Wikipédia:Információgazdasági műhely/Előkészületben/Szellemi tulajdon

Azoknak a szellemi alkotásoknak a termelését és hozzáférését keretbe foglaló logika, amelyeket a jog tulajdonként kezel. Ilyen szellemi alkotások például a találmányok, művészeti alkotások, szimbólumok, szlogenek stb. Bár ezek megjelenése gyakran tárgyi formához kötött, az ezekben lévő szellemi, kreatív munka az, amit a jogrendszer a védelemre jogosultnak tekint. A szerző számára biztosított speciális jogok a következők: üzleti titok, szabadalom, védjegy.

A szellemi alkotások tulajdonként való kezelése két logikából is kikövetkeztethető, a szerzői jog fontosságát védő érvelések legtöbbször épp ezekre támaszkodnak. Az első a gazdasági logika, e szerint a javak létrehozása a szerző számára költséget jelent (idő, munka, anyagi ráfordítások), és ha az adott alkotást piacra akarj vinni, ugyanígy anyagi hasznot is remélhet tőle (amellett, hogy például esztétikai, társadalmi hasznot enélkül is nyerhet általa). A piacra vitt alkotások esetében a szerző számára kívánatos lehet, hogy a szellemi alkotáshoz való hozzáférést korlátozza, feltételekhez kösse, hiszen ezáltal növelheti anyagi bevételeit. A másik, szerzői jog védelmét alátámasztó logika a természetjogi megközelítésből ered. Ez alapján a szerzőnek azért van joga az alkotását a saját tulajdonaként kezelni, mert ő hozta létre azt.

Más oldalról vizsgálva, a szellemi alkotások létrejötte az egész társadalom számára is hasznosságot jelent, hiszen a fogyasztása mások számára is örömet okoz (esztétikai élmény, társadalmi presztízs), növeli az össztudás szintjét, inspirációt jelenthet újabb szellemi alkotások létrehozásához. Emiatt ezeket ún. kívánatos javaknak nevezzük, a fogyasztásuk korlátozása negatív következményekkel is járhat (lásd pl. alulfogyasztás).

A legfontosabb feszültség a két érdek között húzódik, hiszen a termelés vagy a hozzáférés védelme csak a másik rovására történhet. Ezt a szabályozásnak kell valahogyan megoldania. A két lehetséges véglet az elméleti kiindulópontok alapján, hogy vagy minden szellemi alkotás automatikusan jogi védelem alá kerül, amint létrejön (ha ismert a szerzője), vagy teljesen szabad, nem feltételekhez kötött a hozzáférés. A kettő között van például a commons megközelítés.

A szellemi tulajdon fogalomtörténete[szerkesztés]

Ebben a kifejezésben egyrészt a szerző fogalma, a szerzőség tartalma jelenik meg, másrészt a politikai hatalom viszonya és érdekei a vizsgált kérdéssel kapcsolatban. A szerzői jog (copyright) és a szellemi tulajdon kifejezés, bár első látásra semlegesnek tűnnek, valójában magukban hordozzák és közvetítik az adott kor értékválasztásait arról, hogy minek tekintjük az emberi agy kreatív termékét és annak létrehozóját, mire alapozzák a jogi és politikai védelmét.

Két megközelítés lehetséges, azonban mindkettőben kiemelt fontosságú az alkotó jelentősége, az ő helyzete mindkettő alapján a jogrend által védett, csak abban van eltérés, hogy mennyire. Az első megközelítés szerint az alkotó kizárólagos joga az adott jószág használatára a természetjogból ered, vagyis az elme termékét ugyanolyan tárgyi tulajdonként érdemes kezelni, mint az anyagi tulajdont. A második megközelítés szerint az alkotó törvény által védett joga a jószág használatára egyfajta kiváltság, ami ösztönzőként kell, hogy szolgáljon a számára további termékek létrehozására. Mind a szerzői jog, mind a szellemi tulajdon kifejezés az első megközelítéshez van közel, hiszen a szerző lényegéből, az ő alapvető természetéből való jogából származtatja az alkotás feletti monopóliumát, és az ő törvény általi védelme.

A szellemi tulajdon (intellectual property) kifejezés emellett még határozottabban hordozza magában ezt az értékválasztást: ebben már a jog magától értetődő következménye szerepel, a „tulajdon”, és ugyanígy irányít a magától értetődő védelme felé. Ez nem más, mint a magántulajdon védelme, amelyet a demokratikus berendezésű államok egyik alapja, azaz nem megkérdőjelezhető. A kifejezés tartalma azért vezethet tévútra, mert a szellemi terméket úgy kezeli, mintha hasonló lenne a tárgyi tulajdonhoz, noha a szellemi, kreatív termék létrehozásának (és fogyasztásának) módja nem egyezik meg az anyagi termék létrehozásának (és fogyasztásának) módjával, más ezek birtoklása és terjesztése is – a természetjogból levezetett indoklás tehát nem elégséges annak magyarázatára, hogy a jog miért tekintse egy kategóriába tartozónak a materiális és az immateriális jószágokat.

Az egyén zseniként való tisztelete a szerzősége okán modern jelenség, a középkorban még nem létezett. A kapitalista ideológia, a reformáció, a racionalizmus és a felvilágosodás állították az egyént mint egyéniséget a gondolkodás középpontjába, így az egyes műveket is a szerző személyiségéből vezették le. Később kialakultak azok a keretek is, amelyek a szövegek (kreatív alkotások) lényegét nem az eredetétől tették függővé, hanem az olvasó számára hordozott jelentőségtől és jelentéstől, vagy magát a nyelvet.

Túltermelés és alulfogyasztás[szerkesztés]

A szellemi tulajdonjogok kiterjesztése (egyre többféle szellemi termék levédése és a védelem szigorítása) a társadalom számára olyan negatív következményekkel járhat, mint a túltermelés és a vele együtt járó alulfogyasztás.^[1]

A jogok szigorítása növelheti a termelők számát, hiszen ha minden lehetőség megvan arra, hogy pénzt szedjenek be az adott szellemi termék után, akkor többen lesznek motiváltak arra, hogy szellemi javakat teremtsenek. Ha viszont egy adott ötlet rengeteg perspektívájában le van védve, az csökkenteni fogja a versenyt.^[2]

A szélesebb körű jogvédettség azt is jelenti, hogy több dologért kell fizetni, ami nyilvánvalóan a fogyasztás csökkenését hozza magával. A materiális tulajdonok esetében e tény védene a zsúfoltságtól, és a szűkös jószágokat értékük szerint allokálná. Azonban a szellemi termékek esetében erről sok esetben nem lehet szó, hiszen a szellemi javak másolásának, azaz termelésüknek határköltése gyakran nulla. Henry Plant kifejezésével: a szellemi termékeknél az árazás megteremti a szűkösséget, a materiális termékeknél kezeli a szűkösséget.^[3]

A fizikai és a szellemi tulajdon eltérései[szerkesztés]

A szellemi alkotásokhoz kapcsolódó tulajdonjog sokkal bonyolultabb kérdés, mint a fizikai tulajdon esetében, ami a szellemi tulajdon közjószág-jellegéből valamint a tulajdonjog biztosításának kifejezetten magas tranzakciós költségeiből fakad.

A szellemi tulajdon közjószág-jellege abból adódik, hogy fogyasztása során plusz egy fogyasztó megjelenése nem okoz minőségi csökkenést mások fogyasztásában. Azonban mégsem tekinthetünk rá teljes mértékben közjószágként, hiszen lehetséges, hogy a szellemi alkotásokhoz való hozzáférést fizetőssé teszik, és így egyes fogyasztókat kizárnak a fogyasztásukból. Így hiába nulla annak a határköltsége, ha még egy fogyasztó használni kezdi az adott szellemi alkotást, az ennél magasabb ár különböző pozitív határköltségű helyettesítők fogyasztására ösztönöz egyeseket, és így holtteher-veszteséget eredményez a társadalomban. Ez a fizikai tulajdonnál nem fordulhat elő, mivel ez esetben nem korlátlanul hozzáférhető, hanem szűkös erőforrásokról beszélünk, melyek elosztására a leghatékonyabb mechanizmus az árazás.

Fontos eltérést fedezhetünk fel a fizikai és a szellemi tulajdon között abban az esetben is, ha több tulajdonosuk van. Míg a fizikai tulajdon megosztása korlátozza a tulajdonosok felhasználási lehetőségeit, a szellemi tulajdonnál ez –közjószág-jellegéből adódóan – nem áll fenn. A tranzakciós költségeket jelentősen megnöveli, hogy a szellemi tulajdon nem ölt egyedi fizikai formát, így sokszor nehézségekbe ütközik az azonosítása. Hiába van tehát maga a hordozó eszköz, amin terjed maga a szellemi termék, a háttérben lévő gondolat, tudás, ötlet az, ami nehezen azonosítható. Ez még olyankor is problémás lehet, amikor a szellemi termék jól definiálható fizikai formában ölt testet, például egy szobor esetében. Hol vannak ilyenkor a tulajdonjog határai? A szoborról készült kép, melyet aztán poszterként, képeslapként stb. árusítanak, másolatnak – ami így engedélyköteles – vagy egy új, eredeti alkotásnak számít?

Emellett a szellemi tulajdon nem kötött térhez és időhöz, így sokszor az csak hosszú idő elteltével vagy egyáltalán nem észrevehető, ha valaki engedély nélkül, tehát a tulajdonost megkárosítva lemásolta. Ebből láthatjuk, hogy a szellemi tulajdon védelme sokkal több költséget generál, mint a fizikai tulajdoné, így természetes, hogy igyekeznek ezen költségeket csökkenteni. Így például ha egy szellemi terméket továbbfejlesztenek, és az így keletkező innovációt túlzottan egyértelműnek, az eredetiből egyenesen következőnek ítélik meg, akkor azt nem illeti jogi védelem. Vagy ezen törekvések közé sorolhatjuk azt is, hogy a szabadalmi jogok korlátozott ideig érvényesek.

A másolhatóság haszna[szerkesztés]

A szellemi tulajdon esetében fontos effektus a normál jószágokkal szemben a másolhatóság haszna. Ahogy azt Landes és Posner felvázolja, ha "A" reprodukálja "B" szellemi tulajdonát akkor ezt "B" hosszú ideig (vagy talán soha) nem fogja észlelni, mert a reprodukció nem fogja őt megfosztani a saját jószágának használatától. Igy "B" másolása direkt úton nem jár "A" számára negatív hatásokkal. Ez úton a társadalom aggregált gazdasági erőforrásai nem csökkennek.

Vehetjük például azt az esetet, amikor egy gazda felhasználva a vetésforgó technikáját, mint szellemi tulajdont modernizálja a saját termelését. Ezzel más gazdák hatékonyságát, akik ugyanezt a technikát használják nem csökkenti, viszont a sajátját növeli. Ceteris paribus így növeli az össztársadalmi értéket.

Feltételezhetjük azt is, hogy a másolhatóság megnövelheti az eredeti termék értékét. Egyértelmű előnyei származhatnak a létrehozónak abból, hogy a másolt termék terjedése növeli a keresletet a termék kiegészítői iránt, gyorsul a termék terjedése - egyesek szerint az eddig ismert leggyorsabb elosztási mechanizmus lehet a megosztás - és ezáltal ismertsége is. A termék, ha a közösség értékeli, egyfajta hálózati monopóliummá vállhat.

A fent ismertetett hatás (az aggregált erőforrások változatlansága a másolás hatására) és a termék értékének növekedésének (a másolás megosztásának hatására) együttes hatása tetten érhető abban az egyszerű gondolatmenetben, hogy az eredeti termékről másolatot készítő felhasználó nem csökkenti a létrehozó által eladott állományt, miközben - feltételezve azt, hogy a másolat fogadója egyébként nem lenne potenciális fogyasztó - a termék terjesztésével ismertségben megjelenő értéket generál.

A szellemi tulajdon termelése[szerkesztés]

A szellemi alkotások elhelyezhetők a termelés fogalomkörében, és annak gazdasági logikájával leírhatóak. Érdemes megismerni termelésük aspektusait, illetve az alkotótól a fogyasztóhoz eljutó termék útját, hogy a szereplők érdekeit, viselkedését megértve jóléti következtetések is világossá váljanak. Az intézményi döntéshozókat (állam, lobbi- és civil szervezetek) ugyanis a társadalom javát keresve éppen ezen racionális aspektus vezérli.

A termelést végző alkotók[szerkesztés]

A szellemi alkotások termelői különböző cselekvők lehetnek, melyek eltérően viselkedhetnek, különbözhetnek érdekeik és motivációik. Egyes esetekben az alkotás hozzárendelhető az alkotóhoz. Az egyéni alkotás esetében például egy művész, vagy egyszerű szakember is létrehozhat egy terméket, mely szellemi alkotásnak minősül. Különböző szervezetek is termelhetnek szellemi alkotásokat, mint például amikor egy fejlesztő csapat innovál egy elektronikai cikken. A közösségi termeléshez gyakran nem rendelhetünk alkotó jogi személy. Nem ismerhető meg a folklór szerzője, egy népmese alkotója, ám e közösségek érdekei is képviseltethetnek adott esetben.

A szellemi alkotás mint termék[szerkesztés]

A szellemi javak információképpen tudnak viselkedni, mely jelleget tompítja, hogy az alkotás gyakran - ugyan a digitális lehetőségek okán egyre kevésbé - valamilyen hordozóhoz kötődik, mely fizikai, anyagi megjelenéssel bír. E hordozó segítette mindig, hogy az alkotások természetes információ jellegük helyett tárgyiasult termékké váljanak, és magánjavakként kezelhetőek legyenek.

Az alkotás kisajátítása

A megtermelt alkotást tehát az alkotó sajátjának tekintheti, és a jogi szabályozás is segíti e javak privatizálását gazdasági vagy filozófiai érvek mentén. A gazdasági érvelés szerint az alkotónak szüksége van az alkotásának értékesítésére, abból származó későbbi jövedelmek megszerzésére, hogy korábbi befektetései és költségei megtérüljenek, azaz a termelés fő motivációjáról beszélünk. John Locke tulajdonképzésről alkotott gondolatai szerint: a termelésbe fektetett munka során jön létre a produktum felett az egyén tulajdonviszonya: “Azé a föld, aki megműveli”. Így az alkotónak természetes módon joga kizárólagosan rendelkezni szellemi alkotása felett.

Termelés folyamata[szerkesztés]

Az alkotás először megszületik, majd valamilyen úton eljut annak fogyasztójához. E két folyamat szétválasztható, és külön leírható, miközben feltárhatók költségeik.

Alkotás

Az alkotás maga - bárki is végzi - egy jelentékeny fix költséggel járhat az esetek többségében - mely két típusa különböztethető meg: alternatív (idő) költség és az inputköltségek. Az alkotónak alternatív költséggel kell számolnia, amikor az szellemi termék létrehozására szánja idejét. Egy “főállású” művész nem tud munkát vállalni, így potenciális jövedelem-forrásoktól esik el. A termelés inputköltségei azon erőforrások árát jelölik, melyek a termeléshez szükségesek. Ezen erőforrások is megkülönböztethetőek. A szellemi alkotáshoz ugyanis szükségesek a “reguláris” erőforrások (alkalmazott emberi munka, filmstúdió bérlete, festék és vászon), illetve más szellemi termékek, melyek inspirálják az alkotót. Utóbbi tehát a termelés ciklikusságát jelzi, miszerint a szellemi alkotáshoz szükséges lehet szellemi alkotások elérése és fogyasztása.

Disztribúció

A fix költségekkel megtermelt szellemi alkotásnak számos útja lehet a fogyasztó felé. A disztribúciónak azonban olyan változó költsége van, mely a termékek mennyiségének függvénye: másolás költsége, a hordozók használatának költségei, koncertek esetében az utazás költségei stb. A digitális korszak egyik sajátossága hogy a másolás költségeit minimalizálja (konkrétan sokszor nullázza). Gondolunk csak a könyvek digitális terjesztésére, ami a nyomtatással szemben gyakorlatilag ingyenessé teszi a terjesztést. De ez a helyzet a filmnél is, ahol a méregdrága celluloidot könnyen tárolható digitális adathalmaz váltja fel. E változó költségek csak abban az esetben merülnek fel, ha valóban értékesíti az alkotó saját alkotását.

A szellemi tulajdonhoz való hozzáférhetőség[szerkesztés]

Mint minden fizikai termék, a szellemi termék alkotójának is kapcsolódnak jogai az általa létrehozott alkotáshoz. A szellemi tulajdonnal kapcsolatban azonban felmerül egy paradoxon, ami kiemelt jelentőséggel bír annak hatékonyságának, igazságosságának vizsgálatakor. Ha a szellemi alkotás használatáért kötelező díjat fizetni, akkor az csökkenti a hozzáférhetőségét (így a társadalmi hasznát is), és mesterségesen korlátozott erőforrássá változtatja a szellemi alkotást (miközben a szellemi alkotások alapja, a tudás közjószág tulajdonságokkal rendelkezik). Ugyanakkor a díj növeli az ösztönző erőt a szellemi alkotás létrehozására, ami pozitív hatású társadalmi szempontból is. A probléma az, hogy a használatért cserébe elkért díj elmozdítja az árat a határköltség szintjéről, így csökkenti az iránta jelentkező keresletet, holtteher-veszteséget okozva. Azonban ez a jog védi meg a szerzőt az ingyenes másolás ellen ^[4].

A hozzáférést korlátozó eszközök:

- Szerzői jog

- Szabadalom

További probléma, hogy a tulajdonjogok járadékvadászatra adnak lehetőséget, ami miatt akár több termék is megjelenhet, mint amit a valós kereslet indokol. A védelem monopóliumot hoz létre ^[4]. Az indokolt lehet, hogy egy ház felett monopol helyzete legyen a tulajdonosának, de a szellemi termékek ilyen kisajátítása kárt okoz a társadalom számára, mert fontos tudást zárhat el. Ráadásul annak megszerezéséből nem feltétlenül a szerző kapja meg a legnagyobb hasznot, hanem a kiadók.

A jogi korlátozásokat a fenti okok miatt támadhatóan lehet indokolni azzal, hogy a szerző érdekeit védik, illetve hogy e nélkül túl kevés szellemi alkotást hoznának létre. Érdekes kérdés, hogy a szerző motivációi között milyen súllyal szerepel az abból nyerhető haszon. A szellemi alkotások nagy része az interneten való megjelenéssel újra közjószággá válik. Emiatt technológiával kell korlátozni a hozzáférhetőséget, és újra magánjószág viselkedésre kényszeríteni.

Mozgalmak

A szellemi alkotásokkal kapcsolatos tulajdonjogok ellen tehát több érv is felsorolható. Ezek mentén a társadalom több módon is fellázadt ellenük, és alulról szerveződő mozgalmakat, közösségeket hoztak létre a hasonló álláspontot képviselő egyének.

GNU – General Public Licence

Richard Stellman amerikai szoftverfejlesztő útjára indította a GNU projektet, amelyben szoftverfejlesztők lemondanak szerzői jogaikról, és public domainné változtatják az alkotásukat.

A2K - Access To Knowledge

Az A2K mozgalom civil társadalmi csoportok, kormányzatok és magánszemélyek kezdeményezésére jött létre annak érdekében, hogy a tudáshoz való hozzáférés az igazságosság, a szabadság és a gazdasági fejlődéshez hasonlóan alapvető alapelv legyen. A szerződés célja, hogy megkönnyítse a tudásátadást a fejlődő nemzetek számára, illetve hogy biztosítsa a nyílt innovációs rendszerekhez való hozzáférést az egész világ számára. ^[5]

Kalóz szervezetek

A kalóz szervezetek olyan honlapokat hoznak létre, ahol különböző szellemi termékeket gyűjtenek össze anélkül, hogy használatukért fizetnének a forgalmazójának, vagy szerzőjének. Ezek a szintén alulról építkező szervezetek saját szabályok alapján működnek, amiket a szervezet tagjai alkotnak, tartanak és tartatnak be. Ilyen például a PirateBay.

Szerzői jogi törvény hiánya esetén milyen tényezők korlátozzák a másolhatóságot?[szerkesztés]

1. A másolat rosszabb minőségű, ezért nem lehet tökéletes helyettesítő.

- Egy könyv esetében például eltérő lehet a fordítás, vagy a papír minősége

- Egy festmény esetében azonban egy másolat jelentéktelen hatással van az eredeti mű értékére, mivel alacsony a helyettesíthetősége (akár még növelheti is az eredeti árát, mert reklámként is funkcionálhat)

2. Maga a másolás is tartalmazhat originális tartalmat, például ha nem az eredetit másolják le egyszerűen, hanem csak részeit, vagy ha kiegészítik jegyzetekkel, magyarázatokkal. Ebben az esetben ennek létrehozása is költségekkel jár.

- tehát a másolást végzőnek is merülnek fel költségei (pl. idő)

- egyértelmű azonban, hogy a költségei alacsonyabbak az eredeti szerzőénél

- a modern technológiának köszönhetően a másolás költségei egyre alacsonyabbak lesznek

- szkennelés, cd, e-book

- ha azonban nem lehet lemásolni az eredeti művet, akkor csökken a szerzői jogi védelemre való igény

3. A másolás időt vesz igénybe, ezért van egy időintervallum, amíg az eredeti kiadó nem szembesül versennyel.

- amíg nem kerül a nyilvánosság elé a mű, addig nem lehet másolni, majd pedig időt vesz igénybe, amire a másolat is piacra kerülhet. A modern technológiának köszönhetően azonban ez az idő lerövidült, ezért tökéletes, és szinte tökéletes másolatok készíthetők rövid időn belül.

- vannak kivételek – mint pl. a napilapok, ahol a friss hírek mindig aktualitásukat vesztik órákon belül, itt a másolhatóság veszélye kevésbé áll fenn

4. Vannak szerződéses alternatívák a szerzői jog védelmére.

- pl. olyan esetben, ahol a licencbe adó azzal a feltétellel adja át a szellemi tulajdonát, hogy azt az azt igénybe vevő nem másolja le, illetve nem hozza nyilvánosságra, hogy másolható legyen

- az üzleti titokhoz hasonlóan a szerződéses tilalmak betartása költséges lehet, illetve nehezen betartatható a licencbe vevők számának növekedésével

5. Technológiai javítások is akadályozhatják a másolást.

- titkosító programok segítségével csökkenthető a számítógépes programok másolásának száma, mivel a megvásárolt termékek nehezen másolhatóvá válnak

6. A másolhatóság növelheti is az eredeti mű értékét abban az esetben, ha a szerzői jog tulajdonosa közvetetten részesül a másolatok értékéből.

- egy könyv többet érhet a megvásárlója számára, ha fejezeteket másolhat ki belőle

- egy CD megvásárlása nagyobb értéket jelent a felhasználója számára, ha azt megoszthatja barátaival is

- a könyvtárak magasabb árat fizetnek a tudományos folyóiratokért azért, hogy a diákok tudományos munkájukhoz felhasználva kimásolhassanak részeket belőlük

- ha egy kalóz nem képes vagy nem hajlandó fizetni a szerzői jog tulajdonosának, abban az esetben nem fosztotta meg azt bevételtől, mivel a kalóz nem volt potenciális vásárló – ebben különbözik a fizikai tulajdon lopásától

7. Sok szerző jelentős haszonra tehet szert a jogdíjon felül a publikálásból is.

- pl. egy olyan professzor, aki nyilvánosságra hozza kutatásainak eredményét, publikál, magasabb jövedelemhez juthat, mint az, aki nem

- a publikálás jó lehetőség ismertség szerzésre, amely által olyan csatornákhoz juthatnak, amely által magasabb jövedelemhez juthatnak

8. Ha csökken a másolás költsége, akkor a szerzői jogok tulajdonosai is csökkenthetik a saját termelési költségeiket.

- ha csökken az eredeti példányok létrehozásának költsége, akkor minden más változatlansága mellett nő a kereslet a termék iránt

- hozzájárult ehhez a technológia változása is, amelynek köszönhetően jelentősen csökkent a termékek létrehozásának költsége

- a technológiai fejlődés, a megnőtt piacok, a csökkenő szállítási költségek és az új elosztási módszerek együttesének köszönhetően nagyobb profitra tehet szert a termelő

9. A szellemi tulajdon több területén jelentősen csökkent a kiadás költsége.

- alapvetően az előzőekből is következik, hogy a technológiai fejlődés, a számítógép-vezérelt nyomtatás, az internetes értékesítés, a fogyasztók közvetlen elérése mind oda vezetett, hogy a fix költségek is csökkentek ^[6]

Szellemi tulajdon, mint közösségi jószág[szerkesztés]

A tradícionális közösségi jószággal, aminek például a környezet részeit tekintjük, szemben az információgazdaságtan közösségi jószága, ami maga a szellemi tulajdon, bárki által korlátlanul elérhető és nincsenek egyértelmű határai. Az információgazdaságtan közösségi jószágának alapvető tulajdonsága, hogy egy-egy fogyasztó fogyasztás nem csökkenti a többi fogyasztó által elérhető mennyiséget. A közösségi jószág bárki által felhasználható, így lehet tulajdon alapja, de maga a jószág senki által nem tulajdonolható. Az információgazdaságtan közösségi jószága támaszkodik a köztudásra, de egyrészről kiterjeszti azt, másrészt a közösségi jószág fogalma felételezi az azt fenntartó mechanizmusok meglétét.

Fenntartó mechanizmusok[szerkesztés]

A közösségi jószágot fenntartó mechanizmusok kiegészítik egymást és egymásra épülnek, ezek a következők:

Közösségi tevékenység: egyfajta kollektív cselekvés, amelyben két vagy több egyén együtt dolgozik egy bizonyos eredményért. Ebben az esetben ez a közösségi jószág létrehozása és fenntartása.
Önkormányzatiság: az összehangolás alapja és szükséges a közösségi jószágot létrehozó közösségi tevékenység fenntartásához. Az önszerveződő közösség egy bizonyos méretétől fogva szükséges létrejötte. Koordináló erőként lép fel.
Társadalmi tőke: : az előző két tényező alapja, az emberi kapcsolatok hálózatára alapozva épül fel és az ebben rejlő erőforrásokat használja fel.

Problémák[szerkesztés]

Az információgazdaságtan közösségi jószága szembe néz a tradícionális közösségi jószág bizonyos problémáival, bizonyosoktól viszont jellegéből fakadóan megszabadul.

Olyan problémák amik a tradícionális jószágokkal szemben itt nem jelentkeznek:

Torlódás: az információgazdaságtan közösségi jószága korlátlanul elérhető, nem fizikai formában áll rendelkezésére, nincsenek egyértelmű határai. Ezért a fogyasztók hozzáférése ilyen módon nem korlátozott.
A közlegelő tragédiája: a definícióból eredően nem léphet fel a túllegeltetés problémája, a szellemi alkotás nem tud "elfogyni".

Olyan problémák amik az információgadságtan közösségi jószágánál is jelentkeznek:

Egyenlőség: fontos, hogy a jószágokból bárki ugyanolyan mértékben részesülhessen és, hogy létrehozásában bárki egyenlő joggal vehessen részt.
Hatékonyság: a közösségi tevékenység hatékonysága nagyban függ a koordináció mikéntjétől, bizonyos méretétől fogva megköveteli a szervezettséget.
Fenntarthatóság: a mechanizmusok folyamatos működése szükséges, és el kell érni, hogy ne merüljön ki a társadalmi tőke. Ehhez valamilyen motivációra van szükség.
Szennyezés: bizonyos részben a egyenlőség problémájából ered. Az egyenlőség a közösségi jószág kezelésében és létrehozásában mindenkinek teret ad. Ez néha "szennyezést" eredményezhet (pl. spamek). Kiküszöbléséhez megfelelő mechanizmusokra van szükség (szerepet kaphat az önkormányzatiság).