Vita:Ideológia

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Vince 17 évvel ezelőtt a(z) A szócikkből kivágva témában

Tiszta ideológia[szerkesztés]

  • Liberalizmus - XIX. Század előtt is létezett már. Átvezetést teremtett az új kor és a modern újkor között. A szabadság értéke és az egyén centrikussága összefonódik. Leginkább abból indul ki, hogy az egyéneknek eredendő jogai vannak, elidegeníthetetlen jogok. Születéssel olyan jogokat kapunk, amit senki sem tud elvenni. Szabadok vagyunk, mert egyének vagyunk. Saját szabadságunk nem korlátozhatja mások szabadságát. Kicsi állam, kicsi kormány elképzelése. A kormány nem avatkozik bele a gazdasági élet működésébe.

Gondolkodói: Adam Smith. A XX. századra a liberalizmus átalakult. Pl.: New deal a 1930-as évek amerikai politikája.

  • Szociál-liberalizmus - Néhány alapvető ponton módosították az elképzelést: minimális állam helyett beavatkozó állam. Amerika (Roosewelt, demokrata elnök) több szociális juttatást bevezetett, ami nem volt előtte. (nyugdíj, betegbiztosítás).

1990 után a magyar politikában is jelen van a liberalizmus. Néhány évig két párt, az SZDSZ és a FIDESZ képviselte. 1994-ben szakadás jött létre. A FIDESZ kereszténydemokrata konzervatív lett, az SZDSZ maradt liberális pártnak. Hollandiában két liberális párt van.

  • Konzervatívizmus - hagyomány elve. Az ember múltja az elődeire épül. Szkeptikusok azzal kapcsolatban, hogy az egyén változtatható e. Konzervatív nézete a fontolva haladás. Nem törli el a hagyományokat. Lassú és kiszámítható szerves fejlődés. Egyenlőtlenség értéke a meghatározó. Sok különbség van az emberek között. Családok és kisközösségek értéke elősrangú. Nem az államtól várják a megoldást. XX. században megjelent a kereszténység ideológiája. 1990-ben Magyarországon nem alakult konzervatív párt. Magyarország vegyes vallási hagyományokra épülő konzervatív ország. MDF próbál konzervatív párttá válni. A Fidesz közelít a kereszténydemokrata értékekhez.
  • Szociáldemokrácia - XIX. században alakult ki. Szociáldemokrácia és a kommunizmus ideológiája: Marx és Engels 1948 Kommunista kiáltványban fogalmazódott meg, amiben elutasították a liberalizmust.

Szolidaritás értéke a számottevő. Különböző ellentétes csoportoknak szolidárisnak kell lennie. Az állami szerepet magasra értékelik. Állami elosztással egyenlítődnek ki a különbségek. 1945 után születtek a jóléti államok Európában. Ekkor vált általánossá a foglalkoztatottság. A kormányzás szerepét nagyra kell tenni, aktív, beavatkozó kormányra van szükség, aki gondoskodik állampolgárairól.

  • Kommunizmus - első olyan ideológia, ami szerint a korábbi ideológiákat el kell söpörni. Első ilyen a jakobinus diktatúra volt. Gazdálkodási egyensúlyt kell teremteni. XX. században két formája alakult:
    • bolsevizmus (Szovjetunió 1917 után)
    • Rákosi korszak (Magyarországon 1948-1956 között)

Mindkettő elnyomásra épült, iszonyatos pusztítással járt.

  • Populizmus - 1930-as évekhez nyúlik vissza. A nép igényeinek a kiszolgálása a cél.

Pl.: Hitlerizmus, olasz fasizmus, Juan Perón. Magyarországon Torgyán József képviselte. A modernizált formája a média demokrácia. A mai politika a médiumokban zajlik, nem az utcán. A politikusok rá vannak kényszerítve, hogy 1-2 percen belül minél bombasztikusabb bejelentést tegyenek.

  • Radikalizmus - mérsékelt és szélsőséges ideológiák között mozog.

Pl.: Zöld ideológia megjelenése. Fontos a környezet minősége (Német zöldek, ma kormánykoalíciós párt, Joschka Fischer Németországban. Magyarországon a zöld gondolat ezer felé van széttagolva.

  • Feminizmus - kiindulása az USA-ban 1970-es években. Különböző árnyalatai vannak. Rengeteg civil szerveződés jelent meg.

Ideológiák keverődése[szerkesztés]

Az elmúlt két évtizedben nincs átjárhatatlan határ az ideológiák között. A politikai gyakorlatban folyamatosan formálódnak. Pl.: Tony Blair baloldali politikus, de a középosztályok felkarolását jellemzi a politikája. Beépülnek a liberális értékek is. A mai magyarországi baloldal 2002 után megpróbálkozott egy értékszintézissel, hogy megújítsa pártát. Különböző politikai erők átveszik egymás módszereit.

Hmm. szerintem is tele van hülyeséggel, legalábbis sehol sincs forrás, nem komoly cikk ez. Gubb     2006. június 19., 10:01 (CEST)Válasz

A szócikkből kivágva[szerkesztés]

Fontosabb ideológiák

anarchizmus, cionizmus, kereszténydemokrácia, kommunizmus, konzervativizmus, fasizmus, iszlámizmus, liberalizmus, nacionalizmus, szocializmus, sovinizmus, zöldmozgalmak,


kell-e ez ide? Ki dönti el, hogy mely a fontos? Szvsz mellesleg ez dettó olyan jellegű, mint a Hollywoodi filmgyártás lapon szerepelt "Hollywood történetének leghíresebb filmsztárjai" - szubjektív válogatás. --Vince blabla :-) 2006. augusztus 29., 00:03 (CEST)Válasz