Wikipédia:Adminisztrátorok üzenőfala/Archív 73

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

SuHoGo = Dencey

Több admin e-mailben érkezett kérésére IP ellenőrzést végeztem annak tisztázására, hogy megegyezik-e SuHoGo az egyéves blokkját töltő Denceyvel. Az ellenőrzéstől közvetlen eredményt nem lehetett várni, hiszen az IP-ellenőrzés során csak az elmúlt 90 nap szerkesztéseit lehet áttekinteni, Dencey pedig ennél régebben követett el utoljára blokksértést úgy, hogy az a szerktársak tudomására is jutott. Az ellenőrzés nem is mutatott ki egyezést SuHoGo és bárki más között, azonban a SuHoGo által használt egyik IP-cím egy korábbi IP-ellenőrzés során összefüggésbe került Denceyvel. (Pontosan arról van szó, hogy erről az IP-címről Dencey tavaly július 1-jén szerkesztett, és erre július 5-én egy IP-ellenőrzés fényt derített.) Az IP-címek mellett a böngészőfejlécek is nagyon hasonlóak, így tehát nincs kétségem afelől, hogy Dencey és SuHoGo megegyeznek.

Ennek a felismerésnek az a következménye, hogy Denceynek a mai naptól újra indul az egyéves blokkja (ami amúgy szeptember 8-án járt volna le). SuHoGo nevű zoknibábja örökblokkot kap.

--Malatinszky vita 2012. április 16., 20:45 (CEST)

Dencey 1 éves blokkja újra indul, SuHoGo örökblokkolva. FarkasgergelyÜzenet 2012. április 16., 20:57 (CEST)

 megjegyzés Érdekes, hogy pont szept 8-án regisztrált [1], tehát nem várt sokat, hogy megsértse a blokkot, csak nem derült eddig ki. Én is próbáltam segíteni neki. Szajci pošta 2012. április 16., 21:27 (CEST)

Betoltam a usersablonokat, hogy lehessen kattintgatni. Ha valaki tud róla, hogy Dencey SuHoGo szerkesztőnéven megsértette volna a WT-határozat valamelyik pontját (elsősorban a 2. és 5. pontot), akkor szóljon. Miután az azonosság kiderült, ezt is vizsgálni kell. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. április 16., 23:03 (CEST)

A Schmitt-plágium kapcsán a cikkben a 2-es, a vitalapon az 5-ös bőven van. – LApankuš 2012. április 16., 23:05 (CEST)

Kérlek, írjál konkrét példákat, lehetőleg direkt linkkel, ugyanis az 5. pont ismételt megsértése automatikusan örökblokkot jelent, ezért pontos állításokra van szükség. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. április 16., 23:09 (CEST)

  • 2. pont: Visszavonás. A többit nehéz lenne difflinkelni, mert egyszerűen többször visszaírta a korábban visszaállított vagy mások által átírt szerkesztést. Mellékesen nem véletlenül kapott a vitalapjára több figyelmeztetést 3VSZ miatt.
  • 5. pont: Ez kifejezetten nekem szólt (személyesen), holott én végig egyértelműen a belinkelt weblapról beszéltem, nem róla. Ez pedig Vandernek. – LApankuš 2012. április 16., 23:28 (CEST)

Vandál

81.183.29.57 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) nemlétező állatokról hoz létre cikkeket. Tambo vita 2012. április 19., 15:27 (CEST)

Blokkoltam egy napra, Burumbátor pedig törölte a létrehozásait. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. április 19., 15:32 (CEST)

Flyback = He.Henrik

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Több adminisztrátor e-mailbeli kérésére IP-ellenőrzést hajtottam végre, és megállapítottam, hogy Flyback azonos a korábban örökblokkolt He.Henrik volt szerkesztőtársunkkal. Kérem valamelyik adminkollégát, hogy blokkolja Flybacket.

Köszönöm,

--Malatinszky vita 2012. április 19., 21:20 (CEST)

Flybacket örökre blokkoltam. Csigabiitt a házam 2012. április 19., 21:30 (CEST)

Nem megfelelő azonosító?

Brigitta Koss (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Szeretnék megkérni egy admint, hogy nézze meg ezt a userlapot. Vagy a wp:azonosítóba ütközik, vagy a wp:reklámba, nem tudom eldönteni. Teemeah big bang is ALIVE 2012. április 19., 13:39 (CEST)

Hm? Teemeah big bang is ALIVE 2012. április 20., 12:02 (CEST)

Töröltem a szerkesztői lap tartalmát, mint eltévedt tartalmat. Az enwikin ugyanez a tartalom megtalálható. [2]. Az enwikin regisztrált a szerkesztő. FarkasgergelyÜzenet 2012. április 20., 15:11 (CEST)

Kategória:Azonnali törlésre váró képek

Kategória:Azonnali törlésre váró képek (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd) Most, hogy lezárult a verseny, jó lenne törölni a Commonsba áttöltött képeket. Tambo vita 2012. április 5., 12:26 (CEST)

Valóban jó lenne, csak az ismert előzmények miatt egyenként kell ellenőrizni mindegyiket, és pótolni a hiányos áttöltés során elvesztett adatokat. De erről már volt szó. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. április 5., 16:17 (CEST)

A következő képeket ellenőriztem, dokumentációjukat pedig úgy javítottam, hogy minden korábbi adat visszakereshető legyen. Kérek tehát egy adminisztrátort, hogy egy áttekintő ellenőrzés után törölje az itt (továbbiakban) felsorolt képeket.

A két képet töröltem. FarkasgergelyÜzenet 2012. április 5., 18:59 (CEST)
Ismerve a korábbi előzményeket, azért nem értem, hogy az OTRS engedéllyel rendelkező képeknél (egyes adminok részéről) mi okozza ezt az erős inaktivitást? Tambo vita 2012. április 5., 19:05 (CEST)

A másik oldalról viszont, kedves Tambo, hová ez a nagy rohanás? A törlendő képek ott vannak a kategóriában, ezzel a mór megtette kötelességét. Majd le lesznek törölve. Nem kell ennyire hajtani senkit. --Burumbátor Speakers’ Corner 2012. április 5., 20:02 (CEST)

Erről az oldalról viszont éppen ma köszöntem meg Neked, amiket töröltél. Már a saját képeim között is nehezen igazodom el. Csak azokat töltöm át Helperrel, ami már szerepelt a huwikin. Minden mást a Commonsba töltök. Nem siettetek senkit. Az "ismert előzmények" pedig enyhén szólva nevetséges. Tambo vita 2012. április 5., 20:08 (CEST)

Újabb kiegészítettek, amelyeknek radír kellene: Fájl:Szendrey Ignácz.jpg; Fájl:Sauer1.jpg Képíró Gépíró vita 2012. április 5., 21:21 (CEST)

Töröltem őket. Peligro (vita) 2012. április 5., 22:06 (CEST)

Amiket Tambo áttöltött a commonsba, azokat a magyar wikiről automatikusan lehet törölni, nem kell velük tökölni. --Vince blabla :-) 2012. április 6., 00:10 (CEST)

Néhol nem ártana kiegészíteni az adatokat, hogy valóban tisztán lássunk. Márcsak azért is, mert a fényképet leíró adatok (szerző, készítés dátuma, tartalom, hely, esemény) szintén enciklopédikus adatok.

Fájl:Bláthy Ottó Titusz.gif - A fényképen 1938 szerepel, tehát 74 éve készült. Ha nem ismert a szerző, akkor mi a biztosíték arra, hogy 2 éven belül (feltöltés 2010) elhunyt?
Fájl:Skála megnyitás.jpg - Ennek a képnek ki a szerzője? A laptörténet ezt nem tisztázza.

Képíró Gépíró vita 2012. április 6., 20:36 (CEST)

Vandálkodás

Csobamartin (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) Elég hamar rátalált a közösségi oldalra. Tambo vita 2012. április 24., 08:31 (CEST)

Google

a Kutya cikk [[3]] 94 számú forrása rosszul van megadva, nem tudom javítani, mert google url, azonban adott dokumentumra mutat

--87.242.19.9 (vita) 2012. április 26., 19:38 (CEST)

Azért nem tudod javítani, mert fennakad a spamszűrőn. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2012. április 26., 19:46 (CEST)

Kérem blokkoljanak!

Kedves Adminisztrátorok!

"Elméletileg" Wikiszüneten vagyok, de valahogy mindig megtalálom a módját, hogy a Wikipédiát szerkesszem! A Wikifüggőség számos jele mutatkozik rajtam. Tehát a lényeg:

Kérem valaki blokkoljon engem, a mai naptól(2012.04.27), 2012.05.04-ig, mielőtt még Wiki-túldagolásban meghalnék!!!

Előre is köszönöm! The Sixht Ypsylon vita 2012. április 27., 16:33 (CEST)

Blokksértés -- blokkolás

Blokksértés miatt két hétre blokkoltam a 195.228.142.199 IP-címet, miután megállapítottam, hogy erről a címről az egy évig tartó blokkját töltő Dencey szerkesztett. --Malatinszky vita 2012. április 24., 13:34 (CEST)

Ugyanebből az okból blokkoltam a 80.98.135.182 IP-címet is. --Malatinszky vita 2012. április 28., 16:21 (CEST)

"Érdekes" szerklap

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Forradalmar2006 (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) szerkalpjára vmelyik admin nézzen rá, mert erősen személyeskedő. thereFOUR 2012. május 2., 17:12 (CEST)

Én csak jót mulatok az ilyen korlátolt ipséken... – LApankuš 2012. május 2., 17:14 (CEST)

Nem tudom kettőnk közül ki a korlátolt, vagy azok korlátoltak voltak-e, akiket a porba tiportál eddig pályafutásod során. Rajtad kitűnik Laszlovszky, hogy élvezed amit csinálsz, remélem ez egyszer a társaid tudtára jut és akkor megszégyenítenek alaposan egy szankcionálásodról szóló szavazáson. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Forradalmar2006 (vitalap | szerkesztései)
VigyorVigyorVigyor – LApankuš 2012. május 2., 17:18 (CEST)
(Szerkesztési ütközés után) Akármennyire is röhejes (szerintem is), ilyen személyeskedés, hogy "korlátolt" sz'tem nem idevaló. thereFOUR 2012. május 2., 17:21 (CEST)
Nem ide való kétségkívül. De néha kijön, mert kikényszerítik. – LApankuš 2012. május 2., 17:29 (CEST)

Nem idevaló, személyeskedő. Töröltem. – Pagonyfoxhole 2012. május 2., 17:15 (CEST)

(Szerkesztési ütközés után) Nem feltétlen van kapcsolat, de érdemes a hasonlóságot megfigyelni az anon hozzászólásaival, valamint a szerkesztéseivel. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. május 2., 17:20 (CEST)

Egy hétre blokkoltam a Pagonynak és Csigabinak írtak miatt. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. május 2., 17:25 (CEST)

Szerintem a megszólalás törlésével ez a lap követhetetlenné vált. Ha a személyeskedés célpontját nem zavarta, akkor miért kell törölni ilyeneket? Nem állapodtunk még abban meg, hogy az ilyen hozzászólások csakis az elkövetőiket minősítik? Itt viszont az írásos bizonyítékok arra, hogy miért lett egy hétre blokkolva. --Burumbátor Speakers’ Corner 2012. május 2., 17:32 (CEST)
Bocs, látom, rosszat néztem! --Burumbátor Speakers’ Corner 2012. május 2., 17:33 (CEST)

Sorozatos vandalizmus

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaSulivandál. 2 óra időtartamú blokkot kapott. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. május 3., 11:00 (CEST)

195.199.15.246 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) Kell(ene) egy blokk. Tambo vita 2012. május 3., 10:46 (CEST)

Vandalizmus

Keith Haring cikknek esett neki valaki. Google emléknapos így több tízezren nézik meg. Esetleg érdemes lenne levédeni egy napra anonok elől ahogy az enwikin teszik. A halál oka miatt érzékeny lehet a téma. – Szente vita 2012. május 4., 04:15 (CEST)

Levédtem egy napra. Kösz, hogy szóltál. --Malatinszky vita 2012. május 4., 05:34 (CEST) Az anonvandált is blokkoltam egy napra. --Malatinszky vita 2012. május 4., 05:40 (CEST)

Hajósok

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Balshan3 létrehozta a Hajós egyértelműsítő lapot, én ezt járőrözés közben a szokásos formára hoztam azaz töröltem belőle a felesleges dolgokat és átneveztem Hajós (egyértelműsítő lap)nak. Egyben megkértem a szerkesztőt, hogy olvassa el az egyértelműsítővel kapcsolatos tudnivalókat. Közölte, hogy nem érdeklik a szabályok. Miután Pagony blokkot ígért neki, megjelent Beshtns2 és átnevezte Hajós (vezetéknév)-re, és visszaállította a Balshan3 szerinti változatra. Nem szeretnék szerkesztési háborúba keveredni egyik szerkesztővel sem (ha ugyan nem azonosak), ezért kérlek, hogy nézzetek rá, helyes-e, amit művel. – Trevor vita 2012. május 4., 18:18 (CEST)

Nyilván ugyanő az, most blokkoltam 1 napra (Balshant már korábban blokkoltam), és tűnődöm, hogy blokk-kijátszásért ne blokkoljam-e örökre. – Pagonyfoxhole 2012. május 4., 18:23 (CEST)

Még vissza kellene nevezni a vezetéknevet egyértelműsítőnek, de ahhoz gondolom, törölni kell az egyértelműsítőt. --Trevor vita 2012. május 4., 18:28 (CEST)

Megtörtént, viszont Trevor, légy szíves, tégy rendet a dúlása után, mert számomra már áttekinthetetlen. --Pagonyfoxhole 2012. május 4., 18:29 (CEST)

Mondd, hogy pontosan mit csináljak! :) --Pagonyfoxhole 2012. május 4., 18:30 (CEST)

Ha törlöd az egyértelműsítőt, amire azonnalit tettem, akkor a többit elrendezem én. Köszönöm! --Trevor vita 2012. május 4., 18:34 (CEST)

Kész, köszi! --Pagonyfoxhole 2012. május 4., 18:36 (CEST)

Én is köszönöm! Maradt még utána néhány felesleges átirányítás, amit szintén azonnalira tettem. --Trevor vita 2012. május 4., 18:40 (CEST)

Vandál

85.67.93.29 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás)

csak törölget meg töröleget, már többször volt figyelmeztetve. Teemeah big bang is ALIVE 2012. május 7., 15:18 (CEST)

Április 24-én törölgetett, azért kapott két figyelmeztetést. A maiért még nem, úgyhogy egy teszt4-essel figyelmeztettem. Újabb törlés esetén megy a blokk. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. május 7., 15:28 (CEST)

Szubcsonkgyártó

68.3.67.81 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) Sorozatban gyártja a szubcsonkokat. Tambo vita 2012. május 9., 07:49 (CEST)

Ezek a szócikkek határesetek, úgy is tekinthetők, hogy van bennük annyi tartalom, ami meghaladja a szubcsonk méretét. Van viszont egy nagyobb baj velük, a szövegük ugyanaz: amerikai-albán színész, humorista és zenész. Csigabiitt a házam 2012. május 9., 07:59 (CEST)

Google emléknap Howard Carter

Szerintem a sorozatos vandálkodás miatt Howard Carter szócikket is le kellene védeni egy napra, mint az enwikin az anonok elől. – Szente vita 2012. május 9., 17:35 (CEST)

Délután óta nyugalom van, szólj, ha jön még egy vandál! --Pagonyfoxhole 2012. május 9., 17:44 (CEST)

Blokkértesítő?

46.139.75.134 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) Jó lenne a blokkolásról értesíteni, ne fárasszam magam az üzenéssel. Tambo vita 2012. május 9., 21:47 (CEST)

Ne fáraszd. De azt ezért elmondhatnád nekünk, hogy ki, mikor blokkolta? Csigabiitt a házam 2012. május 9., 21:54 (CEST)

Meg kellene kérdezni egy admint, aki látja. ITT. Én nem látom, de üzennem kellett volna a vandalizmusa miatt. Így csak magamat fárasztom. Ha ezentúl nem kell értesíteni, nem fogom. Tambo vita 2012. május 9., 21:59 (CEST)

Azt a sablont te magad tetted rá. Úgy hívják hogy {{vandál}} sablon. Biztos, hogy csak magadat fárasztod? ;-) Csigabiitt a házam 2012. május 9., 22:04 (CEST)

Mik derülnek itt ki! Még a végén kiderül, hogy WT tag, admin, büró, IP ellenőr és OTRS-es is vagyok. A járőrről, mentorról tudtam. A többi újdonság. Tambo vita 2012. május 9., 22:08 (CEST)
Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!
SyP 2012. május 9., 22:10 (CEST)

Az anon belépett és Pálgábor néven folytatta. Őt már korábban blokkoltam. Csigabiitt a házam 2012. május 9., 22:13 (CEST)

Most akkor ki fáraszt kit, és ki blokkolt kit? Tambo vita 2012. május 9., 22:16 (CEST)

Tambo, az történt, hogy te magad tettél egy "blokkolva" sablont az anon vitájára (holott nem volt blokkolva), majd emiatt azt hitted, hogy blokkolva van (pedig nem). Syp mindezek után blokkolta, és értesítette az anont. Röviden ennyi a történet. Peligro (vita) 2012. május 9., 22:24 (CEST)

Összefoglalom:

  • Anon rövid egymás utánban vandalizálta a Martin Smith és a hímvessző szócikkeket, amit te visszaállítottál.
  • A hímvessző két vandalizálása között elhelyezted anon vitalapján a {{vandál}} sablont, ami csak egy üzenet, nem blokkolt senki senkit.
  • Érthetetlen üzenetet hagytál az AÜ-n, hogy valaki más értesítse anonunkat a blokkolásról.
  • Anon belépett a saját nevével Pálgábor néven, és ismét vandalizálta a hímvessző szócikket amit először te majd én visszaállítottunk.
  • Blokkoltam Pálgábort.
  • Syp blokkolta anont.
  • Szerintem te fárasztod az adminokat. Csigabiitt a házam 2012. május 9., 22:26 (CEST)


(Szerkesztési ütközés után)

  • Ez felettébb érdekes, mivel nincs ilyen jogosultságom! (hacsak orvul nem adott valaki!) Amikor elhelyeztem az üzenetet, eleve azt írta ki, hogy blokkolva van. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha megmondaná valaki, hogy elfelejtette értesíteni. Tambo vita 2012. május 9., 22:32 (CEST)
Részemről a téma lezárva! Tambo vita 2012. május 9., 22:34 (CEST)
Befejezésül: Ez itt a baj EZ Tambo vita 2012. május 9., 22:41 (CEST)

Tambo 21:41-kor tette rá a sablont. A blokk 22:05-kor ment. 21:41-kor tehát nem volt blokkolva az anon, következésképp nem jöhetett fel semmiféle blokkolási tájékoztató neked. --Pagonyfoxhole 2012. május 9., 22:42 (CEST)

Szia Tambo! Te helyezted el a {{vandál}} sablont a lapján ([4]), ez írta ki a lapra, hogy "Ez egy olyan felhasználó lapja, akit vandalizmus miatt véglegesen blokkoltak." Valószínűleg ehelyett a {{vandalizmus}} sablont akartad kitenni, az a szokásos "Üdvözlünk a Wikipédiában! Mindenkit örömmel látunk, aki konstruktívan kíván hozzájárulni enciklopédiánk fejlődéséhez stb." szöveg. Üdv! – Hunyadym HunyadymVita 2012. május 9., 22:48 (CEST)

A sablon bosszúja. :) --Pagonyfoxhole 2012. május 9., 22:50 (CEST)

A sablonműhely megmondta már rég, hogy átveszi a hatalmat. hehe. naugye. Teemeah big bang is ALIVE 2012. május 11., 10:25 (CEST)

A cikkértékelési műhelyben az összes téma törölve lett

PityuBot (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) garázdálkodott itt: Wikipédia:Cikkértékelési műhely/Index (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)áкos9702 posta 2012. május 10., 08:33 (CEST)

Elsődlegesen Pityubot gazdájának, Istvánkának kéne szólni. Teemeah big bang is ALIVE 2012. május 10., 10:02 (CEST)

A linkelt lapon egyáltalán nincs PityuBot szerkesztés. Nem értem. – LApankuš 2012. május 10., 12:35 (CEST)

Ja, mert itt volt, nem ott. – LApankuš 2012. május 10., 12:37 (CEST)

Akkor neki szólok. - áкos9702 posta 2012. május 11., 09:59 (CEST)

Az utóbbi mediawikis változások (upgrade vagy nem tudom minek nevezzem) óta, a cikkértékelő nem tud csatlakozni a szerverre, nem tudja lekérni a kategóriákat. Szóltam Daninak, a cikkértékelő megalkotójának, hogy nézzen utána mi lehet a gond. Addig sajnos nuku cikkértékelés. Sajnálom. --Istvánka posta 2012. május 11., 17:10 (CEST)

vandál

195.199.213.190 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) sorozatos vandalizmus Tambo vita 2012. május 11., 09:25 (CEST)

Tipikus májusi sulinetes vandál volt. Két óra kispadot kapott. Köszi a jelzést. Beroesz 2012. május 11., 09:31 (CEST)

Másik vandál

Bélaalázo (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) még egy vandál Tambo vita 2012. május 11., 09:27 (CEST)

Nem javul az állapota, ugyanúgy humorkórban szenved. Egy nappal megtoldva a múltkori adag.
Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!
Beroesz 2012. május 11., 09:35 (CEST)

Törlést kérnék...

... az két redirre: Me 262, He 111, átnevezéshez. Köszi. – LApankuš 2012. május 14., 22:20 (CEST)

Törölve. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. május 14., 22:22 (CEST)

Köszönöm. – LApankuš 2012. május 14., 22:27 (CEST)

Wikipédia:Elnevezési szokások#Művésznevek alapján kérem a szócikkek visszanevezését (átirányítás felülírása szükséges) :

Köszönöm! --Teemeah big bang is ALIVE 2012. május 11., 13:28 (CEST)

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!
Csigabiitt a házam 2012. május 11., 13:34 (CEST)

Hasonló indokkal javasolnám: Iríni Papá-t is → Irene Papas-ra. (Köszönöm) Akela(3) vita 2012. május 11., 14:36 (CEST)

Ez is kész. Csigabiitt a házam 2012. május 11., 14:39 (CEST)

Az átnevezések indoklását beírom a 3 szócikk vitalapjára. Akela vita 2012. május 11., 15:04 (CEST)

Talán nem az AÜ-n kéne ezt intézni. Irini Papászt visszaneveztem, az égvilágon semmi nem indokolja, hogy az esetében eltérjünk az átírási szabályoktól. Görög színésznő, mindig is az volt, nincs neki külön művészneve, ez egyszerűen a férjezett neve. Bennófogadó 2012. május 13., 17:49 (CEST)

Hát hol kéne intézni, ha egyszer csak amdin tud átirányítást felülírni? Teemeah big bang is ALIVE 2012. május 15., 09:17 (CEST)

Gondolom, ez Papászra vonatkozott. – LApankuš 2012. május 15., 09:32 (CEST)

Sablon:Gombaellenes gyógyszerek

A navbox első sorát bővítettem a most készült pecilocin-nal. Meg is jelent a szócikkekben, csak épp a használati útmutatóban nem. Az utóbbit csak adminok szerkeszthetik. Nem tudom eldönteni, hogy ez jogosultság-, sablon- vagy technikai probléma, így ide írom.--Gyimhu vita 2012. május 13., 01:33 (CEST)

Tudnál adni egy linket, hogy hol nem jelenik meg? Ahol én megnéztem ott mindenhol megvolt. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. május 13., 01:38 (CEST)

A sablon használati útmutatójában. Viszont most már én is látom. Megoldottad :-). Talán nem volt elég a shift/reload? Most már mindegy.--Gyimhu vita 2012. május 13., 01:52 (CEST)

Bárcsak minden ilyen egyszerű lenne! Nem csináltam semmit. Vigyor Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. május 13., 01:53 (CEST)

Kell egy kis idő, amíg a kihelyezett sablonok is módosulnak egy módosítás után. Ha üríted a gyorsítótárat, akkor azonnal meg fognak jelenni a változások. – Laci.d vita 2012. május 13., 02:09 (CEST)

Képek

Bernina Sewing Machine (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) Figyelmeztetés ellenére küldi fel a (részben jogsértő) képeket. Tambo vita 2012. május 15., 12:08 (CEST)

Legyetek szívesek legalább egy napra blokkolni, lehet, hogy nem tudja, mire való a sárga csík, így legalább rákényszerül, hogy elolvassa, már kb 20 jogsértő képnél tart. Teemeah big bang is ALIVE 2012. május 15., 12:17 (CEST)

Egy kommunikációs blokkal megállítottam – egy napot sokallok, azért mégiscsak kezdő. Ha együttműködő, akkor nem látom értelmét hosszabb időre blokkolni, fel fogom oldani a blokkot. --PallertiRabbit Hole 2012. május 15., 12:28 (CEST)
Meg valszeg, ha tényleg az, akinek látszik, akkor van engedélye. Vagy ad saját magának. --Burumbátor Speakers’ Corner 2012. május 15., 12:31 (CEST)
Én is így látom, csak jó lenne, ha valahogyan realtime csinálná, nem utólag kellene több tucat képpel nyűglődni. --PallertiRabbit Hole 2012. május 15., 12:34 (CEST)
Az összes kép megtalálható a Commonsban. Nem írkálom tovább. Valószínűleg tényleg kezdő, mert Print Scrn-el készültek, és a Commonsban nagyobb felbontásban megvan OTRS engedéllyel. Tambo vita 2012. május 15., 12:40 (CEST)

Vízszintes lista

Honosítottam a vízszintes listát: Sablon:Himalája8000, en:WP:HLIST. Óriási előnyei, hogy nagymértékben leegyszerűsödik a navboxok forráskódja, átláthatóbb, szemantikailag helyesebb, nem kell bajlódni a pöttyel, egységesebb, a lista elemeit nem töri meg a szóköznél sor végén. Mit szóltok hozzá? (A div-et nem kell nézni, egy érthetetlen bug miatti hack, ettől független, eddig is volt, utánanézek, az enwikin hogyhogy nincs rá szükség.) --Bean49 vita 2012. május 15., 04:06 (CEST)

Köszönjük, sokkal jobb, áttekinthetőbb. Ez most azt jelenti, hogy az ezután létrehozott sablonokat lehet ilyen módon szerkeszteni, a régiekre nincs hatással? Egyesével át kell(ene) írni azokat is? --PallertiRabbit Hole 2012. május 15., 08:52 (CEST)

Szuperjó. A töbszörösen összetett navboxoknál is működik (ahol több lista van)? Beírod a sablondokuba is? Teemeah big bang is ALIVE 2012. május 15., 12:19 (CEST)

Igen, ott is jó, lehet használni, csak gondoltam, előbb beszéljünk róla, előbb szűkebb körben, ha esetleg van valakinek technikai észrevétele, aztán lehet terjeszteni. --Bean49 vita 2012. május 15., 12:47 (CEST)

Megszabadultam a div-től. --Bean49 vita 2012. május 16., 04:40 (CEST)

Szuper, nagyszerű, köszi! Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. május 16., 20:02 (CEST)

Kár, hogy nincs több időm mostanában, mert az jutott eszembe, hogy a régieket bottal át lehetne alakítani erre a formára, hogy tisztább legyen a forráskódjuk. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. május 16., 20:03 (CEST)

Cilli

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Szasztok! Kérném a Cilli cikk átnevezését Celjére, mezei szerkesztőként nem engedi nekem... Köszönöm! - Gaja   2012. május 17., 19:02 (CEST)

Burumbátor már megtette. – Hunyadym HunyadymVita 2012. május 17., 21:36 (CEST)
Dankesőn! - Gaja   2012. május 17., 23:06 (CEST)

Biz problem, na zdarovje! --Burumbátor Speakers’ Corner 2012. május 17., 23:15 (CEST)

Díjak visszanevezése

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Az OH. 225–227. o. és a Wikipédia:Helyesírás/Tulajdonnevek helyesírása alapján kérném a következő díjak és kitüntetések visszanevezését a helyes alakjukra:

Előre is köszönöm, Einstein2 ide írj 2012. május 19., 12:06 (CEST)

vandálkodás

Adhierhv (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) Vandálkodik, sablont átír. Tambo vita 2012. április 23., 15:39 (CEST)

Blokkoltam. FarkasgergelyÜzenet 2012. április 23., 15:51 (CEST)
Visszatért Kjevhui (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) néven. Érdemes lenne egy IP-t is lefuttatni, mert gyanúsan azonnal megtalálta a sablonokat. Teemeah big bang is ALIVE 2012. április 23., 16:59 (CEST)
De okos vagy! és a Teemeah névvel is én vagyok!

Visszatért BFT003 (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) néven (is). Tambo vita 2012. április 24., 09:10 (CEST) Nem lenne időszerű blokkolni? Tambo vita 2012. április 24., 09:14 (CEST)

vandálkodás

195.199.211.30 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) Sorozatos vandalizmus. Tambo vita 2012. május 22., 11:12 (CEST)

Másik vandál

195.199.182.254 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) Blokkolhatná valaki! Tambo vita 2012. május 22., 11:36 (CEST)

Hol a blokk? Tambo vita 2012. május 22., 11:57 (CEST)

Pillanatnyilag abbahagyták. Viszont nem értem, te miért nem írod alá a vitalapi üzeneteidet. --Pagonyfoxhole 2012. május 22., 13:49 (CEST)

Azért, mert az egyik sablon automatikusan aláír, a másik meg nem. Tambo vita 2012. május 22., 14:35 (CEST)
Illik aláírni a vitalapi üzeneteket. Kézzel is alá lehet írni a sablont, és be lehet kapcsolni a beállítások között a főbb sablonok megjelenítését is az oldalak tetején, azok aláírnak. --Pagonyfoxhole 2012. május 23., 08:44 (CEST)
IP alapján mindkettő sulinetes volt, időközben valószínűleg véget ért a számítástechnika óra. – Laci.d vita 2012. május 22., 13:53 (CEST)

Félvédelem kérése

SHINee (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)

Két napon belül hetedszerre állítom vissza a szócikket, állandóan átjavítják a koreai nevek átírását valami kiejtés szerinti borzalomra, és már nagyon unom. Teemeah big bang is ALIVE 2012. május 25., 11:53 (CEST)

Regisztrált szerkesztő piszkál bele, nem hiszem, hogy szerencsés lenne, ha csak adminisztrátorok szerkeszthetnék ezt a szócikket. Majd figyelünk. Csigabiitt a házam 2012. május 25., 11:56 (CEST)

Akkor levegyem róla? :-) Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. május 25., 11:57 (CEST)

Most regisztrált frissen szerintem, és yanítom, hogy ugyanaz az emberke, aki háromféle ip-ről is állandóan átírta a kiejtést. Maradjon a félvédelem IP ellen egy kicsit, ha a regelt símről megint visszaírja, akkor kérlek rá egy okító rövid blokkot. Teemeah big bang is ALIVE 2012. május 25., 12:04 (CEST)

Kennedy Űrközpont

Kialakult a megegyezés, miszerint a NASA Kennedy Űrközpont lapot át kellene nevezni Kennedy Űrközpontra. Ez már létezik, átirányítás, és egy korábbi összedolgozás miatt van saját laptörténete. Nyilván emiatt nem lehet egyszerűen átnevezni. Ilyenkor mi lesz a laptörténettel? Paulus Pontius Crassus vita 2012. május 25., 17:05 (CEST)

Össze kell fésülni egy adminnak, ha érdemi laptörténet van mind a kettőben, de most így teljesen éhgyomorra nem vállalkozom rá. :-) Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. május 25., 19:46 (CEST)

Én összefésülöm szívesen, csak akkor addig ne kotorjon bele senki, amíg nem jelzek ide vissza. --PallertiRabbit Hole 2012. május 26., 23:53 (CEST)
Összefésültem, kijavítgattam a rámutató hivatkozásokat – a régit meghagytam redirenek (bár sok minden most nem hivatkozik rá) . --PallertiRabbit Hole 2012. május 27., 00:56 (CEST)

Szerkesztőháború: Viloris kontra Gyimhu

Megoldva, kész, ok, stb. Megoldva, adminisztrátori beavatkozást nem igényelt. --PallertiRabbit Hole 2012. május 27., 02:19 (CEST)

Viloris kolléga végigment néhány szócikkemen, és két dolgot csinált velük:

  • a kapcsolódó szócikkekből kihúzta az enWiki hivatkozásokat
  • a fordított szócikkekre kitette a Nincs forrás sablont.

Az elsőt visszavontam, mivel

  • az érvényes szabályzat megengedi ÉS
  • az olvasónak információt ad.

A Nincs forrás sablon-t nem vontam vissza, mert a jelenlegi szabályoknak megfelel, amit tett, de ezúton szeretnék apellálni a jelenlegi szabályok ellen.

Ezt most elküldöm, aztán folytatom.--Gyimhu vita 2012. május 27., 00:40 (CEST)

Én pedig visszavontam a te visszavonásaidat. Hol van leírva, hogy a kapcsolódó szócikkekben interwikilinkek szerepelhetnek? --Pagonyfoxhole 2012. május 27., 00:42 (CEST)

Mondtam, hogy folytatom.

Kapcsolódó szócikkek

Szóval: a szabályzat utolsó mondata így szól:

==Kapcsolódó szócikkek==
...
Kapcsolódó szócikkek portálajánlások, navboxok, kategóriák és interwikik segítségével.

Ez a mondat magyarul van, és azt jelenti, hogy a kapcsolódó szócikkekben LEHET iwiki (és portálajánlás, navbox, kategória). Ezt másképp érteni nem lehet (bár volt már, aki megpróbálta). A szabály pedig az, ami le vagyon írva, nem az, amit egyesek állítólag itt vagy ott mondtak.

A link mellé odaírtam, hogy az angol Wikire hivatkozik, nehogy az angolul nem tudó gyanútlan olvasó sokkot kapjon, és gyógyíthatatlan betegségeket szerezzen a kattintástól.

Ha valaki információt töröl egy szócikkből, az ugye vandál. Ha admin is, akkor ez súlyosbítő körülmény.--Gyimhu vita 2012. május 27., 00:51 (CEST)

Te nem "szabályzatot" idéztél, hanem egy szavazást. Ebből született az útmutató. Mutass rá az útmutatóban, hogy hol engedi meg a Kapcsolódó szócikkek közé interwikik beillesztését! --Pagonyfoxhole 2012. május 27., 01:00 (CEST)


Légy erős: amit idéztem, az a megszavazott szabályzat. Az útmutató nem jogszabály, és nem mérvadó. Attól, hogy az útmutató készítője kihagyta, attól azt még megszavazták. Szépen is néznénk ki, ha egy ember felülírhatná a közösségi szavazást.--Gyimhu vita 2012. május 27., 01:07 (CEST)



Pagony kolléga csatlakozott a vandálokhoz. Van itt olyan admin, aki nem vandál?

Csatlakozom Pagony álláspontjához: nem illesztünk cikkekbe más nyelvű Wikipédia cikkekre mutató linkeket. Pagonyt vandálnak nevezni pedig nem igazán az a hangnem ami előre viszi a megbeszélést. --PallertiRabbit Hole 2012. május 27., 01:15 (CEST)


A csatlakozással sem írhatod felül a megszavazott szabályt. --Gyimhu vita 2012. május 27., 01:25 (CEST) Pagony kolléga pedig ok nélkül információt törölt több szócikkemből.

Amit Te szabályzatként linkelsz az a szavazás melléklete, ajánlásként jegyzett szövege. Ebben nem olvasható kifejezetten az, hogy a cikk szövegben helyezhetők el a nyelvközi hivatkozások. Ellenben az ezen szavazás alapján módosított Szócikkek felépítése útmutató Navigáció a Wikipédiákban és társprojektjeiben szakaszának 14. pontjában a nyelvközi hivatkozások definíciója olvasható, illetve az, hogy bővebben Nyelvközi hivatkozások technikai útmutató lapon olvashatunk a témakörröl. Itt az áll, hogy „Szócikkek szövegébe ne tegyél nyelvközi hivatkozást!” Nem akarom én felülírni a szabályt. --PallertiRabbit Hole 2012. május 27., 01:41 (CEST)

A Nincs forrás alfejezetet áttettem a javaslatok kocsmafalra: Fordításkor nincs forrás.--Gyimhu vita 2012. május 27., 01:34 (CEST)



Ezt itt MOST hagyd abba! Az adminüzenő nem javaslatok megvitatására való, arra ott van a kocsmafal. Ide szorosan csak az tartozik, hogy az útmutató irányadásával ellentétesen jártál el, és akik visszavonták a szerkesztéseidet, azokat vandáloknak nevezted. Ha nem hagyod abba, kérni fogom a blokkolásodat. Próbáld inkább elolvasni és megérteni a linkelt útmutatót! --Pagonyfoxhole 2012. május 27., 01:09 (CEST)

Bocs, ide akartam írni.

Két dologról van szó. Az egyik esetben Te nem jártál el a szabályzat szerint. Akkor sem, ha blokkolsz. Az útmutató NEM szabályzat. A szabály az, amit a közösség megszavazott. Aki ennyit nem ért a joghoz, nem jó, ha hatalmat kap.

A másik esetben igazad van: az egy javaslat, ami nem ide való. Átteszem a kocsmafalra.--Gyimhu vita 2012. május 27., 01:18 (CEST)--Gyimhu vita 2012. május 27., 01:22 (CEST)

Próbáld meg értelmezni magadban a szavazáslap eredményhirdetését: Eredmény: Döntése értelmében a közösség megváltoztatja a „Wikipédia:Szócikkek felépítése” technikai útmutatóban ajánlott szócikkfelépítést a jelen szavazás mellékletében leírt tagolás szerintire az ott leírt tartalmakkal és sorrendben. Azután menj át a hivatkozott útmutatóhoz, nézd végig a laptörténetét, és azt is próbáld értelmezni. A Wikipédia nem szavazásokra, hanem azok nyomán (bár nem mindig) született irányelvekre és útmutatókra épül. Szép is lenne, ha a szavazások közt kellene bogarászniuk a szerkesztőknek, hogy mit hogyan csináljanak. Minden megbeszélés és szavazás beépül az irányelvekbe és útmutatókba -- és azok az irányadók. --Pagonyfoxhole 2012. május 27., 01:29 (CEST)


Ide írom, hogy egyben legyen.

Az útmutató nem jogszabály. Ugyanúgy nem az, mint ahogyan egy vállalat belső utasítása sem lehet ellentétes pl. a Munka törvénykönyvével, és nem is kell tartalmazzon mindent. Attól, hogy valami az útmutatóban nincs vagy rosszul van benne, attól az eredetileg megszavazott szöveg az érvényes.

Gondolj bele: így bármelyik vállalat felülírhatná a törvényeket házon belül. Vagy egy hiányos útmutatóval néhány ember felülírhatná a Wiki-közösség szavazását.

Igen, a demokrácia macerás. Igen, az eredeti szöveget kell ismerni, ill. bízni benne, hogy az útmutató jó. Ezúttal nem az. Ettől még a szabályt kell betartani, nem az útmutatót.

A másik: az iwiki-vel kapcsolatban rendszeresen keveredik két fogalom: a szócikk és a szócikk törzs. Ez utóbbiban nem lehet iwiki. Ha nem így lenne, akkor a fordítás sablonnak sem lenne helye.

Az előbbiben viszont lehet iwiki, ezért lehet ott a fordítás sablon. Elsőre nem sikerült magyarul leírni.--Gyimhu vita 2012. május 27., 01:50 (CEST)

A kapcsolódó szócikkek pedig nem része a szócikk törzsnek.

Szóval azon kívül, hogy ésszerűtlen, amit mondtok, több sebből vérzik is.--Gyimhu vita 2012. május 27., 01:44 (CEST)

Ez a szócikktörzs dolog ez honnan van? Ott, hogy „Szócikkek szövegébe ne tegyél nyelvközi hivatkozást!” a „szócikkek szövege”-t szócikktörzsnek kell olvasni? --PallertiRabbit Hole 2012. május 27., 02:00 (CEST)

Látom, neked minden rossz, hiányos, sőt "hülyeség", ami nem a te ízlésedet tükrözi, hiába hogy konszenzus eredménye. Nincs más hátra, bele kell nyugodnod, hogy nem wikikonform szerkesztéseidet a járőrök eztán is ki fogják igazítani. – Pagonyfoxhole 2012. május 27., 01:51 (CEST)

Az utmutató nem konszenzus eredménye. A szavazás az.

Hol kell panaszt tenni egy admin ellen, aki nem hajlandó betartani a közösség által elfogadott szabályokat, továbbá nincs tisztában a feladata ellátásához szükséges jogi alapismeretekkel?--Gyimhu vita 2012. május 27., 02:04 (CEST)

A rendőrségen. Vigyor --Pagonyfoxhole 2012. május 27., 02:12 (CEST)

Még valami. Én betartom az általam hülyeségnek tartott, de megszavazott szabályt. Nem töröltem le a Nincs forrás sablonokat. Ez jogszerű, de hülyeség. Szeretném megváltoztatni, persze a közösség egyetértésével.--Gyimhu vita 2012. május 27., 02:11 (CEST)

A Wikipédia:Vitarendezés lapon elolvashatod lépésről lépésre, hogy mi a vitarendezés módja – én ide nem tenném be, mert ott szépen le van írva. Azt azért jelezném, hogy admin jogkörhöz köthető szerkesztés, beavatkozás nem történt, tehát ilyen minőségben tett panasz nem fogja megállni a helyét. Igazából nem látom, hogy mi lenne a feladat, amit szerinted nem tudott admini minőségében ellátni Pagony vagy én. Ezt a vitát pedig ezen a helyen zárjuk le (máshol lehet folytatni), mert semmiféle admin beavatkozást nem igényel. --PallertiRabbit Hole 2012. május 27., 02:15 (CEST)

Megkérem az itt eljáró két kollégát, hogy nekem is legyenek szívesek válaszolni. Bár ahogy az itteni vitát elnézem sok jóra nem számíthatok. Szégyen a huwikire amit itt művelnek. Legyenek szívesek Gyimhutól bocsánatot kérni! Veresmart vita 2012. május 27., 06:41 (CEST)

Válaszolnék, de nem tettél fel kérdést. Akkor viszont én kérdeznék. Miért is kellene bocsánatot kérni? Mert nem értek egyet vele? Milyen adminisztrátori intézkedésre lett volna itt szükség ami nem történt meg? Mi lett volna a helyes megoldás szerinted? Szerinted mi a feladata egy adminisztrátornak ilyen helyzetben? Még azt megjegyzem, hogy két kolléga (akiből az egyik ugye én vagyok) nem járt el adminisztrátori minőségében, mert nem volt rá szükség – bár ez egyértelműen kiderül a fentekből. --PallertiRabbit Hole 2012. május 27., 06:54 (CEST)

T. Pallerti! Kérdeztem itt. Ha ott kaptam volna választ, nem jöttem volna ide. A szerkesztéseim között nem lett volna nehéz megtalálnod miről beszélek Vigyor. Gratula, hogy sose alszol ;-) Veresmart vita 2012. május 27., 07:10 (CEST)

El is felejtettünk gratulálni a regisztrációd 12 órás jubileuma alkalmából, elnézést; hadd pótoljam ezt most! A Wikipédia építésében szerzett eddigi tapasztalataid alapján bizonyára mindannyiunknak leszegett fejjel kéne járnunk, ha valamire azt mondod, hogy szégyen a huwikire nézve. Megyek is innen, mert ég az arcom a szégyentől. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. május 27., 07:47 (CEST)

A stílus maga az ember, édes barátom! Veresmart vita 2012. május 27., 07:58 (CEST)

Nem kell bocsánatot kérni. Számomra ezek a dolgok nem személyesek, és nem érzem sértve magam

Dühös vagyok :-), de ez magánügy.--Gyimhu vita 2012. május 27., 08:31 (CEST)

Én nem érzem úgy, hogy bocsánatot kellene kérnem, nekem sem személyes dolog, pusztán a véleményemet mondtam el, amely vélemény (hangsúlyozom, hogy ebben az esetben) nem egyezik a Tiéddel. Véleménykülönbségen vagyunk, de nem írtam semmi olyat, ami bántó lenne. A véleménykülönbség is erre a konkrét dologra vonatkozik – lehet, hogy egy csomó más dologban meg egyetértenénk és kitűnően tudnánk benne együttműködni. --PallertiRabbit Hole 2012. május 27., 08:39 (CEST)

Megint buta módon lényegtelen apróságon ölitek egymást! Az interwikis link ugyan nem szép, de elfér a "kapcsolódó szócikkek" szakaszban. Egyrészt mert tényleg hordozhat lényeges információt, másrészt esetleg felhívja a figyelmet egy fontos aspektusra amit valaki ez alapján vagy lefordít, vagy megír! Az irányelv nem büntetőjogi törvény, tehát az irányelvtől való eltérést sehol a világon nem büntetik börtönnel, vagy száműzetéssel! Az pedig bőven elég egy fordítás esetén, hogy szerepel a cikkben a fordítás sablon, ha valakit érdekel megnézheti! --Texaner vita 2012. május 27., 09:54 (CEST)

Ezmiez?

Nem tudom hová tenni, vessetek egy pillantást ide: http://wikiszotar.hu/wiki/magyar_ertelmezo_szotar/Kezd%C5%91lap --OsvátA Palackposta 2012. május 28., 08:10 (CEST)

Ez valami olyan dolog, amihez nekünk általában semmi közünk és semmi dolgunk vele, viszont a Wikiszótár nevet célszerű lenne az elsőség jelzésével együtt gyorsan levédetni az egyesületnek védett névként, mielőtt ez a másik társaság teszi meg ugyanezt, és még majd jogi úton próbál arra kényszeríteni minket, hogy a Wikiszótár változtasson nevet. Linkoman segítségét kellene kérni az ügyben. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. május 28., 09:21 (CEST)

Sajnos nem sokat tudunk tenni ezzel, mert megelőztek minket. (A többi projekt magyar doménneveiet még időben lefoglaltuk.). Megpróbálhatjuk felhívni az alapítvány jogi osztályának figyelmét rá, hátha tudnak az ügygel valamit kezdeni. --Dami vita 2012. május 28., 15:10 (CEST)

Nem megfelelő userlap

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Hioxian (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

szeretném kérni a tartalom eltávolítását, egy rokon megemlékezése lehet, enciklopédia számára nem tűnik nevezetesnek a személy, tehát nem is mozgatható szócikk névtérbe. Teemeah big bang is ALIVE 2012. május 28., 12:00 (CEST)

Töröltem. --Pagonyfoxhole 2012. május 28., 12:06 (CEST)

Burumbátor erőből kommunikál

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaEz a sajnálatos esemény további admini intézkedést nem kíván meg. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. május 29., 14:23 (CEST)

Tisztelt (?) Adminok

Régebben Duhos néven (Gondolom) hasznos tagja voltam ennek a társaságnak. A Kutya szócikk körül kialakult lincshangulat miatt, egy pár nap alatt lehiggadtam, majd regisztráltam Vigyory néven. Gondoltam elültek a viharok, ezért megpróbáltam visszatérni a már bevált Duhos fiókhoz. Pár órán belül ismét támadás ért, amit anyázással reagáltam le (ha a Ti ízléseteknek nem is felel meg, a véleményemet fenntartom). Csigabi ezért pár órára blokkolt. Kértem, hogy a blokkot állítsa végtelenre, nem tette, meg. A blokk lejártát követően Burumbátort kértem ugyan erre. Ennek hatására beállított egy pár napos blokkolást, személyeskedésre hivatkozva. Kértem fejtse ki. Két választ kaptam:

  • Helyén van.
  • így tartja kedvem.

A szabályok között nem találtam erre vonatkozó tételt, hogy egy Admin mit kell csináljon, ha így "tartja kedve".

A Vigyory felhasználót (kérésemre) blokkolta, azonban az indoklást problémásnak tartom.

Mivel semmi kedven könyörögni egy olyan szervezet képviselőinek, akiknek a projektjében sokszázezer forint értékű munkám fekszik (Nem sajnálom tőletek, legyetek vele nagyon boldogok), de annyit elvártam volna, hogy ezek után, ha kérem zároljátok a fiókomat, hogy ne lehessen vele visszaélni.

Na elszaladt velem a billentyűzet, de talán valaki megmondja, hogy Burumbátor minek blokkolt végleges helyett pár napra? (Valóban érdekel) Duhos (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) vigyory (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) --88.132.189.181 (vita) 2012. május 27., 14:23 (CEST)

A saját kérésre adott örökblokknak nem sok értelme van: ha az illető távozása átgondolt, akkor úgyse jön vissza, úgyhogy olyan mindegy, blokkolva van-e vagy sem; ha meg első dühében távozik, és lehhigadva meggondolná, akkor csak árt a blokk. Arra az eltelt lassan tíz évben nem volt még példa, hogy valakinek a fiókjával visszaéltek volna, úgyhogy emiatt nem kell aggódnod. --Tgrvita 2012. május 27., 15:06 (CEST)

Ezt a szerkesztésedet Te magad minősítetted „nem megengedhető hangnemnek”. Burumbátor ugyanezt adta meg a blokk indokának – azon kívüli külön indoklást nem igényel, Burumbátor megfelelően járt el. Tgr-nek igaza van, nem tudom elképzelni, hogy valaki visszaélne a fiókoddal – különösen, ha ténylegesen random karakterekkel elrontottad. A vitalapodra írt üzenetre nem tudom, hogy milyen stílusú kommunikációt vártál, különösen, hogy nagyon lejött, hogy be vagy rágva – ilyenkor talán a legjobb magadnak is időt adni, közhelyesen: a harag a düh rossz tanácsadó. Azzal mind egyetértünk, hogy a munkád és a jelenléted több mint hasznos, nagyon szeretném, ha nem csinálnál ebből örök haragot (főleg, hogy én még azt sem értem, hogy mitől pöccentél be ennyire) és visszajönnél szerkeszteni – Pagony is erre kért a vitalapodon. Ha nem tudod a régi fiókjaidat aktiválni, akkor regelj be újra és szerkessz úgy. Remélem, hogy ennyi idő távlatából higgadtan át tudod gondolni a dolgot. Az hogy egy valakivel összerúgtad a port igazán nem ok arra, hogy itt hagyj minden – olvasd el milyen kedvességek vannak az én vitalapomon és az archívumomban is, mi lenne ha mindenre így reagáltam volna? Úgyhogy röviden: gyere vissza! --PallertiRabbit Hole 2012. május 27., 16:32 (CEST)

Duhos attól az "üdvözléstől" pöccent be, amit Lji42-től kapott, amikor visszatért. Magam is ízléstelennek tartom a kutyás história után egy ilyet odaírni valakinek, akivel a viselkedésemmel ennyire elbántam, mind szakmailag, mind lelkileg. Az örökblokkot Tgr pontosan magyarázta, Pallerti pontosan értelmezte: egyszerűen nem szolgált rá (bár a vitalapomra odaírt egy pacekk****anyádat).

Igen én is szeretném, sőt segíteném is hogy tovább szerkessz, kedves Duhos, bármilyen néven legyen is az. --Burumbátor Speakers’ Corner 2012. május 27., 18:54 (CEST)

Kedves Duhos! Tegnap írtam neked egy e-mailt, remélem megkaptad. Ha mégsem, akkor itt is megismétlem: kérlek hogy gyere vissza, szükségünk van a szerkesztéseidre. A szándékos kezezésért pedig jár a sárga lap, ugye ezzel egyetértesz? Csigabiitt a házam 2012. május 27., 19:04 (CEST)

írom ide is:

Valóban szándékos kezezésért jár egy sárgalap de nem kettő. Azonban a döntésemet ez csak megerősítette, az oka ez (vitalapomról áthozva):

Őszintén nem tudom, hogy miért engem teszel bűnbakká az egyész szerencsétlen ügyben. És nagyon nem illenék személyeskedni abban, amit nem tudsz bizonyítani. Én ezután nem vitatkozom veled, mert ennyire még tanulékony vagyok, pedig nemigen van vesztenivalóm. (Hála áldásos, és indokolatlan vádaskodásaidnak, meg nem leszek ezzel gazdagabb, söt.) Tambo elég türelmes lény , Te még át is tudtad verni, hát sok sikert, és jó szerkesztést. Üdvözlettel:
– Lji1942

Úgy gondolom, épp elég mocskolódást kapok a való életben, amikor önkéntes munkát végzek nincs erre szükségem.

Sajnos nagyon rossz itt hagyni egy jó gárdát, de a teherbírásom véges. Ennyi "bírálatot" bírtam. A félreértések alkarülése végett: Lji1942 szerkesztőtárssal is jól együttműködtünk, egy darabig.

--88.132.189.181 (vita) 2012. május 28., 14:04 (CEST)

Tájékoztatás: Szia! Tájékoztatásodra közlöm, hogy Duhos engem soha nem vert át. Azon kevesek egyike voltam, aki tudta, hogy Vigyory és Duhos ugyanaz a személy. Kár volt ismét támadásba lendülnöd. Üdv. Tambo
Lji1942 vitalapjáról

Kálium-klorid

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Tisztelt Szerkesztőség / adminsztráció! Regisztráltam, és a Kálium-klorid oldal utolsó szegmensében ki szerettem volna javitani néhány pontatlanságot. Úgy értelmeztem, a wikipwedia oldalán ez csak akkor jelenik meg, ha Önök közül valaki jóváhagyja. A leirt szakmai adatokban biztos vagyok, nem emiatt kérem segitségüket, hanem a szöveg végére irtam pár sort, ami önöknek szól, és az oldal működtetésével kapcsoalatos. Kérem, ezeket eloolvasás után törölni sziveskedjenek, lehetőleg a nevemmel együtt. Ez csak egy javaaslat volt, hogy a wikipedia az lehessen, ami: információforrás laikusok részére. Kérem, vegyék figyelembe kérésemet, és az önöknek szóló üzenetet távolitsák el. Üdvötlettel Mezző Zoltán

A cikk kritikáját áttettem a vitalapra. Ogodej vitalap 2012. május 29., 15:34 (CEST)

Spamnak nevezett hivatkozás

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Bioptron (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd) Sziasztok!

A bioptron cikkhez szerettem volna egy fontos hivatkozást betenni: a szkeptikus társaság készített Fenyő Mártával egy riportot, és ennek felvétele van feltéve a youtube-ra: "A spamszűrőn az alábbi szöveg fennakadt: http://JUTYÚB"... ugye ide se tudom beírni, hogy youtu.be, mert akkor ezt az üzenetet sem engedi posztolni. A hivatkozás: http://JUTYÚB/zJXXaHV8cxQ Kérem a hivatkozás engedélyezését. Üdv, Timur lenk disputa tettek 2012. május 30., 17:30 (CEST)

A youtu.be tiltott. Csak így lehet: http://www.youtube.com/watch?v=zJXXaHV8cxQ. --Bean49 vita 2012. május 31., 03:02 (CEST)

Demonstráció, vagy fenyegetőzés?

"Arra kérlek, hogy ha következetes akarsz lenni önmagadhoz, akkor ez után az általad alaposan megindokolt, és nyilvánvalóan jól megfontolt szavazat után minden jelölthöz tegyél be egy támogató szavazatot. Ellenkező esetben valaki még véletlenül demonstrációnak tekinthetné a támogatásodat." (áthozva a szavazásról)

Én pedig ezt fenyegetésnek tekintem! Mint a szavazólapon is leírtam, ha demonstráltam, blokkoljanak ki. Ha nem demonstráltam, akkor pedig személyes támadás miatt blokkolják ki a fenyegetőzőt. Kiváncsian várom a folytatást! Tambo vita 2012. május 29., 11:07 (CEST)

Én is annak tekintem. bár nem személyes támadás az ilyesmi, azért még elkerülhető lenne, ügyelve a megfelelő fogalmazásra. Pl. "Kedves Tambo, nagyon demonstrációízűnek érzem a szavazatodat. Én a helyedben megfontolnám a törlését. Gondold meg, hogy nem jó ez így." vagy ilyesmi. Ha bárki is azt hiszi, hogy az ilyen fenyegetőzés használ a Texaner szavaival "amúgy is gyatra közösségi hangulatnak", nagyon téved. Azonkívül másoknak azt parancsolgatni, hogy hogyan szavazzanak, már önmagában is irritáló lehet. Kerge Kísértet 2012. május 29., 18:44 (CEST)

Nem értem, miért kell szándékosan a feszültséget gerjeszteni. Én ebben semmi fenyegetőt nem látok. Az, hogy bárki is demonstrációnak tekinti-e a demonstrációt, a magánügye, amiből senkinek nem származik közvetlen hátránya, nem jár blokk érte, stb. Személyes támadás sincs benne, csak némi értetlenkedés. Hiszen Te magad voltál, aki ki akartad venni még a jelentkezését is. – LApankuš 2012. május 29., 11:12 (CEST)

Akkor hadd legyek én az „ügyben eljáró admin”. Tambo korábban szóvá tette, hogy Eltettk miért jelentkezhet WT-tagnak, ha mindössze hat szerkesztése van, de ezt a kifogását nem támogatta a szerkesztői közösség. Ezután Tambo Eltettk-ra szavazott, noha minden addigi megnyilvánulásából az látszik, hogy Eltettk jelölését nem támogatja. Ezt -- további magyarázat hiányában -- nem tudom másképp értelmezni, mint demonstrációt. Tambo ezzel megsértette a Wikipédia:Ne demonstrálj! útmutatóban foglaltakat, de a közösségnek okozott kár elhanyagolható mértékű, és ezért az eset adminisztrátori intézkedést nem igényel. Csigabi megjegyzése nem minősíthető személyes támadásnak: szerkesztőtársunk pusztán Tambo -- az útmutatóval ellentétes -- magatartását jellemezte.

Személyes véleményem az esettel kapcsolatban az, hogy bízom abban, hogy a szerkesztői közösség demonstrációk és csípős megjegyzések nélkül is el tudja dönteni, hogy akarja-e Eltettk-t a WT-ben látni. Örülnék ezért, ha a témát most már ad acta tehetnénk.

Malatinszky vita 2012. május 29., 12:16 (CEST)

"de ezt a kifogását nem támogatta a szerkesztői közösség" Nem tudom milyen szerkesztői közösségről írsz? Az általam különben nagyra becsült LA egyszerűen visszavonta a szerkesztésemet, amit tudomásul vettem. Mivel a kiírásban nincs utalás arra, ki jelentkezhet, (bár még a megerősített címért sem indulhatna, de mivel rossz a kiírás, itt indulhatott) utólag amúgy sem lehetett volna ezen változtatni. "minden addigi megnyilvánulásából az látszik, hogy Eltettk jelölését nem támogatja" tisztelettel megkérdezném, milyen addigi megnyilvánulásokról tudsz, amiről én nem tudok? Megkérdezném, mivel sértettem meg a Wikipédia:Ne demonstrálj! útmutatót? "Azonkívül másoknak azt parancsolgatni, hogy hogyan szavazzanak, már önmagában is irritáló lehet." Nem csak lehet, az is! Úgy szavazok, ahogy kedvem, hangulatom, meglátásom diktálja, és ha úgy gondolom, akár meg is változtathatom azt. Ezt most azok bánhatják, akikre még nem adtam le szavazatot, de vezényszóra ezek után feltehetőleg nem is fogok. Ezúton kérek ezért elnézést. Tambo vita 2012. május 30., 08:42 (CEST)
Kedves Tambo!
Mivel világossá tetted, hogy az ügyet nem tekinted lezártnak, hadd próbálkozzam meg újból azzal, hogy megmagyarázzam, miért tűnik demonstratívnak a magatartásod, és miért nem kívánok felszólításod ellenére blokkokat osztogatni akár neked, akár Csigabinak.
Nyilván lehetséges hogy tévedek, de mindenesetre az én szemszögemből az látszik, hogy -- hozzám és több szerkesztőtársunkhoz hasonlóan -- te is megütköztél azon, hogy Eltettk a maga öt szerkesztésével jelentkezett a Wikitanácsba. Látszik az is, hogy miközben ezt többen egy vállrándítással elintéztük, mondván, hogy egy ismeretlen úgysem fogja megkapni a WT-tagsághoz szükséges bizalmat, addig te itt-ott hangot is adtál ennek a megütközésednek. Ezek után én például arra számítottam, hogy ha egyáltalán szavazol Eltettk-ról, akkor ellene fogod leadni a voksodat. Ehelyett te mellette szavaztál. (Hadd siessek hangsúlyozni: arra szavazol, akire akarsz, és se kedvem, se hatalmam nincs ahhoz, hogy megszabjam, kit támogass.)
Mármost egy ilyen meglepő szavazat nyomán az ember óhatatlanul elgondolkodik azon, hogy vajon miért szavazott Tambo Eltettk-ra. Ugye, szokásos esetben ez nem egy nehéz kérdés. Valószínű, például, hogy Pagony azért szavazott Joeyline-ra mert tapasztaltnak, kipróbáltnak, a feladatra alkalmasnak tartja őt. Te viszont az elmúlt pár napban világos jelét adtad annak, hogy Eltettk-t se tapasztaltnak, se kipróbáltnak, se a feladatra alkalmasnak nem tartod. Kézenfekvő a gondolat -- amint fentebb írtam, további magyarázat hiányában -- hogy a szavazatoddal azt kívánod demonstrálni, hogy Eltettk megválasztása abszurd volna, és a jelenlegi rendszernek hiányossága az, hogy egy kezdő szerkesztő is lehet wikitanácstag-jelölt. Ebben még akár igazad is lehet, de nehezen vitatható hogy az igazad bizonyítására éppen azt a viselkedésformát választottad, ami ellen a Wikipédia:Ne demonstrálj! című útmutató óv minket.
Úgy gondolom, az ilyen viselkedés nem tesz jót a Wikipédiának. Ideális esetben a szavazásainkat minden résztvevő komolyan veszi, és a támogatása valóban támogatást, az ellenzése pedig valóban ellenzést jelent. A tiédhez hasonló demonstrációk elvonják a figyelmet a WT-választás kapcsán az igazán lényeges kérdésektől (Milyen szerkesztőből lesz jó wikitanácstag? Kik az alkalmas jelöltek? Miért nem jelentkeztek mások is? Jó-e a választási rendszerünk?) és csak zavart keltenek. Ezzel együtt abszurd volna az ilyen viselkedést -- főleg ha nem ismétlődik -- blokkolással sújtani.
Sajnálom, őszintén sajnálom, ha fenyegetve érzed magadat Csigabi megjegyzése nyomán. Biztosra veszem, hogy nem volt szándéka téged fenyegetni, és azt sem hiszem, hogy komolyan meg próbálná szabni, hogy kire szavazzál. Csigabit szelíd, józan embernek ismerem, és nekem például eszembe sem jutott, hogy fenyegetőzésnek hatna az ő szarkasztikus megjegyzése. De persze nem az számít, hogy én hogy éltem meg Csigabi szavait, és ha téged valóban ennyire felkavart az ő megjegyzése, azt javaslom, hogy írd meg a vitalapjára, hogy a te szemszögedből milyen felhangjai voltak a szavainak. Nincs kétségem afelől, hogy ha türelmesen és tisztelettel fordulsz hozzá, akkor türelmes és tisztelettudó választ fogsz kapni tőle.
Remélem, hogy sikerült most már minden kérdésedre megnyugtató választ adnom. Örülnék, ha végre megszűnne a kötekedés ebben a bizarr ügyben, és visszatérhetnénk az enciklopédiaíráshoz.
Üdvözlettel,
--Malatinszky vita 2012. május 30., 21:40 (CEST)
Kedves Malatinszky! Köszönöm az értékes okfejtéseidet, ezt a nyugodt, higgadt légkört, amit az ügy kapcsán teremtettél. Nincs kétségem, hogy a jó szándék vezérelt a probléma megoldásában. Azonban nem áll szándékomban az érintett vitalapjára írni. Ezzel a témát lezártnak tekintem. Tambo vita 2012. május 31., 09:52 (CEST)

elrontottam

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Kérlek, nevezzétek vissza az általam tévesen átnevezett Géczy István (író) cikket Géczy Istvánra. Nincs szükség az egyértelműsítésre, a másik kettő neve nem ipszilonos. Köszönöm és elnézést kérek. --Hkoala 2012. május 31., 21:15 (CEST)

Remélem, jól csináltam, megnéznéd a végeredményt? --Pagonyfoxhole 2012. május 31., 21:17 (CEST)

Megnéztem, rendben van, köszönöm! --Hkoala 2012. május 31., 21:19 (CEST)

Jogi fenyegetés

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

NetSchakal (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) Valaki független rápillantana a szóban forgó szerkesztő vitalapjára? Én egy blokkot javasolnék jogi fenyegetés miatt. --PallertiRabbit Hole 2012. május 29., 21:39 (CEST)

Milyen hosszú és mennyire fontos szövegről van szó, hogy már több mint egy oldalas vita alakult ki a szerkesztő vitalapján róla? Az ilyet inkább át kell írni, helyettesíteni vagy simán csak törölni! --B.Zsolt vita 2012. május 29., 21:59 (CEST)

Én konkrét jogi fenyegetést nem nagyon látok, csak értetlenkedést. – LApankuš 2012. május 29., 22:04 (CEST)

Én se nagyon. Ő azzal fenyegetőzött, hogy a "feletteseinknek" akar bemószerolni, rosszul végzett "munka" miatt, nem beperelni akart. Az nem jogi fenyegetés, vagy igen? Peligro (vita) 2012. május 29., 22:06 (CEST)
Idézek a vitalapjáról: „akkor viszont azonnal kérni fogom a szerkesztők haladéktalan felfüggesztését, mert kompetenciájukat túllépő területen működtek (szerzői jogvédelem) és miután a jogsértésre felhívtam a figyelmüket, továbbra is fenntartották az elkövetett jogsértést, nem tanusitottak jogkövető magatartást azzal, hogy a lehető legrövidebb időn belűl visszaállítsák a tövény által garantált szellemi tulajdon joghoz kapcsolódó rendelkezési jogot. Az meg ugyan még nem bűncselekmény ugyan, de minden esetre olyan jogsértésnek számít, amit a törvény szankcionálhat.” – Laci.d vita 2012. május 29., 22:11 (CEST)

(Szerkesztési ütközés után) A meghatározatlan idejű blokkot a szerkesztő megkapta. Itt is kérem a vita összes résztvevőjét, hogy a szerkesztő vitalapján a diskurzust további fejleményekig függesszék fel. --Pagonyfoxhole 2012. május 29., 22:08 (CEST)

Azért érdekes, hogy a legnagyobb és legmérgesebb viták mindig politikai/történelmi viták! Szerencsére engem senki nem szokott itt fenyegetni, pedig a vasútban is van bőven politika! :) --B.Zsolt vita 2012. május 29., 22:18 (CEST)

A vitát végigolvasva szerintem indokolatlan a blokk; ezt nem így kéne elintézni. Azért legalább a vitalapját szerkeszthetné. --Vince blabla :-) 2012. június 1., 18:08 (CEST)

Teljesen pragmatikus szempontok szerint nézve a dolgot: milyen hasznot remélünk a projekt számára attól, hogy ezt az embert engedjük szerkeszteni, vagy akárcsak a vitalapján veszekedni? Malatinszky vita 2012. június 1., 18:38 (CEST)

Továbbá: mi újat tud mondani, amit eddig nem? Ha eddig nem értette meg a CC-BY-SA működését, akkor eztán se fogja. – Laci.d vita 2012. június 1., 19:06 (CEST)

Vince, olvasd el ezt, és meg fogod érteni: Wikipédia:Tartózkodj a jogi fenyegetésektől! Mindenféle szerkesztés, diskurzus, további fenyegetés lehetetlenné tétele a cél mindkét fél érdekében. --Pagonyfoxhole 2012. június 1., 19:25 (CEST)

Viccesvandál

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

195.199.203.193 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás)

Mivel már kapott utolsó figyelmeztetést, ideje lenne blokkosítani az ígéretet, tekintve, hogy megint szórakozik. Teemeah big bang is ALIVE 2012. június 1., 15:12 (CEST)

Már megérdemelt pihenőjét tölti. Csigabiitt a házam 2012. június 1., 15:19 (CEST)

Kérdezem: Igaz hogy az adminokra nem vonatkozik a A három visszaállítás szabálya?

Egy blokk valakinek most éppenséggel kijárna! --Texaner vita 2012. június 5., 13:54 (CEST)

De bizony, az adminokra is vonatkozik. Nem vonatkozik viszont a vitalapra. A zaklatásért viszont blokk jár, ugye erre gondoltál, amikor azt mondtad, hogy valakinek kijár a blokk?. Csigabiitt a házam 2012. június 5., 13:56 (CEST)

(Szerkesztési ütközés után) Éppen ezt a részt akartam belinkelni ajánlott olvasmányként. Abba lehet hagyni ezt az egész zaklatósdit. --Pagonyfoxhole 2012. június 5., 13:58 (CEST)

Jaj de szégyenlősek és sértődékenyek valakik! --Texaner vita 2012. június 5., 14:01 (CEST)


Ez az egész sokkal épületesebb olvasmány lenne a többiek számára, ha valamelyikötök venné a fáradságot, és elmagyarázná, hogy miről van itt konkrétan szó, vagy legalább egy linket beillesztene, ami a kérdés alapjául szolgáló lapra mutat. Csak úgy mondom, ha esetleg figyelemmel akartok lenni a szerkesztőtársaitokra. --Malatinszky vita 2012. június 5., 14:05 (CEST)

Csigabi vitalapjáról van szó. --Pagonyfoxhole 2012. június 5., 14:12 (CEST) (Szerkesztési ütközés után) please! --Texaner vita 2012. június 5., 14:16 (CEST)

átnevezéshez azonnali törlés

Kérlek, töröljétek a Jemma Griffiths cikket, a tévesen átnevezett Jemma Griffith cikk kerül majd a helyére. --Hkoala 2012. június 3., 11:01 (CEST)

Kész. Peligro (vita) 2012. június 3., 11:07 (CEST)

Köszönöm! --Hkoala 2012. június 3., 11:11 (CEST)

És miért nem szerepelhet a művésznevén (Jem)? Prince sem prince Roger Nelsonként van a wikin, meg Madonna sem Madonna Louise Cicconeként. Alensha 2012. június 7., 01:54 (CEST)

Hangnem (Texaner)

Ez szerintem megengedhetetlen, kemény blokkot érdemel. --Istvánka posta 2012. június 6., 16:00 (CEST)

Őszintén és tiszta szívből sajnállak, ha magadra vetted! Akinek nem inge ne vegye magára! Én ugyanis senkit nem sértettem meg! Általánosságban írtam egy magánüzenetet egy másik szerkesztőnek! – Texaner vita 2012. június 6., 16:03 (CEST)

Kedves Texaner! Éppen ideje lenne abbahagyni a hisztériát, csapkodásaidat, sértegetéseidet, mert csak rontod a levegőt, és ezzel a hozzáállással végképp nem teszel azért, hogy az új szerkesztők baráti, megértő környezetet találjanak itt a wikin. Másrészt pedig szégyen és gyalázat, hogy pont te, aki úgymond a Wikimédia Magyarország egyik oszlopos tagja vagy ilyen hangnemet engedsz meg itt a wikin. Neked kéne példamutatóbbnak lenned, toleránsabbnak és segítőkésznek. Szégyen és gyalázat mindaz amit az utóbbi napokban, hetekben, hónapokban itt leműveltél. Ha legalább valami foganatja lenne az ittlétednek nem szóltam volna, de ez már több a soknál. Csodálkozom, hogy annyi idősen, mint amennyi vagy, képes vagy ilyen hangnemet megengedni másokkal szemben. Ha nem tetszik az itteni légkör, akkor inkább lépj, de ne szennyezd tovább. --Istvánka posta 2012. június 6., 16:11 (CEST)

Urak, ne ugorjatok egymásnak! Mindannyian a projekt érdekeit tartjuk szem előtt, legyen ennyi elég. Én benne lennék, hogy lépjünk túl ezen a mostan afféron! Béke veletek! Peligro (vita) 2012. június 6., 16:15 (CEST)

Köszönöm, a nem-intézkedést. Szép volt! – Istvánka posta 2012. június 6., 16:16 (CEST)

Istvánka+1. Egyáltalán nem a "korlátolt marha" adminok üldözik el az új szerkesztőket, magadra pillanthatnál Texaner, mielőtt másokat vádolsz. Elképesztő, hog szerinted ez a hangnem itt megengdhető, hovatovább, neked mindent szabad, a korlátolt marhák meg fogják be a szájukat és legyenek veled kedvesed. Ne haragudj, de ott tartunk mostmár, hogy amilyen az adjonisten, olyan a foadjisten. Az a mód, ahogyan "kommunikálsz" (bár ezt én nem nevezém annak), valami elképesztően bunkó, sértő - állandó hiszti, állandó kiborulások, állandó felkiáltójeles üvöltözések. Tűrünk már neked egy jó ideje, de jelzem, hogy sok régi motoros szerkesztőnél kezd el betelni a bili a hangnemeddel, az állandó válogatás nélküli fröcskölődéseiddel és hisztijeiddel kapcsolatban. Minden második vitalapon a te állandó hisztizésedet kell olvasni. Jó lenne, ha picit magadba néznél, és visszaolvasnád azt, ahogyan másoknak írsz, és hogy mióta teszed mindezt. Az utóbbi hónapokban elviselhetetlen vagy. Ez az igazság, kimondom, ha nem tetszik is. Remélem, hogy fogsz tudni ezen változtatni, mert ez így már nem mehet tovább sokáig. Ez egy közösség, nem a 'halgassuk az újabb Texaner-dühkitöréstt'-klub. Teemeah big bang is ALIVE 2012. június 6., 16:22 (CEST)

Nem akarok senkit cseszegetni, de én azért ezt sem nevezném kommunikációnak. Kerge Kísértet 2012. június 6., 18:41 (CEST)
Szerintem pedig példásan tényszerű, és visszafogott válasz volt ez egy olyan kérdésre, aminek a célja nyilvánvalóan a vita provokálása volt. Te mit felelnél, ha megkérdeznék tőled, hogy nem érzed-e magadat nevetségesnek? --Malatinszky vita 2012. június 6., 18:50 (CEST)
Ez most ugye csak valami vicc? Cinikus, pökhendi válasz volt, a szokásos lekezelő stílusban. A mentsége tényleg csak az, hogy a kérdés sem volt sokkal különb, meg hogy most nem erről van szó. Én mindenesetre megkérdeztem volna, hogy mi a probléma. Kerge Kísértet 2012. június 7., 01:11 (CEST)
Egyáltalán nem kívántam viccelni, és kifejezetten rossz néven veszem, hogy ahelyett, hogy érvelnél a véleményemmel szemben, lekicsinyled azzal, hogy viccnek minősíted. A válaszod első mondata sértő, lekezelő és pökhendi volt; tőled ennél többet várok.
Ami a "Nem gondolod, hogy nevetséges vagy?" kérdésre adható válaszokat illeti, az általad javasolt "Mi a probléma?" valóban egy lehetséges opció -- abban az esetben, ha az ember bele akar menni annak a megbeszélésébe, hogy mi a kérdező problémája. Biztosra veszem, hogy ha a kérdés úgy hangzott volna, hogy "Szia, Pagony, miért blokkoltál?", akkor Pagony érdemi választ adott volna. A "Nem gondolod, hogy nevetséges vagy?" kérdés viszont azt jelzi, hogy a kérdező agresszív hangnemben, nem pedig a vita megnyugtató rendezését célozva akar a kérdésről beszélni, és ezzel a háttérrel teljesen érthetőnek tartom azt, hogy Pagony ebbe az eszmecserébe nem akart belemenni. Ilyen esetekben teljesen legitim válasz az "Ilyen hangnemben nem akarok vitatkozni" vagy az, hogy "Ehhez nincs hozzáfűznivalóm", de kitűnően megteszi egy tömör "Nem" is. Ez utóbbinal megvan az az előnye is, hogy komolyan veszi a kérdező kérdését és tényszerű választ ad rá (feltehetőleg ugyanis Pagony nem tartja nevetségesnek magát).
--Malatinszky vita 2012. június 7., 16:31 (CEST)
Bocsánat, de az "ez ugye valami vicc?" kérdés mint fordulat tudtommal általában egyáltalán nem a vélemények lekicsinylését, bagatellizálását szolgálja, hanem épp ellenkezőleg, elsősorban a megdöbbenés vagy megbotránkozás kifejezésére szolgál. Ha te az egyszavas válaszokat tartod "példásnak" és "tényszerűnek" (amik egyébként közel sem kizárólag kötekedő kérdések esetében szoktak előfordulni), szóval ha ez a "példa", akkor nem igazán tudok csodálkozni, ha régi szerkesztők, akik ennek a stílusnak a terjedésével szembesülnek, sértegetik és lenézik az adminisztrátorokat. Éppenséggel az egyszavas válasz hordoz magában lekicsinylést, sőt azt a mögöttes üzenetet is, hogy küldője közben jókat röhög a lóvá tett vitapartneren, mint a székely kocsis az utasán, aki azt kérdezi, messze van-e még Kolozsvár. Azt a tényt, hogy te biztos vagy benne, hogy Pagony érdemi választ adott volna, én csak feladatköri (adminisztrátori) ártalomnak tudom tulajdonítani, én ugyanis biztos vagyok benne, hogy nem. Kerge Kísértet 2012. június 7., 23:30 (CEST)
„Ez ugye valami vicc?” =/= „Nem gondolod, hogy nevetséges vagy?” Nyilván nem kell nyelvészprofesszornak lenni, hogy az ember észrevegye a leheletnyi különbséget a kettő között és a mögötte rejlő szándékot. – Laci.d vita 2012. június 7., 23:36 (CEST)
"Nem gondolod, hogy nevetséges vagy?" -- "Nem." Gubbubu szerint az első valamivel különb. --Pagonyfoxhole 2012. június 7., 01:29 (CEST)

Timea: Akinek nem inge ne vegye magára!Texaner vita 2012. június 6., 16:36 (CEST)

Egyáltalán? Miért is van a figyelőlistátokon Furimuri vitalapja? Miért is figyelitek? --Texaner vita 2012. június 6., 16:41 (CEST)

Itt nem egy szerkesztő vitalapjáról van szó, ha nem vetted volna észre. Láthatóan el sem olvasod, amit írnak neked. Arról beszélünk, hogy tele a hócipőnk a dolgaiddal, általánosságban. Teemeah big bang is ALIVE 2012. június 6., 16:57 (CEST)

Istvánka mínusz mínusz. Texaner egy idő óta ilyen, ezt el kell fogadni, bár senki sem szereti ezt a helyzetet, és jobbra vágyik. A nem-intézkedéssel én is egyetértek, szerintem az ilyen, neveket nem említő megnyilvánulások belül vannak a megengedhetőség határán (rövid távon). Hosszabb távon sem tartanám szerencsésnek a blokkal való elintézését az ilyen régi sérelmeken alapuló ügyeknek, inkább ajánlom a vitázó felek figyelmébe a most alakuló WT-t. Én a magam részéről minden irónia nélkül köszönöm a nem-intézkedést és Peligro higgadt reagálását. Kerge Kísértet 2012. június 6., 17:07 (CEST)

van egy olyan dolog, hogy "tűréshatár". Sokunknál elérte már Texaner. Nem úgy kell működnie egy közösségnek, hogy mindenki tűr a végrelenségig, mert "úgy kell elfogadni, ahogy van". Ez nem egy birkatábor itt. Mindenkinek vannak haknijai, meg rossz szokásai, meg időnként mindenki ki tud borulni, de Texaner ezeket már folyamatosan műveli, nem erről az egy vitalapi bejegyzéséről beszélünk itt. Amikor valakinek ilyen magatartási gondjai vannak, az már nem a fogadjuk-el-és-hallgassunk kategória, és nem a közösség egészének kell igazodnia az egyén dolgaihoz, hanem fordítva. Ha egyszer többen is kifogásolják a viselkedését, akkor neki kellene magába néznie, nem fordítva. Teemeah big bang is ALIVE 2012. június 6., 17:24 (CEST)
Timea, Még egy kérdés. Nem gondolod, hogy az általad itt leírtak esetleg fordított irányban is igazak lehetnek? Tükröm tükröm....– Texaner vita 2012. június 6., 17:32 (CEST)

Mindegy. Megvárjuk az új WT megalakulását és akkor majd odaviszem az ügyet. --Istvánka posta 2012. június 6., 17:43 (CEST)

Az igazság az, hogy én már szinte egyáltalán nem figyelek oda arra, amit Texaner mond, mert úgyis folyton csak az adminokat cseszegeti. Szerinte ha esik az eső, az az adminok hibája, ha süt a nap, az adminok miatt van túl meleg; az adminok tehetnek Trianonról, a japán földrengésről és a vörösiszapról is. Az ő világában az adminok célja a Wikipédia rombolása, az új szerkesztők elriasztása, a régiek elhajtása. A szupertitkos adminlevlistán egyszer írtam is, hogy Texaner egy csomó energiát megspórolhatna, ha csak azokhoz az adminintézkedésekhez szólna hozzá, amikkel kivételesen egyetért, egyébként meg alapból feltételezhetjük, hogy minden mást az adminönkény újabb tűrhetetlen megnyilvánulásának tekint. Ezért aztán engem nem izgat, ha Texaner gyaláz minket: nekem ez csak az alapzaj része.

Ezzel együtt meg tudom érteni, ha némelyik admintársamat zavarja, ha korlátolt marhának titulálják. Azt meg különösen problémásnak tartom, hogy Texaner gyakorlatilag azt mondja ifjú szabadságharcos-társának, hogy "énhozzám nem mernek nyúlni, mert én már hét éve itt vagyok, úgyhogy most lekorlátoltmarházom őket". Talán igaza van Istvánkának, és ez már valóban WT-hatáskör.

--Malatinszky vita 2012. június 6., 18:11 (CEST)

Szerintem is WT hatáskör – pont erre lett kitalálva. Mondjuk engem konkrétan nem zavart, hogy kollektíven marhának neveztek, de lehet, hogy mást érzékenyebben érint – ez is egy érthető álláspont. --Pallerticowshed 2012. június 6., 18:20 (CEST)
Gyerekek gyerekek, nincs nekem úgy általában semmi bajom az adminokkal! Ezt egyébként már többször tisztáztuk! Bár vannak páran (5-6 emberke) akik tevékenységével konkrétan van. Például nem tartom admin feladatnak, hogy egyes szerkesztők vitalapjait figyeljék! Kifejezetten ellenszenves, az is amikor egy apró kritika után egymást váltva igyekeznek megregulázni a renitens szerkesztőt, mint például most is engemet! Az egyébként a legcsekélyebb mértékben sem zavar, ha Malatinszky úr egyáltalán nem figyel rám. Ez ugyanis az ő dolga! De ahogy elnézem, most is nagyon is figyelt. De ez is az ő dolga! Maximálisan egyet kell, hogy értsek Timeanak az alábbi mondatával:

„Nem úgy kell működnie egy közösségnek, hogy mindenki tűr a végrelenségig, mert "úgy kell elfogadni, ahogy van". Ez nem egy birkatábor”

Teemeah

Persze az meg nézőpont kérdése, hogy kik a birkák? (Egyébként bárki teszi, illetlen dolog más levelezését figyelőlistára tenni!) --Texaner vita 2012. június 6., 18:36 (CEST)

A vitalap nyilvános terület a WP-n (ha jól tudom, a Google is keresgél rajta), tehát magánlevelezésnek nem igazán tekinthető, ami ott folyik. Más kérdés, hogy a címzettek korlátozott köre (1 vagy 2 ember) tényleg kérdésessé teszi, hogy olyan súllyal minősüljön egy beszélgetés valamelyik szerkesztői csevegőszobában, mint a közösségi lapokon. Texanerhez csatlakoznék annyiban, hogy több elnézéssel kezelném a szerkesztői vitalapokon történteket, már csak azért is, mert a moderálásuk eredetileg sem része az adminisztrátorok feladatának, és nem is képesek ellátni tisztességesen, hiszen az hihetetlen sok odafigyelést és időt igényelne. Régebben általában tartottuk magunkat ahhoz, hogy adminisztrátorok csak akkor léptek közbe egy-egy esetben, ha a személyeskedés elfajult, és valaki itt jelezte, hogy úgy érzi, egyedül megbeszéléssel nem rendezhető a dolog, szükség volna adminisztrátori intézkedésre. Mármost viszont Istvánka jelzett fentebb, tehát ez a régi, lazább eljárás szerint is, hogy úgy mondjam, sportszerűen került fel az AÜ-re. Bennófogadó 2012. június 6., 20:45 (CEST)

:-( - Csurla vita 2012. június 6., 20:53 (CEST)

Tehát a konklúzió az, hogy Texanernek valóban bármit szabad, őhozzá úgysem nyúl senki, ő marházhat, hisztizhet, tépheti mások idegeit, sértegethet, üvöltözhet, dobálózhat, mert itt úgyse fog senki intézkedni az ügyben. És teljesen mindegy az is, hogy az elmúlt hónapokban ezt hányszor tette meg (gyakorlatilag minden nap a nap 24 órájában ezzel foglalatoskodik, de sebaj). Istvánka, van egy támogatód a WT-re vitelben. Teemeah big bang is ALIVE 2012. június 6., 21:48 (CEST)

Én nem követtem mostanában Texaner ügyeit, tehát nem is tudom az indokait, de szimplán a korlátolt marházás miatt pihentetném egy napra. És nem csak őt, bárkit. Aki nem tud normálisan kommunikálni másokkal, az írjon naplót (kitől is van ez az idézet? :-)), ne a Wikit. Senki, semmilyen indokkal ne szidjon itt senkit, sem vitalapon, sem kocsmafalon, sehol. Erre nincs mentség vagy korlát vagy kor vagy akármi. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2012. június 6., 21:54 (CEST)

Hmmm. Álmomban sem gondoltam, hogy ennyire figyelitek a felhasználókat és azt mégkevésbé, hogy ennyien magatokra veszitek a megjegyzésemet! – Texaner vita 2012. június 6., 22:28 (CEST)

Most, hogy ezt tudod, talán legközelebb nem fogod meggondolatlanul sértegetni a szerkesztőtársaidat. Egyébként, mi az igazi probléma itt? Miért haragszol ennyire? Mi kéne ahhoz, hogy egy kicsit barátságosabb, türelmesebb kicsit kevésbé sértődékeny legyél? Neked jó folyton veszekedni? Nem hiszem. Malatinszky vita 2012. június 6., 22:41 (CEST)

Texaner 2005. október 22. óta szerkesztő. Pontosan tudta mit csinál. Nem most jött rá. - Csurla vita 2012. június 6., 22:47 (CEST)

Nos, először is Texaner lesújtó véleményét tekintetbe véve a marhákra nézve rendkívül sértő, ha Texaner holmi adminisztrátorokhoz hasonlítja őket, és közülük még senki nem jelezte, hogy ezzel problémája lenne.

Viccen kívül ez valóban elfogadhatatlan. Azt, hogy Texaner rendszeres időközönként általánosságban sértegeti az adminisztrátorokat (vagy más szerkesztőket), majd ártatlan arccal közli, hogy semmi baja velük és ez az ő állítása szerint tisztázva van, nem nevezném tisztázásnak. Ha tényleg nincs semmi baja valakivel, az semmivel sem jogosítja fel inkább a sértegetésre és a civilizálatlan hangnemre, mint ha van baja valakivel, és másoktól nem is várható el az ilyen finom és cizellált különbségtétel, hogy sértésből vagy dicséretből sért meg valakit Texaner. A WP:CIV egyértelmű (és elég sok ember számára akkor is természetes mérce lenne, ha le sem lenne írva, a többiek kedvéért meg le van). Texaner szóhasználatát alkalmazva: neki sem dolga sértegetni másokat, és nem dolga meghatározni, hogy ki melyik lapot és melyik vitát figyelheti, és mit van joga észrevenni a Wikipédia nyilvános terében történt eseményekből.

Az eset valóban megérne akár egy blokkot is, amit most azért sem teszek meg, mert a közreműködéseim listájából bárki láthatja, mennyire nincs időm itt lenni, és nem tudnám követni az utána következő csetepatét. De másrészt a blokk nem az egyetlen eszköz, és örömmel látom, hogy a nemadmin szerkesztők közül is többeknek kiverte a biztosítékát. Számomra ez érték, és biztatok mindenkit, aki szerint Texaner rombolja a közmorált, hogy írjon ki véleménykérést vagy készítsen WT-beadványt. A közösségi cselekvés mindenki előtt nyitva álló út, az adminisztrátori blokkolás pedig csak egy a lehetséges megoldások közül, technikailag egyszerű, de nem biztos, hogy az ilyen esetekben a leghatékonyabb. Talán egy véleménykérés hatására, amihez sokan hozzászólnak, Texanernek is jobban leesik a papírtantusz, hogy ez nem egy „bátor hős megmondó Texaner kontra korlátolt marha adminok” ügy, és a vélemények is árnyaltabban jelenhetnek meg, mint amire egy blokkértesítő képes. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. június 7., 00:38 (CEST)

Én ilyesmire senkit sem biztatok. Mindenki (adminokat ideértve) elgondolkodhat a dolgok felett, senkinek nem fog megártani. Szerkesztőkkel lehet egyetérteni vagy nem egyetérteni, a megoldás az egyet nemértés esetén SEM a WT-beadvány. Valami mást ronthatunk el, de nem tudom mit... --89.133.214.66 (vita) 2012. június 7., 00:45 (CEST)


Hűha! Bár kerültétek a nevemet, azért én is érintett vagyok. Nem ígérem, hogy sok időn lesz erre az oldalra, ezért is csak néhány dologra reagálnék. Talán meglepő, de Pagony egyszavas válasza szerintem OK. Mondom ezt annak ellenére, hogy Pagonynak sikerült erős ellenszenvemet kivívnia. Mint az látható már témát is váltottam. De azért itt is megkérdezem nem lett volna jobb, ha Csigabi szerk lapja helyett inkább a Szerkesztővita:86.101.38.241 lapon írtakra reagál Pagony kolléga?

Azzal, hogy Istvánka szerint mi érdemel blokkot nem vitáznék. Viszont azzal a mondatával, hogy "ezzel a hozzáállással végképp nem teszel azért, hogy az új szerkesztők baráti, megértő környezetet találjanak itt a wikin" már vitáznék. Texaner írásáról már ott leírtam a véleményemet, de hogy Csigabi és Pagony adminisztrátorok semmit nem tettek, hogy baráti, megértő környezetet találjak itt a huwikin az biztos. Sőt az ellenkezőjéért elég sokat. Uff, beszéltem. Furimuri vita 2012. június 7., 07:33 (CEST)

Az anon vitalapra írtakhoz: van egy törölt szerkesztése, abszolút vandalizmus. Jobb ilyenkor (neked is) nem oda írni, hogy ha valaki más megkapja ezt az IP-t, ne zavarja össze. Peligro (vita) 2012. június 7., 07:43 (CEST)

Kedves Bináris: minden kocsmai verekedés úgy kezdődik, hogy valaki visszaüt! --Texaner vita 2012. június 7., 07:52 (CEST)

ja, tehát, nyugodtan provokálhatsz, mert úgyis az lesz a hibás, aki visszüt, ugye? szép filozófia. Teemeah big bang is ALIVE 2012. június 7., 10:19 (CEST)
Az az érdekes és szomorú, hogy ez így működik. Az adminok a visszaütőt általában büntetik, míg Texanerrel udvariaskodnak, miközben ő szidja őket. Nem furcsa?! - Csurla vita 2012. június 7., 20:06 (CEST)

Szerintem minden kocsmai verekedés úgy kezdődik, hogy jól berúgnak. Ki kéne józanodni. Az jó, ha a Wikipédia egy baráti, megértő környezet. De elsősorban nem azért van. OsvátA Palackposta 2012. június 7., 08:40 (CEST)

Ennyi komoly ember és ilyen "témán" rágódik napok óta - ez a szellemi energiák elképesztő pocsékolása. Persze lehet, hogy egyesek örömet lelnek benne.--Szilas vitalapom 2012. június 7., 10:58 (CEST)

Bizony, bizony.Ha valaki úgy érzi, hogy tele van a bugyra a másikkal, kapcsolja ki inkább a gépet, igyon egy sört (absztinensek egy nyugtató teát), menjen ki kapálni a kertbe, de akár azt is idézhetném, hogy "Szeretkezz, ne háborúzz!" A lényeg, hogy bírjon mindenki annyi önuralmat magára erőltetni, hogy nem esik neki a másiknak, és olyan hangot üt meg, amit ő is elvár a másiktól. Van olyan, hogy elszakad a cérna, ez természetes, de nem igaz, hogy nem lehet kontrollálni a megnyilvánulásokat. Az egyik oldalon is, és a másik oldalon is. Én speciel azért wikizek, hogy kikapcsolódjak, elszakadjak attól a sok degenerált dologtól, ami körülvesz, ha kilépek a lakásajtón. Légyszi, hadd ne kelljen itt is egymás szapulását olvasnom... elég a napi hírek.--Ivanhoe sherwoodi erdő 2012. június 7., 15:07 (CEST)

Tökéletesen igazad van. De nagyon félő, hogy a megoldás csak az lehet, hogy nem olvasod ezt a lapot :-((( --Porrimaeszmecsere 2012. június 7., 15:18 (CEST)


Timea! Legénykoromban, ha bementem a keresztesi kocsmában és láttam, hogy a falu bunkója ott van, akkor kerestem egy távoli asztalt és ott ültem le.

Az a mód, ahogyan "kommunikálsz" (bár ezt én nem nevezém annak), valami elképesztően bunkó, sértő - állandó hiszti, állandó kiborulások, állandó felkiáltójeles üvöltözések.
Teemeah big bang isALIVE

Akár hiszed akár nem! Eszembe sem jutott hogy odamenjek hozzá és beleköpjek a sörébe!

ja, tehát, nyugodtan provokálhatsz, mert úgyis az lesz a hibás, aki visszüt, ugye? szép filozófia
Teemeah big bang is ALIVE

Érted, vagy még mindig nem érted? --Texaner vita 2012. június 7., 16:06 (CEST)

Szemmel láthatóan te nem érted, vagy csak elengeded a füled mellett, ami szomorú. Nem baj, majd a WT-indítvány részletezi neked. Az idézőjelezést meg hagyhatnád, már kilométeres tőle a szakasz. Teemeah big bang is ALIVE 2012. június 7., 16:35 (CEST)

Texaner, Malatinszky fentebb feltett egy kérdést: "Egyébként, mi az igazi probléma itt? Miért haragszol ennyire? Mi kéne ahhoz, hogy egy kicsit barátságosabb, türelmesebb kicsit kevésbé sértődékeny legyél? Neked jó folyton veszekedni? Nem hiszem." Csatlakozom, bogozzuk már ezt ki, hogy te is elégedett legyél, és a többiek is. ÉS ez nem arról szól, hogy erővel le akarunk nyomni. De ha tudjuk mi a probléma, könnyebben tudunk reagálni is rá. Peligro (vita) 2012. június 7., 17:17 (CEST)