Vitorlázó repülőgép
A vitorlázó repülőgép a levegőnél nehezebb, hajtómű nélküli, merevszárnyú repülőgép.
A vitorlázógépek működése[szerkesztés]
Jellemzői[szerkesztés]
A vitorlázó repülőgépeket siklórepülésre tervezik. Tervezésük lehetővé teszi a légköri áramlatok (pl. termik) kihasználását, amelyek segítségével emelkedni is tudnak.
A tervezésnél a fő szempont a légellenállás minimalizálása. A vitorlázógépek törzse ezért sima és keskeny, szárnyaik vékonyak, hosszúak és nagy oldalviszonyúak. A korai gépek anyaga fa és vászon volt, a mai modern vitorlázórepülők szénszálas anyagokból és műanyagból készülnek.
A technika fejlődése leginkább a gépek siklószámán mérhető, amely a kezdeti 20-ról mára 60-ra emelkedett. (A siklószám az a kilométerben értendő szám, ameddig a vitorlázó repülőgép 1 km magasból egyenes siklással, optimális sebességgel, nyugodt időben eljut, tehát egy 20-as siklószámú gép 1 km magasból 20 km-re siklik el. Az optimálisnál kisebb vagy nagyobb sebességgel repülve a siklószám csökken.)
Felszállás[szerkesztés]
Mivel a vitorlázó repülőgépnek nincs hajtóműve, vontatást kell igénybe vennie a felszálláshoz. Azaz a szárny olyan mértékű megfúvását kell elérni, amellyel a félszárnyakon a felszálláshoz szükséges dinamikus felhajtóerő termelődik. Ez lehet csörlős vontatás (a „csőrlés”), amikor a gépet egy földi motoros csörlő kábelének segítségével húzzák fel a levegőbe, vagy légi vontatás, amikor a gépet egy motoros repülőgépre erősített kábellel vontatják fel. Megfelelő magasság elérésekor a vitorlázógép pilótája a kábel kioldásával kezdi meg a szabad repülést.
Siklórepülés[szerkesztés]
Vitorlázórepülővel többféleképpen is lehet emelkedni, de mindegyik módszer lényege az, hogy egy olyan légtömeg segítségét veszi igénybe, amely a környező levegőnél gyorsabban emelkedik. Az emelkedő légtömeg lehet termik, lejtőszél vagy hullám. Létezik egy kevésbé ismert, s korlátozottan hasznosítható negyedik módszer is a repülés időbeni nyújtására, melyet angol nevén dynamic soaring-ként, vagy „dinamikus vitorlázásként” ismerünk, azonban itt nem beszélhetünk függőleges légmozgásról.
Repüléskor a pilóták a variométer nevű műszert használják, amely a gép emelkedési / süllyedési sebességét méri.
Segédmotor[szerkesztés]
Egyes vitorlázógépek segédmotorral és (esetenként visszahúzható) légcsavarral is fel vannak szerelve, így önálló felszállásra is képesek. Egyes vélemények szerint ezáltal a sport biztonságosabb, mivel a pilóta könnyebben elkerülheti a viharokat, és jobban megválaszthatja a leszállás helyét. Mások szerint a segédmotorral elvész a sport lényege, és a pilótának hamis biztonságérzetet adhat.
Hasonló repülőeszközök[szerkesztés]
Vitorlázórepülésre alkalmas sporteszköz még a sárkányrepülő (amely egy teljesen lecsupaszított repülő szárny) és a siklóernyő (amely az ejtőernyőből kifejlesztett, siklórepülésre alkalmas eszköz).
Az amerikai űrrepülőgép szintén egyfajta siklórepülőnek tekinthető (még ha nem is sporteszköz), mivel a Földre való visszatérést hajtóművek nélküli lesiklással teszi meg.
A második világháborúban katonai célokra is alkalmaztak vitorlázógépeket, az ejtőernyőhöz hasonlóan légiszállítású csapatok célba juttatására. Ezek az egyszer használatos repülőeszközök csak lesiklásra voltak alkalmasak. A leggyakrabban használt német típus a DFS 230, Nagy-Britanniában az Airspeed Horsák és a General Aircraft Hamilcarok különféle típusváltozatai, az USA által pedig a Waco CG–4.
Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]
Irodalom[szerkesztés]
- Jereb Gábor: Vitorlázó repülőgépek, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1977, ISBN 963 10 1711 7 (A könyv elektronikus változata a MEK-ben)
További információk[szerkesztés]
- vitorlazorepules.lap.hu – a témával foglalkozó linkek gyűjteménye
- Rotter Lajos: A vitorlázó repülés; Németh, Bp., 1923 (Aviatikai zsebkönyvtár)
- René Helbig: Légiturista. A vitorlázó repülősport ismertetése; Buschmann Ny., Bp., 1935
- Rotter Lajos: A vitorlázó repülés fizikai alapfogalmai; szerzői, Bp., 1935
- Steff Tibor: Vitorlázó repülők könyve; Németh, Bp., 1937 (Aviatikai zsebkönyvtár)
- Repülő szakmai, elméleti tansegédlet alapfokú motornélküli repülőiskolák számára; összeáll. OMRE vitorlázó osztálya; Magyar Repülés, Bp., 1949 (Az Országos Magyar Repülő Egyesület kiképzési közleményei)
- Vitorlázó repülő műszaki szolgálat szabályzata; összeáll. OMRE műszaki főosztálya; Magyar Repülés, Bp., 1949 (Az Országos Magyar Repülő Egyesület műszaki közleményei)
- Karsay Endre: Vitorlázó repülés; Vörös Csillag Ny., Bp., 1953
- Vitorlázó repülőgépek szilárdsági előírása (VSZE 1959); Közdok, Bp., 1959 (Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium Légügyi Főigazgatóság kiadványa)
- A vitorlázó repülés szabályainak és kiképzési módszereinek tervezete; Magyar Honvédelmi Sportszövetség, Bp., 1959
- Utasítás a vitorlázó repülések végrehajtására; összeáll. MHSZ Repülési Osztálya; MHSZ Repülési Osztály, Bp., 1968
- Vitorlázórepülők tankönyve; írta Jereb Gábor et al.; Magyar Honvédelmi Szövetség, Bp., 1971
- Utasítás a vitorlázórepülő kiképzés végrehajtására; közread. Magyar Honvédelmi Szövetség Országos Központ Repülési Osztály; MHSZ, Bp., 1976
- Vitorlázórepülőgépek légiüzemeltetési kézikönyve; MHSZ OK Repülőfőnökség, Bp., 1987
- Jereb Gábor: Magyar vitorlázó repülőgépek; Műszaki, Bp., 1988
- Középfokú vitorlázórepülő oktatási segédlet; az 1970-es kiadású Vitorlázórepülők tankönyvé-t átdolg. Lendváry Csaba, Jereb Gábor et al. alapján; 3,14 L KFT., Bp., 1999
- Kulman Sándor: Az Északi-fok meghódítása motoros vitorlázó repülőgéppel; SYCA, Bp., 2006
- Kun Dávid: A magyar vitorlázó sportrepülés; szerzői, Bp., 2010
- Radványi Zoltán: Felhőúton. Hogyan lettem vitorlázórepülő?; sajtó alá rend. Radványi Péter; Homeomedicina Bt., Szentendre, 2017
- Mező György: Vitorlázórepülő emlékeim; Ab Ovo, Bp., 2017
Modellezés[szerkesztés]
- Jánosy István: A vitorlázó repülőgépmodel építése; Ezermester, Bp., 1934 (Az ezermester könyvei)
- Jánosy István: A vitorlázó repülőgépmodel / termikus és lejtőmenti vitorlázásra / 1400 mm fesztávolság; Ezermester, Bp., 1935 (Az ezermester könyvei)
