Wallacea

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Wallacea a vörös övezetben fekvő szigetek csoportja. A Weber-vonal kék színű

Wallacea egy biogeográfiai elnevezése egy főként indonéz szigetek által alkotott területnek, melyek között mélytengeri szorosok választják el az ázsiai és ausztrál kontinentális talapzatokat. A Wallacea legnagyobb szigete Celebesz, ezen túl részét képezi még Lombok, Sumbawa, Flores, Sumba, Timor, Halmahera, Buru, Seram és sok más kisebb sziget is.

Wallacea szigeteitől nyugatra Sundaland (a Maláj-félsziget, Szumátra, Borneo, Jáva és Bali), keletre pedig Óceánia-szigetei találhatók, beleértve Ausztráliát és Új-Guineát délen és keleten. Wallacea teljes területe 347 ezer km².[1]

Tartományok és főbb szigetek Wallacea-ban
Sulawesi

6 tartomány
Észak-Maluku, beleértve Halmaherát
Maluku, az Aru-szigetek kivételével
Nyugat-Nusa Tenggara
(Lombok, Sumbawa)
Kelet-Nusa Tenggara, beleértve
Komodót, Florest, Sumbát, Nyugat-Timort
és Kelet-Timort (független)
A Sahul és a Sunda selfek. Wallacea a kettő közötti terület

Földrajz[szerkesztés]

Sundaland és Wallacea közötti határ követi a Wallace-vonalat, amelyet arról az Alfred Russel Wallace természettudósról neveztek el, aki rögzítette az emlős és a madár fauna közötti különbségeket, mely megfigyelhető a vonal két oldalán található szigetek között. A vonaltól nyugatra fekvő Sundaland-szigetek, köztük Szumátra, Jáva, Bali és Borneo, melyek Kelet-Ázsiához hasonló emlősfaunával rendelkeznek, amely magában foglalja a tigriseket, orrszarvúkat és majmokat. A vonaltól keletre fekvő Lombok emlősfaunáját és a keleti irányban fekvő területeket többnyire erszényesek és madarak népesítik be, hasonlóan a Ausztráliához. Sulawesi mindkettő jeleit mutatja.[2]

A jégkorszakokban a tengerszint alacsonyabb volt, így a Szunda-self szárazföld volt, amely Sundaland szigeteit összekötötte egymással és Ázsiával,[3] ezáltal lehetővé tette az ázsiai szárazföldi állatok számára, hogy ezekre a szigetekre költözzenek. A Wallacea-szigeteken kevés szárazföldi emlős, szárazföldi madár vagy kontinentális eredetű édesvízi hal található, amelyeknek nehéz átjutniuk a nyílt óceánon. Sok madár-, hüllő- és rovarfaj jobban át tudott menni a szoroson, és sok ilyen ausztrál és ázsiai eredetű faj található ott. Wallacea növényvilága elsősorban ázsiai származású.

A nyugati területekhez hasonlóan, a keletre lévő Ausztráliát és Új-Guineat is egy sekély kontinentális talapzat kötötte össze, mely a jégkorszakokban szárazföldi hídként funkcionált, egyetlen kontinenst alkotott, amelyet a tudósok különféle módon Ausztrália-Új-Guinea, Meganézia, Papualand vagy Sahul néven hívnak. Következésképpen Ausztráliában, Új-Guineában és az Aru-szigeteken sok erszényes emlős, szárazföldi madár és édesvízi hal található meg, amelyek nem találhatók meg Wallacea-ban.[4]

Wallaceat az Ausztráliától, illetve Új-Guineától elválasztó vonalat Lydekker-vonalnak hívják. A Fülöp-szigeteket általában külön régiónak tekintik Wallaceatól.[4] A Weber-vonal az a középpont, ahol az ázsiai és ausztrál növény és állatvilág megközelítőleg egyenlő arányban képviselteti magát, ez utóbbi az Indonéz szigetvilágon áthaladó mélyszorosokat követi.

Bióta és természetvédelmi kérdések[szerkesztés]

Wallacea térképe, amelyet a Wallace- és a Lydekker-vonal határol

Noha Wallacea növényeinek és állatainak távoli ősei Ázsiából vagy Ausztrália-Új-Guinea felől származnak, Wallacea-ban számos faj kialakult az idők során. Ezek jelentős része csak itt él, vagyis endemikus fajnak tekinthető. A területen jelentős az autochton fajképződés, illetve arányosan nagyszámú endemikus élőlény is megfigyelhető, mindezek jelentősen hozzájárulnak az indonéz szigetcsoport biológiai sokféleségéhez.

A faunafajok közé tartozik a celebeszi endemikus alföldi anoa, más néven törpebivaly, illetve a babyrusa, vagyis a szarvasdisznó. Maluku szigete jelentős mértékű faji hasonlóságot mutat a Celebesszel, de kevesebb növény- és állatvilága szegényesebbnek tekinthető. Gyakoriak a kisebb emlősök, beleértve a főemlősöket is. Seram a lepkéiről és madárvilágáról híres, beleértve az Ambon-királypapagájt is.

Wallacea eredetileg szinte teljesen erdős, többnyire trópusi nedves széles levelű erdők voltak meghatározóak, illetve bizonyos helyeken trópusi lombhullató erdőkkel felváltva jelentek meg. A magasabb területeken a hegyvidéki növényvilág jellemző, a part menti területeken pedig gyakoriak a mangrovék. A Conservation International adatai szerint Wallacea több mint 10 000 növényfajnak ad otthont, amelyek közül körülbelül 1500 (15%) tekinthető endemikusnak.[1]

Az endemizmus a szárazföldi gerinces fajok esetében kiemelten gyakorinak tekinthető. Az ott található 1142 faj csaknem fele (529) endemikus. A régió területének 45%-át erdő borítja, és csak 52 017 km², vagyis a terület szárazdi területeinek nagyjából 15 százaléka érintetlen állapotban van. Wallacea teljes területe 347 000 km², ebből körülbelül 20 000 km² védett.[1]

Wallacea szárazföldi területe 82 fenyegetett és 6 súlyosan veszélyeztetett szárazföldi gerinces fajnak ad otthont.

Ökorégiók[szerkesztés]

Trópusi és szubtrópusi nedves széles levelű erdők

  • Banda-tengeri szigetek nedves lombhullató erdők (Kai-szigetek, Tanimbar-szigetek, Babar-szigetek, Leti-szigetek, Kelet-Barat Daya-szigetek)
  • Buru esőerdők (Buru)
  • Halmahera esőerdők (Halmahera, Morotai, Obi-szigetek, Bacan-sziget)
  • Seram esőerdők (Seram, Banda-szigetek, Ambon-sziget, Saparua, Gorong-szigetcsoport)
  • Celebeszi alföldi esőerdők (Celebesz, Banggai-szigetek, Sula-szigetek, Sangihe-szigetek, Talaud-szigetek)
  • Celebeszi montane esőerdők (Celebesz)

Trópusi és szubtrópusi száraz lomblevelű erdők

Megoszlás Ázsia és Ausztrália között[szerkesztés]

Ausztrália lehet, hogy tengeri úton izolálódik, de technikailag Wallacea révén ökológiai kapcsolatokat tart fent. Az ausztrál korai-középső pleocén rágcsáló kövületeket, melyeket a queenslandi Chinchilla Sands és Bluffs Down területén találtak, arra engedtek következtetni, hogy Wallacea rágcsálói eredetileg a miocén kori Ausztráliában fejlődhettek.[5] Ausztrália rágcsálói alkotják a kontinens placenta emlősfaunájának nagy részét, és különféle fajokat tartalmaznak, a botfészek patkányoktól a ugráló egerekig. A kuszkusz két faja, a medvekuszkusz és a celebeszi kuszkusz az ausztráliai erszényesek legnyugatibb képviselői.[6]

Wallacea tektonikus felemelkedése az ausztrál és az ázsiai kőzetlemezek ütközése során körülbelül 23 millió évvel ezelőtt tette lehetővé a verébalakúak globális elterjedését. Eredetileg Ausztráliából származtak, majd az indonéz-szigetvilágon keresztül jutottak ki Afroeurázsia területére.[7] A túzokok és a ásótyúkfélék ellenkező irányból hasonló útvonalon kerültek Ausztráliába. Az Ausztráliában fellelhető nimfapapagájokhoz hasonlók lakják Wallacea területén található Komodo szigetét is.

Néhány Ausztráliában elterjedt eukaliptuszfaj megtalálható Wallacea-ban is. Az Eucalyptus deglupta a Sulawesin, valamint az E. urophylla és az E. alba Kelet-Nusa szigetén ésTenggarában lelhető fel. Érdekes, hogy a szárazföldi csigák számára Wallacea és a Wallace-vonal nem jelentett akadályt a szétszóródásban.[8]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c Myers (2000). „Biodiversity hotspots for conservation priorities”. Nature 403 (6772), 853–857. o. [2019. július 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1038/35002501. PMID 10706275. (Hozzáférés ideje: 2019. szeptember 15.)   Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke, „Myers-etal” nevű forráshivatkozás többször van definiálva eltérő tartalommal Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke, „Myers-etal” nevű forráshivatkozás többször van definiálva eltérő tartalommal
  2. Wallace, Alfred Russel (1869), The Malay Archipelago, pp. 25–29, <https://archive.org/stream/malayarchipelag05wallgoog#page/n42/mode/2up>. Hozzáférés ideje: 22 Jan 2013
  3. Pleistocene Sea Level Maps. The Field Museum. (Hozzáférés: 2019. szeptember 15.)
  4. a b New (2002). „Neuroptera of Wallacea: a transitional fauna between major geographical regions”. Acta Zoologica Academiae Scientiarum Hungaricae 48 (2), 217–227. o. (Hozzáférés ideje: 2019. szeptember 15.)  
  5. Archer, M..szerk.: Hill: Patterns in the history of Australia’s mammals and inferences about palaeohabitats, History of the Australian Vegetation: Cretaceous to Recent. University of Adelaide Press, 80–103. o. (2017). ISBN 9781925261479. Hozzáférés ideje: 2019. szeptember 15. 
  6. Rowe (2008). „Pliocene colonization and adaptive radiations in Australia and New Guinea (Sahul): multilocus systematics of the old endemic rodents (Muroidea: Murinae)”. Molecular Phylogenetics and Evolution 47 (1), 84–101. o. DOI:10.1016/j.ympev.2008.01.001. PMID 18313945. (Hozzáférés ideje: 2019. április 19.)  
  7. Moyle (2016). „Tectonic collision and uplift of Wallacea triggered the global songbird radiation”. Nature Communications 7 (12709), 12709. o. DOI:10.1038/ncomms12709. PMID 27575437. (Hozzáférés ideje: 2019. október 20.)  
  8. Hausdorf (2019). „Beyond Wallace's line – dispersal of Oriental and Australo-Papuan land-snails across the Indo-Australian Archipelago”. Zoological Journal of the Linnean Society 185 (1), 66–76. o. DOI:10.1093/zoolinnean/zly031.  

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Wallacea című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk[szerkesztés]