elő). – Tgrvita 2016. július 18., 00:27 (CEST)

Meghívás

Kedves Szerkesztőtársak

A héten régi rádiós kiállítás van a gyűjteményemből a szigethalmi könyvtárban. A készülékek nagy része az 1950-es éveket idézi, de van régebbi és újabb is.

A könyvtár nyitva tartása:

Kedd: 12:00-19:00 Szerda: 9:00-19:00 Csütörtök: 12:00-19:00 Péntek: 9:00-16:00

Egyeztetett időpontban szívesen tartok idegenvezetést.

A könyvtár honlapja

Tisztelettel:

--Robogos vita 2016. július 18., 15:09 (CEST)

Judaisztikai szakirodalom

Szeretnék rákérdezni, hogy 1. a judaisztikai szakirodalom szócikk biztos, hogy a főnévtérbe való (én inkább szerkesztői allapként tudom csak támogatni)? 2. Másrészt a szócikkben említett művek felsorolása 2005 óta nem bővült, formai igazítások történtek csak benne: 2005-ös és 2014-es lapváltozat összehasonlítása. Márpedig gondolom 11 év óta csak bővült a judaisztikai szakirodalom (egyébként erre úgy találtam rá, hogy kerestem vannak-e judaisztika, hebraisztika nevű szócikkeink és kiderült, hogy nincsenek). Mindenesetre kikérem a véleményét @Kgyt:nek is, a szócikk létrehozójának. Apród vita 2016. július 20., 00:40 (CEST)

Köszönöm a választ. Apród vita 2016. július 20., 21:13 (CEST)

Egyértelműsítés (színész) vs. (színművész)

Jól emlékszem, hogy volt erről megbeszélés és az utóbbi (színművész) a bevett gyakorlat? Gyurika vita 2016. július 20., 09:38 (CEST)

Igen. – Tacsipacsi vita 2016. július 20., 09:44 (CEST)

Szerkesztőket keresünk!

Szerkesztőket keresünk az első osztályú labdarúgó bajnokság csapatainak szezonális szócikkeinek szerkesztésére! A 12 csapatból eddig (abc-sorrenben) a Debreceni VSC és az Újpest FC szócikkei készültek el ill. szerkesztődnek folyamatosan. Ezeknél meg is lehet nézni, hogy hogyan is néz ki egy csapat szezonális szócikke. Az fontos, hogy ne csak alkalom szerűen szerkessze, aki elvállalja, hanem az egész szezonban folyamatosan tartsa karban, aktualizálja a választott csapat szócikkét. Még csak 1 forduló ment le a bajnokságból, most még könnyű szerrel be lehetne csatlakozni a szerkesztői munkába.

Keressük tehát a:


Külön jelentkezni nem szükséges, csupán az egyik, már elkészült csapat szócikkének tartalmát kell átmásolni és javítani, aktualizálni a kiválasztott csapat szezonális szócikkére, amit a fenti listából lehet kiválasztani. A szerkesztői munkáért előre is köszönet! Üdv, –Cakesam Hagyj üzenetet 2016. július 21., 12:17 (CEST)

Lendület program

https://videotorium.hu/hu/recordings/details/7337,Alacsony_dimenzios_topologia az előadónak 3 aranyérme van a matematikai diákolimpiákról. Nézzük meg hány cikkből tud itt tanulni egy topológiát tanuló matematika szakos BSC/MSC hallgató:

Ez utóbbi mutatja leginkább a Wikipédia csonkaságát, hogy még ez is piros. Egyébként érdekes, hogy a Wikipédiáról akadémikus szerkesztőt üldöznek el (Komjáth Péter), míg Magyarországra külföldröl költöznek vissza szuperzsenik (pl. Hangya Balázs agykutató). Jobban meg kéne őket becsülni. Obngfs vita 2016. július 21., 18:46 (CEST)

Hát jó, megírom. Igaz, hogy a középiskola óta a legbonyolultabb matematikai művelet amit végeztem a százalékszámítás és egy másodfokú egyenletet nem tudnék megoldani, de óhajod nekünk parancs. – Hollófernyiges vita 2016. július 21., 19:21 (CEST)

Egyébként érdekes, hogy a Wikipédiáról akadémikus szerkesztőt üldöznek el (Komjáth Péter)

Ez mit jelent (Komjáth Péterről szócikk is van)?? Apród vita 2016. július 21., 19:36 (CEST)

Engem is érdekelne, ki és mikor üldözte el őt. (Egyébként én is tanultam nála halmazelméletet annak idején.) Zerind üzenőlap 2016. július 21., 20:16 (CEST)
Bennó üldözte el (összevitatkoztak S. Ramanujan híres matematikus nevének és szócikkcímének célszerű átírásán), szomorú, de tízezer éves történet, amin régóta mindenki túllépett. Gubbubu12 2016. július 24., 15:12 (CEST)
Nem én üldöztem el, ez csak így rögzült az emlékezetben (kiirthatatlanul), egyes nem túl jóindulatú szerkesztők közreműködése folytán (neveket ne említsünk). ;) Valójában mire én megérkeztem ebbe a szerencsétlen vitába (a felek egyike kért fel, amikor már régen el volt mérgesedve a helyzet), addigra KP már bejelentette az öriharit, elkezdte törölgetni a cikk tartalmát, és mindörökre távozott. Rám legfeljebb annyi maradt, hogy ezt végignézzem, illetve több körben megpróbáltam lebeszélni a cikk tartalmának törléséről (akkoriban volt is erről egy nagyobb vita, hogy szabad-e törölni saját cikket, sértődés vagy bármi egyéb okból – szerintem nem). Amúgy szigorúan magánvéleményem szerint aki megsértődik, az meg is érdemli. Bennófogadó 2016. július 24., 17:17 (CEST)
szomorú, de tízezer éves történet, amin régóta mindenki túllépett. Személyek szócikkelnevezései ma is éppolyan aktuálisak - függetlenül attól, hogy magyar vagy külföldi személyről van szó és ezeken az sem tudott segíteni, hogy az illető személy szerepelt-e nyomtatott lexikon szócikkneveként vagy sem, mivel ez néhány személynek jó alkalmat nyújt a másik egyén minősítgetésére is. Tudom, mert Takács Mária tévébemondó kapcsán engemet is lehisztiztek és mintegy alapérvelésként volt felhasználva, hogy a másik személy úgymond hisztizik. Apród vita 2016. július 24., 18:36 (CEST)

@Obngfs: Matematikát (és semmi mást sem) nem a wijkipédiából kell tanulni. Arra vannak tankönyvek könyvtárakban, interneten. A wikipédia enciklopédia, tehát olyan szinten kell írni bele, hogy a nem szakos, de érdeklődő embert tajékoztassa. A fenti témáid nem biztos, hogy ide valók, még ha az angol wikipédiában benne vannak is. (Talán nem is gondoltad komolyan, csak ismét trollkodni lett kedved.) Túl sokat foglalkozol fölösleges birálattal! Wikizoli vita 2016. július 21., 19:40 (CEST)

Ezzel nem értek egyet, ilyen „bonyolult” fogalmaknak a definíciója és pár egyszerű dolog, ami hozzájuk kapcsolódik, mindenképpen kell, hogy meg legyen írva. De sajnos még sokkal egyszerűbbek és alapvetőbbek sincsenek :( Na majd egyszer lehet, hogy én is rászánom magam, de mostanában leköt a kandzsitanulás. Zerind üzenőlap 2016. július 21., 20:15 (CEST)

Izé. Nem mondta, hogy ezeket a szócikkeket tanulásra szánta. Más kérdés, hogy egyszerűbb volna, ha összegyűjtené a megírandó hiányzó szócikkeket a szerkesztői lapján, aztán... megírná őket. Vagy legalábbis egy részét. Aztán visszatérne, elmondaná, hogy írt 35 szócikket és szeretné ha megírná valaki ezt vagy azt a szócikket. Illetve azt. Meg ezt. Meg emezt. Meg amazt. Mert ő közben írja ezt vagy azt a szócikket. Apród vita 2016. július 21., 19:53 (CEST)

Szvsz a hallgató ne a Wikipédiáról tanuljon iylen témákat, hanem járjon be előadásra, írjon jegyzetet, készítsen házi feladatot stb. Egyébként meg amennyi erővel idejöttél panaszkodni, az egyik cikket legalább csonk szinten már meg is írhattad volna. Így most sem te, sem mi nem vagyunk előrébb. – XXLVenom999 vita 2016. július 21., 20:01 (CEST)

"Matematikát (és semmi mást sem) nem a wikipédiából kell tanulni. Arra vannak tankönyvek könyvtárakban" Tévedésben vagytok, volt munkám során gimnázium könyvtárában én még diákot NEM láttam (fel is vetettem, hogy talán be is lehetne zárni, észre sem vennék a diákok), csak az előtérig jutnak el, de oda is csak azért, mert ott vannak a számítógépek. Ez már a zs generáció, visszatérve a lényegre, téma iránt érdeklődőknek ajánlom: http://www.cs.elte.hu/~szucs/ na mármost ezen az oldalon lévő 1+4 jegyzetet lehet tanulmányozni (minden benne van az egyetemi szintű topológiáról), és Wikire átszerkeszteni, ha van annyi időtök 2 Pokémon labda eldobása és egy Rattata begyűjtése között a virtuális világban. Obngfs vita 2016. július 22., 01:10 (CEST)

Köszönjük kedves tanácsaidat. Nagyon értékesek. De, ha lenne időnk rá, és érdekelne a téma, mi is rátalálnánk, mert azért annyira nem vagyunk bénák. Azonkívül, összetéveszted a wikipédiát az internettel. Wikizoli vita 2016. július 22., 09:44 (CEST)

Új bekezdés:

  1. Az szép (és legyünk rá büszkék), hogy az emberiség mérhető százaléka a Wikipédiától vár ma már szinte mindent. Munkát, kenyeret, anyatejet, mélyebb ismereteket. De ez nem fog menni.
  2. A magas matematikai tudást mégis inkább egy egyetemen kellene megszerezni.
  3. Hogy egy matematikus sértődős, ez náluk normális. Ezért szeretjük őket, mi, akiknek már a kivonás is komoly nehézség.
OsvátA Palackposta 2016. július 24., 17:28 (CEST)

Szerintem halandzsa, fel kellene tenni törlésre megvitatás után. Gubbubu12 2016. július 24., 15:15 (CEST)

Néhány érv a halandzsa volt mellett:

  • "a külső szög szinusza 45-től indul" - a szinusz tudvalevőleg maximum 1 lehet, még a hiperbolikus térbeli szögek esetében is, 45 semmiképp.
  • L'Hospital-szabállyal megkapjuk, hogy [...] lim/2 = 0. A lim/2 kifejezés értelmetlen.
  • Több szakkifejezésnek tűnő kifejezésre és névre (Hermeron, Lichtenstein-tábla) a google nem ad releváns találatot, legalábbis én rövid keresésekkel nem találtam ilyet.

Egyik érv sem döntő a halandzsa volt mellett (lehet, hogy pl. összecsapott cikk vagy gépi fordítás, ebben az esetben is értéktelen és törlendő), de túl gyanús ... Gubbubu12 2016. július 24., 15:18 (CEST)

Egyetértek. Wikizoli vita 2016. július 24., 16:44 (CEST)

Áttettem a WP:T-re. – Rlevente üzenet 2016. július 24., 17:26 (CEST)

Köszi, számomra a Wikiben mostanság érvényes törlési eljárás (sablon) már túl bonyolult. Gubbubu12 2016. július 24., 18:40 (CEST)