Wikipédia:Adminisztrátorok üzenőfala/Archív 45

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Csak azért, hogy itt is meglegyen

Timish kérte egyetemi ügyek miatt saját maga és Sude blokkoltatását. Mivel semmi sem tiltja az ilyesmit, holott nem érzem kifejezetten jó ötletnek, megadtam a blokkot hétfő reggelig. Cassandro Ħelyőrség 2009. február 6., 21:51 (CET)

Tekintve, hogy az önmaga kérte blokkot bármikor fel tudja oldani, különösebb jelentőségét nem látom a dolognak. ;) Aminthogy akadályát sem. Meg szoktuk adni másoknak is, és ugyan miért is ne? Bennófogadó 2009. február 6., 21:59 (CET)

Csak szerettem volna itt is iktatni, hogy megtörtént a dolog. (Nekem ígérte, hogy más által adott blokkot nem old fel, sőt ha megteszi, még blokkolhatom is. ;-)) Cassandro Ħelyőrség 2009. február 6., 22:03 (CET)

Szoktunk ilyet, Satak Lord átlag kéthavonta kirakatja magát... – Alensha sms 2009. február 6., 23:51 (CET)

A blokk intézménye nem erre lett kitalálva. Ha a wiki valakinek ennyivel fontosabb az IRL boldogulásnál, hogy kicsi pihihez blokk kell, az már rég baj. A függőséget nem így kell kezelni. Ne bohóckodjunk már egy komoly dologgal. – Glanthor  2009. február 7., 13:02 (CET)

Nem dimenzionálnám ennyire túl a dolgot. Lehet, hogy lemaradtál róla, mindenesetre időnként előfordult már ilyen, tömegessé sosem vált, és nem látom be, hogy ha valakinek ez az igénye, ugyan miért ne teljesíthetnénk. Hasonlóképpen járunk el általában a szerkesztői lap védelmével kapcsolatos kérésekkel. A vita ezekben az ügyekben drágább, mint lépni, haszna pedig a kérés megtagadásának az égvilágon semmi. Bennófogadó 2009. február 7., 13:56 (CET)

Megerősített szerkesztő

Sziasztok! Megerősített szerkesztőnek ajánlom Szerkesztő:Lajos52-t. Nagyon sok, jó minőségű, többnyire sport-témájú cikket ír. Csigabiitt a házam 2009. február 8., 11:09 (CET)

Ezt a WP:BÜRÜ-re másold át. :) – Tomeczek Słucham! 2009. február 8., 11:10 (CET)

Igazad ván, közben magam is észrevettem és átmásoltam. Csigabiitt a házam 2009. február 8., 11:12 (CET)

84.224.83.90

84.224.83.90 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás)-t valaki észre téríthetné. DJózsef vita 2009. február 8., 12:14 (CET)

Úgy tűnik, észre tért, de a figyelmeztetés lehetett volna finomabb is, végülis részben hasznosak voltak a szerkesztései (pl. wikilinkek elhelyezése). – Winston vita 2009. február 8., 14:05 (CET)

Én meg körültekintőbb, sry. Mindenesetre abbahagyta. – Winston vita 2009. február 8., 14:08 (CET)

Blokk

195.70.52.225 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) blokkot kér. (lásd Nők lapja, Póker) Csigabiitt a házam 2009. február 8., 18:31 (CET)

Úgy látom, munkáját befejezvén megpihent. Bináris ide 2009. február 8., 18:47 (CET)

Jelölt lapváltozat bug?

Hiába próbálom megjelölni az Érsekújvár szócikket ellenőrzött változatként, mindig csak vázlat változatban jelenik meg. A laptörténetből úgy néz ki, hogy már most is megjelöltként kéne megjelennie, de mivel nem így történt, ezért én is próbáltam megjelölni, ugyancsak sikertelenül, még mindig csak vázlatot mutat. Valaki utána tudna nézni, hogy mi lehet ennek az oka? - Kimmuriel vita 2009. február 8., 17:52 (CET)

„A legutóbbi megtekintett változat (összes); megjelölve: 2009. február 5. Sablonok vagy képek változtatásait kell ellenőrizni.”

Azaz a cikkben szereplő sablonok egyike-másika változott, azt kell ellenőrzöttnek jelölni.

Winston vita 2009. február 8., 18:07 (CET)

Rendben, akkor így már érthető. Köszönöm a segítséget! - Kimmuriel vita 2009. február 8., 18:35 (CET)
Hmm, akárhogy nézegetem, nem bírok rájönni, melyik sablon okozhatja a galibát. Megjelöltnek tűnik mindegyik… Vagy csak valami elkerülte a figyelmemet. - Kimmuriel vita 2009. február 8., 18:56 (CET)

Én megtekintettnek látom, ott a sárga szem, és mellette a szöveg: "Ez az utolsó megtekintett változat (összes); elfogadva: 2009. február 5". Lehet, hogy ki kell ürítened a chachet vagy mit, törölnöd a böngésződből a cookie-kat/tárolt oldalakat, és akkor bejön. – Timish levélboksz 2009. február 9., 12:58 (CET)

Most már nálam is rendben van! :-) - Kimmuriel vita 2009. február 9., 20:33 (CET)

Hibás kezdőlap

Nem először látom, hogy hibás a kezdőlap. Ez hogy lehet? Bean49 vita 2009. február 9., 01:35 (CET)

Úgy, hogy aki látja, az nem szól, vagy nem írja le érthetően, hogy mit lát :) – TgrvitaIRCWPPR 2009. február 9., 12:47 (CET)

A kiemelt szócikk helyén egy piros sablonlink volt. Bean49 vita 2009. február 9., 13:04 (CET)

Mindössze annyi történt, hogy a {{KezdőlapKiemeltCikkek/2009-7}} lap kissé megkésve, 2 óra 11 perckor készült el. Köszönet a kései órában végzett hiánypótlásért Samatnak. Itt lehet előredolgozni, hogy ne az utolsó utáni pillanatban kelljen kapkodni:

CsGábormegbeszélés 2009. február 9., 13:39 (CET)

blokkérett lesz

Gretason (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth). Érdekes szerkesztései vannak, bár most egy kicsit leállt.– Lily15 üzenet 2009. február 9., 14:47 (CET)

A tevékenysége megfigyelés tárgyát képezi, ujjam a blokkgombon. Mamirendelő 2009. február 9., 14:53 (CET)

Erre igazán ránézhetne valaki :)

Wikipédia:Kocsmafal (jogi)#Fájl:SztojkaIván.jpg

Peyerk vita 2009. február 10., 18:51 (CET)

Ránéztem, és mindjárt blokkolni is foglak téged elfogadhatatlan hangnem miatt, ugyanis a "HAZUG ÉS ALJAS ALAK VAGY!" elég látványosan leveri a lécet, még vastag betűk nélkül is. Dencey közreműködését is megnézzük, hogy átlépte-e a határt, illetve az ő esetében ki kell kérnem a többi admin véleményét, mert a képek feltöltésével nem foglalkoztam, és mások jobban képben vannak. Bináris ide 2009. február 10., 19:20 (CET)

Ahogy néztem a provokálásból Dencey is ugyanolyan mértékben kivette a részét. Azután valóban utána kéne járni, hogy milyen indokokkal tölti fel a vitás képeket (mert volt már neki egy pár), mert annak ellenére, hogy minősíthetetlen a nyomulása, talán lehet még feltételezni róla, hogy egyszerűen jóhiszeműen értelmezi a feltöltési szabályokat. Peligro vita 2009. február 10., 19:23 (CET)

Szerintem mindkettőt le kéne kapcsolni a wikiről mára, csak egymást hergelik már egy ideje... – Vince blabla :-) 2009. február 10., 19:24 (CET)

Az árnyalatnyi különbség az, hogy Dencey már vagy két napja provokál boldog-boldogtalant, Peyerk meg most csöppent ide.

Persze ezt az nemigen látja, aki maga is épphogy csak beesett, de máris kétmarokkal osztja az észt. – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2009. február 10., 19:29 (CET)

Abba kéne hagyni egymás csesztetését mind a cikk szerzőinek, mind a cikk törlése mellett lévőknek, függetlenül attól, hogy mikor csöppentek ide; Denceyt pedig vissza kéne húzni a földre, mielőtt végleg elszáll magától. DJózsef vita 2009. február 10., 19:31 (CET)

Mindketten 3-3 napot kaptak, Dencey ezért, Peyerk ezért és előzményeiért. Bin engedelmét kérve módosítottam P 1napos blokkját, mert súlyos priuszai vannak már ezügyben, D-nek hasonlóképpen. Bennófogadó 2009. február 10., 19:35 (CET)

Különben igaza van Nullextrának, Dencey minősíthetetlenül viselkedett mindig is, és nehéz megállni vele szemben, hogy ne guruljon be az ember, annyira pimasz szokott lenni. Beszélni kéne a fejével. Peligro vita 2009. február 10., 19:37 (CET)

Bennó: rendben. Peligro: igazad van, de Peyerk sem ma kezdte a személyeskedést (ld. blokknapló), és tudnia kellett, hogy nem az a helyes sorrend, hogy előbb maga is aljasozni kezd, utána jön az AÜ-re. Az is igaz, hogy Denceynek már egy ideje érett ez a dolog a konkrét párbeszédtől függetlenül is, lásd törlési vita, képfeltöltögetések. Lehetne érvelni amellett is, hogy ne ugyanannyi legyen kettőjüknek, nehéz patikamérlegen mérni. Bináris ide 2009. február 10., 19:54 (CET)

Nem is arra gondoltam, hogy Peyerk kevésbé hibás ebben az ügyben, hanem arra, hogy Dencey modorára egy hosszútávú megoldást jó lenne találni, mert messze több türelem kell hozzá, mint általában egy szerkesztőtárshoz, és a modora bicskanyitogató, így vélhetőleg nem ez lesz az utolsó ilyen eset. Oké, hogy kell ehhez egy másik fél is, de Dencey esetében úgy érzem sokkal nehezebb megállni a visszaadogatást. Peligro vita 2009. február 10., 20:14 (CET)

Én sokkal gyakorlatiasabban nézem: ha Dencey idejében megkapta volna a neki járót, Peyerknek egyszerűen nem lett volna módja belekötni. Szántszándékkal se: és épp ez gondolkodtat el, hogy ki mindenkinek mi mindenre jó egy szabadlábon levő Dencey. – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2009. február 10., 20:20 (CET)

Járőrözés közben láttam

Csabaf (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) szerkesztőlapját egy anon hozta létre. Aak (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) szerkesztőlapja átirányít egy másikra. Rendben van ez így? – Hkoala 2009. február 10., 22:42 (CET)

  1. Előbbi anon minden bizonnyal Csabaffel azonos,
  2. a második esetben pedig Aak újra regisztrált Aakmaros néven, és a régi lapját egyszerűen redirelte az új névre, ezzel azonosítva a régi néven levő szerkesztéseit. Minthogy nem történt nyúzerátnevezés, mást nem is igen tehetett volna.

Mindkét ügy tökéletesen rendbenlévőnek látszik. Bennófogadó 2009. február 10., 22:49 (CET)

Jogsértő cikkek beküldője

Jonny Chirst (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) 8 perc alatt 4 jogsértő szöveget töltött fel, és az 5. is gyanús, csak azt még nem találtam meg. Bence vitaa 2009. február 11., 09:52 (CET)

A mai nap egy jogsértő szöveget én is találtam az Magyar Progresszív Társaság Platform cikkben, amit Raczata kezdeményezett. A forrásként megadott weboldalról szószerint ki lett másolva. [törölt kép] DoncseczTöj njaš spor. 2009. február 11., 09:56 (CET)
Valószínűleg egy általános iskolás gyerek, vagy max. 15-16 éves, írási stílusából ítélve. Szóltam neki, hogy nem rrajongói fórum vagyunk, de azt azért kérném, hogy ha figyelmeztettek valakit, ne csak annyit írjatok már a vitalapjára, hogy "állj le a jogsértő szövegekkel", nyilvánvaló, hogy nem egy 30 éves felnőtt írogatta ezeket, fogalma se lehet arról, mi az hogy jogsértő szöveg. El kell szépen magyarázni, hogy más weblapról nem szabad másolni, és hogy ne használjon fórumozós nyelvezetet, megadni a megfelelő linkeket (felküldési útmutató, WP:MF satöbbi) hisz nem célunk elűzni a próbálkozókat, lásd WP:JÓ és WP:HARAP. Ha két-három, normális hangvételű figyelmeztetés után sem hallgat, akkor jöhetnek a szankciók. A járőröknek szerintem több időt kellene fordítani arra, hogy ne csak két szóval ráüvöltözzenek a botladozó újoncokra, hanem normális hangnemben megmagyarázzák nekik, hogy mit miért nem lehet, és hol kaphat segítséget. Köszönöm! – Timish levélboksz 2009. február 11., 10:30 (CET)

Where am I?

Can you help me? I'm not speaking Hungarian... Pikacsu vita 2009. február 11., 20:47 (CET)

Szerkesztő:Data Inquisitor

Vandál (megint): http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Hawaii&diff=4990458&oldid=4961488 - Gaja   2009. február 12., 09:42 (CET)

3 nap pihenő, visszaeső lévén. Mamirendelő 2009. február 12., 09:57 (CET)

Szerkesztő:80.99.48.114...

...csak anyázni jár ide, mint a szerkesztéseinek története mutatja. Egy egynapos blokkja volt már. OsvátA Palackposta 2009. február 12., 13:55 (CET)

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Ismétlődő vandalizmus, uszító duma miatt két hetet adtam neki. – Beroesz 2009. február 12., 19:32 (CET)

Lakat

Mit jelképez a Petőfi Sándor cikken levő lakat? (Az előbb kellett visszaállítanom egy anon szerkesztést, tehát nem lehet levédve.) – Hkoala 2009. február 12., 19:20 (CET)

nemadminválasz
A cikket Dorgan védte le még 2008. december 23-án (3 napra), a lapvédelem régen lejárt, de a lakatsablon a cikken azóta is rajta maradt. Eltávolítottam. – Xnull vita 2009. február 12., 19:26 (CET)

Karmela (szerkháború a veszprémi késelés szócikkében)

T. Adminok! Kermela folyamatos obstruktív szerkesztéssel rongálja az alábbi oldalt [1]. Kommunikálni nem hajlandó. Semmire nem felel, csak a saját igényei szerint szerkeszt, figyelmen kivül hagyva a közösség döntéseit! - Csurla vita 2009. február 11., 19:25 (CET)

Sem a szócikk vitalapján, sem Karmeláén, sem a tiéden nem látok kísérletet a kérdéses linkekkel kapcsolatos megegyezésre. (A szerkesztési összefoglalókban üzengetés nem számít annak.) – Winston vita 2009. február 11., 19:35 (CET)

Ez csak a hab a tortán. Folyamatos törölte a cikk tartalmát és senkinek sem reagált. Ahelyett, hogy javítani probált volna a cikken mindent kitörölt! - Csurla vita 2009. február 11., 19:43 (CET)
Pihentetni kéne. A cenzorokat a kommunizmusban üdülésre küldték a Krím félszigetre. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 62.77.228.5 (vitalap | szerkesztései)

A cikk tartalmával kapcsolatosan a vitalapon több ízben is kifejtette az álláspontját, amellyel a laptörténet alapján nem áll egyedül. – Winston vita 2009. február 11., 20:28 (CET)

És úgy látszik adminisztrátori segítséggel rombol! Gratula! - Csurla vita 2009. február 11., 20:30 (CET)

Karmela maga is admin, és a szerkháború kerülésére felszólító irányelvek rá is vonatkoznak. Lehetőleg minél előbb költözzetek át a vitatott kérdések megbeszélése céljából a cikk vitalapjára. Bennófogadó 2009. február 11., 20:35 (CET)

(Szerkesztési ütközés után) Az ismételt személyeskedés nem kommunikációs kísérlet (sőtmitöbb, előbb-utóbb blokk jár érte). Próbálj meg normális hangnemben beszélni vele, úgy, hogy mondasz is valamit beszólogatás helyett (ajánlom szíves figyelmedbe az érv fogalmát); ha arra sem reagál, visszatérünk a kérdésre. – TgrvitaIRCWPPR 2009. február 11., 20:37 (CET)

[2] Ez azért durva. Nem követtem el személyeskedést (ha nekem szólt). Nem szeretem az alaptalan vádaskodás és az erőfitogtatást! - Csurla vita 2009. február 11., 20:45 (CET)

Hát azért de: [3] [4]. – TgrvitaIRCWPPR 2009. február 11., 20:58 (CET)
Hűha! - Csurla vita 2009. február 11., 21:03 (CET)

Az én atomdurva személyeskedésemet, úgysem tudod űberelni Csurla... [5]. 84.0.20.172 2009. február 11., 21:09 (CET)

Nem akarom a kollégák véleményét ismételgetni, ezért csak röviden: tartalmi kérdéseket a vitalapon beszéljétek meg, ne itt, a szerkesztési háború tilalma mindenkire vonatkozik, valamint próbáljatok meg egymással személyeskedés nélkül beszélni, érvelni, de hangsúlyozom: a cikk vitalapján. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. február 11., 20:48 (CET)

Konkluzió: Karmela megteheti, amit megtett. Értem. Amúgy nem találok szavakat. További szép jó estét! - Csurla vita 2009. február 11., 20:52 (CET)
Nem. Senki sem szerkesztési háborúzhat, sem ő, se te, se én. Ezért javasoltam én is a vitalapos rendezést. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. február 11., 20:55 (CET)
[6] Ezt lehet érvek nélkül? Az egésszel baj volt? Csurla vita 2009. február 11., 21:07 (CET)
Nézd, ma szerintem nem volt ember, aki ott ne lépte volna át a 3VSZ-t, én nem fogok nekiállni, és blokkolni emiatt Karmelától rajtad keresztül mindenkit. Az indulatok elszabadultak, ez több szempontból is érthető, már csak ezért sem, viszont ezért is kérem (én is), hogy a vitalapra vonuljatok át, beszéljétek meg normális hangnemben a dolgot. Úgy a személyeskedésnek, mint a szerkesztési háborúnak az lesz a vége, hogy páran kispadra kerülnek, ezt szerintem se az érintettek, se az adminok nem akarják, én legalábbis biztosan nem. A háború a lap levédésével is rövidre zárható lenne, elvileg, de ezt aztán pláne nem akarom, hisz sokakat érdeklő, fontos cikkről van szó, ezért is szavaztam a megtartása mellett. Próbáljatok meg valamilyen közös álláspontot kialakítani, nem tudok mást mondani. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. február 11., 21:11 (CET)
OK. Ha megnézed, akkor látod én alig szerkesztettem a cikket és ha igen szabályosan! Csak a tényekért! - Csurla vita 2009. február 11., 21:17 (CET)
Én meg felé se néztem :) Na jó, nem szerkesztettem bele, de megnéztem a laptörténetet, azért írtam, hogy mindenki átlépte a határt. Mondom, az indulatokat megértem, én is hamar méregbe gurulok, ezért is írtam, hogy nem állok neki blokkolgatni. Amit írtam, az ezutánra vonatkozott, úgy a 3VSZ, mint a vitalapon való megbeszélésre való kérés. Az oda-vissza állítgatás sehová sem vezet... Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. február 11., 21:21 (CET)

Nem érvek nélkül, lásd: vitalap. Funatic vita 2009. február 11., 21:05 (CET)

Sziasztok! - Csurla vita 2009. február 11., 21:07 (CET)

Karmela azt gondolja, hogy a szócikk nagy része nem lexikonba való. Ezzel a véleményével nincs egyedül (sőt a vitalap/laptörténet alapján úgy tűnik, többségben van); mindenesetre ez egy tartalmi kérdés. Az adminisztrátorok nem szólnak bele tartalmi kérdésekbe, ez a wiki egyik alapelve: az ilyesmit nem "felülről" döntik el, hanem az adott szócikk szerkesztőinek kell megállapodásra jutniuk. Az adminisztrátorok csak nyilvánvaló rosszindulat esetén vagy elfogadhatatlan viselkedésnél (személyeskedés, sorozatos visszaállítás) fognak közbeavatkozni, hogy a megbeszélést normális mederben tartsák. – TgrvitaIRCWPPR 2009. február 11., 21:23 (CET)

A törlési szavazés egyértelműen bizonyítja, hogy nincs többségben! És pont ezt nem vette figyelembe! Te sem! Hogy lehet veletek érvelni, ha a tényekkel sem vagytok tisztában? - Csurla vita 2009. február 11., 21:57 (CET)
Nézd, próbáljatok egy vonalat húzni. Szankció senkit sem ért, se személyeskedés, se visszaállítás miatt, a lap se lett levédve, tehát minden alap megvan ahhoz szerintem, hogy tiszta lappal induljatok. Sokkal célravezetőbb lenne, ott a vitalap, lehet érvelni, forrásokat összevetni, etcetera. Én ezt javasolnám az elkövetkezőkben. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. február 11., 22:11 (CET)
Nyilván nem bizonyítja, hiszen az nem erről szólt. (Hogy te esetleg abból a prekoncepcióból indulsz ki, hogy Karmela lerövidítésének a célja a cikk megsemmisítése, és ezért összemosódik a fejedben a cikk törlés elleni és Karmela elleni "védelme", az egy dolog – de nem várhatod el, hogy mások a te prekoncepcióid alapján cselekedjenek.) Továbbra is azt javaslom, háborús mentalitás helyett próbáljátok higgadtan és értelmesen megbeszélni, mi való a cikkbe és mi nem. – TgrvitaIRCWPPR 2009. február 11., 23:28 (CET)

A sorozatos visszaállítás - eddig - elég következetesen szankcionált magatartás volt. Sőt: talán az egyetlen olyan "visszaélés", amelyet épp a jó követhetőség miatt viszonylag ritkán követett - eddig - "adminvisszaélés"-vádaskodás.

Nem azt mondom, hogy mégiscsak blokkoljatok. De megszámolni, és az eredményt közölni azért jónak látnám. Ha már ennyien néztétek ... – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2009. február 11., 21:48 (CET)

Vetettem egy pillantást a kilométeres laptörire: és nyomban fel is adtam. ;) De ha valaki veszi a fáradságot, hogy összeszámolja, ki hányszor állított vissza és mit, megígérem, hogy minden 3VSZ sértőt egyenként blokkolok. Megjegyzés: se a vitalapot, se a laptörténetet, se a cikket nem kísértem figyelemmel, ennyire flame sújtotta lapokat nincs időm követni. De ha valaki hajlandó számolni, hát tegye. :-) Bennófogadó 2009. február 11., 22:09 (CET)

Lehet számolni, de minek :) Én azt mondom, ami elmúlt, elmúlt, kiengedtük a gőzt, elvtársak (:). Megértem az indulatokat, de remélhetőleg ezután a vita a vitalapon lesz. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. február 11., 22:13 (CET)
Csak hogy tudjátok: ez majdan fontos hivatkozási alap lesz. "Ha ő nem kapott akkor, akkor én miért?" Peligro vita 2009. február 11., 22:15 (CET)
Hát, nagyon remélem, hogy nem... Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. február 11., 22:20 (CET)

Segítek, ezek a mai szerkesztéseim:

  • 17:27 A rendőrségi nyomozás szakasz törlése és kisebb változtatások: [7].
  • 18:11 Kiegészítések, plusz egy új szakasz: lásd még. [8]
  • 18:32 A lásd még szakasz kiegészítése új elemekkel. [9]
  • 18:50 A lásd még szakasz első és egyetlen visszaállítása. [10]
  • 19:06 Pont és üreshely korrigálása, valamint Gothika szerkesztésének megerősítése. [11]

Hm.
Karmelaüzenőlap 2009. február 11., 22:30 (CET)

Funatic azt irta, hogy Karmela a vitalapon értvelt. Az első beírása az volt, hogy eltávolítottam a cikkből a nem enciklopédkius részeket! És még nekem jöttök azzal, hogy nem figyeltem rá! És mi az, hogy nem enciklopédikus rész? Van egyáltalán ilyen törlési irányelv, ami az adminoknak lehetőségeket nyújt a törlésre? Szerintem nincs. Magyarázkodjatok csak, de Karmela menthetetlen. Ezt elbukta! - Csurla vita 2009. február 11., 22:46 (CET)

Csurla, ha most szigorúan engem veszünk, én mindenkit védek, aki ma a cikkbe dolgozott, indokaim fentebb :). Megmondom nagyon őszintén, hogy örülök is a cikk körül kialakult pillanatnyi nyugalomnak, remélem tartós lesz, és vitalapoztok ezután, ott beszélitek át a dolgokat. Holnap segítek én is, reggel megveszem a napisajtót, illetve búvárkodok kicsinyt, hátha hasznos lesz. Mindamellett tényleg azt kérem, hogy a hadakozás maradjon abba, különös tekintettel a visszaállításokra és egymás minősítésére. Tudom, olyan vagyok most, mint egy papagáj, mert ugyanazt írom le megint, de nem baj: ennek csak kispad lehet a vége, ezt se én személyesen, sem az adminok kollektíve, se ti nem akarjátok. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. február 11., 23:09 (CET)

Nincs olyan irányelv, ami szerint kizárólag a szerkesztők törölhetnek a cikkekből részeket, az adminok pedig nem. Karmelaüzenőlap 2009. február 11., 22:58 (CET)

Ha mégegyszer elolvasod, amit irtam, akkor láthatod, hogy ez semmire sem válasz - Csurla vita 2009. február 12., 06:40 (CET)

"A visszaállítás egy lapon történő olyan változtatás vagy szerkesztés, amely semmissé tesz egy ugyanazon a lapon korábban végzett változtatást vagy szerkesztést."

"Ebben a kontextusban a visszaállítás azt jelenti, hogy egy másik szerkesztő vagy szerkesztők módosításait részben vagy egészben visszavonjuk, semmissé tesszük. Ez lehet szerkesztés egy lapon, lehet lap átnevezése („átnevezési háború”), adminisztrátori műveletek visszavonása vagy pl. egy törölt lap újbóli létrehozása.

Egy felhasználó nem kell, hogy ugyanazt a visszaállítást végezze el háromnál többször a szabály megszegéséhez. Az egy lapon történt valamennyi visszaállítás beleszámít a 24 órás időszakba."

Semmi sem írja, hogy csakis a revertgomb nyomkodása visszaállítás. Ellekezőleg: visszaállítás az, ami egy korábbi szerkesztést megsemmisít, akár revertgombbal, akár jóval csekélyebb terjedelmű más tartalommal.
Itt ma a nyomozás leírása tűnt el jópár alkalommal. Érdemi vita nem volt, csak egyoldalú kijelentgetésekkel fűszerezett állítgatás. Többszereplős szerkesztési háború.
Ha eztán csak a puszta oda-vissza állítgatást tekintjük visszaállításnak: eljött a harcosok kánaánja. Elég egy-egy betűt beszúrni, és hajrá, dobjuk ki a bentlevőt - akárhányszor. – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2009. február 11., 23:01 (CET)
Ez kapcsolódik valahogy a fentiekhez? – TgrvitaIRCWPPR 2009. február 11., 23:30 (CET)
Kedves Csurla! Az eltévedt tartalmakat azonnal el kell távolítani. Lásd a belinkelt irányelv második fejezetének 17. bekezdését. Abban pedig érts velem egyet, hogy a szóban forgó bűnügy nem tekinthető történelmi eseménynek. Üdv, – Burumbátor Ferrari 2009. február 12., 07:14 (CET)

Ha ezzel azt akarod mondani, Burum, hogy egy harminckét wikipédistát megmozgató törlési megbeszélés eredményét bármely admin, sőt bármely szerkesztő vagy szerkesztői csoportosulás alanyi jogon semmisnek tekintheti, akkor helyettem is válaszoltál Tgr-nek: a fentiekből az szűrhető le, hogy a magyar nyelvű Wikipédiában elértünk arra a pontra, ahonnan már semmiféle szabály és érvelés nem számít, csak a nyers erő. A következményeket nem jósolgatom. – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2009. február 12., 08:02 (CET)

Kedves Burumbátor! Hogy az egész cikk eltévedt tartalom lett volna, azt erősen kétlem. Túlzol. Érdekes ez a felhívás egyetértésre. Egyébként egyetértek veled, nem is állítottam az ellenkezőjét. Felesleges volt ez itt felhoznod. Az eredeti kérdést és arra az állásfoglalást látványosan kikerülitek, pedig már rég le lehetett volna zárni itt ezt. - Csurla vita 2009. február 12., 08:13 (CET)
Értem miért hoztad fel a történelmi eseményt, de ezzel azt mondod nem tekinted magadra kötelezőnek a törlési szavazás eredményét! A magánvéleményedet nem helyezheted a közösség véleménye elé, és azokat akik nem értenek veled egyet nem rekesztheted ki! - Csurla vita 2009. február 12., 08:24 (CET)

Ezt a megfélemlítési kisérletet visszautasítom - Csurla vita 2009. február 12., 08:59 (CET)

Hogy a cikknek van-e helye itt vagy sem, a törlési szavazáson eldőlt. Mivel több hasonló témájú cikk is van értelemszerű volt, hogy ez a cikk is a korábban bevált, korábban is alkalmazott szerkezeti felépítést követte (ld. a Pénzes Henrietta, a bölcsődei gyilkosság, a meggyilkolt tanár esete, stb.). Számomra is érthetetlen, hogy mindezek után egy kattintással törölve lett a cikk 80% azzal a felkiáltással, hogy ez ne ide való. Egy ilyen tett, felért egy provokációval és mint látom meg is lett a hatása. Válaszként pedig nem szeretném ismét az hallani, hogy a 'szerintem többit is törölni kéne'. Vagy kezdeményez az illető egy olyan szabály megszavazását, miszerint a "hírértékű" eseményekről ilyen és ilyen formában legyen cikk, és az alapján módosítja, vagy alkalmazkodik a bevett szokáshoz. De ilyen nagy törlés/változtatás előtt legalább egy megbeszélést kezdeményezhetne a cikk vitalapján ahelyett, hogy törlés után fél mondattal közli, hogy "töröltem, mert szerintem..." és aztán, még csodálkozik, hogy miért indulatosak vele az emberek. – Gothika 2009. február 12., 09:13 (CET)

Ezt írta az Istvánka nevű adminisztrátor szerkesztő (javítva, – VargaA vita 2009. február 12., 09:43 (CET)) Csurla vitalapjára:

„...a demonstráció! Semmit sem fogsz vele elérni, maximum azt, hogy több feketepontot kapsz és felkerülsz a botránykavaró hisztisek listájára és ezzel le leszel írva. Érdemes elgondolkodni azon, hogy vannak olyan témák amik bizonyos szerkesztők világnézetét és igazságérzetét sértik és ez ellen teljes gőzzel fellépnek (nevezzük ezt polkorrekten fényezésnek). Prominens szerkesztővel ilyen esetben leállni vitázni nem érdemes, mert: Mindig igaza van! Ha mégsem lenne igaza, akkor az első szabály érvényes. A wikipédia nem demokrácia, tehát az első szabály továbbra is érvényes. Te startból hátrányból indulsz, a versenyt felvenni már nem tudod. Ha szerkeszteni akarsz akkor inkább csendben teszed és kerülöd a kényes témákat, s így talán nem megy el a kedved a wikipédiától. A trágyadomb felett regnáló kiskakasok ellen nincs ellenszer. Üdv – Istvánka posta 2009. február 12., 08:52 (CET)”

Istvánka

Értsem úgy, hogy ezentúl már ez lesz itt a stílus? Egyébként meg elképesztő, hogy egy cikket szétgányoló admin szerkesztő mi mindent megtehet retorziók nélkül, míg az ezt szóvátevő szerkesztőt meghurcolják.

Továbbá, sehol nem láttam indoklást pl. arról, hogy miért is kellett kivenni egy bűnügyről szóló szócikkből a nyomozásra vonatkozó részt. A szócikk nagy részének eltávolítása azzal a megjegyzéssel, hogy nem idevaló, egyszerűen vandalizmus. – VargaA vita 2009. február 12., 09:37 (CET)

Istvánka már nem adminisztrátor, mivel lemondott. Mamirendelő 2009. február 12., 09:39 (CET)
Kösz. Jó tudni. Jobb is, hogy ezzel a mentalitással nem adminisztrál. – VargaA vita 2009. február 12., 09:41 (CET)

 megjegyzés: ideje abbahagyni a karmelázást. Már a szakaszcím is személyes támadás. OsvátA Palackposta 2009. február 12., 09:42 (CET)

 megjegyzés Érzésem szerint Istvánka ezzel a véleményét mondta el a wikink működéséről, és nem fenyegetett senkit! Kabóca vita 2009. február 12., 09:45 (CET)

Istvánka iróniával írta le, mit nem szeret a wikin, párhuzamot talált ezen eset és az ő tapasztalatai között. Azon felül, hogy "egyébként jól vagy?", írt valaki egyáltalán Karmelának? Peligro vita 2009. február 12., 09:52 (CET)

Sajnos az az érzésem, hogy a wikink demokráciája odáig tart, amíg a egyes adminok magánvéleménye/személyes beállítottsága elengedi. Talán jó lenne, hogy tudatosodjon mindenkiben, hogy a demokráciában, amit többet akarnak, az van, legyen az az éppen felkent vezetők véleménye ellenére is. Érzésem szerint kb. hárman akarták nagyon megnyírbálni, 'túl semlegessé' tenni a szócikket, ennél valamivel többen meg töltötték bele az infókat...

Karmelának abban igaza volt, így kissé lenyugodva, utólag végiggondolva, hogy túl sok minden, túl sok, nem igazi forrásból került bele. Ha ezt megfelelően kezelte volna, akkor nyugi lenne, és sokakat meg lehetett volna győzni egy bizonyos fokú gyomlálásról, de nem így! Ebben én is segítettem volna.

De, hát - miután itt sincs igazi párbeszéd - meneküljünk előre! A szócikk vitalapján kezdtem egy új bekezdést konkrét kérdésekre, amire konkrét, érvszerű válaszokat várok. És kérek mindekit, hogy ennek függvényében alakítsuk tovább a szócikket! És azt is kérem, hogy az a néhány józan szerkesztő/admin, aki itt részt vett a vitában, de a szócikkel eddig nem foglalkozott, vessen néhány pillantást a szócikk vitalapjára!

Köszönöm Kabóca vita 2009. február 12., 09:52 (CET)

Én továbbra sem látom, mi köze ennek az adminokhoz (azon túl, hogy nem hajlandóak valakit blokkolni azért, mert többeknek nem tetszik a képe). Karmela szerint a hosszú távon érdektelen részletek a wikihírekbe valók, ezért drasztikusan lerövidítette a cikket (ahogy ezt bárki megteheti). Az irányelvek kifejezetten ezt javasolják: ha szerinted át kéne alakítani a cikket, tedd meg; ha valaki nem ért egyet, vonja vissza, és kezdjen megbeszélést a vitalapon. Ez a harmadik lépés elmaradt, és ez a legkevésbé Karmela hibája (aki egyszer rövidítette le a cikket, és többet nem erőltette a dolgot, tehát nem igazán érthető, mivel keltett ekkora indulatokat; továbbá aki higgadtan és személyeskedés nélkül kommunikál, miközben a másik oldalról ez nem mindenkiről mondható el).

A Wikipédia nem demokratikus; a Wikipédia egy olyan platform, amit azzal az előfeltevéssel terveztek, hogy kommunikációképes értelmes emberek interakciójának a terepe lesz. Amikor ez az előfeltevés nem működik, a Wikipédia sem működik. Azzal kellett volna kezdeni a blokkért kiabálás helyett, amivel te most befejezed. – TgrvitaIRCWPPR 2009. február 12., 10:27 (CET)

Tgr! Szerintem ez nagyjából - részemről - így is történt: [ezt mondtam]. Persze, ez nem a legletisztultabb fogalmazás volt, de lehetett volna kommunikálni... És erre nem kaptam választ Karmelától, csak leginkább Funatic próbált meggyőzni a saját álláspontjáról. Úgyhogy továbbra is várom Karmela válaszát, hogy ne a korábbi szerkesztését vonjam vissza. üdv Kabóca vita 2009. február 12., 11:37 (CET)
Karmela rövidített. Nem azzal kezdte, amit Kabóca is javasolt. ---> Karmela nem kommunikációképes. ---> Az előfeltevés nem működik. ---> Wikipédia nem működik.:-)Istvánka posta 2009. február 12., 10:36 (CET)

Hogyhogy mért keltett ekkora indulatot? Azért keltett ekkora indulatot, mert amikor az országban nagy indulatok törnek fel, azok – teljesen fölöslegesen – begyűrűznek a Wikipédiába, ami egy lexikon, és nem a/az... sorolhatjuk, hogy mi minden nem. OsvátA Palackposta 2009. február 12., 10:42 (CET)

Ilyenkor érzem úgy, hogy a Wikipédiánkat is fel kéne szántani, és be kéne sózni. Írtam egy hozzászólást, ami pont arról szól, hogy húzzunk el erről az oldalról, kezdjünk újra kommunikálni, és azt mindenképp érvek, adatok mentén tegyük. Az ennek megfelelő indító kérdéseket pedig az arra való helyen összeírtam. Nem kiálltottam újra Karmela megkövezéséért (korábban sem tettem, ráadásul leírtam, hogy részben igaza van), igyekeztem a két oldalt egy megoldás irányába terelni, akkor minek folytatjuk itt!?
Ugyan balga módon tettem is egy megjegyzést a wiki demokráciájára, amit továbbra is fenttartok, de ha erről vitázni akarunk, akkor azt ne itt, hanem máshol és ne Veszprém, illetve Karmela kapcsán tegyük. üdv Kabóca vita 2009. február 12., 10:50 (CET)

Fél napig nem vagyok itt és kitör a vihar egy pohár (wiki)vízben... (általános megjegyzés, nem spec. szerkesztőnek szól) Cassandro Ħelyőrség 2009. február 12., 11:04 (CET)

Miféle cinikus duma ez? A "mindegy mi van, csak ne vitatkozzunk" a langymeleg puhadiktatúra kedvelt attitűdje. Itt speciel nem viharról van szó (ami személyes torzsalkodások esetén helyénvaló észrevétel volna), hanem a WP működésének alapjairól és a munka közös gyümölcsének minőségéről. Aki egy ilyen helyzetben csöndre int, az semmit nem ért az egészből. A higgadtság nem azonos a viták mellőzésével. Bennófogadó 2009. február 12., 14:44 (CET)
Nem hiszem el, hogy lehetséges ennyire hülyének nézni az embereket! – Istvánka posta 2009. február 12., 11:19 (CET)

Ki mit (a cikkben)

Béláim, számoljunk. Ki, hányszor állított vissza? Minden júzer szerkesztéseit külön lehet keresni (igaz csak névtér szerint)

  • mivel Karmela neve szerepel a szakaszcímben, vele kezdem: ím a legutóbbi 100 fő névtérbeli szerkesztése: [12] - ebből 3 egyértelműen visszaállítás volt (lásd szerkösszefoglaló) + egy trollkodás [13], majd annak visszaállítása [14]. Utóbbi túl van a 24 órán a legutolsó visszaállítástól számolva, 29 perccel.
Ezt a visszaállítását rögtön maga visszaállította, ez pedig (ha jól látom) nem visszaállítás, úgyhogy marad egy (ami az összefoglaló alapján önvisszaállítás, de ennek már nem nézek utána). – TgrvitaIRCWPPR 2009. február 12., 11:58 (CET)
De, az visszaállítás, a trollkodást ismételte meg vele (vö [15] vs [16] - még el is szúrta kicsit, de javított :) a többiben igazad van. – Vince blabla :-) 2009. február 12., 12:57 (CET)
  • Csurla összesen hatszor szerkesztette a cikket (laptörténet lap tetején van szerkesztésstatisztika) - február 8-án négyszer 1, 2, 3, 4 (egyik sem visszaállítás), aztán 10-én és 11-én egyszer-egyszer, ebből a 10-i szerkesztés a szerkösszefoglalóban egy hohérozással egészült ki. Vitalapi ténykedése, beszólásai ott olvashatók (néhány fentebb külön belinkelve)
Egyetértek, de szigorúan véve a 3VSZ-t ő se lépte túl, mert IP-ket állítgatott vissza. – TgrvitaIRCWPPR 2009. február 12., 12:06 (CET)
Wikipédia:Szerkesztők véleményezése/DenceyCsGábormegbeszélés 2009. február 12., 22:41 (CET)
  • Marci1994: {{SN}}(?) sablon körüli revertwarban vett ki némi részt, háromszor rakta vissza [17], [18], [19] azt, ezen felül ő is egyszer rátenyerelt a visszaállítás gombra [20]. Kicsivel több, mint 24 óra telt el az első és a negyedik visszaállítása között.
  • Funatic: 5x szerkesztett, amiből 3 a visszaállítás gomb megnyomását jelentette, plusz egy alkalom erejéig beszállt az sn sablon körüli revertelésbe is [21] (tehát szigorúan véve egyedül ő lépte tút a 3 vsz-t időn belül)
Drága Vince, szigorúságod kérlelhetetlen, de jobb tisztázni: mindhárom visszaállításom anon revertre volt válasz, az SN sablont pedig saját külön indoklással tettem fel, semmi köze annak, hogy korábban fenn volt-e vagy sem. De azért nagyon köszönöm kedves szavaidat. Funatic vita 2009. február 12., 12:58 (CET)
  • 84.0.20.172 vélhetően Sancho, per utolsó szerkesztése; szerintem a másik, hasonló IP is hozzá tartozik (ugyanabban a cikkben is ugyanakkor szerkesztettek: 84.0.11.161) Talán régebbi és jelenlegi 84.0 kezdetű IP-k is, amik hasonló témakörben forogtak, forognak. Sancho 12-én lett blokkolva személyeskedésért[22], az IP-k előző nap szerkesztettek
  • Doncsecz 3 db visszaállítást eszközölt, több szerkesztése nem is volt
  • 146.110.102.148 háromszor állított vissza, és háromszor szerkesztett a vonatkozó cikkben
  • 62.77.228.5 kicsit trollkodott [23], majd javított a helyesíráson meg betett egy idézetet (utóbbit ide, az AÜ-re is), ezen felül csak kitartásra buzdította Csurlát, ami nem tilos
  • Kabóca szerkeszései között én nem találtam visszaállítást, próbálta úgy-ahogy gatyába rázni a cikket formailag
  • A többi szerkesztő összesen 3, vagy kevesebb szerkesztést eszközölt a cikkben, így a 3vsz az esetükben nem merülhet fel gyanúként sem, hacsak valamelyik IP nem valamelyikükhöz tartozik

Fentebbi szerkesztők vitalapi megjegyzései, beszólásai ott olvashatókVince blabla :-) 2009. február 12., 11:47 (CET)

(Már nem is tudom, hány kettőspont kell... ) Kedves Csurla! Nem mondtam, hogy az egész cikk eltévedt tartalom. Valójában arra a linkre reagáltam, amit Karmela ellen hoztál fel, a beköszönésem fölött vagy 20 centivel. Az egyetértésre való felhívás azért volt, mert az a bizonyos 17 paragrafus megengedi, hogy "történelmi jelentőségű" eseményeknél lehessen percről percre szerkesztett szócikket csinálni, a történéseket rögzíteni. Arra értettem, hogy ez a késelési ügy szerintem nem történelmi. Továbbra is fenntartom, mint általános, kb 3 éve hangoztatott véleményemet: napihírekről nem kellene szócikket csinálni, mert gyakorlatilag nem tartható fenn a semlegessége, különösen egy olyan témakörben, ami általánosságban megosztja kicsiny magyar közvéleményünket. A törlési megbeszélésen is így érveltem, kb. 3-4 hónap távlatot kellene hagyni az olyan jellegű cikkek bővebb kifejtésére, mint pl. ez a késeléses. De ilyen az Olaszliszka, vagy Simon Tibor labdarugó halálra rugdosása. – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2009. február 12., 13:15 (CET)

Ami aktuális, azt annak megfelelően kell enciklopédikusan földolgozni, a nehézségek legfeljebb egy kicsit mások, mint az ötven évvel ezelőtti események kapcsán, de nem hinném, hogy sokkal terjedelmesebbek. Mindig nehéz lesz és sok meló, mindegy, hogy az olaszliszkai lincselésről van szó, vagy az 56-os forradalomról. Még abban sem lennék biztos, hogy az utóbbiról könnyebb... Ami ennyire aktuális, arról általában nagyon hamar születnek értékelhető publikációk. Bennófogadó 2009. február 12., 14:39 (CET)

Elindítottam egy szavazást a szócikk vitalapján, oda várom a szavazatokat a cikk hosszúságát, milyenségét illetően. Kérlek, szavazzatok!– Tobi Üzi :) 2009. február 12., 16:29 (CET)

Én is elindíottam egy szavazást tök másról és tök máshol: Wikipédia:Szavazás/Javaslatok/Szavazási irányelvek egyszerűsítéseVince blabla :-) 2009. február 12., 17:33 (CET)

reVince:
Elég sokáig gondolkodtam, hogy érdemes-e egyáltalán válaszolnom az alaptalan vádaskodásodra. Végül is úgy döntöttem, hogy igen, mert nem szeretnék „kabátlopásba” keveredni.
Bárki ellenőrízheti a laptörténetből, hogy összesen hatszor szerkesztettem tegnapelőtt a kérdéses cikket (a közvetlen egymást követő szerkesztéseket, amiket idegen szerkesztés nem szakít meg, együvé foglalva):
1. 17:27 A rendőrségi nyomozás szakasz törlése és kisebb változtatások: [24]
2. 18:11 Kiegészítések, plusz egy új szakasz, a lásd még. [25]
3. 18:32 A lásd még szakasz kiegészítése új elemekkel. [26]
4. 18:50 A lásd még szakasz első és egyetlen visszaállítása. [27]
5. 19:06 Pont és üreshely korrigálása, valamint Gothika szerkesztésének megerősítése. [28]
6. 23:20 Kiegészítés egy mondattal:[29]
Világosan látható tehát, hogy szó sincs három visszaállításról.
Vince, te nekem tulajdonítod a „+ egy trollkodást” [30], amit pedig 62.77.228.5 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) követett el, és éppenséggel rajtam gúnyolódva.
Remélem Vince, hogy tanulsz ezekből a tévedéseidből, és ilyen súlyos vádak esetén, mint a trollság és a három visszaállítás máskor gondosabban jársz el, és elkerülöd, hogy a jövőben mást is kitegyél hasonlóan alaptalan személyes támadásnak. Egy bocsánatkérés is helyénvaló lenne ugyan a részedről, de ezt nem várom el tőled.
Karmelaüzenőlap 2009. február 13., 00:44 (CET)

reMindenki! Lassan kezdjük elérni egy óvoda szellemi színvonalát... Az rendben van, hogy itt Karmela megkövezése volt a cél, és erre válaszolni kell. De. Egyrészt lépjünk túl, Karmelát életben hagyjuk, még egy zacskó kavicsot sem kap, másrészt foglalkozzunk azzal a kérdéssel, ami ezt az egész vihart kiváltotta. Most írom le kb. ötödször, hogy a vitalapon feltettem pár kérdést, ami a közös megoldáskeresést szolgálja. Nem provokatívak, viszont egyértelműek, és nem elmélkedéseket várok válaszként, hanem hogy ezért igen, vagy azért nem lehet a kérdésben feltett infót kirakni.
Kissé zavar, hogy az elmúlt ca. 14 órában csak pont azok nem írtak semmit ezekre a kérdésekre (Karmela, Funatic, Balázs222), akik - okkal vagy ok nélkül (ez teljesen mindegy) - felkavarták a kissé túlpörgött hangulatú szerkesztők lelkivilágát. Úgyhogy ezúton is kérlek Benneteket, írjátok le a konkrét kérdésekre a véleményetek, és ennek megfelelelően teljes egyetértésben bővítsük a szócikket, mert kissé szánalmas, hogy a Késelés (az események leírása) fejezet tök üres, pedig a rendőrség számos adatot nyílvánosságra hozott, amelyből az egyértelmű ténymegállapítások átvehetők lennének.
Egy kérdés az adminjainkhoz: ha - mondjuk 24 óra elteltével - senki nem válaszol a kompromisszumkereső kérdésekre (habár online van), ezt követően elkezdem a saját szájam íze szerint bővíteni a szócikket, majd a bővítéseimet (amelyek a feltett kérdésekkel kapcsolatosak) átírják, és én ezeket rendszeresen visszavonom - akkor ki ütközik valamilyen elvbe, szabályba? Kabóca vita 2009. február 13., 07:33 (CET)
reKarmela: A kedvedért bármit... Ugyan van egy Új vita kezdetű szakasz, ebbe írtam a kérdéseimet sorszámozva, hogy könnyű legyen válaszolni - de készítek egy újat. Kissé kezd a fejem lilává válni: elbeszélünk egymás mellett, és értelmetlen, hosszú, öncélú irogatást folytatunk:
      • Karmela: úgy teszel mintha Samat nem válaszolta volna meg részletekbe menően a kérdésedet - nem úgy teszek, valóban nem válaszolta meg. Néhányra adott konkrét választ, néhányra pedig nem (gy.k.: nem említi Enyinget, nem ír semmit arra, hogy miért ne lehetne leírni, hogy R. Sándor szúrt, stb.)
      • Karmela: vagy te nem értesz egyet a (Samat) válaszaival - Kabóca: Alapvetően egyetértünk (írtam Samat észrevételeire);
Ultimátum? Ez egy kérdés volt, leginkább ki akarom provokálni, hogy válaszoljatok azokra a szerencsétlen, egyszerű kérdésekre, mert nem szeretném újra azt, ami történt, beleírjuk, kitörlitek. Beszéljük meg előre, hogy mi való bele! De ehelyett - senki ne vegye személyeskedésnek - baromságokon vitazkozunk, kb. hozzuk a mai magyar politikai élet idióta vitázási színvonalát. Foglalkozzunk a tartalommal! Várok mindenkit a vitalapra! Kabóca vita 2009. február 13., 09:24 (CET)
Kabóca! Ha már a törlési szavazás nem volt sikeres, akkor így is kvázi töröltetni lehet egy szócikket. Ez egy tudatos módszer. Te korrekt voltál. - Csurla vita 2009. február 13., 09:28 (CET)
Csurla! Hidd el Karmela sem ezt akarja, és sok mindenben igaza van. A valódi probléma az, hogy itt időnként mindenki (én is, Te is, Karmela is) úgy szólal meg, úgy végez szerkesztést, mint aki teljesen meg van győződve arról, hogy neki van igaza, mindenki más meg 1. aljas rasszista cigányozó 2. balliberális nemzetvesztő köcsög - kb. ez jön le a vitából. Ha mindenki venné a fáradtságot, kicsit megállna, megpróbálná átgondolni, hogy a másik miért is jutott el oda, ahova, akkor eljuthatnánk valahova. És ez a fantasztikus - közhelyszerű - megállapításom úgy kb. az egész szerencsétlen országunkra is igaz.

Az észosztásomból ennyi elég, szép napot! Kabóca vita 2009. február 13., 10:24 (CET)

reKabóca: Kereszteződtek a szerkesztéseink. Miközben én átköltöztettem a vitalapra és át is fogalmaztam a feleslegesen élesre sikerült (elnézést kérek ezért) hozzászólásomat, te itt már válaszoltál is rá. Folytassuk az egészet a cikk vitalapján inkább. Karmelaüzenőlap 2009. február 13., 09:55 (CET)
Ott vagyok, kérdések is ott vannak, üdv. Kabóca vita 2009. február 13., 10:24 (CET)

Kategorizálatlan lapok

Sziasztok, frissíteni kellene a "Kategorizálatlan lapok" speciális oldalt, mert a régi listán (február 4-i) már minden kategorizálva van, de biztos vannak azóta új kategorizálatlan cikkek. Nem tudom, jó helyen kopogtatiok-e? Paulus Pontius Crassus vita 2009. február 15., 22:30 (CET)

Sajnos ezt mi sem tudjuk megtenni, nálunk nagyobb hatalmak kezében vagyunk mindannyian. :-( Bináris ide 2009. február 15., 22:34 (CET)

S.O.S.

Kaotikus Katamori káosz! – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Dencey (vitalap | szerkesztései)

Feroce segítségével kibogoztuk. Azért remélem egyszer megtudjuk, mi volt ennek az értelme. Mindenesetre fél szemmel figyeljük az új kollégát. Mamirendelő 2009. február 17., 16:58 (CET)

Katamori (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Alert89

Alert89 (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Légyszi nézzen rá valaki Szerkesztő:Alert89, azt megelőzően IP-címről szerkesztő szerkesztő szerkesztéseire :-) a Magyar történelem cikkben, mert én már nem győzöm visszaállítani, és a cérnám is fogytán van. Persze az is lehet, hogy neki van igaza, és a szabirok voltak az őseink, Mátyás meg Árpádházi király volt. Mindenesetre már a vitalapjára is írtam. – Perfectmiss vita 2009. február 17., 17:52 (CET)

Közben ő is írt az én vitalapomra. – Perfectmiss vita 2009. február 17., 17:54 (CET)

Belinkeltem néhány irányelvet, meg feltálaltam az üdvözlősablont, aztán meglátjuk mi lesz. – Burrows vita 2009. február 17., 17:59 (CET)

Írtam én is neki egy üzenetet. Én tagja vagyok a Magyar történelem-műhelynek. [törölt kép] DoncseczTöj njaš spor. 2009. február 17., 18:17 (CET)
Úgy tűnik leállt. Talán megint egy pár hónap múlva felbukkan, de addig is nyugtunk lesz tőle. [törölt kép] DoncseczTöj njaš spor. 2009. február 17., 18:28 (CET)

195.199.55.158 vandálkodik

A mai nap sorozatban vandalizálta a Farsangról szóló cikket 195.199.55.158 IP-számú anon, akit egyszer műr blokkoltak. Kapott ma is egy figyelmeztetés, de az első rongálás utá továbbiakat hajtott végre. Kérem a blokkolását. [törölt kép] DoncseczTöj njaš spor. 2009. február 18., 09:14 (CET)

Már kapott egy kétórás pihit, addigra vége lesz a számtechórának. Mamirendelő 2009. február 18., 09:18 (CET)

195.199.139.238 blokkot kér

Kérem az adminokat, hogy blokkolják a 195.199.139.238-as számú anont. Egyszer már figyelmeztettem a Netikett oldal vandalizálása miatt, de újból lökött egy sorozatot. A blokkolási naplóban illeszkedő bejegyzést még nem találtam róla még. [törölt kép] DoncseczTöj njaš spor. 2009. február 18., 12:43 (CET)

Sulivandál, írtam neki még egy figyelmeztetést, ha folytatja mehet egy pár órás blokk majd. Meg egy emil a sulinak. :) – Timish levélboksz 2009. február 18., 12:47 (CET)

Vitalap

Nem szorosan admini feladat, de lehet, hogy MW-névteres lapot érint, ezért írom ide: az FV-t böngészve feltűnt, hogy a vita|szerkesztései|blokkolás adminnak látható triászból hirtelen Vitalap|szerkesztései|blokkolás lett. Aziránt érdeklődnék, hogy a vitából hogy lett vitalap és minek hozzá a nagy V? Cassandro Ħelyőrség 2009. február 18., 14:24 (CET)

A TranslateWikin keresztül, de javítottam a betűméretet. Dani (vita) 2009. február 18., 14:43 (CET)

193.224.74.5 blokkolása

193.224.74.5 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | &blocks=true&lang=hu crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás)

Többször is blokkolták már, ma megint vandalizált. – Crimea vita 2009. február 18., 17:22 (CET)

Kapott 3 nap pihit. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. február 18., 17:26 (CET)

(Szerkesztési ütközés után) : Köszi, Data Destroyer, a gyors intézkedést :) – Crimea vita 2009. február 18., 17:27 (CET)

Védett lap módosítsa

Kérném tisztelettel egy adminisztrátor segítségét: a {{Labdarúgó infobox}}(?) védett, nem tudom változtatni, a probléma, hogy a lehetséges profi klubok számát 20-ban maximalizálja, ami teljesen ésszerű és normális, viszont egy olyan nemnormális ember cikkét csinálnám, aki eddig 28 klubban szerepelt, és még folytatja, jó lenne tehát legalább 30-ig bővíteni... Köszönöm. Funatic vita 2009. február 18., 18:08 (CET)

Azt hiszem, legjobb lenne közvetlenül Dani vitalapján kérned, mert ő foglalkozott vele, és a vitalapján hamarabb eljut hozzá a kérésed. Bináris ide 2009. február 18., 19:35 (CET)

IRC alapján levettem a védelmet. - Dorgan labor 2009. február 18., 20:03 (CET)

Jött egy kamasz

Stelistcristi (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) a román wikipédiáról jött át vandálkodni, az ottani szerklapja szerint 15 éves. A szerkesztését visszavontam és figyelmeztettem mindkét helyen - csak azért szólok, hogy figyeljen más is rá. – Hkoala 2009. február 17., 20:16 (CET)

Azt állítja, hogy nem ő volt, hanem egy barátja, aki haragszik a magyarokra, és azzal fejezi be üzenetét, hogy "elnézést kérek öntől (önöktől) a ti népetek nevében" (szó szerinti fordítás). A rowikis szerkesztőlapjáról törölte a figyelmeztetésemet, utána egy anon visszarakta, Stelistcristi azt is törölte. Szerintetek érdemes vele tovább foglalkozni? – Hkoala 2009. február 19., 18:10 (CET)

Na akkor ide is... Szeretném megkérni a tisztelt adminisztrátorok valamelyikét, hogy legyen szíves a tibeti Wikipédiát is fölvenni az interwikik közé!

Lásd: Tibeti Wikipédia
Interwiki kód: bo

Tisztelettel és köszönettel: – Kimmuriel vita 2009. február 19., 13:29 (CET)

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!
Mamirendelő 2009. február 19., 13:38 (CET)
Köszönöm! – Kimmuriel vita 2009. február 19., 21:06 (CET)

Védett lap módosítása 2

{{Infobox/Adat allapról}} Valaki sürgősen vonja vissza Dorgan szerkesztését, mert elrontotta az összes település infoboxát. Bean49 vita 2009. február 20., 01:57 (CET)

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!
reggel Dorgan majd megnézi, mit akart... :) – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2009. február 20., 02:10 (CET)

Köszönöm. Bean49 vita 2009. február 20., 02:17 (CET)

82.131.210.54 blokkolása

Kérem a 82.131.210.54 számú anon blokkolását, mert a Zsidók szócikkben háromszor is durva antiszemita támadásokat hajtott végre (1, 2, 3). Csigabi adott neki egy figyelmeztetést a Kvagga megrongálása után, de nem hagyta abba. [törölt kép] DoncseczTöj njaš spor. 2009. február 20., 14:25 (CET)

Továbbiakat nem hajtott végre, de ilyen sorozatosság, ami ráadásul durva is, megérdemel egy kb. két napos szankciót, ugyanúgy a többi ehhez hasonló. [törölt kép] DoncseczTöj njaš spor. 2009. február 20., 14:32 (CET)
Egyértelműen szándékosan rombolt. Csigabiitt a házam 2009. február 20., 14:37 (CET)

Úgy látom, távozott, ha visszatér és folytatja, blokkolni fogom. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. február 20., 14:46 (CET)

Blokk

85.186.83.237 Mami utolsó figyelmeztetése ellenére folytatta. Le kellene állítani. Csigabiitt a házam 2009. február 20., 15:57 (CET)

Mami már blokkolta - számomra érthetetlen okból pont akkor, amikor figyelmeztette. Én meghosszabbítottam a blokkot 1 napra. - Dorgan labor 2009. február 20., 16:05 (CET)
Amikor másodjára hozta létre a lapot, akkor figyelmeztettem, mire elmentettem, harmadjára is létrehozta; elég nyilvánvalónak tűnt, hogy nem fogja abbahagyni, így blokkoltam. Mamirendelő 2009. február 20., 16:10 (CET)
Ok. Remélem nem gond a blokk hosszabbítása! :) - Dorgan labor 2009. február 20., 16:12 (CET)

Blokk

77.46.157.224

77.46.157.224 számú anon Szerkesztő:Lily15 provokálására létrehozott egy ál usernevet Szerkesztő:Lily15/ néven, amelyen csúnya néninek nevezte. Mivel szerkesztő sértegetéséről van szó, ezért kérem blokkolását. [törölt kép] DoncseczTöj njaš spor. 2009. február 20., 16:39 (CET)

Nincs az létrehozva, csak szerkesztve. Kapott egy utolsó utáni figyelmeztetést, hátha ... Egyébként mi van ma? Vandáláradat?? :O :) - Dorgan labor 2009. február 20., 16:41 (CET)
Doncseczet is lecsúnyázta. Bence Megbeszélés 2009. február 20., 16:43 (CET)

Kétszer most az én vitalapomra is írt, s előbb csúnyának nevezett, majd azt mondta jobb ha blokkolják. Szerintem teljesítsük a kívánságát. [törölt kép] DoncseczTöj njaš spor. 2009. február 20., 16:44 (CET)

Blokkolva DD által egy napra. - Dorgan labor 2009. február 20., 16:45 (CET)

78.131.48.235

Figyelmeztetés után is vandalizál. Funatic vita 2009. február 22., 14:18 (CET)

78.131.48.190 is ő, tartományblokkot kérek. Funatic vita 2009. február 22., 14:20 (CET)

Úgy látszik, nem egy ütemben szerkesztünk, mire én befejeztem a délutáni szundimat, addigra ő elkezdte a sajátját blokk nélkül is. Bináris ide 2009. február 22., 15:13 (CET)

Santon39

Szerkesztő:Santon39 vandálkodott a Ferencvárosi TC szócikkében. Itt, amit csinált azt visszavontam, de le kellene nyugtatni. - Csurla vita 2009. február 22., 14:59 (CET)

Kapott egy vandalizmus sablont. Kérlek nézd meg a Veszprémes szerkesztéseit is; én azokról nem tudom eldönteni, hogy jószándékú javítások, vagy csak megtévesztő vandalizmusok. – Burrows vita 2009. február 22., 15:02 (CET)
Az egyik javítás (Jugovits) az teljesen rendben van a másik szimpátia javítás volt: a Fradit kiszedte a neves ellenfelk közül. Itt a korábbi változatban is vannak hibák (nevek nem aktuálisak). Ezt módosítom. - Csurla vita 2009. február 22., 15:12 (CET)

Dencey nem ért a szóból

Tegnap kétszer kértem Dencey (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)-t a vitalapján[31], hogy ne személyeskedjen Perfectmissel. Az első után elnézést kért, de nem igazán[32], a másodikra nem reagált. Most újra kezdi[33]. – Hkoala 2009. február 22., 22:21 (CET)

Haggyuk ezt, ne személyeskedj már. Miért érthetetlen számodra az, ami lassan mindenkinek szemet szúr. A törlőgépeket neked kéne megállítani. – Dencey vita 2009. február 22., 22:32 (CET)
Dencey, a személyeskedést akkor is legyél szíves mellőzni, amit Perfectmissnek írtál, az a személyeskedés mintapéldánya. Kicsit vegyél lentebb a hangnemedből. – Timish levélboksz 2009. február 22., 23:01 (CET)

Vandálok

Dubba-Dubba Burger (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) és Toddst2 (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) vandálkodik. – Willigis vita 2009. február 23., 03:32 (CET)

Dubba-Dubbát az enwikin, Toddst2-t pedig a nlwikin blokkolták végtelen lejárattal. DJózsef vita 2009. február 23., 05:20 (CET)

kaptak egy hét pihit. Ha újra próbálkoznak itt is mehet az infinite nekik :) – Timish levélboksz 2009. február 23., 10:10 (CET)

Van ám szép angol nyelvű blokkértesítőnk is, hogy minden ügyfelünknek teljes körű kiszolgálást tudjunk nyújtani. :-) Bináris ide 2009. február 23., 17:59 (CET)

Nem mindenki vandál, aki annak látszik

Pvcpadló (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) két alkalommal próbálta felhívni a figyelmet arra, hogy az egyik szerkesztői allap tartalmát aggályosnak tartja. [34][35] Erről az allapról van szó:

Köszönet helyett viszont az első hozzászólása "vandál" indoklással lett visszavonva, a második után még "utolsó" figyelmeztetést is kapott. [36] Drága szerkesztőtársak, nem mindenki vandál, aki elsőre annak látszik. Kicsit jobban kellene figyelni.

Szükséges volna a figyelmeztetés visszavonása, sűrű bocsánatkérések kíséretében. – CsGábormegbeszélés 2009. február 23., 10:50 (CET)

Én vagyok a hunyó. Az zavart meg, hogy beidézte a kifogásolt tartalmat, és persze arra állt rá a szemem. Elnézést. Mamirendelő 2009. február 23., 11:00 (CET)
Tudod, hogy NINCS bocsánat!! Vigyor Bennófogadó 2009. február 23., 11:27 (CET)
Köszönöm szépen a visszavonást. Valóban egy nagyon szerencsétlenül sikerült hozzászólásról van szó, a kifogásolt mondóka beidézésével elsőre tényleg vandalizmusnak látszott. Örülök, hogy tisztázódott a félreértés. – CsGábormegbeszélés 2009. február 23., 11:06 (CET)

...amúgy egy tökjó szerkesztői allapról van szó. VigyorCsGábormegbeszélés 2009. február 23., 11:34 (CET)

Az ilyen allap az irányelvek szerint törlendő: Mi nem szerepelthet a szerkesztői lapon - Tartalmi okból - Csurla vita 2009. február 23., 11:40 (CET)

Kedves Csurla, amit ott írsz az a szerkesztő bemutatkozólapjára a szerkesztői lapra vonatkozik. Az allapokkal más a helyzet, mert a mezei felhasználó nem is találja meg őket, és a google is túlórázni kényszerülne ilyen esetekben. Tehát ott lazább a helyzet. – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2009. február 23., 14:53 (CET)

Törölve, kedves pvcpalló nyugodtan szólhatott volna nekem is :) – Villanueva vita 2009. február 23., 13:53 (CET)

Én is hunyó voltam, mert az egyik "vandalizmusát" én vontam vissza. Nekem is arra állt rá a szemem, amire Maminak. Bocs, de tényleg félreérthető volt, formázásilag, mindenféleképp. – Perfectmiss vita 2009. február 23., 17:06 (CET)

Durva vandálkodás

92.249.247.216 Blokkot kér. - Csurla vita 2009. február 23., 18:30 (CET)

Kapott egy vandalizmus sablont, azt máskor te is adhatsz neki. Minden figyelmeztetés nélkül igen ritka esetben szoktunk blokkolni. Bináris ide 2009. február 23., 18:33 (CET)

A maki...

Ez az idióta miért nincs még örökre blokkolva? – Mex plática 2009. február 24., 13:21 (CET)

Hm. Ha volnál szíves közelebbről körülírni az illetőt, idiótából sem csak 1 van. :-) Bennófogadó 2009. február 24., 13:31 (CET)

A MaKi (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) az illető. Figyelmeztetés repült neki, következőnél blokk. Cassandro Ħelyőrség 2009. február 24., 13:32 (CET)

Remélem, legközelebb már örökre lesz blokkolva. Menjen le a játszótérre hintázni, ha ennyi felesleges energiája van. – Mex plática 2009. február 24., 13:37 (CET)

A magyar Wikipédia közössége nevében!
Az adminisztrátorság a magyar Wikipédiában, 2009. február 24-én tartott nyilvános értekezése alapján meghozta az alábbi:
H A T Á R O Z A T O T:
A MaKi elsőrendű vádlott
bűnös
a szócikkvandalizmus bűntettében (WP:VANDÁL), ezért az adminisztrátorság a vádlott különös visszaesői mivoltát figyelembe véve 3 hónapos kitiltását határozta el.
Az adminisztrátorság eljáró tanácselnöke A beadványok a kezelőirodába nyújtandóak! 2009. február 24., 13:45 (CET)

VigyorVigyorVigyor (látom, gyakorlod a leendő szakmádat :))) – Mex plática 2009. február 24., 13:52 (CET)

Van még mit, a határozat nem rendelkezik az ítélet végrehajtásáról. :) – Winston vita 2009. február 24., 13:59 (CET)

Határozat =/= ítélet. ;-) Indokolást sem írtam, nem akartam kifejezetten hosszúra nyújtani, poénnak meg jó volt, remélem. :-) Cassandro Ħelyőrség 2009. február 24., 14:08 (CET)

Ja, én jót szórakoztam rajtan (még értékelem is a poént, mert szinte minden nap határozatokat írok). VigyorMex plática 2009. február 24., 14:14 (CET)

Névválasztás

Rasszista (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) névválasztása megfelel az irányelveknek? – Hkoala 2009. február 23., 16:57 (CET)

Szerintem magát minősíti vele, kb. olyan, mint ha az lenne a neve, hogy „hülye”. – Alensha sms 2009. február 23., 17:20 (CET)

Blokkoltam, ilyen nevet ne regisztráljunk már. Olvastam, amit Doncsecz vitalapjára írt, tipikus primitív fasiszta szövegelés, "a zsidók megvették Magyarországot", juj. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. február 23., 17:54 (CET)

Azt a részt ki is vettem a vitalapomról, ilyet nem bírok olvasni, mert a zagyvaságok zagyvasága. [törölt kép] DoncseczTöj njaš spor. 2009. február 25., 15:28 (CET)

Szerintem egyáltalán nem volt primitív, bunkó vagy agresszív (támadó), mint amilyenek a hasonló nézeteket vallók gyakorta szoktak lenni. Persze a névválasztás ettől még nem helyénvaló. – Vince blabla :-) 2009. február 27., 01:07 (CET)

Blokkot a rajongómnak

84.0.172.55 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) blokkot a rajongómnak :-)Istvánka posta 2009. február 25., 20:32 (CET)

Időközben ketten is blokkolták egy-egy napra, de ez nem adódik össze. Bináris ide 2009. február 25., 20:45 (CET)

Azóta kitakarítottam a Vágó István szócikket is. Cassandro Ħelyőrség 2009. február 25., 20:48 (CET)

Megtennétek, hogy a laptöriből kigyomláljátok a sok kakit és a szexhírdetést? :-)Istvánka posta 2009. február 25., 22:31 (CET)

Melyik lap történetére gondolsz? Bináris ide 2009. február 25., 22:47 (CET)

Vágó István - az aktuális pornón kívül még van három odanemillő szerkösszefoglaló– Istvánka posta 2009. február 25., 22:59 (CET)

Közben nézelődtem, először azt hittem, szerkesztői lapról van szó, mert azt minden további nélkül. A Vágó István (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd) laptörténetében már 30 törölt szerkesztés van. Azt nem tudom, hogy ha most törölném a cikket, akkor a helyreállításnál a korábban törölt változatokat újból egyenként ki kellene-e válogatni, mert tartok tőle, hogy igen. Bináris ide 2009. február 25., 23:03 (CET)

tényleg, próbáltam egy tesztoldalon, de ez így akkor se maradhat. – Alensha sms 2009. február 25., 23:13 (CET)

Shát nagyon szépen köszönöm :-)Istvánka posta 2009. február 26., 08:10 (CET)

nem hagyom, hogy rajtam kívül más is bántsa a bölényemet... – Alensha sms 2009. február 27., 01:24 (CET)

77.243.208.60

77.243.208.60 (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) nem bír magával, jó hosszú blokkot kér. Csigabiitt a házam 2009. február 25., 21:07 (CET)

Egy hétig pihen. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. február 25., 21:10 (CET)

Szerintem ez kevés volt neki, aki a vitalapját tele nyomja ezekkel a megjegyzésekkel annak a kiszabott büntetés 3x-át kellene megkapnia. [törölt kép] DoncseczTöj njaš spor. 2009. február 27., 09:42 (CET)

Doncsecz, a jó ég áldjon meg, mi a fenének kell neked folyton a trollokat etetned? Nem veszed észre, hogy mennyi kárt okozhatsz ezzel? Azt a szerkesztést négy percen belül visszaállítottam, és újabb három percen belül (ami a tájékozódáshoz és az adminisztráláshoz volt szükséges) meghosszabbítottam a blokkot, elvéve a vitalap szerkesztésének lehetőségét is. Te pedig tizenkét és fél órával később idejössz dohogni. Mit szeretnél még, húzzuk fel a lámpavasra, és küldjük el neked a fejét díszdobozban? Miért nem bírsz egy kicsit nézni is? Talán mielőtt hosszabb blokkot követelsz, belenézhetnél a blokknaplóba vagy a FV-be (bár lehet, hogy a több körültekintés neked is belekerülne ilyenkor 1-2 percedbe – a jelen esetben egyetlenegy kattintás lett volna itt fent a blokk logra, mielőtt írni kezdesz). Mi jó néhányan azon igyekszünk, hogy minél hamarabb eltüntessük az ilyen szerkesztéseket, te meg folyton fogod magad, és csakazértis felírod ide még egyszer, hogy mindenki átessen rajta, aki még nem látta. A tag meg röhög a markába, hogy már megint vele foglalkoznak, lám, sikerült találnia egy palimadarat. Csak szólok, hogy pont ezért csinálta, és te meg szépen adod alá a lovat. Többször előfordult már, hogy egy vitalapon a figyelmeztetés vagy a blokkértesítő alatt láttam az okafogyott háborgásaidat. Nagyon szépen megkérlek, hogy ne lendületből irkáljál, hanem tájékozódj előbb, és ha azt látod, hogy történt intézkedés az ügyben, akkor lépjél tovább, és ne rágd a gumicsontot.

Mély tisztelettel: Bináris ide 2009. február 27., 18:03 (CET)

Adminszakmai kérdés (Feanor és 0xtra levélváltásai)

Előfordulhat, hogy Feanor kolléga wikimunkásságom és különösen személyem és motivációim iránti felfokozott érdeklődését túlzottan terhesnek fogom találni. Milyen lehetőségeim vannak azon a kettőn túl, hogy álló nap vele foglalkozom, vagy hogy e pillanatban elkotródok, és hagyom, hadd beszéljem hozzám és/vagy rólam, amit csak jónak lát? – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2009. február 27., 09:59 (CET)

(Két szerkesztési ütközés után) Jelölj meg egy konkrét esetet, annak alapján tudjuk figyelmeztetni, hogy szálljon le rólad. – Winston vita 2009. február 27., 10:02 (CET)

Tegnapi előzmény.
Ma reggeli vízállás.Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2009. február 27., 10:11 (CET)

Minden vásár kettőn áll: Godson, te is tartózkodj az olyan személyeskedő megnyilvánulásoktól Feanor felé, mint például ez itt: [37]. A másikat bosszúéhesnek, megsavanyodottnak, bezápultnak nevezni mindennek a jele, csak nem jószándéknak. Megnéztem Feanor szerkesztéseit is, ő messze nem használt veled szemben ilyen jelzőket, mindössze pár linket kért általad szerkesztett, létrehozott szócikkekhez, te viszont lehordtad az óvodástól kezdve a fentiekig mindennek. Mégis te jössz most ide, hogy segítsünk. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. február 27., 10:12 (CET)

Tőleg már kértem segítséget, köszönöm a közreműködésedet: nem vagyok abban biztos, hogy teljesen elfogulatlanul tudod szemlélni a helyzetet. De most komolyan: csak akad más is, nem? ... – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2009. február 27., 10:18 (CET)

(Például olyan, aki elolvassa meg fölemlegeti azt is, amire "személyeskedtem". Egy helyen van. – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2009. február 27., 10:20 (CET))


(Szerkesztési ütközés után)

Személy szerint nem látom úgy, hogy akaratod ellenére akaszkodna rád, a megnyilvánulásaidban egyértelmű jeleit adod a párbeszéd fenntartására való hajlandóságodnak.

Az adminokhoz való fordulás helyett (előtt) szerintem megtette volna egy "Kérlek, fejezzük be, látszik, hogy nem értjük egymást." Feanor vitalapján.

DD-vel egyetértek abban, hogy nem az ő hangneme az, ami elfogadhatatlan.

Winston vita 2009. február 27., 10:21 (CET)

Köszönöm, innentől minden világos: tények semmi, hangnem minden, egyébként meg megérdemled. Ok, ti vagytok a tudók. – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2009. február 27., 10:36 (CET)

Nade ebben nincs semmi új és meglepő, ne tégy úgy mintha volna. A közösségi működés egyik legfőbb alapelve, hogy a leírt szavak és mondatok tartalma semmit nem jelent a konfliktushelyzetek értékelése szempontjából. Ez mindig is így volt és így is marad. – Peyerk vita 2009. február 27., 10:44 (CET)
"különösen személyem és motivációim iránti felfokozott érdeklődését" -- Nem tudok arról, hogy akár egyetlen mondatban is explicit érdeklődést tanúsítottam volna Godson személye és motivációi iránt (főleg nem "különösen"). Ebben a témában legfeljebb az izgat, hogy hogy lehet, hogy valaki – az irányelvek ellenére – szabadon tevékenykedhet több zoknibábbal, de e kérdés megválaszolásában nyilván nem ő maga a kompetens, hanem az adminok. És magamtól eszem ágában nem lett volna ezt itt, az AÜ-n fölvetni, mert nem szokásom a feljelentgetés.
Godsontól mindössze annyit kértem, miután a cikkszerkesztői mindentudás pozíciójából kommunikált velem (is), hogy legyen szíves túllépni a teórián, és nyújtson kollegiális segítséget: ugyan, hadd tanulmányozzak át néhány általa készített cikket, lehetőleg különböző témákban. Hadd tanuljak. Azt, hogy e kérést miért értékeli személyes támadásnak, nyilván ő maga tudja. <POV>(És szvsz mindenki más sejti.)</POV> Feanor Na mi...? 2009. február 27., 11:06 (CET)

Közben történt ez. Szerintem többen is erre gondoltak, mint nyitólépésre. Magam részirül üdvözölném, ha – a közeli jövőben legalábbis – betartanátok. Ami a személyes részét illeti a konfliktusnak, alighanem this is the beginning of a beautiful frendship :-) Nem álltok olyan rettentően távol egymástól, mint az kinéz. Két viruló és heves diszkussziókra örökkön kész intellektus, mely most történetesen tetemre hívá egymást. Feanor talán megtehetné, hogy kevésbé drámai felszólamlásokban teszi közzé wikiszakmai véleményét, valamint hogy elismeri 0xtra jogát az udvari igazmondó szerepének betöltésére, 0xtra pedig elismerhetné a maga részirül, hogy Feanor a homo Wikipedicus éppen azon alfajába tartozik, amelynek elszaporodása mindannyiunk szerint kívánatos volna. ;) Bennófogadó 2009. február 27., 11:13 (CET)

Az egész balhé abból pattant ki, hogy Feanor linket kért pár Godson által kezdett/átírt/jelentősen közreműködött cíkkhez, ő ezt meg a fentebb idézett jelzőkkel honorálta. No comment. Nem hiszem, hogy Feanor jelen esetben bármiben hibás lenne, elnézést kellene kérnie, pláne elismernie bármit is. Nagyítóval néztem meg az utóbbi napokban tett szerkesztéseit, azután írom ezt. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. február 27., 11:20 (CET)

Ez egy régi vita. A magam részirül demagóg érvnek vélném azt, hogy aki nem ír (sok) szócikkeket, annak ne lehetne véleménye bármiről. Ez a jellegzetes pingpong zajlik elég sok ütésváltásban, de nem lett kevésbé demagóg, mint volt. Attól, hogy te nem vagy mesterszakács, még meglehet a véleményed arról, amit eléd tesznek, hogy nesze, fogyaszd... Amúgy is szerencsésebb lenne az érdemi részével foglalkozni egy-egy véleménynek, ugyanis nehezen látnám be, hogy Feanor véleménye kevésbé vagy jobban nyomatékos lesz-e attól, hogy több cikket ír, vagy 0xtráé attól, hogy kevesebbet. Szerény véleményem szerint ettől még bármelyiküknek lehet igaza bármiben, sőt akár az is kiderülhet, hogy mindketten tévednek. :-) Bennófogadó 2009. február 27., 11:25 (CET)

Sajnos, Bennó, neked ellent kell mondanom (és erre nem is vonatkozik fogadalmam). Hiszed vagy se, de nem foglakoztam volna Feanorral pusztán a személye miatt, ha nem hirdetne, sőt követelne olyan wikiszakmai szemléletet, amelyek ellentétben állnak egyrészt a Wikikpédia írott szabályaival, másrészt a saját wikiszakmai céljaimmal.
Legyen elég mutatóba, hogy harmadszor vagy negyedszer tünteti fel szabálytalan, ártalmas, sőt megvetendő dolognak a névváltásaimat ("lezokniz"); holott a neveimet talán két-háromszor használtam egymás közelében, vagy időben párhuzamosan, és akkor se igen lehetett volna rájuk fogni a megtévesztó szándékot, mivelhogy a nevek világosan egymásra utaltak. És pontosan értsd a szavam: ha csak engem akar mószerolni ilyen trükkökkel, amellett sokkal könnyebben elmegyek, mintha téves wikifölfogásokat akarna másokkal leigazoltatni. No de átadom a terepet, mert nem hiszem ám azért azt, hogy mindennek az én vállamat kellene nyomnia: vidáman delegálok belőle másnak is ... :) – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2009. február 27., 11:31 (CET)

A zoknizást én se értettem, hogy jön ide, és hogy ugyan miféle "szabály" szerint volna valami elítélendő benne. Feanornak van egy enyhe üldözési mániája (félig bevallatlanul), de őt tényleg üldözik is olykor. :) Ez érthetőbbé teszi. Ugyanakkor nyilván úgy véli, hogy a vélemény, amit képvisel, messze üdvözítőbb más véleményeknél (ez a szenvedélyes hitvitázók egyik gyöngéje, de ebben mindketten osztoztok asszem). Ami pedig a vita végén világosan látszik: tényleg sikerült személyesen megbántani egymást, ami onnan vehető észre leginkább, hogy az érdemi tartalom meredeken csökken a levélváltásokban. :) Bennófogadó 2009. február 27., 11:36 (CET)

"Ez érthetőbbé teszi. Ugyanakkor nyilván úgy véli, hogy a vélemény, amit képvisel, messze üdvözítőbb más véleményeknél (ez a szenvedélyes hitvitázók egyik gyöngéje, de ebben mindketten osztoztok asszem)" Khm. Khmkhmkhm :) Ezzel azért sokan vannak még így, például te is meg én is :D Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. február 27., 12:09 (CET)

Zokniügy és kontextusa

Nem igaz, hogy "lezokniztam" Godsont. Van a wikinek egy egzakt, értékelésmentes definíciója a zoknibábra:

„Ha egy wikipédista több különböző felhasználónéven regisztrálja magát a Wikipédiában, a második és minden további felhasználónevét zoknibábnak nevezzük. Az ilyen wikipédistákat néha zoknibábosnak mondják. A zoknibábok használata ellenjavallt – nincs kifejezetten megtiltva, de ha kiderül, általában ellenszenvet vált ki, hacsak nincs a használónak nagyon jó magyarázata, miért csinálta. Ha ennek ellenére szeretnél több felhasználónevet használni, akkor van néhány dolog, amit be kell tartanod. A legfontosabb, hogy sose használd az egyik felhasználónevedet a másik támogatására. Ha lehetséges, tüntesd fel mindegyik felhasználói lapján, hogy ugyanahhoz a személyhez tartoznak.”

Tehát az, hogy Godson nemtomhány néven szerkeszt(ett), az objektíve zoknibábozás. Függetlenül attól, hogy ez nekem milyenszenves. És ha történetesen ellen~, akkor ez, mint az idézett irányelveben olvasható, akkor e tekintetben nemigen ütök el az átlagtól.

Szemben azzal, amit Godson állított, mérsékelt érdeklődést tanúsítottam személye iránt. Pár éve Godsonként csúnyán összevesztünk, amikor én szakmai szempontból helytelenítettem valakinek a szerkesztését, amely szerkesztést ő vehemensen védelmezett (engem meg jelzőkkel látott el). Az adott júzerről utóbb pechemre kiderült, hogy Godson lánya. Ezen a ponton úgy döntöttem, nincs esélyem arra, hogy vele elfogulatlanul kommunikáljak, nem is érintkeztünk. Aztán jóval később láttam egy MerciLessz meg egy Nullextra nevű júzert: velük nem volt interakcióm. Utóbbiról egy idő után magam jöttem rá, hogy azonos Godsonnal, Merciről azonban egyáltalán nem jöttem rá (mint említettem, nem tanúsítottam "különös érdeklődést" a soknevű kollega személye iránt), hanem IRL beszélgetésben hallottam valakitől, hogy Merci is Godson. Aki ott volt, emlékezhet, hogy köpni-nyelni nem tudtam a döbbenettől; úgy gondolom, hogy a "súlyosan át lettem b*va" kifejezés helytálló, még akkor is, ha közvetlenül ennek az akciónak nem voltam áldozata.

A képbe pedig úgy jött, hogy Godson az igazság abszolút letéteményeseként nyilvánult meg egy olyan helyzetben, amely tartalmilag arról szólt, hogy én hangot adtam egynémely töprengésemnek és kérdésemnek. Senkit nem iskoláztam (és óvodásoztam) le (vagy ha igen, akkor azt nem vettem észre), és nem állítottam, hogy én most épp marhára megmondom a tutit. A bűnöm az volt, hogy ahelyett, hogy szolgai módon benyaltam volna egy - szerintem inkozisztens - irányelvnek, megpróbáltam feloldani az inkonzisztenciáját, azért, hogy legalább én magam megértsem. A kérdésemre (és annak továbbburjánzására) elsősorban indulati válaszokat kaptam (ez nem segített a továbbjutásban), valamint az angyalka, ill. troll megjelöléseket, ami nemtom, mitől nem szemtám. Attól a valakitől kaptam, aki olyan szerepből kommunikál velem, mint aki a Wikipédia mintaképe. Hát ezen a ponton említettem meg a zoknikat, amelyek a 3T-ből ha nem is a harmadikba tartoznak, de bizonyosan nem az elsőbe.

Re Bennó: az üldöztetéses téveszmém szerintem ebben a kontextusban off topic. Nemcsak a tartalma, hanem az esetleges léte is, meg az is, hogy - feltéve, hogy van ilyenem - mi az alapja. Úgyhogy ezen a ponton ugornyung. Feanor Na mi...? 2009. február 27., 12:20 (CET)

A trollozás ott minden bizonnyal önirónia akart lenni 0X részéről, akit elég gyakran illetnek ezzel a jelzővel. – TgrvitaIRCWPPR 2009. február 27., 13:33 (CET)
Szerintem ha valakinek azt mondom, hogy na, úgy látom, elmehetek seggfejszabira, akkor ez max. 50%-ban önirónia. További 50%-ban a másik leseggfejezése. Feanor Na mi...? 2009. február 27., 13:44 (CET)
Nem mondtam, hogy téveszme, csak arra céloztam volt, hogy kicsit hamarabb következtetsz üldözésre, és kevesebb jel alapján, amennyiben szerencsétlenül fogalmaztam volna, elnézésedet kérem. Elhiszed, hogy nem üldözlek? ;) Bennófogadó 2009. február 27., 13:01 (CET)

Re Bennó és DD: Nem hiszem, hogy a véleményem üdvözítőbb lenne más véleményeknél. Jelzéssel sem állítottam ilyesmit. (Szándékom szerint legalábbis nem.) De úgy gondolom, egy megbeszélés során ugynanannyi tiszteletet érdemel, mint bárki más véleménye. Feanor Na mi...? 2009. február 27., 12:20 (CET)

Na de kérem. Ha valaki felemlegeti a "zoknizást", nyilván nem azért teszi, mert tetszik neki. Godson esetére azonban a fentebb általad idézettek egyáltalán nem hézagmentesen illenek. Először is, ő egymás UTÁN használt új és újabb neveket, melyeket ráadásul a vitalapján szépen beazonosítva vissza lehet fejteni. Nem használta egyszerre a neveit, hanem új korszakokat nyitott. Megtehette volna, hogy átnevezést kér, de azzal ugyebár visszamenőleg is átíródtak volna a nevei. A párhuzamos zoknizással kapcsolatban is félreértésben vagy: az, ami esetleg ellenérzéseket kelthet, csakis a be nem vallott zoknikra vonatkozik. Hadd sorolja ide neked három prominens szerkesztőt, aki sűrűn váltogat legalább két nevet:

Ehhez képest Godson-Mercilessz-0xtrának egyel több neve van, na bumm. Egy korszakomban én is Nagy Gömböcként szerepeltem. Biztos, hogy van értelme az értelem nélküli tiltásoknak? Biztos, hogy te értelmezed jól a WP zoknizással kapcsolatos útmutatóit? Eddigi tudtommal a szalmabábgyakorlatot nehezményeztük, valamint kimondottan tiltva van pl. a párhuzamos zokniszavazás.

Ezen felül változatlanul nem értem, mi köze van annak a ténynek, hogy Godson-Mercilessz-0xtra azonos szerkesztőt takar (bevallottan) a vitátokhoz... Bennófogadó 2009. február 27., 12:58 (CET)

Exegézis előtt kéretik elolvasni a textust! ;) A definícióban nincs szó a párhuzamosságról, csak a több név tényéről. Ha ez van, akkor zokni. Hogy szép zokni vagy csúnya zokni, az más kérdés.
Továbbá az áll ott: "A zoknibábok használata ellenjavallt – nincs kifejezetten megtiltva, de ha kiderül, általában ellenszenvet vált ki" - Tehát ha bennem ellenszenvet vált ki, amikor kiderül számomra, akkor csak az irányelvet követem. :P Alensha megoldása teljesen más: Annie júzerlapjának az első sora vicces utalások nélkül, egyértelműen leírja, hogy ő ő. Számomra ez az egyetlen, hézagmentesen (pontosabban ellenérzés nélkül) elfogadható megoldás. (Annak se tapsoltam magamban, köztünk szólva, amikor Nagy Gömböc kiléte tartott bizonytalanságban, és okozott intellektuális pluszmunkát, ez tehát nem szimpátiafüggő.)

"nem értem, mi köze van annak a ténynek, hogy Godson-Mercilessz-0xtra azonos szerkesztőt takar (bevallottan) a vitátokhoz" - Egyrészt "bevallottság" és "kideríthetőség" az ég és föld. (Bevallottság Annie fentebb említett megoldása.) Másrészt annyi köze van, hogy amikor valaki leangyalkáz, letrolloz, leóvodásoz, lesatöbbiz egy szakmai vitában, akkor az indulatokat vált ki belőlem, és ha ezt olyasvalaki teszi, aki egyébként egy wikiirányelv szerint explicite ellenjavallt dolgot művel, akkor az én kusza kognitív térképemen ez releváns információvá válik. Miközben nyilván nem ez a lényeg. Feanor Na mi...? 2009. február 27., 14:01 (CET)

Nézd meg a vitalapja tetejét. Nem kideríthető, hanem le van írva oda feketén-fehéren, mégpedig a mai nick létrehozásának napjától. Bennófogadó 2009. február 27., 15:07 (CET)

Ami meg a textust illeti: a fenti szöveg egyszerűen rossz. Az ellenszenvet nem érdemes lebegtetni, meg kell mondani benne, hogy mi kelthet ellenszenvet (nyilván a nem azonosított zoknik sűrű használata). Ez a szöveg nem a Szentírás, amúgy meg nem éppen valami húde színvonalas. Bennófogadó 2009. február 27., 15:22 (CET)

Feanor és Nullextra: Megjegyzés és kérdés

Elszomorít, amikor két általam becsült és szeretett szerkesztő így összeröffen. Tényleg az lenne a legjobb, ha egy darabig egyszerűen kerülnétek egymást. Mindkettőtöket mélyre ásónak ismertem meg, olyanoknak, akiknek mondanivalóján érdemes elgondolkodni. A vita személyeskedéses része elriaszt ugyan, de kiváncsi lennék arra, hogy mit is akartál Feanor eredetileg kérdezni-mondani, adjál kérlek egy linket a mondanivalód velejére! Kaphatnék tőled is Nullextra egy hasonló linket? Ha ugyanis nem muszáj, nem szeretném ötven kiló vitából a lényeget kihámozni, viszont elmulasztani sem szeretném. Karmelaüzenőlap 2009. február 27., 13:39 (CET)

Azt pontosan mondja Feanor, hogy valóban régen kezdődött a történet. De magát a sztorit csak lóugrásba, és igencsak egy meghatározott nézőpontból írja le.
Segít rajtad, Karmela, ha én is előadok egy képességeimhez mérten jól összeválogatott linkekkel "alátámasztott" kisregényt - az én sztorimat az én nézőpontomból? Mert egyetlen linkkel csak a "gyanakvásaimat", a "ráfogásaimat", az "üldözői hajlamomat" bizonygatnám - bármi is lenne az a link.
Pocsék helyzet, azt belátom. Mégis azt gondolom, hogy hamarabb gyógyul nélkülem, mintha én is beszállnék a ringbe. Vagy bennmaradnék - ütni. – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2009. február 27., 14:01 (CET)

Karmela, a dolog úgy indult, hogy egy forrásmegadásról szóló vitában új szakaszcímet nyitva megosztottamnéhány gondolatomat azzal kapcsolatban, hogy a szócikkekben közölt közismert tényekkel kapcsolatban egyrészt - szerintem - fölösleges görcsösen forrásokat megadni, másrészt hangot adtam azon aggályomnak, hogy az ilyenkor - kötelességből - megadott "források" valójában nem forrásai az adott információnak.

Erre a töprengésemre jöttek aztán olyan válaszok, amelyeket nem feltétlenül szeretnék majd mintaként felhasználni a majdan megírandó Türelem és Jóindulat c. cikkembe. (Természetesen az, hogy e válaszokból én nem a türelmet és jóindulatot hallottam ki, hanem valami egész mást, az nyilván jelentős részben rólam is szól, nem csak magukról a válaszokról, de ezt az egyébként nagyon is érdekfeszítő témát a jelen helyzetben mellékesnek tartom.) Feanor Na mi...? 2009. február 27., 14:15 (CET)

Jajj, nehogy félreértsetek már. Nem szeretném felgöngyölíteni az elmérgesedett vita históriáját, mérgesedési fogozatait tanulmányozni, az adott-kapott sebeket nézegetni. Még mindig remélem ugyanis, hogy elegendő, ha most egy kicsit kerülitek egymást.
A mondanivalótokra, nem pedig a vitátokra volnék kiváncsi, kár lenne ugyanis, ha éppen a lényeg süllyedne el az egész slamasztikában. Feanortól már meg is kaptam a linket, és téged is inkább arra kérnélek Nullextra, hogy a témáról, nem a vitáról való mondandódat summázd. Az is jó, ha az egyebes kocsmafal egy új szakaszaként, de az is jó, ha egy új allapon. Karmelaüzenőlap 2009. február 27., 14:59 (CET)

Lábjegyzet Feanornak: tekintve, hogy a legtöbb efféle húsbavágó kérdés körül nagyon komoly indulatok feszülnek, talán nem szerencsés, ha a felütés mindjárt nagyon drámai. Ezt ott is elmondtam neked, nem látszottál érteni. Namost vagy az van, hogy szereted a drámát, és akkor tessék örülni neki, vagy valóban egy probléma megoldása érdekel, és akkor lehetőleg vissza kéne szorítani a drámát. Ha még ez sem világos, akkor nem próbálkozom tovább. Azt viszont nem szívesen látom, hogy érdemteli felvetések és azokra hasonlóan érdemteli ellenvetések belefulladnak a szokásosan terebélyes egók és pszichék mocsarába. Egy idő után (és az elég hamar van), a kutyát nem érdekli többé, min vesztetek össze, és kinek van (van?) igaza :-(, tehát ha egy személyes konfliktus kibogozására nincs meg a teljes hajlandóság + kedv + energia, akkor tényleg az a legcélszerűbb, ha a két fél igazságának patikai mérlegelése helyett egyszerűen elkerülik egymást egy darabig (már csak azért is, mert reméljük, hogy idővel még ahhoz képest is higgadnak, ahol most tartanak :-)), és ha még mindig érdekli őket a téma maga is, akkor szigorúan ahhoz tartjuk magunkat a megfelelő fórumon.

Uff. A magam részéről erre az ügyre több szót nem szeretnék vesztegetni. Bennófogadó 2009. február 27., 15:12 (CET)

Karmelának:

(Bennó szerkesztés közbe rámesett, de kimásztam, íme ...)

A wikiszakmai kérdést könnyű leírnom: mire kell forrás, mire nem, és mindez miért? Milyen a hasznos wikiszerkesztői munkastílus, milyen az eltűrt, milyen az ártalmas?

A válaszokkal secperc alatt bele lehet csúszni a legmélyebb személyeskedésbe. Meg is tettük, nem is csak ketten. Ha nagyon ki akarnám poentírozni: Feanor meg én is csak az általános wikitehetetlenkedés és szabálylebegtetés üldözöttei vagyunk, mert mi legalább akarunk valami határozottat, csak épp nem pont ugyanazt ... :) – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2009. február 27., 15:17 (CET)