Vita:Itáliai humanisták listája
Új téma nyitása
|
Ez a szócikk témája miatt az Olaszország-műhely érdeklődési körébe tartozik. Bátran kapcsolódj be a szerkesztésébe! | ||
| Besorolatlan | Ezt a szócikket még nem sorolták be a kidolgozottsági skálán. | ||
| Nem értékelt | Ezt a szócikket még nem értékelték a műhely fontossági skáláján. | ||
| Értékelő szerkesztő: ismeretlen | |||
| |||
A listából kivágott Pallas-idézet[szerkesztés]
- " A tudósok és a humanisták. A hatalmas szellemi áramlat, mely már a triumvirátus korában megindult, végre a XV.sz.-ban teljesen kifejlődött, s fő mozgatója nem volt egyéb, mint Róma soha el nem enyésző varázsa, mely most a klasszicizmus viruló ágát oltotta be az O.megizmosodott törzsökébe. Konstantinápoly eleste Olaszországba terelte a bizánci tudósok zömét, s ezeknek köszönhető a számos tudományos akadémia keletkezése. Köztük nevezetes volt a római, melyet Giulio Pomponio Leto alapított, s melynek Platina, az első száz pápa életrajzának hires megirója, szintén tagja volt; a nápolyi akadémiának feje Antonio Beccadelli, melléknevén il Panormita, volt, de hiressé Lorenzo valla (Eleganze) és Pontano művei tették. Több humanista tudós önállóan munkálkodott, ilyen volt: Giannozzo Manetti, ki egészen könyvei közé temetkezett, s folyton görög és héber tanulmányaival, meg Aristotelesszel foglalkozott, Palla Strozzi Platont meg Plutarchost szerezte meg Görögországból, Poggio Bracciolini egy konstanzi kolostor lomtárában megtalálta Cicero beszédeit; Giovanni Aurispa néhány száz kézirattal tért vissza Velencébe. Leghiresebb volt firenze akadémiája, melyet Medici Cosimo alapított; a Neo-platonica melléknév, amint ismerték, kijelöli az irányt is, melyben haladott, s fő érdeme, hogy összeegyeztette a klasszicizmust a modern törekvésekkel, meg hogy tajai a szabad kritika és vizsgálüdás előharcosai voltak. Velük szemben Pomponazzi a stagirita bölcsészetét s az ennek rendszerén nyugvó dogmákat védelmezte, de siker nélkül. A firenzei humanisták olasz nyelven irtak; Vespasiano da Bisticci műve (Vita di unomini illustri) történelmi szempontból, meg stilusa miatt is nevezetes; Andrea da Barberino (Reali di Francia) és Lionardo Bruni (Vita di Dante) szintén köznyelven irtak. De a nép nyelve leghatlamasabban, mintegy pihent erővel támadt föl Medici Lőrinc uralkodása idejében; e kor a XV.sz.második felére esik, amikor már az emberi művelődés tényezői is a tudományok mellé sorakoztak, s a velök foglalkozók a humansiták nevén lettek ismeretesek. A firenzei költői udvar kiváló tagja Angelo Poliziano, költő és tudós volt, kinek Orfeusa a Mussati kísérletét messze fölülmulja, mert benne modern felfogás és drámai erő nyilatkozik. Poliziano még Medici Lőrincnél is nagyobb művészettel tudta egyesíteni az ókori és modern, a népies és a klasszikus stilust. Lorenzo de" Medici udvarában volt a két Pulci is, akik közül Luigi az utat egyengette Boiardo előtt megirván Morgante Maggiore c.romantikus eposztá; fő érdeme az, hogy művészi magaslatra emelte e műfajt, s a komolyt a tréfával vegyítve, eltalálta kora ízlését és hangulatát. Komolyabb szándékkal irta Matteo Bojardo, Scandiano grófja, Orlando innamoratáját, mely mintául szolgált Ariostóónak, csakhogy nem fejezhette be, nem közönséges tehetségü és képzeletü költő volt, különösen a komikum iránt van érzéke. A költészetnek egy új neme, a pásztorversek, szintén e korban jöttek divatba, a nápolyi Jacopo Sannazzaro Arcadiája tiz eklogát tartalmaz, de gyönyörü verselése alig feledteti az eszmei tartalom fogyatékosságát. Messze fölötte áll Medici Lőrinc (Nencia da Berberino), aki egészen beleélte magát az idillikus hangulatba és stanzáiba sok közvetlenséget tudott önteni. A lirai költészet ellenben jelentéktelen volt; helyette a farsangi énekek (Canti carnascialeschi) keletkeztek, melyeket álarcos menetek kíséretében a társadalom különböző osztályai (lovagok, kézmüvesek, katonák stb.) karban énekeltek. Egynéhányat maga Medici Lőrinc irt s ezek nagyon szépek; leghiresebb a Bacco e Ariadne címü. A firenzei akadémia legkiválóbb tudósai közt első hely illeti meg Pico della Mirandola herceget, aki az emberi tudás minden ágában nyomot hagyott maga után. Méltó társa volt Marsilio Ficino, a hires olasz humanista, aki tanítványát, Valori Fülöpöt küldte Budára (1489), hogy Mátyás királyt, kívánsága szerint, az akkor divatossá lett platoni filozofiába bevezesse. Két univerzális lángész, Leonardo da Vinci és Leon Battista Alberti emelte a renaissance korrának hirét és fényességét. E tudósok munkássága és új iránya természetesen nem maradhatott visszahatás nélkül. De a fanatikus Fra Girolamo Savonarola, ki először tűzte ki a konzervativ dogmatika zászlóját a neoplatonizmus ellen, nem ebbe a századba való alak, hanem a keresztes hadak idejéből fenmaradt rajongó szerzetes."
(Idézet: Pallas Nagylexikona, Olasz irodalom)