Wikipédia:Javaslat tisztségviselők megválasztására/Wikitanács (2016)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!


Eredmény: a 2016-os Wikitanács-választás érvényes és eredményes volt. A Wikitanács irányelv alapján tíz szerkesztő érte el a megválasztáshoz szükséges 25 támogató szavazatot kétharmados támogatás mellett, így póttag nem lett megválasztva. A Wikitanács tagjai között négy adminisztrátor van, akik közül egy bürokrata is.

A megválasztott tagok az ellenszavazatok levonása utáni szavazatszámukkal (az azonos szavazatszámúak ábécérendben, a póttagok százalékarányuk szerint):

  1. Nyiffi 41admin
  2. Samat 39admin
  3. Szalakóta 39
  4. Malatinszky 38admin
  5. Szilas 36admin
  6. Máté 33
  7. Jávori István 32
  8. OsvátA 32
  9. EniPort 27
  10. Slemi 26
Tudnivalók

A Wikitanács (a továbbiakban WT) nyolcadik egyéves mandátuma hamarosan lejár. Ez a lap a 2016–2017-es mandátumév WT-tagjainak megválasztásáról szól.

A szavazás két hétig, azaz 2016. május 30. (hétfő) 23:59-ig tart, és szavazati joggal azok vehetnek részt rajta, akik a szavazás kiírásának pillanatában szavazásra jogosultak a szavazási irányelvnek megfelelően.

A szavazás kiírásáig 12 szerkesztő jelezte indulási szándékát. A jelentkezési időszak lejárta után is van lehetőség jelentkezésre, azonban az újabb jelentkezőkre már annyival rövidebb a szavazási idő. A szavazási irányelv alapján a mandátum elnyeréséhez legalább 25 támogató szavazat és legalább kétharmados támogatási arány szükséges. Ha a választáson tíznél több szerkesztő éri el a megválasztáshoz szükséges feltételeket, akkor a támogató szavazatokból levonandóak az ellenszavazatok, és az így kapott értékek csökkenő sorrendjében az első 10 jelölt lesz a WT rendes tagja. A többi jelölt a szavazatkülönbségük csökkenő sorrendjében póttagok lesznek. A póttagok így kialakult sorrendje a döntő arra az esetre, ha bármely rendes WT-tag kiválása esetén póttagból rendes taggá való előlépésre lenne majd szükség a ciklus során.

A megválasztott WT-tagok mandátuma 2017 júniusáig, a következő rendes WT-választás végéig tart.

–– Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. május 16., 23:50 (CEST)[válasz]


Szavazás[szerkesztés]

Aros (újrázó)[szerkesztés]

Aros (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2016. május 17., vége: 2016. május 30.

A szavazás eredménye: 22  támogatom | 1  ellenzem | arány: 95,7% | különbség: 21

Mellette (Aros)[szerkesztés]

  1. – LApankuš 2016. május 17., 08:59 (CEST)[válasz]
  2. --OsvátA Palackposta 2016. május 17., 09:02 (CEST)[válasz]
  3. -- Ogodej vitalap 2016. május 17., 12:07 (CEST)[válasz]
  4. -- Kispados vita --Kispados vita 2016. május 17., 12:19 (CEST)[válasz]
  5. - Andrew69. 2016. május 17., 18:13 (CEST)[válasz]
  6. Támogatlak, viszont egy kicsivel több aktivitást várnék el, mind szócikkekben, mind közösségi életben. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. május 17., 19:38 (CEST)[válasz]
  7. *feridiák vita 2016. május 17., 21:17 (CEST)[válasz]
  8. Szilas vita 2016. május 17., 21:34 (CEST)[válasz]
  9.  – EniPort eszmecsere eszmecsere 2016. május 18., 00:21 (CEST)[válasz]
  10. Cassandro Ħelyi vita 2016. május 18., 15:34 (CEST)[válasz]
  11. Szalakóta vita 2016. május 18., 21:57 (CEST)[válasz]
  12. – Hkoala 2016. május 20., 08:54 (CEST)[válasz]
  13. --Karmela posta 2016. május 20., 10:26 (CEST)[válasz]
  14. FarkasgergelyÜzenet 2016. május 20., 20:08 (CEST)[válasz]
  15. több aktivitást! :) - nyiffi 2016. május 20., 20:31 (CEST)[válasz]
  16. Xia Üzenő 2016. május 24., 15:44 (CEST)[válasz]
  17. Rendben. Várunk vissza! Samat üzenetrögzítő 2016. május 24., 22:59 (CEST)[válasz]
  18. Cvbncv Vince(érveljünk) 2016. május 25., 12:20 (CEST)[válasz]
  19. – Puskás Zoli vita 2016. május 29., 22:49 (CEST)[válasz]
  20. – Jávori István Itt a vita 2016. május 30., 07:34 (CEST)[válasz]
  21. Witéz vita 2016. május 30., 20:14 (CEST)[válasz]
  22. Piraeus vita 2016. május 30., 22:13 (CEST)[válasz]

Ellene (Aros)[szerkesztés]

  1. Peadar vita 2016. május 19., 11:28 (CEST)[válasz]

Kérdések (Aros)[szerkesztés]

Szia! Örülök, hogy újra itt vagy, de az elmúlt évben nem nagyon láttunk (egy pár nap kivételével, decemberben). Várható, hogy újra aktív szerkesztő leszel, és részt veszel a wikiéletben? Samat üzenetrögzítő 2016. május 19., 20:59 (CEST)[válasz]

Sajnos sok IRL elfoglaltságom van (következő egy-másfél hónap különösen sűrű), de igen, valószínűleg a nyáron újra visszatérek a szerkesztéshez. - Aros Távírda 2016. május 22., 17:51 (CEST)[válasz]

Megjegyzések (Aros)[szerkesztés]

EniPort[szerkesztés]

EniPort (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2016. május 17., vége: 2016. május 30.

A szavazás eredménye: 28  támogatom | 1  ellenzem | arány: 96,6% | különbség: 27

Mellette (Eniport)[szerkesztés]

  1. --OsvátA Palackposta 2016. május 17., 09:02 (CEST)[válasz]
  2. --Malatinszky vita 2016. május 17., 16:57 (CEST)[válasz]
  3. - Andrew69. 2016. május 17., 18:13 (CEST)[válasz]
  4. – Ha már átdöntöttem a mérleget. :-) Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. május 17., 19:39 (CEST)[válasz]
  5. --Kispados Kispados 2016. május 17., 09:02 (CEST)[válasz]
  6. *feridiák vita 2016. május 17., 21:19 (CEST)[válasz]
  7. Szilas vita 2016. május 17., 21:33 (CEST)[válasz]
  8. Ogodej vitalap 2016. május 18., 08:03 (CEST)[válasz]
  9. – Norden1990 vita 2016. május 18., 12:02 (CEST)[válasz]
  10. Cassandro Ħelyi vita 2016. május 18., 15:34 (CEST)[válasz]
  11. Szalakóta vita 2016. május 18., 21:57 (CEST)[válasz]
  12. – Jávori István Itt a vita 2016. május 19., 16:45 (CEST)[válasz]
  13. Samat üzenetrögzítő 2016. május 19., 21:00 (CEST)[válasz]
  14. Hkoala 2016. május 20., 08:54 (CEST)[válasz]
  15. --Karmela posta 2016. május 20., 10:26 (CEST)[válasz]
  16. - nyiffi 2016. május 20., 20:31 (CEST)[válasz]
  17. Steinbrück Ottó Panaszfüzet 2016. május 25., 20:40 (CEST)[válasz]
  18. --Rlevente üzenet 2016. május 26., 09:34 (CEST)[válasz]
  19. - Ramakuni vita 2016. május 26., 21:44 (CEST)[válasz]
  20. – Jávori István Itt a vita 2016. május 30., 07:35 (CEST)[válasz]
  21. Csigabiitt a házam 2016. május 30., 09:16 (CEST)[válasz]
  22. Cvbncv Vince(érveljünk) 2016. május 30., 09:19 (CEST)[válasz]
  23. – Pagony foxhole 2016. május 30., 11:58 (CEST)[válasz]
  24. MrszantogaborNyomd itt 2016. május 30., 12:35 (CEST)[válasz]
  25. – Burumbátor Súgd ide! 2016. május 30., 13:36 (CEST)[válasz]
  26. – Pegy22 vita 2016. május 30., 15:12 (CEST) Így már több is mint a szükséges. ;-)[válasz]
  27. Witéz vita 2016. május 30., 20:15 (CEST)[válasz]
  28. Piraeus vita 2016. május 30., 22:13 (CEST)[válasz]

Ellene (Eniport)[szerkesztés]

  1. Peadar vita 2016. május 19., 11:28 (CEST)[válasz]

Kérdések (Eniport)[szerkesztés]

Kedves Eniport! Kiváló szereksztőnek ismerlek, már többször találkoztam Péccsel és egyes zenei témákkal kapcsolatban tett módosításaiddal. Szerkesztőként vita felett áll tevékenységed hasznossága.

Most viszont tanácstagnak jelentkezel, ahol a vitarendezés egyengetője kívánsz lenni. Korábban voltak vitáink a Zenei műhely megalakulása körül, melyek az elnevezésre, formára, tevékenységi körre vonatkoztak. Akkor úgy éreztem, hogy személyes elköteleződésed a zenei témák iránt befolyásolta a vitapozíciód. Úgy éreztem, hogy a érzelmi okok akadályozták, hogy végül nem kapcsolódtál be a munkába. És bizony úgy is éreztem, hogy ellenvetéseiddel, tiltakozásoddal akadályozod a végre elkezdett munkát.

A kérdésem tehát Feléd, mint jelentkező felé: mit gondolsz a történtekről, tanácstagként egy ilyen helyzetet hogyan kezelnél másképpen, mit látsz a történtekben jónak, rossznak, miben változtatnál, illetve milyen változtatást javasolnál a történet többi szereplőjének?

Üdvözlettel: Cvbncv Vince(érveljünk) 2016. május 25., 12:51 (CEST)[válasz]

@Cvbncv: Kedves Vince,
a Zenei műhely elnevezése véleményem szerint továbbra sincs rendben (a vita részleteire itt nem térnék ki), de mivel a névváltoztatást a műhely két igazán aktív tagja nem érezte szükségesnek, így a kérdés kinőtte a műhely kereteit: nem akartam további helyi vitákkal hátráltatni a műhelymunkát. A műhely átnevezésére készülök majd javaslatot tenni az erre szolgáló kocsmafalon, de mivel a műhely célja jó, tevékenysége hasznos, így fontosabbnak tartottam a munka beindulását, a műhely megerősödését, a megnevezésén még utóbb is lehet gondolkodni (illetve amikor nekem lett volna időm ezzel foglalkozni, akkor láttam wikiszabadságon voltál, és nem akartam a távollétedben lépni).
Kérdésedre: mivel a műhely megalapítása több szempontból sem felelt meg a Wikipédia szabályainak, ezért úgy érzem helyesen tettem, hogy ezt jeleztem Felétek. A műhely kis létszáma nem tette lehetővé az érdemi vitát, és bár lehet okosabb lett volna akkor egyből a közösség elé vinni a kérdést, de úgy gondolom a vitáknak időnként jót tesz egy kis pihentetés, ezt az ügyet egy kis kivárás tovább nem rontja, így azt hiszem jól tettem, hogy nem akartam akkor “erőből” megoldani a kérdést. Sem a műhellyel, sem a kérdéses vitapartneremmel kapcsolatban nincsenek rosszérzéseim, a vita okát annyiban látom, hogy vitapartnerem a Wikipédia vonatkozó szabályait és szokásait nem eléggé ismerte, ennek ellenére (vagy éppen emiatt) néhány napos távollétem alatt a saját belátása szerint lezárt egy évek óta húzódó folyamatot. Ezzel együtt biztos vagyok benne, hogy a jószándék hajtotta, amit hiányoltam részéről, hogy véleményét többszöri kérésem ellenére sem fejtette ki.
Wikitanács-tagnak azért jelentkeztem, mert elhűlve nézem a viták hevében gyakran eldurvult, néha elfogadhatatlan hangnemű üzenetváltásokat. Magamat egy nyugodt embernek tartom, így azt remélem egyike lehetek azoknak, akik szükség esetén segíthetik az objektív döntések meghozatalát. A viták során nem a magam igazát, hanem a jó megoldást keresem: igyekszem érvekkel, tényekkel alátámasztani az álláspontomat, ugyanakkor törekszem nem csak a saját véleményemet sulykolni, hanem a másik érveit is megérteni. Képes vagyok felfokozott helyzetekben is megőrizni a higgadtságomat, és a kulturált stílust: természetesnek tartom, hogy különböző kérdésekben gondolkodhatunk másként, a nézetkülönbségek békés megbeszélése, egymás meggyőzése pedig előre viszi a világot.
Végül elnézésedet kérem a megkésett válaszért, mostanában keveset vagyok Wikipédia közelében. Remélem meg tudtalak győzni arról, hogy Wikitanács-tagként alkalmas lennék a problémák moderált, békés megoldására. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2016. május 29., 02:46 (CEST)[válasz]
Kedves Eniport! Köszönöm a részletes választ! Bár a műhely körüli vitában bizonyos pontokban nem értettem veled egyet, a vitához való általános hozzáállásod és annak fenti összefoglalása alapján mégis úgy gondolom, hogy helyed van a Tanácsban, sok sikert kívánok a választáson. Üdv, Cvbncv Vince(érveljünk) 2016. május 30., 09:18 (CEST)[válasz]

Megjegyzések (Eniport)[szerkesztés]

Köszönöm, hogy -elsőként- megtisztelted a wikikozösséget válaszoddal! --Kispados vita 2016. május 17., 21:00 (CEST)[válasz]

Egyébként ez a Mivel a regisztrációm óta eltelt 1829 nap alatt az oldalon érdemi, maradandó értéket jelentő kommunikáció nem történt, így eddig archívum sem készült. Amennyiben a jövőben születnek itt megőrizni érdemes gondolatok, vagy igazi véleményütközések, úgy azokat a későbbi visszakereshetőség kedvéért archiválni is fogom. szöveg továbbra sem tetszik.

Valahol a vitapartnerek sértegetése ez szerintem, de lehet, hogy más másként látja. És nem tartom szerencsésnek, ha a wikitanács leendő tagja ilyesfajta érvelés mellett nem tart fenn archivumot. De ha mások másként gondolják, lelkük rajta.

Másfelől archivum helyett vitalapi törlést alkalmazni, hogyha valaki hozzászól, az egyfelől felveti azt a gyanút, hogy nem is akarja, hogy átláthatóak legyenek az oda-vissza kommunikációi másokkal, hiszen a törölt vitalapi részeket nyilvánvalóan még a Google sem őrzi meg. Ezek után wikitanácstagnak jelentkezni nem szimpatikus dolog nekem. Apród vita 2016. május 29., 17:30 (CEST)[válasz]

Kedves @Apród:,
az idézett mondattal semmiképpen sem vitapartnereim “sértegetése” volt a szándékom, sajnálom ha Téged mégis megbántottalak.
Teljesen igazad van, hogy a vitalapokon történő beszélgetésfolyamok az abban nem résztvevők számára mindenképpen nehezen áttekinthetőek: van aki a saját oldalán válaszol, van aki a másik fél vitalapján (gyakran más szakaszcím alatt, mint az eredeti szakaszcím volt), néha csak 3-4 szerkesztőtárs vitalapjának az egybevetésével válik követhetővé egy téma. Ezt tovább bonyolítja, hogy van aki kilométer hosszú vitalapot tart, van aki dátum nélkül archivál, van aki bizonyos témákat archivál de másokat otthagy a vitalapján, és van aki a szabályok adta lehetőséggel élve töröl. Még szerencse, hogy mások beszélgetéseit külső félnek ritkán kell utólag áttekinteni tudnia.
Az én elméletem, hogy a Wikipédia rendszere automatikusan gondoskodik mind a szócikkek, mind a vitalapok egységes és hiteles archiválásáról: a laptörténetből bármikor egyetlen gombnyomással (sokkal egyszerűbben, mint a házi archiválásokból) visszaállítható egy tetszőleges állapot.
Nagyon törekszem arra, hogy egy szócikkel, témával kapcsolatos beszélgetések az adott szócikk vitalapján, adott téma kocsmafalán, stb, maradjanak, nem szeretem amikor párhuzamosan 3-4 helyen vitatkoznak ugyanarról. Az én vitalapomon pedig tényleg csak olyan súlyú témák voltak korábban, hogy elfelejtettem kirakni valahová egy pontot, vagy megköszönik hogy javítottam egy linket: erre mondom azt, hogy eddig “érdemi, maradandó értéket jelentő kommunikáció nem történt”.
Mivel a szerkesztői vitalapok archiválás nélküli törlése kifejezetten engedélyezett, így azt remélem az általam követett gyakorlattal minden szabálynak teljesen megfelelek.
Nagyon sajnálom, ha a személyes vitalapom kezelésének módjával akaratlanul unszimpátiát váltottam ki Benned, remélem a szerkesztőtársak többségénél nagyobb súllyal nyomnak a latban szerkesztéseim, műhelymunkám, járőrtevékenységem. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2016. május 29., 22:38 (CEST)[válasz]

Hát igen, a vitalap archiválása nem az „arra érdemes” eszmecserének lett kitalálva, hanem minden vita megőrzésének. Vannak olyan szerktársak, akik gyakorlatilag mindent törölnek a vitalapjukról, és ezt sose néztem jó szemmel.

Másfelől pedig aki keveset van a Wikipédia közelében, sokkal nehezebben tájékozódik egy vitarendezés során. Én a magam részéről például azért nem jelentkeztem újra a kábé 7 éves folyamatos WT-tagság után, mert az előző évben többször is előfordult, hogy fogalmam sem volt a dolgokról. Pedig itt vagyok minden nap, ám mégis jóval kevesebbet, mint régen.

Ezek miatt nem tudok támogató szavazattal élni, ugyanakkor ellenszavazatot sem adok, mert tényleges alkalmatlanságnak nem látom jelét, illetve ez még nem jelenti az alkalmatlanságot, ami indokolná az ellenszavazatot. – LApankuš 2016. május 29., 22:21 (CEST)[válasz]

Kedves @Laszlovszky András:,
ahogy fentebb Apródnak írt válaszomban is kifejtettem, úgy látom a vitalapi kommunikációk utólag mindenképpen nagyon nehezen áttekinthetőek, az archiválás módja pedig egyáltalán nem egységes. Továbbá fenntartom részben, hogy a laptörténet gombnál jobb és hitelesebb archiválási módot elképzelni sem tudok, részben pedig hogy valóban nem történtek eddig az én személyes vitalapomon maradandó értékű eszmefuttatások.
Ezzel együtt elgondolkodtató, ha kettőtöket is olyan mértékben zavar az amúgy szabályokat követő gyakorlatom, hogy ez ügyben “billentyűt ragadtatok”, át fogom gondolni a kérdést még egyszer. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2016. május 29., 22:43 (CEST)[válasz]

át fogom gondolni a kérdést még egyszer.Köszönöm. Apród vita 2016. május 30., 22:14 (CEST)[válasz]

Jávori István (újrázó)[szerkesztés]

Jávori István (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2016. május 17., vége: 2016. május 30.

A szavazás eredménye: 33  támogatom | 1  ellenzem | arány: 97,1% | különbség: 32

Mellette (Jávori István)[szerkesztés]

  1. – Pagony foxhole 2016. május 17., 01:28 (CEST)[válasz]
  2. --OsvátA Palackposta 2016. május 17., 09:03 (CEST)[válasz]
  3. -- ato vita 2016. május 17., 09:41 (CEST)[válasz]
  4. -- Ogodej vitalap 2016. május 17., 12:07 (CEST)[válasz]
  5. --Malatinszky vita 2016. május 17., 16:57 (CEST)[válasz]
  6. - Andrew69. 2016. május 17., 18:13 (CEST)[válasz]
  7. – VargaA vita 2016. május 17., 20:14 (CEST)[válasz]
  8. *feridiák vita 2016. május 17., 21:20 (CEST)[válasz]
  9. Szilas vita 2016. május 17., 21:38 (CEST)[válasz]
  10. FarkasgergelyÜzenet 2016. május 17., 21:54 (CEST)[válasz]
  11.  – EniPort eszmecsere eszmecsere 2016. május 18., 00:21 (CEST)[válasz]
  12. - Pegy22 vita 2016. május 18., 16:26 (CEST)[válasz]
  13. Szalakóta vita 2016. május 18., 21:57 (CEST)[válasz]
  14. Tambo vita 2016. május 19., 14:56 (CEST)[válasz]
  15. –  Köszönöm válaszod! Kispados vita 2016. május 19., 18:03., (CEST)
  16. Samat üzenetrögzítő 2016. május 19., 21:00 (CEST)[válasz]
  17. Csurla vita 2016. május 19., 23:15 (CEST)[válasz]
  18. --Karmela posta 2016. május 20., 10:26 (CEST)[válasz]
  19. Vadszederke' 2016. május 20., 19:32 (CEST)[válasz]
  20. - nyiffi 2016. május 20., 20:31 (CEST)[válasz]
  21. – – Mártiforrás 2016. május 22., 09:36 (CEST)[válasz]
  22. - – Vadaro vita 2016. május 23., 19:52 (CEST)[válasz]
  23. Xia Üzenő 2016. május 24., 15:45 (CEST)[válasz]
  24. --Ronastudor vita 2016. május 25., 08:35 (CEST)[válasz]
  25. Cvbncv Vince(érveljünk) 2016. május 25., 12:22 (CEST)[válasz]
  26. Steinbrück Ottó Panaszfüzet 2016. május 25., 20:41 (CEST)[válasz]
  27. – Dodi123 vita 2016. május 25., 23:46 (CEST)[válasz]
  28. --Rlevente üzenet 2016. május 26., 09:34 (CEST)[válasz]
  29. – Ritadumcsizzunk ! 2016. május 26., 13:05 (CEST)[válasz]
  30. Csigabiitt a házam 2016. május 29., 21:03 (CEST)[válasz]
  31. – Puskás Zoli vita 2016. május 29., 22:49 (CEST)[válasz]
  32. Witéz vita 2016. május 30., 20:16 (CEST)[válasz]
  33. Piraeus vita 2016. május 30., 22:16 (CEST)[válasz]

Ellene (Jávori István)[szerkesztés]

  1. Peadar vita 2016. május 19., 11:28 (CEST)[válasz]

Kérdések (Jávori István)[szerkesztés]

Megjegyzések (Jávori István)[szerkesztés]

Tavaly támogattalak, de az azóta eltelt egy évben többször láttam részedről olyan megszólalást, amely miatt idén ezt nem tudom ezt megtenni, azonban a szorgosságod miatt nincs szívem ellenezni sem, úgyhogy elnézésedet kérem, de indén  tartózkodom. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. május 18., 12:17 (CEST)[válasz]

Megtisztelő számomra, hogy figyelemmel kíséred az itt végzett tevékenységemet. A dicséretedet köszönöm, a bírálatodat - és a tartózkodásodat - tudomásul veszem. --Jávori István Itt a vita 2016. május 18., 19:46 (CEST)[válasz]

Azért az nem megy ki a fejemből, hogy az Árpád Fejedelem Tagiskola jó szócikk-kimelési eljárásán a számlavezető pénzintézet, számlaszám, adószám, tanárok nevének megadásának említéseiből a tanárok nevének megadását természetesnek tartottad a szócikkben. Wikitanácsi ügyekben is előkerülhet személyi adatok kérdése. Apród vita 2016. május 29., 17:35 (CEST)[válasz]

Az Árpád Fejedelem Tagiskola szócikkben az alapítvány és a diáksport-egyesület számlaszáma, adószáma szerepelt korábban, nem a tanárok személyes adatai. A korábbi és a jelenlegi tanári kar névsora mennyiben jogsértő? – Jávori István Itt a vita 2016. május 29., 20:06 (CEST)[válasz]

A korábbi és a jelenlegi tanári kar névsora személyi adatnak számít. Már a mostani hozzászólásodból is látom, hogy nem a tanárok személyes adatai, hogy személyes adatnak nemcsak az számít, ha az ember azt írja Gipsz Jakab a Kifli utca 1-ben lakik Bergengóciában, hanem már az is, hogy Gipsz Jakab nevét leírom (egyébként a tanárok felsorolására nem én figyeltem fel, hanem egy másik szerkesztőtársunk, aki meg is indokolta, felsorolva, hogy a wikipédia nem almanach, arany oldalak, ennek ellenére úgy kapta meg a jó szócikk minősítést, hogy a tanárok neve továbbra is szerepel a szócikkben az Árpád Fejedelem Tagiskola#Pedagógusok szakaszban).

A Wikipédia:Javaslatok jó szócikkekre/Árpád Fejedelem Tagiskola#Tartalom válasza - A régi pedagógusok közül többen már nem élnek, ez az oldal, ha nem is lehet aranyoldal, a számukra emlékoldal, általában 35-40 évnyi munkás évnek állít emléket, helytörténeti forrásanyag a későbbi nemzedékek számára. A jelenben meg 30 oktató, a Wikipédián olyan hatalmas helyet foglaló? - is arra utal nekem, hogy nem vagy tisztában azzal, hogy A Wikipédia nem az a hely, ahol emléket állíthatsz az elhunyt barátaidnak, rokonaidnak vagy a kollégáidnak. A szerkesztői lapok erre való alkalmazása nem elfogadott, (további folytatása a mondatnak nem erre a helyzetre vonatkozott a Wikipédia:Mi nem való a Wikipédiába? részból).

Persze mondhatnám, hogy ez csak egy szócikk, viszont a viszontreagálások többről szólnak, mint egy adott szócikkről, magáról arról, hogy a wikipédia irányelveivel, útmutatóival, hagyományaival mennyire van teljesen képben. Ezért említettem ezt a szócikket. Apród vita 2016. május 29., 22:13 (CEST)[válasz]

Érdemes végigolvasni a kiragadott mondatok szövegösszefüggését. „Én nem hiszem, hogy a tanárok listája enciklopédiába tartozna” - írta Xiaolong. Nem előírásként, hanem véleményként szerepel a vitában. Én másképp gondoltam a dolgot, ott meg is indokoltam, hogy miért: így - egyelőre - maradtak a névsorok. Évtizedek múlva helytörténeti kutatáshoz segítség - tényszerű forrás - lesz. Legalább is remélem, hogy a Wikipédia maradandóbb weboldal lesz, mint egy-egy iskola (vagy bármely más intézmény) honlapja. Honlapszerkesztőként átéltem már weblapmegszűnéséket, „átköltözést”. Egyébként a szabályzatok sem örök érvényűek, az emberi törvényeknél - néha - lehetnek fontosabbak.
Az Árpád Fejedelem Tagiskola szócikkénél hat szerkesztő a kritériumokat ellenőrizte és a teljesülésüket tanúsította, ellenszavazat nélkül. – Jávori István Itt a vita 2016. május 30., 07:56 (CEST)[válasz]

Az hogy valamihez nem ír valamihez valaki ellenszavazatot, az nem jelenti, hogy nem akadt ellenzője. Itt sem azért nem tettem ellenszavazatokat, mert nem lett volna rá variáció, hanem azért, mert nincs értelme olyan szempontból, hogy nem bolydul fel az X. elleni ellenszavazatomtól és nem ad más amiatt, mert én ellenszavaztam X-re más is ellenszavazatot.

A jó és kiemelt szócikk-jelőléseknél is azt láttam, hogyha én azt írom, hogy... Akkor attól úgysem bolydul fel annyira a nép, hogy ellenszavazatokat osztogasson. Ez bizonyos fokig kiábrándítólag hatott, hogy miből lesz jó vagy kiemelt szócikk és miből nem.

Xiaolong> Teemeah azon véleménye viszont több mint vélemény volt, hogy a wikipédia nem almanach, arany oldalak, mivel zöld linkszerűen a WP:NEMre mutatott. Apród vita 2016. május 30., 22:12 (CEST)[válasz]

Kedves Apród! Köszönöm, hogy a Magyar Wikipédián végzett munkámról véleményt nyilvánítottál. A jó és a kiemelt szócikkekkel kapcsolatos problémádra én itt most nem tudok megoldást. A Xiaolong által WP:NEMre mutató kifogásoltak kikerültek abból a bizonyos szócikkből (ő maga vette ki). – Jávori István Itt a vita 2016. május 30., 22:26 (CEST)[válasz]
Xialong nevű szerkesztőnk nincsen. Ő Teemeah. :-) Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. május 30., 22:34 (CEST)[válasz]

Malatinszky (adminisztrátor, újrázó)[szerkesztés]

Malatinszky (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2016. május 18., vége: 2016. május 30.

A szavazás eredménye: 40  támogatom | 2  ellenzem | arány: 95,2% | különbség: 38

Mellette (Malatinszky)[szerkesztés]

  1. Apród vita 2016. május 17., 00:40 (CEST)[válasz]
  2. – Pagony foxhole 2016. május 17., 01:28 (CEST)[válasz]
  3. – LApankuš 2016. május 17., 08:59 (CEST)[válasz]
  4. --OsvátA Palackposta 2016. május 17., 09:03 (CEST)[válasz]
  5. -- ato vita 2016. május 17., 09:41 (CEST)[válasz]
  6. -- Ogodej vitalap 2016. május 17., 12:07 (CEST)[válasz]
  7.  VargaA vita 2016. május 17., 20:15 (CEST)[válasz]
  8. -Szilas vita 2016. május 17., 21:34 (CEST)[válasz]
  9. FarkasgergelyÜzenet 2016. május 17., 21:53 (CEST)[válasz]
  10.  – EniPort eszmecsere eszmecsere 2016. május 18., 00:21 (CEST)[válasz]
  11. – Norden1990 vita 2016. május 18., 12:02 (CEST)[válasz]
  12. Cassandro Ħelyi vita 2016. május 18., 15:34 (CEST)[válasz]
  13. - Pegy22 vita 2016. május 18., 16:25 (CEST)[válasz]
  14. Szalakóta vita 2016. május 18., 21:57 (CEST)[válasz]
  15. Tambo vita 2016. május 19., 14:56 (CEST)[válasz]
  16. – Jávori István Itt a vita 2016. május 19., 16:45 (CEST)[válasz]
  17. Bocsánat! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. május 19., 17:00 (CEST)[válasz]
  18. –  Köszönöm válaszod! Kispados vita 2016. május 19., 17:58., (CEST)
  19. – Regasterios vita 2016. május 19., 20:54 (CEST)[válasz]
  20. Mindenképpen! – Samat üzenetrögzítő 2016. május 19., 21:01 (CEST)[válasz]
  21. Hkoala 2016. május 20., 08:54 (CEST)[válasz]
  22. --Karmela posta 2016. május 20., 10:26 (CEST)[válasz]
  23. Nl vita 2016. május 20., 16:32 (CEST)[válasz]
  24. - nyiffi 2016. május 20., 20:31 (CEST)[válasz]
  25. Vadszederke' 2016. május 21., 10:26 (CEST)[válasz]
  26. – – Mártiforrás 2016. május 22., 09:36 (CEST)[válasz]
  27. - – Vadaro vita 2016. május 23., 19:53 (CEST)[válasz]
  28. --Ronastudor vita 2016. május 24., 10:19 (CEST)[válasz]
  29. Xia Üzenő 2016. május 24., 15:45 (CEST)[válasz]
  30. – Porrimaeszmecsere 2016. május 25., 11:24 (CEST)[válasz]
  31. Cvbncv Vince(érveljünk) 2016. május 25., 12:22 (CEST)[válasz]
  32. Steinbrück Ottó Panaszfüzet 2016. május 25., 20:41 (CEST)[válasz]
  33. – Dodi123 vita 2016. május 25., 23:46 (CEST)[válasz]
  34. – Rlevente üzenet 2016. május 26., 03:10 (CEST)[válasz]
  35. – Ritadumcsizzunk ! 2016. május 26., 13:06 (CEST)[válasz]
  36. – Mameilon vita 2016. május 29., 13:11 (CEST)[válasz]
  37. Csigabiitt a házam 2016. május 29., 21:03 (CEST)[válasz]
  38. – Puskás Zoli vita 2016. május 29., 22:49 (CEST)[válasz]
  39. Witéz vita 2016. május 30., 20:16 (CEST)[válasz]
  40. Piraeus vita 2016. május 30., 22:13 (CEST)[válasz]

Ellene (Malatinszky)[szerkesztés]

  1. Peadar vita 2016. május 17., 11:44 (CEST)[válasz]
  2. - Andrew69. 2016. május 17., 18:13 (CEST)[válasz]

Kérdések (Malatinszky)[szerkesztés]

Megjegyzések (Malatinszky)[szerkesztés]

Köszönöm szépen a bizalmat mindenkinek, aki támogatott. – Malatinszky vita 2016. május 31., 02:51 (CEST)[válasz]

Máté (újrázó)[szerkesztés]

Máté (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2016. május 17., vége: 2016. május 30.

A szavazás eredménye: 34  támogatom | 1  ellenzem | arány: 97,1% | különbség: 33

Mellette (Máté)[szerkesztés]

  1. Apród vita 2016. május 17., 00:40 (CEST)[válasz]
  2. – LApankuš 2016. május 17., 08:59 (CEST)[válasz]
  3. --OsvátA Palackposta 2016. május 17., 09:04 (CEST)[válasz]
  4. -- ato vita 2016. május 17., 09:41 (CEST)[válasz]
  5. -- Ogodej vitalap 2016. május 17., 12:07 (CEST)[válasz]
  6. - Andrew69. 2016. május 17., 18:13 (CEST)[válasz]
  7. *feridiák vita 2016. május 17., 21:21 (CEST)[válasz]
  8.  – EniPort eszmecsere eszmecsere 2016. május 18., 00:21 (CEST)[válasz]
  9. Cassandro Ħelyi vita 2016. május 18., 15:34 (CEST)[válasz]
  10. Szalakóta vita 2016. május 18., 21:57 (CEST)[válasz]
  11. Tambo vita 2016. május 19., 14:56 (CEST)[válasz]
  12. Ha egy Wd-s benne van a WT-ben, hátha a kettő találkozásakor ez könnyebbséget jelent. :-) Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. május 19., 16:59 (CEST)[válasz]
  13. Samat üzenetrögzítő 2016. május 19., 21:02 (CEST)[válasz]
  14. Szilas vita 2016. május 19., 22:11 (CEST)[válasz]
  15. Hkoala 2016. május 20., 08:54 (CEST)[válasz]
  16. --Karmela posta 2016. május 20., 10:26 (CEST)[válasz]
  17. Nl vita 2016. május 20., 16:36 (CEST)[válasz]
  18. FarkasgergelyÜzenet 2016. május 20., 20:09 (CEST)[válasz]
  19. - nyiffi 2016. május 20., 20:31 (CEST)[válasz]
  20. – – Mártiforrás 2016. május 22., 09:37 (CEST)[válasz]
  21. - – Vadaro vita 2016. május 23., 19:53 (CEST)[válasz]
  22. --Ronastudor vita 2016. május 24., 10:20 (CEST)[válasz]
  23. Xia Üzenő 2016. május 24., 15:45 (CEST)[válasz]
  24. – Malatinszky vita 2016. május 25., 05:16 (CEST)[válasz]
  25. Cvbncv Vince(érveljünk) 2016. május 25., 12:23 (CEST)[válasz]
  26. – Dodi123 vita 2016. május 25., 23:46 (CEST)[válasz]
  27. – Ritadumcsizzunk ! 2016. május 26., 13:06 (CEST)[válasz]
  28. – Rlevente üzenet 2016. május 28., 08:56 (CEST)[válasz]
  29. Ramakuni vita 2016. május 29., 19:26 (CEST)[válasz]
  30. Csigabiitt a házam 2016. május 29., 21:04 (CEST)[válasz]
  31. – Puskás Zoli vita 2016. május 29., 22:49 (CEST)[válasz]
  32. Witéz vita 2016. május 30., 20:17 (CEST)[válasz]
  33. Csurla vita 2016. május 30., 20:18 (CEST)[válasz]
  34. Piraeus vita 2016. május 30., 22:13 (CEST)[válasz]

Ellene (Máté)[szerkesztés]

  1. Peadar vita 2016. május 19., 11:28 (CEST)[válasz]

Kérdések (Máté)[szerkesztés]

Megjegyzések (Máté)[szerkesztés]

Sajnálom, hogy nem válaszoltál az újraindulóknak feltett kérdésekre. Csak ez az oka tartózkodásomnak- Üdvözlettel: – Kispados vita 2016. május 30., 23:48 (CEST)[válasz]

Norden1990[szerkesztés]

Norden1990 (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2016. május 17., vége: 2016. május 30.

A szavazás eredménye: 9  támogatom | 2  ellenzem | arány: 81,8% | különbség: 7

Mellette (Norden1990)[szerkesztés]

  1. – LApankuš 2016. május 17., 08:59 (CEST)[válasz]
  2. --OsvátA Palackposta 2016. május 17., 09:04 (CEST)[válasz]
  3. Peadar vita 2016. május 17., 12:57 (CEST)[válasz]
  4.  – EniPort eszmecsere eszmecsere 2016. május 18., 00:21 (CEST)[válasz]
  5. -Pegy22 vita 2016. május 18., 17:28 (CEST)[válasz]
  6. - Ramakuni vita 2016. május 18., 21:11 (CEST)[válasz]
  7. –  Köszönöm válaszod! Kispados vita 2016. május 19., 18:08*., (CEST)
  8. Csurla vita 2016. május 30., 20:18 (CEST)[válasz]
  9. Witéz vita 2016. május 30., 20:20 (CEST)[válasz]

Ellene (Norden1990)[szerkesztés]

  1. – SepulturaP's.box 2016. május 17., 07:52 (CEST)[válasz]
  2. Haragtartó, bosszúálló. Túl gyorsan ítél meg másokat vagy mások körülményeit és túl gyakran lép fel másokkal szemben támadólag. Ezen tulajdonságok egyike sem teszi alkalmassá arra, hogy ezt a tisztséget betöltse. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. május 17., 12:18 (CEST) Pluszban, aki azt feltételezi, hogy az adminisztrátoroknak joguk van irányelvsértő dolgokat megtenni az nincs tisztában a szabályzókkal. Ami amúgy önbevallásként is megtalálható. Aki WT tag akar lenni előbb legyen tisztában a szabályokkal. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. május 17., 17:19 (CEST)[válasz]

Kérdések (Norden1990)[szerkesztés]

Megjegyzések (Norden1990)[szerkesztés]

Nem érzem, hogy haragtartó és bosszúálló lennék. Utóbbival kapcsolatban: egy esetleges vita után egy szerkesztőtársam munkáját sem szoktam nyomon követni a szócikknévtérben, hogy a lehető legtöbb helyen keresztbe tegyek neki. Márpedig a "bosszúálló" a Wikipédia esetében ezt jelenti. A 10 éves itt tartózkodásom alatt egyetlen személyt sem jelentettem fel az adminisztrátorok üzenőfalán, tehát még azt sem lehet mondani, hogy szándékomban áll "kicsinálni" itt embereket. Haragtartó helyett hirtelen haragú vagyok és időnként nyers, de szerintem ez elég sokunkról elmondható itt. A többiben, amit Hungarikusz Firkász leírt, van igazság. – Norden1990 vita 2016. május 17., 14:57 (CEST)[válasz]

A haragtartás-bosszúállás ott érhető tetten, ahol valaki egy három évvel korábban történt vita kapcsán szavaz valaki ellen. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. május 17., 17:20 (CEST)[válasz]
Haha! Ki szavazott most ki ellen? Ramakuni vita 2016. május 18., 21:11 (CEST)[válasz]
Nem érhető tetten. Mivel Pagony adminisztrátori tevékenységéről nekem az volt az egyetlen tapasztalatom, azért szavaztam így. Nem hiszem, hogy kilógtam a sorból, mert sem most, sem tavaly nem egyetlen darab "nem" szavazat érkezett rá hasonló okokból. A fent általad beszúr linkeknél meg a dobozolásról volt szó, nem többről. – Norden1990 vita 2016. május 18., 11:14 (CEST)[válasz]
Az elsőről: úgy látom, a 12 ellenzőből hárman voltatok, akik korábbi konkrét példát hoztatok a miértre. Azonban a 12 ellenzőből mindössze csak te jelölted itt magadat. Kicsit furcsának vélem azt is, hogy a 10 éves itt tartózkodásod alatt mindössze ez volt az egyetlen tapasztalatod egy hosszú ideje regnáló adminnal. Azaz nem is néztél utána a tevékenységének csak az egyetlen, veled történő konfrontálódás alapján döntöttél, ebből kifolyólag a véleményem szerint utolérhető. A másodikról: mindegy, hogy mi volt a konkrét téma. Bár ott is tévedtél mert a bedobozolást üzenetbe való beleszerkesztésnek tituláltad, amiről kijelentetted, hogy ahhoz az adminisztrátoroknak joga van. Pedig nincs. Aztán ezt írtad: Mindig újra kell tanulnom a szabályokat. (kiemelés tőlem), vagyis nem csak erről az egy szabályról van szó. De mielőtt valaki a szabályok megsértése miatt akar ítélkezni mások felett, nem árt ha előbb ő maga is tisztában van azokkal. Részemről itt ezzel lezárnám ezt a szakaszt. A tőled látott eddigi (nem csak itteni) megnyilvánulások nem győztek meg az alkalmasságodról. Bocsánat, ha ez számodra sértő, nem annak szántam. Szerkesztőként elismerésreméltónak tartalak, de nem a WT-be valónak. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. május 18., 11:59 (CEST)[válasz]
Rendben, akkor ezt rekesszük be, köszönöm véleményedet. – Norden1990 vita 2016. május 18., 12:54 (CEST)[válasz]
  • Körülnéztem néhány vitádban @Norden1990:, és úgy látom, hogy érdemes lenne jobban megfigyelned a történéseket a Wikipédián. A gyakorlat jobb ismeretét egyelőre még hiányolom a véleményalkotásodból. Ezen érdemes lenne javítanod, és akkor jövőre több szavazatot kapsz, például az enyémet is. --Karmela posta 2016. május 20., 10:36 (CEST)[válasz]
Köszi a véleményedet. – Norden1990 vita 2016. május 20., 15:57 (CEST)[válasz]

Nyiffi (adminisztrátor)[szerkesztés]

Nyiffi (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2016. május 17., vége: 2016. május 30.

A szavazás eredménye: 43  támogatom | 2  ellenzem | arány: 95,6% | különbség: 41

Mellette (Nyiffi)[szerkesztés]

  1. Apród vita 2016. május 17., 00:40 (CEST)[válasz]
  2. – Pagony foxhole 2016. május 17., 01:29 (CEST)[válasz]
  3. – LApankuš 2016. május 17., 08:59 (CEST)[válasz]
  4. --OsvátA Palackposta 2016. május 17., 09:05 (CEST)[válasz]
  5. -- ato vita 2016. május 17., 09:41 (CEST)[válasz]
  6. -- Ogodej vitalap 2016. május 17., 12:07 (CEST)[válasz]
  7. --Malatinszky vita 2016. május 17., 16:57 (CEST)[válasz]
  8. - Andrew69. 2016. május 17., 18:13 (CEST)[válasz]
  9. – VargaA vita 2016. május 17., 20:15 (CEST)[válasz]
  10. *feridiák vita 2016. május 17., 21:22 (CEST)[válasz]
  11. Szilas vita 2016. május 17., 21:35 (CEST)[válasz]
  12. FarkasgergelyÜzenet 2016. május 17., 21:51 (CEST)[válasz]
  13.  – EniPort eszmecsere eszmecsere 2016. május 18., 00:21 (CEST)[válasz]
  14. –  Köszönöm a válaszod! Kispados vita 2016. május 18., 10:27., (CEST)
  15. – Norden1990 vita 2016. május 18., 12:02 (CEST)[válasz]
  16. Cassandro Ħelyi vita 2016. május 18., 15:34 (CEST)[válasz]
  17. -Pegy22 vita 2016. május 18., 16:25 (CEST)[válasz]
  18. Szalakóta vita 2016. május 18., 21:57 (CEST)[válasz]
  19. Tambo vita 2016. május 19., 14:56 (CEST)[válasz]
  20. – Jávori István Itt a vita 2016. május 19., 16:45 (CEST)[válasz]
  21. Húszra lapot kérek. :-) Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. május 19., 17:14 (CEST)[válasz]
  22. Micsoda tolongás! Samat üzenetrögzítő 2016. május 19., 21:02 (CEST)[válasz]
  23. Csurla vita 2016. május 19., 23:13 (CEST)[válasz]
  24. Hkoala 2016. május 20., 08:54 (CEST)[válasz]
  25. --Karmela posta 2016. május 20., 10:26 (CEST)[válasz]
  26. Vadszederke' 2016. május 20., 19:33 (CEST)[válasz]
  27. Slemi vita 2016. május 21., 12:59 (CEST)[válasz]
  28. – – Mártiforrás 2016. május 22., 09:38 (CEST)[válasz]
  29. - – Vadaro vita 2016. május 23., 19:54 (CEST)[válasz]
  30. --Ronastudor vita 2016. május 24., 10:20 (CEST)[válasz]
  31. Xia Üzenő 2016. május 24., 15:46 (CEST)[válasz]
  32. --Porrimaeszmecsere 2016. május 25., 11:23 (CEST)[válasz]
  33. Cvbncv Vince(érveljünk) 2016. május 25., 12:24 (CEST)[válasz]
  34. Steinbrück Ottó Panaszfüzet 2016. május 25., 20:43 (CEST)[válasz]
  35. – Dodi123 vita 2016. május 25., 23:46 (CEST)[válasz]
  36. – Rlevente üzenet 2016. május 26., 03:10 (CEST)[válasz]
  37. – Ritadumcsizzunk ! 2016. május 26., 13:07 (CEST)[válasz]
  38. Ramakuni vita 2016. május 29., 19:26 (CEST)[válasz]
  39. Csigabiitt a házam 2016. május 29., 21:04 (CEST)[válasz]
  40. – Puskás Zoli vita 2016. május 29., 22:49 (CEST)[válasz]
  41. MrszantogaborNyomd itt 2016. május 30., 12:35 (CEST)[válasz]
  42. Witéz vita 2016. május 30., 20:21 (CEST)[válasz]
  43. Piraeus vita 2016. május 30., 22:13 (CEST)[válasz]

Ellene (Nyiffi)[szerkesztés]

  1. Peadar vita 2016. május 19., 11:28 (CEST)[válasz]
  2. – Burumbátor Súgd ide! 2016. május 30., 13:36 (CEST)[válasz]

Kérdések (Nyiffi)[szerkesztés]

Megjegyzések (Nyiffi)[szerkesztés]

Köszönöm mindenkinek, aki vette a fáradságot és szavazott, a támogatóknak pedig köszönöm a bizalmat! nyiffi 2016. május 31., 08:54 (CEST)[válasz]

OsvátA (újrázó)[szerkesztés]

OsvátA (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2016. május 17., vége: 2016. május 30.

A szavazás eredménye: 36  támogatom | 4  ellenzem | arány: 90,0% | különbség: 32

Mellette (OsvátA)[szerkesztés]

  1. Apród vita 2016. május 17., 00:40 (CEST)[válasz]
  2. – Pagony foxhole 2016. május 17., 01:30 (CEST)[válasz]
  3. – LApankuš 2016. május 17., 08:59 (CEST)[válasz]
  4. -- ato vita 2016. május 17., 09:41 (CEST)[válasz]
  5. -- Ogodej vitalap 2016. május 17., 12:07 (CEST)[válasz]
  6. --Malatinszky vita 2016. május 17., 16:57 (CEST)[válasz]
  7. - Andrew69. 2016. május 17., 18:13 (CEST)[válasz]
  8. – VargaA vita 2016. május 17., 20:16 (CEST)[válasz]
  9. *feridiák vita 2016. május 17., 21:27 (CEST)[válasz]
  10. Szilas vita 2016. május 17., 21:36 (CEST)[válasz]
  11. FarkasgergelyÜzenet 2016. május 17., 21:50 (CEST)[válasz]
  12.  – EniPort eszmecsere eszmecsere 2016. május 18., 00:21 (CEST)[válasz]
  13. – Norden1990 vita 2016. május 18., 12:02 (CEST)[válasz]
  14. Cassandro Ħelyi vita 2016. május 18., 15:34 (CEST)[válasz]
  15. Slemi vita 2016. május 18., 15:45 (CEST)[válasz]
  16. Szalakóta vita 2016. május 18., 21:57 (CEST)[válasz]
  17. – Jávori István Itt a vita 2016. május 19., 16:45 (CEST)[válasz]
  18. Már csak a WP-s és a WT-s tapasztalat miatt is. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. május 19., 17:01 (CEST)[válasz]
  19. – Regasterios vita 2016. május 19., 20:55 (CEST)[válasz]
  20. Samat üzenetrögzítő 2016. május 19., 21:03 (CEST)[válasz]
  21. Hkoala 2016. május 20., 08:54 (CEST)[válasz]
  22. --Karmela posta 2016. május 20., 10:26 (CEST)[válasz]
  23. Vadszederke' 2016. május 20., 19:35 (CEST)[válasz]
  24. - nyiffi 2016. május 20., 20:31 (CEST)[válasz]
  25. – – Mártiforrás 2016. május 22., 09:39 (CEST)[válasz]
  26. - – Vadaro vita 2016. május 23., 19:54 (CEST)[válasz]
  27. --Ronastudor vita 2016. május 24., 10:21 (CEST)[válasz]
  28. Xia Üzenő 2016. május 24., 15:47 (CEST)[válasz]
  29. – Porrimaeszmecsere 2016. május 25., 11:25 (CEST)[válasz]
  30. Cvbncv Vince(érveljünk) 2016. május 25., 15:08 (CEST)[válasz]
  31. – Dodi123 vita 2016. május 25., 23:46 (CEST)[válasz]
  32. – Ritadumcsizzunk ! 2016. május 26., 13:07 (CEST)[válasz]
  33. Csigabiitt a házam 2016. május 29., 21:04 (CEST)[válasz]
  34. – Puskás Zoli vita 2016. május 29., 22:49 (CEST)[válasz]
  35. Witéz vita 2016. május 30., 20:22 (CEST)[válasz]
  36. Piraeus vita 2016. május 30., 22:13 (CEST)[válasz]

Ellene (OsvátA)[szerkesztés]

  1. Peadar vita 2016. május 17., 11:44 (CEST)[válasz]
  2. Ramakuni vita 2016. május 18., 21:11 (CEST)[válasz]
  3. Nl vita 2016. május 20., 16:32 (CEST)[válasz]
  4. Csurla vita 2016. május 30., 20:19 (CEST)[válasz]

Kérdések (OsvátA)[szerkesztés]

Megjegyzések (OsvátA)[szerkesztés]

Örülök, hogy azok közé a Wt. tagok közé tartozol, aki kommunikál a wikiközösségel. Szeretném javasolni Neked, hogy a testület tagjaként tartózkodjál a sokszor sértő megnyilvánulásoktól. Ez a tagság -azt gondolom- az átlagosnál nagyobb empátiaszintet igényel. --Kispados vita 2016. május 17., 12:31 (CEST)[válasz]

Empátiám stiláris megoldása, hogy bántónak ítélhető megjegyzések helyett olykor gúnyolódom. De el kell ismernem, hogy ez pont a célszemély szemszögéből sértőnek bizonyulhat. OsvátA Palackposta 2016. május 17., 12:37 (CEST)[válasz]

Közben rájöttem, hogy olyan eljárást dolgoztatok ki, amiben a nem szavazatnak gyakorlatilag semmi jelentősége nincs. Gratulálok! Ramakuni vita 2016. május 19., 19:47 (CEST)[válasz]

Ebben a rendszerben az ellenszavazatnak pontosan akkora értéke van, mint a támogatónak. Ellentétben a korábbi rendszerrel, ahol az ellenszavazat aránytalanul többet ért. Lehet, hogy néhányaknak nem tetszik, hogy egy ellenszavazat az összes támogatást lenullázhatja, de ettől az még nem lesz jó, vagy akár csak vállalható rendszer. – LApankuš 2016. május 20., 19:19 (CEST)[válasz]
Félreviszed a dolgot. Nem mondtam, hogy a régit kell visszaállítani. Azt mondtam, hogy a mostaninak van hibája. Ezzel az állítással nem vitázhatsz úgy, hogy érvelsz egy régi rendszer ellen. Az érdemi vitát és részben Ogodejnek a választ átvinném a vitalapra. Ramakuni vita 2016. május 22., 21:42 (CEST)[válasz]

Samat (adminisztrátor, bürokrata)[szerkesztés]

Samat (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2016. május 17., vége: 2016. május 30.

A szavazás eredménye: 40  támogatom | 1  ellenzem | arány: 97,6% | különbség: 39

Mellette (Samat)[szerkesztés]

  1. Apród vita 2016. május 17., 00:40 (CEST)[válasz]
  2. – LApankuš 2016. május 17., 08:59 (CEST)[válasz]
  3. --OsvátA Palackposta 2016. május 17., 09:05 (CEST)[válasz]
  4. -- ato vita 2016. május 17., 09:41 (CEST)[válasz]
  5. -- Ogodej vitalap 2016. május 17., 12:07 (CEST)[válasz]
  6. -- Kispados vita --Kispados vita 2016. május 17., 12:12 (CEST)[válasz]
  7. --Malatinszky vita 2016. május 17., 16:57 (CEST)[válasz]
  8. - Andrew69. 2016. május 17., 18:13 (CEST)[válasz]
  9. – VargaA vita 2016. május 17., 20:17 (CEST)[válasz]
  10. *feridiák vita 2016. május 17., 21:24 (CEST)[válasz]
  11. Szilas vita 2016. május 17., 21:36 (CEST)[válasz]
  12. FarkasgergelyÜzenet 2016. május 17., 21:49 (CEST)[válasz]
  13.  – EniPort eszmecsere eszmecsere 2016. május 18., 00:21 (CEST)[válasz]
  14. Ez a műsor nem jött volna létre (így) ha nincs Samat :-) Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. május 18., 12:23 (CEST)[válasz]
  15. Cassandro Ħelyi vita 2016. május 18., 15:34 (CEST)[válasz]
  16. Slemi vita 2016. május 18., 15:46 (CEST)[válasz]
  17. Szalakóta vita 2016. május 18., 21:57 (CEST)[válasz]
  18. Tambo vita 2016. május 19., 14:56 (CEST)[válasz]
  19. – Jávori István Itt a vita 2016. május 19., 16:45 (CEST)[válasz]
  20. – Regasterios vita 2016. május 19., 20:55 (CEST)[válasz]
  21. Hkoala 2016. május 20., 08:54 (CEST)[válasz]
  22. --Karmela posta 2016. május 20., 10:26 (CEST)[válasz]
  23. - nyiffi 2016. május 20., 20:31 (CEST)[válasz]
  24. – – Mártiforrás 2016. május 22., 09:40 (CEST)[válasz]
  25. - – Vadaro vita 2016. május 23., 19:54 (CEST)[válasz]
  26. --Ronastudor vita 2016. május 24., 10:21 (CEST)[válasz]
  27. Xia Üzenő 2016. május 24., 15:48 (CEST)[válasz]
  28. – Porrimaeszmecsere 2016. május 25., 11:25 (CEST)[válasz]
  29. Cvbncv Vince(érveljünk) 2016. május 25., 12:26 (CEST)[válasz]
  30. Steinbrück Ottó Panaszfüzet 2016. május 25., 20:43 (CEST)[válasz]
  31. – Dodi123 vita 2016. május 25., 23:46 (CEST)[válasz]
  32. --Rlevente üzenet 2016. május 26., 09:34 (CEST)[válasz]
  33. – Ritadumcsizzunk ! 2016. május 26., 13:07 (CEST)[válasz]
  34. – Mameilon vita 2016. május 29., 13:14 (CEST)[válasz]
  35. Ramakuni vita 2016. május 29., 19:26 (CEST)[válasz]
  36. Csigabiitt a házam 2016. május 29., 21:04 (CEST)[válasz]
  37. – Puskás Zoli vita 2016. május 29., 22:49 (CEST)[válasz]
  38. Csurla vita 2016. május 30., 20:20 (CEST)[válasz]
  39. Witéz vita 2016. május 30., 20:22 (CEST)[válasz]
  40. Piraeus vita 2016. május 30., 22:13 (CEST)[válasz]

Ellene (Samat)[szerkesztés]

  1. Peadar vita 2016. május 19., 11:28 (CEST)[válasz]

Kérdések (Samat)[szerkesztés]

Megjegyzések (Samat)[szerkesztés]

Nagyon örülök, hogy Samatra is lehet szavazni; a maga végtelen türelmével, udvariasságával, empatikus hozzáállásával és tájékozottságával ideális WT-tag lesz belőle. --Malatinszky vita 2016. május 17., 17:23 (CEST)[válasz]

Köszönöm a válaszod! A pontosítási kérdésedre, a választ a vitalapodon írom meg. Itt nem szeretnék "túltengeni" és vitát generálni. Kispadosvita 2016. május 18., 10:57 (CEST)[válasz]

Köszönöm a biztató szavakat, és köszönöm a rám szavazók bizalmát és támogatását! Samat üzenetrögzítő 2016. május 31., 08:33 (CEST)[válasz]

Slemi[szerkesztés]

Slemi (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2016. május 17., vége: 2016. május 30.

A szavazás eredménye: 28  támogatom | 2  ellenzem | arány: 93,3% | különbség: 26

Mellette (Slemi)[szerkesztés]

  1. Apród vita 2016. május 17., 00:40 (CEST)[válasz]
  2. – Pagony foxhole 2016. május 17., 01:45 (CEST)[válasz]
  3. --OsvátA Palackposta 2016. május 17., 09:06 (CEST)[válasz]
  4. -- Kispados vita --Kispados vita 2016. május 17., 12:13 (CEST)[válasz]
  5. - Andrew69. 2016. május 17., 18:13 (CEST)[válasz]
  6. *feridiák vita 2016. május 17., 21:24 (CEST)[válasz]
  7. Impozáns bemutatkozás. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. május 18., 15:19 (CEST)[válasz]
  8. Cassandro Ħelyi vita 2016. május 18., 15:34 (CEST)[válasz]
  9. Szilas vita 2016. május 18., 15:51 (CEST)[válasz]
  10. – VargaA vita 2016. május 18., 15:53 (CEST)[válasz]
  11. Szalakóta vita 2016. május 18., 21:57 (CEST)[válasz]
  12. Tambo vita 2016. május 19., 14:56 (CEST)[válasz]
  13. Ramakuni vita 2016. május 19., 19:52 (CEST)[válasz]
  14. Samat üzenetrögzítő 2016. május 19., 21:03 (CEST)[válasz]
  15. Hkoala 2016. május 20., 08:54 (CEST)[válasz]
  16. --Karmela posta 2016. május 20., 10:26 (CEST)[válasz]
  17. - nyiffi 2016. május 20., 20:31 (CEST)[válasz]
  18. Ogodej vitalap 2016. május 22., 17:04 (CEST)[válasz]
  19. --Ronastudor vita 2016. május 24., 10:22 (CEST)[válasz]
  20. – Malatinszky vita 2016. május 25., 05:17 (CEST)[válasz]
  21. – Porrimaeszmecsere 2016. május 25., 11:26 (CEST)[válasz]
  22. – Dodi123 vita 2016. május 25., 23:46 (CEST)[válasz]
  23. – Rlevente üzenet 2016. május 28., 08:56 (CEST)[válasz]
  24. – Mameilon vita 2016. május 29., 13:13 (CEST)[válasz]
  25. – Pegy22 vita 2016. május 29., 13:45 (CEST)[válasz]
  26. Csigabiitt a házam 2016. május 29., 21:04 (CEST)[válasz]
  27. – Puskás Zoli vita 2016. május 29., 22:49 (CEST)[válasz]
  28. Witéz vita 2016. május 30., 20:23 (CEST)[válasz]

Ellene (Slemi)[szerkesztés]

  1. Peadar vita 2016. május 19., 11:28 (CEST)[válasz]
  2. – Még aktívabb közreműködés kellene - Csurla vita 2016. május 30., 20:22 (CEST)[válasz]

Kérdések (Slemi)[szerkesztés]

Szia Slemi!

Sajnos én nem ismerlek. Sem személyes találkozóról (ha mégis találkoztunk, akkor bocsánat), sem az itteni tevékenységeid okán nem tudom eldönteni a szavazatot. Tudnál-e segíteni annak eldöntésében, hogy támogassalak-e vagy sem? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. május 17., 19:47 (CEST)[válasz]

Szia, Hungarikusz Firkász! :)
Megtisztelsz a kérdéssel. A részletes nacionálém emitt van. Wikitanács-ügyben teljesen zöldfülű vagyok, viszont évekkel-évtizedekkel ezelőtt tagja voltam az Index moderátor-közössége fölé választott bíróságnak, és szerintem nem is működtünk rosszul, már, amíg működtünk. Az Egyesületnek is aktivistája vagyok, pár hete a Felügyelő Bizottság tagja. A gerillaszkeptikusok munkájában is igyekszem részt venni, mivel úgy vélem, hogy a wikimozgalom és a szkeptikus mozgalom nagyon jól kiegészíti egymást, elveik nagyfokú hasonlósága miatt. Wikiszerkeszőként központozásokat, kötőszókat és vandálokat gondozok, vitamoderátorként irtom a személyeskedést. Jelenleg egy alapítvány alkalmaz adatvédelmi szakértőként, határozott idejű munkaszerződéssel. A személyiség-típusom változó, hol INTJ, hol meg INTP (szerintem ez évszakfüggő...). Slemi vita 2016. május 18., 15:04 (CEST)[válasz]
Köszönöm szépen! Meggyőző bemutatkozás. :-) Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. május 18., 15:19 (CEST)[válasz]

Megjegyzések (Slemi)[szerkesztés]

– Eddig azért ódzkodtam, mert nem nagyon láttam aktivitást a részedről a közösségi oldalakon, így nehéz is véleményt alkotni, de a bemutatkozásod alapján, azt hiszem érdemes megpróbálni. Ogodej vitalap 2016. május 22., 17:04 (CEST)[válasz]

Szalakóta (újrázó)[szerkesztés]

Szalakóta (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2016. május 17., vége: 2016. május 30.

A szavazás eredménye: 40  támogatom | 1  ellenzem | arány: 97,6% | különbség: 39

Mellette (Szalakóta)[szerkesztés]

  1. Apród vita 2016. május 17., 00:40 (CEST)[válasz]
  2. – Pagony foxhole 2016. május 17., 01:30 (CEST)[válasz]
  3. – LApankuš 2016. május 17., 08:59 (CEST)[válasz]
  4. --OsvátA Palackposta 2016. május 17., 09:07 (CEST)[válasz]
  5. -- ato vita 2016. május 17., 09:41 (CEST)[válasz]
  6. -- Ogodej vitalap 2016. május 17., 12:07 (CEST)[válasz]
  7. --Malatinszky vita 2016. május 17., 16:57 (CEST)[válasz]
  8. - Andrew69. 2016. május 17., 18:13 (CEST)[válasz]
  9. – VargaA vita 2016. május 17., 20:17 (CEST)[válasz]
  10. *feridiák vita 2016. május 17., 21:25 (CEST)[válasz]
  11. Szilas vita 2016. május 17., 21:37 (CEST)[válasz]
  12. FarkasgergelyÜzenet 2016. május 17., 21:48 (CEST)[válasz]
  13.  – EniPort eszmecsere eszmecsere 2016. május 18., 00:21 (CEST)[válasz]
  14. Cassandro Ħelyi vita 2016. május 18., 15:34 (CEST)[válasz]
  15. - Pegy22 vita 2016. május 18., 16:24 (CEST)[válasz]
  16. Tambo vita 2016. május 19., 14:56 (CEST)[válasz]
  17. – Jávori István Itt a vita 2016. május 19., 16:45 (CEST)[válasz]
  18. Samat üzenetrögzítő 2016. május 19., 21:04 (CEST)[válasz]
  19. Csurla vita 2016. május 19., 23:14 (CEST)[válasz]
  20. Hkoala 2016. május 20., 08:54 (CEST)[válasz]
  21. --Karmela posta 2016. május 20., 10:26 (CEST)[válasz]
  22. Slemi vita 2016. május 20., 12:51 (CEST)[válasz]
  23. Nl vita 2016. május 20., 16:33 (CEST)[válasz]
  24. - nyiffi 2016. május 20., 20:31 (CEST)[válasz]
  25. – – Mártiforrás 2016. május 22., 09:40 (CEST)[válasz]
  26. Vadszederke' 2016. május 22., 15:59 (CEST)[válasz]
  27. - – Vadaro vita 2016. május 23., 19:54 (CEST)[válasz]
  28. –  Köszönöm válaszod! Kispados vita 2016. május 23., 22:47., (CEST)
  29. --Ronastudor vita 2016. május 24., 10:23 (CEST)[válasz]
  30. – Porrimaeszmecsere 2016. május 25., 11:27 (CEST)[válasz]
  31. Cvbncv Vince(érveljünk) 2016. május 25., 12:27 (CEST)[válasz]
  32. – Dodi123 vita 2016. május 25., 23:46 (CEST)[válasz]
  33. – Rlevente üzenet 2016. május 26., 03:10 (CEST)[válasz]
  34. – Mameilon vita 2016. május 29., 13:12 (CEST)[válasz]
  35. Ramakuni vita 2016. május 29., 19:26 (CEST)[válasz]
  36. Csigabiitt a házam 2016. május 29., 21:05 (CEST)[válasz]
  37. – Puskás Zoli vita 2016. május 29., 22:49 (CEST)[válasz]
  38. MrszantogaborNyomd itt 2016. május 30., 12:37 (CEST)[válasz]
  39. Witéz vita 2016. május 30., 20:24 (CEST)[válasz]
  40. Piraeus vita 2016. május 30., 22:13 (CEST)[válasz]

Ellene (Szalakóta)[szerkesztés]

  1. Peadar vita 2016. május 19., 11:28 (CEST)[válasz]

Kérdések (Szalakóta)[szerkesztés]

Megjegyzések (Szalakóta)[szerkesztés]

Szilas (adminisztrátor, újrázó)[szerkesztés]

Szilas (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Kezdete: 2016. május 17., vége: 2016. május 30.

A szavazás eredménye: 37  támogatom | 1  ellenzem | arány: 97,4% | különbség: 36

Mellette (Szilas)[szerkesztés]

  1. Apród vita 2016. május 17., 00:40 (CEST)[válasz]
  2. – Pagony foxhole 2016. május 17., 01:31 (CEST)[válasz]
  3. – LApankuš 2016. május 17., 08:59 (CEST)[válasz]
  4. --OsvátA Palackposta 2016. május 17., 09:07 (CEST)[válasz]
  5. -- ato vita 2016. május 17., 09:41 (CEST)[válasz]
  6. -- Ogodej vitalap 2016. május 17., 12:07 (CEST)[válasz]
  7. --Malatinszky vita 2016. május 17., 16:57 (CEST)[válasz]
  8. - Andrew69. 2016. május 17., 18:13 (CEST)[válasz]
  9. – VargaA vita 2016. május 17., 20:18 (CEST)[válasz]
  10. *feridiák vita 2016. május 17., 21:25 (CEST)[válasz]
  11. FarkasgergelyÜzenet 2016. május 17., 21:46 (CEST)[válasz]
  12.  – EniPort eszmecsere eszmecsere 2016. május 18., 00:21 (CEST)[válasz]
  13. – Norden1990 vita 2016. május 18., 12:02 (CEST)[válasz]
  14. Cassandro Ħelyi vita 2016. május 18., 15:34 (CEST)[válasz]
  15. – Harmadik fokozat. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. május 18., 15:41 (CEST)[válasz]
  16. –  Köszönöm válaszod! Kispados vita 2016. május 18., 16:03., (CEST)
  17. Szalakóta vita 2016. május 18., 21:57 (CEST)[válasz]
  18. Tambo vita 2016. május 19., 14:56 (CEST)[válasz]
  19. – Jávori István Itt a vita 2016. május 19., 16:45 (CEST)[válasz]
  20. Samat üzenetrögzítő 2016. május 19., 21:04 (CEST)[válasz]
  21. Hkoala 2016. május 20., 08:54 (CEST)[válasz]
  22. --Karmela posta 2016. május 20., 10:26 (CEST)[válasz]
  23. Slemi vita 2016. május 20., 12:52 (CEST)[válasz]
  24. Vadszederke' 2016. május 20., 19:50 (CEST)[válasz]
  25. - nyiffi 2016. május 20., 20:31 (CEST)[válasz]
  26. – – Mártiforrás 2016. május 22., 09:41 (CEST)[válasz]
  27. - – Vadaro vita 2016. május 23., 19:55 (CEST)[válasz]
  28. --Ronastudor vita 2016. május 24., 10:23 (CEST)[válasz]
  29. Xia Üzenő 2016. május 24., 15:49 (CEST)[válasz]
  30. – Porrimaeszmecsere 2016. május 25., 11:27 (CEST)[válasz]
  31. Cvbncv Vince(érveljünk) 2016. május 25., 12:27 (CEST)[válasz]
  32. – Dodi123 vita 2016. május 25., 23:46 (CEST)[válasz]
  33. – Ritadumcsizzunk ! 2016. május 26., 13:08 (CEST)[válasz]
  34. Csigabiitt a házam 2016. május 29., 21:05 (CEST)[válasz]
  35. – Puskás Zoli vita 2016. május 29., 22:49 (CEST)[válasz]
  36. Witéz vita 2016. május 30., 20:25 (CEST)[válasz]
  37. Piraeus vita 2016. május 30., 22:13 (CEST)[válasz]

Ellene (Szilas)[szerkesztés]

  1. Peadar vita 2016. május 17., 16:32 (CEST)[válasz]

Kérdések (Szilas)[szerkesztés]

Megjegyzések (Szilas)[szerkesztés]

Kérdések az összes aspiránshoz[szerkesztés]

  1. Véleményetek szerint mi az a plusz, ami indokolja a Wt. létét?
  2. Mi a véleményetek arról, hogy egyre kevesebb szerkesztő vállalja a jelölést, illetve a testületben való -túlságosan nem megterhelő- munkát?
  3. Mi a véleményetek arról, hogy egyre kevesebben vesznek részt a szavazáson illetve úgy általában a közösségi megszólalásokban?
  4. Szükségesnek tartjátok-e részletesen szabályozni a beadvány elbírálásának rendjét, például a bepanaszoltakkal való kapcsolattartás terén?
  5. Támogatnátok-e, a Wikitanács megújításáról szóló polémiát, akár úgy, hogy az újonnan megválasztott tanács kezdeményezi, moderálja azt?

--Kispados vita 2016. május 17., 12:03 (CEST)[válasz]

EniPort válasza[szerkesztés]

1. Az én szememben a Wikitanács látja el a Wikipédia “törvényességi felügyeletét”. Nem elsődleges döntéshozó, így az “apróbb”, konkrét ügyekben nem foglal állást, de bárki fordulhat hozzá, és független félként képes megoldást adni az elmérgesedett vitákban. A Wikitanácsra tehát szerintem szükség van, és ahogy nézem a jelentkezők különböző felfogású, különböző mentalitású szerkesztők: ez jó biztosítéka a Wikitanács elfogulatlan, pártatlan, független munkájának.

2. Egyrészt azt gondolom nem elég ismert a Wikitanács léte, funkciója, működése (beleértve, hogy itt évente újraválasztás van), másrészt szerintem nem kap túl nagy publicitást, hogy most van a jelentkezési/választási időszak: néhány pörgő téma mellett könnyen elsikkad egy ilyen békés kérdés.

3. Az (előző pontban leírtakon túl) egyik oka szerintem, hogy sokakban érezhető a félelem (vagy éppen a csalódottság), hogy ha kiállnak egy vitában a véleményük mellett, akkor azt a kérdésben másként vélekedő szerkesztőtársaik később megtorolják. Bár saját bőrömön ezt én nem tapasztaltam, de valóban látszanak ilyen esetek. És az szomorú tény, hogy gyakran valóban indokolatlan, sőt vállalhatatlan stílusban kommunikálnak egymással a szerkesztők. A másik oka, hogy nem szereti gyűjteni az ember az ellenségeit: sajnos sok szerkesztőtársunk van, aki ha egy vitában kisebbségben maradt, akkor a következő vitában korábbi vitapartnereiben a potenciális ellenségeit fogja látni (ennek kézzelfogható bizonyítéka, amikor egy érvként jön fel, hogy már múltkor az XY ügyben is...). Magam minden vitát új esetnek tekintek, természetesnek tartom hogy különbözőképpen gondolkodunk, így nincsenek prekoncepcióim a vitapartnereimmel kapcsolatban.

4. A Wikitanács működése elvileg szabályozva van, mely külön kitér az érintettekkel való kapcsolattartásra is. Nem vagyok a túlszabályozás híve, mert azt gondolom mindenkitől elvárható, hogy ne csak a rá vonatkozó szabályok betűje erejéig, hanem azok szellemében járjon el. Ha ez elmarad, akkor első körben talán elég ennek jelzése, de ha így sem működik, akkor természetesen szükséges a pontosabb, egyértelműbb szabályozás.

5. A kérdésből nem derül ki, hogy konkrétan mi volna a “polémia” tárgya, és bár a Wikitanácsnak képesnek kell lennie akár egy önmagáról szóló kérdést is függetlenül kezelni, mégis azt gondolom, hogy egy vitát a kérdés/probléma felvetőjének célszerű kezdeményezni. Annak nem látom előzetes okát, hogy előre kijelöljünk valakit egy Wikipédia vita “moderálására”, ezt a funkciót a szükséges mértékben általában ellátja a közösség maga. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2016. május 17., 15:19 (CEST)[válasz]

Szilas válasza[szerkesztés]

Teljes mértékben egyetértek EniPort válaszaival, amin magam is kellemesen meglepődtem, mert eddig nem volt sok kontaktus közöttünk.Szilas vita 2016. május 17., 21:32 (CEST)[válasz]

Samat válaszai[szerkesztés]

1. A Wikitanács az az intézmény, ahova akkor fordulhatnak a szerkesztők, ha már kimerítették az egyéb problémamegoldási lehetőségeket, és nem találtak olyan jó és konszenzusos megoldást, ami ezt feloldaná; emellett olyan kérdésekben is állást foglalhat, ami bizonyos szerkesztőkkel kapcsolatos általános problémák szankcionálása vagy ezek feloldása. Előnye, hogy valamilyen döntés születik a kérdésben (ellentétben sok közösségi vitával, ami sok-sok karakter és idő után is csak azt rögzíti, hogy a felek nem értenek egyet), ami lehetőség (és az eljáró tagok legjobb tudása) szerint biztosítja a Wikipédia optimális fejlődéséhez szükséges egészséges és jó hangulatú közösség feltételeit. Emiatt én fontosnak gondolom a Wikitanácsot, mint intézményt: pontot tehet eszkalálódó problémák végére.

2. A második és harmadik kérdésnél nem gondolom, hogy az lenne a fontos, hogy mi a véleményem róla (az, hogy nem jó), sokkal inkább az, hogy ennek mi az oka. Ennek felmérésének, megfejtésének azonban nem ez a választás a legjobb felülete. Mivel először jelentkezem és nem ismerem a testületet belülről, azt nem tudom megítélni, hogy mennyire megterhelő a testület tagjainak munkája, de az biztos, hogy ide olyan ügyek kerülnek, amik rendszerint bonyolultak, hosszú idő óta húzódnak és sok-sok konfliktus van mögöttük. Az ilyen ügyek áttekintése, végignézése, átgondolása és a lehető legjobb döntés meghozatala megterhelő lehet lelki oldalról is, és minden bizonnyal sok időt igényel a felelős döntéshozatal előtt. Ezt nem szabad lebecsülni.

3. Eniport válasza sok mindenre ad választ, nagyrészt én is csatlakoznék hozzá. A Wikipédiában a szerkesztők száma úgy általában csökkenőben van, amit komoly problémának gondolok. Amennyiben a szerkesztők az energiáik nagyobb részét az online enciklopédia tartalmi fejlesztésére fordítják, és kevesebb energiát szánnak a közösségi vitákra és döntésekre, azt azonban nem tartom feltétlenül negatívnak (nem állítom, hogy ez így van). Persze, jobb lenne, ha… A jelenség és a mögötte meghúzódó okok felderítésének, felmérésének azonban ez nem ideális terepe (már írtam).

4. Általában nem vagyok híve a szükségesnél nagyobb bürokratikus szabályozásnak, de a konkrét esetben nem értem a kérdést. Szerinted nem megfelelő a mostani szabályozás? Több vagy másmilyen kapcsolattartást tartanál ideálisnak? Konkrétan milyet? Milyen változást tartanál szükségesnek vagy célszerűnek?

5. Sajnos nem tudom, mit értesz a „Wikitanács megújításáról szóló polémia” alatt, aminek az az oka, hogy nem találkoztam az ezzel kapcsolatos javaslattal vagy a probléma leírásával. Emiatt jelenleg állást sem szeretnék foglalni a kérdésben. Megtennéd, hogy segítesz előbbiben (akár egy linkkel)?

Samat üzenetrögzítő 2016. május 17., 22:28 (CEST)[válasz]

nyiffi válaszai[szerkesztés]

1. Szerintem az olyan problémák megoldásában tud segíteni, amikor maguk a részt vevők már nem látják objektíven a vitás esetet. Én egyfajta szócsőként tekintek a WT-re, hiszen csak kimondja a nyilvánvalót, segít a lezárásban. Úgy látom, akkor működhet ez leginkább jól és gördülékenyen, ha sokféle gondolkodás és vérmérséklet keveredik a tagok között, szerintem ez eddig sokszor teljesült, én így csak hasznát látom a WT meglétének.

2. Nagyon sajnálom, hogy egyre kevesebben jelentkeznek, mert itt teret kaphat mindenféle gondolkodásmód és mentalitás, itt minden szemszögre szükség lehet a vitás ügyek rendezésekor. Mivel azonban döntési helyzetbe kerülnek a tagok és felelősség terheli őket, ezért biztos akadnak, akik emiatt nem szívesen vállalják ezt a tisztséget. Vagy esetleg úgy gondolják, hogy úgysem érkezne rájuk támogató szavazat, mert korábban összetűzésük volt a közösség néhány tagjával. Ez a jelenség összefügg a következő kérdésre adott válaszommal.

3. Itt szerintem inkább az kellene felgöngyölíteni szerintem is, hogy ez miért van és mit lehet tenni ellene. Mindig szükség van különböző véleményekre, mert bár eleinte csak heves viták születnek, de később ezekből bontakoznak ki a megoldást jelentő ötletek. Csak úgy lehet megoldani egy összetett problémát vagy kérdést, ha kicsit görgetjük előtte. EniPort kiválóan összefoglalta az én véleményemet is.

4. Arra szerintem szükség van, hogy alapvető dolgokat meghatározzunk, de a részletes szabályozás szerintem több problémát vet fel általában, mint az egészséges lenne. Úgy látom, hogy egy jól kialakult szabályrendszer már létezik, ami működőképes is, de nem vagyok ellene semmilyen újításnak, belátom, hogy erre időnként szükség van.

5. Erre vonatkozó konkrét kezdeményezést nem láttam korábban, úgyhogy ha valami felett elsiklottam, akkor elnézésedet kérem. Ha arról van szó, hogy valamit a WT-választással kapcsolatban máshogy kellene intézni szerinted, akkor a megfelelő platformon érdemes volna felvetned. --nyiffi 2016. május 18., 08:57 (CEST)[válasz]

Norden1990 válaszai[szerkesztés]

1. Amikor a vitás felek már minden eszközt kimerítettek, akkor dönt a Wikitanács egyfajta végső "fellebviteli fórumként". Nagyon fontos szerepe van a szervnek akkor is, amikor az ellentétek már feloldhatatlanok, így kívülállóként objektíven tud döntést hozni. Ez persze a külső szemlélő számára sokszor csak szűkszavú határozatokban jelenik meg, amelyek mögött nem egy esetben intenzív megvitatás húzódhat meg a tanácstagok között. Én mindenképp amellett vagyok, hogy a Wikitanács tagjainak összetétele sokszínű legyen, garantálva ezzel a sok esetben akár károssá is válható automatizmus elkerülését.

2. Mivel az aktív szerkesztők száma is folyamatosan szűkül, ez nem meglepő. Ez egy természetes folyamat, egy évtized alatt már kialakult egy rendszeresen szerkesztő, sok esetben egymást személyesen is ismerő közösség. Jó példa erre jelen választás újrázóinak magas aránya. Nyilván az is benne lehet a pakliban, hogy ezen választások esetén bárki szabadon elmondhatja a véleményét a másikról, régebbi sérelmeket akár kifejezhet a szavazatával így az úgymond "balhésabb" (ez rossz szó) szerkesztők nem mérettetik meg magukat. Ezért születnek sok esetben egyhangú döntések minden érdemi vita nélkül.

3. Ez nagyban kapcsolódik a 2. ponthoz. Én úgy érzem az újoncok sok esetben már nem kapják meg azt a figyelmet és türelmet, amit én annak idején (10 éve) mondjuk megkaptam. Másrészt, a Wikipédia sem új dolog már, nincsen meg az újdonság varázsa. Azt is észleltem, hogy a közvélemény megdöbbentően keveset tud a Wikipédia működési mechanizmusáról és lényegéről. Így természetes folyamat, hogy egy stabil szerkesztői kör kialakult, amelynek vannak pozitív, de negatív velejárói is.

4. A jelenlegi szabályrendszer szerintem nagyrészt működőképes, új szabályozást nem tartok szükségesnek.

5. Erről a polémiáról sajnos nincs tudomásom, így érdemben nem tudok nyilatkozni erre a kérdésre. – Norden1990 vita 2016. május 18., 11:34 (CEST)[válasz]

Slemi válaszai[szerkesztés]

  1. (Indok a Wt. létére) Egyenrangú felek között konszenzus hiányában kell egy független harmadik fél, amely vagy segít a konszenzusban, vagy dönt. A Wt. eddigi működése - amennyire én ismerem - igazolja ezt az elvet, jól csinálja.
  2. (Egyre kevesebb szerkesztő jelölés- és munkavállalása, szerkesztői szavazás és megszólalás) Szerintem ez egyrészt a szabadidő függvénye, másrészt az aktív szerkesztők számáé, amely - úgy tudom - csökkenő. A szerkesztők bázisdemokráciája lassan átalakul képviseletivé: az dönt, aki ráér, a többiek pedig hallgatólagosan megbíznak a ráérő döntnökökben. Én ezt nem látom problematikusnak, amíg megvan a bizalom - mint mikor nem veszünk részt a társasház lakógyűlésén, mert a résztvevő lakótársakban megbízunk.
  3. (Részletes szabályozás a beadvány elbírálásának rendjéről, például a bepanaszoltakkal való kapcsolattartás terén) Nem vagyok híve az olvashatatlanul részletessé váló szabályozásoknak. A precedens-alapú szabályozásoknak vagyok a híve, amikor egy megtapasztalt konfliktus lehetséges későbbi gyakoriságát és várható horderejét olyan nagynak ítéljük meg, hogy célszerű egy preventív szabály bevezetése. De csak akkor.
  4. (A Wikitanács megújításáról szóló polémia támogatása, akár úgy, hogy az újonnan megválasztott tanács kezdeményezi, moderálja azt) Bármilyen polémiát támogatok, racionális keretek között. Bárkinek a kezdeményezésére. Támogatom, hogy a tanács a saját megújításáról szóló polémiát moderálja. Slemi vita 2016. május 18., 15:11 (CEST)[válasz]

Malatinszky válaszai[szerkesztés]

Az első három kérdésre eléggé részletes választ adtak már a többiek; nemigen tudnék hozzáfűzni semmit. Ami a másik két kérdést illeti, jobbnak tartanám, ha konkrét problémát vetne föl, aki szerint van ilyen, és ha arra a megoldás a jobb szabályozásban rejlik, akkor csináljunk jobb szabályozást. Konkrét problémák hiányában nem tartom sem szükségesnek, sem sikerrel kecsegtetőnek az újraszabályozást vagy a polémiát. Malatinszky vita 2016. május 18., 16:43 (CEST)[válasz]

Szalakóta válaszai[szerkesztés]

1. A Wikitanácsra azért van szükség, hogy egy utolsó lehetőség legyen arra, hogy megoldjunk bizonyos problémákat.

2. Egyre kevesebben vállalnak tisztséget, mert ezzel több konfliktus is járhat. Bár a Wikitanács kevésbé van szem előtt, mint az adminisztrátorok, azért a tagok is elhasználódhatnak. Nem jelentkeztek a WT-be kevesen az idén, de láttam, hogy nehezen indult a jelentkezés.

3. Válság van, fogy a szerkesztő. Szükség van új emberekre, de akiknek az életükben is sok problémát kell megoldaniuk, azokból nem lesznek szerkesztők.

4. Nem vagyok a túlzott bürokratizálás híve. A kérdést a Wikipédia szerkesztőinek kellene megbeszélniük.

5. Igény szerint. A döntés joga nem a Wikitanácsé, hanem a közösségé. Szalakóta vita 2016. május 23., 21:32 (CEST)[válasz]

Aros válaszai[szerkesztés]

  1. A Wikitanácsra szükség van, mint a végsőkig eszkalálódott szituációkra pártatlan és elfogulatlan megoldásokat kínáló, hidegfejűen döntéseket hozni képes arbitrációs platformra.
  2. Nagyon aggaszt a szituáció. Eredetileg IRL okok miatt ebben az évben nem is akartam válalni a jelölést, de amikor láttam, hogy több nap elteltével egyetlen jelentkező nem akadt, meggondoltam magamat. Több okra is vissza lehet vezetni a problémát: a szerkesztők számának csökkenése, a választások némileg konfrontációs közegének riasztó hatása. Jó ötlet lenne ezen jelenség kezelését egy közösségi megbeszélésen megtárgyalni, hasonlóan az évekkel ezelőtti eszmecseréhez az új szerkesztők elriasztásáról Karmela Marasztaló című allapján.
  3. Nagyrészt ugyanazon választ tudom adni, mint a második kérdésre
  4. Személy szerint a jelenlegi rendszert problémamentesnek tartom. Amennyiben szerkesztőtársak igényt tartanak az említett kommunikációra, javaslom az irányelv megváltoztatását, de a belső döntéshozatali folyamat specifikus szabályozását ellenzem.
  5. Bármilyen vitát támogatok bármilyen kérdésről, amennyiben a wikiközösség igényeli, de véleményem szerint a Wikitanács mint választott testület nem rendelkezik joggal, hogy a közösségi vitákban bármilyen minőségben részt vegyen. - Aros Távírda 2016. május 28., 04:11 (CEST)[válasz]

Kérdések az újrázó aspiránsokhoz[szerkesztés]

  • Megfelelőnek tartjátok-e testület és a wikipédia közösség kapcsolatát?
  • Szükségesnek tartanátok-e vitát tartani a következő tárgyban: Wikitanács és a nyilvánosság?
  • A korábbi években a tanácsnak volt egy szóvivője (nem biztos, hogy ez volt a titulusa), akinek feladata volt többek között az eljárásba bevont személyekkel való kapcsolattartás; az új választás kiírása, lebonyolítása; vitalapok kezelése, moderálása. Miért mondtatok le ezen feladatok többségéről?

Előzetesen is köszönöm a válaszokat! --Kispados vita 2016. május 17., 12:03 (CEST)[válasz]

OsvátA válasza[szerkesztés]

Minden kérdést fel lehet vetni, így a WT-vel, a müködésével kapcsolatban is. Azonban egyáltalán nem szerencsés ezeket a WT-tagság megújítása idején felvetni. OsvátA Palackposta 2016. május 18., 09:12 (CEST)[válasz]

Sajnálom, ha félreérthető voltam. Szándékaim szerint -remélem- ezt a kérdéseim megerősítik, konkrét kérdéseim voltak. Például: Miért nem?... Reménykedem, hogy van annyi stílus érzékem, hogy nem ezen a platformon próbálok vitát indikálni. Továbbra is várom a jelenleg is aktív, újrázó jelöltek válaszát! – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Kispados (vitalap | szerkesztései) 2016. május 18., 10:57‎ (CEST)[válasz]

Szilas válasza[szerkesztés]

ad-1. A WT feladata az elé tárt viták megoldása, nem egy állandóan működő intézmény. Vannak olyan évek, amikor - szerencsére - egyetlen ügye sincs. A WT és a közösség kapcsolata a konkrét ügyek kezelésében nyilvánul meg, ezen kívül szerintem nincs szükség intézményesített kapcsolattartásra.

ad-2. A wiki közösségében az általános, tisztázónak szánt viták általában több kárt okozhatnak, mint amennyi problémát - esetleg - megoldanak. Mindannyian különbözőek vagyunk ezer szempontból - szubjektív mentális alkat, objektív élethelyzet, wikin kívüli érdeklődés, világnézet, politikai meggyőződés. Ezek a vitákba is beszűrődnek, és még egyszerűen az írásos forma is sok félreértést eredményez, így a viták sok felesleges sebet ejtenek. Ezért nem tartom célszerűnek viták rendezését. Természetesen a konkrét enciklopédia-szerkesztő tevékenységünkkel kapcsolatos fontos vitákat végig kell vinni, nyugvópontra kell juttatni.

ad-3. A szóvivő szerepét magam is fontosnak tartom; megválasztásom esetén javasolni fogom, hogy állandó megbízatásként, és/vagy egy-egy ügy technikai lebonyolítására válasszunk szóvivőt.– Szilas vita 2016. május 18., 15:41 (CEST)[válasz]

Malatinszky válasza[szerkesztés]

  1. Nem tartom megfelelőnek a Wikitanács és a közösség kommunikációját. Az egyik irányban zavarónak érzem azt a felfogást, hogy a közösség tagjai kérelmet, kérvényt intéznek a WT-hez, tiszteletteljes kéréssel fordulnak hozzá, mintha a Wikitanács valami félelmet parancsoló hatóság, nem pedig a közösséget kiszolgálni hivatott, választott testület lenne. A másik irányban probléma az, hogy a WT-döntései időnként dodonaiak, nehezen értelmezhetőek, nem válaszolnak teljes mértékben a hozzá fordulók kérdéseire. Az első probléma inkább csak formai, alapvetően rossz szokás, amire csak oda kell figyelni. A másik probléma, tehát hogy a WT-döntései nem mindig világosak, elsősorban abból fakad, hogy a WT-tagok a háttérben egy levelezőlistán keresztül kommunikálnak egymással, és ez nem ideális csatorna egy probléma megvitatására. Talán segítene, ha a WT a döntéseit nem úgy kommunikálná, hogy „így határoztunk, punktum”, hanem biztatná a közösséget, hogy egy a döntést követő 24-72 órás kérdés-feleleti időszakban fűzzön kérdéseket (akár kommentárokat) a döntéshez. Az is hasznos, ha a közösség tagjai jól megfogalmazott kéréssel fordulnak a Wikitanácshoz. Könnyebb kielégítő választ adni arra, hogy „Gipsz Jakab folyton trágár bejegyzésekkel szidalmazza Gyurcsány Ferencet, ezért kérem a Wikitanácsot, hogy tiltsa őt el a Gyurcsánnyal kapcsolatos cikkek szerkesztésétől”, mint arra, hogy „Most már tűrhetetlen, amit Gipsz Jakab megenged magának. Csinálni kellene végre valamit!”
  2. Nem tartom szükségesnek a Wikitanács és a nyilvánosság témában a vita kezdeményezését, mert nem látok ilyen jellegű problémát. Ha valaki lát ilyen gondot, fogalmazza meg a konkrét problémát, és vitassuk meg az ügyet, de énszerintem a status quo ezen a téren jó.
  3. Régebben volt egy koordinátor (hosszú ideig Joeyline, de ő most már kevésbé aktív sajnos). Szerintem is jó lenne, ha megint lenne.Malatinszky vita 2016. május 18., 16:31 (CEST)[válasz]

Jávori István válasza[szerkesztés]

  1. A WT feladata a vitarendezés megnyugtató módon való megoldása. A tanáccsal - elsősorban - azok a szerkesztők kerülnek kapcsolatba, akiknek ilyen jellegű problémáik vannak. Ez az összes szerkesztő számához viszonyítva elenyésző. A szabályozás ilyen „hivatalos kapcsolatot” ír elő a testületnek.
  2. Az eljárási rendben az szerepel, hogy a WT tárgyalási, megbeszélési tevékenysége nem nyilvános. Még „az esetleges különvéleményt vagy kisebbségi véleményt (a vita menetét) nem lehet a szerkesztők elé tárni.” A fentiek megváltoztatására kezdeményezhetsz vitát.
  3. Egyetértek Veled abban, hogy jó lenne, ha WT-nek lenne szóvivője: elnöke. Hogy jelenleg miért nincs ilyen, én sem tudom. A legtöbb szavazatot kapó szerkesztőt javaslom a WT vezetőjének. --Jávori István Itt a vita 2016. május 18., 19:40 (CEST)[válasz]

És ha pl. hárman kapják a legtöbb szavazatot? Nem egy ember? Apród vita 2016. május 18., 22:13 (CEST)[válasz]

A WT-nek az irányelv szerint nincs vezetője, és ez szerintem így van jól. A koordinátor megválasztását pedig, azt javaslom, bízzuk majd magára az új WT-re.– Szilas vita 2016. május 19., 09:01 (CEST)[válasz]

A WT – demokratikus rábeszéléssel – mindig is maga választotta meg koordinátorát. OsvátA Palackposta 2016. május 19., 09:59 (CEST)[válasz]

Aros válasza[szerkesztés]

  • A Wikitanács kapcsolata a közösséggel jelenleg abban merül ki, hogy amennyiben indítvánnyal fordulnak hozzá, legjobb belátása szerint eljár, majd kihirdeti döntését. Múltbeli tapasztalatok miatt támogatom Malatinszky javaslatát a kihirdetés utáni kérdezési lehetőségre, de a fennálló rend egyéb megváltoztatását nem tartom szükségesnek.
  • Az irányelv értelmében a Wikitanács belső kommunikációja és ügymenete nem nyilvános. Amennyiben szeretnéd, hogy ez megváltozzon, kezdeményezz erről a kocsmafalakon közösségi megbeszélést.
  • Amikor a 2014-es választás után bekerültem a testületbe, már nem került sor koordinátor megválasztására. Ennek ellenére jó ötletnek tartom a pozíció feltámasztását, és javaslom, hogy megválasztásuk után az új Wikitanács rendes- és póttagjai válasszák meg betöltőjét. - Aros Távírda 2016. május 22., 19:18 (CEST)[válasz]

Szalakóta válasza[szerkesztés]

1. Igen, 2. Igen.

3. Valamikor volt koordinátor, akinek az volt a szerepe, hogy a Wikitanács szócsöve legyen. Ő szerkesztette véglegesre a határozatokat, ő hirdette ki az eljáró tanácsot. Ha a közösség igényli, akkor ismét választhatunk koordinátort.

A választás általában úgy ment, hogy valaki feltette a kérdést, és valaki jelentkezett, hogy vállalja. Ő lett a koordinátor. Szalakóta vita 2016. május 23., 21:36 (CEST)[válasz]

Többeknek[szerkesztés]

Köszönöm a válaszokat! Véleményem szerint, demokratikus jogommal élve, tettem fel kérdéseket a jelöltekhez. Előre megfontolt szándékkal, nem konkretizáltam, nem láttam el személyes példákkal kérdéseimet. Ez itt egy választás, amelytől nem tartanám helyesnek a figyelmet, egy bizonytalan kimenetelű vitával elterelni. Ezért nem reflektálok egyetlen válaszra sem, akár egyet értek azzal, akár nem. Nem tartanám helyesnek azt sem, ha párhuzamosan a választással, egy vitalapon tennénk ugyanezt. Az eddig olvasható válaszokból azt megállapítottam, hogy egy esetleges értékelő, korszerűsítési eszmecserét, csak testületi és nem szerkesztői szinten lehet, eredményesen lebonyolítani. Kérem -a fentieket figyelembe véve- a pontosítást kérők türelmét. A választás befejezően, legkésőbb június 4.-ig, konkretizáló válaszaimat vitalapjukon közölni fogom. – Kispados vita 2016. május 19., 18:33 (CEST)[válasz]


A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!