Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre/Enigma (gép) (másodszor)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!

Kezdete: 2010. június 17., vége: 2010. július 15.

Enigma (gép) (Kiemelt státuszt megkapta 2010. július 15-én)

[szerkesztés]

„Én, a jelölő, tanúsítom, hogy a jelölt szócikk megfelel a kiemelt szócikkekkel szemben elvárt olyan általános követelményeknek, amelyek a témában való szakmai jártasság nélkül is ellenőrizhetőek.” Tambo vita 2010. május 31., 11:31 (CEST)[válasz]

Bár nem az én szellemi termékem, vállalom a kiemelési eljárás során a szükségesnek tartott változtatások nyomon követését, esetleges módosítását. Tambo vita 2010. május 31., 11:31 (CEST)[válasz]

 megjegyzés A javaslatok kocsmafalán tettem egy javaslatot, ami a munkalapok áttekinthetőségét hivatott javítani, és az egyes témákon belül a megbeszélést és a tanúsítványokat szeretné elkülöníteni. Kérem az értékelő szerkesztőtársakat, hogy teszteljük le ezen a munkalapn az egyik lehetséges megoldást. A módszerrel kapcsolatos minden észrevételt és véleményt a kocsmafalon található megbeszélésre írjatok! Köszönöm szépen! --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 22., 20:59 (CEST)[válasz]

A hozzászólások formája

{{tanú}}(?)  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom
{{megjegyzés}}(?)  megjegyzés
{{kérdés}}(?)  kérdés
{{szükséges}}(?)  Szükséges változtatás:
{{jó lenne}}  Jó lenne a következő változtatás:
{{megtörtént|1 = ~~~~}}  A változtatás megtörtént ~~~~

A teljesülést (alapesetben) csak az a szerkesztő igazolhatja, aki az igényt jelezte, mégpedig úgy, hogy a sablont aláírja {{szükséges|~~~~}} vagy {{jó lenne|~~~~}} formában.

Alternatíva: a „szükséges” vagy a „jó lenne” sablont arra is le lehet cserélni, hogy {{megtörtént|~~~~}}.


A kötött feltételek listája

[szerkesztés]

Összehasonlítás az eddig kiemelt cikkekkel

[szerkesztés]
Ellenőrzendő:
  • A cikk minden tekintetben eléri az általam ismert kiemelt cikkek általános színvonalát.

Kiemelt szócikkek

Ennek a pontnak a tanúsításához legalább 5 aláírás szükséges!

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax vita 2010. június 17., 18:56 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Szalakóta vita 2010. június 17., 21:10 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 17., 21:16 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítomIvanhoe sherwoodi erdő 2010. június 27., 22:39 (CEST)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítomEinstein2 Einstein2 Góóól! 2010. június 29., 14:23 (CEST)[válasz]

Források

[szerkesztés]
Ellenőrzendő:
  • Az állítások és a források egymáshoz rendelése világos.
  • A cikk minden állításához hozzá van rendelve egy vagy több forrás, és
  • ezek a forrásmegadások elég részletesek ahhoz, hogy egy ellenőrzést lehetővé tegyenek.
  • A források megbízhatónak tekinthetőek.
  • A szúrópróba jellegű ellenőrzések azt mutatják, hogy a cikk tartalma levezethető a forrásokból.
  • A fordításon alapuló részek szöveghűek.
  • A források cite-sablonokkal vannak megadva (pl. {{cite web}}(?), {{cite book}}(?) stb.)
  • Az internetes források linkjeinek működőképeseknek kell lenniük és a jelölt információt tartalmazó oldalra kell mutatniuk. (Indoklás: sok webes forrás tartalma gyakran jelentősen megváltozik.)

Tanúsítványok (min. 3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax vita 2010. június 17., 18:56 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Szalakóta vita 2010. június 17., 21:10 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. július 11., 22:02 (CEST)[válasz]

Tudom, hogy ezt nagyon utáljátok, de citewebesíteni kellene az általam lefordított részeket. Szalakóta vita 2010. június 4., 15:26 (CEST)[válasz]

Úgy láttam, hogy Szalax rendbe tette a citewebeket. Köszönöm! Szalakóta vita 2010. június 6., 18:04 (CEST)[válasz]

Hát nem… A legtöbb helyen persze igen, de volt olyan, amivel nem boldogult (a Cryptographia egyik számára kibogozhatatlanul sikerült hivatkozni, le is kellene ellenőrizni, hogy jól fejtettem-e meg). Egyébként is néhány helyen, jellemzően a leghosszabb szakaszokban áttekinthetetlenné váltak a hivatkozások. Máshol is végig kellene nézni őket - eddig a Feltörése szakaszig jutottam. Egyet azonban nem értek: ha egy doksi szövege (nem a címlapja!) úgy kezdődik, hogy Der Chef des Oberkommandos der Vermacht + egy pontos dátum, akkor a publisher-nek miért a nyomda (Reichsdruckerei) van megadva, és a kiadás időpontjának csak az évszám? És ez csak az egyik rejtély számomra. De nem csoda: titkosítóeszközről beszélünk! :-) Most már megyek aludni, lefáradtam, de holnap folytatom! --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 23., 22:55 (CEST)[válasz]

 Jó lenne a következő változtatás:: szükséges visszavonva: HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. július 7., 22:42 (CEST)  Szükséges változtatás: A 2. link melyik oldalra vonatkozik? A hivatkozásokat lehetőleg pontos oldalszámmal kell megadni. (Ha ez nem lehetséges, jelezzétek, és visszavonom az igényt.) --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 23., 19:48 (CEST)[válasz]

Nem tudom, nem találom az oldalszámot. Szalakóta vita 2010. június 26., 20:50 (CEST)[válasz]
Mivel nekem nincs meg a könyv, és az angol cikkben sincs megadva az oldalszám, ezért nem lehet oldalszámot megadni. Szalakóta vita 2010. június 29., 08:29 (CEST)[válasz]

 A változtatás megtörtént HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 28., 22:06 (CEST)  Szükséges változtatás:  Hiányzik a forrás a Tárcsák szakaszból. --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 23., 21:20 (CEST)[válasz]

 A változtatás megtörtént HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 28., 22:06 (CEST)  Szükséges változtatás:  Hiányzik a forrás a Kereskedelmi Enigma szakaszhoz. --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 23., 19:57 (CEST)[válasz]

Este majd megnézem, hogy mit szól ehhez a részhez a német cikk. Vagy az angol. Szalakóta vita 2010. június 24., 12:51 (CEST)[válasz]
Találtam néhány forrást, de nem sikerült mindent forrásolnom. A HoremWeb által említetteken kívül még a Fordító forráshiányos. Szalakóta vita 2010. június 25., 20:50 (CEST)[válasz]
 megjegyzés A cite sablonokban nem szabad az oldalszámokhoz az oldalra vonatkozó jelzést („o.”, „p.”, „old.”, „pp.”, satöbbi), és a nem használt paramétereket törölni kell. (Ez alól célszerű kivétel lehetne az, ha a paramétert pótolni kívánjuk.) Nem én találtam ki, a sablonok leírásában benne van. --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 23., 19:48 (CEST)[válasz]
Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

 kérdés A Michael Pröse: Chiffriermaschinen und Entzifferungsgeräte im Zweiten Weltkrieg – Technikgeschichte und informatikhistorische Aspekte hivatkozásai két olyan oldalra mutatnak, amelyek nem a cikket tartalmazzák, hanem annak kivonatát. Ebben az esetben is a {{cite journal}}(?) a megfelelő sablon? Ha a {{cite web}}(?)-et használjuk, a kiadásra vonatkozó információ egy része elvész, ugyanakkor a jelenlegi megoldás nem igazán egyértelmű. Mi legyen vele? --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 23., 21:15 (CEST)[válasz]

Karmela válasza a vitalapomon található. Függőben-t levettem, megoldva a probléma. --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. július 17., 14:07 (CEST)[válasz]

 A változtatás megtörtént HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. július 7., 22:45 (CEST)  Szükséges változtatás:  A A dekódoló gépek különbözősége szakaszhoz semmilyen forrás nincs. --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 28., 22:13 (CEST)[válasz]

Az egyik abból szerintem ez:[1]Archiválták.– Ivanhoe sherwoodi erdő 2010. június 29., 20:15 (CEST)[válasz]

A másik ez, szintén archiválták:[2]. Egyébként mindezt az általad linkelt Checklinksből lehet megtudni, ha valaki lenyitja a + jelet mellette és az archiválásra keres. Az utolsó archiválási dátumnál adta fel. Kérdezem a fordítókat: használható? Ezek azok? – Ivanhoe sherwoodi erdő 2010. június 29., 20:21 (CEST)[válasz]
A két archív link egyikét nem tudtam megnézni. A második használható. Szalakóta vita 2010. június 29., 21:19 (CEST)[válasz]
Újra idemásolom, nekem bejön [3]. Elvileg ennek nem "csak" használhatónak kell lennie, hanem ugyanaz, mint ami eredetileg forrásnak volt megadva. Nem ismeritek fel? – Ivanhoe sherwoodi erdő 2010. június 29., 21:39 (CEST)[válasz]
Melyik ez a sok közül? Hol lehet megtalálni az archív linkeket? Ha megtaláltátok, akkor megtennétek, hogy javítjátok? Köszönettel Szalakóta vita 2010. június 30., 18:43 (CEST)[válasz]
Most egy halottat találtam, azt az archivból előhívtam, refet javítottam. Most nem hoz többet a Checklinks.– Ivanhoe sherwoodi erdő 2010. június 30., 20:10 (CEST)[válasz]
Nekem mutat egy halottat: [4], de meg kellene nézni a többit is, amivel gond van. Szalakóta vita 2010. július 1., 21:11 (CEST)[válasz]
Nekem ez is működik, nincs halott link. Én nem tudok többről, amivel gond lenne, így tenni sem tudok többet.Valami a te gépeddel lesz, ha nem tudod megnyitni. – Ivanhoe sherwoodi erdő 2010. július 1., 21:18 (CEST)[válasz]
Viszont a 79-es linkre ha rákattintasz nem halott, de szerintem nem arra mutat amire kéne, mert nem egy pdf-fájlt hoz fel. Ti tudjátok mi volt benne, mikor fordítottátok. Nézzél rá, én nem tudom mit keressek.– Ivanhoe sherwoodi erdő 2010. július 1., 21:35 (CEST)[válasz]
Kivettem. Egyszerűen csak átvettem a németektől. Szalakóta vita 2010. július 2., 21:25 (CEST)[válasz]

 A változtatás megtörtént HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. július 11., 22:01 (CEST)  Szükséges változtatás:  Korábban elkezdtem szisztematikusan végigmenni a cikk forráshivatkozásain, és gatyába rázni őket, de aztán nem volt időm folytatni, és ez az állapot most is. A 68. hivatkozásig jutottam el. Meg kellene nézni a többit is, mert a cite sablonok több helyen rosszul vannak kitöltve, máshol hiányosak, sőt, a 95 link elfogadhatatlan állapotban van (se címe, se semmi - nem néztem meg, de valószínűleg nem is sablonnal van a hivatkozás). A jellemző hibák:[válasz]

  1. Pages paraméterben nem lehet más, csak a szám, illetve ami az oldalszámnak ténylegesen része. Tehát nem lehet benne se "p." se "ff.", se más.
  2. Authorlink nem lehet piros! Az csak már megírt cikkre hivatkozhat.
  3. A publisher és a work paraméter a webes hivatkozásokban gyakran téves, vagy hiányzik, esetleg nem a valós adatot tartalmazza. (A publisher az oldal kiadását végző jogi vagy természetes személy, a work pedig olyan, mint a folyóiratoknál az újság címe.)
  4. Az accessdate helyenként tévesnek tűnik (nagyon régi, vagy a kiadás dátumának látszik), ezeket lehetőleg frissíteni kell
  5. Ugyanaz a forrás ezerféleképpen szerepel az egymást követő hivatkozásokban. Jellemző példája a Cryptologia 1988. I. számban lévő cikkre mutató hivatkozások csoportja. Az ilyeneket a további eltérések elkerülése érdekében célszerű lenne {{opcit}}(?)-tel kiváltani. (Ez utóbbi vonatkozik egy rakás linkre, például a The Hut Six Story vagy a Sebag-Montefiore, Hugh: Enigma – The battle for the code számos alkalommal szerepel, és nem is ezek az egyetlenek. (A Francis Harry Hinsley, Alan Stripp: Codebreakers – The inside story of Bletchley Park cikkei annyiból mások, hogy ott különböző szerzőktől vannak hivatkozott cikkek, egy opcittel nem lenne megoldható.)

Igyekszem minél előbb visszanézni rá, de végig megcsinálni nem lesz időm. --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. július 7., 23:05 (CEST)[válasz]

Sajnos nem tudok ebben segíteni, úgyhogy lehet, hogy emiatt nem lesz kiemelt a cikk. Szalakóta vita 2010. július 8., 18:33 (CEST)[válasz]

Megnéztem a többit, amit gondoltam azt átírtam, am a pages sablon az adott könyv teljes oldalszámát jelöli vagy azt az oldalt ahonnan az adott állítás származik, mert szerintem teljes gabalyodás van ilyen téren is. Meg több pdf-et nem tudtam megnyitni. – Sasuke88 wikivita 2010. július 9., 20:42 (CEST)[válasz]

Sasuke88: a pages a hivatkozott oldal száma, tehát az, ahol a keresett információt ténylegesen meg is lehet találni. Egy hivatkozásban a könyv terjedelme teljességgel érdektelen információ, míg az, hogy amit állítok, hol találom benne, létfontosságú. Na jó, nem lét-, de fontos. --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. július 11., 20:19 (CEST)[válasz]
Sasuke88: hathatós volt a segítséged, így most be is tudtam fejezni a cikk átvizsgálását és a sablonok javítgatását, legalábbis olyan szintre, hogy a szükségest le lehessen venni. A maradék probléma már inkább esztétikai jellegű. (Csak ne jusson még valakinek eszébe, hogy tud három-négy újabb forrást...) :-) --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. július 11., 22:01 (CEST)[válasz]
Örülök, hogy segíthettem egy keveset. – Sasuke88 wikivita 2010. július 12., 12:30 (CEST)[válasz]

 Jó lenne a következő változtatás: A forráshivatkozásokban rendet csinálni, mert a jelenlegi nagyon nehezen áttekinthető. Ez a kiemelésnek nem feltétele, de a cikk karbantartását, illetve a látogatók tájékoztatását elősegítené. Elsősorban a többször hivatkozott művek hivatkozásának egységesítése (ne adj'Isten, külön gyűjtése és opcittel vagy {{h}}(?) sablonnal hivatkozása) lenne fontos. Első lépésként létrehoztam a {{Lee-Burke-Anderson}}(?) forrássablont, de van még néhány olyan forrás a cikkben, amihez érdekes és érdemes lenne. (A bombákról, Colossusról, ULTRÁ-ról szóló cikkekben is használhatók lennének, azt hiszem.) --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. július 11., 22:01 (CEST)[válasz]

Teljes körű

[szerkesztés]
Ellenőrzendő:
  • A cikk teljes körű információt szolgáltat (a téma iránt érdeklődő, érettségizett laikusok szintjén)
  • A cikk eleget tesz a színvonalas cikkekkel szemben a cikkértékelésben támasztott követelményeknek.

Ennek a pontnak a tanúsításához legalább 5 aláírás szükséges!

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax vita 2010. június 17., 18:56 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Szalakóta vita 2010. június 17., 21:10 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 17., 21:17 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítomIvanhoe sherwoodi erdő 2010. június 27., 22:39 (CEST)[válasz]

Pártatlan

[szerkesztés]
Ellenőrzendő:
  • A cikk pártatlanul és súlyuknak megfelelően mutatja be a különböző nézeteket a témáról (vagy nincsenek ilyenek)

Semleges nézőpontWikipédia:A Wikipédia nem az első közlés helye

Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax vita 2010. június 17., 18:56 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Szalakóta vita 2010. június 17., 21:10 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 17., 21:17 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítomIvanhoe sherwoodi erdő 2010. június 27., 22:39 (CEST)[válasz]

Fejezetek, témák

[szerkesztés]
Ellenőrzendő:
  • A cikk a témára jellemző fejezeteket a Wikipédia konvencióinak megfelelően tartalmazza.
  • A résztémák aránya kiegyensúlyozott.
  • A cikk bevezetője a cikk címében foglaltak tömör, érthető és szabatos meghatározása, a szócikk összefoglalt, áttekintő jellegű tartalma.
  • A bevezető a WP:BEV-nek megfelel.

Formai útmutatóMintaszócikkek

Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax vita 2010. június 17., 18:56 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Szalakóta vita 2010. június 17., 21:10 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítomIvanhoe sherwoodi erdő 2010. június 27., 22:39 (CEST)[válasz]

 A változtatás megtörtént HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 28., 22:14 (CEST)  Jó lenne a következő változtatás:  Jó lenne megcserélni az Autentikus rádióadások és A kultúrában szakaszokat. Az előbbi szerintem igen kis érdeklődésre tarthat számot, ne törje meg a cikk ívét. --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 22., 20:48 (CEST)[válasz]


 A változtatás megtörtént HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 28., 22:09 (CEST)  Szükséges változtatás:  Ki kellene fejteni egy-két mondatban, hogy miféle energiaital a „lengyel bomba”, és a Turing-bombával együtt érdemes lenne külön alszakaszba tenni. Jelenlegi állapotában eléggé összemosódik, nehezen követhetővé válik a feltöréséről szóló szakasz, amin ez szerintem segíthetne. --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 22., 20:48 (CEST)[válasz]

A dekódoló gépek különbözősége alszakasz beillesztve. Tambo vita 2010. június 23., 12:02 (CEST)[válasz]

Vettem a jelzést, de most úgy néz ki, hogy csak hétfőn fogom tudni érdemben megnézni. De nem felejtem el! --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 25., 22:20 (CEST)[válasz]

Megszövegezés

[szerkesztés]
Ellenőrzendő:
  • A cikk áttekinthető és jól tagolt, szövegezése világos és tömör, stílusa enciklopédikus, helyesírása korrekt.
  • A szócikk megfogalmazása teljes mértékben érthető egy, a területtel nem foglalkozó, érettségi szintű tudással rendelkező látogató számára.
  • A fordításon alapuló részek szöveghűek.

A magyar helyesírás szabályaiHelyesírásÖnálló helyesírási irányelvHivatkozz és fogalmazz pontosan!

Ennek a pontnak a tanúsításához legalább 5 aláírás szükséges!

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax vita 2010. június 17., 18:57 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítomSasuke88 wikivita 2010. július 9., 20:42 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. július 11., 22:03 (CEST)[válasz]

Egységesíteni kell a szóhasználatot, és az idegen szavak jelölését. Szalakóta vita 2010. június 4., 15:26 (CEST)[válasz]

 A változtatás megtörtént HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. július 7., 22:47 (CEST)  Szükséges változtatás:  A A dekódoló gépek különbözősége szakaszt szabatos, enciklopédikus és magyaros szöveggé kellene alakítani. Jelen állapotában egy odavetett megjegyzés, töredező, magyartalan megfogalmazásban. --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 28., 22:11 (CEST)[válasz]

Átírtam. Tambo vita 2010. június 30., 14:59 (CEST)[válasz]

 Jó lenne a következő változtatás:Lényegesen jobb, de nagyon nem illik még mindig a cikk hangvételébe, mert sokkal szűkszavúbb. Ha ki lehet fejteni bővebben anélkül, hogy túlságosan feldagasztaná a cikket, vagy nagyon eltérjen tőle, akkor jó lenne ezt megtenni. Ha nem, hát nem. --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. július 7., 22:47 (CEST)[válasz]

Nevek és idegen szavak

[szerkesztés]
Ellenőrzendő:
  • A cikk a Wikipédia konvencióinak megfelelően írja a neveket és az idegen (eredetű) szavakat.

Kocsmafal (nyelvi)Wikipédia:Fordítási útmutatóKategória: Átírási irányelvek

Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax vita 2010. június 17., 18:57 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Szerkesztő:Szalakótával vita 2010. június 17., 21:10 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Zolee130 vita

 Jó lenne a következő változtatás: - felülbíráltam a fontosságát, illetve a megfelelő fordítás megtalálásával járó nehézségeket, és módosítottam az igényem szintjét --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 25., 22:18 (CEST)  Szükséges változtatás: A „Lückenfüllerwalzen” és „Wahllückenwalzen” nevek fordítását (zárójelben vagy jegyzetben) meg kellene adni. --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 23., 20:46 (CEST)[válasz]

Nem vagyok technikai szakember, és nincs technikai szakszótáram sem. Az egynyelvű alapján nem tudnám a magyar nevet, a kétnyelvű meg a megbízhatatatlan Kelemen-Thiemann. Szalakóta vita 2010. június 24., 12:49 (CEST)[válasz]

Szalakótával lelevelezve módosítva lett. Tambo vita 2010. június 30., 15:05 (CEST)[válasz]

Kategória, infobox, illusztráció

[szerkesztés]
Ellenőrzendő:
  • A cikk be van sorolva a megfelelő kategóriákba.
  • A szokásos infoboxokat tartalmazza (illetve nem kell hozzá infobox).
  • A szükséges illusztrációkat tartalmazza (illetve nem szükséges illusztrálni).

Formai útmutatóHogyan használd a kategóriákat?Kategorizálási módszerekKategóriajavaslatokHogyan használd a taxoboxokat?SablonműhelyEgységesített infoboxsablonok készítése és használataKéphasználati technikák

Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax vita 2010. június 17., 18:57 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Szalakóta vita 2010. június 17., 21:10 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 17., 21:18 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítomIvanhoe sherwoodi erdő 2010. június 27., 22:39 (CEST)[válasz]

Több képet kellene áthozni a cikkbe. Szalakóta vita 2010. június 4., 15:26 (CEST)[válasz]

Akkor meg az lesz a kifogás, hogy képgyűjtemény, vagy galéria. Tambo vita 2010. június 4., 15:42 (CEST)[válasz]
Elfogadom. Szalakóta vita 2010. június 4., 16:19 (CEST)[válasz]
Érdemes lenne a cikk, vagy a vonatkozó szakaszok alá képgalériába tenni, ha fontos képek maradtak le. Nem képgyűjtemény, abban Tambónak igaza van, de a Perszepolisz cikk már jó precedens arra, hogy a képek kiegészítő információik révén szerves részei lehetnek a cikknek akkor is, ha csokorban vannak. --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 17., 20:30 (CEST)[válasz]

 A változtatás megtörtént HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 22., 20:54 (CEST)  Jó lenne a következő változtatás:  Jó lenne a képek méretét 250px-ről (vagy többről) 200px-re csökkenteni, mert kisebb felbontású monitorokon és kijelzőkön a szöveget nehezen olvashatóvá teszik. Különösen igaz ez arra, ahol egymás mellett két kép is található a két oldalon. Az egyik ilyen képpárt már lecsökkentettem, mert 800px szélességre "nyitott" böngészővel a szöveg első két szava a képek között, majd a folytatása a képek alatt jelent meg. NB. a 800px széles kijelző vagy monitor újra gyakori vendég az olcsóbb netbookok és a combosabb okostelefonok, PDA-k révén. Ebből mondjuk főleg a netbookok azok, amelyekre oda kell figyelnünk (szerintem), a handheldek használói eleve tudatában vannak, hogy problémákkal találkoznak. Továbbá, a képek rákattintással megnyithatóak, nem kell feltétlenül teljes részletességükben látszaniuk. --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 17., 20:30 (CEST)[válasz]

Kisebbre vettem a legtöbb képet. Szalakóta vita 2010. június 17., 21:10 (CEST)[válasz]

Tettem fel még képeket. Tambo vita 2010. június 22., 15:36 (CEST)[válasz]

 A változtatás megtörtént HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 28., 22:18 (CEST)  Jó lenne a következő változtatás:  Jó lenne még tovább egységesíteni a képek megjelenítésén. Az eddigi irány jó, de szerintem célszerűbb lenne, ha a képek minden felbontáson a megfelelő szakasznál jelennének meg. Jók az új képek is! --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 22., 20:54 (CEST)[válasz]

Tettem még fel képeket, és átrendeztem. Tambo vita 2010. június 23., 08:59 (CEST)[válasz]

A Tárcsák szakasz képei 250px-esek maradtak, azokat is visszavettem. Szerintem kivehető, és egységes képet mutat így az oldal. --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 28., 22:18 (CEST)[válasz]

Linkek

[szerkesztés]
Ellenőrzendő:
  • A cikk elegendő számú belső hivatkozást tartalmaz, és ezek vagy pirosak, vagy rájuk kattintva valóban a megfelelő helyre vezetnek.
  • A Wikidata-hivatkozások a megfelelő cikkekre mutatnak, ha ilyen cikkek egyáltalán vannak.
  • A külső hivatkozások működőképesek és relevánsak a cikk szempontjából.

Tanúsítványok (min. 3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom  … szalax vita 2010. június 17., 18:58 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Szalakóta vita 2010. június 17., 21:10 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 17., 21:19 (CEST)[válasz]

Kötetlen rész

[szerkesztés]
Itt lehet megbeszélni az egyik kötött feltételhez sem sorolható változtatási igényeket, a szócikk tartalmával kapcsolatos szakmai észrevételeket és javaslatokat.

Visszavonva --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 17., 21:12 (CEST)  Szükséges változtatás: Kezdeményeznem kell a cikk kiemelési eljárásának leállítását. A cikk 2010. május 28-án került le az első kiemelési eljárás során a munkapadról, és 2010. május 31-én került fel másodszorra. A jelölés folyamatának jelenleg érvényes szabályai 2. pontja szerint másodszori jelölésre csak az előző kiemelési eljárás után két hónappal kerülhet sor.[válasz]

 megjegyzés A javaslatommal részben magam sem értek egyet, és a két hónapos várakozási időt az új eljárás megszavazásakor is sokallottam, éppen az ilyen esetek miatt. Örömmel venném, ha ennek a rövidítésére módot tudnánk találni – magam is felterjeszteném szavazásra, de nem tudom hogyan kell, és momentán másra szeretném az időmet fordítani, mint ennek a kiderítése. Ha arra van mód, hogy ez a cikk kapjon felmentést, és az előző kiemelés során tapasztalt problémák megoldást nyertek, szívesen támogatnám. A jelenlegi érvényben lévő szabályoknak azonban így ez a kiemelési eljárás nem felel meg. --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 17., 19:33 (CEST)[válasz]

Amikor a cikk felkerült, akkor nagyon rövid volt a várólista, három-négy cikkel. Egy mellékszabály szerint ilyenkor azonnal újra lehet kezdeni.

Személy szerint jobb lett volna, ha több időt várnak vele, mert akkor több idő lett volna előkészülni. De nem várták meg a válaszomat, így nem szólhattam bele. Szalakóta vita 2010. június 17., 20:53 (CEST)[válasz]

Wikipédia:Szócikk kiemelésének lezárása#Az újrajelölés - itt van leírva a Szalakóta által említett kivétel. A két hónapos korlát nem elvi jelentőségű, hanem gyakorlati megfontolások alapján került be a reformba: a másodszorra nekifutó cikkek ne vegyék el a helyet az elsőbálozók elől. Ha nem kell tartani a torlódástól, akkor nincs szükség a korlátra. HoremWeb, az általad idézett szakaszt egyszerűen csak elfelejtettem átírni, amikor a szavazás után frissítettem a szöveget. Kérlek, vond vissza a szükségest jelet, és akkor helyreáll az egyetértés magaddal :-)Hkoala 2010. június 17., 21:07 (CEST)[válasz]

Természetesen örömmel visszavonom, legalább a lelkiismeretem is tiszta lesz. A lényeg, hogy egyértelmű, miért kerülhetett vissza ilyen gyorsan a cikk, és hogy minden rendben van. Esetleg az ilyen eseteket az új munkalap tetején is jelezni lehetne, hogy ne lehessen belőle ilyen félreértés. Bár láttam (talán Tambo vitalapján), hogy az új munkalap előcsalogatása sem volt egyszerű… Majd csak kikristályosodnak a dolgok! :-) --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. június 17., 21:12 (CEST)[válasz]
 megjegyzés Megkérek mindenkit, aki további kiegészítéseket akar beilleszteni a szócikkbe a jobbítás szándékával, legalább ugyanennyi kevésbé fontos akármit töröljön! Nem lenne jó, ha még egyszer ezen bukna el a szavazáson. Így tett egyébként Szerkesztő:Szalakóta, amikor eltekintett egyes részek bővebb kifejtésétől. Tambo vita 2010. június 30., 14:49 (CEST)[válasz]
A 20% azért elég sok, tekintettel arra, hogy már bővebbről indul. Nem kell kétségbe esni, Tambo. Annyi bővítés már csak nem jön össze, mint előzőleg... --Ivanhoe sherwoodi erdő 2010. június 30., 19:51 (CEST)[válasz]
A 20%-os szabály a szövegre vonatkozik, nem a képekre, citékre, linkekre és egyebekre. Lassanként ezektől is betelik a 20%. Más csak meg kell várni HoremWebet, mert ő lépett fel szükséges változtatásokkal. Megjegyzem, már legalább egy hete nem írt ide. Szalakóta vita 2010. július 6., 18:18 (CEST)[válasz]
[[5]] próbálkozás azért nem került be a szócikkbe, mert sok helyet foglalt volna. Kérésemre Szerkesztő:Szalakóta visszavonta a próbálkozást. Jó a szabály, de lehet, ellenkező hatást ér el. Ki kell(ene) szűrni az indokolatlan jelöléseket, de a lehető legteljesebbé tenni a szócikkeket. Tambo vita 2010. július 6., 20:56 (CEST)[válasz]
Vagy várni kellett volna az újrajelöléssel, amíg senkinek nem jut már eszébe semmi, hogy még bővítené vele. Szerintem itt ez az eset áll fenn. Nem hagytátok Szalakótát kibontakozni :-). --Ivanhoe sherwoodi erdő 2010. július 6., 21:22 (CEST)[válasz]
 kérdésHa még ennyi minden kívánkozna a cikkbe, akkor valóban lehet teljes cikkről beszélni? Mennyire befolyásolják ezek a cikk teljes voltát? Hozzáteszem, hogy a teljesség arra vonatkozik, hogy a témához kapcsolódó minden részlet érintve van a szükséges mélységig, és nem azt, hogy minden részlet bőségesen ki van fejtve, tehát a válasz igenis lehet az, hogy a cikk így is teljes. --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. július 11., 20:25 (CEST)[válasz]
A hozzászólások formája szakasz felsorolja a hozzászólások lehetőségét. Most van fent egy {{függőben}}(?) sablon. Hogyan kerül a csizma az asztalra? Tambo vita 2010. július 13., 08:09 (CEST)[válasz]

Összesítő táblázat

[szerkesztés]

Az alábbi táblázat segítségével lehet a műhelymunka állását követni – feltéve, hogy a kiemelés résztvevői közül vállalkozik valaki a táblázat karbantartására.

A cél az, hogy minden számérték nullára álljon be a végén.

Feltétel A még hiányzó tanúsítványok száma

[m 1]

A még teljesítetlen szükséges változtatások száma

[m 2] [m 3]

#Összehasonlítás 0 -
#Források 0 0
#Teljeskörű 0 0
#Pártatlan 0 0
#Fejezetek, témák 0 0
#Megszövegezés 0 0
#Nevek és idegen szavak 0 0
#Kategória, infobox, illusztráció 0 0
#Linkek 0 0
#Kötetlen rész - 0
Megjegyzések:
  1. Az első számértéket csökkenteni kell eggyel, amikor valaki a megfelelő feltétel ellenőrzöttségét aláírásával tanúsítja.
  2. Ha valaki szükséges változtatási igénnyel lép fel, akkor a megfelelő feltételnél a második számértéket meg kell növelni eggyel.
  3. Ha egy szükséges változtatást az igénylője aláírásával kielégítően teljesítettnek igazolta, akkor a megfelelő feltételnél a második számértéket csökkenteni kell eggyel.

A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!