Weinberger Mózes

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Weinberger Mózes
Született1908. április 7.[1]
Budapest
Elhunyt2010. június 26. (102 évesen)[1]
Állampolgársága
Foglalkozása
KitüntetéseiBacher Vilmos Emlékérem[3]
Sablon • Wikidata • Segítség

Weinberger Mózes Mordekhai, Moshe Carmilly (Budapest, 1908. április 7. – Izrael, 2010. június 26.[4]) zsidó származású magyar művelődés- és egyháztörténész, szerkesztő, Kolozsvár főrabbija, majd izraeli kulturális attasé Budapesten, s egyetemi tanár az Amerikai Egyesült Államokban.

Életútja[szerkesztés]

Ortodox szellemű magyar zsidó család sarja; nagyváradi és szatmári iskolaévek után 1924-től a budapesti Országos Rabbiképző Intézet hallgatója volt. 1934-ben az ottani egyetemen bölcsészeti doktorátust szerzett (A zsidóság szociális helyzete a Talmudban. Budapest, 1934), a következő évben rabbivá avatták. 1934-ben elnyerte a kolozsvári Kongresszusi (Neológ) Izraelita Hitközségnél meghirdetett főrabbi-állást. Beköszöntő beszédét (Istenért – emberért. Cluj–Kolozsvár, 1934) elődje, Eisler Mátyás emlékének ajánlotta.

1936 májusában megindította a Monitorul Comunităţii Israelite – Hitközségi Értesítő című havi kiadványt, mely többnyire kettős, összevont számokkal, változó címekkel (1937: Havi Jelentés; 1938–40. július: Raport Lunar) jelent meg, az utolsó években néhány román cikkel. 1941–43-ban elszórt jelentéseket (pl. Peszachi jelentés. Kolozsvár, 1941, 1942) sikerült kiadnia. Itt jelentek meg templomi beszédei és tanulmányai, több különnyomatban is. Az 1936-os évfolyamban tette közzé Dr. Eisler Mátyás irodalmi működése című bibliográfiáját, s megemlékezett a neológ zsinagóga félszázados építési évfordulójáról, 1937-ben a hitközség történetéről közölt adatokat, 1938-ban a hitélet statisztikai vonatkozásait elemezte.

A gazdag híranyag mellett a zsidó tárgyú könyvek ismertetéséről is gondoskodott. Ő szerkesztette az Emlékkönyv Dr. Lővy [sic!] Ferenc, az Ardeal–Banati rabbiegyesület elnökének, Dr. Lenke Manó és Dr. Singer Jakab főrabbik tiszteletére (Közlemények II. Kolozsvár, 1939) című kötetet, valamint az Antal Márk Emlékkönyvet (Kolozsvár, 1943). Az előbbiben A sírfeliratok szövegéről, az utóbbiban Indexre tett héber könyvek címmel közölt értekezést. 1936-tól a Múlt és Jövő, 1939-től az Új Kelet munkatársa, 1941-től az Izraelita Magyar Irodalmi Társaság (IMIT) választmányi tagja volt. Szerepet játszott a kolozsvári Izraelita Koedukációs Gimnázium 1940-es újraindításában, cikkeket közöl értesítőjében.

Egyes források szerint 1944-ben közreműködött zsidók Észak-Erdélyből Románián át Palesztinába menekítésében. A gettózás előestéjén, 1944. május 2-án feleségével ő is átszökött a magyar-román határon. A mentőakcióról írott visszaemlékezéseit: The Road to Life. New York, 1994; Drumul vieţii. Kolozsvár, 1996; Út a szabadság felé! Kolozsvár, 1999.) és Raoul Şorbannal való „együttműködése” bemutatását utólag többen túlzónak minősítették.[5][6][7]

Konstancán hajóra szállva 1944. július 12-én érkezett Palesztinába, itt Afula, majd Tel-Aviv iskoláiban tanár, igazgató. Amikor 1948-ban megalakult Izrael állam, a Külügyminisztérium Kelet-Európa Osztályán alkalmazták, 1951-ig a budapesti követségen a kivándorlásért felelős „alijjatiszt”, illetve kultúr­attasé volt. Ekkoriban vette fel a Carmilly nevet. 1951–57 között Netánjában tanügyi előadóként, majd gimnáziumigazgatóként működött. 1957-ben meghívták a New York-i Yeshiva University rabbiképző bibliai tudományok–héber nyelv–zsidó történelem tanszékére, ahonnan 1976-ban konzultáns professzorként vonult nyugdíjba.

Tudományos munkássága[szerkesztés]

Tudományos munkássága főleg az 1960-as évektől bontakozott ki. Fő témája a magyar s különösen az erdélyi zsidóság története. Összeállította a magyar–angol–héber nyelvű Memorial Volume for the Jews of Cluj–Kolozsvár – A kolozsvári zsidóság emlékkönyve (New York 1970; újabb kiadása New York, 1988) című kötetet, a budapesti Országos Rabbiképző Intézet centenáriumára írt angol–héber nyelvű emlékkönyvet (The Rabbinical Seminary of Budapest 1877–1977. New York, 1986). Fő műve: A zsidóság története Erdélyben (1623–1944) (románul Kolozsvár, 1994; magyarul Budapest, 1995; héberül Budapest, 2003). Harmadik kutatási témájával a nemzetközi zsidó tudományosságban vívott ki tekintélyt: a zsidóság belső irodalmi-művészeti cenzúráját vizsgálta több kötetben is. 1966-ban (Book and Sword [Könyv és kard]), majd 1977-ben jelent meg erről New Yorkban könyve, az utóbbit 2003-ban fordították románra (Cenzură şi libertate de expresie în istoria evreilor [Cenzúra és a kifejezés szabadsága a zsidók történetében]). A művészeti vonatkozásokat újabb kötete tárgyalja: Fear of Art [Rettegés a művészettől] (New York, 1986).

A világ számos egyetemén volt vendégelőadó. 1977-ben megalapította a jeruzsálemi Héber Egyetemen a közép-európai zsidóság történetét kutató intézetet, 1985-ben alapítványt hozott létre a magyar zsidóság múltjának kutatására, 1990-ben a kolozsvári BBTE keretében megalapította a nevét viselő Héber és Zsidó Történeti Intézetet; ennek évenkénti ülésszakain tartott előadásait az 1991-től megjelenő Studia Judaica közölte. Tanulmányt írt az erdélyi szefárd zsidókról (The American Sephardi. 1967/2; Studia Judaica I. 1991), a zsidó felvilágosodásról (Studia Judaica VI. 1997) és reformmozgalomról (uo. V. 1996), felidézte két tudós teológus, Fleischer Lipót (1848-1916) és Kecskeméti Lipót munkásságát (uo. XI–XII. 2004). Foglalkoztatta a héber nyelv és költészet sorsa Magyarországon az 1805–1944 közötti időszakban (Hebrew Poetry in Hungary. Hungarian Jewish Studies. New York Vol. I. 1966; Hebrew Poets of Hungary. Tel-Aviv 1977; Studia Judaica I. 1991).

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. ↑ a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF catalogue général (francia nyelven). Francia Nemzeti Könyvtár. (Hozzáférés: 2017. március 26.)
  3. ↑ https://opac-dijak.pim.hu/record/-/record/PIM667432, 2020. október 27.
  4. ↑ PIM
  5. ↑ Randolph L. Braham: Állítólagos mentőakciók. Szabadság, 1994/12
  6. ↑ Tibori Szabó Zoltán: A Weinberger–Şorban-legenda. Szabadság, 1996/93–98
  7. ↑ Lőwy Dániel: A Kálváriától a tragédiáig: Kolozsvár zsidó lakosságának története. Kolozsvár: Koinónia. 2005. 173–174. ISBN 9737605020

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Gaal György: Magyar nyelvű zsidó irodalom Romániában. In: Évkönyv. Kiadja a Magyar Izraeliták Országos Képviselete. Budapest, 1983/84.
  • Németh Júlia: Anyanyelvem magyar, de a zsidó néphez tartozom (interjú). Szabadság, 1991/73, 84.
  • Jews in the Hungarian Economy, 1760–1945 [M. C. W.-emlékkönyv]. Jeruzsálem 1992.
  • Tibori Szabó Zoltán: Élet és halál mezsgyéjén. Kolozsvár, 2001;
  • Tibori Szabó Zoltán: Az erdélyi zsidó közösség sorsa a második világháborút követő időszakban (1945–1948). Korunk 2004/9.
  • Lőwy Dániel: A téglagyártól a tehervonatig. Kolozsvár, 1998.
  • Pompiliu Teodor: Laudatio. In: Studia Judaica VII. 1998. 13–18.
  • M. Carmilly-Weinberger. In: M. C.-W.: Cenzura şi libertatea de expresie în istoria evreilor. 2003. 429–431.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Weinberger_Mózes&oldid=26718968”