Wikipédia:Járőrök üzenőfala/Archív 11

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Késleltetős lista az új cikkekről

A „Friss változtatások” folyamát követve a járőrök ránéznek az új cikkekre, és eldöntik, hogy vajon a vandalizmus vagy a szerkesztés komoly szándéka látszik-e rajta, és hogy egy gyakorlottabb szerkesztőről van-e szó, vagy pedig egy csetlő-botlóról.

Ha a cikk nem komolytalan, akkor tulajdonképpen elég lenne a cikkíró figyelmét felhívni a {{építés alatt}} sablonra, és jóváhagyva a legelső változatot szépen kivárni, amíg a cikk egy stabilabb állapotba nem kerül. Hiszen mialatt a létrehozója a cikket folyamatosan építi csak zavarjuk a javítgatásainkkal, a cikkre tett sablonok pedig kifejezetten demotiválóak és dühítőek egy olyan jó szándékú szerkesztőnek, aki tudja, hogy még sok mindent bele akar írni a cikkbe.

A „Friss változtatások” azonban pereg tovább, és ami rögtön ki nincs javítva, fel nincs sablonozva, az ki tudja mikor kerül újra szem elé. Ugyan ki fogja lesni, hogy mikor is áll le a szerkesztéssel a cikk létrehozója?

Leshetné a bot.

Az egyebes kocsmafalon Binárissal társalkodunk egy olyan szolgáltatásról, hogy egy bot szólna a járőröknek, ha egy új cikk szerkesztője 24 órán át békén hagyta a cikket. Ugyanis ez a megfelelő pillanat arra, hogy a cikket szerkesztési ütközések veszélye nélkül lehessen javítgatni és szükség szerint felsablonozni.

Ez lehetővé tenné, hogy a komoly szándékú szerkesztők a {{építés alatt}} árnyékában nyugodtan szerkesszenek.

Hasznosnak találnátok egy ilyen késleltetett „Friss változtatások” listát a munkátokhoz?

--Karmela posta 2012. december 8., 23:15 (CET)

Hasznos lenne. Ez a késleltetett lista hol lenne elérhető? misibacsi*üzenet 2012. december 9., 08:51 (CET)

Igen hasznos lenne. --PallertiRabbit Hole 2012. december 9., 09:45 (CET)

@misibacsi, úgy gondolom, hogy a lista elérése egy sablonon keresztül lenne jó, amit ki-ki a saját lapjára tehet, és amit itt, a WP:JÜ-n is használni lehetne. De hátha van valamilyen jobb ötlet is? --Karmela posta 2012. december 9., 12:02 (CET)

Megtekintettnek jelölés

Kedves járőrök! Kérlek ne felejtsétek el az általatok szubcsonkozott, jogsértőnek vagy törlésre jelölt cikket egyúttal megtekintettnek is jelölni. Ezeknél a cikkeknél már sor került a megfelelő járőri eljárásra, így nem indokolt, hogy megtekintetlenek legyenek. Ennek ellenére már sokadszor futottam bele abba, hogy az ellenőrizetlen lapok között ilyenek találhatóak. Előre is köszönöm. – Laci.d vita 2012. december 21., 12:46 (CET)

Igazad van. Aros Távírda 2012. december 21., 12:54 (CET)

Az a baj, hogy alul van egy pipa, amit ilyenkor be kell jelölni, és valószínűleg az marad el... De a kérés jogos. - Gaja   2012. december 21., 13:06 (CET)

Meg az is baj, hogy ha Járőrscript-tel teszem rá a jogsértő vagy azonnali sablont, akkor nem kell alul megnyomni a Lap mentése gombot és ilyenkor marad el az ellenőrzötté tétel. De ha észreveszem, hogy elmaradt, akkor visszamegyek és utólag bekattintom. --Rlevente vita 2012. december 21., 23:35 (CET)

Alattomos vandál: 159.253.7.128

Figyeljétek meg ezt a vandáltechnikát:

[1] [2] [3] [4]

Hasznos, vagy hasznosnak látszó szerkesztés kíséretében rongálja az url-eket, úgy, hogy azokat aztán a sablonok nem is jelenítik meg. Valószínűleg arra utazik, hogy így a szerkesztései jóvá lesznek hagyva.

--Karmela posta 2012. december 22., 00:00 (CET)

Szerencsére a járőrök eddig éberek voltak, köszönjük! --Pagonyfoxhole 2012. december 22., 02:02 (CET)

Wikipédia:Zsákutcalapok

Ajánlom figyelmetekbe a Wikipédia:Zsákutcalapokat. Noha ezeket már valaki ellenőrizte, találtam köztük két jogsértőt. --Hkoala 2012. december 26., 20:30 (CET)

Emberi idegrendszer (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd) Ezen a kiemelési eljáráson lévő lapon, 3 nappal a zárás előtt 21 változtatás vár ellenőrzésre. Mint korábban már megírtam, és nem teszem ellenőrzötté. Tambo vita 2012. december 28., 10:36 (CET)

Megjelöltem, de nem értem, te miért nem jelölted meg? misibacsi*üzenet 2012. december 28., 10:49 (CET)

Már a megerősített cím megvonásakor kifejtettem. Tambo vita 2012. december 28., 11:18 (CET)
További 19 változtatás vár ellenőrzésre. Tambo vita 2012. december 30., 11:17 (CET)
Azért van abban valami perverz, ahogy túráztatod a társaságot :-( --Peyerk vita 2012. december 30., 13:31 (CET)
Köszönöm! HF ellenőrizte! Tambo vita 2012. december 30., 14:03 (CET)

Esoepw

Esoepw (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) gyakorlatilag csak hoaxokat gyárt, ezek a törölt szerkesztései. Pillanatnyilag blokkolva van, de az új évben újra itt lesz, figyeljetek rá. Esetleg végig lehetne nézni a szerkesztéseit, hogy minden szükséges visszavonás megtörtént-e már.

--Karmela posta 2012. december 23., 20:23 (CET)
Mi nem látjuk a törölt szerkesztéseket, csak az adminok. Teemeah 편지 2012. december 23., 23:48 (CET)
Újabb, ismételt vandalizmus miatt Esoepw blokkolva lett. Eddig öt blokkja volt, és eddig minden szerkesztése csak vandalizmus volt 6 hónapra lett blokkolva. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. január 20., 05:34 (CET)

Szubcsonknak jelölés ellenőrzése

Kedves járőrök!

Amikor egy szubcsonknak jelölést ellenőriz valaki, akkor járjunk el különös figyelemmel. Az esetek egy részében ez azt jelenti, hogy a szubcsonksablont egy nem megerősített, tehát kevésbé tapasztalt szerkesztő tette a cikkre. (Hacsak nem korábbi szerkesztések miatt ellenőrizetlen a cikk.) Ilyenkor az ellenőrzés egyúttal a szubcsonkká nyilvánítás megerősítése és egy szög a cikk koporsójába. Továbbá nagyon szerencsés ilyenkor ellenőrizni, hogy a szubcsonksablont elhelyező szerkesztő értesítette-e az eredeti szerzőt a szubcsonk-figy sablonnal, és ha nem, akkor megtanítani őt erre és figyelemmel kísérni a pótlást. Bináris ideWikidata Kelt: Wikipédia,  2013. január 2., 08:31 (CET)

Már hónapok óta folyamatosan visszatérő anontámadásoknak van kitéve a reneszánsz szócikk: [5]. Most például a protoreneszánsz meghatározását törölte ki egy anon január 15-én, amit ma visszavontam, mert egy négybetűs ízléstelen kifejezést tett a helyébe: [6]. Csak jelzem, mert az ilyen támadások miatt már dolga volt a lapnak Csigabinek, Pagonynak, Farkas Gergelynek egyaránt és a laptörténet alapján mérget lehet venni rá, hogy erre a lapra visszafognak még térni az anontámadások.

Egyébként kísért a gondolat, hogy mivel a lap régebben lektorálásra lett feltéve (a szócikk vitalapján évek óta kritikák, ajánlások hevernek), emiatt a kettő - az anontámadások erős megfigyelése és a lektori tevékenység részleges vagy teljes elvégzése - akár egybe is köthető. Apród vita 2013. január 18., 23:58 (CET)

Levédtem egy hétre, anon nem szerkesztheti. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2013. január 19., 00:00 (CET)

Új sablonok a járőrscriptben

Nem tudom, észrevettétek-e, de BáthoryPéternek köszönhetően a járőrscript vitalapi berziójába bekerült az összes hasznos vialapi figyelmeztető sablon. Pallertivel kipróbáltuk őket, jól működnek. Köszönjük még egyszer BáthoryPéternek a munkát! Teemeah 편지 2013. január 23., 09:57 (CET)

Igen így van, köszönjük szépen! Lájkoltam! --PallertiRabbit Hole 2013. január 23., 10:04 (CET)
Ha már járőrscript: szeretném megkérdezni, hogy az új szerkesztők üdvözlése után miért kell entert nyomni az összes többi sablonnal ellentétben, amik maguktól beíródnak és elmentődnek. --Rlevente üzenet 2013. január 23., 14:20 (CET)
Valami olyan elv alapján, hogy hátha valaki még ki szeretné egészíteni, nem csak egy üdvsablont akar betenni. --PallertiRabbit Hole 2013. január 23., 14:22 (CET)

Köszönjük szépen! Aros Távírda 2013. január 23., 14:23 (CET)

Ó! Ez nagyon hasznos lesz. Köszi!! Piraeus vita 2013. január 24., 09:38 (CET)

 kérdés Jól látom, hogy az üdvözlet és az anonüdv sablon kikerült belőle? Ez így nem annyira szerencsés, mert talán ezeket kell a leggyakrabban használnunk. Megoldható? Piraeus vita 2013. január 24., 10:58 (CET)

Nem kerültek ki belőle, de csak olyan esetben jelennek meg, amikor az adott lap, amire be akarod illeszteni még nem létezik, nem került létrehozásra. Ha mondjuk egy újonc beírja a saját vitalapjára, hogy „Sziasztok XY vagyok!”, akkor az üdvsablon már nem jelenik meg a scriptben – mivel érzékeli, hogy ez egy létrehozott lap és feltételezhetően már megtörtént az üdvözlés. --PallertiRabbit Hole 2013. január 24., 11:03 (CET)
Látom ugyanarra bóklászunk. :-) Kösz! Piraeus vita 2013. január 24., 11:06 (CET)

Spamgyanús Diáksegéd

Diáksegéd (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) egyre több cikkbe tesz be saját honlapjára mutató linket. Elfogadjuk ezeket, vagy spamnak minősítve töröljük? --Rlevente üzenet 2013. január 27., 15:19 (CET)

Határon túli városok

Kérem, figyeljetek Klaymen (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) szerkesztéseire! Több határon túli város cikkében írta át a "szolvák", "román" szavakat "magyar"-ra (az infobox nevében is). Valószínűleg nem fogja elfogadni a visszaállításomat. --Rlevente üzenet 2013. február 3., 14:08 (CET)

Félrefordító szerkesztő figyelése

Kérem, hogy fokozottan figyeljük Tibi1977 (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) szócikkeit, ugyanis súlyos fordítási hibákat találtam nála, lásd itt. Érdemes pár mondatot minden cikkéből összevetni az eredetivel és felsablonozni a szócikket lektor sablonnal, ha úgy adódik. Nem picike értelmezési hibákról van szó. Teemeah 편지 2013. február 18., 15:39 (CET)

Sziasztok,

ha rossz helyre írnék, elnézést. Múlt héten raktam ki egy cikket, a J/24-es vitorlásról. Szeretném, ha valaki meg tudná nézni, leginkább azért, mert ha van vele javítanivaló, a hétvégén nekilátnék. Köszönöm előre is, --Dávidvitalapom 2013. március 2., 11:31 (CET)

Jó helyre írtál. Jóváhagytam a cikket, formailag kicsit alakítottam rajta, lásd WP:FELÉP, illetve OH. 298–299: „A főszövegben a jegyzetszámokat, ha olyan szóhoz kapcsolódnak, amelyet írásjel követ, általában az írásjel után kell kitenni.” Vagyis a mondatvégi pontnak (és a tagmondatzáró vesszőnek) szóköz nélkül kell a ref elé kerülnie. Ennek ott van pl jelentősége, hogy így nem töri új sorba a jegyzetszámot a szoftver, ha sorvégénél lenne a referálás. – Joey üzenj nekem 2013. március 2., 12:55 (CET)

Kat név

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaAros megcsinálta ---> Kategória:A BBC saját gyártású műsorai, a felesleges, nem használt, üres kategóriát töröltem. --PallertiRabbit Hole 2013. március 5., 10:24 (CET)

Bbcjtd 98 (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Fenti szerkesztő létrehozta a Kategória:A BBC saját gyártású műsorjai kategóriát kissé problémás helyesírással, és egyből betette egy nagy rakás cikkbe. Javítani kéne, ha valaki ráér vagy kiszedegetni a cikkekből, ha egyáltalán nincs is rá szükség esetleg. Köszi. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2013. március 2., 20:33 (CET)

Szentágothai János Protestáns Szakkollégium

Nagyjából wikisítettem, de jót tenne a helyesírás további ellenőrzése is, különösen a kis- és nagybetűk helyes megválasztásában voltam bizonytalan. A kategorizáláson is lehet, hogy van javítani való.

--Karmela posta 2013. március 5., 11:37 (CET)

Több figyelőlistára is fel kéne venni

A frissen blokkolt Orijentolog (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)-ot már három másik Wikipédiából is kitiltották a cikkek tendenciózus szerkesztései, személyeskedései és blokksértő zoknizás miatt. Jó lenne, ha valaki hozzáértő kritikusan szemügyre venné az eddigi néhány szerkesztését, és a nálunk is a várható zoknizás miatt ajánlom, hogy minél többen vegyék fel az érintett cikkeket a figyelőlistájukra. Ezekben a cikkekben szerkesztett eddig, és idekattintva tudod az összes címet egyszerre felvenni a figyelőlistádra:

--Karmela posta 2013. március 9., 13:05 (CET)

Rendesen személyeskedik a Perszepolisz vitalapján, a gond az, hogy egy rendesen, forrással ellátott szövegrészt akar eltávolíttatni a szövegből, engem gyengeelméjűnek nevezve (amiben lehet hogy igaza van, de az nem ok arra, hogy egy korrekt megjegyzést kiszedjen a cikkből). Propagandának nevezi az inkriminált szakaszt, holott amit ő művel, az egyértelműen az. Egyébként ez egy 2010-es vitánk már. Ogodej vitalap 2013. március 9., 15:30 (CET)

Névtelen szerkesztések ellenőrzése

A Wikipédia:Kocsmafal_(egyéb)-en sommásan fogalmaztam, amit többen félreértettek, ezért itt röviden összefoglalom, hogyan ellenőrzöm a névtelen szerkesztéseket, remélem tanulságos lesz.

Természetesen túl röviden fogalmaztam a Kocsmafalon, ami rendesen félreérthető volt.

Mielőtt a keresztre feszítés, felnégyelés és sortűz előtt találnám magamat, röviden leírom az eljárást (de itt sem írok le mindent, mert nem akarok esszét írni - tömeges igény esetén nekilátok a "Hogyan járőrködjünk hatékonyan, tartalmi ellenőrzéssel együtt?" megírásának :-).

Van bennem türelmetlenség a rosszindulatú és a sunyi, névtelen szerkesztésekkel szemben, akiktől még csak kérdezni sem lehet, hiszen valószínűleg valaki más kapná meg a nekik szóló üzenetet.

A járőrködés eléggé időigényes. A járőrnek el kell döntenie, hogy napi hány órát szán ellenőrzésre (tehát nem cikkírásra) és hány szócikk van a figyelőlistáján? (én azokat ellenőrzöm, hiszen azok vannak az érdeklődési körömön belül).

Nálam a figyelt szócikkek száma: 15.000, a napi ráfordított idő: 1,5-2 óra (ellenőrzés). Ha 100 aktív járőrünk lenne (de nincs annyi), akkor mivel a szócikkek száma kb. 240.000, ezért egy átlagos járőrnek minimum 240.000 / 100 = 2400 szócikknek kellene lennie a figyelőlistáján, de hogy átfedés legyen a járőrök között (egy szócikket ne csak 1 ember figyeljen), ezért 3x-os átfedést feltételezve: 3 x 2400 = 7200 szócikket kellene figyelnie az Átlag Járőrnek. Ezeket kényelmesen, hetente 2-3 belépéssel ellenőrizni lehet, összesen 1,5-2 óra alatt. A cikkek átlagos megtekintési ideje így 2-3 nap lenne! (a jelenlegi tapasztalat szerint az átlagos várakozási idő nagyjából 30 nap, tehát egy csomó olyan cikkünk van, amit egyetlen aktív járőr sem figyel).

Persze ha valaki ennél kevesebb cikkre figyel, és azokat rendszeresen ellenőrzi, az is hasznos tevékenység.

A Figyelőlistámon lévő cikkek módosításait általában 1 napon belül jóváhagyom, tehát a változtatások ezeken a cikkeken 1 napon belül megjelennek (a vandálkodást visszavonom, lásd lejjebb).

Az ellenőrzés lehetséges kimenetelei:

  1. a módosítás nyilvánvalóan helyes - jóváhagyás
  2. a módosítás nyilvánvalóan helytelen - visszavonás
  3. a módosításról nem nyilvánvaló, hogy helyes vagy helytelen, utánajárást igényel, ráfordítok pár percet a keresésre - jóváhagyás vagy visszavonás
  4. előfordul, hogy nem tudok dönteni, ekkor ellenőrizetlen állapotban hagyom a cikket a nálam hozzáértőbbek számára
  5. "forrás?"-kérő sablon elhelyezése a cikken (ezzel nem szoktam élni, mert az előző kimenetelek lefedik az esetek túlnyomó részét)

Az időigényes eset az, amikor információmorzsákat kapunk és arról el kell dönteni, hogy helyes vagy helytelen.

Például

  1. Egy színházi előadásban közreműködő nevek után valaki még odaír egy nevet, ami piros link, tehát nincs róla szócikk.
  2. Rendelkeznie kell a járőrnek a tartalmi ellenőrzéshez (figyelem! ez jelenleg nem járőri feladat!) szükséges szakirodalommal könyvekben vagy megbízható online forrásokkal.
  3. Ellenőriznie kell az információkat.
  4. Jóvá kell hagynia vagy elvetnie a módosítást.

Itt a 2. és 3. pont a problémás és időigényes. Az anon által beírt információkat ellenőrizni szoktam egy bizonyos időhatárig, illetve mélységig. Tehát megnézem 2-3 mérvadó helyen. Ha fontosnak ítélem meg a szócikket, akkor pár percet fordítok a keresésre, de semmiképpen nem többet negyedóránál. A negatív eredmény is eredmény, tehát ha az a mérvadó 2-3 forrás nem tartalmazza az adott infót, akkor jön a visszavonás. A visszavonás jogosságát erősíti, ha nem csak egyetlen infó (egy név, egy évszám), hanem egyszerre 3-4 ilyen jellegű infó is módosul egy cikkben (például születési hely, évszám, anyja neve). Ez gyanús, hiszen a cikket előtte több regisztrált szerkesztő szerkesztette, akik feltehetően értenek valamit a témához, és kizárt, hogy annyi téves infót hagytak volna a cikkben. Ilyenkor nem nagyon szoktam keresgélni (vagy csak az első infót), hanem visszavonom a névtelen módosításokat.

Szerkesztő:Fauvirt: "miért nem a forrás-kérő sablonokat használod a visszavonás/ellenőrizetlenül hagyás helyett?"

Ez is egy lehetőség. Két okból nem szoktam élni vele: egyrészt ez a munka továbbpasszolása és időigényes, másrészt ha nem is könnyen, de eldönthető az anon szerkesztéséről, hogy hasznos vagy káros (ez a két elemi eset van). Tehát van egy időkeret, amivel gazdálkodni kell, mivel nem áll rendelkezésre a világ végéig hátralévő idő. Max. pár percről lehet szó, amit egy cikk ellenőrzésére fordítok, de még sosem mértem meg. Ha nyilvánvaló, hogy igaz/hamis, akkor kész. Ha nem nyilvánvaló, és rákerestem, és még akkor sem tudom eldönteni, akkor inkább visszavonom a szerkesztést, kétféle megfontolásból: egyrészt feltételezem, hogy a cikket korábban már értelmes emberek szerkesztették, tehát ami benne van, az nem lehet teljesen hamis, másrészt nem akarok más szerkesztőkre nagyobb munkát rakni, mint amennyit én ráfordítanék (kezd úgy tűnni, hogy nem ez a jó álláspont). Harmadrészt az anon beírásából sejteni lehet, hogy vandálkodik-e, vagy javít. Például csak egyetlen nevet ír be, ami addig nem szerepelt a cikkben (pl. a vágó neve egy filmes szócikkben): megnézem az imdb.com-on, és ha ott is szerepel a név, jóváhagyom. Ha viszont egy személy életrajzában átírja a meglévő születési helyet, a dátumot és az anyja nevét, te mit gondolnál? Hogy a cikk addigi szerkesztői tudatlanok voltak, és most érkezett meg Bölcs Salamon, a tudás hordozója? Én arra gondolok, hogy Vandál Vili szórakozik egyet, és visszavonom, amit változtatott. Helytelenül jártam el?

Mindez már nem lenne járőri feladat! Tehát keresgélek, mérlegelek, a józan eszem után döntök. Nem csípőből tüzelek. A Kocsmafalra egy mondatba összesűrítve és sarkítva írtam a két végletet, amit természetesen könnyű volt félreértelmezni.

Árnyaltabb így a dolog?

A tartalmi ellenőrzés kérdéséhez: itt végig a jelenleg járőröktől elvárt (gyakorlatilag formai ellenőrzések) tevékenységen felüli, tartalmi ellenőrzésekről van szó. Nekem evidens volt, hogy csak a Figyelőlistámon lévő, tehát többé-kevésbé érdeklődési körömbe vágó cikkeket ellenőrzöm. Ezekhez vannak forrásanyagaim, amikben rá tudok keresni egy-egy információra (ha azokban nem szerepel, az negatív eredmény és általában törléssel jár). Nagy ritkán a Friss Változtatások listáját is szoktam nézni (kb. havonta 1x, hátha felbukkan olyan cikk, ami érdekel, azokat a Figyelőlistámra veszem), illetve ha túl nagy elmaradás van az ellenőrizetlen lapoknál, és valaki kéri azok ellenőrzését. Mivel a többségéhez nem értek, a tartalmi változtatást azoknál ellenőrizetlen állapotban szoktam hagyni, csak formai ellenőrzést végzek.

misibacsi*üzenet 2013. március 13., 20:23 (CET)

  • @Misibacsi, köszönet ezért az írásodért, nagyon tanulságos. És bár félig-meddig viccesen kérdezted, szerintem komolyan érdemes lenne egy útmutatót összeállítani az esetek elemzésével.
--Karmela posta 2013. március 14., 09:58 (CET)

Misibacsi ezt írja: Ha viszont egy személy életrajzában átírja a meglévő születési helyet, a dátumot és az anyja nevét, te mit gondolnál? Hogy a cikk addigi szerkesztői tudatlanok voltak, és most érkezett meg Bölcs Salamon, a tudás hordozója? Én arra gondolok, hogy Vandál Vili szórakozik egyet, és visszavonom, amit változtatott. Helytelenül jártam el?

Válasz helyett egy példát mutatok be: ezt a javítást egy anon végezte egy olyan szócikkben, amiben a téves adat két hét híján három éve díszeleg, és amit addig számos értelmes ember szerkesztett, sőt több alkalommal – misibacsival együtt – megjelölt. Csigabiitt a házam 2013. március 14., 11:09 (CET)

Csigabi szokásos csúsztatása. A fenti anon szerkesztését nem vontam vissza, és az eddigi stratégiám szerint jóváhagytam volna, hiszen például az enwiki cikkében is ez a dátum szerepel. misibacsi*üzenet 2013. március 14., 17:48 (CET)

A gyengébbek kedvéért: "Ha egy személy életrajzában átírja a meglévő születési helyet, a dátumot és az anyja nevét EGYSZERRE, te mit gondolnál?" misibacsi*üzenet 2013. március 14., 17:48 (CET)

Egyetértek. Sokszor van, hogy rosszul írja be a cikk eredeti szerzője. Akár csak typo is lehet, én magam is elütöttem G-Dragon születési dátumát, és csak napokkal később vettem észre... Pedig én fejből vágom a banda minden tagjának születési idejét. Fél perc guglizás kideríteni, hogy Vandál Vili szórakozik-e vagy pedig tényelegsen rosszul szerepel az adat. Mi több, OTRS-re is jött olyan megkeresés, amikor maga az érintett reklamált, hogy megpróbálta átírni a rosszul szereplő születési dátumát a cikkben, de visszavonták. Ha olyan adatot változtatnak, ami nem kerül nagy erőfeszítésbe ellenőrizni, akkor tegyük meg. De legalább biggyesszünk oda egy forráskérőt. Teemeah 편지 2013. március 14., 11:53 (CET)

Megnyugtatásul: a "Fél perc guglizás"-t meg szoktam tenni... misibacsi*üzenet 2013. március 14., 17:48 (CET)

Misibacsi szokásos csúsztatása. Nem állítottam, hogy a szerkesztést visszavontad. Én jelöltem meg, mint helyes szerkesztést, pedig nem regisztrált szerkesztőtől származott. Viszont te mit gondolnál, ha egy anon egy olyan szócikkben végezne javítást, amit olyan elismert, tapasztalt szerkesztők hagytak TÖBBSZÖR IS jóvá, mint például misibacsi? Csigabiitt a házam 2013. március 14., 17:59 (CET)

lekerekített luk éle és jelentősége

Kérem, hogy valaki tapasztaltabb járőr nézzen rá erre a módosításra. Lehet, hogy csak azért látom zagyvaságnak, mert nem ismerős a téma. --Trevor vita 2013. március 13., 17:56 (CET)

Ha udvariasan fogalmazok akkor csacskaság. --Texaner vita 2013. március 13., 18:03 (CET)

Közben ellenőrzöttnek jelölték, ezek szerint mégis rendben van? --Trevor vita 2013. március 17., 09:48 (CET)

Nincs rendben, csak eldugták. Gondolom a békesség okán! --Texaner vita 2013. március 17., 10:16 (CET)

Modul:Nyelvtani modul ellenőrzése

Jónéhány cikk elején ezt olvasom: "Ebben a változatban sablon- vagy fájlváltoztatások várnak ellenőrzésre.", és amikor rákattintok, akkor a Modul:Nyelvtani modul ellenőrizetlen változatára akadok. Sablonokban amúgy sem vagyok otthon, úgyhogy nem merem jóváhagyni. Kellene egy bátrabb járőr, aki megtenné, amivel szerintem sok cikk válna ellenőrzötté. – Porrimaeszmecsere 2013. március 18., 21:53 (CET)

Nem lehetne bottal ellenőrzötté tenni ezt a változatot? rengeteg szócikkben van. Teemeah 편지 2013. március 18., 21:59 (CET)

Nyugodtan ellenőrizheted, hiszen a nyelvtani modult csak Winston szerkesztette. Már jeleztük a hibát. Lehetne bottal is, ha volna ilyen. Talán Melancholiebot foglalkozott ilyesmivel, ha jól emlékszem. Bináris ideWikidata Kelt: Wikipédia,  2013. március 18., 22:17 (CET)

Köszönöm az eddigi válaszokat, de eszerint én valamit nagyon rosszul gondoltam Ettől nem vagyok feldobva! . Azt hittem, hogy a nyelvtani modul ellenőrzése automatikusan ellenőrzötté teszi a rá hivatkozó cikkeket. Ehhez nem kellene bot.

De ha rosszul gondoltam, akkor azt csinálom, hogy az ezután utamba kerülő, nyelvtani modul miatt ellenőrzésre váró cikkeket ellenőrzötté teszem (az utóbbi 3-4 nap alatt legalább 10-15 ilyennel találkoztam, de nem csináltam vele semmit). --Porrimaeszmecsere 2013. március 18., 23:53 (CET)

Sablon:Forrás?

(a #Névtelen szerkesztések ellenőrzése folytatása)

Az érdemtelenül hanyagolt {{forrás?}} használatára szeretném felhívni a figyelmet. Célzottan lehet vele rákérdezni egy bizonyos adatra. Ha az a bizonyos „fél perc guglizás” nem is hoz eredményt, attól még lehet az anonnak is igaza.[forrás?] Ez a sablon egyszerre értesíti a cikket figyelő többi szerkesztőt és az időközben esetleg más IP-n található anont is, hiszen feltehetően tovább figyeli a cikket ő is. Technikai probléma azonban, hogy néhány nap után vissza kéne térni a cikkhez, és a reakció függvényében ki kell szedni onnan vagy a forráskérő sablont, vagy az új bejegyzést. Bináris felajánlotta karácsonytájt, hogy igény esetén elindít egy botot a megfelelő szolgáltatással. Milyen formában lenne használható egy ilyen értesítés a mondjuk egyhetes {{forrás?}} sablonokról? És hogy lehetne gondoskodni arról, hogy az a járőr kapja az értesítést, aki a sablont elhelyezte? Misibacsi, használnád a {{forrás?}} sablont, ha kapnál ilyen értesítést?

--Karmela posta 2013. március 15., 17:39 (CET)

Ha egy hét alatt regisztrált szerkesztő nem vette ki sablont, a névtelen változtatást a bot visszavonhatná. Nem értem, milyen értesítésről lenne szó? Azok a szerkesztők kapnák, akik szerkesztették a cikket valamikor? Nem tartom jó ötletnek, hiszen az aktív szerkesztők a Figyelőlistájukon látják a változásokat, tehát a sablon felhelyezését is. Ha 1 hét alatt nem reagálnak rá, akkor nem aktívak. misibacsi*üzenet 2013. március 16., 10:20 (CET)

  • @misibacsi:
  • Úgy értettem, hogy az együttesen, hogy a cikkben a {{forrás?}} szaggatottan aláhúzza és megkérdőjelezi az illető részt, meg az, hogy a járőr laptörténetbe is odaírja, hogy {{forrás?}}, egyfajta értesítésnek tekinthető a cikket gondozó többi aktív szerkesztő számára, hiszen a regisztráltaknak rajta van a figyelőlistájukon, a valóban építeni akaró anon is feltehetően megnézi, amit hátrahagyott.
  • Az automatizált visszavonást (az utolsó szerkesztést vagy az aláhúzottakat?) több okból sem tartom jó ötletnek: Egyazon szerkesztéssel vegyesen jöhettek jó és megkérdőjelezhető dolgok. A visszamaradó mondatszerkezet helyességéhez ember kell. A kifogásolt tartalom nem feltétlenül egy és egyetlen és a legutolsó friss szerkesztés eredménye. A későbbi szerkesztések miatt a visszavonás esetleg technikailag sem működik. Ráadásul olykor a forrás híján a nevezetesség is megkérdőjelezhető. Ha pedig eltűnt időközben a {{forrás?}} sablon a cikkből, akkor azt is meg kell nézni, hogy értelmes dolog maradt-e vissza.
Jobbnak tartom tehát, ha ember dönti el, hogy mi az adekvát reakció, és az automatizmus csak az értesítéssel segíti, hogy a hét letelt, újra rá kell nézni.
--Karmela posta 2013. március 16., 13:07 (CET)

"A valóban építeni akaró anon" nem sokkal gyakrabban fordul elő, mint a fehér holló, az eddigi megfigyeléseim szerint. Talán minden tizedik vagy huszadik eset ilyen. Visszatérő anon is van sajnos, de nem a gondos fajtából, hanem a makacskodóból, aki ragaszkodik hozzá, hogy a hülyesége, amit rosszul tud, és 1x már törölve lett, legyen benne a cikkben.

Anon szerkesztésekről van szó. Aki utána szerkeszti, az láthatja, hogy az előző szerkesztés névtelenül történt, és azt is látja, hogy mi változott a cikkben. Neki semmilyen tennivalója nincsen a cikk tartalmának változása kapcsán? Majd jön egy járőr, és mindenki után mindent leellenőriz, forrásokat keres, formázza a cikket? Ne csodálkozzon senki, hogy ennyire kevés az aktív járőr, aki ezt a hálátlan kulimunkát felvállalja. A mezei szerkesztő is megteheti, hogy "forr" sablont tesz egy adott mondatra, amiről látja, hogy tartalma gyanús mértékben változott meg, ha már ő maga nem akarja javítani. Mert a javítást is megtehetné. Utána jönne a járőr, és jóváhagyná a módosítást, ez lenne a dolgok normális menete. Ahhoz nem kell sem megerősítettnek, sem járőrnek lennie, csak józan ésszel és egy kis felelősségérzettel kell rendelkeznie, hogy valaki gondozza annak a cikknek a tartalmát, ami állítólag érdekli és fontosnak tartja, hiszen figyelemmel kíséri a sorsát.

Tehát azt a "megoldást", hogy "1 hét után újabb üzenet küldése az összes szerkesztőnek, aki szerkesztette a cikket" nem tartom jónak.

Karmela, gondolom ez volt a véleményed korábban is, minek tettél fel róla kérdést, ha nem fogadod el annak a véleményét, aki könyékig benne van a disznóganéjban, te pedig távolról, egy hét múlva szólnál neki, hogy "ott még maradt valami rondaság, azzal is csinálni kéne valamit". Ha egy hét múlva vonja vissza a járőr a baromságot, az jobb? Egy hét reklám jár az értelmetlen tartalomnak is? misibacsi*üzenet 2013. március 16., 20:40 (CET)

Kevesebb mint fél éve vagyok járőr és annak sem túl aktív. Nem túrkálok könyékig semmiben. Mégis, eddig is, többször találkoztam "valóban építeni akaró anon", helyesebben idézőjel nélkül: valóban építeni akaró anonok javításaival, kiegészítéseivel. Visszatérőkkel is. Fontosak, hasznosak, köszönet nekik! Talán nem árt, ha a Járőrök üzenőfalán egyszer ilyen is olvasható. --Vadaro vita 2013. március 16., 21:29 (CET)

Én is írtam, hogy jószándékú anon is van. Talán több tapasztalattal, évek múlva rájössz, hogy nem ez a jellemző. misibacsi*üzenet 2013. március 17., 08:05 (CET)

@Misibácsi Nem szerencsés sértegetni az anonokat. Ismerőseim közt van olyan akadémikus (az MTA tényleges tagja) aki néha néha benéz és néha néha itt ott beír ezt azt. Se ideje se kedve, arra, hogy regisztráljon föleg nem a saját nevén (lásd. Bináris!)! Számukra, de szerintem minden más szerkesztő számára fontos jelzés a [forrás?] sablon! --Texaner vita 2013. március 16., 22:23 (CET)

Nem sértegettem az anonokat, de azt meg kell állapítani, hogy a névtelen, felelősség, ellenőrizhetőség nélküli szerkesztések gyanúsabbak, mint a regisztrált szerkesztések, és többletmunkát adnak a szerkesztőknek. Ismerőseidnek jelezd, hogy a regisztráció előnyökkel jár és gyakorlatilag névtelenek maradhatnak, továbbá hogy ha szerkesztenek egy cikket, legalább a szerkesztési összefoglalóban adjanak meg forrást, ez itt alapkövetelmény. misibacsi*üzenet 2013. március 17., 08:05 (CET)

Nem nagyon volt kedvem beszállni ebbe a beszélgetésbe, mert nem látom, hogy Misibacsi álláspontját határozottan kritizálná bárki is. Holott az megcsúfolása számos elvnek, rangos tisztséget viselő szerkesztőtől. Korábban ebben a kérdésben ő ezt írta nekem:

"Minden járőrnek törölnie kell a nem oda való tartalmat. Ez a járőr feladata és neked is ez lesz, ha járőrködni akarsz."

Az már máskor is volt probléma, amikor valaki nem ismerte (el) a logika szabályait, így hiányos állítás alapján hirdetett valamit. Itt a szentencia két hiányossága a következő:

  • A járőrnek nem az összes nem odavaló tartalmat kell törölnie, feladata szerint;
  • Teljes hományban marad, hogy ki és mi alapján állapíthatja meg azt, hogy a "nem odavaló", mint feltétel, mit takar.

Az elsővel az a baj, Misibacsi, hogy a korábbi szavaid alapján is te valami teljesítménykényszer hatása alatt dolgozol, az én megítélésem szerint. Hogy mit fog szólni a többi szerkesztő, ha te csak a forrás-sablont teszed ki, és hogy nem döntesz, nem bírálsz el elégszer. Erről a többieknek kellene szólniuk, de szerintem ez eltévedt lelki állapot. De én is felidézek alapszabályokat.

Te is rájöhetsz, kis gondolkodás után, hogy mi lehet nem odavaló tartalom, de tessék példának: "asdf asdf", "pisti hülye", "szar ez a cikk", "Newton köcsög buzi volt", továbbá: reklám, káromkodás, nyilvánvalóan hibás adat megadása - ez utóbbira példa lehet, ha egy 15. századi személy életrajzában átírja valaki az 1458-os évszámot 1858-ra.
Tévedésben vagy, hogy "nem az összes nem odavaló tartalmat kell törölnie", itt ugyanis már nem járőri funkcióról van szó. Mezei szerkesztőként irtom ezeket. misibacsi*üzenet 2013. március 22., 18:21 (CET)

Ha neked nincs meg az a nyomtatott forrásod, amelyre egy bármilyen szerkesztő hivatkozik – például én egyetemi jegyzetekre, szakkönyvekre –, akkor te nem tudod ellenőrizni a megjelölt forrást. Ezek után a forrást kétségbe vonnod minimum megalapozatlan.

Nem állítottam ilyet. És természetesen ez nem igaz, nem így járok el, és nem így kell eljárni. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy nemigen jellemző az anonokra, hogy forrásokat adnának meg. Nem is emlékszem rá, hogy volt-e ilyen esetem, de kivételesen lehetett. Te anonként is szoktál szerkeszteni? misibacsi*üzenet 2013. március 22., 18:21 (CET)

Ha más források, bármennyi forrás tényei szöges ellentétben állnak a leírt állítással, de a megadott forrást nem ismered, akkor a teendő az, hogy mindkettőt meghagyod, hozzájuk téve, hogy "más forrás szerint". Volt már a tudomány történetében, amikor különc, szakadár, forradalmár tudós állítását vagy nem ismerte, vagy támadta a többi tudós. A heliocentrikus világképtől a kvantált elektromágneses sugarakon át a húrelméletig lehetne erre egypár példát találni, amelyekről később, esetleg sokára, elismerte mindenki, hogy bizony úgy van. Tudtommal nekünk nem jogkörünk a hitelesnek látszó forrásokban levők elbírálása, nekünk csakis azok szállítása, összegyűjtése a dolgunk. Ha egy anon hoz egy adalékot, vagy netán bele merészel javítani a nyomtatásban mindaddig tévesen, kritika nélkül továbbmásolt adatokba, egyszerre többe is, és a megnevezett forrása hitelesnek látszik, ugyanakkor azt nem tudjuk ellenőrizni, akkor nincs semmi ésszerű indokunk annak törlésére. Legfeljebb annyit tehetünk, és ez már méltó lenne egy intellektuális együttműködéshez, hogy visszavesszük a régi adatot is, lásd fent.

Lásd fent: anon nem ad meg forrást, anon átír. Amit beír, azt abban ellenőrzöm, amiben tudom. Ha mértékadó forrásban benne van, jóváhagyom (ebbe beleértendő a Wikipédia egyéb nyelvű cikkeinek átnézése, hátha egyikben már szerepel az adott információ, pl. évszám vagy név, továbbá a rendelkezésemre álló szakirodalom - mivel csak az érdeklődési körömbe tartozó cikkeket ellenőrzöm, ezért megjegyzem, hogy mindegyik témához kellő szakirodalommal rendelkezem), ha nincs, és gyanús, akkor törlöm. Ismét hangsúlyoznám a "mértékadó forrás"-t. Tehát nem csak arról van szó, hogy "a cikk korábbi szerkesztői mindent tudtak", hanem a Wikipédia egyik alapjáról, ti. hogy a beírt információnak ellenőrizhetőek kell lennie. Névtelen szerkesztés esetén technikailag nem lehet utólag forrást kérni. misibacsi*üzenet 2013. március 22., 18:21 (CET)

Arcátlanság eleve megkülönböztetni egy anon szerkesztését egy regisztrált szerkesztőétől, amikor a Wikipédia mindenhol azt harsogja, hogy regisztrálatlanul is bárki szerkeszthet. Anyámnak, aki irodalomtanár, az adott témában doktorált, nem volt kedve regisztrálnia magát, mégis javítani merészelt. Lehet, hogy te már törölted, misibacsi?

Ne haragudj, de sértőnek tartom és visszautasítom, ha egy kalap alá veszi valaki a névtelen, felelősség, ellenőrizhetőség nélküli szerkesztéseket a konkrét névhez köthető, forrással ellátott szerkesztéseket. Még a forrás nélküli szerkesztések is értékesebbek, ha regisztrált szerkesztő végzi, hiszen utólag is lehet tőle kérni a forrás megjelölését. Hányszor próbáltál anontól forrást kérni és hányszor adták meg?? Ez a nézet a megbízható szerkesztők lejáratására való.
Konkrétan tudni kellene, hogy melyik cikkeket szerkesztette, akkor vissza lehetne nézni, hogy volt-e közünk egymáshoz.
Alaptalanul ne vádaskodj. misibacsi*üzenet 2013. március 22., 18:21 (CET)

A Wikipédia évek óta mindenfelé könyörög, hogy kedves Olvasó, álljon már be közénk, mert baromi kevesen vagyunk a temérdek tennivalóhoz és szakterülethez. Kicsi esélye lehet annak, hogy egy anon az első szerkesztésének egyszerű törlése után még egyszer próbát tesz. Én megtettem ezt, de én lehetek a ritkább fajta. Az első szerkesztésem egyébként, és ezt én a Wikipédiára és a misibacsihoz hasonló elvű járőrökre teljesen jellemző, gyászos példának tartom, az volt, hogy Samuel Morse neve után – ahogy azt már sok más cikkben is tettem – zárójelben odaírtam, hogy "ejtsd: mórsz", tekintettel arra, hogy minden morzénak hívja őt is. Nem sokkal később egy járőr (a laptörténet valamiért már nem tartalmazza ezt) a következőt tette: törölte a javítást, és az indoklásba odaírta, hogy ennek csak akkor lenne értelme, ha a keresztnév kiejtését is odaírnám. Nem tudom, mindenkinek világos-e a döbbenetes tanulság: a járőr ahelyett, hogy meghagyott volna valamit, amivel egy icipicit több lett a cikk, valamint ahelyett, hogy ő egyszerűen odabiggyesztette volna azt is, hogy "szemjuel", törölte, majd írt egy ennél a munkánál jóval hosszabb indoklást. Ez beteg viselkedés, erre nem mondhatok mást.

Megint olyasmivel vádolsz, amit nem én követtem el. Egyébként ha a kiejtés nem a "józan ésszel várható", akkor ehhez is érdemes forrást megadni, hiszen honnan tudná a járőr, hogy melyik a helyes, ha nincs forrás? Jön egy harmadik, és átírja "marsz"-ra, akkor az lesz a helyes kiejtés szerinted? misibacsi*üzenet 2013. március 22., 18:21 (CET)

Misibacsi, te bűnösnek tekintesz olyan állítást, amelynek az ártatlanságára te nem talász bizonyítékot. És a javítást kivégzed, nagyjából nyom nélkül elpusztítod. Ez azt az önteltséget sugallja, amelynek te bizonyára nem vagy tudatában, de én most többedszer értesítelek róla, vagyis hogy úgy viselkedsz, mintha te mindenhez értenél, mintha neked mindenről döntened kellene, és mintha az lenne az igazság, amit te ismersz, bármennyi utánajárás alapján is. Más rendszerekben az az alapelv, hogy ártatlannak tekintünk olyat, amelynek a bűnösségére nincs elfogadható bizonyíték. Megsemmisíteni később is lehet még. Ugyanis még előkerülhet olyan szerkesztő, aki valóban ért a témához, valóban képes róla ítéletet mondani, és mindenekelőtt esetleg igazolni tudja, hogy az adott tény helytállósága nem valószínűtlen, hanem kizárt. Lásd a tudomány történetét. Szerintem az, ha a Wikipédiában helytelen vagy pontatlan állítások vannak, összemérhető hiba azzal, ha a Wikipédia le van maradva a világtól. De ez utóbbi nem indok egy elbíráláshoz, csak egy megjegyzés, magánvélemény. Mivel pedig tudjuk, hogy a Wikipédia nem teljes, és még csak nem is hibátlan, az utolsó betűig törölhetnénk, a matematikai szócikkek kivételével, mivel egyetlen szóról sem tudjuk bizonyosan, hogy valamikor később is igaznak fog-e bizonyulni. Ez persze túlzás, de a logika nem válogat, és így csak arról lehetne vita, hogy hol óhajtjuk meghúzni a valószínűség területén az Igaz vonalát. Nem tudtam, hogy itt ez pusztán magánvélemény dolga.

Hibásan gondolkodsz, ha gondolkodsz egyáltalán. Tudatában vagyok annak, amit "önteltség"-nek nevezel, ti. hogy az érdeklődési körömbe tartozó témákban eldöntöm egy forrás nélküli állításról, a rendelkezésemre álló, megbízható szakirodalom, a Wikipédia egyéb nyelvű cikkei, az internet megbízható szakmai forrásai alapján, hogy az állítás "gyanús", vagy "igaz" lehet. Ez utóbbi esetben jóváhagyom, az első esetben visszavonom, mégpedig részben azért, mert a többi szerkesztő idejével akarok spórolni. A legtöbb ilyen átírás esetén kilóg a lóláb és könnyű ellenőrizni, hogy valószínűleg nem igaz. Tény, hogy egy egy ilyen keresésre nem fordítok hosszú időt, de te eltöltenél mondjuk több órát ilyesmivel? Mert akkor elküldtem volna neked ezeket a módosításokat ellenőrzés céljából. Ja, de látom, hogy ez a munka neked túl büdös és nem akarod végezni. Akkor miért akarod előírni és számon kérni rajtam, hogy hogyan csinálom? Már visszakereshetted volna az utolsó 50 olyan szerkesztésemet, amiben anonok szerkesztéseit vontam vissza, akkor beszélhetnénk konkrétumokról. Most az általad elképzelt dolgokról beszélünk, amiknek nem sok közük van a valósághoz. misibacsi*üzenet 2013. március 22., 18:21 (CET)

Mindez lehet vitatkozások alapja, alapelvek kitalálására indító filozofálgatás. De hogy merülhet fel egyáltalán az a lehetőség, hogy egy tisztségviselő szerkesztő az alapján töröl bármit is, hogy valamilyen jellegű javítás helytelen szokott lenni? Az eredeti összegzésben még úgy olvasható, hogy megtekintés nélkül, a későbbi részletezés alapján viszont az derül ki, hogy ... bizonyos dolgokat megtekintés nélkül. Hogy merhetsz törölni valamit olyan középkori ostobaság alapján, hogy ha igaz lenne, mások már megírták volna? A járőrködés nem statisztikai alapon végzendő kaszálás. Ha nincs türelmed minden egyes javításról annak elolvasása után elgondolkozni, akkor ne csináld, hiszen nem várja el tőled senki. Nincs kényszer. Mindenkinek jár a pihenő, és egy törzsszerkesztő sincs rabláncon. Írj cikkeket, újakat, van miről. Azt hinném, hogy te, aki hosszú ideje dolgozol itt, átérzed az enciklopédia értelmét. Vajon miért vannak a forráskérő sablonok, ha az lenne az elv, hogy amit a szerkesztő nem lát igazolva, azt el kell pusztítania? Ez neked eddig még nem tűnt fel? Úgy tűnik, hogy te valamiféle gyengeség jelének érzed, ha békén hagysz valamit, amiben bizonytalan vagy, és "áttolod" más szerkesztőre a döntést a forrás-sablonnak. Misibacsi, ez valami fatális félreértése a nyitott enciklopédia meggyőződésem szerint meghirdetett céljainak.

Szerinted jó az egy enciklopédia megbízhatósága szempontjából, ha egyes cikkekben évekig téves állításokat lehet olvasni?
Mi az fontosabb: az információk megbízhatósága, vagy az, hogy az esetleg téves információk is a cikkekben olvashatók legyenek? misibacsi*üzenet 2013. március 22., 18:21 (CET)

Én nem vagyok járőr, nem is leszek. Nekem fontosabb, hogy a csepp időmet hozzáadásra költsem, bár elismerem, hogy a hülyeség irtása is nagyon fontos, csak nem érek rá arra is, valamint buzognak bennem a mondandók, amelyek hiányát számtalan szócikkben vettem már észre. A hülyeséget, baromságot és a vandálkodást kétség nélkül irtani kell, ez számomra sem kérdés, noha a logika itt sem ad választ arra, hogy mi hülyeség. Próbálkozhatunkaz Igaz vonalának objektív keresgélésével. De ha valami csak nem tetszik, netán már máskor sem tetszett valami olyasmi, mint ez a névtelen kiegészítés, az nem lehet ok arra, hogy magunk előtt érzett szégyenkezés nélkül eltüntessünk valamit, amiről csak sejtésünk lehet, netán csak valami statisztikai jellegű tapasztalatunk. Itt nem a tények vannak összegyűjtve? Vagy a tényekről becslés alapján határozunk?

A hülyeséget, baromságot és a vandálkodást kétség nélkül irtani kell - Örülök, hogy legalább ebben egyetértünk.
Tehát te azt javaslod, hogy: annak ellenére, hogy a beírt információ sehol sem található meg, legyen olvasható a cikkekben? misibacsi*üzenet 2013. március 22., 18:21 (CET)

Ha valahol a Wikipédia pontatlanságát látom említeni, azt szoktam mondani (írni), hogy kérjük, menj oda, és pontosíts, mert lehet. De ezt hagynunk is kellene.

Zárszóul: nem fogok többet őrlődni ezen a problémán, legalábbis megpróbálom ezt. Ha a járőrközösség ezzel a kis hitvallással, amelyet egy régi szerkesztőtől és járőrtől olvashattunk, nyíltan elismerve, sőt, zavar nélkül kihirdetve, nem érzi szükségét a szembeszállásnak, akkor logikus következtetés az lehet, hogy én tévedek. Tapasztalati alapon lehet olyan érzésem is, mivel ez alapján én nem érintem a Wikipédia céljait és értékeit, hogy talán egyes járőrök, adminok, egyéb szerkesztők nem érzik fontosnak, hogy vitába szálljanak a tézissel, mások esetleg a jó viszonyt nem akarják megbillenteni egy régi társsal. Akárhogy is, nekem ezután erről talán hallgatnom kell. Végtelenül sajnálom. - Orion 8 vita 2013. március 22., 16:47 (CET)

logikus következtetés az lehet, hogy én tévedek - Egyetértek. Ez részben tapasztalatlanságodból fakad, részben azért, mert téves feltételezések alapján gondolkodsz. misibacsi*üzenet 2013. március 22., 18:21 (CET)

Viszonylag sokat ellenőrzök, van, hogy a többezres restanciát ledolgozó járőrök között vagyok, akik akár 100-at is megnéznek egy nap. A magam részéről nem tudok azonosulni azzal az állásponttal, hogy az anon esetében nagyobb mértékű gyanakvásra, előítéletre volna szükség a járőrök részéről, mint a bejelentkezett szerkesztőkkel szemben. Egyáltalán: ezeket az érzéseket, viselkedési formákat kiírtandónak tartom a Wikipédiáról, és ezerszer jobban tetszik a tárgyilagosság. SOHA ne azt nézze a járőr, hogy KI szerkesztését olvassa, hanem azt, hogy MIT szerkesztett, az megfelel-e az irányelveknek, forrásolási kötelezettségnek stb., és annak megfelelően járjon el. --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2013. március 22., 16:58 (CET)

Lájkoltam! Maximálisan egyetértek. Teemeah 편지 2013. március 22., 17:05 (CET)
re: Burumbátor
Hányszor kértél és kaptál anontól arra választ, hogy mi volt az általa beírt információ forrása?
Mi alapján döntöd el, hogy az anon által beírt információ helyes-e? (vagy nem mérlegeled, csak formálisan jóváhagyod, ha nem spam, nem reklám... stb)
Tehát mondanám még 1x: itt nem a mezei járőri munkáról van szó, mert az eléggé formális ellenőrzés, hanem tartalmi ellenőrzésről, lektorálásról beszélünk. Ezt nem lehet érzelmi alapon eldönteni ("szegény anon nem akart regisztrálni, de biztosan jót akart és helyesen írta át Zrínyi Miklós születési dátumát 1982-re").
Az ilyen akciók, amikor több ezres elmaradásokat akarunk ledolgozni néhány nap alatt (miért is alakulnak ezek ki??), arra jók, hogy a statisztika javuljon, meg arra, hogy téves állítások vagy bulvárinformációk tömegei kerüljenek a cikkekbe, hiszen az tényleg nem várható el senkitől, hogy az összes témában akár csak ellenőrizni tudja annak tartalmát. Fogalmam sincs, milyen alapon dönt olyankor a járőr, ha sem nem ért a témához, sem ellenőrizni nem tudja a tartalom valódiságát, de talán fel tudtok világosítani. Párszor én is részt vettem ilyen partikon, be kell vallanom, hogy párszor szimpátia-alapon fogadtam el, hogy "ez talán igaz lehet" (mert vajszívű vagyok). De inkább (tartalmilag) hozzáértőbbekre hagytam az ellenőrzést.
Nálam az "elmaradás" (anon szerkesztések esetén is!) 1 nap! Tehát a figyelőlistámon lévő cikkekben történt változásokat 1 napon belül elbírálom és jóváhagyom vagy elvetem, alapos ellenőrzés után! Ritka esetben másokra hagyom az ellenőrzést, ha a szócikk a figyelőlistámon van ugyan, de nem értek hozzá és nincs szakirodalmam, amiben megnézhetném. Nem hiszem, hogy ennél jobb eredménnyel járna a beírt ellenőrizetlen, forrás nélküli, gyanús információkat meghagyni a cikkekben. Ez a módszer a színvonal csökkenéséhez vezet. misibacsi*üzenet 2013. március 22., 18:21 (CET)

Fenntartom, amit mondtam, azzal együtt, hogy amit Te mondasz, az is rendkívül fontos dolog a Wikipédia minőségének biztosításában/emelésében. Nem lehet különbséget tenni ab ovo anon és nem anon szerkesztések között. Számos anont tudok neked mutatni, akik azért nem jelentkeznek be, mert valamikor megsértődtek, valamit kijelentettek, és most másképpen kompenzálnak, de a szerkesztéseik minősége kimagasló. És ugyanúgy: számos bejelentkezett szerkesztőt tudok neked mondani, akiknek a szerkesztései gyalázatosak. A figyelőlista járőrözése kicsit fura számomra, a filmekkel "dolgozó" Bdanee0615 munkásságáról mi a véleményed? Ezt csak azért kérdem, mert a figyelőlistánál ezerszer több dolog történik a wikin.

Számos anont tudok neked mutatni, ... szerkesztéseik minősége kimagasló. - Ezt hogyan állapítod meg?
"Bdanee0615 munkásságáról": problémás.
Figyelőlista: ha minden járőr legalább 5000 szócikket figyelne, nem lenne elmaradás az ellenőrzésben.
Nem válaszoltál arra, hogyan ellenőrzöl olyan cikkeket, amik témájához nem értesz? misibacsi*üzenet 2013. március 23., 08:38 (CET)

Végül: a Te felfogásod nem egyedi, de a szabály mást mond. A járőr nem szerkesztő! A járőr feladata a nettó hülyeség, trágárkodás, reklám stb. eltávolítása, és az egyértelmű okosság meghagyása. Ha valaki valamelyiknek a megítélésében nem biztos, legjobb lesz, ha otthagyja, vár egy más beállítottságú járőrre, vagy éppen megkérdez egy olyan szerkesztőt, akiről tudja, hogy ért az adott témakörhöz. --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2013. március 22., 18:44 (CET)

Eddig is így csináltam. Az furcsa kijelentés, hogy: "A járőr nem szerkesztő!" misibacsi*üzenet 2013. március 23., 08:38 (CET)
Az valóban nagyon szerencsétlenre sikerült, éjjel fel is ébredtem miatta. :) Valójában azt akartam mondani, hogy a járőrnek nem feladata az, ami egy IRL szerkesztőnek a feladata. Tehát nem KELL leellenőriznie az előtte író mondatait tartalmilag, ahogy egy admin sem illetékes tartalmi viták megoldásában, bár nem is tilosak ezek a cselekmények. Az, hogy Te ilyen szemmel közelíted meg a munkádat nagyon dicsérendő, Nekem személy szerint tetszik, de ez nem lehet általánosan elvárt feladattá. És ezzel egyidejűleg: fenntartom, hogy nem szabad különbséget tenni szerkesztő és szerkesztő között csak a bejelentkezettség szintje miatt. Ogodej írását is fontosnak tartom, és bár ez sem általánosítható, nem is elvárható, de leírom ide neked: én figyelőlista NÉLKÜL dolgozom, az én figyelőlistám a FV. --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2013. március 23., 08:44 (CET)

Maximálisan egyetértek Timissel, aki maximálisan egyetért Burummal. Még egy kis kiegészítés: a járőri eredményesség nem attól függ, kinek hány lap van a figyelőlistáján, hanem függhet attól is, hányszor veselkedik neki ennek vagy ennek a listának, és dolgoz le egy-két-három napot.Ogodej vitalap 2013. március 22., 19:30 (CET)

Tévedés. Ami valakinek a figyelőlistáján van, az azért van ott, mert érdekli a téma, és valamennyire ért hozzá. Ami nincs a figyelőlistáján, azt: 1. nem tartja fontosnak, 2. nem ért hozzá. Milyen alapon ellenőrzi? misibacsi*üzenet 2013. március 23., 08:38 (CET)
Azért ellenőrzi, mert járőr (vandálkodás van-e benne, helyesírásilag megfelelő-e, a beírt, betoldott szöveg forrásokkal alátámasztott-e), ilyen egyszerű. Nem teszek minden lapot a figyelőlistámra, miért is tennék? Milyen fantasztikus szakértelem kell ahhoz, ha valaki kijavítja pl. a világegyetem korát pár millió évvel, hogy meg tudjuk ítélni hogy helyesen tette-e? Egyetlen guglizással lehet forrást találni arra, hogy helyes-e vagy sem a beírás, aztán az más kérdés, hogy lehet azon vitatkozni, hogy a te forrásod jobb mint a másik forrása. Ogodej vitalap 2013. március 23., 16:32 (CET)
Ami szakértelem nélkül is ellenőrizhető, azt ellenőrizni is kell. Olyan esetekben nem szoktam, amikor valaki anon vagy nagyon friss reg komplett szöveget ír át, mondjuk fizikai szócikkét, vagy technikai szócikkét, mert ahhoz nem értek, hogy meg tudjam ítélni, hogy jóra írta-e át az egészet. Egy-két mondat hozzászúrásakor némi guglizással lehet ellenőrizni, hogy vandalizmus-e vagy pedig valós. Teemeah 편지 2013. március 23., 16:40 (CET)

Forrásmegadás a szerköfben

(a #Névtelen szerkesztések ellenőrzése és a #Sablon:Forrás? folytatása)
  • Milyen módon tudnánk elérni, hogy a kisebb szerkesztéseknél a szerköföt forrásmegadásra használják a cikk alkalmi szerkesztői?
--Karmela posta 2013. március 18., 23:16 (CET)

Nem biztos, hogy ezt el kéne érni. Ha tud forrást adni, azt be tudja írni a cikkbe is, nem? - RepliCarter Hagyj üzenetet

Még sohasem láttam, hogy anon forrást adott volna, úgyhogy ez felejtős. Addig ne tudjon szerkeszteni, amíg meg nem adott forrást. Műszakilag ki kell kényszeríteni. Kevesebb gondunk lenne. misibacsi*üzenet 2013. március 20., 22:18 (CET)

Csatlakozom misibacsihoz az alábbi esettel: egy anon felvette testvérvárosként Barcelonahoz, Rio de Janeirohoz, Bedfordhoz Beregszászt, Beregszászhoz meg a jelzett hármat. Szúrópróbaszerűen megnéztem spanyol, angol, ukrán stb. cikkeket, sehol nincs ilyen testvérvárosi kapcsolat felvéve. Három napja kértem Barcelonánál forrást, persze semmi nem történt. Én nem vagyok "minden határon túl jószándék feltételező", és más ellenőrzési lehetőségem sincsen, ezért szívem szerint visszavonnám ezeket a változtatásokat. Mit tegyünk? --Porrimaeszmecsere 2013. március 23., 13:08 (CET)
Településekkel kapcsolatos hivatalos adatokat a honlapjukon szoktam ellenőrizni. Beregszász honlapján nyoma sincs a fenti városokkal való kapcsolatnak, úgyhogy vond vissza! --Rlevente üzenet 2013. március 23., 13:43 (CET)
Köszönöm a segítséget, visszavontam az anon összes szerkesztését, ami mind a fenti témakörhöz kapcsolódik.
@Rlevente: nekem kicsit gyanús Beregszász töméntelen sok magyar testvérvárosa, nem tudnál ennek is utánanézni? Lehet, hogy valakik ilyennel szórakoznak. Köszi: --Porrimaeszmecsere 2013. március 23., 14:51 (CET)

Pl. Beregszásznál szerepel Zalaegerszeg, Zalaegerszegnél viszont nincs Beregszász! --Porrimaeszmecsere 2013. március 23., 14:56 (CET)

Most kiderült, hogy előbb írok, utána olvasok (gondolkozom Ettől nem vagyok feldobva! : azt hittem, hogy Beregszász honlapja nem magyar nyelvű... Köszönöm Csigabinak is az útmutatást, amit a vitalapomra írt. Most már előre azon aggódom, hogy miért nincs feltüntetve testvérvárosként Zalaegerszegnél Beregszász, de majd megnézem Zeg honlapját... – Porrimaeszmecsere 2013. március 23., 15:04 (CET)

Zalaegerszeg testvérvárosai között nem szerepel Beregszász, tehát az aggodalmam ebben az esetben jogos volt, sajnos. Mit lehet ilyenkor tenni? – Porrimaeszmecsere 2013. március 23., 16:43 (CET)

Forrás Ó SZENT FORRÁS Hihetetlenül túl van lihegve az egész! Jó ha van forrás, igyekezni kell, hogy minden cikkhez legyen forrás, de ezer olyan eset van amikor egy lap akkor is tökéletes lehet, ha nincs forrrásolva. Pl.:

  • Egy település lapján amin van két sor de szerepel a település honlapja ha ott az implicit forrás a honlap. Csak egy példa: Drakčići. Formailag kiváló cikk 2 forrás is szerepel benne, Igaz hogy ezeknek az információ tartalma határértékben nulla Nagyjából egy magyar olvasó számára tök mindegy, hogy 632 vagy 639 lakosa van-e? Kicsi falú A térképen is látszik, igaz a koordinátái nem számítanak forrásnak, bár több információt hordoznak! Van ilyen nagyjából 3000!
  • Vannak aztán települések amelyek sablonjában ott a város honlapja Pl: Csita Így meg lehet róla mindent tudni. Ki tudhat pontosabb és naprakészebb információkat egy városról mint annak az önkormányzat? De az a bürokratáink szerint nem forrás!
  • Vannak aztán azok az egyszerű fogalmak Pl: Buzgár amelyekhez a józan ész szerint értelmetlen dolog forrást írni, mert mindenki tudja (nagyjából) hogy mi az és a szócikk feladata mindössze, mint egy értelmezősztári funkcióként szabatosan megfogalmazni azt.

Maradjunk annyiban, nem kell minden leírt szóhoz forrás, mint ahogy nem állítanak, minden fa mellé rendőrt! Ha valamelyik szenzitív, (politikusról szóló!) cikkben jelenik meg új vagy nehezen hihető új információ akkor ki kell rakni a [forrás?] sablont egyébként meg hagyni kell a szerkesztőket szerkeszteni, akár regisztrálják magukat akár nem! tételezzünk fel jóindulatot járőrözéskor is. Ne vegyük el se az új se a régi szerkesztők kedvét felesleges és értelmetlen kekeckedéssel! --Texaner vita 2013. március 23., 09:39 (CET)

Drága Barátom! Tudnál forrást hozni arra, hogy bárki ne fogadná el egy település önkormányzatának honlapját forrásnak? --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2013. március 23., 09:48 (CET)

?Burum
vaj, miért linkeltem Csitát? --Texaner vita 2013. március 23., 10:20 (CET)
Én a Csita szócikkben sehol nem látom forrásnak megadva a város honlapját. Az, hogy az infoboxba odalökjük a város honlapját, attól nem lesz a szócikk forrásolt. Ha onnan volt véve valami információ, azt jelezni kell. Nézd meg pl. Kjonggit. Pontosan jelezve van, hogy a tartomány honlapjának melyik oldaláról van véve az információ. Nem csak odalökjük a főoldalt, hogy nesze, aztán találd ki, hogy melyik információt a weboldalon belül honnan szedtük, jó keresgetést, menjen el rá fél órája az embernek, vagy még több, mondjuk egy Szöul méretű városnál, hogy honnan volt az infó, mikori, nem avult-e már el, nem kéne-e lecserélni, rajta van-e még a város weboldalán, vagy már rég leszedték... Teemeah 편지 2013. március 23., 13:38 (CET)
Ezen kívül pedig tökre mindegy lenne akkor, minek az egész forráskérés? Minek Céline Dion szócikkébe 252 forráshivatkozás? Hisz ott az infoboxban a hivatalos honlapja, nem elég? Teemeah 편지

Csodálattal adózom Céline Dion szócikkben található mind a 252 forráshivatkozásnak, meg annak aki összegyűjtötte. De egy átlagolvasó ebből jó ha 3-at megnéz, vagy másként fogalmazva a többsége a kutyát sem érdekli. Viszont a forrásmegadással kapcsolatos értelmetlen kötözködésed eredménye itt kezd beérni! Egy ésszerű határig meg kell követelni a forrásozást, de abban a formában ahogy itt művelitek, szerintem! kizárólag a szerkesztők elhajtásának az eszköze. --Texaner vita 2013. március 23., 16:11 (CET)

Ja persze, forrás nem kell, hisz szemetet írunk úgyis, nemigaz? Tök mindegy, hogy valós-e, úgyse fogja senki ellenőrizni, akkor meg minek forrást adni egyáltalán? Ja talán azért, mert élő személyek esetleg be is perelhetnek rágalmazásért, á kit érdekel, úgyse tudják lenyomozni, hogy ki vagy, nem igaz? Minek foglalkozzunk azzal, hogy valós-e egy állítás? Kit érdekel, ha hülyeséget írnak a cikkbe, nem kell arra forrás, az olvasó úgyse néz meg a forráshivatkozást. Tényleg? És ezt honnan tudod? Megkérdezted az olvasókat? Én ha érdekel egy téma, és kutatok a témában, meg szoktam nézni a forráshivatkozásokat a szócikkekben, mert azokon lehet továbbindulni. Persze ez csak én vagyok, a hülye. Az okos többséget úgyse érdekli, hogy honnan van az infó. Mert szemétdombot írunk ide, nem enciklopédiát, valós tartalommal és ellenőrizhető állításokkal. Teemeah 편지 2013. március 23., 16:45 (CET)
(a kiemelési eljárás szabályait meg nem én találtam ki, kedves Texaner, úgyhogy legyél kedves ne személyeskedj!) Teemeah 편지 2013. március 23., 16:47 (CET)
De engem konkrétan te szívattál! --Texaner vita 2013. március 23., 16:52 (CET)
Egyáltalán nem szívatott. Idézet a megjelölt kiemelési eljárás forrásokra vonatkozó szakaszából (kiemelés tőlem): „A cikk minden állításához hozzá van rendelve egy vagy több forrás, és” - Teemeah csak ennek megfelelően járt el. De ha már itt tartunk, akkor azt is megjegyezném, hogy ha nem lett volna igaza akkor nem lettek volna további támogatói a levételnek. Ezt a szabályt, ahogy Teemeah fentebb mondta, nem ő találta ki. Ha nem tetszik, hogy így működik a rendszer, akkor írjál rá ki egy módosító indítványt, szavaztasd meg és ne azokat kárhoztasd, akik betartják és/vagy betartatják a szabályokat! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. március 23., 17:08 (CET)
A kiemelt szócikkeknek szabályai vannak Texaner. Ez nem szívatás. Egy szócikket akkor lehet kiemelésre vinni, ha megfelel a közösség által elfogadott szabályoknak. Persze, te ezekkel nem értesz egyet. De ez a te bajod, egyéni szocproblémád. Attól a szabályok még érvényesek, és a kiemelési eljárásokon ennek megfelelően járnak el, minden szócikkel. Amikor egy kiemelésre vitt szócikket egy szakácskönyvből meg egy darab iskolai dolgozatból próbálnak megírni, az nem kiemelt cikk. Vannak formai és egyéb követelmények, ha nem tetszenek, írd át a kiemelési eljárás javaslatát, és indíts róla megbeszélést és szavazást. Amennyiben nem teszed, akkor meg tartsd be a szabályait. Ennyi. A kocsmafalakon meg a vitalapokon másokat sértegetni remekül tudsz, de azt nem láttam még egyszer se, hogy kidolgoztál volna javaslatot a rendszer jobbá tételére, és effektíve tettél is volna valamit azért, hogy az általad sérelmesnek vélt szabályokat megváltoztassa a közösség, azon kívül, hogy állandó jelleggel másokat inzultálsz. Kikérem magamnak a "szívatás" vádját, és már nagyon elegem van a stílusodból. Teemeah 편지 2013. március 23., 17:20 (CET)

Csak ismételni tudom, kiváló munkátok eredménye mindenki számára itt látható! (Az örömködéstől eltekintek) Örömködjetek ti! --Texaner vita 2013. március 23., 18:02 (CET)

Vélhetően jogsértő szöveg.

[7] SirVivor vita 2013. március 18., 17:23 (CET)

Kiszedtem a címből a linket, légyszi ne linkelj url-t szakaszcímbe! Teemeah 편지 2013. március 18., 20:41 (CET)

Leírod, hogy miért? SirVivor vita 2013. március 20., 22:12 (CET)

Mert nem szoktuk, mert csúnya a laptörténetben és mert zavarhatja a tartalomjegyzéket készítő botokat. Teemeah 편지 2013. március 20., 22:37 (CET)

A szakaszcímben lévő belső linkek is zavarhatják a robotokat? SirVivor vita 2013. március 20., 23:09 (CET)

Több URL a jogsértő-sablonba?

Ennek a cikknek Sem emlék, sem varázslat a szövegét 2-3 mondatonként, több honlapról másolták. Nem tudom kitenni a "Jogsértő" sablont, mert ott csak egyetlen URL megadására van lehetőség. Mi a teendő? --Vadaro vita 2013. március 24., 20:20 (CET)

Egyet beteszel a sablonba, a többit a vitalapra írod, én így szoktam. Teemeah 편지 2013. március 24., 20:24 (CET)

(Szerkesztési ütközés után) Szerintem egyiket írd bele, a többit pedig a vitalapra. Vagy az összeset a vitalapra, a sablonba pedig azt, hogy lásd a vitalapon. Csigabiitt a házam 2013. március 24., 20:25 (CET)

Köszönöm. --Vadaro vita 2013. március 24., 20:28 (CET)

Mi a teendő vandálgyanú esetében?

Az Erdei kalinka szócikke, beleértve a laptörténetet is, vandálságnak, jó esetben gerillareklámnak látszik. Ilyen madarat nem találtam, de mégsem lenne helyes kapásból töröltetnem, mert lehet, hogy én nem értem, hogy mi ez a hülyeség. Egyrészt azt szeretném tudni, hogy hogyan kell erre másik szerkesztő véleményezését kérni valami sablonfélével, illetve mi a teendő, ha egy szerkesztő vandálság gyanújába esik. - Orion 8 vita 2013. március 24., 21:45 (CET)

Fel kell tenni a törlési javaslatra, ezzel párhuzamosan értesíteni a szerzőjét, hogy védje meg és ott majd elválik, hogy mennyire komoly a téma. Ha 100%-os a vandálkodás, akkor meg azonnalira kell tenni. Andrew69. 2013. március 24., 21:51 (CET)

Hónapok óta fenn van, holott teljesen nyilvánvalóan nemcikk. Azonnal törlendő. --Pagonyfoxhole 2013. március 24., 21:55 (CET)

Rendben, köszönöm, legyen minél kevesebb ilyen esetünk. - Orion 8 vita 2013. március 25., 00:05 (CET)

2001-es népszámlálás, mint forrás

T. járőrtársak!

A Márokpapi#Népcsoportok fejezetet egy anon módosította. Ivanhoe járőr rátette a sablont:"Ez az arány 2012-re jelentősen megváltozott a cigány lakosság aránya meghaladja a 10% -ot .[forrás?]" 2012 májusában, de válasz azóta sem érkezett. Azonosulva misibacsi álláspontjával, szerintem törölni kellene a valószínű vandálkodást. Igen?

De egy másik, általánosabb probléma is adódott itt. A <ref>[http://www.nepszamlalas.hu/hun/kotetek/06/15/data/tabhun/4/prnt01_11_0.html A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora]</ref> külső hivatkozás úgy látom nem működik, mert a későbbi népszámlálás miatt ezeket valami más címre tehették. Gondolom még ezer helyen van ilyen ref: mit kellene csinálni velük? --Porrimaeszmecsere 2013. március 26., 17:32 (CET)

Előbbit igen, vissza kell vonni, utóbbinál pedig meg kellene a helyes link(ek)et keresni, és egy botgazdának cserélni a megfelelőre a nem működő linkeket. --Joey üzenj nekem 2013. március 31., 19:50 (CEST)

Tocsik-ügy

Egy anon beírta a Tocsik-ügybe Tocsik Márta halálozási évét a szócikk folyószövegének első és utolsó mondatába ill. a szócikk vitalapjára. Mivel forrást nem adott hozzá és nem lehet tudni, tényleg igaz-e, érdemes volna megtudni, honnan vette az anon az adatot vagy kitörölni az anon információit. Apród vita 2013. március 26., 22:20 (CET)

Pagony már visszavonta. --Joey üzenj nekem 2013. március 31., 19:52 (CEST)

Ja, bocs, elfelejtettem könyvelni. --Pagonyfoxhole 2013. március 31., 19:54 (CEST)

Művész Színház

Hónapokkal ezelőtt egy egyértelműsítő lapot készítettem Művész Színház szócikkcímmel. Már akkor is kétségeim voltak aziránt, hogy szerencsés-e a Budapesten Művész Színháznak nevezett íntézményekről ennyire részletes összefoglalót készítenem, lehetett volna-e róluk frappánsabb az elkészítés, most viszont, hogy a róluk készített részletes összefoglaló egyik mondatán belül az Arizona Színházat is szögletes zárójelbe tette valaki, nem tudom, szokás-e egyértelműsítő lap szócikkmagyarázó mondatán belül elhelyezni piros linket. Apród vita 2013. március 31., 00:59 (CET)

Közösségi döntés értelmében – már viszonylag régóta – az egyértlapokon kizárólag az egyértelműsített címszavak lehetnek belsőhivatkozások. Ennek elsősorban technikai oka van (az egyértelműsítő botok munkájának segítése, amiket különben megzavarnának az egyéb hivatkozások), és a magyarázatokban lévő belsőhivatkozásokat így minden egyértlapról el kell takarítani.

Itt amúgy a konkrét esetben a moszkvairól jó lenne egy rövid magyarázat beillesztése, illetve a budapesti magyarázatát pedig lényegre törően rövidíteni kellene, ugyanis a szócikket nem az egyértlapon kell megírni. --Joey üzenj nekem 2013. március 31., 19:48 (CEST)

Moszkvában tudtommal nincs és nem is volt "Művész Színház" nevű színház. Volt "Moszkvai Művész Színház"; aztán ez kapott egy "...akadémikus..." jelzőt a nevében, illetve Gorkij-t, is Csehov-ot is, és most két művész színház van; (lásd ru:Московский Художественный театр). De nincs "Művész Színház". --Vadaro vita 2013. március 31., 20:04 (CEST)

Erdélyi Laló és a róla szóló szócikk

Erdélyi Lajos (fotóművész, 1929) (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)

Sziasztok! Erdélyi Laló nevű szerkesztőnk alaposan átrendezte a róla szóló szócikket, a betoldásai között vannak hasznosak is, de alapvetően vissza kéne vonni minden mást. Nézzen rá valaki más is, hogy mit lehet vele kezdeni. Üdv, Matteo Postaláda 2013. április 10., 21:42 (CEST)

Gépi, szoftveres fordítás

Megoldva, kész, ok, stb. Megoldvafelsablonoztam és értesítettem a létrehozót. --PallertiRabbit Hole 2013. április 11., 16:42 (CEST)

Sziasztok. Mit kell csinálnom egy teljes egészében gépi fordítással készült, számos ponton megérthetetlen szócikkel? (Agnes Monica) Maga a cikk nem lenne hülyeség, de ennek így mélyütésszerű hatása van. - Orion 8 vita 2013. április 11., 14:49 (CEST)

Vagy nekiállsz kijavítani :-) vagy megjelölöd a {{gépi}}(?) vagy {{gépi fordítás}}(?) sablonokkal. Illik a szerkesztőt is figyelmeztetni, illetve megkérni a javításra (erre általában nem sok esély van...) – Rlevente üzenet 2013. április 11., 16:27 (CEST)
WP:NEM, 24-es pont --> {{azonnali}}(?) --Hkoala 2013. április 11., 16:31 (CEST)
Ha a huwikin törlésre kerül a cikk, a Wikidatából is törlődik? --Rlevente üzenet 2013. április 11., 17:20 (CEST)
A kérdés nagyon jó!
Nem, nem törlődik, a cikket törlő adminisztrátornak kell a Wikidatából való visszahivatkozást eltávolítani! --Joey üzenj nekem 2013. április 11., 17:48 (CEST)

Köszönöm. - Orion 8 vita 2013. április 11., 23:25 (CEST)

Valóvilág szereplő önálló cikkel

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaTörlési megbeszélésre vittem. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. április 26., 00:05 (CEST)

Baukó Éva (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)

Találtam a fentebb jelzett cikket, amelyet szerintem törölni és/vagy bedolgozni kellene. Annó, amikor a még a csapból is ez a remek műsor folyt, láttam az Alekoszról szóló törlési megbeszélést, aminek - szerintem nagyon helyesen - ez lett a vége. Én még egyelőre nem tudom biztosan, hogyan is kellene egy ilyen procedúrát helyesen végigvinni, úgyhogy ha esetleg egyetértetek, és nem haragudtok meg érte, értő kezeitek közé adnám az ügyet. --Mameilon vita 2013. április 14., 17:32 (CEST)

Nagy László-cikk

A Nagy László szócikk teljes "Költészete" szakaszának szövege szó szerint megegyezik a Fazekas Project-Kulturális enciklopédia lapjának szövegével. 2006. április 22-én anon töltötte fel, egyetlen nagy tömbben. Ezért és a stílusa miatt is feltételezhetően másolta. A Fazekas a források között szerepel, de ilyen kiegészítéssel: "Legyen közkincs!" Ez vajon mit jelent? Tudtok erről valammit, vagy a Fazekas "enciklopédia" licencéről, keletkezési idejéről? --Vadaro vita 2013. április 18., 20:45 (CEST)

Én egy fénykép ügyében kerestem fel régebben az oldalt. Nem találtam semmilyen licenceléssel kapcsolatos nyilatkozatot. A képre nem volt náluk semmilyen forrás, de nyilvánvaló volt, hogy nem ők a szerzői jogtulajdonosai. A "Legyen közkincs!" felkiáltás nem közkincsesít semmit, tehát ami képnek nem ők a szerzői jogtulajdonosai, és persze önmaguktól már nem közkincsek, azok nem közkincsek. Ugyanez vonatkozik a szövegekre is. Persze, ami az ő szövegük azt ezen felkiáltás miatt - szerintem - lehet közkincsként kezelni, de úgy hiszem, nagyon körültekintően kell a eljárni, mert nem biztos, hogy ami ott szerepel az tényleg az övéké. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. április 26., 00:41 (CEST)

Egy kezdő járőr gondjai az ellenőrző rendszerrel

Helló öreg járőrök!

Sajnos nem igazán tiszta még nekem az ellenőrzés Ettől nem vagyok feldobva! . Most pl. a Zsírok cikkben keveredtem el rendesen. 5 ellenőrízetlen szerkesztés volt benne, jók, rosszak vegyesen, ezért nem tehettem meg azt, hogy egyben visszavonjam, ezért elindultam az elejéről. Az ellenőrzésre kattintva két lehetőség adódik: elfogadás vagy elutasítás. Mivel rossz volt, a "Változások elutasítása" gombot választottam, mire újabb két gomb közül választhattam: értelemszerűen (?) a "Változtatások visszaállítása" volt a jó. Ezzel kreáltam egy újabb ellenőrzésre váró szerkesztést a laptörténetben, a sajátomat! Még egy kicsit erőltettem a dolgot, hátha kisül belőle valami, de amikor egy jó szerkesztéshez értem (linkek kékítése), akkor ott ismét olvashattam a korábbi, már lekezelt rossz szerkesztéseket is. Ezt elfogadtam, de azután abbahagytam, mert nem akartam a Wiki legkevertebb laptörténetét létrehozni...

Ha valakinek van kedve, világosítson meg, hogy ezt az esetet, hogyan kell lekezelni. --Porrimaeszmecsere 2013. április 25., 17:52 (CEST)

Egyszerűbb ilyenkor szerkesztéssel javítani, és a végén ellenőrzötté tenni. --Pagonyfoxhole 2013. április 26., 00:53 (CEST)

195.184.2.171

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaAz AÜ-n már folyamatban van az intézése.Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. május 8., 09:04 (CEST)

195.184.2.171 (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Hoaxok (már a harmadikat nyomja fel), feltételezhető kreatív vandálkodás, lásd az AÜ-t. Ellenőrizni kéne az összes szerkesztésének valóságtartalmát. Gyurika vita 2013. május 7., 19:55 (CEST)

Köszönjük a jelzést! Az AÜ-n már több válasz is érkezett a beírásodra. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. május 8., 09:04 (CEST)

Forráskérés és ellenőrzöttnek jelölés

Újabb tanácsot szeretnék kérni a tapasztaltabb járőröktől.

Én misibacsi ellenőrzési módszerének híve vagyok, azaz az új szerkesztéseket nem csak abból a szempontból nézem meg, hogy nyilvánvaló vandálkodást tartalmaz-e, hanem hogy igaz-e (ellenkező esetben félő, hogy nagyon nehezen vagy soha nem fog kiderülni a hiba). Ehhez persze sokkal több idő kell, és kéznél levő szakirodalom sem árt, ha van. Azt akarom kérdezni, hogy amennyiben egy módosításra forrást kérek, akkor azzal egyidejűleg ellenőrzötté tehetem-e, vagy a forrás megadásáig inkább maradjon ellenőrizetlen? --Porrimaeszmecsere 2013. május 7., 21:54 (CEST)

Minden esetben ellenőrzötté kell tenni, ha valamely sablont elhelyeztél rajta. A változtatásokat, vagy a szöveget átolvastad, sablonokkal jelezted a hiányosságokat (vagy kijavítottad), majd az ellenőrzés gombbal nyugtázod ezt. Különben hihetetlen mértékben felszaporodnának az ellenőrizetlen szerkesztések. Ogodej vitalap 2013. május 7., 22:17 (CEST)

És persze akár több járőr felesleges kattintgatásait is megspórolod vele, akik esetleg megnézik, hogy vajon egy járőr szerkesztése után miért is maradt ellenőrizetlen. – LApankuš 2013. május 7., 22:27 (CEST)

Kösz a válaszokat. Volt már néhány ilyen esetem, és örülök, hogy jól csináltam. --Porrimaeszmecsere 2013. május 7., 23:44 (CEST)

Ellenőrizetlenné vált lapok

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaEllenőriztem a lapokat. FarkasgergelyÜzenet 2013. május 12., 20:20 (CEST)

Itt is megkérdezem közkívánatra. A Műszaki kocsmafalon felsoroltam néhány lapot, amihez csak megerősített (vagy még erősebb jogú) szerkesztő nyúlt hozzá, mégis ellenőrizetlenné vált. Az okosok azt mondják, hogy a nyelvi modul okozza, de ezt nem látom a laptörténetben.

Ellenőrzötté tenné valaki a lapokat? Sajnos, jópár van még.--Gyimhu vita 2013. május 12., 20:07 (CEST)

Csak nekem tűnt soknak :-):

--Gyimhu vita 2013. május 12., 20:15 (CEST)

Köszönöm.--Gyimhu vita 2013. május 12., 21:20 (CEST)

Tardoskedd szócikken 7 változtatás vár sorára. Az első változtatás április 20-án volt, a másik 6 változtatás május 8-án. Apród vita 2013. május 17., 10:52 (CEST)

Köszönöm az ellenőrzést. Apród vita 2013. május 17., 14:25 (CEST)

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaEllenőriztem a lapot. Andrew69. 2013. május 17., 14:34 (CEST)

aula palatina

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaKijavítottam. A cím egyébként pontosan Aula Palatina (Trier)‎. FarkasgergelyÜzenet 2013. május 19., 13:31 (CEST)

Aula Palatina

A képeknél valamit elrontottam, legyen szíves ellenörizze valaki. Csak azt akartam bevenni a bevezetö szövegben hogy "volt hivatott".

Rácz Róbert vita 2013. május 19., 13:05 (CEST)

Akció

Sziasztok! Megint jelentkezett egy kis elmaradás az ellenőrzött lapváltozatoknál. Kérlek Benneteket, hogy kampányszerűen mindenki dolgozzon egy kicsit ezeknek a lecsökkentésén. A cél a nullaállapot, de mindenképpen jó volna megszüntetni azt a helyzetet, hogy egy változtatás akár 38 napig se legyen látható a wikin. Ez riasztó az új szerkesztőkre. --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2013. május 23., 21:36 (CEST)

Az akció célját úgy módosítanám, hogy az ellenőrzetlen cikkek közül ki-ki válogasson, csemegézzen, és ami az érdeklődési körébe tartozik, vagy csak érdekesnek találja a cikket, azt vegye fel a figyelőlistájára. Ezeket a cikkeket ugyanis nem figyeli aktív járőr, azért adódnak ilyen hosszú idők. misibacsi*üzenet 2013. május 24., 10:25 (CEST)

Meg tudom valahol nézni azt, hogy bizonyos lapokat hányan figyelnek? Főleg azok a lapok érdekelnek, amelyeket senki nem figyel vagy csak nagyon kevesen. --HG vita 2013. május 24., 12:26 (CEST)

Ha az általam idetett linkre klikkelsz, nem látszik? Nekem látszik, és a listában rózsaszín háttérrel szerepelnek azok, amiket senki nem figyel. --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2013. május 24., 12:28 (CEST)

Igen, itt látszik, de egy olyan külön oldalra gondoltam, ahol akár tematikusan is fel vannak sorolva az oldalak (mivel főként filmes témákban szerkesztek). --HG vita 2013. május 24., 12:31 (CEST)

Kérés-kérdés

Sziasztok! AZ utóbbi pár hónapban elég visszafogottan tevékenykedem. Hol tudom megnézni, hogy mennyi számbavahető járőri tevékenységem van, vagyis szavazóképes vagyok-e a WT-választáson? Ezer köszönet,--Ivanhoe sherwoodi erdő 2013. május 30., 20:33 (CEST)

A tiéd itt van: [8]. A szerkesztéseiddel együtt bőven több száznál az adott időszakban, tehát abszolúte szavazóképes vagy. --Pagonyfoxhole 2013. május 30., 20:49 (CEST)

Ez se rossz mutató. OsvátA Palackposta 2013. május 30., 20:52 (CEST)

Köszönöm!--Ivanhoe sherwoodi erdő 2013. május 30., 21:53 (CEST)

Szerintem a Pagony által adott linkkel az a gond, hogy az automatikus ellenőrzéseket is mutatja, mint például ez vagy ez, pedig ezek valójából a szerkesztéseknél is megjelennek, tehát kétszer vannak számolva. A tényleges ellenőrzéseket a Speciális:Minőségellenőrzés oldalon lehet megnézni, a típusnál „kézi” megadásával. – FoBe üzenet 2013. május 31., 19:47 (CEST)

Szerintem is így van. --Joey üzenj nekem 2013. május 31., 20:04 (CEST)

Álop

Érdemes lesz odafigyelni Álop (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) tevékenységére, az A szócikk tartalmát két alkalommal is kitörölte, plusz Áloph (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) vitalapjára folyamatosan barnstarokat rakosgat (ez önmagában nem tudom, mennyire szabályba ütköző, de nyilván nem szerencsés dolog :)). --HG vita 2013. június 2., 17:30 (CEST)

Elrontott menü: fele magyar, fele angol

Valaki elrontotta a bal oldali menüt. Sok cím angolul van: Kezdőlap, Content, Featured, Friss változtatások, Lap találomra, Enquiries stb. Vissza kellene állítani! --Wikizoli vita 2013. június 7., 21:38 (CEST)

Ez inkább a műszaki Kocsmafalra való. --Rlevente üzenet 2013. június 7., 21:42 (CEST)

Másfél napja kint van már a műszaki KF-en. --Joey üzenj nekem 2013. június 7., 23:15 (CEST)

Tgr megjavította. --Rlevente üzenet 2013. június 7., 23:57 (CEST)

Rona Newton-John szócikke

Rona Newton-John szócikkében kilenc változtatás vár megtekintésre - az első május 30-án keletkezett, az utolsó június 10-én (Lacika455, Akela, Liwyfan, Apród hozzátevései). Apród vita 2013. június 11., 01:59 (CEST)

Köszönöm. Apród vita 2013. június 12., 00:43 (CEST)

Otto Muehl szócikke

Kedves járőrök! Otto Muehl szócikkéből 5 változtatás vár május 27 óta ellenőrzésre. A friss halálesetet leszedtem róla (több mint két hetes volt néhány nappal) ill. kibővítettem mára virradó éjszaka, de ezenkívül május 27-én XXXLLL999 és Lacika455 tett hozzá haláleseteknél szokásos - de járőrként még le nem ellenőrzött - kiegészítéseket. Üdv Apród vita 2013. június 12., 00:42 (CEST)

Köszönöm. Apród vita 2013. június 12., 01:07 (CEST)

Ellenőrzést kérnék

A ManagerZone szócikk ellenőrzését kérném. Sok fontos információval lett kiegészítve, illetve több helyen javítottam és forrásmegjelöléssel láttam el. Tudom, hogy előbb-utóbb ellenőriznétek, de hivatkozni szeretnék rá más oldalon. Ezért kérem itt és most a segítségetek:) Előre is köszi! Elnézést, ha rossz helyre írtam volna. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Zoltan Yourcastle (vitalap | szerkesztései) , 2013. június 12., 18:06 (CEST)

Valtoztatas

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Tisztelt Szerkesztok,

Retro Jeans (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)

Kernenk a Retrojeans wiki oldal tartalmanak frissitesenek elfogadasat, mivel a jelenlegi tartalom hitelfonto es felhaborito.

Koszonettel. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Zsoltibet (vitalap | szerkesztései) , 2013. június 12., 18:32‎

AÜ-ről hoztam át. Csigabiitt a házam 2013. június 13., 10:14 (CEST)

Kimura Dzsiróemon

Sziasztok, nem kekeckedésből, de szegény Kimura Dzsiróemon már egy hete ellenőrizetlen, pedig új cikk, és nem is bonyolult az ellenőrzése. Köszönöm előre is a segítséget. Bingutabi vita 2013. június 24., 09:10 (CEST)

Kányádi Sándor

Kedves járőrök!

Kányádi Sándor szócikkébe korábban a születési helyeként Supi007 szerkesztő egyén Nagygalambfalva mellé beírta Erdélyt 2012 februárjában. Akkor Trevor (az érvelésével) úgy tűnt meg is győzte a szerkesztőt, hogy ne tegye Nagygalambfalva mellé Erdélyt, ám Supi007 szerkesztő ma egy másik helyen most mégis átmódosította a születési helyét Romániából Erdéllyé, Románia zászlóját pedig Erdély 1918 előtti zászlójára cserélte ki. Jól tette Supi007, amit tett vagy nem? Szép estét! Apród vita 2013. június 27., 19:09 (CEST)

Köszi mindkét járőrözőnek! Apród vita 2013. június 27., 20:47 (CEST)

Uralkodóházbeli öröklési sorrendek szakértője kerestetik

Az Anna brit királyi hercegnő, az Eugénia yorki hercegnő és a Beatrix yorki hercegnő cikkekben az anon olyan tartalmi változtatást hajtott végre, aminek jóváhagyásához a szakaszcímbeliek ismerete szükséges. Aki tudja, szakértse meg a cikkeket! Elképzelhető, hogy a brit uralkodóház több más tagjának cikke is érintett a változtatásokban, nekem csak ezek vannak közülük a figyelőlistámon, de már napok óta ellenőrizetlenek az ezen tartalmi változtatások óta. --Joey üzenj nekem 2013. június 30., 19:53 (CEST)

Az első kettőt összevetettem az enwiki kurrens szövegével, e szerint az anon vandálkodott, a régi változatok voltak a jók. --Pagonyfoxhole 2013. június 30., 20:10 (CEST)

Jóváhagyást (felügyeletet) kérek a Leung Ting Wing Tsun szócikkhez

Kedves járőrök, amatőr wikis vagyok, azt tanácsolták nekem a vitalapomon hogy forduljak a járőrök üzenőfalához, ha változtatás jóváhagyását szeretném kérni Leung Ting Wing Tsun némileg sürgetőleg, mert mocskolódást írtak bele, azt javítottam ki. Köszönöm, köszönöm! --Kicsi-Chi vita 2013. július 5., 23:23 (CEST)

Nem láttam benne mocskolódást, ellenben néhány kártékonynak jelölt URL-t töröltem a cikkből. Kérlek, ezeket ne rakd vissza. misibacsi*üzenet 2013. július 6., 08:34 (CEST)

Változtatások

Tisztelt járőrök.

A Wikipédián, mint újdonsült szerkesztő végrehajtottam néhány változtatást, amelyek ellenőrzésre szorulnak. Ezek listája a következő:

Szeretném a fent felsorolt lapok tartalmi és formai ellenörzését kérni önöktől, valamint szeretnék visszajelzést kérni az eredményekről ha ez lehetséges. Még lesznek szerkesztéseim a következő időszakokban, sokmindent tervezek még kivitelezni, és munkáimat szeretném a lehető legigényesebb módon közreadni, ehez szükségem van a visszajelzésekre.


Segítségükben bízva és együtműködésüket köszönve: --Ifj. Kuti Imre vita 2013. július 9., 15:11 (CEST)


Szia!

Kérlek, hogy a Roche térfogatot javítsd át Roche-térfogatra! Amit aláírtál, nincs jogom kijavítani. Üdvözlettel: --Ronastudor a sznob 2013. július 12., 12:11 (CEST)


Szia!

A Roche térfogat és Roche-határ cikkeket megjelöltem, miután irgalmatlan sok helyesírási hibát javítottam bennük. A számoknál különösen ügyelj rá, hogy a számokban nem lehet 2 db tizedesvessző, ráadásul ahova te raktad, oda szóköz kellett. misibacsi*üzenet 2013. július 9., 19:13 (CEST)


Douglas Engelbart

Július 4 óta Douglas Engelbart szócikkének folyószövege négy sorból áll. A szócikk tárgya ugyan hasznos, de jelenlegi formájában nem tudom, hogy szubcsonknak minősül-e vagy azt a szintet se éri el. Én ugyan szubcsonknak jelöltem ma, de napközben elbizonytalanodtam, hiszen egy éve még egy négy sorból álló szócikk esetén felszólítást kaptam volna, hogy öt napon belül bővítsem ki, itt viszont semmiféle elmozdulást nem tapasztalok, hogy a négy soros folyószövegből nagyobb írás alakuljon ki (maga a szerkesztő is 2011 után is most jelentkezett először, aztán a négy sor után megint eltűnt a ködben). Nos mi legyen a szócikkel? Levél a szerkesztőnek és/vagy felszólítás a szócikken vagy esetleg felvállalja valaki a kibővítését vagy semmi se? Apród vita 2013. július 17., 16:19 (CEST)

Szerintem a "szubcsonk" fogalmát el kellene felejteni.

Mint ebben az esetben is, a cikk (feltehetően) korrekt, és használható információkat tartalmaz. Egyetlen problémája, hogy rövid (a többi cikkhez képest), meg hogy nincs forrás jelölve. Amiatt nem kellene hasznos tartalmat a kukába dobni, amivel valaki már dolgozott, mert ezzel az ő munkáját is kidobjuk. És utána álszent módon csodálkozunk, hogy "kevés a szerkesztő".

Megoldás lehetne, és a minőség emelése felé mutatna, ha az új cikkek másik névtérben jönnének létre, és a WP-névtérbe csak az arra érdemesek kerülnének át (formázva, helyesírása nagyjából rendben, van forrás, nem reklám, stb).

Jelenleg ez nincs, és feltehetően önvédelemből töröljük az ilyen cikk-kezdeményeket, hogy az olvasók ne vegyék egy kalap alá a jobban megírt cikkekkel. Tehát megmagyarázható a törlés, csak éppen ésszerűtlen, és a szerkesztési kedv csökkenése a következménye. misibacsi*üzenet 2013. július 17., 17:07 (CEST)

Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy elvben lehetett volna más megoldás is, mert a szerkesztői allap is egy megoldás lehetett volna - feltéve, ha a szerkesztő folytatni kívánja. Egyébként ha így marad a szócikk, így sem baj számomra. Apród vita 2013. július 17., 19:15 (CEST)

Maradjon. Hosszú évekkel ezelőtt egy lexikonban ennyi volt az átlag infó egy emberről. Mi is rengeteg ilyet ős lexikon szöveget veszünk át, nem ritkán hosszútávon teljesen érdektelen emberekről (pl.:Fürdőorvos esete). Amikor azok törlése vetődött fel akkor többen megvédték őket, hogy hát a maguk korábban fontos emberek voltak. Ezen az elven akkor megkérdőjelezhetetlen Douglas Engelbart szócikk létjogosultsága. --Szente vita 2013. július 17., 23:18 (CEST)

Köszönöm neked és Wikizolinak, hogy bővítettek a szócikken. Douglas Engelbart hírességében pedig nem kételkedtem. Apród vita 2013. július 18., 01:47 (CEST)