Vita:Ingeborg Bachmann

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Klj 15 évvel ezelőtt a(z) Kronológia témában
Ez a szócikk témája miatt az Irodalmi műhelyek érdeklődési körébe tartozik.
Bátran kapcsolódj be a szerkesztésébe!
Besorolatlan Ezt a szócikket még nem sorolták be a kidolgozottsági skálán.
Nem értékelt Ezt a szócikket még nem értékelték a műhely fontossági skáláján.
Értékelő szerkesztő: ismeretlen
Irodalmi témájú szócikkek Wikipédia:Cikkértékelési műhely/Index

In der deutschen Wiki[szerkesztés]

Alább a német wiki szövegének quasi nyersfordítását adtam, kérek valakit, aki nálam jobban beszél magyarul, hogy dolgozza bele a magyar cikkbe.

Ingeborg Bachmann (* 1926 június 25., Klagenfurt; †1973 október 17. Róma) egyike volt a XX. századi osztrák írónők legjelesebbikeinek. Használta még a Ruth Keller álnevet.


Élete és munkássága[szerkesztés]

Ingeborg Bachmann Mathias és Olga (szül. Haas) Bachmann első gyermeke. Gyermekkorát és ifjúságát Kärntenben töltötte. A háború utáni években ('45-'50) filozófiát, pszichológiát és germanisztikát (valamint jogot) hallgat az innsbrucki, grazi és bécsi egyetemen. A tanulmányait Heidegger kritikus magyarázatát taglaló doktori disszertációjával zárta. Doktoranduszi témavezetője Victor Kraft (1890-1975) filozófus, tudományfilozófus volt, a nemzetiszocializmus fellépésével az 1930-as években Bécsből elűzött Bécsi Kör utolsó Bécsben élő filozófusa. Egyetemi évi alatt ismerkedett meg Paul Celannal, Ilse Aichingerrel és Kalus Demusszal. Hogy Ingeborg Bachmann és Paul Celan a negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején szerelmi viszonyt folytatott, Celan naplói igazolják.

A bécsi Rot-Weiß-Rot rádióadó szerkesztőjeként írta első hangjátékát (Ein Geschäft mit Träumen). Nem sokkal később, a Gruppe 47 egyik felolvasásán az irodalmi áttörését ünnepelhette. Ettől az időtől irodalmi sztárként jegyzik. Ulrike Draesner a német nyelvterület első médiaauktorának nevezte.

1953-ban Ingeborg Bachmann a Die gestundete Zeit [magyar fordítás: Ingeborg Bachmann: A kimért idő, ford.: Adamik Lajos és Márton László, Jelenkor, 2007] verseskötetéért elnyerte a Gruppe 47 irodalmi díját. Ennek következtében 1954 augusztusában a Spiegel német hetimagazin címlapjára kerül. Noha ekkor szűk anyagi keretek közt élt Rómában, ez a címlapszereplés sem segítette további megrendelésekhez.

Hans Werner Henze zszerzővel való együttműködéséből születetett a Die Zikanden c. hangjáték és a Der Idiot balettpantomim szövegkönyve (1955), valamint a Der Prinz von Homburg (1960) és a Der junge Lord (1965) c. operák librettója. 1956-ban hozza látott napvilágot az Anrufung des Großen Bären c. verseskötete, a következő évben elnyerte a Bréma irodalmi díját, és a bajor televízió dramaturgja lett.

1958-tól 1963-ig Ingebor Bachmann viszonyt folytatott Max Frisch-sel; 1958-ban keletkezett a Der gute Gott von Manhattan c. hangjáték, ami 1959-ben elnyerte a jelentős Kriegsblinden-díjat. 1971-ben jelent meg a Malina, a befejezettlen regénytrilógia, a Todesarten első kötete. 1991-ben Werner Schroeter rendező a regény sokat vitatott megfilmesítésére vállalkozott Isabelle Hupperttel Mathieu Carrière-rel és Can Togay-jel Elfriede Jelinek forgatókönyve alapján.

Utolsó éveit a gyógyszerfügősége határozta meg. Az 1973. szeptember 26-ára virradóra éjjel Via Giulia 66 szám alatti lakásán keletkező tűz által (cigarettázás közben feltehetőleg öngyilkossági szándékkal elaludt) súlyos sérüléseket szenvedett, aminek következtében 1973. október 17-én meghalt. 1973 október 25-én a Klagenfurt-Annabichli temetőben temették el. Sírja a temető 25. parcellájában található (a temető végénél levő nyírfasor közelében)

Heinrich Böll a Der Spiegelben (1973/43.) közzétett nekrológusában mint brilliáns intellektusról emlékezik meg, aki poézisében sem az érzékiséget nem vesztette el, sem az absztrakciót nem hanyagolta el.

Kitüntetései[szerkesztés]

1961-ben adták ki Bachmann elbeszéléskötetét a Das dreißigste Jahr-t. Ezt a kötetet a Berlini Kritikusok díjával honorálták. 1964-ben elnyerte a Georg Büchner-díjat, Bachmann egy évvel később publikálta Die geteilte Stadt c. esszéjét.

1968-ban az Osztrák Köztársaság Ausztria Irodalmi Nagydíjával tüntette ki. 1972-ben jelent meg a Simultan c. elbeszéléskötete, amit az Anton Wildgans-díjjal tüntettek ki.

Az ő tiszteteletére a klagenfurti irodalmi verseny az Ingebor Bachmann-díj nevet viseli. Ezt minden év nyár elején kerül megrendezésre, és a német nyelvterület egyik legjelentősebb irodalmi díjának számít. Klj vita 2008. április 13., 12:42 (CEST)Válasz

Megjegyzés[szerkesztés]

Bachmann feltehetőleg nem sérüléseibe, hanem a kábítószerelvonásba halt bele.Klj vita 2008. április 13., 12:46 (CEST)Válasz


Kronológia[szerkesztés]

Egy elég részletes kronológia [Hans Höller, Ingeborg Bachmann Monographie, Rowohlt Taschenbuch Verlag, 1999; [1]] Ezt sem ártana beledolgozni.

1926[szerkesztés]

június 25. Ingeborg Bachmann Klagenfurtban megszületik

1936[szerkesztés]

Az Ursulinen-Gymnasium, 38-től lányiskola diákja

1944[szerkesztés]

február Érettségizik szeptember Elkezdi a tanítóképzőt, majd a háború befejeztével abbahagyja

1945[szerkesztés]

Megkezdi filozófiai tanulmányait az innsbrucki egyetemen

1946[szerkesztés]

A nyári szemeszter alatt Grazban folytatja tanulmányait. Megjelent első publikaciója (Die Fähre) a Kärntner Illustrierten c. magazinban. A téli szemesztertől Bécsben folytatja tanulmányait (mellékszakon germanisztikát és pszichológiát hallgat)

1947[szerkesztés]

Megismerkedik Hans Weigellel és irodalmi körével a Café Raimundban.

1948[szerkesztés]

Első alkalommal jelenik meg költeménye a „Lynkeus” c. folyóiratban. Találkozik Paul Celannal.

1949[szerkesztés]

További elbeszélései jellenek meg a Wiener Tageszeitungban. Befejezi doktori disszertációját Viktor Kraft Vezetése alatt.(Die kritische Aufnahme der Existentialphilosophie Martin Heideggers) Filozófiai tanulmányait befejezi, Párizsba és Londonba utazik.

1951[szerkesztés]

Visszatér Bécsbe. Az az Ausztriában állomásozó amerikai csapatok titkárságán dolgozik, majd a Rot-Weiß-Rot rádióadó script writere és szerkesztője

1952[szerkesztés]

Ein Geschaft mit Träumen c. hangjátékának első közvetítése a Rot-Weiß-Rot rádióadón. Verseiből Hans Weigels közöl „Stimmen der Gegenwart” c. antológiájában. május Bachmann verseit is olvassák a Gruppe 47 keleti-tengerparti niendorfi ülésén. Első olaszországi útja ősszel Isolde testvérével.

1953[szerkesztés]

május A Gruppe 47 mainzi ülésén elnyeri a Gruppe 47 díját Későősztől Olaszországban él, Isián, Nápolyban majd Rómában, ahol rövid megszakításokkal 1957 őszéig berendezkedik. A Frankfurter Verlags-Anstaltnál megjelenik első verseskötete, a Die gestundete Zeit.

1954[szerkesztés]

Az irodalmi munkája mellett (Ruth Keller álnéven) 1954 júliusától 1955 júniusáig illetőleg szeptemberéig Radio Bremen és a Westdeutsche Allgemeine tudósítója.

1955[szerkesztés]

Die Zikaden c. hangjátéka első közvetítése a hamburgi NWDR-ben. Az Akzente c. folyóiratban megjelenik Was ich im Rom sah und hörte c. írása. Nyáron az USA-ba, későősszel Párizsba utazik.

1956[szerkesztés]

Februártól augusztusig Hans Werner Henze-nél tartózkodik Nápolyban. Megjelenik második verseskötete, az Anrufun des Großen Bären a Piper Verlagnál. Későősszel Párizsba utazik.

1957[szerkesztés]

január Elnyeri Bréma város irodalmi díját. Átköltözik Münchenbe (a Bajor Televízió dramaturgja)Donaueschinger Musiktagenen bemutatják Henze „Nachstücken und Arien” c. (Ingeborg Bergmann verseire írt) darabját.

1958[szerkesztés]

május 29. A Der gute Gott von Manhatten c. hangjáték első közvetítése a BR-en és az NDR-en. Társul az „Atomfegyverkezésellenes Bizottsághoz. Találkozik Max Frisch-sel és Zürichbe költözik.

1959[szerkesztés]

Elnyeri a Kriegsblinden-díjat (Köszönete a Die Wahrheit ist dem Menschen zumutbar). Ősszel megkezdi egyéves poétika előadását a FrankfurtiEgyetemen (Prebleme zeitgenössischer Dichtung)

1960[szerkesztés]

A Hamburgi Staatsoper bemutatja Hans Werner Henze Der Prinz von Homburg c. operáját, melynek szövegkönyvét I. Bachmann írta. Rómában összeköltözik Nax Frisch-sel.

1961[szerkesztés]

A Piper Verlagnál megjelenik első elbeszéléskötete a Das dreißigste Jahr. Megnyeri a berlini kritikusok díját. A Suhrkampkiadó kiadja Bachmann Giusepe Ungaretti-fordításait. A Berlini Művészeti Akadémia tagja lesz.

1962[szerkesztés]

Az év végén szakít Max Frisch-sel; Zürichben kórházban fekszik.

1963[szerkesztés]

Év elején a Ford Foundation meghívja Berlinbe, ahol 1965 végéig marad. Hozzálát a Todesarten-regényhez, amit 1964-től már ciklusnak tekint.

1964[szerkesztés]

Prágába, Egyiptomba és Szudánba utazik. október Elnyeri a Georg Büchner-díjat (a köszönet – Deutsche Zufälle – 1965-ben Ein Ort Zufälle címen jelenik meg a Verlag Klaus Wagenbachnál)

1965[szerkesztés]

április 7. A berlini Deutsche Operben bemutatják Henze Der junge Lord c. operáját, aminek librettóját Bachmann szerezte. Év végén Rómába költözik.

1966[szerkesztés]

március Az NSZK több városában felolvasások a Todesarten regénytervezetből.

1968[szerkesztés]

A Kursbuch c. folyóiratban megjelenik 4 költeménye, köztük a Böhmen liegt am Meer. Bachmannt Bécsben kitüntetik az Osztrák Állam Irodalmi Nagydíjával.

1971[szerkesztés]

A Suhrkamp Verlagnál megjelenik a Malina c. regénye.

1972[szerkesztés]

A Piper Verlag kiadja a Simultan c. elbeszéléskötetét.

1973[szerkesztés]

március Meghal az apja. május elején dedikációs turnét tart Lengyelországban; és felkeresi az Auschwitzi koncentrációs tábort.Klj vita 2008. április 14., 21:51 (CEST)Válasz