Wikipédia:Javaslatok kiemelt képekre/Archívum 2012

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!


Dombóvár vasútállomás.jpg (Kiemelt lett. Lezárva: 2012. november 17.)


Kezdete: 2012. november 2., vége: 2012. november 16.

A szavazás eredménye: 8  támogatom | 3  ellenzem | arány: 72,7%

Dombóvár vasútállomás

Saját kép, várom a véleményeteket. VTlevéltár 2012. november 2., 22:37 (CET)

  •  megjegyzés Nagyon szép kép, viszont van egy olyan probléma vele, hogy a középen álló úr a képen felismerhető (még talán az az úr is, akinek csak a feje látszik), és mivel nem közszereplő(k) vagy engedély kell tőlük, hogy megjeleníthetőek a Wikipédián szereplő képen, vagy ki kell az arcukat satírozni. Utóbbi esetben -feltételezem- már olyan minőségromlás keletkezne a képen, ami azzal járna, hogy nem lehet kiemelt. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. november 2., 23:25 (CET)
 megjegyzés Rákérdeztem a jogi kocsmafalon, és a válasz szerint rendben van. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. november 4., 22:11 (CET)
  •  ellenzem Részben a fenti miatt, amit egy apró beállítással el lehetett volna kerülni, ti. az időt hosszabbra állítod, akkor a szereplők (feltehetően) bemozdulnak és életlenné válnak, ráadásul ezzel dinamikát lehet vinni az egyébként statikus képbe. Engem a belógó kábelek zavarnak, persze erre lehet azt mondani, hogy "egy vasútállomásnál ez természetes", amire azt válaszolom, hogy "kiemelt képnél ne vonja el semmi a néző figyelmét". Azt nem mondom, hogy ezt könnyű teljesíteni. A színek, a felbontás és a kompozíció rendben vannak. misibacsi*üzenet 2012. november 3., 06:56 (CET)
  • Már ne haragudj, de most gyakorlatban használhatatlan tanácsot adsz.
    • Verőfényes napsütésben készült a kép, a nyers fotó feldolgozásakor is le kellett csavarni a gammát, hogy a homlokzat ne vakítson (= azért olyan mélykék az ég). Hosszú záridős kép ilyen fényviszonyokkal technikailag kivitelezhetetlen lett volna, menthetetlenül beégett volna az egész. (Eleve, addig állj fél lábon amíg ekkora távolságból az álló alakok valami tisztességes bemozdulást produlkálnak.)
    • Ha sikerülne is: Verőfényes nappali képnél teljesen idegennek tűnne a szereplők bemozdulása, egyértelmű hibának számítana. Éles részeket homályosítani mindig lehet, de őrültség lenne emiatt az egész kép elkészítésének sikerét kockáztatni, hogy hátha nem mozdul be az épület.
    • Épületet ábrázoló képnek mégis milyen dinamikát kéne vinni? Állnak a kocsivizsgálók, várnak az utasok, szerintem egy nagyon jól elkapott életkép.
    • A vezetékek kiretusálása megmásítaná a témát. Dombóvár be van villamosítva, és ott ez a természetes (más beállításból csakis több drót vagy akár oszlop kerül a képbe, elnézegetve más képeket az állomásról). Hogy ez elvonja-e a figyelmet arról nem lehet objektíven vitázni, nekem nem, de te csak más szemmel nézed.
  • A jogi aggályokat eleve nem értem. A kép nem a várakozó utasok portréfotózásáról szól, 1:1 arányban is meglehetősen életlenül látszik 2 ember arca, de a teljes képen gyakorlatilag elvesznek. Amennyiben ez probléma, akkor komoly törlési hadjáratot lehetne indítani azokon a képeken ahol azonosíthatók más személyek. Van erről valami állásfoglalás a Commonson? VTlevéltár 2012. november 4., 00:02 (CET)
HDR technika alkalmazásával (ebben az esetben több kép egymásra másolásáról lenne szó) nem ég be a kép, az alakok viszont bemozdulnak (mondjuk 10 vagy 30 másodperc alatt), ez dinamikát vinne a statikus képbe. Nem ekkora záridőről van szó, hanem ekkora időközökkel készítesz mondjuk 3 képet állványról.
Verőfényes nappali képnél teljesen idegennek tűnne a szereplők bemozdulása, egyértelmű hibának számítana. Abszolút nem így van. misibacsi*üzenet 2012. november 4., 08:26 (CET)
Továbbra sem győztél meg, életszerűtlennek tartom hogy verőfényes napsütésben állvánnyal-bemozdulással bohóckodjon az ember, hogy esetleg a WP-re feltöltve a képet nehogy rájöjjön valakire a jogi aggályoskodás. (Ami szvsz továbbra is alaptalan.) Éles szereplőkből könnyű életlent csinálni utólag, de akár ki is lehet retusálni, ezért egy centit sem változtatnék ma sem a technikán. VTlevéltár 2012. november 4., 12:42 (CET)
Wikipédia:Képek#Képmáshoz fűződő jogok Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. november 4., 00:11 (CET)
Ezek szerint a Commons részéről nincs probléma. Magyar jog szerint sincs probléma, mert Nyilvános események, rendezvények, táj- és utcarészlet fotózásakor nem szükséges a képen szereplők engedélye, ha a kép nem egyéni jellegű, hanem összességében örökít meg egy nyilvános eseményt. VTlevéltár 2012. november 4., 00:32 (CET)
Azt hiszem, a legjobb lenne kikérni egy ehhez jobban értő személy véleményét. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. november 4., 02:22 (CET)
  •  támogatom Szerintem nincs csomó a kákán! Az olvasó a jelenlegi beállítás mellet nem ismerheti fel az egyéneket, ha veszi a fáradtságot és rákattint - még mindig nem lesznek felismerhetők a személyek. Ahhoz hogy felismerhetőkké váljanak, még ki is kell nagyítani - erre pedig egy mezei látogató általában nem fordít időt. Forgalmi tisztként dolgoztam és soha nem kérték az engedélyemet sem fotósok, sem kameramanok. De előfordult olyan eset is, hogy civilként fényképeztek - engedélyt ők sem kértek. Az "újkor" hajnalán kétszer lettem TV "sztár" (a kollégák szerint), de szó sem volt engedély kérésről. Később hetente jöttek újságírók egy fotóssal (cégreklám, ill. népszerűsítés), amelyen nem kívántam részt venni, azt a választ kaptam hogy, "akkor menjek ki az irodámból, mert nekik vezérigazgatói engedélyük van". Volt ugyan még egy eset amikor egy újságíró kb. 18-20 év körüli fia készített filmet (gondolom az apa felkérésére) a környezetemben, amikor befejezte, megkérdeztem mi a felvétel célja - közöltem vele, hogy nem járulok hozzá a közzétételhez - nagyon buta képet vágott, de nélkülem ment le a hiradó a TV-ben. Újságokban, könyvekben és a TV-ben (bármelyik csatornán) láthatunk olyan fotókat, amelyeken személyek (alkalomadtán tömegesen), jól felismerhetően szerepelnek - tőlük ki kért engedélyt? A fotóról csak annyit, hogy láthatóan kivárta a fotós hogy a legkevesebb személy legyen felismerhető. Itt nem a személyek fotózása történt, hanem egy középületé (ami bárkinek a jogában áll), és a sajáttulajdonú fotót közzé teheti szvsz. Ha mégis kérné valaki az eltávolítását, (amit erősen kétlek), még mindig módunkba áll törölni. - Üdv. » KeFe « Társalgó 2012. november 4., 03:24 (CET)
  •  megjegyzés Valóban jobb lenne megbeszélni valahol és pontosabban leírni, hogy mit várunk el egy kiemelt képtől, akkor nem lenne ilyen gyakran dráma belőle. Én nem akarom elvenni senki kedvét a fotózástól, éppen azt szeretném, ha még jobb képek készülnének. misibacsi*üzenet 2012. november 4., 18:00 (CET)
  •  megjegyzés Őszintén szólva nem értem ezt a bemozdítós ötletet, pontosabban az ötlet felmerülését. Ennél ma már kicsit előrébb tartunk, különösen egy digitális formában született kép esetében. Mellesleg pedig a kép nem szükségképpen a Wikipédia kiemelésre várományos képeként készül. A többexpozíciós megoldás képrontó hatásairól kár is szólni. És nem tudnám mire vélni, ha bemozdult alakokat látnék rajta, az jutna eszembe, hogy ez nagyon kínos hiba. "Ha mégis kérné valaki az eltávolítását, még mindig módunkba áll törölni." Így van. De nem a képet, hanem a kifogásolt alakot.
A vezeték: azt gondolnám, hogy nem is lehetne kiemelt egy meghamisított kép. Vagy a "művészi" retus belefér? Vasútállomáson magasvezeték számomra nem is illúzióromboló. A kiemelés kritériumait nem ismerem, ezért szavazatom nincs, de a kép kimondottan szép és hangulatos. - Orion 8 vita 2012. november 4., 19:48 (CET)

 támogatom Nekem tetszik a kép. A kamera felé forduló egyetlen ember annyira kevés pixelből áll, hogy gyakorlatilag felismerhetetlen. A kábelek egy picit valóban elvonják a figyelmet, de ha egyszer hozzátartoznak a vasútállomáshoz, nem lehet tudomást nem venni róluk, ez a valóság. Peligro (vita) 2012. november 4., 20:07 (CET)

 támogatom Szerintem ennél jobb képet nem igen lehet csinálni egy vasútállomásról, ami kicsit zavar az a kép bal szélének enyhe életlensége, de ez csak 1:1 arányban vehető ki. --→ Sasuke88  vita 2012. november 4., 23:50 (CET)

 támogatom Szép arányos kép, a kiemelt szintet számomra bőven megüti. A felsővezetékek szorosan a kép tárgyához tartoznak, a leretusálásuk kifejezetten káros lenne. A személyek felismerhetőségére úgy látom egyértelmű válasz érkezett, így ez sem lehet akadály. Ha mégis erre lett volna szükség, utólagos módosításon kívül én az ND szűrőt javasolnám, a HDR nagyon más eredményt hozna. --BáthoryPéter vita 2012. november 7., 10:47 (CET)


  •  megjegyzés Néhány eddigi hozzászólásra szeretnék reagálni, mert jó páran nincsenek tisztában bizonyos fogalmakkal, de elutasítják őket.
1. az emberek bemozdulása hibának számítana akkor, ha ők lennének e kép tárgya, itt viszont egy épület a téma, minden más bemozdulás nem hiba. Tessék megnézni egy felvételt, amin egy versenyautó száguld, az autó élesen látszik, de a mögötte lévő háttér erősen elmosódik. A HDR technika alkalmazásával a) dinamikát lehet vinni a képbe, pont azért, mert az emberek bemozdulnak, b) nem lenne ennyi felismerhető arc, c) a záridő lecsökkenthető. (az nem tartozik ide, hogy a HDR-t lehet túlzásba is vinni, amikor például neonszerűek lesznek a színek, én nem erről beszélek).
2. a vezetékekről nem mondtam azt, hogy ki kellene retusálni őket, ez szerintem is hiba lenne. Csak azt mondtam, hogy "zavar".
3. Orion8: nem értem ezt a bemozdítós ötletet - Az ötlet az, hogy ha egy épület a kép témája, de előtte mozgó emberek vannak, akkor hosszabb záridőt használva az emberek bemozdulnak, életlenné válnak, ezáltal nem vonják el a néző figyelmét. Mivel erre az a válasz jött, hogy a záridő növelése nem kivitelezhető az erős napfény miatt, ezért javasoltam a HDR-technika alkalmazását, ami abból áll, hogy állványról (annak hiányában a fényképezőgépet erősen megfogva) a fotós azonos pozícióból több képet készít, amit utólag a megfelelő szerkesztőprogrammal egymásra másol. Így a képek közös része kiemelődik, a mozgó részek elhalványodnak vagy teljesen eltűnnek. Egyike azoknak a technikáknak, amiket digitális géppel könnyen meg lehet valósítani, ellentétben az analóg, filmes géppel (azok közül azzal lehetett, amelyik képes volt sorozatképet készíteni). misibacsi*üzenet 2012. november 7., 17:27 (CET)
Az emberek bemozdítása engem ezen a képen kifejezetten zavarna. Egy szürkületi képen az egy természetes, kellemes látvány, itt meg egy értelmetlenség. Technikailag pedig HDR ide vagy oda, képtelenség ilyen fényviszonyoknál bemozdulást elérni. Az expozíciósorozat nem képes csodákat művelni, csak alul és felülexponál. Ha nagyon alul akarod exponálni, és jó fényképeződ van, széleslátószögben a legszűkebb blendéd F22, esetleg kicsit szűkebb, de így látatlanban megmondom neked, hogy ilyen fényviszonyoknál 1/60-nál rövidebb záridőt még ISO50-nel sem érsz el. Akkor meg hogy mozdítod be az embereket? A HDR itt teljesen fölösleges, kell egy combos ND szűrő meg egy állvány és onnantól akár embermentesre is lehet nyújtani az expozíciót (már ha nem álldogálnak egy helyben). De még egyszer mondom, nekem erre a képre egyáltalán nem hiányzik. --BáthoryPéter vita 2012. november 7., 21:31 (CET)

 támogatom mert nem érzem indokoltnak a kifogásokat. Mán miért ne lehetne egy vasútállomáson vezeték? Még nem nem láttam mozdonyt WLAN technikával szedni az áramot... Miért kéne elmosódnia az embereknek? Untig elég, hogy lépő mozdulatban lettek elkapva, így megvan a dinamika. A HDR technológia használata teljesen indokolatlan. Én nem látok zajt és elmosódottságot. Jó az épület "feszített" kompozíciója. Na. Tetszik.--Ivanhoe sherwoodi erdő 2012. november 9., 18:27 (CET)

 megjegyzés A kép bal oldalán tényleg van egy kis életlenség (nyilván csak teljes nagyításnál látható). Vagy az objektív hibája (annak nagyon durva lenne), vagy ha több képből összerakott panoráma, akkor a bal oldali kép bemozdult. Egyébként egyetértek veled. --BáthoryPéter vita 2012. november 9., 20:10 (CET)
 megjegyzés Az tényleg az objektív hibája. VTlevéltár 2012. november 10., 22:39 (CET)

A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!


Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!


Szeged Búvár-tó fiatal vízityúk 2012-09-01.JPG (Nem lett kiemelt. Lezárva: 2012. november 13.)

Kezdete: 2012. október 10., vége: 2012. november 10.

A szavazás eredménye: 6  támogatom | 5  ellenzem | arány: 54,5%


Fiatal vizityúk Szegedében

Vadiúj fényképezőgép, saját készítésű fénykép. Hiányosságaival magam is tisztában vagyok. (Például mondtam neki, hogy ne a betonon áldogáljon, sétáljunk át a füves részre, vagy tegyen valami látványos mozdulatot, de rám se bagózott.) Leginkább azért dobom be, hogy ötleteket kapjak, mire kell figyelnem, illetve pörgetni a kiemelt képek felületét. Köszi. Beroesz 2012. október 10., 22:38 (CEST)

  •  megjegyzés Amit hibának gondolsz, az nem lenne baj, ti. hogy a madár a betonon áll és nem a füves részen. Itt inkább a füves, kavicsos, gyökeres háttér zavar engem. Azok a részletek ugyanis nem annyira fontosak, hogy ilyen részletességgel láttasd őket. Amit sokszor megkérdezek: készült több kép is a helyszínen? Más szögből, más irányból, vagy ugyanonnan, de más beállítással, stb? Megtehetted volna, hogy alacsonyabb nézőpontból készítesz képet róla, és kisebb mélységélességet alkalmazol, hogy a háttér elmosódottabb legyen és a téma jobban kiemelkedjen. Technikailag jó a kép, a madár részletei jól kivehetők. misibacsi*üzenet 2012. október 11., 13:52 (CEST)
  •  támogatom Nekem tetszik a kép. A háttérrel nincs probléma inkább a madár rejtőszíne az oka, hogy nem emelkedik ki annyira, de ezen ugyebár nem igen lehet változtatni. --→ Sasuke88  vita 2012. október 11., 17:19 (CEST)
  •  támogatom--Szilas vitalapom 2012. október 13., 14:09 (CEST)
  •  ellenzem Kaotikus háttér, rossz kompozíció. Közelében sincs a kiemelt szintnek. --VargaA vita 2012. október 15., 20:15 (CEST)
Hát szerintem egy fénykép kedvéért a természet nem fog kevésbé kaotikus formát ölteni. A természetben éppen az a természetes, hogy nem szimmetrikus. Ez egy madár a természetben, nem egy épület, amit megterveztek. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. október 17., 21:54 (CEST)

A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!


Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!


Greek Catholic Church, Hajdúszoboszló 01.JPG (Nem lett kiemelt. Lezárva: 2012. október 14.

Kezdete: 2012. szeptember 30., vége: 2012. október 14.

A szavazás eredménye: 0  támogatom | 3  ellenzem | arány: 0,0%


 megjegyzés A kép vitalapjára nem került ki a {{kkj}} sablon, amely a figyelőlistáknál feltünteti, hogy a kép kiemelésen van. Emiatt a technikai nüansz miatt a kép kiemelési eljárását újraindítom. Az eljárás szeptember 27-ig tart. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. szeptember 13., 23:06 (CEST)


Istenszülő Oltalma Görög Katolikus Templom, Hajdúszoboszló

Saját készítésű kép Hajdúszoboszló görög katolikus templomáról. :-) --Nyar94 vita 2012. augusztus 15., 18:13 (CEST)

Nem tudom mit csináljak vele. Nincs hozzá megfelelő képszerkesztő programom. – Nyar94 vita 2012. augusztus 15., 20:11 (CEST)
  •  ellenzem A kompozíciós hiba miatt, amit OsvátA is említett. Nem utólag kell az ilyen képet javítani, hanem több képet kell készíteni a helyszínen. Például ennél a képnél közelebb kellett volna menni, ugyanis az égboltból is túl sok látszik, és a növények ekkora tömegben valóban zavaróak. misibacsi*üzenet 2012. augusztus 16., 06:46 (CEST)
Több képet is csináltam, többek között közelebbről is (csak ezt tűnt a legjobbnak nekem). Továbbá az a nagy fekete paca az utólag szerkesztés miatt jobban látszik (vagyis kontraszt növelése miatt). Nem tehetek róla, hogy a FastStone Image Viewer nem képes eltüntetni. (Erre írtam, hogy ha lenne hozzá megfelelő képszerkesztő programom... :-) Sajnos egyet sem ismerek, amit jól lehetne használni.)
A közelebbi képeim :-) --Nyar94 vita 2012. augusztus 16., 08:50 (CEST)

 megjegyzés Szerintem lassan le is lehetne zárni a szavazást. Úgy se kapja meg a kiemelt státuszt, a képen meg nincs kedvem már változtatni (ráadásul szinte senki se látogatja a kiemelt képek szavazásait, további szavazat, megjegyzés úgy se valószínű, hogy lesz a képre). Továbbá van még rengeteg képem ezen kívül a Commonsban, majd próbálok keresni egy jobbat és majd jelölni azt. :-) --nyar94 vita 2012. szeptember 1., 15:40 (CEST)

  •  ellenzem, az eredti és a később feltöltött változatok is mind hibás kompozícióval készültek. Sem a kép minősége, sem a megvalósítás nem kiemelkedő. Nem kiemeletkép-szint. – VargaA vita 2012. szeptember 27., 13:43 (CEST)

Hát az biztos, hogy nem Kiemelet kép-szintű....:-)!-Történelem pWas ist neu? 2012. szeptember 30., 15:36 (CEST)

  •  ellenzem - A kép előterén az árnyék túl sötét, egészen pontosan az egész egy nagy fekete folt. Ezen így utólag már nem lehet javítani szerintem, meg kéne ismételni a képet. --Szabi237 vita 2012. október 10., 22:11 (CEST)
  •  megjegyzés Azt hittem már lezárták a szavazást, amíg majdnem egy hónapig távol voltam. Pedig már fentebb le is leírtam, hogy lassan le is zárhatnánk a szavazást és, hogy úgy se fogja megkapni a kiemelt státuszt! Nem tudom, hogy mire várunk, talán tapsra? Vigyor--nyar94 vita 2012. október 20., 10:16 (CEST)

A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!


Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!


File:Loneliness 1.jpg (Nem lett kiemelt. Lezárva: 2012. augusztus 12.)

Kezdete: 2012. augusztus 8., vége: 2012. augusztus 22.

A szavazás eredménye: 1  támogatom | 2  ellenzem | arány: 33,3%

Afrikai pingvin, Boulders Beach, Dél-Afrika

én, a jelölő tanúsítom... Ezt a részt nem ártott volna elolvasnod. A "Javaslatok kiemelt képekre" oldalt úgy nem tudod feléleszteni, hogy nem idevaló képet töltesz fel. A színvonal ennél magasabban van. Ez egy "turista-kép". Ezzel elmondtam mindent, vagy részletezzem, hogy a kép miért nem felel meg a követelményeknek? misibacsi*üzenet 2012. augusztus 10., 21:06 (CEST)

Ha így határozod meg, akkor ez "szikla-kép", amin (a figyelmes megfigyelő számára, aki nagyítóval rendelkezik) pingvin is van.

A "turista-kép" jelentése:

"Turisták által készített (többnyire technikai és művészeti szempontból igénytelen) kép. Elsősorban (és gyakran kizárólag) azt hivatott bizonyítani, hogy a turista járt az adott helyen. Gyakran családtagot is ábrázol, aki általában a téma fontos részét kitakarja. A kép esztétikai értéke gyakran a nullához közelít, információs értéke csekély. Baráti körben néhány pohár alkoholos ital után meg lehet mutatni 0,3 másodpercre (többre nem ajánlatos, mert agressziót vagy tömény unalmat vált ki a nézőből)." misibacsi*üzenet 2012. augusztus 11., 22:22 (CEST)


Nyilatkozat:

Magányos pingvinnek lenni rossz. Az akció célja figyelemfelkeltés volt a Kiemelt képekre jelölés lehetőségének elfeledettsége miatt. Nem jött össze, ezért a jelölést ezennel visszavonom. Szavazni itt már nincs sok értelme.
OsvátA Palackposta 2012. augusztus 12., 11:40 (CEST)

A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!

Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!


Kép:Hagia Sophia Segment.svg (A kiemelt státuszt megkapta. Lezárva: 2011. április 25.)

Kezdete: 2012. április 5., vége: 2012. április 19.

A szavazás eredménye: 10  támogatom | 0  ellenzem | arány: 100,0%

Hagia Szophia félmetszet, félnézet alaprajzi részekkel.

Én a jelölő tanúsítom, hogy a rajz műszaki színvonalát és kivitelét tekintve megfelel a kiemelés kritériumainak. Nagyon gondosan elkészített, igen szép munka. A kép Ogodej szerkesztőtárs munkája. A kép a Műszaki tudományok műhelye érdeklődési körébe tartozik. Tambo vita 2012. április 5., 12:39 (CEST)

Dolgozom rajta, illetve azon is, hogy az eredeti svg-fájl formátumában legyen fenn (amiből a jpg készült), csak jelenleg megjelenítési hibákat tapasztalni. Ogodej vitalap 2012. április 6., 08:42 (CEST)
Leírás a leírólapon. Ogodej vitalap 2012. április 6., 20:21 (CEST)
Kaboldy szerkesztőtárs vitalapjára feltöltöttem svg-ben is, jpg-ben is. Az svg nem jelenít meg bizonyos részleteket, amik jpg-ben ott vannak (kijelölhetők), pedig az alakzatok, kifestések ott vannak. Valami nagyon összekuszálódhatott, valószínűleg újra kellene rajzolni az egészet, ugyanis ha megpróbálom ezeket szerkeszteni, az inkscape összeomlik. Ogodej vitalap 2012. április 6., 17:33 (CEST)
  •  megjegyzés Már én is szemeztem ezzel a grafikával, hogy jelölni kellene, de szívem szerint akkor tenném kiemeltté, amikor már SVG formátumra sikerült hozni. Az SVG nem csak a változtatható feliratok miatt fontos, hanem egy új, a HTML5-tel valamilyen szinten összhangban lévő formátum, ami sokkal kisebb fájlban tárolható, mivel nem a képet alkotó mátrixot tárolja, hanem a görbéket, kitöltéseket, átmeneteket leíró függvényeket (és a bonyolultabb kitöltések esetén azok JPEG vagy PNG képét). Igazság szerint nem is a JPEG vetélytársa, hanem a vonalas GIF, vagy kevés árnyalatot tartalmazó GIF képeké. Ezért egyelőre kivárok, és nagyon drukkolok Ogodejnek, hogy sikerrel járjon. (Esetleg érdemes lenne megpróbálkozni az Inkscape helyett más vektoros szerkesztővel, például Illustratorral vagy CorelDRAW-val. Én az utóbbiban szoktam az SVG képeket szerkeszteni vagy létrehozni.) Ha 19-ig nem sikerül SVG-re alakítani, akkor a JPEG változatot fogom támogatni, de addig szurkolok! --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2012. április 8., 12:37 (CEST)
  •  támogatomSzilas vitalapom 2012. április 10., 20:00 (CEST)
  •  támogatom Ha sikerülne SVG-be áttenni, akár a Commonson is lehetne indítani kiemelésen! Teemeah big bang is ALIVE 2012. április 13., 09:57 (CEST)

 megjegyzés Most már svg és jócskán átrajzolva, vonalak egyengetve. (Bár Izodórosz ékes bizánci kardjába dőlne, a Nagy Szinán meg leugrana rögvest legmagasabb minaretje tetejéről, ha ennek alapján kellene megépíteniük a templomot. Ugyanis minden igyekezetem ellenére vannak nem párhuzamos vonalak még mindig, és az svg nem hagyja elkenni a hibákat mint a jpeg. ) Köszönöm a támogatást! Ogodej vitalap 2012. április 13., 20:43 (CEST)

  •  támogatom Teljesen egyetértek Ogodej megjegyzésével, mégis ismerve, hogy egy ilyen kép elkészítéséhez a többi wiki tevékenységhez képest aránytalan nagy erőfeszítéseket kell tenni, javaslom a kiemelést. Végső soron az kell legyen a szempont, hogy a kép mint illusztráció mennyire támogatja a szöveg megértését, ebben az esetben maximálisan.Kaboldy vita 2012. április 17., 10:53 (CEST)
  •  támogatom - a commonson nem jelölné valaki kiemeltre? :D Szajci pošta 2012. április 17., 11:06 (CEST)
  •  támogatom Fotókhoz nem értek, de a műszaki rajzhoz némiképp. Amúgy meg aki ezen a rajzon a nem párhuzamos vonalakat keresgéli, meg is érdemli, hogy sikerélménye legyen, és találjon. :-) – LApankuš 2012. április 17., 11:34 (CEST)
  •  támogatom --Hkoala 2012. április 17., 11:40 (CEST)

A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!


Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!


Rubik R-26S Góbé 3-view.svg (A kiemelt státuszt megkapta. Lezárva: 2011. április 6.)

Kezdete: 2012. március 23., vége: 2012. április 6.

A szavazás eredménye: 7  támogatom | 0  ellenzem | arány: 100,0%

a Rubik Ernő tervezte R-26S Góbé repülőgép rajza

Én a jelölő tanúsítom, hogy a rajz műszaki színvonalát és kivitelét tekintve megfelel a kiemelés kritériumainak. Gondosan elkészített, szép munka. Alkalmas élethű modell mintájának alapjául is. A kép Kaboldy szerkesztőtárs munkája. A kép a Műszaki tudományok műhelye érdeklődési körébe tartozik Tambo vita 2012. március 23., 11:08 (CET)


 kérdés Milyen kritériumoknak kell megfelelnie egy kiemelésre javasolt műszaki rajznak? A fényképeknél erősen érvényesülnek a szubjektív, ízlésbeli szempontok, egy sikeres és egy sikertelen kísérlet után ezért is nem próbálkozom vele tovább. De mit kellene egy ilyesféle rajz esetében mérlegelni? A tartalmat (hogy mit ábrázol)? Azt, hogy megfelel-e a műszaki rajz szabályainak? A rajz minőségének (vonalvastagság, pontosság stb.)? Mindenek előtt ezt kellene definiálni. --Elkágyé vita 2012. március 23., 20:46 (CET)

 megjegyzés Egy háromnézeti rajz esetében igen nehezen értelmezhetők a kiemelt képre vonatkozó kritériumok. Persze a Góbé egy szép vonalú vitorlázó gép, így az arról készített rajz is ezt adja vissza. De ezen kívül? Maximálisan elismerve természetesen Kaboldy munkáját, nem biztos, hogy jó ötlet volt a jelölés. – VargaA vita 2012. március 24., 11:32 (CET)

itt van meghatározva Tambo vita 2012. március 25., 15:58 (CEST)
A kiemelt kép már-már elfeledett területe a Wikipédiának. Már csak ezért is jó ötlet. OsvátA Palackposta 2012. március 25., 16:21 (CEST)

 megjegyzés A háromnézeti rajz is lehet elnagyolt, vázlatos, szépen kidolgozott, pontos, illetve tévedésekkel teli.

Vigyory vita 2012. március 25., 16:16 (CEST)

 megjegyzés Nekem tetszik, bár jobban tetszene, ha feliratok segítenék a nézőt/olvasót, hogy felfedezzék a gép technikai részeit, azaz, hogy látható legyen, hogy mi micsoda a képen, elsősorban az esetlegesen, a szövegtörzsben előforduló terminológia miatt. Ezzel egyúttal ismeretterjesztő missziót is teljesítene, olyanok számára, akik nem járatosak a repülőgép-építésben, arról nem is beszélve, hogy más cikkben is használható lenne. (Persze, csak ha olyan részlet is van a képen, ami nem mindenkinek egyértelmű).Ogodej vitalap 2012. március 29., 14:07 (CEST)

 megjegyzés simán belefér a kategóriába, rajz, illetve illusztráció. Korrekt munka, már ami a kivitelezést illeti, bár azt, hogy egy kiemelt rajznak mennyire kell bravúrosnak lennie, nem tudom. Viszont hiányolom a fájl leírásából, hogy mi alapján készült a rajz, vagyis hiteles-e. Általában megszokás adni, hogy melyik könyv, stb, alapján készült a saját rajz, illusztráció, vagyis mi a forrása. Egy kiemelt képnél (arra aspirál), meg különösen fontos.--Ivanhoe sherwoodi erdő 2012. március 29., 20:58 (CEST)

Mivel a kép a Commonsból kell, hogy származzon, és most folyik a harc a huwikin történő kategorizálás ellen itt nem lehet kategorizálni. Legfeljebb a jelölésbe beírhatom. Tambo vita 2012. április 3., 14:49 (CEST)
Micsodát? Én a rajz forrásának a megnevezését hiányoltam...--Ivanhoe sherwoodi erdő 2012. április 3., 15:02 (CEST)

 megjegyzés Szívem szerint akár meg is adnám rá a szavazatom, mert amit egy ilyen műszaki ábrázolástól el lehet várni - főleg a tiszta, áttekinthető mivoltát - azt megadja. A feliratokat csak azért nem hiányolom, mert abban a pillanatban a használhatósága korlátozódna a huwikire. A forrásjelölés, és főleg a méretezés hiányzik róla nekem. Ami miatt nem szavazok mellette, csak megjegyzést teszek, annyi, hogy a pontosságát nem tudom mihez ellenőrizni. Az viszont dicséretet érdemel, hogy svg formátumban került fel (szerintem a vonalas ábráknál ennek már követelménynek kellene lennie). Ha lehetne 0,9 szavazatot adni... --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2012. április 3., 14:57 (CEST)

Például lehet ez a forrás: EZ Tambo vita 2012. április 3., 15:27 (CEST)
Már ne haragudj, de ez nem visszafelé működik. Mondjuk árulja el az alkotója, hogy mi alapján csinálta, ez nem kvíz...--Ivanhoe sherwoodi erdő 2012. április 3., 20:37 (CEST)

Bár nekem nem illene hozzászólnom, mert én készítettem a rajzot, de a felmerülő kérdésekre azért, úgy érzem, válaszolni kell. Feltöltöttem egy új változatot a képről, melyen egy 5 m hosszú méretrúd látszik és egy 180 cm magas ember sziluettje látszik azok számára, akik esetleg csak rőfben tudnak gondolkozni. Mérethálózatot nem teszek fel, mert teljesen olvashatatlan lenne a kis szövegközi ábrákból. A forrásról csak annyit, hogy Jereb kiváló és szakszerű könyvének szövegközi ábrája alapján készült, mégpedig a MEK által beszkennelt pdf változatból. Jereb a könyvében megemlíti, hogy a rajzokat az ábrákat az eredeti gyártási dokumentáció alapján készítette. A rajzot AutoCAD-ben teljesen újraszerkesztettem az ábrázoló geometria szabályait betartva. A szkennelés kisebb hibáit és az eredeti rajz apró pontatlanságait is a lehetőségekhez képest korrigáltam. Szeretném azt is leszögezni, hogy egyáltalán nem várok babérokra, csak azért szerettem volna, ha legalább a kiemelésre váró képek közé felkerült volna a wiki fejlécén, hogy olyanok is megnézzék, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy svg rajzokat is léteznek, és mit lehet velük csinálni. Kaboldy vita 2012. április 4., 09:27 (CEST)


A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!


Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!


Ajnád.jpg (Nem lett kiemelt. Lezárva: 2012. február 24.)

Kezdete: 2012. január 21., vége: 2012. február 21.

A szavazás eredménye: 4  támogatom | 3  ellenzem | arány: 57,1%

Ajnád és a Csíki-havasok (eredeti változat)
Módosítva

Saját kép, úgy gondolom egy próbát megér a jelölése. Várom a véleményeket! --Szabi237 vita 2012. január 21., 16:04 (CET)

 támogatom Gyönyörű. Kicsit olyan, mintha az ég a dombon sűrűsödne, hogy aztán legördüljön a településre, amire pillanatban még a gondatlanság fénye vetül. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. január 21., 16:13 (CET)

 ellenzem Az 5. pontnak nem felel meg: "Ízelítő a Wikipédia legjobb munkáiból: olyan fénykép, ... amelyre büszkék lehetünk." Ez nem rossz, de átlagos kép, vagyis rosszul komponált és semmitmondó. misibacsi*üzenet 2012. január 21., 23:53 (CET) Rosszul komponált lehet, de hogy semmitmondó lenne, az ellen tiltakozom. Szabi237 vita 2012. január 22., 19:10 (CET)

 megjegyzés Bővebb indoklás? Ezzel sokra nem megyek (attól persze még lehet igazad, csak fejtsd ki légyszíves). -Szabi237 vita 2012. január 22., 00:15 (CET)

 támogatomKifejezetten szép.--Ezsimi vita 2012. január 22., 18:09 (CET)

 megjegyzés A „rosszul komponált” minősítést nem tudom szó nélkül hagyni. Teljesen hagyományos, klasszikus tájkép-kompozíció, megfelelően arányosított elő-, közép- és háttérrel. (Erre persze lehet mondani, hogy unalmas, meg hogy nincsen benne semmi eredeti, csak felesleges.) Az ég viszonylag nagy arányát a gomolygó felhők színei és textúrája indokolttá teszi, a havasok haragoskék vonulata szépen megül a felső aranymetszeti tengelyen, az alsó harmadon pedig az elő- és középteret elhatároló dombhát jelzi diszkréten. A völgy meanderezése szépen vezeti a tekintetet a tájon, keresztül a településen, mint főtémán. Mögötte a földek finoman folytatódnak, és vezetnek át az erdők sötét, de még így sem egészen részletszegény foltjához. Külön szépsége a kompozíciónak, hogy az említett meanderezés szépen, nyugalmat sugározva „margót tart” a kép széleitől. A színvilág a helyszínnek és időjárásnak megfelelő, harmonikus. Egyetlen ok miatt nem támogatom a kiemelését: van a képen egy közel vízszintes bemozdulásos életlenség, ami teljes méreten homályossá teszi a képet. A mértéke nem túl nagy, a CS3 vagy nagyobb verziójú Photoshop Smart Blur funkciójával talán javítható is. Egy próbát mindenképpen megér. --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2012. január 22., 21:03 (CET)

Ja, még a „semmitmondó” minősítéssel kapcsolatban: egy dolgot biztosan mond. „Köpönyeget osztán vigyél, öcsém!” --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2012. január 22., 21:06 (CET)

Beraktam egy élesített változatot is, de nem tudom mennyivel jobb így (ha jobb egyáltalán). --Szabi237 vita 2012. január 23., 18:31 (CET)

 támogatom Szép kép, az a kis elmosódás még elmegy, nem azon van a hangsúly. Viszont a módosított verzió teljes méretben nézve iszonyatosan ronda lett, pöttyös, túlélesített. --→ Sasuke88  vita 2012. január 23., 23:44 (CET)

Szerintem is, de azért bennhagyom. --Szabi237 vita 2012. január 24., 01:07 (CET)


 megjegyzés Már napok óta minden este "csócsálgatom" a képet. A kép nem rossz, sőt jó, de nem kimagasló. Igaza van Horemnek, a kompozíció nagyon jó, de bizony életlen valamiért. Ilyen nagy mélységélességnél a hozzánk közelebb eső falu épületeinek minimum szép élesnek kéne lennie, még ha a távoli táj a felhő homályába vész is. De itt minden egyöntetűen életlen. Misibácsi "semmitmondó" jelzőjét én úgy értelmezem, hogy "nothing special", vagyis nem semmitmondó, hanem nincs benne semmi kiugró, amire azt lehetne mondani, hogy szépen megoldotta a feladatot. Az'szem most kihagyom ezt a szavazást, ellene és mellette egyformán vannak érvek.--Ivanhoe sherwoodi erdő 2012. január 25., 18:15 (CET)

 ellenzem Rossz minőségű, technikailag nem megfelelő kép. Minden része életlen. A kompozíciója sem szerencsés. A kép részeinek az aránya zavaró. --VargaA vita 2012. január 28., 19:03 (CET)

 támogatom Nekem tetszik. --Dr.Garfbob10(2) vita 2012. február 18., 19:36 (CET)


A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!


Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!


Hungarian Academy of Sciences.jpg (A kiemelt státuszt megkapta. Lezárva: 2012. február 3.)

Kezdete: 2012. január 19., vége: 2012. február 2.

A szavazás eredménye: 10  támogatom | 0  ellenzem | arány: 100,0%

A Magyar Tudományos Akadémia épülete éjszakai kivilágításban

Szépen komponált, az éjszakai képek buktatóit többnyire elkerülő felvétel, kiegyensúlyozott megvilágítással, ami elfogadhatóvá teszi a lámpák beégett csúcsfényeit is. Zajmentessége, mélységélessége különösen példaértékű, ezért jelölöm kiemelt képnek Ivanhoe felvételét. --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2012. január 19., 21:34 (CET)

Köszönöm, köszönöm...--Ivanhoe sherwoodi erdő 2012. január 25., 18:03 (CET)
Számomra még egy „mentségük” van: támpontot adnak a méretekhez. --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2012. január 22., 20:44 (CET)
Vigyor --Burumbátor Speakers’ Corner 2012. január 24., 09:23 (CET)

A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!


Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!


Iparművészeti Múzeum (1070. számú műemlék) 22.jpg (Nem lett kiemelt. Lezárva: 2012. január 29.)

Kezdete: 2012. január 14., vége: 2012. január 28.

A szavazás eredménye: 1  támogatom | 5  ellenzem | arány: 16,7%

Iparművészeti Múzeum

A WLM fotópályázat különdíját nyerte meg. Gyönyörű felvétel. Szasza üzenet 2012. január 14., 22:25 (CET)

 kérdés Több napos fejtörés után vonakodva kérdezem, mert tartok tőle, hogy negatív irányba befolyásol majd a kérdésem, de piszkálja a csőrömet: színhelyes ez a kép??? A nagylátószögű optika párnatorzításához hogy állunk, attól lehet kiemelt egy épületfotó? Maga a kompozíció valóban kitűnő. A fehéregyensúly meg adott esetben korrigálható, ha tényleg gond van a színnel. --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2012. január 18., 09:54 (CET)
Na jó, de ki is vagy Te? Jól sejtem (laptöriből), hogy Ezsimi? – Megjegyzem, mint fentebb is, hogy a színhelyesség korrigálható. --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2012. január 19., 00:39 (CET)
  •  ellenzem A színhelyesség és a fehéregyensúly hibája, valamint a párnatorzítás nem zavar annyira, de üresnek látom a képet, jobb lett volna, ha van valaki a csarnokban. misibacsi*üzenet 2012. január 19., 17:49 (CET)
  •  ellenzem Hát lehet, hogy különdíjat nyert (én őszintén bevallva, nem adtam volna neki), de ennek a színei katasztrofálisan el vannak tolódva a narancsba. Lehet, hogy meleg színű volt a világítás, de ezekre a múzeumbelsőkre nem jellemzőek a meleg fényű lámpatestek, mert sötétítik a teret. Én arra gyanakszom, hogy hogy melegítve lettek a színek, mert így látványosabb a hatás, esetleg még a felbontás is növelve lett. A párnatorzítás engem nem zavar, bár szoftveresen ki lehetett volna igazítani. Javaslok rajta egy kis utómunkát. Vagy ha megvan az eredeti, még egyszer nekifutni.--Ivanhoe sherwoodi erdő 2012. január 21., 16:31 (CET)
  •  ellenzem A színek és a durva jpeg tömörítés miatt. --→ Sasuke88  vita 2012. január 24., 00:03 (CET)
  •  ellenzem Rettenetes képminőség. Nem tudom, mi az a WLM, de ha ez a kép ott különdíjat nyert, akkor nem lehetett komoly dolog. --VargaA vita 2012. január 28., 19:06 (CET)

A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!


Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!


Kép:Esterházy-kastély (4051. számú műemlék) 20.jpg (Nem lett kiemelt. Lezárva: 2012. február 1.)

Kezdete: 2012. január 1., vége: 2012. február 1.

A szavazás eredménye: 1  támogatom | 4  ellenzem | arány: 20,0%

Esterházy-kastély

Nagyon megtetszett, próbáljuk meg. Szasza üzenet 2012. január 1., 17:47 (CET)

  •  támogatom --Sasuke88  wikivita 2012. január 2., 00:56 (CET)
  •  támogatom--Szilas vitalapom 2012. január 3., 08:47 (CET) Ivanhoe és HoremWeb kitűnő érvelése megyőzött, velük értek egyet.--Szilas vitalapom 2012. január 10., 08:11 (CET)
  •  ellenzem Több bajom is van a képpel. Nagyon dekoratív, de a hangsúly a látványban az égen van. Próbáljátok ki, hogy nagyításban addig görgetitek a képet, amíg az ég harmada eltűnik. Na akkor kezd hangsúlyt kapni az épület. Ez így "Égkép az Esterházy-kastély felett". Másik bajom, hogy a fénymérés eltolódott az ég irányába (16-os fókusz, 1/1000 idővel), ezért az részletgazdag lett és színhelyes, viszont az épület besötétedett, a részletek pl. az az ablakoknál, bejáratnál ezért elvesztek, a zöld tuják (vagy mik) szinte feketéllenek, részlethiányosak. Nem lett szoftveresen egy kis kontraszt, vagy felbontás rányomva utólag? Egyébként a mérete meg alatta van jóval a jelöléshez szükségesnél, de ez a legkisebb gondom vele. --Ivanhoe sherwoodi erdő 2012. január 3., 18:46 (CET)
  •  megjegyzés Valami nem egészen tiszta manipuláció van a képpel, az ég a horizont felé nem lehetne ennyire rajzos csak úgy magától, és az alulexponálástól sem – több FÉ-nyi különbség szokott az lenni, az viszont az épületet és a növényzetet még ennél is jobban elrontaná. Az egész olyan, hogy először azt hittem, filmes géppel, narancs vagy warm szűrővel készült a kép, attól ilyen szép rajzos az ég és hiteltelen a környezet színvilága. Ha HDR, akkor sem jó: akkor ki kellett volna még részletesebbre nyitni az épületet, és nem engedni még ennyi kevés (egyébként számomra elfogadható) beégést sem a felhőkön. A másik a téma: Ivanhoe vágási javaslata sem igazán oldja meg a problémát, hogy a nagylátószögű miatt a kép erős perspektivikus torzítással szabályosan húzza a tekintetet az égre. Ezt erősíti a csípőmagasságig leengedett gép is. Ha vágással a kastélyt akarnánk a kép témájává erőltetni, akkor éppen hogy fel kellett volna emelkedni – ideális esetben – az I. emelet szintjére. Így azonban egy igen erős perspektíva korrekció is szükségessé válna, ami a kép minőségén már durván rontana. És akkor ott van még a narancs fátyol, amivel kezdeni kéne valamit, mert az égnek jót tesz, de a földnek háznak nem. Összességében: szép felvétel a fertődi égről, nagyszerű előtérrel, ha mondjuk stratocumulusok a fertődi kastély felett lenne a címe (nem értek annyira a felhőkhöz, hasból mondtam valami szakszerűnek tűnőt), szívesen támogatnám (talán akkor is kérnék egy kis színkorrekciót). A kép kivágása is szép, arányos, szimmetrikus (ami az épületnek nagyon jót tesz). A műemlék épület bemutatására azonban nem szerencsés. Megjegyzem, két napja töröm a fejem rajta, hogy hogyan szavazzak rá. A felbontás amúgy a "még elfogadható" szinten van, a 2000×1000 képpont az ajánlott minimum, a megkövetelt méret a Wikipédia:Kiemelt kép oldal szerint 1000×1000 képpont. --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2012. január 4., 01:03 (CET)
Még egy gondolat a nézőpont kiválasztásáról

Mostanában gyakran figyelem a régi, 1920-as, 30-as évekből származó városfotókat, Klösz György és kortársainak képeit olyan szemmel, hogy honnan készíthették a képeket. Van jó néhány felvételük, amely azt mutatja, hogy bejutottak I - II. emeleti lakásokba, és onnan fényképeztek, más esetekben pedig például álló omnibusz tetejéről, esetleg állványzatról stb. - minél magasabbról, hogy a perspektivikus torzítás minél kevésbé legyen zavaró. Akkoriban már elterjedtek a kisebb méretű, középformátumú gépek, és valószínűleg ilyennel dolgoztak, mert a nagy formátumú, kihuzatos gépeken korrigálni tudták volna a torzítást is. Klösz képeinél azonban egészen furcsa beállások is vannak, például az EMKE esetében a Körút közepén, a Nemzeti Színház mellett, a járművek szintje felett még vagy két méterrel – időnként elképzelhetetlen számomra, hogy hogyan kerülhetett az adott pozícióba fényképezőgép. :) --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2012. január 4., 01:15 (CET)

 kérdés Megfigyeltétek, hogy a középső torony miatt olyan, mintha szomorú lenne az épület? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. január 4., 01:47 (CET)

Jééé, tényleg :-)--Ivanhoe sherwoodi erdő 2012. január 4., 21:37 (CET)

 megjegyzés - Ha az égből kevesebb lenne a képen, akkor szerintem első osztályú lenne. Talán meg lehetne próbálkozni egy szakszerű vágással. --Szabi237 vita 2012. január 7., 14:55 (CET) Habár akkor túl kicsi lesz sajnos --Szabi237 vita 2012. január 7., 14:56 (CET)


A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!


Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!


Gant abandoned mine.jpg (A kiemelt státuszt megkapta. Lezárva: 2012. január 19.)

Kezdete: 2012. január 3., vége: 2012. január 17.

A szavazás eredménye: 11  támogatom | 0  ellenzem | arány: 100,0%

A felhagyott gánti bauxitbánya

Három képből álló panorámakép egy igen érdekes területről. A hajdani bánya ma időnként a vadak, máskor a víz, megint máskor a quadosok kedvence. A növényzet lassan visszaveszi a területet, de számos olyan eróziós jelenség van, amit eddig csak sivatagban láttam; a színvilága pedig lenyűgöző. A kép másfél órával napnyugta előtt készült, és színhelyes. A valóság volt ilyen. :) (Kinagyítva értékeld, a bélyegkép becsapós!) Fogadjátok szeretettel! --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2012. január 3., 00:20 (CET)

 támogatom Ez valami gyönyörű! Nem is tudtam, hogy nálunk is vannak ilyen területek. Na de a képről, mert azért jelölted: a kép és a kompozíció arányai nagyon jól eltaláltak, az ég hideg kékje remekül ellensúlyozza a talaj meleg és sötétebb színeit. A felhők elhelyezkedése az aranymetszésben elhelyezkedő lankára irányítják a tekintetet. Különösen tetszik, hogy a zöld növényzet "keretezi" a tájat. Kellően részletgazdag és éles a felvétel. Némi színzajt érzékelek a nagy felbontásnál, de ez belefér. Remek felvétel!--Ivanhoe sherwoodi erdő 2012. január 3., 18:23 (CET)

 támogatom Egy újabb remek kép HoremWebtől. Gyönyörű és kifogástalan. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. január 3., 19:04 (CET)

 támogatom, imádom az ilyen felhagyott ipari területekről készült képeket. Nagyon jó színvilág, jó kontraszt, semmi nem zavarja meg a látnivalót. Ötletes, a szerzőnek javasolnám a Pécs melletti Vasas külfejtését, amely grandiózus méretű, ennek sokszorosa. :) --Tobi Üzi :) 2012. január 3., 22:09 (CET)

 támogatom Tök hülye vagyok a fotózáshoz, nem tudok a fentiekhez hasonló szép dolgokat írni, egyszerűen csak nagyon tetszik. Mamirendelő 2012. január 3., 22:15 (CET)

 támogatom Nekem is nagyon tetszik, még sok ilyen remek képet HoramWeb! Szasza üzenet 2012. január 3., 22:17 (CET)

 támogatom Fantasztikus látvány! --Pagonyfoxhole 2012. január 3., 22:18 (CET)

 támogatom Nekem nagyon tetszik, szép kép. – Laci.d vita 2012. január 4., 00:46 (CET)

 támogatom Csak egyetérteni tudok a fentiekkel, viszont természetvédelmi szempontból nem túl szép látvány egy külszíni fejtés. --→ Sasuke88  vita 2012. január 4., 00:57 (CET)

Éppen az az érdekes a képen, hogy a természet már visszaveszi a területet. Önmagában a külszíni fejtéseket legfeljebb érdekesnek tartanám, itt a szépséget a "rekultiváció" (valójában annak is a hiánya, amennyiben az tudatos telepítést, művelést jelent) adja. Természetvédelmi szempontból az örvendetes, hogy az állatvilág kedveli a helyet annak ellenére, hogy terepmotorosok, quadosok is felfedezték maguknak. Rengeteg őz-, szarvas- és rókanyomot láttunk – no meg amit még nem ismertünk fel. :) --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2012. január 4., 01:20 (CET)
  •  támogatom nem értek hozzá, de elképesztő jól néz ki, tisztára mint valami westernfilm színhelye, az ember szinte hiányolja az indiánokat :D Alensha 2012. január 4., 02:37 (CET)
Nekem is ez jutott először eszembe, tiszta Amerika :-)--Ivanhoe sherwoodi erdő 2012. január 4., 19:21 (CET)
A kép jobboldali aranymetszeti vonalában álló sárga levelű nyárfa előtt van egy kerek zöld bokor (valójában kisebb fa) – a mögött van két soson vadász. Épp azon tűnődtek, hogy kerültek ide Magyarországra, és hogy kerülnek majd haza. ; --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2012. január 4., 22:58 (CET)

A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!